"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. május 26., szombat

A szerelem 4 keréken érkezik 15.


A zuhany forrón zubogó vize sem tudta Robert fejéből kiverni a gondolatot, hogy valami gond van. Normál esetben ez a gyönyörű meztelen nő itt mellette már rég elvette volna az eszét. Hát, az esze már elment, de egyébként nem érzett feszítő késztetést az ölelésre. És ettől ideges lett. Julie közben tusfürdőt nyomott a tenyerébe és a férfi hátát kezdte masszírozni. Robert két kézzel a falnak támaszkodva háttal állt neki és nem mozdult. Amikor a lány kicsit bátrabban hozzásimult, hogy karjaival átölelhesse és elől is ledörzsölje, halk mordulással elhúzódott. Aztán kilépett a zuhany alól maga köré tekert egy fürdőlepedőt és a fogkeféjéért nyúlt. Julie dermedten nézett utána.

A férfi érezte a  hátába fúródó tekintetet, de nem tudta volna megfogalmazni, a lánynak semmiképpen, hogy mi emészti. Így aztán elmélyülten sikálta a fogát, aztán egy gyors öblítés és már ott sem volt. Mire Julie kijött a fürdőszobából, már felöltözött és mezítláb ácsorgott a nyitott teraszajtóban.
A halántékát dörzsölte. –Istenem, csak emlékeznék valamire. Megőrülök tőle, hogy tiszta vatta az agyam.
Julie nem tudta, hogy neki kéne elmesélnie a Deantől hallottakat vagy az éjszaka valamelyik résztvevőjének kéne beavatnia szerencsétlent a történtekbe? Ezért inkább hallgatott. A sírás fojtogatta. Farmerbe bújt, egy könnyű inget kapott magára és kinyitotta az ajtót. -Csinálok egy teát meg valami ennivalót. Talán az segít. – motyogta és csöndben becsukta maga mögött az ajtót.

Nem értette a fürdőszobában történteket, mert nem akart ő semmit a férfitól, na jó, csak egy enyhe próbálkozás volt, de hogy Robert ilyen elutasítóan reagáljon, ez meglepte. És bántotta. Nagyon bántotta. Úgy érezte magát, mint egy rendreutasított érzéketlen liba. Lehajtott fejjel baktatott a konyha felé, amikor hangokat hallott. A konyhában Stephanie és Dean kavargatták a kávéjukat. A lány érkezésére felkapták a fejüket.
-Ne haragudjatok, hogy rátok törtünk, de már nem bírtam Stephanieval. Annyira ideges volt Rob miatt, hogy inkább elhoztam, hadd lássa a saját szemével, hogy rendben van minden.
Julie csak némán bólintott, de nem fordult feléjük; mire azok ketten csodálkozva egymásra néztek. Julie gépiesen mozdult, töltötte a vízforralót, csészéket szedett elő, néhány kekszet tett a tálcára. Aztán a hűtőhöz lépett és a szendvicseket készítette el. Egyetlen szó nélkül. Mit mondhatott volna? Hogy életében még ilyen megalázottnak nem érezte magát?

Amikor már majdnem mindennel készen volt ,a teát töltötte át a kannába. Ahogy azonban az ajtó újra kinyílt és Robert jelent meg,  elejtette a forró vízzel teli kannát, amely nagy csörömpöléssel szinte szétrobbant a kövön. A farmeren keresztül is égette lábát a forró víz. Nézte a romokat és sírva fakadt. Aztán elrohant a férfi mellett a hálószobába. Robert utána nézett, aztán csendben letérdelt és a cserepeket kezdte összeszedni.
Dean és Stephanie pedig döbbenten nézték. Aztán  a nő felállt és Julie után indult. Dean továbbra sem szólalt meg, de arca olyan volt, akár egy óriási kérdőjel. Robert vágott egy grimaszt.
-Elmesélnéd nekem, hogy hogy a fenébe szedtél össze ott, ahol és hogy kerültem oda, egyáltalán mi a francot műveltem én múlt éjjel?

Dean nagyot sóhajtott, aztán felállt és  Robert elé tartotta a szemetest, hogy a cserepeket beledobálhassa. Utána lenyomta a legközelebbi székre és mesélni kezdett. Robert tágra nyílt szemekkel hallgatta. Dean alig ért a végére, amikor Robert felugrott.
-Elvinnél most azonnal a szállodához?Beszélnem kell velük! Most!
-Robert, nem hiszem, hogy elég jó erőben vagy ahhoz, hogy leverd rajtuk ezt az éjszakát – szisszent fel hű barátja, de Robert hajthatatlan volt.
-Ha nem viszel, elmegyek egyedül.
Erre már sóhajtva felállt Dean is és kifelé indult. Az ajtóból még visszaszólt:
-Szólj nekik, hogy elmegyünk!
Robert a hálószoba felé nézett. –Észre fogják venni. – vonta meg a vállát.
A kocsiban nem beszélgettek, mert Robertben kilométerről kilométerre egyre jobban forrt a düh. Csak arra tudott gondolni, hogy ennyire durva viccet ő még soha senkivel szemben … és főleg arra, hogy mi a szart etettek vagy itattak vele, amitől … na, nem.. ebbe még bele sem akart gondolni.

A szállodához érve szinte kipattant az autóból és mire Dean is utána indult, Robert már a lift gombjait nyomogatta. Tom szobájába indult, úgy sejtette a többiek is ott lehetnek, hiszen általában nála szoktak összejönni. A liftből kirobbanva ököllel kezdte verni az ajtót. Tom ajtót nyitott, aztán a meglepettségtől rögtön hátrált is néhány lépést. Ez volt a szerencséje, mert Robert ökle abban a pillanatban emelkedett fel, ahogy az ajtó nyílni látszott. A viharos belépőnek a többiek is szemtanui voltak. Kristen kivételével még át sem öltöztek. Tulajdonképpen Deant várták, vagy a híreket tőle, hogy barátjuknak nem esett baja a balul sikerült tréfa miatt. Amikor a dühöngő Rob Marcus felé fordult, Bobby eléje állt.
-Haver, állj le! Ne haragudj! Mindannyian tudjuk, hogy nagy baromságot csináltunk. Aggódtunk is érted, Deant vártuk, hogy hozzon rólad valami hírt. Nem kell végig verned a bandát, mert nem akartunk rosszat, csak a tréfa sült el rosszul. 
Kristen csúfolódó hangja vágott közbe:
-Ne húzd már fel magad ennyire ember, csináltunk már ennél őrültebb dolgokat is, nem?!
Robert lehunyta a szemét. Bár a barátait szemrebbenés nélkül megütötte  volna, egy nőt mégsem üthet meg. Mély levegőt vett és a lány felé fordult.
-Ennél őrültebb dolgokat, Kris? Melyik hülyeségünk volt annál őrültebb, hogy testületileg kiheréltetek? - A kérdés végét szinte üvöltötte. Az ajtóban ácsorgó Dean villámgyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Az egész szállodának talán mégsem kéne értesülnie az új fejleményről. És lassan kezdte kapisgálni a villában történteket is. Robert alighanem felsült és mivel szégyellte Julie előtt a dolgot, hát elővette a hisztis énjét. Nagyot sóhajtott. Ez a néhány nap éveket vesz el az életéből, az már biztos.

Robert kérdését a díszes kompánia pislogva hallgatta. Nem tudták, hogy a kérdés mennyiben volt költői, de érezték, hogy barátjuk ahhoz túl komolyan ki van borulva, hogy ebből viccet csináljanak.
-Mi a szart adtatok nekem? – nézett rájuk Robert.
A fiúk a vállukat vonogatták és Kristen felé pislogtak. Végül Bobby szólalt meg:
-Kris, azt mondtad, teljesen ártalmatlan a cucc, maximum  mosolygó elefántokat lát majd tőle. Kijelentés volt, de a kérdő hangsúlyt mindenki világosan érzékelte. A lány csak a vállát vonogatta:
-Nekem is azt mondták.

