A szerelem 4 keréken érkezik 2.

A mélygarázsból együtt mentek a lifthez. Amíg a kabinra vártak, Julie biztosította újdonsült munkaadóját, hogy holnap reggel 8-kor a recepción fogja várni, majd a földszinten kiszállt és a bejárat előtt várakozó egyik taxiba szállt. Visszament Stephanie Ritz irodája előtt hagyott kocsijáért és hazahajtott. Ahogy kulcsával a zárban kotorászott, Kai jelent meg a szomszéd ajtóban.

-Na, sikerrel jártál? – kérdezte kíváncsian a láthatóan holt fáradt lányt.

Julie halványan rámosolyodott.

-Fogalmazhatunk úgy is. De ne haragudj, most még sürgősen telefonálnom kell. – és ezzel becsukta a fiú orra előtt az ajtót.

Stephanie Ritz helyett az üzenetrögzítő kapcsolt be. Julie bemutatkozott, majd lerakta a kagylót. A fridzsiderre nézve eszébe jutott, hogy ma tulajdonképpen egész nap nem evett, ivott semmit. Nem is csoda, ha szinte szédeleg. Nem is értette, hogy bírta ki. De a hűtő ajtaját kinyitva sem lett sokkal boldogabb. Szinte üresen ásítoztak a polcok. Néhány tojás, egy darabka sajt, és a doboz alján lötyögő kortynyi tej. És egy üveg igazán jól behűtött száraz fehérbor. Hetekkel ezelőtt lepte meg magát, amikor egy bíztatónak ígérkező interjúról tartott hazafelé. Aztán az állást bebukta, a bor a hűtőben maradt. Most itt az alkalom az ünneplésre. Hát, a hűtő kipakolásával legalább nem kell bajlódnia. Gyorsan elkészítette a tojásrántottát, ráreszelte a falatnyi sajtot és egy szelet pirítóssal meg a borral felfegyverkezve letelepedett az erkély sarkába. Üldögélt a földre dobott takarón, apró falatonként eszegette a tojást, hogy minél tovább tartson. Közben lassan bealkonyodott. Amikor végzett, töltött egy pohárral. Merengve nézte a távolban a szálloda tetejének fényeit, amelyek alatt holnaptól új élete elkezdődik. Eszébe jutott, hogy ha máról holnapra magára hagyja a lakását, talán szólnia kéne Kainak, hogy időnként nézzen át, rendben vannak-e a dolgai. A számlákért majd hetente benéz a gondnokhoz. Közben megcsörrent a telefon és biztos volt benne, Stephanie hívja vissza. De a telefonban nem Stephanie Ritz határozott hangja csendült fel, hanem egy dallamos férfihang, amelyet a mai nap után bárhol felismert volna.

-Jó estét! Remélem nem zavarom. Stephanieval beszéltem az imént és említette, hogy kereste. Vissza is akarta hívni, de megnyugtattam, hogy mi már megegyezésre jutottunk, így aztán holnap reggel ő is idejön a szállodába, hogy a dolog hivatalos részét is lebonyolíthassuk. Ha ez Önnek is megfelel így?

Julie még nem egészen tért magához a váratlan sokktól. 

-Köszönöm, hogy telefonált, akkor nem várom tovább Stephanie hívását. Még a szomszéddal és a gondnokkal is beszélnem kell, meg összepakolnom pár dolgot…

Ő is érezte, hogy ez a hebegés kínos, de egyszerűen nem tudott szabadulni a vonalban búgó hang vonzásából. Ez egyszerűen nem lehet igaz – gondolta. Ezzel a hanggal még a távolból is le tudná dumálni a bugyit a nőkről. Kicsit sajnálta, hogy nem szentelt figyelmet az eddigi filmjeinek, de talán lesz még rá alkalma, mielőtt kiderülne ez a hiányossága. Amíg a gondolataival volt elfoglalva, fel sem tűnt neki, hogy a túloldalon várakozó csöndbe borult a készülék. Hirtelen arra gondolt, lehet, hogy észre sem vette, amikor a férfi letette?

-Halló, itt van még? – kérdezte ijedten.

-De még mennyire itt vagyok – kuncogott a férfi. -Csak próbáltam elképzelni, hogy miért maradt olyan hirtelen csöndben.  A csomagolásból ne csináljon magának gondot! Amilyen közel lakik, bármikor hazamehet a hiányzó dolgokért.

