"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. február 1., péntek

Lakótársak 21.



Komikra:
csez: Robert beszél össze-vissza, mert még nem annyi, amennyi és nem tudhatja, hogy lesz ez még rosszabb is XD
Heni: bevallottam, még mielőtt elkezdtem volna, hogy az RM erősen inspiráló hatással volt rám. De ahogy elnézem sokakra, mert mostanában a legtöbb Robos blogban visszaköszönnek a képek.
An: ahogy halad előre a történet, úgy remélem, hogy a szereplők is alakulgatnak, mert van, aki határozottan rosszul kezdte, az utolsó mondatról pedig ... csitt, nem mondok semmit XD
Gabó: bevallom, a nőcis dologra nem terveztem kitérni, de ha már így szóba hoztad, valahol egy kósza mondat erejéig most már biztosan visszaköszön majd; és Emma legyen a talpán, aki összezárja a térdét, amikor Robertet a szenvedély hajtja *sóhajhegyek
csez megint XD: Caro Emerald nekem is beakadt, úgyhogy majd ő is visszatér
Pixie: nos igen, a feledékenységnek legtöbbször ára van... és ha vannak még Carohoz hasonló jó kis „felfedezettjeid”, hát csak rajta, örömmel fogadnánk. Május 13. – ugye milyen jó kis nap volt az? XD
zsorzsi: üdv a Caro Emerald rajongói klubban; és csak kenegesd a hájamat, ha már van ;) 

***  

Beköszöntött a június és a szokatlanul forró napokon jól esett a mennyezeten forgó ventilátor nyújtotta enyhe szellő. Még csak hajnalodott, de a hőmérséklet máris fullasztónak tűnt. Emma a fürdőszobaajtóból nézte a fiút, akit csak egy vékony lepedő takart. Tudta, hogy meztelen a takaró alatt, és a bőre, amelyet már megkapott a nap, barnán ragyogott a hófehér ágynemű között. Nyugodtan aludt, kócosan, mint egy kisfiú, kissé elnyílt szájjal, hosszú lehunyt pillákkal, szája szélén apró nyálbuborék rezgett, ahogy álmában felhorkant. Jó volt nézni és jó érzés volt a tudat, hogy ez a szép ember hozzá tartozik. A fiú megmozdult és még csukott szemekkel az ágyat tapogatta, őt keresve, ezért gyorsan odalépett és elnyúlt mellette, mintha még ő is aludna. A fiú öntudatlanul simított végig a testén és megnyugodva szuszogott tovább, ahogy Emma forró és most éppen beteg testét magához szorította.


Tegnap este étteremben vacsoráztak. Ahogy a téli holmikat pakolta össze egy nagy dobozba, Rob dzsekijének zsebéből előkerült az indiai taxis kártyája és próba-szerencse, elmentek. Az étel finom volt, de a szokatlan ízek mégis meggyötörték. De az is lehet, hogy a desszert, a tejszínnel gazdagon meglocsolt mangófagylalt veszett össze a többi fogással. Este még nem érezte a háborgást, de ma reggel alig ért el a wc-ig. Undorodva nézte a színes összevisszaságot, ami a gyomrából kijött, és kicsit őrült módon az jutott az eszébe, hogy tényleg minden hányásban van répa, akkor is, ha nem azt evett előtte. Fogat mosott és a testét figyelte... valahogy nem érezte a megkönnyebbülést, ami az ilyen gyomorrontásokkor a hányást követi. Valami tompa émelygés ott maradt, amitől gyengének érezte magát. De ahogy visszafeküdt Robert mellé és a fiú keze a hasára csúszott, mintha kifejezetten jól esett volna a meleg tenyér érintése, ezért lecsukta a szemét. Alszik még egy kicsit, aztán túl is lesz ezen az egész kellemetlenségen. 
 
