"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. május 30., szerda

A szerelem 4 keréken érkezik 19.


Ahogy közeledett a 7 óra, Julie egyre bizonytalanabb lett. Kár volt azt az üzenetet elküldeni. Ami köztük történt, megérdemelt volna egy őszinte beszélgetést. Felöltözött és kocsiba ült. Talán Robert otthon lesz és meghallgatja. Ahogy a garázsból kihajtott, nem vette észre a közelben parkoló terepjárót. Robert pedig keserűen nézte a távolodó autót. Szóval, inkább megszökik előle, esélyt sem ad. Oké, akkor ezt alighanem most már ideje lenne tudomásul vennie. Kiszállt, a csomagot a kuka tetejére tette, visszaült és elhajtott.

Julie odaért a szállodához, egyre hevesebben dübörgő szívvel  lépdelt a recepció felé. Az ismerős portás kedvesen fordult feléje. –Régen láttuk Miss Damien, miben lehetek a segítségére?
Juliet meglepte a kérdés, azt hitte, ha a nevére emlékeznek, akkor arra is, hogy kivel jött-ment itt egy történelem előtti dőben.
-Mr.Pattinsonhoz jöttem ,Claude. – válaszolt. –Felszólna neki, és megkérdezné, hogy alkalmas-e az időpont?
A portás csodálkozva nézett rá.
-Mr. Pattinson hetekkel ezelőtt kiköltözött, kisasszony.
Julie nagyot sóhajtott. Ó, erre nem gondolt. Hát akkor így egész más a helyzet. Fogalma sincs, merre keresse a férfit. Ez alighanem a sors keze. Egy felsőbb hatalom megakadályozta, hogy elkövesse talán élete legnagyobb hibáját. Biccentett a portás felé, majd elindult vissza a kocsihoz. Mire beült, szemeit már elborították a könnyek. Lehet, hogy a sors akarta így, de akkor most nagyon nincsenek egy véleményen.
Hazaérve Joanna kérdő tekintetével találkozott. Ereje sem volt elmagyarázni, mi történt, csak megrázta a fejét és zokogva a szobájába futott. Joanna pedig sóhajtva nézett utána. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet a ház előtt talált csomagot felvinnie Julie szobájába?

Julie szeme a szobába lépve azonnal az ágyon heverő dobozra siklott. Ez hogy került ide? A szalag alatt újabb levélke feküdt. Amikor a sorokat olvasta, megértette belőle a férfi kérését. Egy utolsó esélyt kért és lehetőséget adott neki, hogy ő lépjen. Oké, lépett, de ezt már a férfi talán sosem fogja megtudni. A dobozzal a kezében Joannához ment.
-Jo, mit mondott a küldönc, aki a csomagot hozta? Nem várt választ?
Joanna egy kis grimasszal válaszolt. –Nem küldönc hozta, vagyis hát nem tudom. Amikor kivittem a szemetet, ott találtam a kuka tetején.
-A kuka tetején? – Julie szemöldöke a magasba szaladt. A nyavalyás kis léhűtő még arra sem volt képes, hogy becsengessen? Persze, eddig sem sok borravalót kapott, ez lehetett a bosszúja. Forgatta a dobozt, aztán az alján kis etikettet talált egy virágüzlet emblémájával. Kezében a dobozzal a kocsikulcsért nyúlt. –El kell intéznem valamit. – mondta és már ott sem volt.
A virágüzlet a város kertvárosi részében volt, már éppen zárni akartak, amikor megállt az ajtó előtt. Szívdobogva kopogott be. Az odabent sepregető fiatal nő ajtót nyitott.
-Ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom, de talán tud nekem segíteni! Ezt a küldeményt ma hozta valaki és a küldönc nevét szeretném megtudni. – hadarta Julie.
A nő kézbe vette a dobozt, forgatta, majd a megrendeléseket tartalmazó könyvhöz lépett. Julie diktálta a címet, a nő pedig az ujját végighúzva a listán kereste a bejegyzést. Semmit nem talált.
-Tegnap és tegnapelőtt is érkezett egy ugyanilyen csomag. – lehelte már az izgatottságtól elhaló hangon Julie.
A nő visszalapozott és végre megtalálta a kérdéses bejegyzést.
-Ó, igen, telefonon rendelték, a megadott kártyaszámról meg is érkezett a pénz, de nemcsak erre a címre küldtünk csomagot, hanem egy másik címre is, itt a közelben.
Julie meghökkent. –Egy másik címre?
-Igen, a megrendelő kérte, hogy a harmadik dobozt hozzá szállítsuk ki, mert majd személyesen juttatja el a címzettnek.
Julienak akkorát dobbant a szíve, hogy úgy érezte, ezt a szemben álló másik nő is hallja.
-Megadná nekem ezt a címet?
-Sajnos nem tehetem, már azzal is túl sokat árultam el, hogy annyit mondtam, itt van a közelben -hunyorgott a nő.
Julie próbált megértően bólogatni, de fejében már összeállt a terv. Elköszönt és a kocsiba ült. Aztán módszeresen bővülő körökben a környékbeli utcákat kezdte járni. Már majdnem feladta a reményt, amikor az egyik kerítés mögött egy túlontúl ismerős Volvo-t pillantott meg.
-Megvagy! – suttogta, majd a kocsit a ház előtt leállítva, a kapuhoz ment. Csengetett és várt. Aztán újra csengetett. Odabent sötét volt, de ha a kocsi a kertben áll, akkor talán mégis itthon van Robert. De a várt berregés csak nem hangzott fel, sőt a kaputelefon is néma maradt. Julie nem adta fel, figyelmesebben kezdte vizsgálni a betűkódokra specializált készüléket. Vajon mi lehet Robert számára olyan fontos, hogy belépő kódként használja? Ismerve a hasonló készülékeket, rövid, pár betűs megoldás lehet; és abban is biztos volt, hogy maximum három próbálkozása van, utána alighanem a riasztás lép életbe. Amíg ezen töprengett, egy mozgó valamit vett észre a ház mögött elsuhanni. Az első ijedtséget legyűrve tovább meresztgette a szemét. Egy kutya tombolt a hátsó kertben. Bear! – emlékezett vissza a korábbi riportokban felbukkanó kutya nevére. Hát, egy próbát megér. De a kapu továbbra is némán tornyosult előtte. Aztán a kutya felfigyelt rá, és hangos csaholással a bejárat felé száguldott. Julie ijedten nézett körül, nem akarta felhívni magára a figyelmet. De aztán érdekes módon meghallotta a zár kerregését és a kapu lassan nyílni kezdett.

Robert a redőny takarásából a lányt figyelte. Csak reménykedett benne, hogy nem fog félni a kutyától, mert akkor Bear biztos kislisszol mellette a kapun és csak a jó ég tudja, hol és hogyan fogja megtalálni. De megnyugodva látta, hogy Julie már bent van a kertben és Bear boldogan ugrálja körbe. Így aztán gyorsan vissza is csukta a kaput. Vajon hogy találta meg? És miért jött ide? Elég sok idő eltelt azóta, hogy látta otthonról elindulni. Vajon hová ment? Kérdésekkel volt tele a feje és igen, némi alkohollal is. Bízott benne, hogy nem ivott annyit, hogy tovább rontson majd az amúgy sem túl fényes helyzeten. Lassan a hátsó ajtó felé lépdelt és már hallotta is, ahogy Julie halkan korholja a fáradhatatlan kutyát, aki persze megörült az újabb játszótársnak.
Kinyitotta az ajtót és derűsen figyelte, ahogy Julie próbálja távol tartani elegáns ruhájától a kicsit sáros tappancsokat.
-Bear, helyedre! – kiáltott egyet – mire egyszerre több dolog is történt. Egyrészt a fejében egy kalapács hirtelen a pontos időt kezdte döngetni, másrészt Julie elfelejtette, milyen jól kigondolt mondattal is akar indítani, de ami a lényeg volt, Bear – tőle teljesen szokatlan módon – azonnal a ház felé vette az irányt és mellette elsompolyogva a vackára heveredett.
A váratlan engedelmességtől meglepve Robert odaguggolt hozzá és simogatni kezdte a sakálra hajazó kutya fényes szőrét. –Kösz haver, akkor azért valami mégis csak ragadt rád az elmúlt hetekben a koszon kívül.
Julie megbabonázva nézte a hosszú ujjakat, ahogy a bundát simogatják. Szinte érezte a férfi érintését, ahogy azon az utolsó mámoros éjszakán ugyanígy kalandozott az ő testén. Érezte, hogy arca lángolni kezd az emlékektől és torkát köszörülve megszólalt:
-Khm, szia.. ne haragudj, hogy rád törtem!
-Soha rosszabb meglepetést. – mormogta vissza még mindig háttal guggolva a férfi. Attól félt, ha feláll és megfordult, képtelen lesz megállni, hogy magához ölelje a lányt, azzal pedig lehet, hogy elrontana mindent, hiszen Julie aligha egy jó kis hancúrért csöngetett be hozzá. És itt tulajdonképpen el is érkezett az ezer dolláros kérdéshez: hogy találta meg a lány?

Erőt vett magán és felállt, aztán egy mosolyt erőltetve az ábrázatára megfordult:
-Azt hittem, ha nem is hívtál, de az sms-sel elmondtál mindent, amit akartál. Ezek után kicsit meglep, hogy itt látlak. Már maga a tény, hogy ITT. Nem emlékszem, hogy értesítettelek volna az új címemről.
-Sok mindenről nem értesítettél Robert, többek között arról sem, hogy van még egy utolsó esélyem, csak lépnem kell. Lehet, ha a kezembe adod azt a francos dobozt, nem pedig a kukára teszed, akkor egy csomó fájdalmas pillanattól megkímélhettük volna egymást. Felnőtt emberek vagyunk az istenért!
-Jah, felnőtt emberek – vágott egy grimaszt a férfi. -Én is annak éreztem magam, amikor elindultam hozzád azzal a dobozzal. De aztán láttam, hogy inkább meglépsz, minthogy találkozz velem, ezért aztán nem volt már értelme a dobozzal bajlódni és a kukára tettem. Ott volt a helye, ahogy az érzelmeimnek is.
-Hozzád indultam, te idióta! – kiabált közbe könnyes szemekkel a lány. És a szállodában sikerült is hülyét csinálnom magamból, amikor Claude közölte, hogy már hetekkel ezelőtt kiköltöztél.
-Ki a franc az a Claude? – ragadta ki a számára pillanatnyilag legfontosabb részletet a férfi.
-A portás, te ütődött. – forgatta a szemeit Julie, amiért a férfinak most pont ez a legégetőbb kérdése.
-És a jó Calude rögtön azt is elárulta, hol találsz? Ezt azért kétlem, ugyanis nem kötöttem senki orrára, hová költözöm. – dünnyögte a férfi.
-Nem, nem árulta el. Szerintem akkor sem tette volna, ha tudja, hová költöztél. De a doboz alján ott volt a virágüzlet etikettje és náluk érdeklődtem. A címet ugyan ők sem mondták meg, de gondoltam, ha ilyen kertvárosi céget bíztál meg, akkor te is itt lehetsz a közelben – módosított aprót a lány a történteken. Ha a dolgok nem alakulnának jól, nem kell, hogy még a virágos fejére is bajt hozzon.
-Aztán addig körözgettem a környéken, amíg meg nem láttam a kocsidat. A többit alighanem egyenesben élvezted a redőny mögül. – vágott egy grimaszt.
-Mivel próbálkoztál a kapukódnál Sherlock? – kérdezte kíváncsian a férfi.
-Beart láttam a kertben játszani és gondoltam, talán az ő neve – vont vállat a lány.
-Nem, nem az.  És nem is a te neved, te égetnivaló boszorkány, mert túlságosan magától értetődő lenne; hanem Cannes. Mert ott töltöttem életem legszebb hetét, és mert vagyok olyan mazochista, hogy erre nap mint nap még emlékeztetni is akartam magam. De ha most itt hagysz, akkor esküszöm megváltoztatom még ma.

Álltak egymással szemben és arra vártak, a másik mit kezdeményez. Amikor már kezdett a dolog nevetségessé válni, Julie szólalt meg.
-Gyertyafényes vacsorát ígértél halk zenével egy elegáns helyen.
-Igaz – bólintott rá a férfi és szó nélkül hátat fordított és befelé indult. Aztán megtorpant és ujjával hívogatóan Julie felé intett. A lány pedig követte, mint akit megbűvöltek. Az étkezőben ott pompázott a két személyes teríték.
-Remélem, a környezet elnyeri kényes ízlésed tetszését – mondta a férfi és a gyertyákat készült meggyújtani. -A halk zene máris felcsendül, de a finom falatok alighanem már rommá száradtak a sütőben. A saláta esetleg még menthető, mert azt még elő sem vettem a hűtőből. Az italok meg, nos, azokat alighanem a felszolgáló személyzet a magáévá tette a várakozás hiábavalónak tűnő perceiben.  – és kicsit tétován széttárt karokkal invitálta a lányt az asztalhoz.
Julie aprót rázott a fején, miközben elmosolyodott. Sejthette volna, hogy nem nyilvános helyre szólt a meghívás. És Robert igazán ki akart tenni magáért, ezt értékelte is. Aztán nagyot sóhajtva a sütőhöz lépett és kinyitotta. Egy csirke árválkodott odabent, kicsit meggyötört állapotban, de még langyosan.
A konyhapultra tette, majd a salátát vette elő. Az még abszolút tálalhatónak tűnt. Nekikezdett a hús felszeletelésének, aztán tovább kutakodott a hűtőben. Feta-sajtot, olívabogyót, egy kevéske részelt parmezánt talált. Ezeket a csirkével együtt a salátához keverte, majd a parmezánnal megszórta és az asztalra tette a tálat. Robert nézte-nézte a sürgölődését, aztán a hűtőből még egy jobb időkre tartogatott fehérbort halászott elő és a nyitóért nyúlt.

Úgy ültek az asztalnál, mint egy házaspár, összeszokottnak tűnő mozdulatokkal, semmitmondó beszélgetéssel  terelgették az estét a remélhetően mindent megoldó és megbocsátó végkifejlet felé. Csipegették a salátát, hogy azzal is időt nyerjenek az igazi beszélgetés előtt.  Aztán szinte egyszerre tették le a villát. Robert zavartan kapta el a tekintetét, amivel addig a lányt kutatta, Julie pedig próbált magával döntésre jutni. Eljött ide, tehát ő sem akarja igazán, hogy a kapcsolatuk múlt idővé váljon. De mit vár a jövőtől, mit vár a férfitől és mi az, amit önmagából adni tud? Bármennyit is gondolkozott ezeken a dolgokon az elmúlt hetekben, még mindig nem tudta megfogalmazni.

Robert kivárt. Ő már elmondta, hogy mit akar. Jó, persze a részletekben még nem kevés tisztáznivaló akad, de a lényeg világos. Vissza akarja kapni Juliet és vele a boldogságot, legyen bármi is az ár! A döntés a lány kezében van, övé a lehetőség, hogy végre megszabadítsa ezektől a nyomorúságos, önpusztító hétköznapoktól. Kicsit félve nézte a lány látható vívódását, aztán gondolt egy merészet; talán csak a szavakkal birkózik ennyire, ő  a maga részéről megelégedne vele, ha a tetteivel mondaná el, milyen döntést hozott. Felállt, és a következő pillanatban már húzta is magával a lányt a nappali felé. Ha nem igaz, hogy a szex orvosság minden bajra, akkor ez itt és most ki fog derülni. A helyzet már sokkal rosszabb úgysem lehet.

-Szükségem van rád, Julie! És én elveszem, amire szükségem van. – mormolta a férfi. –És közben tiszta a lelkiismeretem, mert tudom, hogy neked rám van szükséged.
-Nem vagy te egy kicsit beképzelt? – suttogott vissza a lány, miközben érezte, ahogy Robert ujjai végigsimítják a nyakát.
-De, sokszor – jött azonnal a beismerés. –Most viszont mindketten tudjuk, hogy igazam van. Te is tudod, csak még nem akarod elfogadni a tényt. De azon vagyok, hogy mielőtt teljesen elvesztjük a fejünket, halljam tőled a beismerést.

Julie a sok álmatlan éjszakára gondolt, amikor a cannesi szerelmes órákat élte át újra és újra. Meg azokra az estékre, amikor egyedül üldögélt lent a parton és arra gondolt, amit a férfi mondott neki azon az elhagyatott parton: Azt akarom, hogy ezentúl a tenger zúgásáról mindig az jusson eszedbe, hogy összetartozunk. Teljesült az óhaja vagy átka, mert azóta is csak az járt a fejében. Már a végeláthatatlan víztömeg morajlása sem kellett hozzá. Bármit csinált, dolgozott vagy írt vagy csak a szobája plafonját nézte álmatlanul, a férfi hangja, az érintése, a csókjai ott voltak vele. Talán tényleg fel kellene adnia az ellenkezését és belátni, hogy vannak az életben dolgok, amik ellen nem érdemes hadakozni. Például a saját áruló teste ellen sem, amely most még a levegőnél is jobban vágyott a férfi gyengéd érintésére. Mert az első csók, az első cirógatás hatására a teste emlékezni kezdett, és mire gondolatban odáig jutott, hogy döntsön, enged-e az édes csábításnak vagy sem, a teste már rég megadta a választ. Mindkettőjükre elemi erővel tört rá a szenvedély, túlságosan ősi és túlságosan ösztönös volt ahhoz, hogy védekezni tudjanak ellene. Julie teste már lázban égve várta a férfi t, gondolatai összekuszálódtak, az érzékei vették át az irányítást. Titokzatos, varázslatos erő volt a férfi ujjaiban, és a lány bármit megtett volna, hogy a simogatása soha ne érjen véget. Két kezével közelebb húzta magához, szorosan nekifeszült. De Robert kibontakozott az öleléséből:

-Mondd, hogy egyetlen gonosz szavad sem gondoltad komolyan, nem hagysz el, visszajössz hozzám;  és akkor olyan világba viszlek, amiről még csak nem is álmodtál!
Julie nézte a vágytól sötét szemeket és arra gondolt, vajon mi lehet a férfiban, ami mágikus erővel vonzza, és egyre közelebb sodorja valami végzetes eseményhez? Veszélyesen vonzó férfi, és itt nem csupán a külső megjelenésére gondolt. Szép férfival már hozta össze a sorsa, de Robertben egy kisfiú érzékenysége, egy kamasz nyugtalan robbanékonysága és egy érett férfi határozottsága ötvöződött az érzéki vonzerővel. Halálos keverék, lehetetlen ellenállni neki.
-Akarlak téged! – suttogta megtörten, amiért minden józansága ellenére a szívére hallgat.
-Egymást akarjuk – suttogta vissza a férfi. –És ez nagy különbség, hidd el nekem!

Aztán lehajolt és apró kis csókokkal haladt a lány nyakától a vállán át a karja felé. Az érzékeny bőrt harapdálva ért el a tenyeréhez, amibe előbb belefújt, majd belenyalt és ettől Julie elvesztette minden önuralmát. Kígyózó testtel tapadt a férfihoz. Élvezte az érintéseit, a mohó vágyat, amit a szemében látott, az ujjai alatt megfeszülő izmai játékát. Fülét égette a férfi forró lehellete, ahogy a vallomását suttogta bele a szoba félhomályába:
-Heteken át semmi másra nem tudtam gondolni, csak rád. Megőrültem a vágyakozástól és az emlékektől.
Fogalmuk sem volt, hogy a ruháikat hol és hogyan hagyták maguk mögött, de az ágyra már meztelenül hanyatlottak. A lepedő minden mozdulatukra a testüket cirógatta, és érintéseik nyomán mintha a gyertya lángja égette volna a testüket. Ebben a világban már nem léteztek szabályok és korlátok. Sóhajaik összefüggéstelenül haltak el ahogy egyre magasabbra szárnyaltak, majd együtt zuhantak a megsemmisülésbe.
-Az enyém vagy! Nincs visszaút a számodra – morogta Robert a lány fülébe.
Julie elmosolyodott: -Számodra sincs.

5 megjegyzés:

csez írta...

Hajaj... És sóhaj....
Még némi sóhaj....
Köszi, anya, így reggelre!
Nagy köszi ;) XDDDDD

Henrieme írta...

Ahj. . . ez szép volt.
Bár az elején viszketett a tenyerem! Tévedések vígjátéka!

hihihihi de megoldottad!!

Pusza!!!

Névtelen írta...

Jó reggelre ,erre ébredni.Nagyon tetszett,és végre Julie beadta a derekát.Ah de lennék a helyében.Üdv judy

zsorzsi írta...

Nekem délutáni sziesztának is megtette Jutkám ...XD
Hol juthatnék én is ilyen halálos keverékhez ,mert nagyon-nagy szükségem lenne rá!!!

Gabó írta...

Na hogy minden napszak meglegyen én éjjel olvastam! Így, ezek után hogy fogok én elaludni?! Mondjuk a párom itt szuszog mellettem, talán megoldható! :)
Banyek ez nagyon szépséges lett. Az elején megijedtem, hogy elkerülik egymást, de nem adták fel, vagyis Julie nem!
Micsoda Scherlock lett....tényleg.
Még kódot is próbált, bravó!!!
Bear is "jógyerek" lett hirtelen, pont jókor fogadott szót! :D
Szép mondatok, gyönyörű szavak, érzelmes szeretkezés! Perfekt!
Imádtam! Ügyes vagy! (L)