Robert újra lehunyta a szemét. Ezek a srácok itt előtte a legjobb barátai, a nő szintén; és ezt voltak képesek tenni vele. Ráadásul még megnyugtatni sem tudják, hogy holnapra már semmi baj nem lesz, mert igazából azt sem tudják, mit adtak be neki. Most két lehetősége van. Vagy elmegy, lehiggad és bízik a jó szerencséjében, hogy a dolgok helyre jönnek; vagy bevágja maga mögött ezt a tetves ajtót és a büdös életben soha többé nem áll velük szóba.  Ha az első variációt választja, egyszer  talán még nevetni is tudnak majd a dolgon. A másodikba bele sem akart gondolni. 
Marcus lépett feléje. – Haver…
-Ne! Emelte fel a kezét Robert. –Ne! Most ne! Majd otthon egyszer megbeszéljük ezt a dolgot, de most nem akarok itt maradni.
Azzal kihátrált a szobából. Dean hosszú léptekkel igyekezett utána. A többiek pedig ijedt tekintettel nézték a halkan becsukódó ajtót. Bassza meg, ez nagyon mellément!

Odalent Robert úgy vágódott be a kocsiba, hogy még a harcedzett Dean is összerezzent. Meg tudta érteni a fiút, hiszen a legjobb barátai akaratlanul is túlságosan megsebezték. Eddig legalább férfiként megvolt az önbizalma, most meg a nők bálványa merev tekintettel nézett maga elé, és Dean tudta, hogy alighanem azon jár az esze, hogy hazautazik. Egyedül és azonnal. Nagyot sóhajtott és a férfira nézett.
-Robert, jogod van azt mondani, hogy fogjam be a számat. Nem ígérem, hogy megteszem. Szóval, alighanem az állásommal játszom, amikor azt mondom, Ne! Ha most felülsz arra a nyomorult gépre és elszelelsz, el fogod veszíteni! Hagyd ,hogy segítsen!
Robert csodálkozva nézett rá?
-Miről beszélsz?
A kérdéstől Dean jött zavarba.
-Ha most emiatt a probléma miatt lelépsz, amikor a legjobb orvosságod ott vár a kis házban, akkor egy hülye vagy! – foglalta össze tömören.
-Robert felnevetett.
-Te most azt próbálod nekem ilyen kisasszonyosan előadni, hogyha az impotenciámat fogom és hazaviszem, akkor Julie el fog hagyni? Ha viszont itt maradok, akkor holnapra a sámánasszony addig bűvöli a félszemű kobrát, hogy minden rendbe jön? – és már rázta a röhögés.
Dean vállat vont.
-Így is lehet mondani. Aztán rázta őket a nevetés egészen addig, amíg a ház előtt meg nem álltak.

Odabent semmi nyoma nem volt a nőknek, és ettől Robert egy kicsit ideges lett. Aztán az ajtó csukódására Steph került elő a hálóból. -Nincs semmi baj, már ha eszedhez térsz és elmondod neki, hogy mi bánt. Mert fogalma sincs arról, miért utasítottad el a közeledését. És rettentően bántja. Ahogy titeket elnézlek, nem lehet olyan tragikus a dolog, mert odáig lehetett hallani a röhögéseteket. – nézett rájuk szemrehányóan. Ezek itt vidulnak, ő meg az elmúlt órában alighanem totálkárosra áztatta Julie könnyeivel a kedvenc kosztümkabátját. Férfiak!
Dean kacsintott felé. –Ránk most nincs szükség, majd telefonálnak, ha kellünk. – mondta a nőnek és az ajtó felé intett a fejével. Stephanie mindent értően már indult is.
Robert pedig a hálószobaajtóra nézett, nagyot sóhajtott, aztán lenyomta a kilincset.

-Julie!
A lány a terasztóban állt és a tarajos hullámokat nézte. Az elmúlt fél órában tulajdonképpen mást sem tett, mint a hullámokat számolta, de egy idő után eltévesztette és onnantól már csak az üres bambulás maradt. Furcsa módon ez megnyugtatta. Nézte a természet erejének tombolását, ahogy a sziklák közt megbújó kis partszakaszra félelmetes erővel hajtotta ki a habos vizet. Biztosan jó sok hínárt hoz magával – gondolt most erre a teljességgel ide nem illő gondolatra. Robert hangját meghallva megkapaszkodott a függönyben. Na, most jön a magyarázkodás.

