A szerelem 4 keréken érkezik 5.

A klub tényleg kicsi volt. A főnök már várta őket a hátsó bejáratnál és egy félreeső kis asztalhoz ültek le. A kicsiny színpadon egy lány ült gitárral és magába feledkezve játszott. Julie nem igazán kedvelte az ilyen szívből és szinte csak önmagának szóló dalokat, de el kellett ismerje, ha a hangja nem is, a játéka megkapó volt. Robert azonban annál nagyobb érdeklődéssel figyelt. Hosszú ujjai az asztal lapján szinte önálló életre keltek és a pengetést követték.

-Miért nem száll be? Hiszen erről szól ez az egész, nem? – kérdezte a lány, és fejével a színpad felé intett.

-Még nem, még túl sokan vannak és túlságosan józanok ahhoz, amit én művelek odafönt. – nevette el a dolgot a férfi. –Mit iszik?

Julie fehérbort kért, Robert sört, és amíg az italokra vártak Julie a közönséget pásztázta. Már a szállodában olyan hülye érzés fogta el, mintha valaki nézné. Még hátra is fordult, mielőtt kiléptek a taxihoz, de senkit nem látott. Amióta pedig itt leültek megint magán érzi valakinek a tekintetét. De senki ismerőst nem látott. Még Robertet sem fixírozta senki, így aztán nem foglalkozott vele tovább és a zenére koncentrált. Amikor nem sokkal később a férfi felállt és a színpad felé indult, izgatottan várta a produkcióját. Még sosem hallotta énekelni. Azt is csak utólag tudta meg, hogy az Alkonyatban ő is énekelt, de akkor a képekre figyelt, az a furcsa, kicsit sírós „nyekergés” nem fogta meg. Ha most is valami hasonló következik, hát, nehéz lesz valami elismerőt mondania a munkaadójának – vigyorgott már előre a gondolatra.

Közben Robert egy gitárt kapott a kezébe, amivel pár pillanatig ismerkedett, pengetett néhányat, majd a húrok közé csapva csatlakozott a színpadon játszó lányhoz. Kísérte egy darabig, majd átvette a vezető ritmust. Szinte összeszokottan játszottak, de énekelni nem kezdett el. Pár perc után a lány egy bravúros levezetéssel kiszállt. Meghajolt, majd a férfi felé intve bemutatta, Robert Pattinson. Füttyögés, taps és némi kiabálás után a terem elcsendesedett. Robert ezalatt csak pengetett magában. Most az övé volt minden figyelem, így aztán a mikrofon felé hajolt. A pengetést abba sem hagyva csak ennyit mondott:  -Nézzétek el nekem, de elég régen volt alkalmam játszani és énekelni, így lehet, hogy egy kicsit döcögős lesz, de szívből szól.

Julie tátott szájjal hallgatta. A végén pedig nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Szíve szerint szívesen komolyan vette volna a szám szövegét, de érezte – és a férfi folyamatos vigyorgása is erre engedett következtetni – hogy ez a múltkori veszekedésüket kirobbantó könyvre való vidám utalás volt. Így aztán inkább arcát a kezeibe temette és bokáig pirult. A helyére visszatérő Robert hangos füttyögések közepette ült le mellé. Elhúzta a kezeit és rákacsintott. Majd feléje hajolt, hogy egy játékos puszit adjon neki, mire Julie nevetve fordította el  a fejét.  Ebben a pillanatban mintha vaku villant volna, de lehet, hogy csak Robert vészesen közel csillogó szemeibe nem kellett volna belenéznie?

Hazafelé a taxiban még viccelődtek egy sort az előadással kapcsolatban,aztán egy gyors Jó éjszakát! után mindketten villámgyorsan benyitottak a szobájukba.

Julie az ajtónak dőlve hallgatta a szíve dörömbölését. Életveszélyes ez a fickó. Ha nem vigyáz, még csúnyán megégetheti magát.