*
Robert a fürdőszoba tükör előtt az apró harapások és karmolások nyomait vizsgálgatta a vállán. Emma megrökönyödve látta az esti szenvedélye nyomait.
-Jesszus, ez csak nem én voltam?
Robert ránevetett: -Hát, más nem volt itt.
-Bocsáss meg! Sajnálom, de ... te voltál a hibás... nem kellett volna olyan sokáig izgatnod. Már azt hittem, megőrülök a vágytól és te még mindig nem akartál a lényegre térni. – kacsintott rá a lány, miközben egy kis aloe géllel bemasszírozta a nyomokat.
-De látom, én sem kíméltelek – igazgatta az ujjait a fiú Emma karján a lassan elszineződő folthoz. -Sajnálom! Észre sem vettem, hogy így megmarkoltalak. Fáj?
-Nem. – nyugtatta meg a lány.
-Kicsit eldurvultunk – húzta össze a szemét Robert és magához húzta Emmát, hogy megcsókolja, de az a következő pillanatban kitépte magát a szorításából és a wc fölé hajolt. A fiú ijedten hajolt oda, hogy a libegő szőke hajsátrat távol tartsa az akciótól.

-Jesszus, Em, mi a baj?
-Valamivel elrontottam tegnap este a gyomrom. Hajnalban már volt egy köröm, de azt hittem, már minden kijött – suttogta a lány és nagy nehezen feltápászkodott, hogy fogat mosson. –Rendben leszek, nyugi! Csak ma azt hiszem, maradok a főtt krumplinál és az almánál.
Robert próbált visszaemlékezni a tegnapi fogásokra, de a saját tikka masala csirkéjén kívül nem sokra emlékezett. Emma valami tengeri herkentyűt evett, ha jól emlékszik, meg valami émelyítően édes desszertet. Hát, akkor biztos az a ludas. Együttérzően simogatta meg a lány hátát, aztán kiment, hogy töltsön neki egy pohár kólát, amiből kikeverte a szénsavat. Caro gyerekorvosa szerint a hideg kóla megnyugtatja a háborgó gyomrot. Igaz, hogy közben lemarja a fogzománcot, de most talán gyógyírként hat majd. 

*
Napközben Emma el is feledkezett a reggeli rosszullétről. Ebédidőben jó étvággyal evett és már csak akkor jutott eszébe a diétás étrend, amikor jóllakottan megtörölte a száját.
-Látom, tényleg rendben vagy. – mosolyodott el Robert, ahogy az üres tányérra nézett. –Akartam szólni, hogy a diétával mi lesz, de aztán úgy gondoltam, ha ezt ilyen jól esően burkoltad be, akkor felesleges kínoznod magad a sós vízben főtt krumplival.
-Huh, ne is emlegesd! – vigyorgott Emma, aztán a desszertek felé kacsingatott. Robert a fejét rázva húzta ki az ajtón. –Mára ennyi elég volt, mert aztán megint túleszed magad. Adta falánk nőszemélye. Téged lassan olcsóbb lesz ruházni, mint etetni – sopánkodott játékosan. 

*
A hét végén Connor egy szentivánéji bulira hívta el őket. A hatalmas máglyára vetett illatos füvekkel űzték el a gonoszt és a máglya körül gyújtott kis tűzeket ugrálták  át, hogy a tűz tisztító és gyógyító erejét elnyerjék és a nők termékenységét, a nap életet adó győzelmét ünnepeljék. Robert Emmával kézenfogva rugaszkodott neki az ugrásnak, aztán a túloldalon magához ölelte és megcsókolta.
-Na, most már hivatalosan is meggyógyulhatsz, a varázslat egyenesen neked szól – simogatta meg a lány arcát, amely vörösen izzót a tűz fényében. –Már aggódtam, amikor még másnap is ott találtalak a mosdó fölé görnyedve. Ígérem neked, indiai vendéglőbe soha többé nem viszlek. Úgy látszik, nem bírod a fűszereiket.
Az év legrövidebb éjszakája, a nyári napforduló az ő életükben is fordulót hozott, bár ekkor még nem tudtak róla semmit. Csillogó szemekkel, összeölelkezve nézték a színjátszók előadását, akik Junónak, a Holdistennőnek áldozva énekelték, táncolták el a családi áldást, a házasság által megszentelt szerelem pártfogását, amik az istennő fő feladatai voltak. Szent Iván éjszakája varázslatos éjszaka volt, amit életüknek egy nagyon sötét napja követett.

