A bemutatót követően egymás érték az interjúk, Robert
sokszor azt sem tudta, éppen kivel beszélget. Nem is volt érdekes, hiszen a
kérdések szinte mindig ugyanazok voltak. Egyetlen változást vett észre, a
vetítés óta mintha egyre ritkábban kerülne szóba Edward. Amíg a film ki nem
jött, mindenkit csiklandozott a kérdés, miért gondolta, hogy hátat fordít a
romantikus vámpír figurájának és a szex, bűn, pénz világában keresi az útját. Legalábbis
a filmvásznon. A kérdések egyre inkább erről az új útról szóltak. Hálásan
gondolt Davidra, akinek ezt köszönheti.
Stephanie időközben újabb örömhírrel lepte meg. A harmadik
munkájára is ráütötték a pecsétet, és ha minden igaz, azt is még ebben az évben
elkezdheti forgatni. Lélegzetvételnyi ideje nem lesz. Ettől a gondolattól aztán
el is szomorodott. Mi lesz Julie-val és a köztük rohamtempóban alakuló kapcsolattal? Hogyan őrizzék meg a lángot, ha
ő a világ másik végén forgat? Juliet ismerve, őt sem elégítené ki a férfit
mindenhová követő barátnő szerepe.
Julie… hát, kicsit mellbeverő volt, amit a bemutatót követő
reggelen közölt vele. Csalódott volt – ezt be kell vallja, de hát tudta, hogy a
lány nem tehet semmiről. Még az is csoda, hogy abban a helyzetben egyáltalán
igyekezett az ő érzelmeit is szem előtt tartani és legalább eljátszotta neki,
hogy ott izgult érte a vetítőterem sötétjében. Ami még jobban meglepte, hogy a
családja és barátai milyen készségesen asszisztáltak ehhez a kis csaláshoz.
Most már értett minden pillantást, minden igyekezetet, ahogy a figyelmét
igyekeztek folyamatosan lekötni. Elfogadták Juliet mindannyian, bár apu mesélt
néhány érdekes pillanatról – mosolyodott el magában, ahogy elképzelte az édesanyját,
amint a vezetési képességeit védelmezi vehemensen. Megtehette, még sosem ült a
fia mellett a kocsiban.
Tim figyelmeztette, hogy vége a szünetnek, érkezik a következő riporter. Rendezte hát ábrándos tekintetét és felkészült a következő kérdésekre. Vigyorogva jutott eszébe az oly sokat idézett szalagcím, amelyre az interjúkat készítők többsége visszautalt: A Cosmopolis forgatása Cronenberggel megváltoztatott. Tökösebbé váltam. Úgy látszik a fogalmazás megtette a hatását, erre az új tökös gyerekre jó sokan lettek kíváncsiak. Érezte ő maga is, hogy bár még mindig sokat nevetgélt a beszélgetések alatt, de a gondolatait valahogy sokkal összeszedettebben tudja megfogalmazni. Egy olyan életszakaszba érkezett, amikor próbálja felmérni, hogy mit valósíthat meg színészként. Ez még összetettebbé válik, ha van egy múltja, még akkor is, ha például David nem foglalkozott ezzel. És ezt a filmet követően talán mások sem fognak. Bíztató, hogy Stephanie már bezsebelt pár nagyon fontos aláírást nagyon fontos szerződések aljára, végre újra dolgozhat, mert a Cosmo-t követő tétlenség már kikezdte az idegeit. Érdekes fintora a sorsnak, hogyha ad, mindig két kézzel oszt, ha a bajt hozza, akkor azt is csőstül. Már szinte félt, hogy a mostani szárnyalásért mikor nyújtja be a számlát.
A korábbi kételkedései is kezdtek megszűnni. Régebben, ha elolvasott egy forgatókönyvet, mindig az a kérdés foglalkoztatta, vajon elég jó lenne-e hozzá. Ma már van annyi önbizalma, hogy higgyen benne, meg tudja oldani. Amikor a Cosmo első kockái megjelentek a neten, valóságos bombaként robbant. Meg is ijedt, hogy a teljes film ehhez képes nehogy csalódást okozzon. Csak abban bízott, David nem engedte volna ki a kezéből az anyagot, ha nem lenne elégedett vele.
