A szerelem 4 keréken érkezik 4.

Kainak még az álla is leesett csodálkozásában. Hát, ezért titkolózott Julie. Az ügyeletes szexszimbólum alkalmazásába került? De milyen alkalmazotti viszony az, ahol ilyen közvetlenül jönnek-mennek, nevetgélnek. A lány eddig olyan megközelíthetetlennek tűnt, nem is nagyon próbálkozott nála, de lám van, akivel szemben már nem is olyan tartózkodó. Nézte ahogy a lány a sztár füléhez hajol és súg valamit, aztán visszaindul a lift irányába. A férfi tekintete, amivel a távolodó lányt figyelte,  Kai számára felért egy vallomással. Aha, alkalmazott… de mire alkalmaztad barátocskám? Hirtelen ötlettől vezérelve előkapta a telefonját és néhány képet készített Robertről. Korábban kellett volna, amikor Julie is még mellette állt – gondolta kicsit csalódottan. A következő pillanatban közvetlenül a bejárat előtt megállt egy méregzöld Porsche. A kormány mögött Julie feszített, Robert pedig hosszú léptekkel sietett a kocsihoz, beszállt és már el is hajtottak.  Kai fejében új gondolat született. Ennél kisebb halért is jó pénzeket fizetnek az újságok, csak résen kell lennie.

A városból kifelé hajtva Julie élvezettel manőverezett  a gyors kocsival. Robert a biztonsági öv mögött éppen arra gondolt, hogy vajon a közlekedési szabályok tudatos figyelmen kívül hagyása a lány  állandó jellemzője, vagy csak az alatta doromboló vad motor részegítette meg? Ebben a percben rendőrautó szirénája harsant mögöttük. Julie ijedten nézett a kilométerórára. Hát, egy kicsit elkalkulálta magát. Sóhajtva húzódott le az út szélére. Robert tüntetően a szemébe húzta a sapkát és úgy csinált, mintha aludna.
Mire a rendőr az ablakon kopogtatott, Julie már előkészítette az iratait. A rend őre  szigorúan akarta felelősségre vonni a gyorshajtót, de az ablakon benézve egy alvó utast és egy smink nélküli, természetes szépségű fiatal nőt  látott. Nyoma sem volt az elszállt gazdag ficsúrnak, akit a kocsi alapján elképzelt magának. Önkéntelenül is halkan szólt a lányhoz.

-Ugye tudja, hogy túllépte a megengedett sebességet?

-Ó, igen, abban a pillanatban rájöttem, ahogy a sziréna felharsant mögöttem, de addig olyan boldog voltam, hogy vezethetem ezt a csodát, hogy őszintén szólva kicsit figyelmetlen voltam.  Nagyon sajnálom – rebegtette meg a pilláit Julie. Akciója nem maradt hatástalan. A rendőr elnevette magát.

-Most vezeti először?

-Igen, a barátomé, de mindig olyan féltékenyen őrzi,  most is csak azért vezethetem, mert a fáradtságtól alig állt a lábán, de látja, olyan biztonságban érezte magát, hogy elaludt. – suttogott tovább egy összeesküvő tekintetével a lány.

-Na jó, menjen tovább mielőtt a barátja felébred, de az órára jobban figyeljen! – intett neki a rendőr.

Julie hálásan dobott egy puszit és máris indított. Szép körültekintetően besorolt a forgalomba és példásan betartva a szabályokat hajtott, amíg a várost el nem hagyták. Robert persze az első pillanatban kiegyenesedett és sapkáját visszatolva vigyorogva nézett rá.

-Maga aztán… igazán díjazom az alakítását, amivel a szende tündért játszotta. Ha én ülök a volán mögött, biztosan pár száz dollárom bánja, de magának csak egy mosolyba került. Elképesztő.  És most azon a pénzen, amit megspórolt, meghívom kávézni.

Julie elcsodálkozott. Eddig arról volt szó, hogy az élet csupa üldöztetés, most meg kávézgatunk? De részéről rendben volt.

-Oké, szóljon, merre menjek. És Robert navigált. Az első McDrive-ig. Ott gyorsan elhadarta Julienek, hogy mit kérjen, kezébe nyomta a pénzt, aztán a sapkát újra a szemébe húzta és alvást színlelt. A lány vigyorogva rendelte meg a kávékat és hamburgereket. Amikor az alkalmazott a következő ablakhoz irányította őket, így szólt az álcázás mesteréhez:

-És ha most elkiáltom magam, hogy lányok szabad a vásár, nézzétek, ki ül itt mellettem?

