Szürkeszem 12.

Rowan észre sem vette, hogy a jegyzettömbjén csak egymásba fonódó karikák sora jelzi az idő múlását, nem pedig valami friss ötlet, amivel megtakaríthatna néhány fontot az elképesztő mértékű kiadások csökkentésére. Oké, a múlt évben emelkedtek az árak, de ez még önmagában nem indokolt volna ilyen mértékű hiányt, amire a könyvelő felhívta a figyelmét. A karácsonyi party előtt határozottan volt egy ötlete, hogy hol kellene utána keresnie az elszivárgó pénzeknek, de az aznap este történtek, és a mai reggel teljességgel kiverték a fejéből ezt a gondolatmenetet, semmi másnak helyet nem hagyva, mint Gabriela édes csókjának emléke. Szó szerint édes volt – mosolyodott el, ahogy a langyos lekvár fűszeres ízét még a nyelvén érezte. Lehunyta a szemét és újraélte a pillanatot, amikor kitárult az ajtó.

A nő egy vastag rózsaszín köntösben nyitott ajtót, haja pont olyan volt, mint aki nyugtalanul töltötte az éjszakát, és ez valamiért megnyugvással töltötte el. Hiszen akkor nemcsak őt zaklatta fel a találkozásuk, az a néhány tánc, a menekülés szerű távozás és az éjszakai teázás. De a köntös és a haj mellett ezer más benyomást raktározott el az agya, amiknek egy részét ott fel sem ismerte, csak itt az irodában villantak eléje meglepő élességgel. Mint a vörös körmök. Gabriela ápolt kezén nem karmok voltak, csak hosszúkás, mégis szolíd körmök, hiszen egy háziasszony, egy kisgyerek édesanyja nem is boldogulna műkörmökkel. A lábujjain pedig, ahogy mezítláb ott áll az ajtóban, ugyanaz az élénk szín virított. Ha egyszer eljut odáig, hogy a kezei után azokat a karcsú lábakat is a kezébe vehesse, egészen biztosan meg fogja vizsgálni közelről a formás kis ujjacskákat is. 

Állj! – dobta maga elé a tollat és feszengve lejjebb csúszott a puha bőr ülésen. Határozottan nem jó ötlet, ha még munka közben is erotikus fantáziálással tölti az idejét. De igazából most semmi máshoz nem volt kedve. Olyan volt, mint egy kamasz, aki a másnapi dolgozatra kéne készüljön, de találkozott a Nővel és innentől nem is érdekli más, csak hogy hogyan kerülhetne vele közelebbi kapcsolatba. Meglökte magát és a szék görgői eltávolodtak a viktóriakorabeli íróasztaltól. Megdöntötte az üléstámlát, aztán tőle teljesen szokatlan módon felpakolta keresztberakott bokáit az értékes asztal szélén heverő dossziéra. Lehunyta a szemét és átadta magának az álmodozásnak, beletörődve, hogy ez a szombat reggel nem a legtermékenyebb munkanapjának kezdete. Visszatért a nő ébredés utáni látványához, ahogy az ágy melegétől kipirulva, de még kissé kábán az ébresztőtől, elnyílt a szája a meglepetéstől, hogy őt ott találta az ajtaja előtt. Mosolyfakasztó látvány volt, és izgalmas, ahogy elmerengett, vajon mit rejthetett a puha, de igencsak bő köntös, amit csak hevenyészve köthetett meg az ajtó felé menet. 

Az ablakon túl a park kopasz fáinak koronája fölött, a távolban látszott, hogy sokan választották ma programként a meglepően enyhe időben a sétát, kutyasétáltatást. Az órájára nézett, meglepetten konstatálta, hogy a délelőtt – késői érkezésének hála - elszaladt, és türelmetlenül fintorodott el a lassan előre kúszó mutató láttán. Még legalább egy  órája lenne valami érdemi munkára, mielőtt újra láthatja a nőt, aki összezavarta a fejét. És ha találkoztok, akkor hogyan tovább? – nézett farkasszemet a monitoron tükröződő képmásával. Elrágcsáltok egy szendvicset, esetleg egy újabb csókot is begyűjthetsz, aztán…? Két nap múlva elutazol az anyádékhoz, ő is nyilván a szüleivel és a gyerekével tölti az ünnepeket… hogyan kéne programot szervezni valakivel, akinek az estéit egy öt éves kislány osztja be?