-Honnan tudja, hogy hol lakom? – csodálkozott Julie az egyébként helytálló megállapításon.

-A személyi kartonjából természetesen – jött azonnal a válasz.

Julie pedig kis csalódottságot érzett a logikus válasz hallatán. De mégis mit remélt?

-Bocsásson meg, nem akarom feltartani, holnap úgyis korán találkozunk, aludjon jól. – hallotta a csendes, búcsúzó szavakat.

A Viszontlátásra-t már a süket vonalnak mormolta.

A túloldalon Robert úgy nézte a kezében tartott telefont, mintha most látna ilyet életében először. Miért érezte fontosnak beleavatkozni Stephanie munkájába? Miért sumákolt kedvenc ügynökének, mire végre kibökte, hogy a lány telefonszámára lenne szüksége? Aztán újabb telefon, és újabb  habogások után a lány címét is sikerült megtudnia. Még jó, hogy legalább annyi önuralma volt, hogy nem csengetett be hozzá, hanem maradt a telefonnál. Mégis mivel indokolta volna a váratlan látogatást? Amikor még ő maga sem tudja mit is akar ettől az érdekes lánytól. Még hogy sofőr… hiszen még kislány. Viszont ügyes kislány. Ahogy a Porschét első látásra magához idomította. Beült, beindította és már barátok is voltak. Nem úgy, mint ő és az az átok kocsi. Pedig amikor megvette, szinte szerelmes volt a gyönyörű karosszériába. De az első útján már induláskor majdnem felmászott vele a garázs falára, úgyhogy jobb a békesség alapon, inkább a régi roncsot áldozta fel a vezetési tudománya oltárán. Ez olyan gáz, hogy férfi létére ennyire nem boldogul a technikával. A telefonja is… ezer különböző dologra lehetne használni, de jószerivel az sms-írás a csúcs, amit kisajtolt eddig belőle. De ha őszinte akar lenni, nem is igazán érdeklik ezek a dolgok. Persze, amikor zenét akar hallgatni, akkor azért örül, hogy nem kell egy újabb kütyüvel szerencsétlenkednie. Kellan volt olyan rendes és feltöltött neki mindent, amit kért. Addig meg már sikerült eljutnia, hol találja meg a memória feneketlen útvesztőjében. Lehet, hogy mégis fejlődőképes?

Annyi nyilvánvalóvá vált a számára már ma, hogy a lányt nem igazán nyűgözi le, hogy neki dolgozhat. Nem az a rajongó típus, amihez az utóbbi időben már hozzászokott. Eleinte attól félt, hogy majd nem győzi visszaverni az érdeklődését, de egyelőre inkább úgy néz ki, mintha ő maga futna a lány után.  Szívesen kiderítette volna, tulajdonképpen mivel bűvölte el új alkalmazottja, de talán jobb lenne, ha éppen erre a tényre gondolna erősen. A lány az alkalmazottja. Titoktartási szerződést íratott vele alá, éppen alárendelni igyekszik a maga sajátos időbeosztásának és életvitelének. Nem azért vette fel, hogy cicázni kezdjen vele. És csak hálás lehet, ha a lány is hasonlóképpen vélekedik. Bele sem akart gondolni azokba a bonyodalmakba, amiket egymás életében okozhatnak.

Másnap reggel Julie pontosan 8-kor belépett a szálloda előcsarnokába. Stephanie már egy csésze kávé mellett üldögélt az előtérben, éppen felnézett a papírjaiból és odaintett neki. Robertet még nem látta sehol. Odalépett az ügynök mellé és kedvesen mosolyogva jó reggelt kívánt neki. Hamarosan az iratokba belefeledkezve beszélgettek. Pontról pontra meghatározták a munkáját és ennek örült, kevesebb félreértésre adhat okot. Még olyan részletekre is kitért a szerződés, hogy az étkezéseknél  közös asztalnál ülnek, és a lány költségei a fizetése részét képezik. Az igazán nagyvonalú díjazás fejében azonban lényegében nem volt meghatározott munkaideje. Ha Robert este úgy dönt, hogy a barátaival találkozik, akkor elvileg ezeken a programokon is a kísérője lenne. Egész idő alatt egyetlen kérdés foglalkoztatta. A férfinak vajon valóban nincs barátnője, aki ezekre a programokra elkísérhetné? És egyáltalán, nincs senki az életében, akivel a szállodai lakosztályát megosztaná? Sok cikket olvasott persze a kolléganőjével való szoros barátságáról, amelyet az utóbbi időben helyenként már viszonyként emlegettek. Hát, most aztán első kézből biztos hírekhez jut majd.