A folyosó túloldalán Robert egy sörrel a kezében az erkélyen cigizett. Huh, majdnem beletenyerelt a főnök-alkalmazott viszonyba. De olyan jó volt látni Julie piruló arcát, amikor rájött, hogy neki énekel. A jövőben viszont jobb lenne kerülni ezeket a meghitt perceket, vagy legalábbis önmagával tisztázni, hogy mit is akar. Mielőtt még csúnyán megégeti magát.

Julie másnap reggel még aludt, amikor Robert olyan erővel vágta be az ajtót, hogy az emelet beleremegett. A rohadt életbe! A bulvárújság címlapján már megint nagybetűkkel harsognak marhaságokat róla, de hogy Julie hogy került képbe szó szerint és átvitt értelemben is, ezt még nem értette. A nem túl jó minőségű fotók végig kísérték az estéjüket, a szállodából való indulástól, a klubon át a hazaérkezésig. Ha történt volna kettőjük között valami, tuti arról is lennének lesipuskás képek. Valakinek ez az élete, hogy arra vár, hogy ő elinduljon valahova és követhesse? Másképpen honnan tudták meg, hova mennek? Hiszen ő is csak Tom telefonja után gondolt rá, hogy Sergiohoz menjenek.  A fene egye meg! A képek meg... röhögne rajta, milyen találékony összehasonlítás, ha nem egy barátja és nem Julie lennének rajta. Kris is ki lesz akadva, ki volt már akkor is, amikor ezek a hülye képek készültek. De így párba állítva még kínosabb. A szöveg már csak a ráadás. Azzal nem is foglalkozott, hogy a szívtipró sztárt újfent béna alaknak titulálják, akinek csókja elől minden barátnője menekül. A Kris féle bohóckodást nem magyarázták senkinek, de most ezzel az újjal mit csináljon? Ha Julie meglátja, biztosan kiakad, ami érthető, hiszen a kép azt sugallja, mintha közte és a főnöke között romantikus kapcsolat alakulna. Még jó lesz, ha a vérmes nagybácsi nem puskával követel majd elégtételt, amiért zaklatja az alkalmazottját. Fogta a fejét, de egyre jobban lüktető halántéka mögött nem akart megszületni egyetlen értelmes gondolat sem.

A szemközti ajtót hallotta csukódni és mint a tigris vetődött arra, hogy Juliet megállítsa, mielőtt futni indul. De elkésett. A lift éppen becsukódott a lány mögött, mire feltépte a lakosztály ajtaját.

Julie bekapcsolta a karjára erősített készüléket, fülében feldübörgött a futás ritmusát diktáló zene és kilépett az utcára. Ebben a pillanatban fényképészek vették körül, akik miközben fáradhatatlanul kattintgattak, folyamatosan a nevét kiabálták. Ijedten nézett körül, majd a bejárat felé hátrált. Közben a portás védőn ölelte át és kísérte vissza az előcsarnokba. Értetlenül nézett vissza a kint rekedtek felé. Mit akarnak tőle? És honnan tudják a nevét? Rosszat sejtett.

A következő pillanatban a liftből Robert robbant ki, majd a lányt meglátva óvatosan visszavett a lendületből.

És Julie tudta. Tudta, hogy innentől nem lesz egy nyugodt perce sem, a neve biztosan valamelyik újság címlapján szerepelt Hollywood üdvöskéjének társaságában, és a zárkózottságáról híres színész most akaratlanul is csámcsognivalóval szolgált a hiénáknak. És ez a csámcsognivaló most ő maga lett. Robert feléje lépett, de a lány egy intéssel megállította. Szó nélkül a lift felé indult. Nem akart, nem tudott ennyi ember előtt beszélni a férfival. Amikor Robert is be akart szállni, egy újabb kézmozdulattal megállította és megnyomta az emelet gombját. Miközben egymás arcát fürkészték, az ajtó becsukódott kettőjük között.

Robert legszívesebben belerúgott volna a lift ajtajába. A bejárat előtt összeverődött társaságot figyelte, akik valami friss koncra vártak. Ha volt valami, ami igazán ki tudta borítani, azok éppen az ilyen pillanatok voltak. Ennél jobban soha nem érezte, mennyire nem élhet normális hétköznapi életet. De könyörgöm, mi a franc olyan érdekes azon, hogy egy nő társaságában elment egy klubba?

