A szerelem 4 keréken érkezik 12.

A bemutatót követően egymás érték az interjúk, Robert sokszor azt sem tudta, éppen kivel beszélget. Nem is volt érdekes, hiszen a kérdések szinte mindig ugyanazok voltak. Egyetlen változást vett észre, a vetítés óta mintha egyre ritkábban kerülne szóba Edward. Amíg a film ki nem jött, mindenkit csiklandozott a kérdés, miért gondolta, hogy hátat fordít a romantikus vámpír figurájának és a szex, bűn, pénz világában keresi az útját. Legalábbis a filmvásznon. A kérdések egyre inkább erről az új útról szóltak. Hálásan gondolt Davidra, akinek ezt köszönheti.

Stephanie időközben újabb örömhírrel lepte meg. A harmadik munkájára is ráütötték a pecsétet, és ha minden igaz, azt is még ebben az évben elkezdheti forgatni. Lélegzetvételnyi ideje nem lesz. Ettől a gondolattól aztán el is szomorodott. Mi lesz Julie-val és a köztük rohamtempóban alakuló  kapcsolattal? Hogyan őrizzék meg a lángot, ha ő a világ másik végén forgat? Juliet ismerve, őt sem elégítené ki a férfit mindenhová követő barátnő szerepe.

Julie… hát, kicsit mellbeverő volt, amit a bemutatót követő reggelen közölt vele. Csalódott volt – ezt be kell vallja, de hát tudta, hogy a lány nem tehet semmiről. Még az is csoda, hogy abban a helyzetben egyáltalán igyekezett az ő érzelmeit is szem előtt tartani és legalább eljátszotta neki, hogy ott izgult érte a vetítőterem sötétjében. Ami még jobban meglepte, hogy a családja és barátai milyen készségesen asszisztáltak ehhez a kis csaláshoz. Most már értett minden pillantást, minden igyekezetet, ahogy a figyelmét igyekeztek folyamatosan lekötni. Elfogadták Juliet mindannyian, bár apu mesélt néhány érdekes pillanatról – mosolyodott el magában, ahogy elképzelte az édesanyját, amint a vezetési képességeit védelmezi vehemensen. Megtehette, még sosem ült a fia mellett a kocsiban.

Tim figyelmeztette, hogy vége a szünetnek, érkezik a következő riporter. Rendezte hát ábrándos tekintetét  és felkészült a következő kérdésekre. Vigyorogva jutott eszébe az oly sokat idézett szalagcím, amelyre az interjúkat készítők többsége visszautalt:  A Cosmopolis forgatása Cronenberggel megváltoztatott. Tökösebbé váltam. Úgy látszik a fogalmazás megtette a hatását, erre az új tökös gyerekre jó sokan lettek kíváncsiak.  Érezte ő maga is, hogy bár még mindig sokat nevetgélt a beszélgetések alatt, de a gondolatait valahogy sokkal összeszedettebben tudja megfogalmazni. Egy olyan életszakaszba érkezett, amikor próbálja felmérni, hogy mit valósíthat meg színészként. Ez még összetettebbé válik, ha van egy múltja, még akkor is, ha például David nem foglalkozott ezzel. És ezt a filmet követően talán mások sem fognak. Bíztató, hogy Stephanie már bezsebelt pár nagyon fontos aláírást nagyon fontos szerződések aljára, végre újra dolgozhat, mert a Cosmo-t követő tétlenség már kikezdte az idegeit. Érdekes fintora a sorsnak, hogyha ad, mindig két kézzel oszt, ha a bajt hozza, akkor azt is csőstül. Már szinte félt, hogy a mostani szárnyalásért mikor nyújtja be a számlát.

A korábbi kételkedései is kezdtek megszűnni. Régebben, ha elolvasott egy forgatókönyvet, mindig az a kérdés foglalkoztatta, vajon elég jó lenne-e hozzá. Ma már van annyi önbizalma, hogy higgyen benne, meg tudja oldani.  Amikor a Cosmo első kockái megjelentek a neten, valóságos bombaként robbant. Meg is ijedt, hogy a teljes film ehhez képes nehogy csalódást okozzon. Csak abban bízott, David nem engedte volna ki a kezéből az anyagot, ha nem lenne elégedett vele. 