*
Emma erősen koncentrálva kereste az iktatott iratok között azt az egyet, amit már két napja nem talált a gép memóriájában. Az egyszerűen nem létezhet, hogy egy ilyen fontos papírt ne nyomtatott volna ki! Még ha véletlenül ki is törölte, a kinyomtatott példánynak meg kell lennie! Lassan az egész szekrényt átkotorta, mire Murphyre jellemző módon, a legutolsó fiókban végre rátalált. Letette az asztalára, aztán felállt, hogy igyon egy pohár vizet, hátha az is segít az idegeit megnyugtatni. Mostanában gyakran vette észre magán, hogy szinte ok nélkül fortyan fel dolgokon. Tegnap már Connor is odaszólt Robertnek, hogy ne bosszantsa Emmát, amíg nem tölt neki egy kávét, mert ha nem tűnt volna fel, mindig olyan kis morgós, mielőtt azt a fekete löttyöt meg nem issza.
Robert vállat vonva válaszolt, hogy mostanában olyan gyakran kiabál vele Emma, hogy fel sem tűnt, hogy a kávé lehet az oka. Pedig sosem volt olyan koffeinfüggő, mint a fiú.

Nagy kortyokban itta a vizet, aztán a poharat a szemetesbe dobta és megfordult. Egyenesen egy férfi mellkasának, aki azonnal megragadta a karjait, hogy megtartsa, aztán felkiáltott, ahogy felismerte: Emma!
James Marshall ugyanolyan jóképű volt, mint annak idején. És most volt a vonásaiban valami személyes érzelem,  a találkozásuknak szóló öröm, amikor a szemébe révedt. Annak idején sosem látta ezt a csillogást a kék szemekben. Megnőtt a haja – állapította meg, ahogy a hófehér ingnyakon a fekete fürtök kunkorodtak. Elegáns volt, szívdöglesztő és olyan boldogan mosolygott Emmára, mint aki mégis megkapta karácsonyra az ajándékot, ami a legtitkosabb vágya volt. 

Emma óvatosan kibontakozott a még mindig szoros fogásból és barátságos mosollyal köszöntötte a férfit, aztán megkérdezte, hogy mit keres itt.
-Tárgyalásom lesz, valami Robert Palmerrel – nézett a kártyára a férfi, ami a kezében volt. Apa terjeszkedik, LA után nyitott Chicagoban is egy fogászati centrumot és most azt tervezi, hogy New Yorkot is meghódítja. Én fogom vezetni az itteni centrumot, úgyhogy mostantól sokat fogunk találkozni – simított végig a lány arcán, aki akaratlanul is hátralépett.
-Mindjárt bejelentelek. – suttogta halkan, de mire az ajtóhoz lépett, Robert éppen kilépett a kalitkából.
-Szia! Figyelj, nemsokára jön egy James Marshall nevű fazon... eszembe jutott, hogy talán ez az a ... – itt a mondat benne szakadt, mert meglátta az elegáns férfit és Emma arcán a zavart. Ő az! – most már biztos volt benne. A lányhoz hajolt, hogy más ne hallja, amit mond és megkérdezte: -Ne vállaljam el? Csak egy szavadba kerül és sajnos ez a munka már nem fér bele az idei keretünkbe. Nekik meg sürgős, úgy tudom. Most mondd meg Emma, dobjam ki? 

A lány alig láthatóan megrázta a fejét, Robert nagyot sóhajtott és egy mosolyt erőltetve az arcára a férfihoz fordult. –Robert Palmer vagyok Mr. Marshall. Már vártam. Kérem, fáradjon be és mondja el, miért kerestek meg minket!
Emma a csukott ajtóra nézett. Valamikor nagyon szerette ezt a férfit, aki aztán megütötte. Megrázta a fejét, hogy elkergesse a kellemetlen emlékeket. Soha többet az életben nem akar semmit James Marshalltól. Ő Robertet szereti. Csak ennyit kell a fejébe vésnie. 