Uramisten, most lett 26 éves, élete legszebb szülinapi
ajándéka ez a film, nem beszélve Julie szerelméről. Most már tényleg ideges
lett. Ennyi jó után, mikor érkezik egy kijózanító pofon? Belegondolni is fura,
hogy már nyolc éve színészkedik. Eddig állandóan kritizálták, túl jóképű, nem
igaz – túl ronda, nem is tehetséges, csak meglovagolta a Saga hozta
népszerűséget. Kapott hideget, meleget, úgyhogy egy idő után nem is nagyon
foglalkozott vele, mert ha minden sort komolyan vesz, alighanem begolyózott
volna. Most meg már ő maga sem érzi a szarkasztikus felhangot, amikor a
képernyőn a neve alatt a „színész” feliratot látja.
Amikor az egyik riporter azt kérdezte, hiányzik-e a Saga,
nem is értette a kérdését. Hogyan hiányozhatna, amikor még az utolsó részt be
sem mutatták, sőt nem olyan régen még újra vettek egyes jeleneteket. Az életére
még jó ideig hatással lesz. November a mozikba kerül az utolsó rész, beszélhet
megint Edwardról orrvérzésig, mondhat nagy okosokat egy kitalált figuráról, akinek a tartózkodása
annyira elhíresült, hogy már-már vele azonosítják. Elindította egy irányba, ez
tény, élvezte is, ezt sem tagadhatja, de jó lesz megszabadulni tőle és a miatta
kapott előítéletektől.
Furcsa dolog a hírnév. Kölyökként persze vágyott rá,
ki ne vágyott volna. Aztán amikor egyik napról a másikra a nyakába szakadt, nem
nagyon tudott vele mit kezdeni. Kristen nélkül aligha bírkózott volna meg vele.
Ő már rutinosan mozgott ebben a világban, hozzá képest legalábbis fényévekkel
lazábban kezelte a dolgot. De egy-két év alatt még ő is rájött, hogy elmúlt a
gyermeki ártatlansága, amit most vár tőle a közönség, azt nem tudja, nem akarja
megosztani a nagyvilággal. Amikor a sajtó már a kettőjüket övező homályt
feszegette, megértették, hogy ez nem játék. Robert különösen. Zárkózott angol
énje megértette, hogy az egész életére kihatással lehet, ha beengedi őket a
zárt ajtók mögé. Mivel úgy lett sztár, hogy még alkalma sem volt megmutatni a
tehetségét, eldöntötte, hogy igyekszik megőrizni a munkáját övező illúziót, és
ott védi meg a magánéletét, ahol csak tudja. És ennek a döntésének most nagyobb
súlyát érezte, mint eddig bármikor. Julie-val már leckét kaptak abból, mire
képes a sajtó, de amíg csak találgatások folynak… nos, gyűjtögessenek csak
morzsákat az életükről, a valóságot megtartják maguknak. Ez már eddig is bevált, és bár tudta, hogy
sokakat irritált a titkolózás, ami alkonyatos kolléganőjével való kapcsolatát
övezte, de úgy döntött, ez ott is működött, a jövőben is működnie kell. Megtanulta, hogy amikor hirtelen
ismertté válsz, akkor amúgy sem tudod befolyásolni, hogy mások mit gondolnak
rólad. Meg kell tanulnod küzdeni az árral, főleg, amikor rájössz, hogy csak
homokszem vagy egy irtózatos nagy gépezetben. (sic RP)
Az egyik riporter azt találta mondani,
hogy meglepte, hogy ennyire a helyén tudja kezelni a
népszerűségét, nem nagyon hallott róla, hogy valaha sztárként, vagy dívaként
viselkedett volna. Hát igen, lehet, hogy más lenne a helyzet, ha mindig azt
mondogatták volna, mekkora tehetség, de erről soha nem volt szó. A kezdetekben
modellként próbált befutni, de egyetlen állást sem kapott. Amikor már több,
mint 2000 válogatáson vagy túl, és az alak az asztal túloldalán még a szemedbe
sem néz, csak a képeket veszi sorra undorodó tekintettel, és ennyit mond: „Nem,
nem...”, akkor egy idő után immunissá válsz dolgokra. De most jó érzés
ünnepeltnek lenni, és hazudna, ha nem ismerné be, hogy ha jól neveltsége nem
tartaná vissza, a korábbi fanyalgóknak legszívesebben bemutatná hetykén felmutató középső ujját.
Az újabb és újabb interjúk kapcsán újra és újra
Davidhez kanyarodtak vissza. Mindenkit az a kérdés izgatott, miért éppen az
alkonyatos srácnak szavazott bizalmat a különc mester? Mintha erre ő tudná a
választ. Hát, fogalma sincs. Még mindig, pedig David a forgatás alatt éppen
elégszer biztosította róla, hogy egy percre sem bánta meg a döntését. Még egy
meghallgatáson sem kellett részt vennie. David egyszerűen felhívta és
felajánlotta a szerepet. Akár a mesében. Először nem is hitte, hogy valóság,
biztos volt benne, hogy a haverjai találtak ki egy őrült és annál fájdalmasabb
viccet. Amikor aztán találkoztak Cronenberggel, kénytelen kelletlen bevallotta
neki, hogy megijedt a feladattól, nem érzi magát elégnek ehhez a kihíváshoz. És
David éppen ezért a mondatért választotta végérvényesen őt. Ma sem érti.