Bár, ha belegondol, pillanatnyilag valóban nem is ez volt a Hír. Hanem a nő személye. Akiről meglepően jól értesültek voltak. Egyetlen éjszaka elég volt hozzá, hogy még Julie múltjáról is információkat szerezzenek. A kettőjük között fennálló munkakapcsolatról nem különben. Ez azért szöget ütött a fejébe. Julie aláírta azt a francos titoktartási záradékot, aminek értelmében senkinek nem beszélhet arról, hogy kinek dolgozik. Mégis eljárt volna a szája? Vagy Alfred bácsikája volt a hírharang? Ez azért nem valószínű, hiszen a cég jó hírét kockáztatná egy ilyen kiszivárogtatással. Ráadásul a saját unkahugát hozná ilyen lehetetlen helyzetbe. Oké, Alfred bácsi kipipálva. De akkor ki?

A cég valamelyik alkalmazottja akart egy kis mellékesre szert tenni? Ez is elég hamar kiderül és az illető az állásával játszik. De akkor kicsoda? És akkor egy név bukkant fel dühtől ködös agyában: Kai. Hiszen telefonon már megtalálta a lányt. Na, akkor első lépésként ennek a Kai-nak kell a körmére néznie. Zsebében már sokadszor rezgett fel a telefon. Tudta, hogy Stephanie keresi. És most már azt is tudta, mit fog neki mondani.

Ezalatt Julie megkövülten ült a televízió előtt és a reggeli hírműsort nézte. Látta a képeket, hallotta a hatásvadász kísérőszöveget, de fogalma sem volt arról, most mihez is kezdjen. Akárki leste meg őket, úgyesen elkapta azt a pillanatot, amit párba állíthatott azzal a korábbi fotóval. Robert odahajol a partnernőjéhez, aki nevetve elhajol a csókja elől. Ugyanaz a mozdulat, csak a nő arca más. Még vicces is lehetne, ha nem ő szerepelne az egyiken.  A halk kopogásra nagyot sóhajtva az ajtóhoz ment. Remélte, hogy a lenti hiénák idáig már nem merészkednek el.

Az ajtó előtt Robert állt, kezében egy újsággal. Ahogy belépett, szeme a villodzó tévére tévedt és tudta, hogy a lány a lényeget már látta.  De nem kímélheti meg a szenzációhajhász írástól sem. Csak reménykedett benne, hogy a tv híradásában annyira mélyre nem süllyedtek, hogy Julie múltjáról is beszéljenek. De tudnia kell róla, min csámcsognak városszerte a reggeli mellett. A reggeli.... hát, az övéké ma kimaradt és a történtek után aligha van kedve a lánynak egy tea vagy kávé mellett beszélgetni a dologról. Pedig ha ő valamilyen formában nem jut sürgősen koffeinhez, a feje tuti szétrobban. A telefonhoz lépett és felhívta a szobaszervízt.

Utána leült a kanapéra és a kisasztalra dobta az újságot. A címlapon csupa nagybetűkkel ordított a szenzáció. „A sztár titkos barátnője”  A cikkben aztán szép aprólékosan kitértek a „tényekre”, miszerint Julie ugyan sofőrként áll a sztár alkalmazásában, de ez nem akadálya annak, hogy taxival menjenek félreeső kis klubokba és ott enyelegjenek, megszegve ezzel minden etikai normát. A lány egyébként francia árva, aki valószínűleg ezzel a döntésével megfogta az isten lábát. A cikkben ez a mondat dőlt betűkkel szerepelt, bizonyítva a szerkesztő fantasztikus humorérzékét. Robert végignézett isteni lábain, amiket ez a szerencsétlen lány még meg sem érintett, mégis úgy írnak róla, mint egy ordas nagy cafkáról. Ezt még egy kártérítési perrel sem teheti jóvá. Sok értelme nem is lenne, mert a per is csak a lány nyilvánosság előtti meghurcolását jelentené. A cikk végén meg persze az őrült Robsten rajongók nyilatkozatait idézték, akik máris tüzet okádtak Juliera, és együttérzésükről biztosították Kristent.  Innen már csak idő kérdése, hogy az ő telefonja is befusson.