Úgy elmerült a gondolatai között, hogy meg sem hallotta a kopogást, már csak a nyíló ajtóra kapta fel a fejét, aztán elnyomott egy szitkot az orra alatt, mielőtt lekapta lábait az asztalról. Julia Monroe-hoz most igazán nem volt türelme.

*                                    

Gabriela még egy órával később is ott ült az étkezőasztalnál és a tányérra szóródott porcukorba rajzolgatott az ujjával. Rowan Marshall korai felbukkanásának hála, sokkal korábban kelt, mint szándékozott, a csókjától pedig olyan éber lett, hogy ha akart volna, sem tudott volna már visszaaludni. A komoly szállodaigazgató, ahogy kimelegedve, kócosan és szürke pamut melegítőben ott áll előtte… jóval fiatalabbnak tűnt a koránál, nem mintha amúgy olyan koros lenne – villant meg a szeme, ahogy az érzés, amely abban a pillanatban elöntötte, ahogy meglátta az ajtaja előtt, most újra áruló módon megborzongatta az érzékeit, pusztán az emlékezéstől. Szemtelen volt és játékos… és eszeveszetten vonzó. Egy szavába került volna, hogy felültesse arra a nyomorult komódra – pislogott a már korábban is erotikus fantáziájába bevont bútordarab felé.

Örökké pesszimista énje – úgy tűnt – még nem ébredt fel, így aztán álmodozgatott, színezgette a képet egy kapcsolatról kettőjük között. Amikor megcsörrent a telefonja, szívdobogva leste a kijelzőt és elszégyellte magát a csalódott érzéstől, ami elöntötte, amikor látta, hogy „csak” a lánya keresi. 

-Szia kincsem! Jól aludtál? – szólt bele a telefonba, aminek a másik végén Vicky éppen a nagyapjának kiabált: -Várj meg papa, látni akarom, hogy csinálod, hogy majd elmesélhessem a mamának!

-Mit csinál a papa, Vicky? – kuncogott az anyja, mire a kislány végre rá figyelt.

-A karácsonyfát akarja belefaragni a talpába. Olyan szép nagy fa, mama! – sóhajtott vágyakozva a kicsi és Gabriela némi lelkiismeret furdalással gondolt rá, hogy ő még nem is gondolt a favásárlásra, pedig megígérte a kicsinek az idén az igazi fát.

-Milyen volt a bál? – csicsergett a lánya és Gabriela akaratlanul is elmosolyodott. A bál? A bál remek volt, de a mai reggel még jobb, bár erről inkább nem mesélt volna a kicsinek.

-Szép volt kicsim. Ott is volt egy hatalmas fa gyönyörűen feldíszítve, és volt tombola is, meg tánc.

-Nyertél valamit? – kérdezte a kicsi, bár a hangján érezhető volt, hogy félszemmel a nagypapa ténykedését figyeli.

-Egy szakácskönyvet – kuncogott Gabriela és tudta, hogy ezzel végképp elvesztette a lánya figyelméért vívott csatát a papa sokkal, de sokkal érdekesebb tevékenysége mellett.

-Egy szakácskönyvet? – visszhangozta a kicsi, és az anyja szinte látta maga előtt a fancsali arcocskát. –Hát, az nem túl érdekes. …Mit csinálsz ma? – kérdezte még meg az anyját, aki nagy komolyan válaszolt:

-Takarítok, esetleg bevásárolok és délután megnézek valami filmet a tv-ben.  - A főnökével való randi-szagú találkozást inkább nem említette. 

-Hát, akkor szia! – tette le hirtelen a kicsi a telefont, de mivel a vonal nem szakadt meg, Gabriela még hallotta, ahogy a lánya a nagypapa után veti magát. Már éppen kinyomta volna, amikor az anyja derűs hangja szólt bele.