Illetve a film után talán már kapisgálja. Fantasztikus, hogy abból az egymásba
folyó őrületből végül mit voltak képesek alkotni. A forgatási napokon sokszor
azt sem tudta, fiú-e vagy lány, csak hagyta sodorni magát az árral, csinálta,
ami legjobb tudása szerint először az eszébe jutott és várta, hogy útba
igazítsák. De David nem kegyelmezett, kisajtolt belőle minden érzést, minden
gondolatot és filmre vette a legbensőbb félelmeit, szorongásait. Tulajdonképpen
nem volt nehéz dolga, mert azt az időszakot amúgy is a magány és az
elhagyatottság érzése járta át. Elég volt önmagát adnia és Eric alakja máris
életre kelt. A forgatás végére úgy érezte, lelkileg teljesen levetkőzött és a
világ olyat tudhat meg róla, amiről azt hitte, örök életében hét lakat alatt őrzi
majd. Amíg él, nem lehet elég hálás Davidnek azért a mondatért, amivel a
legutóbbi interjúját zárta:
A Cosmopolissal büszke voltam, hogy lehetőséget tudtam adni
Rob-nak arra, hogy megmutassa a tehetségét. Jól feltalálja magát, szerintem
minden gond nélkül össze tud hozni egy olyan karriert mint Johnny Depp, vagy
Brad Pitt. Vagy akár jobbat is. Talán ezerszer is visszanézte az interneten, ahogy a mester
komoly és mégis szeretetteli mosollyal kísérve belemondja a kamerába a
véleményét. Ha a büdös életben valaha a
kezébe kaphat egy fesztivál-díjat, arra nem lesz olyan büszke, mint erre a
mondatra. David akkor hitt benne, amikor már ő maga kezdett kételkedni, hogy
helye van ebben a világban. A hitével egy új jövőhöz nyitotta meg az utat. És
ha a szerencsecsillaga nem hagyja cserben, akkor erre az útra már Julie-vel fog
lépni.
De komolyan olyanokat tudnak
kérdezni... és ráadásul úgy, hogy minden interjú előtt megkérik az újságírókat, hogy a személyes kérdésektől
tartózkodjanak...mit lehet válaszolni értelmeset arra a kérdésre, hogy vajon
Cronenberg vajon miért éppen őt választotta? Egyrészt erről kérdezzék meg őt.
Másrészt komolyan nem tudta. De volt benne annyi büszkeség, hogy ezt a kérdést
soha fel sem tette, csak örült, hogy így alakult. Aztán, amikor a szexjelenetek
kapcsán a korábban sokat hangoztatott szégyenlősségéről kérdezték. Ember, hát
told le a nadrágodat te is egy csomó ismerős és ismeretlen ember előtt, akik
ráadásul nem diszkréten félrenéznek, hanem még kamerákkal is megörökítik a nagy
pillanatot, amikor imitálnod kell egy kedves kolléganőd arcába lihegve, hogy te
vagy a falu bikája. Aztán ne érezd magad zavarban. Más kérdés, hogy egy idő
után kicsit ehhez is hozzá lehet edződni, de azért abban biztos volt, hogy a gátlásait megtartja
magának, amíg csak él. Hogy a való életben inkább édes fiúka vagy szenvedélyes
férfi? Na, őszintén, van olyan hülye, aki az édest vallaná be? De most a
magánéleti szenvedélyessége is kiélheti magát, nemcsak a szakmai – gondolta
beleremegve a Julieval töltött órák emlékébe. Felhozták azt is, hogy az egyik kolléganője
azt nyilatkozta róla, jól csókol. És hogy szereti-e, ha bókolnak neki a nők?
Azt már csak remélni merte, hogy a válaszából megértették, neki egy nő részéről
az a legszebb bók, ha szereti. Ha a szerelméről biztosítja minden rezdülése,
ahogy Julie a szemébe néz. Ennél nagyobb bókra az életben nem lesz szüksége. És
ha ezért szentimentálisnak tartják, ám legyen.