-Julie! – hallotta újra és kényszerítette magát, hogy megforduljon. Ha a férfi gyönyörű szemébe néz, úgysem tud rá haragudni, és a szíve is tárt karokkal várta a bánatát feledtető magyarázatot. De amit látott, az inkább megijesztette. A máskor oly csodásan csillogó szemekben most fénytelen fájdalom ült és keserűség. A férfi látványa szinte sokkolta. Némán odalépett hozzá és kezeit lassan, az újabb elutasítást várva felemelte. Két oldalról megfogta Robert arcát és magához húzta. A férfi pedig lassan magához ölelte. Így összekapaszkodva álltak hosszú percekig.
-Mondd el, mi bánt! – suttogta halkan. –Tudom, hogy a barátaidra mérges vagy, meg is értem. Ha tehetném, most odamennék és sorba mindannyiuknak behúznék egyet ezért az otromba viccért. De van benned még valami fájdalom, amit nem értek, és amíg nem értem, addig fáj, ha ellöksz magadtól.
Robert nagyon sóhajtott. Hogy a fenébe kezdjen neki? Aztán lassan az ágy felé kezdett hátrálni. Leült és a lába közé fogta Julie combjait. –Megmutatom – motyogta bele a lány ölébe. Azzal hátrahanyatlott és magával húzta Juliet is.

Felemelt kezével körberajzolta a lány szemét, majd az ajkait. Ujjait a szájával követte.  Julie nem nagyon értette, ebből hogy lesz magyarázat, de boldog volt, hogy a férfi újra átöleli, így nem kérdezett. Robert közben már éhesen tapadt a szájára, keze a lány mellei felé indult. Onnan le a combjaira, felhúzta magához és gombolni kezdte az inget. Az előbukkanó kebleket dédelgetve a lány szemébe nézett. –Érzel valamit?
Julie vágytól ködös tekintettel  nézett rá. –Azt, hogy szeretlek? – csillogott szeme a rátörő boldogságtól, bár a férfi hangjában megbújó remegést nem egészen értette.
-És fizikailag? – kérdezett tovább Robert. Julie elpirult.
-Ugye most nem azt várod el tőlem, hogy részletezzem, hol öntenek el éppen hőhullámok, és mit érzek remegni akkor is, ha éppen hozzám sem érsz? – és a csúfondáros kérdés közben szemeit forgatta. Robert a mellére hajtotta a fejét, nagyot sóhajtott és hozzádörgölődzött. –És itt?
A lány a kérdést szinte alig hallotta, de a mozdulatra  szeme tágra nyílt és ...megértette... oh, hát ez a baj!  

-Úgy gondolod, hogy attól a szertől, amit beadtak...? – kérdezett vissza remegő hangon. Tudod, hogy mi volt az?
-Oh, hát ez a szép az egészben. Szinte reménykedem, hogy attól lehet, mert különben elég érdekes jövőnek nézünk elébe. És hál istennek, a srácoknak fogalmuk sincs, mi a szar volt ez. Kristen egy ismerőse szerezte. Elvileg ártalmatlan parti drog, már amennyire az ártalmatlan lehet.
-És ez volt a baj már a zuhany alatt is? – kérdezte meg még Julie hitetlenkedve. -Emiatt hagytál ott, amikor átöleltelek?
Robert mellédőlt és a lány arcát nézte. –Ne akard tudni, mennyire szégyelltem magam abban a pillanatban. Fogalmam sem volt arról, merre jártam az éjszaka, hogy kerültem abba a gyalázatos állapotba, és amikor életem szerelme kedvesen átölel, ahelyett, hogy páros lábbal rúgna ki az ajtón, egy tehetetlen fadarab vagyok.  
Julie szinte megkönnyebbülten szorította magához. –Megoldjuk, hidd el, megoldjuk, csak próbálj meg nem foglalkozni vele! Már ha képes vagy rá.
Robert megcsókolta. –Mindenre képes vagyok, ha veled vagyok. Vagy legalábbis leszek. Esküszöm neked, mert annyira szeretlek.

2 megjegyzés:

Henrieme írta...

Sámánasszony megbűvöli a félszemű kobrát!! XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD én akkorát röhögtem!!!!!! CSúcs vagy Juci!!!!!!!!

zsorzsi írta...

Várom a folytatást....