-Szia! Olyan mint a szélvihar, és most semmi nem lehet érdekesebb a számára, mint a karácsonyfa-faragás.

-Nagyon fárasztó? – kérdezte aggódva Gabriela, mire az anyja elnevette magát.

-Dehogy fárasztó! Éveket fiatalodunk minden alkalommal, amikor itt van. Oké, amikor elviszed, akkor meg két napig pihenjük ki, de igazán, élvezünk vele minden percet, nyugi. Milyen volt a bál?

-Klassz volt. Táncoltam, sőt, még egy szakácskönyvet is nyertem a tombolán.

-Szakácskönyvet? – nevette el magát az anyja. Azt hittem utazást, vacsorát, ilyesmit sorsolnak.

-Hát, volt olyan is. A főnököm például színházjegyeket nyert. – bökte ki Gabriela, aztán egy röpke szünet után hozzáfűzte - …és meghívott, tartsak vele 30-án.

-Miért, nincs neki felesége?

-Nincs.

-És hány éves ez a te főnököd?

-Harmincöt. – suttogta Gabriela, érezve, hogy az anyja vallatásának hála, hamarosan túlságosan is veszélyes vizekre eveznek ezzel a beszélgetéssel.

-Oh, hát… ez izgalmasan hangzik. – mondta éppen az anyja, és Gabriela már a hanghordozásából érezte, ahogy a mama máris egy remek parti lehetőségét mérlegeli. De amikor megszólalt, egy sokkal kényelmetlenebb kérdést tett fel:

-És mi van azzal a másik fickóval, akiről a múltkor beszéltél? Vele találkozol a hétvégén, nem?

-Igen, ma délben együtt ebédelünk – nézett Gabriela a lassan vánszorgó mutatóra. 

-Hát, kislányom… nem mondom… évekig senki, aztán hirtelen két lovag is színre lép. Mi is volt a neve annak a másiknak? Ja, igen Rowan… ő mivel foglalkozik?

Gabriela újfent lekoccolta az étkező asztalt. Naná, hogy nem kerülhette el ezt a kérdést. Úgy döntött, inkább bevallja az igazat, mert hazudozásban sosem volt jó és előbb-utóbb úgyis belezavarodna. -Mama! Az a másik férfi és a főnököm ugyanaz a férfi. – suttogta el a mondat végét, várva az anyja letolását, ami nem is késett sokáig.

-Oh! – akadt el az anyja hangja. –Hát ez… nézd én tudom, hogy ez már egy másik világ, de az én koromban nem volt jó ötlet a főnökkel kezdeni… és ez szerintem manapság sem divat. Vagy igen? Bár, ha úgy veszem, most egy főnök, akkoriban pedig a tanárod… van hasonlóság a két dologban, nem? Nem akarok beleszólni kicsim, de szerintem éppen eléggé megégetted már magad akkor régen, nem kéne egy kísértetiesen hasonló helyzetbe kerülnöd.

-Anyu! Az egészen más volt. Akkor még buta, fiatal lány voltam, most van egy lányom, aki miatt már sokkal óvatosabb vagyok. És Rowan sem olyan, mint Daniel volt. Hidd el, ez most más! 

-Hát, te tudod, de ha nem jól alakulnának a dolgok, nem mondhatod, hogy én nem figyelmeztettelek! Nem volt az butaság, amikor régen egy munkahelyen tiltották a kollégák közti viszonyt. Ha apád hallaná ezt, akkor azt mondaná a maga szabadszájú módján, hogy sok józanság bújt meg a házinyúlra nem lövünk szólásban is. Sok kellemetlenségtől megkímélheti magát az ember, ha ehhez tartja magát, de ha te jobban tudod…

-Anya! - forgatta meg a szemét Gabriela a vadász analógián. -Nem bújtam ágyba a leendő főnökömmel, csak úgy alakult, hogy megismertük egymást még mielőtt a titkárnője lettem volna. És csak egy színházról van szó.

-Ezt még te sem hiszed, drága gyermekem! – sóhajtott az anyja.