És persze, a még mindig
elmaradhatatlan kérdések Kristennel kapcsolatban. Terveznek-e valami közös lépést a jövőben? Mégis mire
gondol? Munkában bármikor, szívesen. Párként? Hát, ezt csak a rajongók álmaiban
– gondolta, de hangosan némi zavart mormogás után csak annyit mondott:
-Részemről bármire nyitott vagyok. És erősen
remélte, hogy ezzel nem mondott semmi félreérthetőt.
Amikor az utolsó riporter is
elégedetten távozott, Robert úgy érezte, ha soha többé nem lát mikrofont, az
sem olyan nagy baj. Teljesen kifacsartnak érezte magát, már csak azért is, mert
a beszélgetések alatt rendre elkalandozott és pillanatokra elveszett a belső
gondolataiban. Nehéz volt ezt nem nyilvánvalóvá tenni. De most már végre
szabad, este ugyan még egy jótékonysági vacsorára hivatalos bájos
partnernőjével, ahogy a szervező fogalmazott. Úgyhogy most igyekszik is vissza
hozzá, hogy kicsit kipihenjék magukat. Már ha ez a teljes ellazulás esetleg
több energiáját is emészti majd fel, mint amennyit a kíváncsi riporterekre fordított. Ebben
erősen reménykedett.
Julie közben a kórház parkolójából
tolatott ki kis bérelt kocsijával. Joannával felváltva üldögéltek Afred bácsi
ágya mellett, de hát sok változás még nem történt az állapotában. Csodatevő
Stephanie, ahogy viccesen emlegették mostanában Robert jobb kezét, fantasztikus
ruhát kerített a mai esti vacsorára. Ha ő járta volna naphosszat a várost,
akkor sem talált volna megfelelőbbet. A lenge fehér anyag úgy hullámzott
körülötte, mintha a ködből lépne elő. A fodrász szerint a haja már a vetítéskor
telitalálat volt, úgyhogy ismét a befont lófarokra szavazott, de amikor a ruhát
meglátta, mégis inkább arra gondolt, hogy összefogott haját lazán feltűzi és a
nyakát szabadon hagyja. A földig érő
ruhából minden lépésnél szinte combtőig kivillant a lába, egyedül ez zavarta,
de hát majd csak megtanul benne mozogni. Útközben még vásárolt pár dolgot.
Fizetéskor a pénztáros mosolyogva egy magazint csempészett a dobozba. -Mi Önnek
drukkolunk – mondta neki kacsintva, és Julie kicsit értetlenül fordult ki az
ajtón kezében a dobozzal. Miért drukkolnak neki?
A ház elé érve éppen Dean
szállt ki a kocsiból, átvette Julie-tól a dobozt. Kis grimasszal intett befelé.
-Ráfér most egy kis nyugalom, teljesen
felhúzta magát. De látom, már te is láttad.
Julie értetlenül nézett
utána, ahogy a csomaggal a konyha felé vette az irányt. Robertet sehol nem
látta. A hálóba ment, de a nyitott ajtóban libegő függönyről azonnal tudta,
hogy csak a parton lehet.
A férfi valóban lent állt a
víz szélén és a távolt fürkészte. Julie mezítláb szaladt le hozzá.
-Mi a baj? Dean azt mondja,
rád fér egy kis nyugalom, úgyhogy csak szólj, ha egyedül akarsz maradni.
Robert magához ölelte.
-Te soha nem tudnál zavarni.
Vannak, akik képesek bekavarni a legszebb perceimbe, de az határozottan nem te
vagy. – és nagyot sóhajtva csókolta meg.
-Julie, meg kéne beszélnünk
valamit.
(PS. örök hála
twmmynek a fantasztikus interjú-fordításokért, amikből itt-ott, valljuk be,
lopkodtam; de erre most tényleg szükség volt J )
2 megjegyzés:
Jó volt belelátni Robunk buksijába. A riportokat mind olvastam, de így egy csokorban, egymás után adagolva egész jó kis monológ lett. Szinte vallomás!
Szép lesz Julie az esten, szinte előttem van. Egy egyszerűségében, természetességében is gyönyörű nő áll előttem.
Mondanom sem kell halvány lila lövésem sincs, mi jelent meg az újságban, és mit akarhat Rob. Remélem semmi katasztrofális döntés nem született, mert ahhoz itt még nem vagyok felkészülve.
u.i.: a képletes bemutatás sem tetszik. Tudod mire gondolok! ;)
Psza, és köszönet a frissért! <333
JUtka ,remélem az írásoddal nem csak megelőlegezted a Cosmo sikerét!!!!-hanem bele is trafáltál !XDD
Tetszett ez a "belsőmonológos "rész.Jó kis csendes volt !!
Megjegyzés küldése