"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. január 17., péntek

Szürkeszem 13.



-Ha nem vigyáz, még a végén az a benyomásom támad magáról, hogy romantikus alkat. – mosolygott Gabriela, miközben az
avokádós, tonhalas saláta utolsó falatját próbálta az esetlen műanyag villával a szájába kormányozni.
-Miért, az olyan nagy baj lenne? – kérdezett vissza a férfi, miközben hosszú ujjaival az olívabogyókat keresgélte ki a salátájából, aztán látva, hogy a nő félrekotorja a magáét, szó nélkül átnyúlt, és azt is ellopta.
Gabriela megrázta a fejét. –Nem baj, csak … mindegy, felejtse el!
-Oké! – bólintott a férfi, de az arcán olyan mosoly futott át, amitől a nő arca is felderült. A nap sütött és Rowan ugyan késett jó tíz percet, de bocsánatot kért, amiért feltartották és nem szólt oda neki, hogy megnyugtassa. A felöltője zsebeiből pedig egy kétdecis fehérbor került elő, pontosan olyan, amilyen a minibárban szokott lenni és két műanyag talpas pohár. A saláta után csillogó szemekkel koccintottak a könnyű ebédre, aztán Rowan elsétált a kukáig és megszabadult a szeméttől. Gabriela élvezkedve figyelte a laza, ritmusos járást. A férfi felöltője a padon hevert és az öltönyben, kigombolt nyakú ingben most olyan volt, mint egy nehéz tavaszi napon hazatérő menedzser. Amikor a férfi megállt előtte, felnézett rá és pislogva próbálta kivenni a vonásait a szemébe sütő napfényben. Az ebédnek vége. Vajon most udvariasan megköszönik egymásnak a társaságot és egyikük jobbra, a másikuk balra megy? 

-Vissza kell mennie? – kérdezte egy apró szipogással, mire Rowan megrázta a fejét.
-Be sem kellett volna jönnöm. Sok értelme amúgy sem volt, csak a gondjaim szaporodtak meg tőle. – grimaszolt a férfi.
-Bent sérült meg? …Nem emlékszem, hogy már reggel is… - mutatott tétován a férfi szájára Gabriela. Rowan némi tétovázás után csak igenlően bólintott, aztán csípőre tett kézzel elfordult. Nem akart most Julia Monroe-ról beszélni.
-Mit csinál délután? – nézett vissza Gabrielára.
-Hát, igazság szerint vennem kellene egy karácsonyfát. Vicky mesélte reggel a telefonba, hogy a nagypapa most faragja be a talpba a fát, és süketnek kellett volna lennem, hogy ne halljam ki a hangjából a vágyódást. Ráadásul tulajdonképpen megígértem neki, hogy az idén nekünk is igazi fánk lesz, nem az a műanyag, ami a gardróbban foglalja a helyet. Maga már vett fát?
-Én nem szoktam állítani. – rázta meg a fejét Rowan. -Magamért nem…. és tulajdonképpen úgyis meglátogatom a szüleimet, úgyhogy nem is lenne sok értelme. De ha elfogadja a segítségemet, szívesen magával tartok.
-Megtenné? Az az igazság, hogy fogalmam sem volt, hogy cipelem haza, és leginkább hogy faragom be a talpba. A legutóbbi próbálkozásomnál majdnem az ügyeleten kötöttem ki, de a legjobb konyhakésem még így is áldozat lett. Kicsorbult, ahogy a húsklopfolóval kalapáltam. – húzta el a száját Gabriela. Rowan elnevette magát.
-Jellemző. Egy férfias munkát konyhai eszközökkel megoldani. Praktikus, de életveszélyes női megoldás. Egyébként miért nem faragtatta meg az árussal? Néhány perc alatt megcsinálták volna.
-Azt is lehet? – képedt el a nő. –Őszintén szólva az a fiatal fiú, aki árulta a fákat, még nálam is bénábbnak nézett ki, úgyhogy lehet, hogy jobb is, hogy nem kértem meg. 

-Nem akarok felelőtlen kijelentéseket tenni, de szerintem egy karácsonyfával még én is meg tudok birkózni, de ha nem kell
sietnünk, akkor előbb sétájunk körbe a vásárban. Valami kis apróságot szeretnék még venni és talán még ki is fogom használni, hogy igazi szakértő van velem.
-Szakértő? – nézett rá értetlenül a nő, mire Rowan rákacsintott.
-Anyámnak akarok valami helyes kis apróságot. Menthetetlenül vonzódik a giccses kis karácsonyi díszekhez és a gyűjteményét szeretném gyarapítani. Maga meg vigyáz rám, hogy el ne szaladjon velem a ló. A szállodában tetszett a véleménye a díszítésről.
-Megegyeztünk, … ha cserében maga rám vigyáz, mert élek-halok a giccses kis karácsonyi díszekért. – vigyorgott Gabriela és megindult a férfi oldalán a közelben felépített Hyde parki téli Csodavilág pavilonrengetege felé. Egy ideig csak mendegéltek egymás mellett, aztán Rowan egy lapos oldalpillantással megfogta a nő kezét. Gabriela nem tiltakozott. Miért is tette volna? Hiszen a férfi keze meleg volt és biztonságot nyújtó.

