Tony elégedetten csukta le a laptop fedelét és mosolyogva
Alexre nézett. Amióta néhány napot együtt töltöttek New Yorkban és alkalmuk
nyílt közelebbről megismerni egymást, már-már szimpátiának nevezhető fura érzés
ébredt mindkettőjükben, és Tonyban ez csak tovább erősödött, amikor Alex
felkérte, hogy San Franciscóban vállalja el a képviseletét az új programja
beindításában. Eleinte kétkedéssel fogadta ezt az egész zeneterápiának nevezett
ötletet. Ugyan, egy kiöregedett rockzenész idegnyűvő számaira lenne szükségük a
gyerekeknek? De aztán rájött, hogy mint annyi másban, itt is előítélettel
alkotott véleményt, még mielőtt a tényeket megismerte volna. Ez általában nem
volt rá jellemző, úgyhogy a felismerés, hogy erre is képes, nem töltötte el
büszkeséggel.
Alex egy elmeorvos nyugalmával magyarázta el neki, hogy
elsősorban a problémás gyerekekhez akarja megtalálni ilyen módon az utat; akik
akár a nehéz gyerekkoruk miatt, akár valami szervi probléma kapcsán nehezen
illeszkednek be, és pszichés gondjaik miatt általános készségekben is gyengébb
képességeket mutatnak, mint kortársaik. A zenélés – magyarázta lelkesen –
sokkal több, mint harmonikus zajok összessége. A lényege az együttműködés,
amire ezek a gyerekek egyelőre képtelenek, vagy csak nem találták még meg
számukra azt a formát, amiben rábírhatják őket. Alex meggyőződése volt, hogy a
zenén keresztül megértik, hogy nem egymással kell küzdeniük, hanem egy dallam
eléréséért egymást segíteni.
New Yorkban Cliff már megkezdte a munkát egy iskolában és a
tapasztalatok egyértelműen a módszer mellett szóltak. A diákok megnyugodtak,
hogy nem egy újabb követelményt állítottak eléjük, mikor legtöbbjük abszolút
alkalmatlannak tartotta magát egy hangszer megszólaltatására, levetkőzték a
gátlásaikat és meglepő lelkesedéssel és sikerrel vetették magukat a munkába.
Persze ezt elsősorban a könnyűzenén keresztül próbálták elérni, mivel ez volt
az a a zenei közeg, amit a fiatalok értettek és szerettek. Mivel az együttes
tagjainak volt némi klasszikus előképzettsége, néha-néha belecsempésztek a
gyakorlatokba azokból is apró példákat és a gyerekek szinte észre sem vették,
hogy a Drops nótái és más éppen sikeres előadók számai mellett időnként
klasszikus darabokat próbálnak a maguk stílusára formálni.
A kísérletnek további meggyőző hozadéka volt, hogy ezek a
diákok, akikről már az iskola is lemondott, ha nem is kiugró, de észrevehető
javulást mutattak a tanulmányaikban is.
Mégis a legnehezebb feladat itt San Franciscóban is az
iskola vezetésének meggyőzése volt, hogy engedélyezzék az iskolában
rendelkezésre álló drága hangszerek használatát ezeknek a gyerekeknek, akikről
csak a rombolást feltételezték. Alex szerződésben vállalt felelősséget, hogy
amennyiben tönkretennének bármit is, saját anyagi hátterével felel a kárért.
Talán nem a legjobb ötlet volt, hogy ő maga tárgyaljon, mert közvetlen
stílusának hála az ötvenes igazgatónő szeme enyhén kimerevedett, amikor a férfi
azzal a hasonlattal próbálta megértetni a program lényegét, hogy ez a közös
zenélés tulajdonképpen egy szellemi egyesülés… lényegében olyan, mint a jó
szex, ahol egymásra figyelnek a partnerek. A roppant erőteljes képi
megjelenítés hallatán a nő zavartan próbálta lezárni a tárgyalást, de a
férfinak volt olyan fontos a projekt, hogy önmagán erőszakot téve, innentől
inkább tudományosnak tűnő érvekkel bírja rá a beleegyezésre. Tony nagyot
nyelve, a szemét forgatva és közben titkon a nevetéssel küzdve várta, hogy
milyen eredményre jut majd. Alex Matiland azonban sikerre született ember volt.