 

Uramisten, most lett 26 éves, élete legszebb szülinapi ajándéka ez a film, nem beszélve Julie szerelméről. Most már tényleg ideges lett. Ennyi jó után, mikor érkezik egy kijózanító pofon? Belegondolni is fura, hogy már nyolc éve színészkedik. Eddig állandóan kritizálták, túl jóképű, nem igaz – túl ronda, nem is tehetséges, csak meglovagolta a Saga hozta népszerűséget. Kapott hideget, meleget, úgyhogy egy idő után nem is nagyon foglalkozott vele, mert ha minden sort komolyan vesz, alighanem begolyózott volna. Most meg már ő maga sem érzi a szarkasztikus felhangot, amikor a képernyőn a neve alatt a „színész” feliratot látja.

Amikor az egyik riporter azt kérdezte, hiányzik-e a Saga, nem is értette a kérdését. Hogyan hiányozhatna, amikor még az utolsó részt be sem mutatták, sőt nem olyan régen még újra vettek egyes jeleneteket. Az életére még jó ideig hatással lesz. November a mozikba kerül az utolsó rész, beszélhet megint Edwardról orrvérzésig, mondhat nagy okosokat egy  kitalált figuráról, akinek a tartózkodása annyira elhíresült, hogy már-már vele azonosítják. Elindította egy irányba, ez tény, élvezte is, ezt sem tagadhatja, de jó lesz megszabadulni tőle és a miatta kapott előítéletektől.

Furcsa dolog a hírnév. Kölyökként persze vágyott rá, ki ne vágyott volna. Aztán amikor egyik napról a másikra a nyakába szakadt, nem nagyon tudott vele mit kezdeni. Kristen nélkül aligha bírkózott volna meg vele. Ő már rutinosan mozgott ebben a világban, hozzá képest legalábbis fényévekkel lazábban kezelte a dolgot. De egy-két év alatt még ő is rájött, hogy elmúlt a gyermeki ártatlansága, amit most vár tőle a közönség, azt nem tudja, nem akarja megosztani a nagyvilággal. Amikor a sajtó már a kettőjüket övező homályt feszegette, megértették, hogy ez nem játék. Robert különösen. Zárkózott angol énje megértette, hogy az egész életére kihatással lehet, ha beengedi őket a zárt ajtók mögé. Mivel úgy lett sztár, hogy még alkalma sem volt megmutatni a tehetségét, eldöntötte, hogy igyekszik megőrizni a munkáját övező illúziót, és ott védi meg a magánéletét, ahol csak tudja. És ennek a döntésének most nagyobb súlyát érezte, mint eddig bármikor. Julie-val már leckét kaptak abból, mire képes a sajtó, de amíg csak találgatások folynak… nos, gyűjtögessenek csak morzsákat az életükről, a valóságot megtartják maguknak.  Ez már eddig is bevált, és bár tudta, hogy sokakat irritált a titkolózás, ami alkonyatos kolléganőjével való kapcsolatát övezte, de úgy döntött, ez ott is működött, a jövőben is működnie kell.  Megtanulta, hogy amikor hirtelen ismertté válsz, akkor amúgy sem tudod befolyásolni, hogy mások mit gondolnak rólad. Meg kell tanulnod küzdeni az árral, főleg, amikor rájössz, hogy csak homokszem vagy egy irtózatos nagy gépezetben. (sic RP)

Az egyik riporter azt találta mondani, hogy meglepte, hogy ennyire a helyén tudja kezelni a népszerűségét, nem nagyon hallott róla, hogy valaha sztárként, vagy dívaként viselkedett volna. Hát igen, lehet, hogy más lenne a helyzet, ha mindig azt mondogatták volna, mekkora tehetség, de erről soha nem volt szó. A kezdetekben modellként próbált befutni, de egyetlen állást sem kapott. Amikor már több, mint 2000 válogatáson vagy túl, és az alak az asztal túloldalán még a szemedbe sem néz, csak a képeket veszi sorra undorodó tekintettel, és ennyit mond: „Nem, nem...”, akkor egy idő után immunissá válsz dolgokra. De most jó érzés ünnepeltnek lenni, és hazudna, ha nem ismerné be, hogy ha jól neveltsége nem tartaná vissza, a korábbi fanyalgóknak legszívesebben  bemutatná hetykén felmutató középső ujját.