Robert a sapka alól mormolta elváltoztatott hangon:

-Ha megteszi, örök életében bánni fogja.

A lány kis mosollyal hajolt ki az összekészített csomagért, amit aztán Robert ölébe tett és továbbhajtott. Robert felszisszent a sapka alatt.

-Őrült tyúk, tudja maga milyen forró ez a kávé még így a poháron keresztül is?

Julie már a pakoló végénél járt. Először itt akart félreállni, de a kávé még úgyis túl forró.

Beletaposott a gázba, és továbbhajtott  a part felé. Egy árnyas részen leparkolt és megnyomta a vászontetőt visszahúzó gombot. A motor halk zümmögéssel tette a dolgát, és hamarosan ott ültek a napsütötte óceánt csodálva. Robert a szemüvegen keresztül összehúzott szemekkel a lányt nézte.

-Jól esett a májának az a kis ijesztgetés? Hm? - Eddigre már egy fél hamburgert eltüntetett.

-Mit izgul, ezzel a kopasz kobakkal alighanem meg sem ismerték volna? Egyébként nem fél tőle, hogy ezek az egészségtelen kalóriák mind a derekára rakódnak? Nem elég folyton arról nyilatkozni, hogy mennyire utálta Taylor deltáit. Talán nem kéne a sajátjait bepárnázni.

A kérdésben rejlő kihívást  Robert egy hunyorítással honorálta.

-Már megint oszt engem. – sóhajtott. -Ne aggódjon, ha fel is kapok pár kilót, majd lemegy, ha végre dolgozhatok. De legyen őszinte, az utóbbi időben hányszor csábultam el?

Julie a kérdés hallatán majdnem félrenyelt. De a hiba alighanem az ő készülékében van, hiszen a férfi a hamburgerek iránti vonzalmáról és lemondásáról beszélt; csak az ő meglódult fantáziája gondolt megint másra. Hosszú percek teltek el csendben. Julie éppen arra gondolt, hogy emellett a férfi mellett még a csend is beszédes, de ugyanakkor  már régen érezte ilyen ellazult állapotban magát, amikor a csendestárs hirtelen megszólalt:

-Érzett már olyat, hogy néha a csend is többet mond, mintha be nem állna az ember szája?

Julie felcsuklott. Ez az ember gondolatolvasó?

-Nem fogja elhinni, de ugyanez a gondolat futott át az agyamon. Itt ülünk már percek óta, de nem éreztem zavarónak a csendet, sőt… szinte pihentető volt, megnyugtató, ellazító.

Nem néztek egymásra, mindketten a vizet kémlelték a távolban.

-Tud szörfözni? – kérdezte hirtelen a férfi.

Julie a hirtelen témaváltástól zavarodottan kutatott az emlékeiben, mikor próbálkozott utoljára a hullámok meglovagolásával. A szörfnek nem volt négy kereke, ennél fogva nem is érdekelte annyira, mint az autók.

-Azt hiszem, nem igazán – válaszolta óvatosan. –Ne mondja, hogy legközelebb oda kell elkísérnem.

A férfi elvigyorodott a lány hangjában rejlő ijedtségre. Nocsak, Miss Tökéletes valamiben bizonytalan.

-Nyugodjon meg, még én is csak most próbálkozom. Nem merném magammal vinni, mert még magamat sem biztos, hogy ki tudnám menteni. De úgy döntöttem, hogy a gördeszka és a snowboard után most már kipróbálom magam a vízen is. Óriási élmény és tökéletes zsírégető testmozgás. Ha van kedve, beszélek az oktatóval és velünk jöhet maga is, de nem kényszer. Csak akkor jöjjön, ha méltósággal tudja elviselni a bénázásom látványát és cserébe hagyja, hogy én meg  a magáén kacarásszak. Amúgy nem lenne népünnepély, mert egy magánstrandon tartjuk az edzéseket. De ha nem mer belevágni, én megértem. A házban megvárhatja, amíg mi meglovagoljuk ezeket a bestiákat.

Julie természetesen eddigre már teljesen felpaprikázta magát az enyhén lekicsinylő hangsúly hallatán.