A szerződés megköttetett.
*
Olivia fáradtan rogyott le a kanapéra, de elégedetten nézett
körbe a lakáson, amit végül bútorozottan vettek ki ugyan, de az eredeti bútorok
közül nem egy végezte ideiglenesen a garázsban, és az internetes vásárlásnak
hála, néhány sokkal tetszetősebb darab ma reggel érkezett. A szállítók mindent
a helyére raktak, neki csak apróbb igazításokat kellett végeznie, de még ez is
majdnem meghaladta az erejét. Amennyire bizakodóan állt a terhessége elé,
mostanra el kellett ismernie, hogy sokkal jobban igénybe veszi őt, mint eleinte
gondolta.
A ház, amelyet Alex végül egyelőre csak kibérelt, egy
sorházakkal szegélyezett utcácska utolsó épülete volt az Alamo streeten, elég
nagy saroktelekkel, így kicsit olyan érzésük volt, mintha önálló ház lenne.
Előttük hatalmas park terült el, és a nagy zöld terület alkalmasnak látszott,
hogy a gyerek megszületése után akár órákat töltsön vele a szabadban. A park
túloldalán pedig a jellegzetes villamos kapaszkodott fel a domboldalra,
amellyel egyenesen lemehettek a partra. A legfelső szoba ablakából pedig jól
látszott az öbölben az Alcatraz szigetének komor tömbje. A Szikla először
világítótorony, majd katonai erődítmény, később börtön volt, ma múzeum és
nemzeti emlékhely. Olyan komor volt, hogy nem is értette, hogyan kaphatta a
környék felfedezésekor a La Isla de los Alcatraces „A pelikánok szigete”
elnevezést. Az biztos, hogy mostanra a kanalas csőrű madarak messziről
elkerülték.
Alex éppen az iskolában tárgyalt, amikor megszólalt a
csengő. A derekát nyomogatva kisétált, hogy ajtót nyisson és mosolyogva fedezte
fel Sabrinát az ajtó előtt. A lány egy nagy csokor virágot szorongatott.
-Szia! Bujj be! – lépett hátra Olivia és örömmel nézte,
ahogy a lány elkerekedett szemekkel fedezi fel az elegáns, mégis otthonos
tereket.
-Nagyon szép lett! Egész más, mint amikor a képeket mutattad
róla az ingatlanos honlapján. – bólogatott elismerően a lány. Amikor először
látta a házról készült képeket, csak egy puccos hodálynak látta, de be kellett
ismerje, hogy Olivia nagyon jó érzékkel tette meghitt családi otthonná. Néhány
nehézkes stílbútor eltűnt, helyükre könnyed, kényelmes darabok kerültek. Mint
az az ülőgarnitúra, amely hatalmas puha párnáival szinte hívogatóan
terpeszkedett a nappali közepén.
Olivia a virágot rendezte el éppen és a rá mindig is
jellemző könnyedséggel körbefordulva a szoba közepén megfelelő helyet keresett
a vázának. Végül az ablak kiugrójában álló kis asztalkára rakta a nehéz vázát,
aztán lehuppant Sabrina mellé. Együtt nézték, ahogy a délutáni nap sugarai
átsütnek a szirmok között és ettől az egész csokor olyan lett, mint egy
impresszionista festmény.
-Pontosan ez hiányzott még innen. – sóhajtott Olivia, aztán
megpróbált felállni, hogy megkínálja valamivel a lányt.
-Hagyd csak, majd kiszolgálom magam, ha megengeded – nyomta
vissza Sabrina. –Neked mit hozzak?
-Ananászlevet kérek én is. – mosolygott rá az asszony és
Sabrina elnevette magát, hogy a nő már ennyire ismeri az ízlését és hajlandó
alkalmazkodni is hozzá.
-Van valami friss híred róla? – kiabált a lány a konyhából.