Töprengéséből Stephanie figyelő tekintete szakította ki. -Akkor kérjük el a kulcsát a recepción és nézzük meg a szobáját – javasolta.

A szoba pontosan szemben volt Robert lakosztályával, amelynek ajtaja mögött munkaadója alighanem még édes álmát aludta. Julie agyán egy pillanatra átfutott a kép, ahogy a kócos, borostás fej álomittasan jelenik meg az ajtó nyílásában, fürkésző ezüst tekintet pásztázza a lány karcsú alakját. Hitetlenkedve rázta meg a fejét. Micsoda képzelgések ezek már megint? Hiszen semmi sem biztosabb annál, hogy ő nem akar ennek a sztárnak a rajongóihoz csatlakozni. Szigorúan csak munkakapcsolat lesz majd köztük. Amíg rendreutasította meglódult fantáziáját, az ajtó felől halk kopogás hallatszott.

Biztosan a szobalány az – gondolta és kinyitotta az ajtót. Nem a szobalány volt. És nem is egy álomittas borzas fej. Nem. Robert volt az csúcsformában; a szakadt farmerben, egy jobb időket megélt fehér pólóban. Mezítláb és kissé borostásan. Vidáman csillogó szemekkel, amelyek most valami érthetetlen okból inkább zöldnek tűntek ilyen közelről. Halálos kombinációba sűrítve a hanyag elegancia és laza sportosság általa favorizált elemeit.  Szája szögletében mosoly bujkált, ami egyre szélesebb lett, ahogy a nők meglepett arcára nézett.

-Ha megbocsátanak a hölgyek, a reggelit ebbe a szobába kérettem mindannyiunknak.

És az ajtó felöl érkező kopogásra kitárta azt, hogy a szobapincér beguríthassa a kis kézikocsit. Julie tiltakozni akart, aztán megadóan átadta magát a kényeztetésnek. A teríték felöl érkező illatok igazi kávé-remekről, friss péksüteményekről és ínycsiklandozó málnalekvárról árulkodtak. Mindannyian az asztalhoz ültek, ahol Stephanie vállalta a háziasszony szerepét és kitöltötte az italokat. Julie meglepve látta, hogy Robert nem kávét iszik, hanem sötét teát, melybe élvezettel csurgatta bele a tejet.

-Megbocsáthatatlan mulasztásért kellett ma reggel ezzel a reggelivel bocsánatot kérnem. – vigyorgott Robert. A többiek értetlenül néztek rá.

-Tegnap elvitettem magam a ruhapróbára, öltözködési tanácsot kértem, hazahozattam magam és még arra sem vettem a fáradtságot, hogy megetessem Juliet. – magyarázkodott vidáman.

A lány elpirult és éppen szabadkozni kezdett, amikor Stephanie hangja csattant fel.

-Te megint nem ettél, ittál egész nap egy falatot sem? Robert! Ha ez még mindig a firkászok miatt van… nem hiszem el, felnőtt férfi és képes egy csomó idióta sületlenségét komolyan venni.  Könyörgöm, nézz végig magadon, lassan már lecsúszik rólad a kedvenc nadrágod!

Robert csak a vállát vonogatta, de Julie képtelen volt megálljt parancsolni a szemének és végignézett a szemben ülő férfi testén. Bár ne tette volna! Hirtelen kiszáradt a szája és mintha a hangokat is egyre távolabbról hallotta volna. Csak nem fog itt szégyenszemre elájulni? Mélyeket lélegzett és igyekezett visszatalálni a reggelijéhez. Nagy kortyokban öntötte magába a narancsjuice-t, közben lassan a pulzusa is visszaállt a normális tempóra. Huh, ez meredek volt. Egyszerűen nem értette, miért van rá ilyen hatással egy ártatlan mondat, de a lecsúszó nadrág képe alighanem egész délelőtt kísérteni fogja. Erőnek erejével igyekezett kordában tartani a gondolatait, közben a mellette zajló beszélgetésre is figyelni. Végül is a munkáját végezni van itt, még akkor is, ha ez a kedélyes reggeli valami egész mást sugall is.