-Ha már odáig elviszem, akkor természetesen bebizonyítom, hogy nem lehet ez olyan nagy ördöngősség. De ha már tanulásról esett szó, nem akar hazafelé vezetni? Lehet, hogy rövidesen olyan jól belejönne, hogy nem is lenne tovább szüksége a szolgálataimra. Biztosan sok mindenben korlátozza a jelenlétem, és a világért sem akarom, hogy miattam …  - és itt belezavarodott a mondandójába. Mégis, hogy fogalmazza meg, hogy a jelenléte hátha elriasztja az egyébként potenciális hölgyismerősöket.? Abba pedig már végképp nem is akart belegondolni, mi lesz, ha a férfi megismerkedik valakivel. Onnantól kettőjüket kell majd furikáznia? Őrület az egész, nem is értette magát, miért nem gondolt erre már korábban.

-Ne aggódjon olyasmin, ami momentán abszolút nem aktuális. A jelenléte nem korlátoz engem semmiben. És remélem, most hallja a hangomban, hogy mindezt egy csepp sajnálkozás nélkül állítom. Ettől függetlenül, cseréljünk helyet! Végülis tarthatatlan, hogy egy gép kifogjon rajtam.  Figyeljen és otthon – most szólok, hogy nem menetközben – szóval, otthon majd mondja el, mit csinálok rosszul. Most Julie tornázta át magát a vezető melletti ülésre, mialatt Robert megkerülte a kocsit. Beszállt és egy nagy sóhajtást követően beindította a motort. Óvatosan tolatott hátrafelé a földúton.

-Miért nem fordul meg inkább? – kérdezte Julie, de a férfi pillantásától rögtön csendben maradt. -Oké, majd otthon.  Közben kiértek a főútvonalhoz, Robert  szétnézett és a gázra lépett. A motor felbőgött a hirtelen gázfröccstől, aztán nagyot rántva kilódult az útra. Julie már szólásra nyitotta a száját, amikor egy férfitenyér  csukódott az ajkaira. Otthon! Mire a városba értek, Robert már egészen jól kezelte a pedálokat, kerülte a hirtelen mozdulatokat, és a kocsi egyre inkább hálásan hajtotta fejét az új igába. A garázsba már egészen úgy hajtottak be, mintha ez egy mindennapos dolog lenne. Az öreg BMW melletti helyre Robert már óvatosan, lassan navigálta be becses játékszerét.  Az utolsó pillanatban azonban gyorsabban járt a lába, mint a keze. Előbb engedte fel a kuplungot és csak utána fordította el a kulcsot. A még sebességben lévő  kocsi pedig nagyot ugorva fulladt le. Julie még csak el sem mosolyodott. Faarccal próbált komoly maradni, de amikor Robert a kormányra ütött, megsimogatta a bőr huzatot. -Ne őt bántsa! Ez egy roppant érzékeny műszer, maga pedig még kicsit nyers. De ha gyakorol, idővel a legjobb barátok lehetnek. Csak soha ne őt okolja!

Robert immár lecsillapodva elmosolyodott.  -Úgy beszél róla, mint egy gyerekről. Aki nem tehet semmiről. Akinek a tetteiért a szülei felelősek.

-Ó, igen.  Tulajdonképpen teljesen helytálló a hasonlata. Én a kisherceget hoztam volna elő, de az talán nem is ennyire ül erre a helyzetre:  felelős lettél értem, mert megszelidítettél. Maga megvette ezt az autót, mostantól tehát felelős a működéséért. De a gyerekes hasonlata nekem jobban tetszik.

-Oké, köszönöm.. De most mielőtt felmegyünk, szeretnék valamit megbeszélni magával. Ma este a barátaimhoz vagyok hivatalos. Ez lehet, nem is volt benne a programleírásában. De Tom barátom ma reggel telefonált. Én mindenképpen elmegyek, de szeretném, ha maga is eljönne. Elvinne egy taxi is, de őszinte leszek magával. Tommal és a többiekkel – mint azt tapasztalhatta már - nem szoktunk megállni az első sör után. Ha ne adj isten vállalhatatlan állapotba kerülök, szívesebben venném a megértő gondoskodását, mint egy hisztis taxisét, aki csak a kárpitját féltené, és esetleg még a fotósokat is rám uszítaná. De az is lehet, ha ott lesz, sikerül visszatartania, ha túlságosan elereszteném a gyeplőt.