A reggeli megérkezett, Robert töltött mindkettőjüknek és az egyik csészét a még mindig lefagyott Julie kezébe nyomta. -Nem sokat segít, de kell, hogy legyen valami a gyomrában – mondta.

Julie felnézett és hálásan kortyolt a forró italba.

-Tudja, csak azon gondolkozom, hogy ez az egész hogy válhatott hírré? Senkinek nem beszéltem arról, hogy a maga alkalmazásában dolgozom. Esküszöm, senkinek. De Kai mégis megtudta a telefonszámom és itt hívott fel a minap. Aztán tegnap délután megint. Vacsorázni hívott és én csak annyit mondtam neki: Sajnos nem érek rá, este is dolgozom. Nem is feszegette tovább a dolgot. De aki ezeket a képeket készítette, az itt ült és várt, hogy elinduljunk. Vagy tudta hová megyünk, vagy követett. És tudja, talán nevetségesen hangzik, de tegnap este én éreztem, hogy valaki figyel. Itt a hallban is, aztán később a klubban is. Nem láttam senkit, aki kifejezetten figyelt volna, de éreztem, hogy néznek. De ez akkor is olyan nevetségesnek tűnt, hogy nem foglalkoztam vele. Pedig kellett volna, most már látom. Mindig is jók voltak a megérzéseim amióta... szóval, már elég régóta.

Robert hitetlenkedve nézett rá.  Megérezte, hm. Van ilyen, ezt saját tapasztalatból tudta. Tényleg kár, hogy nem hallgatott a belső sugallatra. És érdekes volt hallani, hogy a logikai levezetés közben Julie gondolataiban is felbukkant ez a Kai. Azt tegnap nem is mondta, hogy telefonált és vacsorázni hívta, de hát miért is mondta volna. Végülis semmi köze hozzá. De ennek a pasinak lassan már a körmére kéne nézni. Ez most az ő megérzése volt, és még sosem bánta meg, ha hallgatott a belső hangokra.

Zsebében felharsant a Cherry Bomb. Ez Kristen. A Runaways óta ez volt a csengőhangja. Mély levegőt vett, aztán az erkélyre sétált.

Kristen meglepően nyugodt volt. Látta a fényképeket, és ugyan nem örült, hogy az a régi fotó újra előkerült, de belátta, hogy most ő csak jól jöhet ki ebből a dologból. Akkor Robert volt a béna, igaz, a Rob-rajongók szerint meg ő volt egy frigid banya; megint mások pedig a mozdulatában látták annak bizonyítékát, hogy semmi közük egymáshoz . Most újra Rob a béna, a lány egy kis kuruc, ő pedig a megcsalt barátnő. Ebben érzett némi elégtételt, amiért a dolgok nem úgy alakultak köztük, mint ahogy ő szerette volna. Most igyekezett némi együttérzést tanusítani, megkérdezte, akar-e Robert valamit lépni az újság ellen, aminek egyébként sok értelmét nem látta, hiszen az internet jóvoltából az is láthatta már a képeket, aki az újságot nem. Aztán azzal búcsúzott, hogy összefuthatnának valamikor, már csak Bear miatt is.

Robert nagyot fújva tette el a telefont. Legalább Kristen nem verte ki a balhét, az már tényleg sok lett volna a jóból. Ráadásul még egy rossz hírt is kell közöljön Julie-val. Holnapután Párizsba utazik fotózásra, így ha itt elszabadulnának a dolgok, még mellette se tud lenni; de talán Stephanie a segítségére lesz majd.

Julie még mindig úgy ült a kanapén, mint aki transzban van. Robert nem is tudta, hogy hozza szóba az utazást. Közben kopogtattak, ő ment ajtót nyitni. Stephanie. Robert még talán sosem örült ennyire az ügynökének. Hagyta is őket, hogy megbeszélhessék a dolgokat, amúgy nő a nővel. 