Még néhány semmitmondó mondat után elbúcsúztak egymástól, aztán Gabriela kinyomta a telefont. Kár volt Rowant szóba hozni az anyja előtt, mert igenis sok igazság volt abban, amit mondott. Nem jó, ha az ember a főnökével kezd, mert előbb-utóbb visszaüt. Elég volt hallani az emberek suttogását a partyn. Elbizonytalanodott és megkeseredett a szájában a reggeli édes csók emléke, de aztán a tányérjára nézett, ahol ujjaival egy nevető szmájlit rajzolt a porcukorba. Nemtörődőm módon megvonta a vállát és felkapta a tányért, aztán szétnézett a lakásban. Egy félórás pörgéssel rendet tud tenni, végül is a lakás van értünk, nem mi a lakásért – tiltakozott a hétvégi takarítás programja ellen ebben a szép enyhe időben.

Így is történt és percre pontosan délben kilépett a kapun. Bőven van ideje, hogy a metróval a Hyde parkhoz menjen, a Pretben vegyen valami guszta salátát és találkozzon Rowan Marshallal.

*

Rowan már messziről látta, hogy Gabriela türelmetlenül az órájára néz, aztán tesz egy tétova lépést a metróállomás irányába, láthatóan küzd a késztetéssel, hogy elmenjen, végül mégis a maradás mellett dönt. Még nem szúrta ki őt az út túloldalán, ő pedig legszívesebben átrohant volna két kocsi között. Már tíz percet késett, mert Juliát nem lehetett levakarni. Sőt, egészen kényelmetlen helyzetbe is hozta, de ezt most inkább feledni szerette volna. Saját bevallása szerint azért jött, hogy az ünnepekre meghívja brightoni tengerparti apartmanjukba, amit még a férjével vettek nem sokkal annak halála előtt. Sírdogált kicsit, hogy az első magányos karácsony így, szívfájdalom amúgy, és ezt még sikerült leszerelnie a sajnálkozással, hogy ő már elígérkezett a szüleihez, úgyis olyan ritkán látják egymást; ráadásul elutaznak és a kutyát magához kell vegye.  De Julia láthatóan eltökélt volt. Meg akarta őt szerezni az ünnepekre, és Rowan pontosan tisztában volt vele, hogy mire számít az asszony. De ha nem esett le volna neki a tantusz már hetekkel ezelőtt, akkor most a nő világossá is tette azzal a csókkal, amit váratlanul adott, mielőtt kilépett volna az irodából. Gondoskodott róla, hogy a csóknak nyoma is maradjon. Vad volt és szenvedélyes, és amikor megérezte a férfi ellenállását, fájdalmas harapás lett a jutalma. A szája sarkán kiserkenő vért buja pillantással törölte le a mutatóujjával, majd érzékien nyalogatta le róla a vért. Rowan csak szánni tudta a mutatványt, miközben vérző szájára szorította a zsebkendőjét. 

Amikor végre elment, a férfi első dolga volt, hogy a mosdóban megvizsgálja a fájdalmas sebet, és amennyire lehet, lepucolja magáról a nő illatát. A sebbel azonban nem tudott mit kezdeni, már azon túl, hogy a bárból kért egy pohár jégkockát és egy zsebkendőbe tekerve az ajkát jegelte, amíg már nem húzhatta tovább az időt és indulnia kellett. Próbált valami magyarázatot kitalálni rá, de végül lemondóan úgy döntött, hogy ha Gabriela rákérdez, hát bevallja az igazat. Lehet, hogy nem a legjobb stratégia egy másik nő csókjáról mesélni, de nem akarta hazugsággal kezdeni a kapcsolatukat. Végül is, ez akár egy próba is lehet, Gabriela mennyire hisz benne és az ártatlanságában. Azon pedig, hogy Julia megszállottságával mit kezdjen a jövőben, még ráér gondolkozni. Az már egészen biztos, hogy hiba volt felemás ígéretekkel megpróbálni távol tartani, talán már régen nyugta lehetne tőle, ha az elején a szemébe mondta volna, hogy esélytelenül próbálkozik.