-Julienak Stephanie szavai jutottak az eszébe. Engedje élni egy kicsit, de azért vigyázzon rá! Egy halk sóhajt követően, beleegyezően bólintott.

-Azért egy valamit vegyen figyelembe. Amikor erre a munkára jelentkeztem, én szimplán csak egy sofőr akartam lenni, lehetőleg rögzített feladatokkal és munkaidővel. Mára mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez minden, csak nem az, amire számítottam.

-És mit akar ezzel az értésemre adni? Emeljem meg a fizetését? Nevezzem másként a munkakörét? Mit akar most nekem mondani Julie?

-Nem tudom. Őszintén nem tudom, hova akartam ezzel kilyukadni, de kérem, gondoljon erre minden alkalommal, amikor újabb és újabb ötletei támadnak.

A liftben még az előbbi beszélgetés foglalkoztatta mindkettőjüket, és a szobájukat is egyszerre, szótlanul nyitották ki. Mielőtt azonban az ajtók becsukódtak volna, Robert visszaszólt:

-Mielőtt elindulunk, lenne kedve velem vacsorázni? És ha igen, idefönt vagy inkább lent az étteremben?

-Talán inkább odalent, köszönöm – mormolta Julie. -Hány órára legyek kész?

-Nyolckor bekopogok, de könyörgöm, csak semmi elegáns darab. Én ígérem, hogy nem fogom túlöltözni. – mosolyodott el a férfi.

Julie megforgatta a szemeit, aztán becsukta az ajtót.  Robert pedig állt még egy darabig a csukott ajtót bámulva, mintha az választ tudna adni neki néhány kérdésre, ami ennek a csípős szájú boszorkánynak a mondatai kapcsán merült fel benne. Természetesen tisztában volt vele, hogy már Steph ötlete is meglepő volt. Oké, nem egy Fittipaldi, de azért annyira elboldogult a kocsival, amennyire napközben szüksége volt. Ha társaságba ment, úgysem úszta meg poharazás nélkül, nem vezethetett, maradt a taxi vagy az őrangyalának, Dean-nek a kísérete. Tulajdonképpen semmi nem indokolta, hogy egy sofőrt alkalmazzanak. Ráadásul egy női sofőrt? Akivel aztán tényleg csak hébe-hóba ül bele abba az átok négykerekűbe, leginkább mint egy gardedám kísérgeti őt a lány. Ami persze nincs az ellenére, csak nem érti. Lehet, hogy Stephet kéne megkérdezni, mire is gondolt, amikor ezzel a nagyívű ötlettel előállt. Ő meg amilyen bárgyú tud lenni, mindent ráhagyott az ügynökére.  Zsebében megrezzent a telefon, így aztán végre becsukta maga mögött az ajtót.

Nyolckor Robert ott toporgott Julie ajtaja előtt. Lehet, hogy korábban kellett volna szólni neki, de most már mindegy. Végülis nincs olyan nagy jelentősége. Tom lemondta a bulit, de attól ők még járhatnak egyet az éjszakában. Vannak klubok, ahová a hátsó bejáraton is bemehet. Odabent a közönség pedig már nem foglalkozik a többiekkel. Csak egy kis zenét hallgatnának, ebbe még Julie sem köthet bele. Hiszen ez nem randi, csak a szokásos mindenhová együtt mászkálunk és útközben eldöntjük, éppen ki vezet  program lesz, csak ma autó nélkül. Amikor végre felemelte a kezét, hogy kopogjon, az ajtó mintegy varázsütésre kitárult előtte. Nem sok hiányzott hozzá, hogy Julie homlokán kopogjon. Vidáman rávigyorgott a lányra, aki pontosan úgy festett, mint az első napon, amikor találkoztak. Csak most a fehér blúz helyett egy  vidám mintájú póló domborodott  a huszármente alatt. Robert már akkor is eljátszott a gondolattal milyen jópofa is ez a kabátka a rengeteg fénylő gombbal, de most hogy kigombolva volt a lányon és két gomb pont a kritikus helyen ágaskodott, mosolya széles vigyorba csapott át. Julie kérdőn nézett rá, ami aztán ki is józanította. Ha most bevallja, mi a vidámság oka, alighanem már csapódik is orra előtt az ajtó.