Stephanie rögtön a lényegre tért. És rögtön Juliere támadt. Ennyit a nő a nővel jobban megértik egymást gondolatról. Szent meggyőződése volt, hogy a lány törte meg a titoktartást. Julie felháborodottan védekezett, aztán lemondóan sóhajtott.

-Úgysem tudom bebizonyítani az igazamat, de azt hiszem, mivel itt elsősorban engem szednek ízekre, értelme sem lett volna annak, amivel gyanusít. És csak, hogy tudja, nincsenek anyagi gondjaim, a nagybátyám bármikor kezességet vállal értem, nem érdekem a saját jó hírem romba döntésével aprópénzhez jutni. Mindenesetre megjegyezném, hogy Robert sokkal több belátással kezelte a helyzetet, mint Ön.

Stephanie lassan lecsillapodott. Robert. Persze, Robert a belátó. Vagy csak fel sem fogja, mit okozhatnak ezek a képek. A lehető legrosszabbkor jöttek ki ezekkel  a fotókkal, amikor két filmmel kapcsolatban is éppen aláírás előtt állnak a tárgyalások. Még az hiányzik, hogy valami vaskalapos komolyan vegye ezeket a vádakat és visszalépjen. Főleg az egyik film miatt idegeskedett. A haza hősének figurája feddhetetlen, csak olyan szereplőre bízzák a megformálását, aki nem szerepel a botrányújságokban. Erre beüt a ménkű. Igaza van Julienak, az ő becsületébe gázolt a cikk szerzője, de a film miatt még mindig csomókban voltak Stephanie idegei. Talán az segít, ha Robert most elutazik.  Nem lesznek újabb fotók, az ügy pedig szép lassan elül mire hazaér.

Stephanie megköszörülte a torkát.

-Khm, Julie, ne haragudjon. Nagyon zaklatott napokon vagyok túl, a tárgyalások csak nagyon döcögősen haladnak, Robert is kiborult a minap, most ez a cikk, azt hiszem, sikerült elveszteni a fejem. Bocsásson meg! Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Robert holnapután elutazik a párizsi fotózásra; és amíg távol lesz szerintem el is ülnek az érdeklődés hullámai. Ne vegye zokon, ha esetleg rosszul fejezem ki magam, de maga igazán csak akkor érdekes, ha Roberttel együtt látják. Nem hiszem, hogy zaklatnák a jövőben. Amennyiben igen, kérem szóljon bármikor és a segítségére leszek.  A szálloda vezetőségét is értesítettem, hogy maga is a stábhoz tartozik és ugyanolyan felelősséggel védelmezzék az érdekeit, mint bármelyikünkét.

Julie közbevágott.

-Erre semmi szükség nincs. Amíg Robert nem lesz itthon, én hazamennék. Mivel a fotósok is inkább itt számítanak a felbukkanásomra, otthon kevésbé lennék kitéve a zaklatásuknak. És mire Robert visszatér, már tényleg elfelejtődik az ügy.

Logikusnak hangzott, így aztán Stephanie sem emelt kifogást. Két nap múlva Robertet őrangyala, Dean vitte ki a reptérre. Julie pedig kis Morrisával hajtott ki a mélygarázsból a másik irányba. Senki sem követte.

Még alig nyitotta ki a lakását, amikor már nyílt is a szomszédban Kai ajtaja.

–Hát te? Végetért a munkád? Ilyen hamar? A minap nem is említetted? Vagy csak nem amiatt az ostoba cikkecske miatt mondtak fel? – hadarta a kérdéseit.

Szóval, már Kai is látta. Remek. –Nem, nem mondtak fel, csak a főnököm (direkt nem mondta ki Robert nevét, pedig a cikk megjelenése óta aligha árult volna el titkot) elutazott, nincs rám szükség, így aztán inkább hazajöttem.

-És miért nem mentél vele? – kérdezte a tapintatosságáról nem túl híres szomszéd.

-Mert  csak itthon van szüksége sofőrre, külföldön gondoskodnak a szállításáról a meghívói. Legalábbis így gondolom.

Látta Kai-on, hogy erről megvan a maga külön véleménye, de őszintén nem volt rá kíváncsi. Kai azonban még mindig nem fújt visszavonulót.

-Ha úgyis szalma vagy, nem mehetnénk el ma este vacsorázni?

Julie nagyot sóhajtott. Úgysem ússza meg, kár volt a múltkor azt mondani Kai-nak, hogy majd máskor. Akkor legyen most, csak már legyenek túl rajta.

Kai pontban nyolckor bekopogott hozzá. Elegáns volt a méretre szabott könnyű öltönyben. Egész lényéről sütött a felszabadultság és Julie egy pillanatra úgy érezte, talán mégis jó ötlet a férfival tölteni ezt az estét. Legalábbis jobb, mint itthon ülni és a csapongó gondolataival foglalkozni.

Az étterem előtt mintha fotósokat látott volna, aztán rájött, hogy azok bizony nem miatta, hanem az éppen kifelé tartó színésznő miatt lehetnek itt. A formás szőkeség több filmjét is látta, egy pedig még arra vár a szobájában, hogy megnézze. Abban Robert partnere volt. Valami elefántos, cirkuszos film, még a plakátjait is látta, csak akkoriban a vizsgáira készült és nem érdekelte semmi a tételeken kívül.  Magas, jóképű férfiba kapaszkodva  jött kifelé és a férfi óvó karja gyengéden ölelte a kissé már kerekedő pocakját. Julie egészen meghatódott.

Odabent kellemes zene, az asztalokon gyertya, szolgálatkész személyzet, Kai tényleg kitett magáért, igazán elegáns helyre hozta. Amíg az étlapot böngészték, Kai újra szóba hozta az újságban megjelenteket.

-Nekem igazán elárulhatod, mégis mennyi az igazságban abban, ami a cikkben állt?

Julie megütközve nézett rá. Mennyi az igazság? Minden szava hazugság, de ezt te is tudhatnád, ha csak egy kicsit is ismernél – gondolta mérgesen.

-Beszéljünk inkább másról! – javasolta halkan. –Nem igazán hevertem még ki a sokkot, ugye megérted?

-Hogyne, persze, ne haragudj. – szabadkozott a férfi. Megrendelték az ételeket, aztán csak csipegettek, étvágya egyiküknek sem igazán volt. A főétel után Kai mintegy véletlenül megérintette Julie karját. A lány kicsit összébb húzta magát. Aztán az érintés megismétlődött. Ez már nyilvánvalóan nem volt véletlen.

-Kai, mondd meg őszintén, miért hívtál meg vacsorázni? – kérdezte meg nyíltan a lány.

-Őszintén? – kérdezett vissza a férfi kicsit gúnyos hangsúllyal. –Nos, ha őszinteségre vágysz… Amióta ide költöztél mellém, keresem az alkalmat, hogy elhívjalak vacsorázni, de soha nem vetted a jelzéseimet. Ha a tényeknél akarok maradni, úgy mondanám, átnéztél rajtam. Erre jött ez a kis felkapott ficsúr, aki állítólag még a puccos kis autóját sem tudja egyedül vezetni, és te máris a címlapokon kötsz ki vele enyelegve. Nem mondom, hogy jól esett a látvány. Igazából már az sem esett jól, ahogy a szállodában sugdostál a fülébe. 

Julie felkapta a fejét. Hogy micsoda? A szállodában sugdosott a fülébe? Ezt mikor láthatta Kai? Hiszen nem is… DE … amikor autózni mentek és a recepciónál Robert fülébe súgta, hogy a bejárat elé áll a kocsival. Istenem, Kai akkor ott volt és látta őket?! Akkor Kai az, aki a fotósoknak a fülest adta, hiszen ismerte őt és onnantól ismerte a munkaadóját is.

Kai a lány arcának beszédes változásaiból megértette, hogy elszólta magát, de nem igazán bánta. Az egyesség, amit a lánynak ajánlani akart, úgyis nyilvánvalóvá tett volna dolgokat. Hát, akkor most már nyugodtan beszélhet. Jobb is, hogy a lányt sokkolta a felismerés, így talán könnyebben meg tudnak egyezni.

