Rowan a sarokba szorulva feszengett a teli metrókocsiban és
félve várta a pillanatot, amikor vadonatúj elegáns cipőjére vethet végre egy
pillantást, amin az előbb gyalogolt át egy terebélyes asszonyság, talán észre
sem véve, hogy legalább három lábujját brutálisan meggyötörte. Elnézést
mindenesetre nem kért. Kicsit odébb egy barna hajú nő ült, ölében egy szőke
kisgyerekkel, és erről eszébe jutott a parkbeli találkozás. Mégiscsak annak
lenne igaza, aki azt állította, hogy London se más, mint egy nagyobbacska falu,
az itt élők előbb-utóbb összefutnak? Természetesen egy pillanatra sem gondolta,
hogy a csinos mama és nagyszájú lánya követnék, de sorsszerűnek érezte az
újbóli találkozást, hiszen azóta az első alkalom óta néha-néha eszébe jutottak.
Leginkább borotválkozás közben, ahogy szürke szemei visszanéztek rá a
fürdőszobai tükörből. Vajon miért mániája annak a helyes kis kölyöknek, hogy
neki szürke-e a szeme? Persze a válasz olyan nyilvánvaló… biztosan az apjának
is szürke szemei voltak, és most őt keresi minden férfiban. Nem lehet vele
könnyű dolga az anyjának, ha minden pasit leszólít az utcán.
Így utólag kicsit hülyén érezte magát a parkban történtek
után. Ha már utánuk futott a gyerek kesztyűjével, igazán mondhatott volna
valamit, azon kívül, hogy ezt ott
felejtették… de mégis mit? És főleg miért mondott volna bármit is? Amikor a
gyerek ráköszönt, azonnal tudta, hogy ezt a kis hangot már hallotta; azonnal
megjelent a lelki szemei előtt, még mielőtt a gyerekre nézett volna, a
metróbeli apró arcocska. Szóval Vickynek hívják. Igen, az anyja is ezt mondta,
amikor elrángatta tőle. Ő meg amilyen mamlasz, bemutatkozott a gyereknek, de
meg sem kérdezte, a bájos mamának vajon mi a neve. De hát váratlanul érte a
találkozás. … Mondjuk, ez is nehezen magyarázza azt, hogy kétszer is kihagyta a
lehetőséget. Először ott a padon, másodszor pedig amikor utánuk loholt. Amikor
összeért a kezük a bohókás kis ruhadarabot fogva, érezte a hűvös ujjak érintését,
a gyenge remegést és látta, ahogy a nő nagyot nyel. Tehát nem volt közömbös a
közelségére. Emberekkel dolgozott, jó megfigyelő volt, és általában tudott
olvasni a testbeszédből. Vicky mamáját nemcsak a lánya lepcses szája hozta
zavarba, de a tény is, hogy egy férfi közelében van. Ez újabb kérdéseket vetett
fel. Mindenesetre ha egyszer összefutottak ott a parkban, akkor talán nem ez
volt az utolsó alkalom.
Egy kapatos társaság nyomakodott be az amúgy is szűk térbe,
fiatal fiúk és lányok, erős sminkben, feltűnő testékszerekkel. Egyikük, egy
kócos szőke lány rágóját rágva őt bámulta, aztán a következő megállónál
leszállás előtt még közel hajolt hozzá és kissé savanyú leheletével az arcába
dünnyögte:
-Csodás szürke szemed van, nagyfiú! - aztán a többiek vihogásától kísérve ő is
kibotladozott a kocsiból. Rowan zavartan nézett körül, és keze önkéntelenül a
zsebére kúszott. Zsebelték már ki a metrón, de most még az aprója is ott
csörgött a felöltője zsebében. Mi a franc történt az emberekkel, hogy mindenki
a szürke szemével van elfoglalva? Életének 35 éve alatt talán egyedül az anyja
tett ilyen megjegyzést, az se tegnap volt, hanem valahol öt éves kora táján.
Megcsóválta a fejét, aztán az ajtóhoz állt. Hamarosan hazaér.
*
Gabriela kiterítette maga előtt a Times legfrissebb számát,
keresztet vetett, aztán böngészni kezdte a hirdetési oldalakat. Tudta, hogy az
interneten kéne keresgélnie inkább, de valamiért mégis ez volt az első
gondolata, hogy a nyomtatott sajtóban keresse álmai állását, vagy bármit, ami
hozzásegíti a havonta érkező számlák kifizetéséhez. Elég rossz volt az időpont, karácsony előtt a
legtöbb cég az elbocsátásokon gondolkozik, nem a munkaerő-felvételen, de ha meg
sem próbálja, ha legalább ő nem hisz benne, akkor hogyan oldódnának meg a
problémái? A figyelmét felkeltette egy bekeretezett, azaz kiemelt hirdetés. Belvárosi szálloda gyakorlott titkárnőt
keres vezető pozícióban dolgozó munkatárs mellé. A részletekről semmi, csak
egy telefonszám. Titkárnőt? Na, tessék! Mégiscsak van Isten! – sóhajtott
elégedetten, miközben a noteszába lefirkantotta a telefonszámot. Manapság már
nem így keresnek alkalmazottat, futott át a fején a gondolat. Önéletrajzot
kérnek, motivációs levelet, több körös interjúkon kell részt venni, ez a
hirdetés pedig olyan volt, mintha a hetvenes évekbe ugrottak volna vissza.