Stephanie éppen a mai nap programjait egyeztette Roberttel. Aztán Juliehoz fordult.

-Azt hiszem, egy pontot kifelejtettem a szerződéséből, de ezennel szóban megkérem, hogy annyi más teendője mellett figyelmeztesse a főnökét a rendszeres étkezés és a kellő mennyiségű folyadék fogyasztásának fontosságára. Néha ugyanis képtelen felnőtt férfiként viselkedni, és nem árt, ha valaki anyja helyett anyjaként felügyel rá. Továbbá ne engedje neki, hogy hamburgerekkel, pizzával és kólával rongálja az egészségét. Azt hiszem, ezt az ő szerződésébe is bele kéne lassan foglalnom.

Robert egész idő alatt csak a szemét forgatta ügynöke monológjára. A lány már-már elnevette a dolgot, ezért aztán igyekezett minél ritkábban a valóban kisgyerekként bohóckodó férfira nézni. Nem volt könnyű feladat, amikor ilyen mókásra vette a figurát.

De minden jónak vége szakad egyszer, Stephanie is elköszönt, vitte magával az aláírt papírokat az irodába. Robert  is visszament a lakosztályába. Abban maradtak, hogy fél óra múlva indulnak egy közeli könyvesboltba. Julie állt a szoba közepén, a szobapincér éppen a reggeli maradványait tolta kifelé az ajtón, ő pedig kicsit elveszetten álldogált a csomagjai mellett. A szobapincér mellett egy szobalány surrant be a szobába. Kis kézi porszívójával eltüntette a lehullott morzsákat a szőnyegről, majd Juliehez fordult.

-Kicsomagolhatom a holmiját? – kérdezte barátságosan. Julietől csak egy bágyadt fejbólintásra tellett. Szinte beleszédült abba, ahogy az élete egyik óráról a másikra hirtelen gyökeresen megváltozott. Alkalmazottként olyan bánásmódban részesül, mintha jól fizető vendég lenne. A fürdőszobában felfrissítette magát és egy szál törölközőbe csavarva éppen megfelelő ruhát keresgélt, amikor az ajtó kitárult és Robert robbant be rajta. Azt sem tudta, hirtelen mit kapjon maga elé. Egyszerre volt zavarban és felháborodva, de a hápogásnál tovább nem jutott. Robert lendülete elakadt, ahogy a szinte pucér lányt meglátta.

-Oh, bocsánatot kérek, nem is sejtettem, hogy rosszkor zavarok. Csak figyelmeztetni akartam, hogy valami egészen laza dolgot vegyen magára. Kevésbé leszünk feltűnőek, ha valami hasonlóban leszünk.  Mivel csodás idő van, úgy gondoltam a könyvesbolt után irány a part, majd ott megebédelünk. Szóval, semmiképpen ne valami elegáns vagy túlzottan zárt darabot kapjon magára.

És ezzel már be is csukta maga mögött az ajtót. Julie arcába közben visszatért az élet, levegőt vett végre és hirtelen ötlettől vezérelve a lyukas térdű nadrágot rántotta ki a csomagból. Egy könnyű fehér pólóval mintha csak ikrek lennének. (Attól eltekintve, hogy elférne a férfi hóna alatt.) Könnyű fehér sportcipőt húzott. A fürdőszobában kikefélte még zuhanyozástól gubancos haját, majd egy hajgumit húzott a csuklójára. Jól jöhet még a parton, ha addigra megszárad a haja. Már éppen indulni akart, amikor eszébe jutott a  napszemüveg, de sehol nem találta. Ideje már nem volt, így az ajtó felé lépett.  A következő pillanatban az kitárult és Robert állt ott indulásra készen. Kezében egy pótsapka és egy pótszemüveg fityegett.

-Ha netán álcára lenne szüksége, nekem ezekből igazán van bőven, kérem fogadja el. És végezetül a lány kezébe nyomta a Porsche kulcsait.

-Nagyon köszönöm Robert, most tényleg szükségem is lesz rá, mivel a sajátomat nem találom, de mielőtt elindulunk egy kérésem még lenne. – hadarta egy szuszra.