Az újabb és újabb interjúk kapcsán újra és újra Davidhez kanyarodtak vissza. Mindenkit az a kérdés izgatott, miért éppen az alkonyatos srácnak szavazott bizalmat a különc mester? Mintha erre ő tudná a választ. Hát, fogalma sincs. Még mindig, pedig David a forgatás alatt éppen elégszer biztosította róla, hogy egy percre sem bánta meg a döntését. Még egy meghallgatáson sem kellett részt vennie. David egyszerűen felhívta és felajánlotta a szerepet. Akár a mesében. Először nem is hitte, hogy valóság, biztos volt benne, hogy a haverjai találtak ki egy őrült és annál fájdalmasabb viccet. Amikor aztán találkoztak Cronenberggel, kénytelen kelletlen bevallotta neki, hogy megijedt a feladattól, nem érzi magát elégnek ehhez a kihíváshoz. És David éppen ezért a mondatért választotta végérvényesen őt. Ma sem érti. Illetve a film után talán már kapisgálja. Fantasztikus, hogy abból az egymásba folyó őrületből végül mit voltak képesek alkotni. A forgatási napokon sokszor azt sem tudta, fiú-e vagy lány, csak hagyta sodorni magát az árral, csinálta, ami legjobb tudása szerint először az eszébe jutott és várta, hogy útba igazítsák. De David nem kegyelmezett, kisajtolt belőle minden érzést, minden gondolatot és filmre vette a legbensőbb félelmeit, szorongásait. Tulajdonképpen nem volt nehéz dolga, mert azt az időszakot amúgy is a magány és az elhagyatottság érzése járta át. Elég volt önmagát adnia és Eric alakja máris életre kelt. A forgatás végére úgy érezte, lelkileg teljesen levetkőzött és a világ olyat tudhat meg róla, amiről azt hitte, örök életében hét lakat alatt őrzi majd. Amíg él, nem lehet elég hálás Davidnek azért a mondatért, amivel a legutóbbi interjúját zárta:

A Cosmopolissal büszke voltam, hogy lehetőséget tudtam adni Rob-nak arra, hogy megmutassa a tehetségét. Jól feltalálja magát, szerintem minden gond nélkül össze tud hozni egy olyan karriert mint Johnny Depp, vagy Brad Pitt. Vagy akár jobbat is. Talán ezerszer is visszanézte az interneten, ahogy a mester komoly és mégis szeretetteli mosollyal kísérve belemondja a kamerába a véleményét.  Ha a büdös életben valaha a kezébe kaphat egy fesztivál-díjat, arra nem lesz olyan büszke, mint erre a mondatra. David akkor hitt benne, amikor már ő maga kezdett kételkedni, hogy helye van ebben a világban. A hitével egy új jövőhöz nyitotta meg az utat. És ha a szerencsecsillaga nem hagyja cserben, akkor erre az útra már Julie-vel fog lépni.

De komolyan olyanokat tudnak kérdezni... és ráadásul úgy, hogy minden interjú előtt megkérik  az újságírókat, hogy a személyes kérdésektől tartózkodjanak...mit lehet válaszolni értelmeset arra a kérdésre, hogy vajon Cronenberg vajon miért éppen őt választotta? Egyrészt erről kérdezzék meg őt. Másrészt komolyan nem tudta. De volt benne annyi büszkeség, hogy ezt a kérdést soha fel sem tette, csak örült, hogy így alakult. Aztán, amikor a szexjelenetek kapcsán a korábban sokat hangoztatott szégyenlősségéről kérdezték. Ember, hát told le a nadrágodat te is egy csomó ismerős és ismeretlen ember előtt, akik ráadásul nem diszkréten félrenéznek, hanem még kamerákkal is megörökítik a nagy pillanatot, amikor imitálnod kell egy kedves kolléganőd arcába lihegve, hogy te vagy a falu bikája. Aztán ne érezd magad zavarban. Más kérdés, hogy egy idő után kicsit ehhez is hozzá lehet edződni, de azért  abban biztos volt, hogy a gátlásait megtartja magának, amíg csak él. Hogy a való életben inkább édes fiúka vagy szenvedélyes férfi? Na, őszintén, van olyan hülye, aki az édest vallaná be? De most a magánéleti szenvedélyessége is kiélheti magát, nemcsak a szakmai – gondolta beleremegve a Julieval töltött órák emlékébe.  Felhozták azt is, hogy az egyik kolléganője azt nyilatkozta róla, jól csókol. És hogy szereti-e, ha bókolnak neki a nők? Azt már csak remélni merte, hogy a válaszából megértették, neki egy nő részéről az a legszebb bók, ha szereti. Ha a szerelméről biztosítja minden rezdülése, ahogy Julie a szemébe néz. Ennél nagyobb bókra az életben nem lesz szüksége. És ha ezért szentimentálisnak tartják, ám legyen.