Mégis … valamiért ez a régimódi stílus megfogta és nem eresztette a képzeletét.
Egy szálloda… nyilván sokkal nyugodtabb légkör lehet ott, mint egy ügyvédi
irodában. Még átolvasta az oldalt, de egyetlen említésre érdemes hirdetést sem
talált.
*
Dora Dunst már kezdett kételkedni az ötlete
életrevalóságában. A vállalati hírcsatornán feltette ugyan az álláshirdetést,
de a szokásos internetes álláskereső portálokat kihagyta, csak néhány újság
szerkesztőségébe küldte el a hirdetést. Az emberek viszont az ünnepek
közeledtével vagy nem olvassák a hirdetési rovatot, vagy nincs ebben a városban állástalan titkárnő,
mert egyetlen jelentkező sem akadt egész nap. Mély levegőt vett és már éppen be
akart kopogni Mr. Marshall-hoz, hogy aláírassa Jonas Whitlock főportási
kinevezését, felkészülve rá, hogy a főnöke rákérdez, akadt-e már jelentkező,
amikor a telefon megcsörrent. Ezen a vonalon mostanában csak Julia Monroe
csicsergését volt szerencséje hallani, így már előre grimaszt vágott, amiért a
szőke démon nem veszi észre, hogy feleslegesen kepeszt a főnök után.
-Bocsánat, az álláshirdetéssel kapcsolatban szeretnék
érdeklődni! Gabriela Harmon vagyok – hallotta a kellemes női hangot. Akárki is
az illető, egy biztos, a hangja alapján már kapott egy képzeletbeli jó pontot.
Lerakta a kezében tartott papírokat és visszaült az asztala mellé.
Üdvözlöm, Dora Dunst vagyok, én adtam fel a hirdetést. Miss
Harmon, alkalmas lenne Önnek egy személyes találkozó holnap reggel 9-kor? …
Rendben, nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar alkalmunk nyílik találkozni. A Grand
Royal szállodát talán ismeri a Hyde Park mellett? Szóljon a portán, hogy engem
keres és valaki majd felvezeti az irodámba.
*
-Mr.Marshall! Azt hiszem, megtaláltam a megfelelő utódot. –
ragyogott Dora, miközben letette a teát a férfi elé,néhány uborkás szendviccsel
együtt.
-Igen? Rendben. – motyogta a férfi, nyilvánvalóan nem
figyelve az asszonyra. A vezetőség költségcsökkentést és létszámcsökkentést
szorgalmazott, de nyilvánvalóan nem nélkülözhette egyik emberét sem, és most
próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan érveljen a döntése mellett. Dora
hangja kizökkentette ugyan, de amit mondott, nem jutott el a szürkeállományáig.
Az asszonyra nézett, aki várakozóan mosolygott mellette, és ő zavartan próbált
visszaemlékezni legalább egy szóra, amiből kikövetkeztethetné, mit mondott a
titkárnője.
-Bocsánat Dora, nem figyeltem az előbb. – ismerte be, mire
az asszony vidáman megforgatta a szemeit. Kedvenc főnöke mostanában többször
volt dekoncentrált, és ha nem tudta volna, hogy szinte nincs is szabadideje,
akkor azt hihette volna, hogy nő van a dologban. Vagy talán éppen az, hogy
Rowan Marshall egészséges férfi volt az ereje teljében, és igazán nem normális
dolog, hogy egyedül él.
-Csak azt mondtam, hogy azt hiszem, máris megvan az utódom.
Nem volt ugyan túl sok jelentkező – szépítette az asszony az egyetlen
jelentkezőre szűkült interjúztatást -, de a képzettsége megfelelő, a személye
szimpatikus és remélhetően magával is remekül kijön majd, mert köztünk azonnal
megvolt az összhang. Január elsejével kezdhet is, addig pedig ígérem, mindenre
megtanítom.