Egy óra múlva Gabriela úgy ölelte magához a kis csomagot, amelyben a gondosan becsomagolt díszek voltak, mint valami törékeny és nagyon fontos tárgyat. Az is volt. Törékenyek voltak a leheletvékony gömbök, és nagyon fontosak, mert ezeket Rowannal közösen választották ki. Először egy hógömböt vettek a férfi édesanyjának, aztán ő is elcsábult. A régi Ikeában vásárolt díszek birtokában nem tudott ellenállni a vágynak, hogy ezeket a kézzel készített kis remekműveket meg ne vásárolja. Igaz, hogy ezekből ez a néhány darab is többe került, mint az a majd ötven darabos készlet, de már most tudta, hogy rájuk nézve az áttetsző gömbön csillogó ezüst villanásról a férfi szeme fog eszébe jutni a meghitt családi ünnep perceiben. 

Nevetve állt ellen a férfi invitálásának, amikor a jégpályára akarta csábítani és kissé szorongva kapaszkodott mellette a metrón, ahogy hazafelé tartottak. Mindkettőjüknek eszébe jutott az az első alkalom, amikor Vicky a metrókocsiban rohanta le a férfit. Ez a szoros közelség, ahogy a karácsonyi tömegnyomorban egymáshoz préselődtek, valami felé hajtotta őket; és még egyikük sem tudta, hogy ténylegesen oda akar-e érni. De amíg emberek között voltak, az utcán, a metrón, … addig biztonságban érezték magukat, felmentve egy döntés alól, amit talán még nem képesek meghozni.
Kiszállva a Gladstone park melletti fenyőárust ejtették útba. Rowan majd három méteres fák között válogatott, Gabriela alig méteres fákat forgatott, végül közösen választottak ki egy alig két méteres fát, és Rowan az árussal alkudozva elintézte, hogy a törzset majdnem a felére faragják vissza. Így, ha még mindig vastag lenne a régi talphoz, már akkor sem kéne a faragásával töltenie az estéjét, egy kis igazítással lerendezheti. A hálóba csomagolt fát a vállára kapta, másik kezével pedig Gabriela kezét kereste. Egész délután könnyed hangulat uralkodott közöttük, nyoma sem volt feszengésnek, kínosan elnyúló néma hallgatásoknak. Amikor csendben voltak, annak a csendnek is hangulata volt, struktúrája. Puha volt és beburkolta őket, mint egy meleg takaró a téli hidegben. És illata volt, fűszeres, édes, mint a Téli Csodavilágban árult forró almabornak. 

A ház előtt toporogva Gabriela a kulcsát kereste, amikor kinyílt az ajtó és Maya lépett ki rajta.
-Sziasztok! – villantott rájuk egy ezer wattos mosolyt. –Téged még nem is láttalak itt. – fordult Rowan felé, aki leengedte maga mellé a fát.
-Szia!
-Csak nem Vicky papája? – kuncogott a lány, mire Gabriela a férfi elé lépett.
-Nem az, de nehéz a fa, úgyhogy ne is tartsuk fel, rendben?
Maya a kezeit felrakva hátralépett és elnevette magát. –Húúú, de morcos valaki… pedig csak örülök, hogy … na, mindegy is… Boldog Karácsonyt! – csicseregte, aztán magas sarkain eltipegett.
-Bocsánat… Maya mindig ilyen közvetlen – mormolta Gabriela, miközben tartotta a kaput, hogy a férfi becipelhesse a fát, aztán kinyitotta az ajtaját. 

 –Támaszd csak az ajtónak, mindjárt megkeresem a talpat, aztán a helyére állíthatjuk! – hadarta zavartan, és eltűnt a gardróbban. Rowan levette a kabátját, lepöckölt róla néhány tűlevelet, majd várakozóan fordult a nő felé, aki néhány furcsa formájú fémdarabbal a kezében jelent meg.
-Ez lenne az, de fogalmam sincs, hogy hiányzik-e valamelyik alkatrésze. Legutóbb szétesett.
-Ha van három facsavarod, még szívességet is tett nekünk, hogy szétesett. Így biztos nem kell farigcsálni.  – próbálgatta a férfi a fa törzséhez a lábakat.
-Facsavar. – koncentrált néhány pillanatig a nő, aztán eltűnt az előszobaszekrény aljában. Formás feneke ide-oda mozgott, ahogy a legalsó polcon keresgélt, végül győzedelmes mosollyal egyenesedett fel.
-Voilá! … Amikor a konyhaszekrényt szerelték, egy csomó csavar és szög maradt az egyiknek az aljában. Nem dobtam ki, mert úgy gondoltam, még jó lehet valamire.

-Tudod, hogy amióta ez a Maya letegezett, te is tegezel? …Sőt, én is visszategeztelek, és nem szóltál érte. …Maradhatnánk ennél? – kérdezte a férfi és olyan közel lépett, hogy a nő kezében szorongatott csavarok közéjük szorultak.
-Részemről rendben. – suttogta halkan és a férfi szemébe révedve várta, hogy a lassan közelítő száj megérkezzen végre az ajkaihoz, megpecsételni az egyezségüket. Amikor a férfi csak egy játékos puszit nyomott rájuk, halk morrantással elhúzódott és Rowan kezébe nyomta a csavarokat. Az alsó polcról kibányászott egy kis szerszámos dobozt, amit még a lakásavatón kapott az apjától; és a férfi kezébe nyomta.
-Tessék, ha bármi másra szükséged van, azt csak a konyhából tudnám kölcsönözni.
-Ez jó lesz – motyogta a férfi, és egy mély sóhajtással nekiállt a barkácsolásnak. Gabriela nézte egy ideig, aztán elővett egy üveg bort.
-Bort kérsz, vagy … csináljak belőle forralt bort?
-Hűvös van. – válaszolt Rowan, mintha ez eldöntené a kérdést.
-A fűtést is feltekerhetem.
-Melegben a forralt bor nagyobbat üt – sandított fel rá a férfi, aztán visszafordult a fához és körültekintő tervezgetéssel, erősen koncentrálva elkezdte felszerelni rá a lábakat.
*              
-Érdekes megoldás, de úgy tűnik, működik – nézte félrehajtott fejjel Gabriela a végeredményt. –Férfiasan praktikus megoldás. – mosolygott rá, mire Rowan ráemelte a forró, illatos bort tartalmazó bögrét, köszönetként az elismerésért.
-Kezdődik a kedvenc sorozatom. Mostanában kattantam rá, a Zöld Íjász. Ismered? – nézett rá várakozóan Gabriela. Rowan értette a kérdés mögött megbújó eredeti kérdést. Maradsz még? És maradni akart; még ha ezért ezt a zöld kapucniban igazságot osztó modernkori Robin Hoodot is kell nézze a következő negyven percben. Különben is, nézhető sorozat, néhány részbe már ő is belefutott, és rejlenek lehetőségek a kanapén összebújva való tévézésben is.
-Ismerem, és ha van pattogatott kukoricád, akkor komolyan fontolóra veszem a meghívást, hogy együtt nézzük.
-Van! – mosolygott rá Gabriela, és néhány pillanaton belül már a mikróban pattogott hangosan egy zacskóval a nassolni valók királynője. A film még nem kezdődött el, a reklámok követték egymást, amikor a kezük összeért a kukoricás tálban. Gabriela a férfira nézett és halkan megszólalt.
-Egész délután kérdezni akartam tőled valamit. Elmondod, hogy sérült meg a szád?

4 megjegyzés:

csez írta...

Ééérdekes kérdés :P
Bár egész részben vártam, de igazából fel sem tűnt a hiánya, mert magával ragadott a hangulat, amit teremtettél... *sóh*
Nagyon tetszett, jucus!
K&P

csez írta...

Jaaa, és mi ez a "csak...." A romantikara?! O.o

Gabó írta...

Ahhoz képest, hogy olyan bátran kigondolta a találka előtt, beismeri és elmeséli mi történt a szájával, egész végig olyan szépen csendben tudott maradni Rowan! ;)
Szóval eddig tartott a nagy elhatározás!
Akkor hát eljött az igazság pillanata! Az már meg sem fordul a fejemben, hogy lódítani fog róla, mert akkor egy világ dől össze bennem. :o
A piknik, a vásári séta, a faállítás mind-mind tetszett! :)
Várom a picin vihart a biliben! ;) :P
Pusza!

rhea írta...

Ugye nem fogja elsunnyogni a választ? Legyen benne annyi, hogy elmondja! *szépennéz*
Tetszett az egésznek a hangulata, jó volt olvasni. Köszönöm :)
Zöld Íjász.... XDDDD
pusza