-Menjünk vacsorázni – mondta inkább.

Julie végignézett Robert öltözékén, de a véleményét megtartotta magának. A farmer és a póló fölött lengedező mintás ing... anyám, ezt vajon hol kukázta ez az ember? Most komolyan, mire gondolt, amikor ezt a rózsaszín rózsás borzalmat felvette? Tényleg ebben érzi jól magát, vagy csak próbára akarja tenni, hogy szóvá teszi-e? És mindezt megfejelni a fekete kötött sapkával? Tudja vajon, hogy milyen hónapban járnak? Még jó, hogy bele akar olvadni a tömegbe, közben meg bohócnak öltözik. Farmerjében és a kis zakóban máris túlöltözöttnek érezte magát, de bárhogy kutatott is az emlékei között, a saját ruhatárában biztosan nem találna egyetlen hasonló szörnyű darabot. Nem mintha hozzá akarna öltözni. Közben Robert már a nyitott liftajtóban várta, hogy utolérje. Látta, hogy valami nagyon feszíti a lány csőrét, sejtette is, mi lehet az. De értékelte, hogy még mindig nem szólalt meg.

Amikor az étterem egy eldugott sarkában leültek, Robert a mellette levő székre tette a sapkát. Julie eddig bírta:

-Ugye tudja, hogy májust írunk?

-Persze, hogy tudom. Most ez miről jutott eszébe? – kérdezett vissza a férfi.

-Khm, igaz, hogy most nincs akkora haja, de ez a kötött sapka talán akkor is túlzás, nem?

Robert rámosolygott, de egy szót sem válaszolt. A vacsora alatt aztán nem is nagyon beszélgettek, legfeljebb az ételek elkészítéséről. Amihez Robert nem sokat értett, de szívesen hallgatta a lány véleményét. Mikor a végéhez közeledtek, a férfi előjött a lényeggel:

-Tom lemondta a ma esti bulit, de azért mi elmehetnénk valahova. Van egy klub a város másik végén, ahol a vendégek is beszállhatnak a zenélésbe. szívesen megmutatnám.

-Oké – bólintott rá a lány. –Vezetni akar?

-Hát, azt hiszem, most inkább nem. Ilyenkor elég nagy arrafelé a forgalom, kevés a parkolóhely, meg a környék sem a túlzott biztonságról híres. Úgyhogy szerintem ne is kocsival menjünk, hanem taxival.

-Szívesen vezetem a régi járgányát is, ha a Porschét  félti.

-Na, azt az öreg roncsot már tényleg nincs mitől félteni. Ha valaki ellopná, szerintem még fizetne is, hogy visszavegyem. De nem, nem akarok vezetni, sőt azt sem szeretném, ha maga vezetne. Azt szeretném, ha eljönne velem zenét hallgatni, meginnánk együtt egy sört vagy amit szeret, és ha olyan a közönség, talán még én is kölcsönkérek egy gitárt és játszom. Na, nem kíváncsi egy kicsit sem?

Julie kicsit tétován üldögélt, miközben egy halvány grimasszal biztosította a férfit, hogy dehogynem, nagyon is kíváncsi. Akkor ez most egy randi? – kérdezgette magában, de hangosan nem merte feltenni a kérdést. Ááá, biztosan nem az, csak társaságra vágyik, és mégiscsak más valakivel érkezni, mint tök egyedül bemenni. Így senkiben nem merülhet fel, hogy azért ment oda, hogy felszedjen valakit.  De miért nem akar felszedni valakit? Nem normális, amilyen remete életet él. Még ő maga is gondolt mostanában arra, hogy milyen jó lenne végre összeismerkedni egy vonzó pasival. Valaki hétköznapival persze. Időtlen idők óta nem volt férfi az életében és bár Kai helyes pasi volt, de valahogy nem érzett késztetést a meghódítására. Aki meg tetszene? Hát, az éppenséggel meg a munkaadója, így aztán a dolog itt véget is ér. Na, de ezen ráér majd később is agyalni, akkor irány az éjszaka!

Robert nézte a lány arcán átfutó ezernyi érzelmet és volt annyi beleérző képessége, hogy tudja, ezek egy jó része biztosan vele van kapcsolatban. Csak azt nem tudta megfejteni, hogy ez neki most jó hír vagy sem. Na, de ezen ráér majd később agyalni, most akkor irány az éjszaka!