Szürkeszem 01.

6 évvel ezelőtt…

Daniel Burns, a művészettörténet szakavatott professzora olyan sápadt volt, mint aki kísértetet látott. A hír, amit kedvenc tanítványa közölt vele néhány perccel ezelőtt, teljesen letaglózta. Emlékei szerint még sosem került ilyen helyzetbe, ezért az első reakciója önkéntelenül is a tagadás volt. Ha megtehette volna, nemhogy ezt a gyereket, de a Gabriela-val töltött heteket is megtagadta volna. Hülye liba, az elavult fogamzásgátlási módszereivel! – dühöngött magában, miközben a szája szélén egy kényszeredett, keserű mosoly ült. 

-Biztos, hogy tőlem van? – tette fel az első kérdést, amit a férfiak évszázadok óta feltesznek, ha nem kívánt hírrel szembesülnek. –Hiszen védekeztünk.

Gabriela arcának beszédes változása láttán már-már megbánta a reflexszerűen kiböfögött szavakat. A fehér és a vörös szín úgy váltották egymást az ijedt arcon, mint a parkban tegnap felhúzott cirkuszi sátorponyva anyagán. Oké, abban az egyben biztos lehet, hogy ez a kis ártatlanság nem húzta csőbe, legalábbis nem szándékosan. Bár… talán nem véletlenül született a mondás, hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik húzta el a száját. De nem, Gaby csak simán egy szerencsétlen kezdő – döntötte el végül.

-Talán még emlékszel rá, hogy előtted nem voltam senkivel. – suttogta teljesen megalázottan a lány, aki ebben a pillanatban már ezerszeresen bánta, hogy ennek az öntelt, önző hímnek adta oda magát. Nem is volt jó vele! – lázadozott  némán a nőisége, de hangosan csak annyit mondott: -Talán emlékszel, hogy kétszer is olyan türelmetlen voltál, hogy nem volt időm felkészülni… - vonta meg a vállát. Nem igaz, hogy még őt hibáztatja ez a hólyag, amikor éppen ő nem volt hajlandó gumit használni. Gaby pedig túl tapasztalatlan volt, hogy eszébe jusson, nemcsak egy terhességtől, de – tekintve Daniel mozgalmas szerelmi életét – szexuális fertőzésektől is megvédte volna. 

-Vigyáznod kellett volna! – csattant fel a férfi. –Én megmondtam már az elején, hogy nem akarok bonyodalmat.

-Vigyáztam. …és egyébként meg nem is beszéltünk a jövőről, de... – motyogta Gabriela. -Azt mondtad, megőrülsz értem, és azt hittem ez azt jelenti, hogy … szeretsz.

-Szerettem is a testedet, te kis buta. – hunyorgott rá gúnyosan a férfi, és az arckifejezésétől a lánynak most nem az érzékei bolydultak fel, simán csak felfordult a gyomra. Újra élte a perceket, amikor Daniel a meztelen testét simogatva a leghíresebb képzőművészeti remekművekhez hasonlította, és ő kábán hitt a szenvedélytől ködös szürke szemeknek. A férfi 35 éves volt, ő még nem volt 24, és mivel szerencsétlenségére ez a pasi ébresztette fel benne a nőt, hát ő naívan elhitte minden szavát. Pedig intő jelnek kellett volna vennie, hogy a férfi kétszer elvált, és mire vele kikezdett, addigra a fele évfolyamot meghódította már. Mostanra már nem is értette önmagát, miért ment bele ebbe az egészbe? Mi tetszett benne? A komolysága a katedrán, ahogy a különböző korok remekeit elemezte? Vagy az igéző szemei? Netán szikár, magas termete, amivel a csoportjába járó fiúk fölé magasodott? Esetleg a már korán őszülni kezdő halántéka?  …De talán csak dacból, bizonyítási vágytól hajtva feküdt le vele,hogy ő is van olyan jó, mint Rose, Diane vagy Lottie a csoportban; vagy csak hogy végre elveszítse az ártatlanságával járó aggszűz státuszt. De sosem érzett büszkeséget, amiért megtette, és mostanra a megalázottság és megbánás töltötték ki a gondolatait.

Gabriela Harmon hosszú barna haja, karcsú termete nem rítt ki a korosztálya tagjai közül. Átlagos külsejét barátságos, vidám természete tette vonzóbbá, és azok a valószínűtlenül kék szemek, amelyek most ijedten és könnyben úszva gondoltak a bizonytalan jövőre.

***

Napjainkban…

-Neked nem is szürke a szemed! – hajolt váratlanul egy apró gyerekarc Rowan arcába, miközben az a

Metropol újságot lapozgatta unalmában. A férfi meglepetten hőkölt vissza. Életében nem látta ezt a gyereket.

-De, szürke – habogta önkéntelenül és segítségkérőn nézett szét a metrókocsiban.  Egy csinos, bár meglehetősen fáradt arcú, barna hajú nő sietett oda hozzá és a kislányt kézenfogva elnézést kérően dadogott.

-Ne haragudjon… nem szokott ilyet csinálni… Vicky így nem szabad viselkedni, elnézést…  - ráncigálta magával a gyereket.

-De nem is szürke! – kiabálta kislány gyorsan távolodva az anyja erős szorításában. Rowan zavartan bámult utánuk, s mint mindig, ha zavarban érezte magát, hosszú ujjaival végigszántott sűrű hullámos haján. De szürke. – motyogta magában, vitába szállva a kis cserfes útitárssal. Mi a francért olyan érdekes, hogy milyen színű a szeme? A körülötte ülők kíváncsi pillantása söpört végig rajta, ő pedig feszengve tűrte kitüntető figyelmüket. 

A nő két ajtóval odébb csendben pörölt a kislánnyal. A férfi felállt és a hozzá közelebbi ajtóhoz állt, hogy a következő megállónál leszálljon. Még sosem látta anyát és lányát. Vagy csak nem tűntek fel neki soha? Ahogy a szerelvény megállt és az ajtók szétcsúsztak, hosszú lépteivel kisietett az állomásról, pillanatnyilag megfeledkezve az előbbi apró incidensről, és nem is látva, hogy a nő és a gyerek is ugyanitt száll ki; majd a másik kijárat felé indulnak. Tulajdonképpen nem sietett, már maga mögött hagyta a kényelmetlen érzést, amibe a gyerek kíváncsisága sodorta; egyszerűen így járt, energikusan,mint aki tudja, hova tart és nem akar időt fecsérelni semmi feleslegesre, csak elérni a célját, a lehető legrövidebb úton. Nemcsak így járt, de így is élt. Ilyen volt a magánéletében és a munkájában is, célratörő, határozott. Az egyetemen tanult, mert úgy vélte, azért koptatja a padokat, hogy megalapozza a jövőjét, a munkahelyén száztíz százalékosan teljesített, mert az előrejutását ez segítette, és nem tétovázott egy pillanatig sem, amikor eldöntötte, hogy az élete egy családdal lenne teljes. Egészen addig így élt, amíg egy napon a rendőrség nem kopogtatott az ajtaján a tragikus hírrel.

*

Rowan Marshall 35 éves volt és özvegy. A felesége Melanie terhes volt, amikor évekkel ezelőtt egy autóbalesetben az életét vesztette. Kislányt vártak, de a feleségére nem volt túl jó hatással a terhesség. Azokban a ritka pillanatokban, amikor a megfeszített munka mellett vele lehetett, az asszony állandóan azzal gyanusította a férjét, hogy terhes testét nem találja elég vonzónak és a sok túlóra egészen biztosan fülledt légyottokat takargat, mintha egy öt csillagos szállodában nem akadna éppen elég munka. Melanie igazán tudhatta volna, hogy mivel telnek a napjai, hiszen korábban kollégák voltak, az asszony a kapcsolatuk nyilvánosságra kerülése után helyezkedett el egy utazási irodánál. Rowannak aznap túl sok minden összejött odabent, elege volt  már abból is, hogy állandóan magyarázkodjon a nagy semmiről, szó szót követett és az asszony kocsiba ült, hogy a szüleihez menjen és az anyjának folytassa akkoriban véget nem érőnek tűnő panaszkodását. Sosem ért oda, mert az első útkereszteződésben belehajtott a pirosba és egy teherautó oldalba kapta. Mire a kórházba értek vele, meghalt és vele együtt meghalt Amanda is, mielőtt megtudhatta volna, milyen az élet. Rowan pedig mind jobban belesüppedt az önmarcangolásba… ez mind nem történhetett volna meg, ha ő egy kicsit türelmesebb az érzékeny asszonnyal. Azóta a munka töltötte ki a napjait, sokszor az éjszakáit is, de még sosem érezte ennyire megterhelőnek, mint mostanában. Magányosan nehezebb elviselni a terhelést – vonta le a következtetést, de ennek ellenére ellenállt a vigasztalására jelentkezők érdeklődésének

*

Gabriela Harmon 30 éves volt, egy 5 éves cserfes kislány, Victoria édesanyja. Sosem volt férjnél, mert a diplomaosztót követő éjjelen lefeküdt egy tanárával, aki később nem ismerte el a kapcsolatukat sem, a kislány létezését pedig még kevésbé. De nem tudta rávenni senki, se család, se barátok, hogy elvetesse a gyereket. Végül a szülei mellé álltak, így nem sokkal Vicky születése után munkába tudott állni,hogy előteremtse a pénzt a megélhetésükhöz. Danielt nem perelte gyerektartásért, legszívesebben azt is elfelejtette volna, hogy voltak napok, amikor azt hitte, személyében megtalálta az igazi társat. Ehelyett csak egy csalódással lett gazdagabb, ami hosszú évekre elvette a kedvét a további próbálkozásoktól. Aztán nemrégiben Vickyt a tükör előtt találta, ahogy a tágra nyitott szemeit vizsgálgatja.

-Mit nézel, kicsim? – simogatta meg a kislány szöszke haját, amit az apjától örökölt.

-Azt mondták az óvodában, hogy csodás szürke szemem van. De én inkább kéknek látom.

-Pedig szürke, pontosan olyan, mint a papádé volt – sóhajtott a nő, ahogy eszébe jutott a férfi szinte hipnotikus tekintete, amivel a katedráról nem egy hallgatóját bűvölte el. Nem sokat mesélt a kicsinek az édesapjáról. Az óvodások már tudtak annyit a felnőttek világáról, hogy néha apa és anya nem együtt nevelik a gyerekeiket, és mostanáig Vicky beérte azzal, hogy neki anya jutott. De attól a naptól kezdve úgy tűnt, életcéljának tekintette, hogy megtalálja az apját, a Szürkeszeműt.

*

Ma éjjel Rowan és Gabriela is úgy feküdtek az ágyukban, az éjszaka fényeinek játékát figyelve a plafonon, hogy egy ismeretlenre gondoltak.

Rowan azon törte a fejét, miért nem kérdezte meg, hogy miért kellene szürkének lennie a szemének. Talán az a szomorú szemű asszony válaszolni tudott volna a kérdésére. Talán egy rövid beszélgetés felvidíthatta volna. Ilyen csinos nővel nem találkozott már régen. Talán… talán ideje lenne már túllépnie a múlton, és meglátnia a körülötte élő embereket.  Mint például azt a kedves arcú, barna hajú nőt, annak a kotnyeles kislánynak az anyját. Ahogy kézenfogva vonszolta magával a kislányt, Rowan akaratlanul is végignézett rajta a formás bokájától, a karcsú derekán összehúzott kabáton át a dús barna fürtökig. Valami mélyen gyökerező érzéssel szinte biztos volt benne, hogy a nő nincs férjnél. …Lehunyta a szemét, de nem tudta maga elé képzelni a nő kezét, ahogy a gyerek vállait megfogta… nem volt benne biztos, hogy megcsillant-e rajta egy karikagyűrű…, de micsoda tékozlása lenne a sorsnak, ha egy ilyen bájos arc magányosan hajtaná álomra a fejét. Most már mindegy pajtás! Ezt a lehetőséget is elpuskáztad! – sóhajtott, aztán a párnájára csapva lehunyta a szemét. Aludnia kell, mert holnapra közegészségügyi ellenőrzést kapnak a szállodában, és nem találhatnak hibát!  . … Melanie… szerette az asszonyt, de mára már az arcát is csak nehezen tudta felidézni. Ma este különösen, mert egy szív alakú, barna fürtökkel keretezett arc tolakodott a helyére, óriásira tágult kék szemekkel.

*

Gabriela pedig  arra gondolt, hogy bár nem volt elragadtatva Vicky egyéni kis akciójától, de az tagadhatatlan, hogy a lánya a legjóképűbb férfit nézte ki magának a metrókocsiban. …Talán nem kellett volna olyan hamar megfutamodnia, talán beszélgetnie kellett volna a férfival, talán… édes lányom, soha nem fogod megjegyezni, hogy a talán-nal kezdődő gondolatok mindig csak bajt hoznak és csalódást? – húzta el a száját kedvetlenül. Nem ezen a férfin kellene járnia az eszének, ezzel tisztában volt. Mr. Brooks ma sajnálkozva, izzadva, de csak kibökte, hogy a két titkárnő közül egyikőjüket el kell küldje, amiért az utóbbi időben az ügyvédi iroda forgalma jelentősen megcsappant. Marie három kamaszgyereket nevel a férjével, az iskola pedig sokba kerül. Őt nem tehetik az utcára. Így aztán Gabriela kapta kézbe a felmondást. Maga fiatal még,könnyebben talál munkát! – veregette meg a vállát biztatóan az idős férfi, miközben ő csak igyekezett feltűnés nélkül nyelni a könnyeit. Szinte semmi tartaléka nincs, és ha a szülei segítenek is az első hetekben, nagyon gyorsan egy másik állást kell találnia! Hallotta, ahogy Vicky a szomszéd szobában mocorog, de végül nem hívta magához az anyját, így Gabriela legalább éjszakára félresöpörte a gondokat, és elalvás előtt azt motyogta halkan: -De tényleg szürke volt a szeme.