Nem kellett hozzátennie, hogy kiről van szó. Rick ugyan
rendszeresen jelentkezett, de azért nem voltak napi kapcsolatban, és ha az
időjárás nem volt a segítségükre, néha kifejezetten nehézkesre sikerült a
kapcsolattartás. Mint a legutóbbi alkalommal, amikor a süvítő szélen és a
recsegő kapcsolaton kívül nem sok érdemleges jutott el Sabrina füléig. Annyit
azért érzett, hogy Rick imádja a tengeren töltött idő minden percét, a munka
érdekes és igazi kihívás a híres professzor elvárásainak megfelelni, aki nem
érte be szolgai kiszolgálással, hanem friss, új ötleteket, meglátásokat várt
tőlük. A lány kifejezetten irigy volt rá.
Neki bezzeg sokkal unalmasabban teltek a napjai, annak
ellenére, hogy az iskola is megkezdődött és az anyját is hazaengedték végre a
kórházból. Sandra – úgy tűnt – szerencsésen megúszta és rohamtempóban gyógyult.
Amit mi sem tett bizonyosabbá, hogy a mellé felfogadott nővért időnként a sírba
vitte, amiért nem hagyta magát kiszolgálni, és néha már jó barátnők módjára
együtt főzőcskéztek a konyhában.
A vacsoránál Tony számolt be a nap eseményeiről, ő pedig
próbálta magát lekötni az iskolai feladataival, több-kevesebb sikerrel.
-Tegnap, valamikor napközben sikerült beszélnünk vele, azaz
inkább csak Alexnek. – válaszolt a kérdésére az asszony. -De nevetgéltek,
úgyhogy nyilván minden rendben van. Alig várom már, hogy visszaérjenek, ez a
két hét, valahogy olyan hosszúnak tűnik most nekem. Bár, az az igazság, nekem
most valahogy minden nap rettentően hosszúnak tűnik. Már szeretnék a végére
érni ennek a terhességnek, egyrészt, hogy lássam, tényleg nincs semmi baj,
másrészt … de el ne mondd Alexnek … érzem az éveim súlyát, ahogy soha korábban
nem éreztem. Most is alig csináltam valamit, mert a szállítók elrendeztek
mindent, de még ebben a kis pakolászásban is úgy kikészültem, mintha hegyeket
mozgattam volna meg.
-Nem szabadna megerőltetned magad! – figyelmeztette aggódva
a lány, mire Olivia elhúzta a száját.
-Hát, éppen ez az. Mi számít megerőltetésnek? Nem emeltem
semmit, csak éppen könyveket pakolgattam a polcokra, kicsomagoltam néhány
kerámiát és a helyükre raktam. Szétdobáltam a szobákban azt a kazalnyi
díszpárnát, amit rendeltem, ilyenek; de ha követ törtem volna, akkor sem
fáradhattam volna jobban el. Néha arra gondolok, talán mégis csak túl nagy fába
vágtuk a fejszénket. Ha már most Így ki vagyok purcanva, mi lesz velem, ha majd
futkosni kell utána?
-Az már könnyebb lesz, mert nem vele együtt kell futkosnod.
– kuncogott a lány és kezét finoman a nő kerekedő hasára tette. –Szabad?
Olivia hátradőlve figyelte vele együtt, ahogy Risa Carmen
Maitland elégedetten rugdossa a nő hasán nyugvó kezet.A nevet Sta Lucia-ra emlékezve találták ki, ahol az egyik legnépszerűbb női név volt.
-Ma különösen nyugtalan. Talán mert az ő szobája még nem
készült el, én meg mégis itt heverészek. – nevetett az asszony. –De a
gyerekszoba berendezését csak péntekre ígérték. Gyorsnak kell majd lennem, mert
ha Rick visszajön, már készen akarok lenni vele. Gondolom, szombaton itt
ebédeltek?
-Szívesen. – mosolygott a lány, ahogy egy apró mozdulat
eltalálta a tenyerét. –De szerintem ne siess vele! Talán Ricknek sem árt, ha
kicsit kiveszi a részét a készülődésből. Mondjuk, ő tehetné fel a függönyöket,
tologathatná a bútorokat, neked csak mutatnod kellene, hogy hova.
-Nem tudom. Nem akarom, hogy már most azt higgye, neki ezzel
a gyerekkel csak baja lesz. Rosszabb napjaimon azon jár az agyam, hogy vajon
nem szakad-e majd a nyakába Risával egy csomó bonyodalom. Talán tényleg
felelőtlenek voltunk Alex-szel, amikor úgy döntöttünk, hogy belevágunk, de
egyszerűen képtelenség lett volna lemondani róla, ha már ennyire jönni akart.
Ugye te megérted? – nézett könyörgően a lányra, mintha valóban az ő megértése
lenne az, ami megnyugtatja. Talán így volt, hiszen, ha velük történne bármi,
akkor Rick mellett Sabrina nyakába is zúdulna a tengernyi felelősség, ami egy
kislány felnevelésével jár. Ő legalábbis már eldöntött tényként kezelte, hogy a
fia és Rina már örökre együtt maradnak.
A lány mintha megérezte volna a kérdés mögötti valódi
tartalmat, megnyugtatóan megpaskolta az asszony kezét és a szemébe nézve
válaszolt.
-Ne aggódj a kicsi miatt! Bármi történne, Rick és én mindig
mellette állnánk.
*
-Nem mondod komolyan!? – nevetett fel Vicky és Rick elhúzta
a száját. Nem viccnek szánta, és kicsit már bánta is, hogy
ilyen őszinte volt a
nővel, de hát sok szabadidejük volt esténként és előbb-utóbb mindenki elég
kitárulkozóan beszélt magáról és a családjáról. Mostanra végre ő maga is
eljutott odáig, hogy az anyjáékat ért meglepetést a helyén tudja kezelni, éppen
ezért rosszul esett neki, hogy a lány vihogva élcelődni készült a híren.
-Hát, de. Vannak ilyen véletlenek az életben. Mindenesetre
érdekes lesz ennyi idősen egy kistestvért dédelgetni.
-Mindenki azt fogja hinni, ha veled látják, hogy a gyereked.
– mutatott rá a lehetőségre a lány és Rick megrántotta a vállát.
-Az se lenne baj, de aki számít, úgyis tudni fogja, aki meg
nem… annak a véleménye valószínűleg nem is fog érdekelni.
-Azért bátor asszony a mamád, ha ennyi idősen még bele mert
vágni. Sosem tudhatja, hogy egészséges lesz-e a baba, vagy esetleg ő maga
egyáltalán világra tudja hozni.
-Azt mondták, ilyenkor már császárral veszik ki. – mondta
kelletlenül a fiú, aki kezdte kényelmetlenül érezni magát, ahogy a lány egymás
után fogalmazta meg a korábban benne is megfogalmazódott kételyeket. Rossz volt
most más szájából hallani, ráadásul nyilvánvalóvá tette, hogy ezek igenis
létező problémák, amelyekkel szembe kell nézniük, bármennyire is akarták
könnyedén kezelni a kérdést.
-Hát, sok sikert! Mikorra várják a nagy eseményt?
-Június elejére.
-Akkor gondolom elutazol majd egy időre hozzájuk,, had
ismerje meg a tesóját az a csöppség?
-Már ők is itt vannak Friscóban. Átköltöztek a keleti
partról.
-Jah, hát nyugdíjasan ez már nem olyan nagy probléma, igaz.
– biggyesztett a lány, mire Rick a szemét forgatva megjegyezte.
-Azért még nem nyugdíjasok. Apám egyébként is világ életében
szabadfoglalkozásúnak számított, mert zenész, anyám meg otthon volt, néha neki
segített; szóval annyira azért nem nagy változás ez az életükben.
-Zenész? Csak nem Alex Maitland az apád?
-De igen, miért?
-Oh, anyám nagyon bele volt esve. Még kislányként emlékszem,
hogy állandóan róla sóhajtozott otthon, apám néha ki is akadt rajta. Érdekes
lenne őket összehozni annyi év után … - merengett el Vicky a lehetőségen, aztán
a laptopját maga elé kapva rákeresett a férfira. A képeket vizsgálgatva
fel-felnézett Rickre, aztán csücsörítve elmosolyodott.
-Rá kellett volna jönnöm! Olyanok vagytok, mint két tojás.
Hát, ha apád így nézett ki fiatal korában, mint most te, akkor már értem az
anyámat, sőt… már értem az apámat is, miért volt ideges. – nevette el magát.
–Mesélj, milyen volt egy ilyen apa mellett felnőni? Koncertek, bulik, nők…
anyád egy igazi szent lehet, ha mégis megmaradtak együtt.
-Az apám egy hétköznapi pasas volt, aki imádta a családját
és nem volt neki áldozat velünk lennie, úgyhogy nem voltak bulik és nők. Ezt a
részét azt hiszem letudta, mielőtt én megszülettem. Mostanra meg végképp egy
nyugis ötvenes pasi, úgyhogy nem hiszem, hogy olyan jó ötlet lenne összehozni a
mamáddal, csak csalódna benne, ha ő is az izgalmat keresné még benne. – morogta
kedvetlenül Rick, aztán felállt, hogy a kabinjába menjen. Eddig fel sem tűnt neki, hogy a bombázó test és sziporkázó agy ennyire sekélyes lélekkel társul. –Bocs, azt hiszem lefekszem, és
ha ilyen jó az internetes kapcsolat, - biccentett a megnyitott oldalak felé
–akkor inkább megpróbálom Sabrinát elérni, már régen tudtunk beszélgetni egy
jót.
Már majdnem kilépett a társalgóból, amikor a nő hangja
utolérte:
-Szóval nemcsak külsőre vagy olyan, mint az apád, hanem
ugyanaz a nyugis lélek lakozik benned is? Hát jó, egy nő számára úgyis az a
legizgalmasabb, ha felébresztheti az alvó oroszlánt. Ki tudja, talán mégsem
vagytok annyira egyformák.
5 megjegyzés:
Hehe ;) és húsz év nem volt elég, hogy "VALAKI" leültesse ezt a két pasit beszélni?! :P XDDD
Érdekes, hogy Olivia karaktere még mindig *FP* ....
És nyílván eszembe se jutna, hogy el kellett volna vetetnie, de ha a döntéskor ilyeneken, mint ebben a részben, nem filóztak, akkor egyáltalán min?! ;)
Ricket csak azért nem veregetem vállon, mert ha igazán szerelmes, semmilyen bombázó nem is számíthat kihívásnak ;)
Kérdezhetek?
Alexnak honnan jött a terápia ötlet? / tök jó vonal sztem
Mennyi idő telt most el? / rugdos a baba
Lehet ebből a komiból nem látszik, de tetszett ám!
K&P
"Alex"nek onnan jött az ötlet, hogy én láttam egyik reggel a tv-ben egy beszélgetést erről a témáról
http://www.akezek.hu/kerdoiv2/program.html
aztán valahogy beleíródott a történetbe :P
O.K.
Sejthettem volna XDDDDDD
A regi szep idok... kave melle olvashattam. :P
Tetszett minden sora.
Tony es Alex! Csak nem megbekelnek egymassal? :D
Sabrina es Olivia is megejtett egy komoly beszelgetest, igy a kis Carmen mindig jo kezekben lehet.
Legjobban azert Vicky es Rick szoparbaja tetszett...
Szembesulve azokkal a kerdesekkel, aggalyokkal, amik ot is elgondolkodtattak, de ugy hogy szinte sajat maga valaszol is rajuk, megvedve a szuleit, na ez jo gyogyir a ketkedo enjere.
Az meg , hogy lesz e belole felebredt oroszlan, na az hottaban fott gondolat, mar csak amiatt, hogy a bombatestu, tudosagyu lany sekelyesen gondolkodik. Ricket nem erdeklik az ilyen lanyok, szerintem Rina nyugodt lehet. ;)
Halas koszonet! <333
hú, jó kis rész volt!Tetszett nagyon.Jó volt, hogy ennyi minden történik egy részben.Látom megint kavarásba kezdtél... XD Alex
Megjegyzés küldése