*
James Marshall elégedett mosollyal lépett ki az irodából. Ez a Palmer elég jó ötletekkel támogatta meg máris a terveiket, az apjának biztosan tetszeni fog, hogy kézben tudja tartani az ügyeket. A tekintete Emmára esett, aki a sors véletlene folytán újra az útjába került. Sajnálta, hogy annak idején az indulat úgy elragadta, mert nemcsak tetszett neki ez a lány, hanem tervei is voltak vele. Ideális feleség lehet, csinos, értelmes, engedékeny, és az anyját elnézve jó bőr lesz még ötven évesen is. Talán az elmúlt idő elhalványította azt a balsikerű napot és sikerül újra a kegyeibe férkőznie. Csak a bátyját kéne kikerülni, mert az a jobb horog máig fájó emlék maradt. 

-Emma! Bocsáss meg, hogy zavarlak! – lépett az asztalához. –Azt hiszem, még sokszor fogunk találkozni, mert ez a fickó odabent úgy tűnik, ért a dolgához. Tudom, hogy nem a legszerencsésebb körülmények között váltak szét az útjaink, de szeretném jóvátenni. Mindjárt ebédidő. Megtisztelnél, ha velem ebédelnél.
-Ne haragudj Jim, nem megy. Tudod, járok valakivel, akinek aligha tetszene, ha én más férfiakkal mennék ebédelni, biztosan megérted...
-Ó, hát megint belefutottál egy féltékeny paliba? Bár, meg tudom érteni, téged birtokolni olyan kiváltság, amit az ember féltékenyen őriz, hacsak nem egy sült bolond. 

-Nem.Birtokol.Engem! – suttogta indulatosan a lány, mire a férfi kesernyésen elmosolyodott.
-Akkor én itt követtem el a hibát, igaz? Hát, most már legalább ezt is tudom. De ez még nem ok arra, hogy két régi jó barát ne ehessen meg egy szelet sültet ebédidőben, nem? Gyere el velem Emma, hogy biztosan tudjam, nincs harag!
Emma tanácstalanul meredt az előtte heverő papírokra, aztán az üvegkalitka felé lesett, ahol Robert éppen telefonált. Végül is, miért ne? Egy gyors ebéd James-szel, Robertnek nem is kell tudnia róla. Egy papírra csak annyit firkantott, hogy Ebédelni mentem, sietek vissza! A cédulát jól láthatóan az asztal közepén hagyta, aztán felállt és csatlakozott a férfihez, akit ma a végzet sodort az útjába.

James udvariasan maga elé engedte a forgóajtónál és az utcára kilépve megcsapta őket a hőség.
-Huh, mondanám, hogy két saroknyira innen van egy jó étterem, de ebben a melegben emberkínzás lenne elsétálni odáig.- igazgatta szorosra kötött nyakkendőjét. –Ha ismersz itt a közelben egy jó helyet, nekem az tökéletesen megfelel.
Emma a sarki bisztró felé indult, ahová Roberttel jártak ebédelni. Leültek egy ablak melletti asztalhoz és az étlapot böngészve csendesen tervezgették a következő mondatot, amivel a másik felé nyithatnának ebben a nyilvánvalóan kicsit kényszeredett helyzetben. A férfi törte meg előbb a csendet, ahogy az étlapot félretéve a lányra nézett.

-Csodásan nézel ki. Pontosan olyan vagy, amilyennek emlékeztem rád. El nem tudom mondani, mennyire megbántam, hogy akkor elragadott az indulat. Egyszerűen... fogalmam sincs, mi történt velem. Foghatnám a féltékeny természetemre, de az az igazság, hogy a mai napig nem találtam elfogadható magyarázatot a történtekre. Valószínűleg azért, mert nincs is. Egy nőt megütni ... csak egy nagyon gyenge pasas képes ilyesmire. Nem tudok ezért elégszer bocsánatot kérni. De hát megkaptam érte a büntetésemet, elvesztettelek Téged. Soha többé nem kockáztatnám meg, hogy ilyen nagy árat fizessek egy pillanatnyi gyengeségért.
Emma lesütött pillái alól nézte a férfi őszintén megbánó arcát és arra gondolt, talán túl hirtelen döntött akkor. 

