Ennek kapcsán önvallomásomban annyit elmondhatok, hogy igen, beszippantott egy világ, megadtam magam és olyat készülök írni, amit soha nem is akartam. Majd kiderül, mennyire vagyok képes felnőni a feladathoz. Ha senki más számára nem is, magamnak érdekes kihívás lesz.
A címe? Nos, címe, tegnap este még az sem volt. Ma reggelre egy ilyen jutott eszembe:
A szerelem négy keréken érkezik
(kivéve, ha nincs ki a négy kereked)
Na, lassan majd kezdem is közzé tenni. Türelmet és megértést kéretik tanúsítani a próbálkozásomhoz. Aki kritikát gyakorol, annak megköszönöm. Ezekre igen nagy szükségem lenne. Meg ötletekre is. Nem ígérem, hogy mindent belefoglalok az írásba, de akár még az is előfordulhat. Hiszen, aki erre jár, azzal sokszor bizonyára egy rugóra jár az agyunk, közös az érdeklődésünk. Vagy csak érdekel, hogy a másik vajon mivel múlatja az idejét... Mindegy, remélem nem okozok majd túl nagy csalódást, egyesek még talán jól is szórakoznak majd. Én, ígérem, azon leszek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése