A szerelem 4 keréken érkezik 7.

Julie és Robert úgy ültek a földön, mint a rajtakapott gyerekek. Stephanie szúrós tekintettel méregette őket.  -Mondjátok, hogy ez nem az, aminek láttam! Ugye van annyi eszetek, hogy nem bonyolítjátok tovább ezt a szerencsétlen helyzetet? Mielőtt bárki válaszolna, ezt a papírt most azonnal írjátok alá!

-Nna, legalább ez az alkalmazotti viszony nem bonyolítja tovább a dolgokat. És most halljam, mi az elképzelésetek a továbbiakról!

Julie lassan feltápászkodott a szőnyegről.

-Azt hiszem, ezt inkább kettesben kellene megbeszéljék.

Robert megütközve nézett rá.

-Remélem azt akartad mondani, hogy ezt előbb kettesben kellene megbeszélnünk.

-Robert, biztos vagyok benne, hogy vannak dolgok, amikkel még véletlenül sem foglalkoztál, és amikről Stephanie szívesen felvilágosítana. És nekem is át kell gondolnom, hogy ... nos, van min gondolkodnom nekem is.

Robert felvonta a szemöldökét.

-Neked ezen el kell gondolkodnod? Már ne haragudj, de az előbb nem úgy tűnt, mintha ellenedre lenne. Julie, mondd el mi bánt, megbeszéljük, aztán zárjuk le ezt az egész Kai ügyet.

Julie segélykérően Stephaniera nézett, de ő csak megrántotta a vállát.

-Mondd el neki, mert addig úgysem hagy élni.

Julie nagy levegőt vett. Nem mert Robertre nézni, mert tudta, hogy amit mondani fog neki, annak a férfi nem fog örülni.

-Stephanie, ne haragudj, de ezt azt hiszem, akkor ezt kettesben kéne megbeszéljük Roberttel.

Stephanie bólintott és kilépett az ajtón. Julie halkan becsukta mögötte, de nem bírt a férfi felé fordulni. Ha a szemébe néz, nem fogja tudni végigmondani.

-Robert, én nem tudom, hogy akarok-e veled bármibe is bonyolódni. A Kai által elindított lavina csak egy kis ízelítő volt abból, ami melletted rám várna, és én nem vagyok benne biztos, hogy meg tudok, meg akarok ezzel birkózni. Te egy nagyon kedves ember vagy, és ha csak Robert lennél , a srác a szomszéd házból, gondolkodás nélkül  követnélek bárhová. De ez nekem túl sok. Túl bonyolult. Ha most elválunk, még viszonylag kevés fájdalommal megússzuk mindketten az ügyet. Ismerem magam, és kezdelek megismerni téged is. Előbb-utóbb fájdalmat okoznánk egymásnak, és én nem kockáztatok. Addig megyek el, amíg még emelt fővel el tudok menni.

Várta, hogy háta mögött robbanjon a bomba. De csönd volt. Aztán hallotta, ahogy a férfi is feláll a földről.  Megállt a lány mögött, de nem ért hozzá.

-Köszönöm, hogy őszinte voltál. Hogy is mondtad? A srác a szomszéd házból? Neked fogalmad sincs róla, mennyire szeretnék sokszor tényleg az lenni. De nem az vagyok.  Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy nem az vagyok, aki neked kell, de az nem lenne igaz. Nem sajnálom, hogy az vagyok, aki. Sok év kemény munkája van ebben. És a java, nagyon remélem, még csak most következik. Azt hittem, hogy mostanra már megismertél annyira, hogy elfogadj így, ezekkel a bonyolult dolgaimmal egyetemben. Ha nem, hát nem. Valahol talán számítottam is rá. De a fene egye meg! Én hittem benne, hogy sikerülhet, te meg meg sem próbálod, nem kockáztatsz. Ez gyávaság, Julie! Hasonló helyzetben alighanem te is ezt mondanád annak a szomszéd srácnak. Na, mindegy, nem akarlak zavarba hozni azzal, hogy szívóskodok. Akkor beszéljünk arról a másik dologról. Kai nem fog többet zaklatni, erről teszünk. Amennyiben mégis próbálkozna, nyugodtan fordulj a rendőrséghez, nem tud már mivel zsarolni, nem lesz rá vevő a média sem.  A mostani dolgainak a dokumentációját Paul majd odaadja neked. A csekkedet pedig Stephanie mindjárt kiállítja. Szia!