-Igen, én voltam az ötletadó, jól sejted. Nem is annyira a pénz miatt, bár ehhez a puccos helyhez  kifejezetten jól jött egy kis pótlás. De igazából a te szemedet akartam felnyitni, hogy milyen népség ez. A hétköznapi srácokkal tartózkodó vagy, de elég ha valaki néhány milláért pózol a vásznon, és te máris elveszted a fejed. Pedig ne gondold, hogy ezek a sztárok rád várnak. Ez a vámpírgyerek is csak meg akart dönteni és már le is lépett.  Ez az egész sofőrködés is csak egy hülye módja annak, hogy felszedjen valakit. De én tényleg kedvellek. És  idővel biztos te is rájössz, hogy nem vagyok neked közömbös. Addig meg…

-Addig meg? – kérdezte elhaló hangon Julie.

-Addig meg beérem azzal, amit nyújtani tudsz. Nézd, nem akarom, hogy félreértsd, amit várok tőled, ezért kerek-perec kimondom, azt akarom, feküdj le velem; és cserébe én gondoskodom róla, hogy megszűnjön a zaklatás. Persze, mondhatsz nemet is, de akkor valaki állandóan a nyomodban lesz. Sorra készülnek majd a képek. Nem feltétlenül kompromittálóak, de azért magyarázkodnia kell majd a lovagodnak is, és a kamara etikai bizottságánál neked is. Valamint úgy tapasztaltam, hogy a papik igen idegesítőek tudnak lenni a tapintatlan kérdéseikkel. És lesznek kérdéseik, erre mérget vehetsz. Gondold végig, a lovagod idáig féltékenyen őrizte a magánéletét, aztán egyik napról a másikra ő lesz a főtéma a bulvársajtóban. Gondolom, mennyire örülnének ennek a filmjei szponzorai is. Botrányhős sztár, ez minden producer álma.

Julie közel állt az ájuláshoz, a gyomra forgott, fel sem fogta, hogy az a kedves fiú a szomszédból hogy teheti ezt vele. És hogy miért, azt végképp nem értette. Robertre gondolt, arra a fájdalmas tekintetre, amivel a jövőtől való félelmeiről beszélt. Az élete a filmezés és mi van, ha Kai igazat beszél és a producerek elpártolnak tőle a bulvársajtóban megjelentek miatt. Ki tudja, még mi mindent hordanának össze róluk és az embereket általában nem érdekli a valóság, elég ha egy mérgezett gondolat gyökeret ver, soha többé nem tudják tisztára mosni a nevüket. De hogy mindezért ő a testével fizessen? Elképzelhetetlennek tartotta. Időt kell nyernie! És valakivel beszélnie kell erről az őrületről, mert egyedül aligha tud megbirkózni vele. De kitől kérjen segítséget? Alfred bácsi alighanem infarktust kapna, ha tudomást szerezne a dologról és persze azonnal a rendőrséghez fordulna. Ez pedig megint csak nyilvánosságot jelent. Nem, valaki más kell. Stephanie? Első lépésnek talán ő is megteszi. Talán már találkozott a pályafutása során hasonló zsarolással, mégiscsak a művészvilágban dolgozik. Igen, amilyen hamar csak lehet, beszélnie kell vele.

-Ne haragudj, a mosdóba kell mennem, azt hiszem sok volt ez nekem így hirtelen – suttogta Kai-nak.

-Rendben, menj  csak. Gondolom nem kell figyelmeztetnem, hogy ha most lelépsz, azzal mozgásba hozod a dolgokat. És a munkaadód sem lesz hálás azért, ami következik.

Julie csak bólintani tudott. Görcsösen szorongatta a táskáját és szinte futólépésben ment a mosdóig. Odabent aztán nem merte húzni az időt, amíg egy kicsit helyreáll a szívműködése. Azonnal előkotorta a telefonját és  Stephaniet tárcsázta.

-Stephanie, ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom, de baj van.