Aztán valahogy lerázta magáról a selymesen kábító hangot és ettől visszatért a józansága is. Hiszen, ha ez nem történik, soha nem ismerhette volna meg Robertet. Visszamosolygott Jamesre:
-Oké, vessünk fátylat a múltra! Te tanultál a dologból, és azt hiszem, már én is túl tettem rajta magam.
A férfi felcsillanó szemmel hajolt közelebb hozzá.
-Lehet olyan szerencsém, hogy a múltban történtek után még egyszer összefonódjon az életünk? Soha senki nem hatott úgy rám, mint Te. Én lennék a legboldogabb ember, ha adnál még egy esélyt. Ígérem, soha többé nem csalódnál bennem!
Emma zavartan nézett fel rá.
-James, már mondtam, nem vagyok független, járok valakivel, sőt... tulajdonképpen együtt élünk. Egy nagyon rendes srác és tényleg szeretem, ráadásul... áá, hagyjuk, szóval nem, sajnálom. 

De a férfi még nem adta fel:
-Mindig is Te voltál az igazi, csak én nem voltam elég érett ahhoz, hogy ez időben felismerjem. Képes voltam a forrófejűségemmel elrontani mindent, de Emma, azóta én is változtam, leghiggadtam, hidd el, már nem vagyok olyan seggfej. Elhiszem, hogy most azt gondolod, ez az új kapcsolat az igazi, de ha adsz egy esélyt, bebizonyítom, hogy tévedsz, és nyugodtan visszatérhetsz hozzám. Olyan szép volt…
-James, ezt most ne... kérlek! Ne akard, hogy megbánjam, amiért eljöttem veled ebédelni. Ami volt, elmúlt, nem hiszem, hogy valaha is fel lehetne támasztani. Szeretem a barátomat, és képtelen lennék megbántani azzal, hogy versenyt hirdetek kettőtök között. Ne rontsuk el a találkozás örömét azzal, hogy valami olyasmire próbálsz rábeszélni, ami reménytelen ügy.

-Nincsenek reménytelen ügyek! – a férfi áthajolt az asztal fölött és két kezébe vette a lány arcát. –Amíg látom, hogy a közelségemre elpirulsz, addig tudom, hogy neked is eszedbe jut a múlt. Jó páros voltunk együtt … az ágyban is – suttogta szenvedélyesen és a következő pillanatban a lány ajkára tapadt.

*
Robert letette a telefont és az órájára nézett. Észre sem vette, hogy ennyire elszaladt az idő, már rég ideje lenne ebédelni. Ahogy kinézett a kalitkából, Emmát nem látta az asztalánál. Kiment és észrevette a cédulát. Szóval ebédelni ment a kis bélpoklos. Akkor talán még ott éri a bisztróban, és hosszú léptekkel elindult utána.
Az utcára érve szinte orrba vágta a meleg, lekapta magáról a zakót és a karjára vetve átszaladt a lassan araszoló kocsik között, hogy ezzel is lerövidítse az utat. Amikor odaért a bisztróhoz, észrevette a lányt az egyik ablak mögött. Már majdnem odakopogott neki, amikor eljutott a tudatáig, hogy Emma nem egyedül ül az asztalnál, hanem James Marshall társaságában. Már éppen elhúzta a száját, hogy hogy is kezelje a régi ismerőssel való közös ebédet, akiről jószerivel csak annyit tudott, hogy megütötte a nőt, aki neki mindennél fontosabb, amikor ez a régi ismerős az asztal fölött áthajolva megfogta Emma fejét, aztán egy lassú mozdulattal hozzáhajolt, hogy megcsókolja. Robert lemerevedett az ablak előtt. Emma! Pofozd már fel! 
 
Hirtelen hátralépett, ahogy azon vívódott, hogy berontson, és ő tegye meg a lány helyett, vagy hátraarcot vágva meneküljön el a rémes látomás elől, ahogy Emma tétlenül hagyja, hogy egy idegen csókolgassa. De már nem volt ideje a döntésre, mert a lány, mintha hipnózisból ébredne, felegyenesedett, és ettől James kezei a levegőben maradtak, aztán Emma az ablak felé nézett és hatalmasra tágult szemekkel észrevette őt. Nézték egymást az üvegen keresztül és a lány szája egyetlen szót formált: Sajnálom! James is észrevette a néma közjátékot. Felé fordult és egy önelégült mosollyal az arcán felé biccentett. Robertnek ez volt a kegyelemdöfés. Megfordult és visszarobogott az irodába.