És úgy ment el a lány mellett, hogy rá sem nézett. Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Julie a szőnyegre roskadt. Rázta a zokogás. Pár pillanatig a mennyekben érezte magát, így aztán még magasabbról zuhant a pokolba. Pár mámoros percig elhitte, hogy lehet köztük valami, de aztán győzött a józanabbik énje és meghozta élete legnehezebb döntését. Nem haragudott a férfira, amiért ilyen személytelenül búcsúzott el, sőt, hálás volt érte. Ahogy ő sem tudta a szemébe mondani a döntését, azt sem viselte volna el, ha a férfi a szemébe mondja, csalódott benne. Gyávának tartja. És ebben van is igazság. De hát már ez a hét is maga volt a rémálom, ki tudja mi mindent kéne megélnie a férfi mellett. Azt is rosszul tűrte, hogy elutazott. A hiánya annyira fájdalmas volt és annyi őrült gondolattal játszott el ez alatt az idő alatt, hogy hosszú távon akár gumiszobát is bérelhetne. Látta maga előtt a férfit, ahogy a rajongói körbeveszik, ahogy egy partin rákacsint egy hosszú combú manökenre, ahogy Kristennel ölelik egymás derekát. Féltékeny volt mindenkire, aki vele lehet, miközben ő magányosan fantáziál otthon. Nem, jól döntött, a férfi nem is tudja, micsoda könnyebbség lesz nélküle az élete. De nem tudta meggyőzni önmagát, és a zokogás csak rázta tovább.

Stephanie ebben az állapotban talált rá. Felsegítette, megvárta amíg lezuhanyozik, aztán belediktált egy altatót (a többit gondosan zsebre tette) és betakarta. Amikor a lány elaludt, megírta a csekket és az éjjeli szekrényen hagyta.  Ideje volt, hogy a védencét  is leellenőrizze, mennyire borult ki. Merthogy a lány döntésének mindketten vesztesei, ehhez nem fért kétség.

Robert nem tört-zúzott, nem ivott, nem szívta egyik bagóját a másik után, sőt amikor beengedte, teljesen nyugodtan kérdezgette a filmekről. Stephanie egészen megzavarodott. De ha így viseli, annál jobb. Lelkesen mesélt a Blacklist-ről, utána a Roverről. Mindkét filmnek megvan az anyagi háttere, a főbb szerepekre is megtalálták már a színészeket, a szerződésekben minden részletet tisztáztak, és ha minden jól megy, az ősz folyamán a forgatások is elkezdődnek. Nem párhuzamosan persze, de szinte egymást követve. A felkészüléshez szükséges tudnivalók tekintélyes listát alkottak, aminek Stephanie már csak azért is örült, mert így Robert gondolatait lesz ami lekösse.  Amikor az ajtón kopogtak, Steph ment kinyitni. Dean álldogált a folyosón. Paullal beszélt éppen, aki hiába próbálkozott, kártyája nem nyitotta Julie ajtaját. Mindketten idegesen kopogtak, de válasz odabentről nem érkezett. Stephanie megnyugtatta őket, hogy altatót adott a lánynak, de a kulcs azért zavarta mindannyiukat.  Robert is felfigyelt az izgatott sutyorgásra.

-Mi a baj? – nézett Stephaniera.

-Julie nem nyit ajtót. Adtam ugyan neki altatót, mert nagyon ki volt borulva, de nem tudom, hogy…

Ennyi Robertnek elég is volt. Lelki szemei előtt már a legkülönfélébb rémképek jelentek meg. Attól, hogy berúgja az ajtót, csak az mentette meg, hogy a többiek közben a porta segítségét kérték. Egy fiatal technikus  jelent meg egy ügyes kis szerkezettel, az ajtó pedig alig pár perc után kitárult. –Van úgy,hogy megzavarodik a chip. – mentegetőzött a technikus.

Robert azonban mindenkit félretolva a hálóba sietett. Julie magzati pózba kuporodva aludt, még álmában is szipogott. A férfi nézte, aztán odaszólt a többieknek:

-Itt maradok vele, aztán ha majd ébredezni kezd, kiosonok, de nem akarom, hogy egyedül legyen.

-Ne nehezítsd meg még jobban! – mondta neki Stephanie. –Majd én itt maradok vele.

Robert a szobájába érve kinyitotta a minibárt és a tartalmával kivonult az erkélyre. Hosszúnak ígérkezett az éjszaka.

Julie másnap reggel sírva ébredt. Álma utolsó perceiben újra élte a tegnapi búcsút. Csodálkozva látta, hogy az ágy túloldalán Stephani alszik az ő fürdőszobai köntösében. Halkan felkelt, rendbe  hozta magát, aztán csendben pakolni kezdett. A csekket az éjjeli szekrényen érintetlenül hagyta.