A férfi kíváncsian fordult feléje.

-Kérjen bármit, vegye úgy, hogy teljesítve van.

-Nos, akkor kérem a jövőben használja a kopogtatót az ajtómon, mielőtt tokostól ront a szobába.  Nem sok magánéletem lesz maga mellett, de azt a keveset, kérem tartsa tiszteletben! És most indulhatunk. – mondta harciasan és a lift felé indult. Szerencséje volt, hogy nem nézett hátra, mert a kaján férfi vigyortól alighanem infarktust kapott volna.

A garázsból simán kijutottak a forgalmas utcára. A paparazzik alighanem az öreg BMW-t várták felbukkanni. A könyvesboltig mindketten a gondolataikkal voltak elfoglalva. Julie már előre örült, hiszen könyveket nem hozott magával és biztosan szüksége lesz néhány érdekes darabra, amíg a férfira vár napközben. Abban reménykedett, hogy Robert nem csak perceket akar eltölteni a boltban, mert ő maga szívesen elbóklászott volna a polcok között. A kevés vásárló szerencsére nem figyelt fel érkezésükre. Már éppen meg akarta kérdezni, hogy egy kicsit magára hagyhatja-e a férfit, amikor az hirtelen kézen fogta és az üzletvezető felé vezette. Juliet meglepte, hogy a két férfi baráti közvetlenséggel köszönti egymást. Robert pedig kedves barátjaként mutatta be a lányt.

-Paul üzlete számomra olyan itt a városban, mint szomjazónak az oázis a sivatagban – mondta felszabadultan mosolyogva a férfi. -Imádom a könyveket és bármennyi forgatókönyvet is kelljen elolvasnom, az igazi barátaim ők maradnak. Ráadásul Paul már igazán ismeri az ízlésemet és az újdonságokból mindig összeállít egy adagot, hogy ne kelljen a sorok között bóklásznom, amíg valaki fel nem fedez. Kényelmes, praktikus és egyben gyűlöletes megoldás, mert ha van valami, ami igazán hiányzik a régi életemből, az éppen a könyvesbolti vadászat. Amikor beleolvasgathatok, keresgélhetek az antikvár polcokon, amikor a mellettem állóval véleményt cserélhetek. Hát, ennek az időnek egyelőre befellegzett, de talán majd egyszer még lesz rá lehetőségem.

Julie szánakozóan hallgatta a szenvedélyes és a végére egyre halkuló monológot. Megérintette a keserűség, ami az örökké vidámnak tűnő férfi hangjából áradt. Úgy tűnik a népszerűséget nem adják ingyen. Egyúttal kicsit csalódottan könyvelte el, hogy akkor neki sem lesz lehetősége átböngészni a kínálatot. Robert figyelmét pedig nem kerülte el a lány csalódott tekintete.

-Mi a baj? – kérdezte halkan.

-Nincs semmi baj, de ha Önnek már összekészítették a csomagot, akkor nekem már nem lesz alkalmam szétnézni. De nem baj, tényleg, majd visszajövök, amikor nem lesz rám szüksége.

-Milyen jellegű könyveket szeretett volna? – faggatta tovább a férfi.

-Nem is tudom. Igazán hektikus az érdeklődésem. A különböző hangulataimhoz különböző könyveket választok, néha egy időben többet is. Ehhez nekem is vadásznom kellene – válaszolva vállvonogatva a lány.

-Akkor áthidaló megoldásnak van egy ötletem. Nézze át a csomagomat. Ha bármelyiket megkívánja, Öné az elsőbbség, hogy elolvassa. Legalább lesz, akivel megbeszélhetem majd. Ha pedig nem talál semmit a könyvek között, ami felkeltené az érdeklődését, akkor elüldögélek bent Paullal az irodában, amíg szétnéz. Megfelel ez így magának?

Julie meglepetten nézett fel munkaadójára.

-Ez már igazán… Ezt nem várhatom el, ne csinálja ezt. Én az alkalmazottja vagyok. Nem rabolhatom az értékes idejét a magam hobbyja miatt – habogott.

-Értékes idő? Amikor forgatok, na, az értékes idő. Erről leginkább a gyártásvezetők, könyvelők tudnának magának mesélni. De a szabadidőm? Ez csak láblógatás, nem értékes idő. Vadászgasson csak nyugodtan.