Emma könnyes szemekkel nézett utána, aztán összeszedte minden erejét és Jamesre nézett.
-Ezt most nem kellett volna!
A férfi kíváncsian mustrálta:
-Ő a nagy Ő? Emma! Egy csóró mérnök, aki ideiglenes kinevezéssel főnökösdit játszik? Ő kell neked? Ezt te sem gondolod komolyan. Mit szólna Max, ha megtudná, hogy egy hozományvadásszal kavarsz, hm? Connor aligha ismeri, mert akkor már gondolom, annak a jobb horognak a párját kiosztotta volna neki is.
-Csak, hogy tudd, a családom ismeri és szereti; és egyáltalán nem olyan csóró, mint hiszed. Ráadásul egy végtelenül jó ember, akit most – hála neked – sikerült nagyon megbántanom, pedig mindennél és mindenkinél jobban szeretem.
-Hát, akkor sajnálom. Menj utána, esedezz a bocsánatáért! De Emma, ha a fickó mégsem olyan megbocsátó, engem megtalálsz.  – hunyorított rá bizalmasan, aztán intett a pincérnek, hogy a számlát kérje, de addigra a lány már felugrott és köszönés nélkül sietősen visszaindult az irodába.

*
Robert a metrón zötyögve képtelen volt a képtől szabadulni, ahogy Emma azzal a pasival csókolózik nyílt színen, aki kezet emelt rá. Erre nincs magyarázat, ami érdekelni tudná. Érezte, hogy Emma utána fog jönni és menteni akarja majd a helyzetet, de egyszerűen most képtelen lett volna jó képet vágni a dologhoz és azt mondani, nem történt semmi, felejtsük el! A seb túl mély volt és még erősen lüktetett. És persze még az is benne van a pakliban, hogy Emma egyáltalán nem bánja, amiért így alakultak a dolgok. A lakásba lépve előkapta a sporttáskáját és beledobált néhány holmit, aztán egy kitépett papírlapra odafirkálta az üzenetét:

Sajnálom Emma! Most nem vagyok abban az állapotban, hogy érdekelni tudna a mentegetőzésed. Azt hiszem, távolságra van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat. Ha őt választod, el kell fogadjam, de most még ezt sem akarom tudni. Néhány napig nem leszek elérhető, addig gondold át a dolgokat. Robert

Bonus:

4 megjegyzés:

csez írta...

Látom, anya, megalapoztad a többirányú probléma-lavinát ;)
Egyébként tetszetősre sikeredett ez a feji! ;)
Az pedig, hogy még ennyi idő után is meg tudsz lepni.... <3 / répa XDDDDD
Köszi-puszi-ölelés

Gabó írta...

Hát belecsaptál rendesen a lecsóba! :O
Márhogy maradjunk a kaja témánál XDDD
Emma már tudja hogy bekapta a legyet? /csakazért is a fúúújra :D
Mert ez a mondat: " Egy nagyon rendes srác és tényleg szeretem, ráadásul... " Vagy ezt most csak beleképzelem az eseményekbe!?
James....ajaj, úgy éreztem, hogy most fog jönni a fekete leves! :(
Hűha, akkor most jön a haragszomrád, meg a különélés, meg az egyedül is felnevelem a gyereket /már ha egyáltalán ;)/, meg a félreértések komédiája...meg a....meg a.... Na jó nem ötletelek, Te már a végét is tudod, így felesleges agyalnom! XDDD
Mikor lesz holnap???
Időgépet még mindig nem találta fel senki? ....Nem???? Helytelen...naggggyon helytelen! ;)

Névtelen írta...

Szia!
ÓÓ!! Hogy én miről maradtam le tegnap!
Kíváncsivá tettél!Siess kérlek a következővel!
An

zsorzsi írta...

Szóval ,azt hittem ,hogy a 23.-nál jártam....,de rá kellett jönnöm ,hogy jó lesz az 21 -nek is .:)
Bonyodalom ,már megint bonyodalom ...
Kár lett volna kihagynom .