Stephanie finom kávéillatra ébredt. A hálóból kilépve egy viszonylag kiegyensúlyozottnak látszó Juliet látott, aki a bőröndjét állította éppen a bejárat mellé.

-Ne haragudj, hogy itt aludtam, de tegnap altatót adtam neked és csak utólag jutott eszembe, nem is tudom, hogy reagálsz rá. Jobb volt, ha valaki figyel rád.

-Köszönöm, hogy itt voltál – sóhajtott nagyot Julie. –Így legalább el is tudok tőled köszönni. Nem akarok elszökni, de nem hiszem, hogy Robert beszélni akarna most velem, úgyhogy… jobb lesz, ha indulok.

-A csekket itt hagytad – szaladt utána Stephanie, a lány felé nyújtva az apró cédulát.

-Ne! – emelte fel tiltakozóan a kezét Julie. Ne! Nem akarom! És kérlek, ezen ne is kezdjünk most vitatkozni! Köszönöm, hogy segítettél. Szia. – ezzel a lány kilépett az ajtón és a mélygarázsba tartó lifthez ment.

 Odalent már könnyes arccal kereste a kis Morrist. A rozoga BMW mellett állt. A csomagtartóba tette a bőröndöt, aztán kinyitotta az ajtót. A következő pillanatban egy kásás hangot hallott:

-Tudtam, hogy köszönés nélkül lógsz majd el.

Julie ijedten nézett körül, de senkit nem látott.  Aztán némi zörgéssel kísérve kinyílt a BMW ajtaja és a Morris túloldalán Robert feje emelkedett fel . Borzasztóan nézett ki.  Nemcsak az inge, de az arca is gyűrött volt, szemét most aztán igazán eltakarhatta volna egy napszemüveggel.  Mozgásán is látszott, hogy a kocsiban töltött éjszaka igencsak megviselte.

-Van egy rágód? – kérdezte hunyorogva. Julie a meglepettségtől zavarodottan a táskájában kotorászott, aztán a rágót a kocsi felett Robert felé nyújtotta. 

-Köszönöm. És ha aszpirined is van, a nevedet imába is foglalom. – sóhajtott a férfi.

-Robert! Mire volt ez jó? Tudod, hogy nem győzhetsz meg. Én ilyen bizonytalan, erőtlen nő vagyok, aki nem mer kockáztatni. Nem lennék neked jó, hidd el! Az első problémáknál megfutamodnék, de akkor már sokkal jobban fájna.  Vissza tudnál tartani, mert a szívem veled akar maradni; de nem teszed meg, mert tiszteletben tartod  a döntésemet. Nem akarsz engem úgy, ha nem saját akaratomból maradok.

-Befejezted annak a taglalását, hogy mi mindent fogok csinálni és miért? Eldönthetem, hogy mit lépek?  Vagy majd az én lépéseimet is te döntöd el? Lehet, hogy igazad van. Nem vagy elég jó nekem, mert az első bukkanónál cserben hagysz. Nem érdekel, hogy mim van, mit adhatok neked; csak azt tudod, hogy tőlem neked nem kell semmi. Értem én, nem kell ismételned. Tudom, hogy amit én kínálhatok neked, az nem a nők álma: hosszas távollétek, állandó feszültség, ráadásnak a média. Ajánlhatok ugyan még mást is, de úgy tűnik a sokat emlegetett személyes varázsom rád nem hat. Mindegy is, csak nem akartam, hogy azok után, ami köztünk lehetett volna, úgy váljunk el, mint az idegenek. Hazamész?

Julie összeszorult torokkal válaszolt:

-Nem, most egy időre Alfred bácsihoz költözöm. Aztán azt hiszem, másik lakást keresek, a régit eladom. Nem akarok Kai közelében maradni.

-Helyes. – válaszolt a férfi. –Akkor indulj, vezess óvatosan! És légy elnéző, ha ügyetlen sofőrrel találkozol. Hátha én leszek az.

Julie bólintott, egy kesernyés mosolyt villantott a férfira és beült a kocsiba. Remegő kézzel indított, aztán lassan kihajtott a garázsból. Robert elgondolkodva nézett utána. Nem igazán bízott benne, hogy ha az utolsó pillanatban beszél még a lánnyal, akkor az meggondolja magát. Így nem is kéne csalódottságot éreznie. De látnia kellett, hogy a lányt mennyire rázza meg a búcsú; és amit látott, az némi reményre adott okot. Csak még fogalma sem volt róla, hogyan kezdjen a lány meghódításához. És főleg, hogy mennyi időt hagyjon neki, hogy rájöjjön , rosszul döntött.