Végül az összekészített könyvek között Julie legnagyobb meglepetésére több kötetet is talált, amelyekről már ő is hallott és felkeltették a kíváncsiságát. Egyedül romantikus könyvek nem voltak köztük, ő pedig  szívesen olvasgatta ezeket is. Ezért 5 percet kért és kirobogott a kérdéses polc kínálatát gyorsan átböngészni. Az öt perc leteltével már a kifizetett és becsomagolt könyvekkel a szatyrában kopogott az ajtón.

Robert ezalatt odabent Paul kérdő tekintetét igyekezett figyelmen kívül hagyni. Az eltelt két évben igazán baráti viszonyba kerültek, de Julie szerepét mégsem akarta előtte tisztázni. Arról viszont fogalma sem volt, mit mondhatna, amitől ne tűnne épületes hülyének a barátja szemében.  Ezért aztán szinte hálás tekintettel fogadta a gyorsan visszatérő lányt. Fizetett és amilyen észrevétlenül érkeztek, úgy távoztak is. Útközben pedig próbált fényt deríteni a titokzatos csomagra, amit a lány dobott a hátsó ülésre. Eleinte csak kérdezgetett róla, aztán váratlanul érte nyúlt és az ölébe húzta. Julie kicsit riadtan kapta oda a tekintetét.

-Robert, nem hiszem, hogy ezek érdekelnék. Tipikus női olvasmányok fürdőszobai lazításhoz vagy magányos estékre. Tényleg. Kérem, ne …

De mire idáig jutott, a férfi már kiemelte az első kötetet: E.L.James: A szürke ötven árnyalata...

Julie úgy érezte a bokája is pírban ég, a fülei pedig már lángolnak. Robert a borítót látva levette a napszemüvegét és vidáman nézett a zavarban lévő lányra.

-Ezt ismerem, olvastam is, de nem nevezném romantikus lányregénynek. Bár, ahogy fogalmazott: fürdőszobai lazításhoz kifejezetten alkalmas.

Julie úgy érezte, ennél jobban még életében nem volt zavarban. Bosszúsan nézett a vigyorgó főnökére és határozott mozdulattal az út szélére kormányozta a kocsit. Megállt, kikapcsolta a motort.

-Maga tegnap nekem tett egy ígéretet, miszerint nem hoz akarattal zavarba. Eddig tartott az ígérete? És mit tenne, ha most azt mondanám, hogy kiszállok és itt hagyom a város közepén a szépséges autójában, amit még vezetni sem tud?

Szemei szikráztak az indulattól. Robert egy ideig nézte, aztán a vigyor egyre inkább lelohadt az arcán.

-Igaza van, megígértem, hogy nem hozom zavarba. De akkor kérem, a jövőben ne dobja olyan magasra a labdát, hogy kényszert érezzek a lecsapására. Igaza van, nem kellett volna a holmija közt kotorásznom, de nem gondoltam, hogy az olvasmányai közt titkokat is őrizget. És csak hogy tudja, haza tudnám vinni ezt a kocsit. Valószínűleg épségben is. De mivel mától fizetett alkalmazottam van erre a célra, kérem indítson, ne keltsünk feltűnést itt az utca közepén. Azt hiszem, mára a partot is elfelejthetjük, mert ebben a paprikás hangulatban aligha a legjobb program. Majd otthon az erkélyen olvasgatok, talán ez a szemközti épület tetején állomásozó papiknak sem olyan egetverően érdekes időtöltés, hogy képek tucatjait készítsék róla.

Megsértődött – gondolta Julie. Még ő sértődött meg! Tipikus férfi. De szó nélkül hagyta a férfi mondandóját, indított és hamarosan már a mélygarázs hűvösében szálltak ki a kocsiból. A liftben még ugyanez a hallgatás vette körül őket. Az ajtókhoz érve, Julie reszkető kézzel illesztette a helyére kulcskártyáját. Mielőtt benyitott volna, még odaszólt a férfinak:

-Ne felejtsen el ebédelni! – és beslisszolt az ajtón.

Robert tűnődve nézte a becsapódó ajtót, aztán egy gondolat vert fészket a fejében. A szobaszolgálattól megrendelte az ebédet két személyre. Aztán felhívta Juliet a házi vonalon.