És persze, a még mindig elmaradhatatlan kérdések Kristennel kapcsolatban. Terveznek-e  valami közös lépést a jövőben? Mégis mire gondol? Munkában bármikor, szívesen. Párként? Hát, ezt csak a rajongók álmaiban – gondolta, de hangosan némi zavart mormogás után csak annyit mondott:

 -Részemről bármire nyitott vagyok. És erősen remélte, hogy ezzel nem mondott semmi félreérthetőt.

Amikor az utolsó riporter is elégedetten távozott, Robert úgy érezte, ha soha többé nem lát mikrofont, az sem olyan nagy baj. Teljesen kifacsartnak érezte magát, már csak azért is, mert a beszélgetések alatt rendre elkalandozott és pillanatokra elveszett a belső gondolataiban. Nehéz volt ezt nem nyilvánvalóvá tenni. De most már végre szabad, este ugyan még egy jótékonysági vacsorára hivatalos bájos partnernőjével, ahogy a szervező fogalmazott. Úgyhogy most igyekszik is vissza hozzá, hogy kicsit kipihenjék magukat. Már ha ez a teljes ellazulás esetleg több energiáját is emészti majd fel, mint amennyit  a kíváncsi riporterekre fordított. Ebben erősen reménykedett.

Julie közben a kórház parkolójából tolatott ki kis bérelt kocsijával. Joannával felváltva üldögéltek Afred bácsi ágya mellett, de hát sok változás még nem történt az állapotában. Csodatevő Stephanie, ahogy viccesen emlegették mostanában Robert jobb kezét, fantasztikus ruhát kerített a mai esti vacsorára. Ha ő járta volna naphosszat a várost, akkor sem talált volna megfelelőbbet. A lenge fehér anyag úgy hullámzott körülötte, mintha a ködből lépne elő. A fodrász szerint a haja már a vetítéskor telitalálat volt, úgyhogy ismét a befont lófarokra szavazott, de amikor a ruhát meglátta, mégis inkább arra gondolt, hogy összefogott haját lazán feltűzi és a nyakát szabadon hagyja.  A földig érő ruhából minden lépésnél szinte combtőig kivillant a lába, egyedül ez zavarta, de hát majd csak megtanul benne mozogni. Útközben még vásárolt pár dolgot. Fizetéskor a pénztáros mosolyogva egy magazint csempészett a dobozba. -Mi Önnek drukkolunk – mondta neki kacsintva, és Julie kicsit értetlenül fordult ki az ajtón kezében a dobozzal. Miért drukkolnak neki?

A ház elé érve éppen Dean szállt ki a kocsiból, átvette Julie-tól a dobozt. Kis grimasszal intett befelé.

 -Ráfér most egy kis nyugalom, teljesen felhúzta magát. De látom, már te is láttad.

Julie értetlenül nézett utána, ahogy a csomaggal a konyha felé vette az irányt. Robertet sehol nem látta. A hálóba ment, de a nyitott ajtóban libegő függönyről azonnal tudta, hogy csak a parton lehet.

A férfi valóban lent állt a víz szélén és a távolt fürkészte. Julie mezítláb szaladt le hozzá.

-Mi a baj? Dean azt mondja, rád fér egy kis nyugalom, úgyhogy csak szólj, ha egyedül akarsz maradni.

Robert magához ölelte.

-Te soha nem tudnál zavarni. Vannak, akik képesek bekavarni a legszebb perceimbe, de az határozottan nem te vagy. – és nagyot sóhajtva csókolta meg.

-Julie, meg kéne beszélnünk valamit.

(PS.  örök hála twmmynek a fantasztikus interjú-fordításokért, amikből itt-ott, valljuk be, lopkodtam; de erre most tényleg szükség volt J )