-Ez remek, Dora! Legalább egy gonddal kevesebb. – mormolta a
férfi, aztán bekapott egy apró szendvicset. –Ezt megint maga csinálta, ilyet
üzletben nem lehet kapni. – kacsintott a nőre, aki elpirult, és gondolatban
feljegyezte magának, hogy azt a Gabriela Harmont megkérdezi arról is, hajlandó-e
időnként néhány házias falattal kényeztetni a főnökét.
-Nem akarja megismerni, mielőtt a szerződését elkészítem? –
tette fel még a kérdést, bár volt egy sejtése, hogy a férfinak teljesen
mindegy, ki ül a helyére, ha munkáját alaposan és gördülékenyen elvégzi. Erről
meg úgyis az ő dolga gondoskodni.
-Bízom magában Dora, meg az emberismeretében… és tudom, hogy
nem engedne arra méltatlant az asztalához ülni. – mosolygott rá a férfi és
szürke szemeiben végre egy kis élet éledt. Dora kicsit megkönnyebbülten
konstatálta, hogy a főnökében még ott pislákol az életöröm, csak kéne már mellé
valaki, aki ezt napról napra elő is hívja belőle. Egy pillanatra átfutott a
fején, hogy Gabriela Harmon nincs férjnél, …igaz, egyedülálló anyaként nevel
egy gyereket. Vajon Rowan is olyan férfi lenne, akinél egy gyerek akadályt
jelentene az ismerkedésben? A férfi kezének érintését érezte a kézfején és
elpirult. Még csak az kéne, hogy Rowan
Marshall megsejtse, hogy műkedvelő házasságszerzőként igyekszik éppen
kipróbálni magát, mintegy búcsúajándékként az együtt töltött kellemes évekért.
-Van még valami? – nézte vidáman a férfi, mire ő is
elmosolyodott.
-Nem, semmi, ennyi volt csak. Ha ma már nincs szüksége rám,
akkor elmennék, James-szel színházba megyünk, és akkor lenne időm valami
elfogadható külsőt varázsolnom magamnak.
Menjen csak, Dora, de higgye el, nem kell ahhoz nagy
varázslat, hogy maga elbűvölő legyen! – bókolt a férfi és az asszony sóhajtva
csukta be maga mögött az ajtót. A pernahajder! Asszony kell neki, mert
egyszerűen pazarlás ezt a pasit parlagon hevertetni. A szóhasználatán
felvidulva maga elé képzelte a képet, aztán vigyorogva felkapta a táskáját és
hazafelé indult. James Dunst, ezer
szerencséd, hogy a gyerekedet várom és imádlak, mert Rowan Marshall képes lenne
bűnbe vinni!
*
Gabriela dudorászva pakolta el a vacsora maradékát, aztán
kissé idegesebben indult a fürdőszoba felé, ahonnan Vicky panaszos visítása
hallatszott:
-Anyaaaa!
-Mi a baj kincsem? – esett be szinte az ajtón.
-Jessy azt mondta, hogy nekem nem is lehet igazi
karácsonyom, mert nincs apukám. – közölte vele a lánya a mondandóját olyan
kíváncsi felhanggal, hogy Gabriela nagyot nyelt. Egy pillanatra átkozta Jessyt,
a kis vörös hajú barátnőjét Vickynek, aki még a lányánál is kotnyelesebb ötéves
volt. Az apa kérdés mostanában túl sokszor kerül terítékre – nyögött fel a
gondolatra. Nem így képzelte az estét. Ha minden igaz, és a szálloda igazgatója
aláírta a papírokat, akkor neki január elsejétől állása lesz egy igazán
gyönyörű, patinás épületben. Az eddiginél valamivel magasabb fizetése, amit már
ma este meg akart ünnepelni. A nem túl drága ausztrál vörösbort hazafelé egy
hirtelen ötlettől indíttatva vette meg a sarki borüzletben. Az eladó nagyon
ajánlgatta, hogy jó vásárt csinál vele, mert ez volt a mai akciójuk. A húsz
fontos bort ma hét fontért adták; ő pedig vett hozzá kis rágcsálnivalót,
kikölcsönzött egy filmet, régi nagy
kedvencét, a Szerelmünk lapjait, és már csak azt a pillanatot várta, amikor
Vicky lehunyja a szemeit. Most kezdte sejteni, hogy a lány alaposan befűt az
elképzeléseinek.
-Jessy butaságot mondott – simogatta meg a kislány vizes
haját. –Miért ne lehetne igazi karácsonyunk?
-Mert az apukák állítják fel a karácsonyfát… az igazi
karácsonyfát – nézett egy ötéves lesajnálásával az anyjára a gyerek. Már tavaly
karácsonykor is lebiggyedt a szája széle, amikor Gabriela a gardróbból
előhalászta a kis műanyag fa dobozát. -…és Jessy azt mondta, hogy igazi
karácsonyfa nélkül a karácsony sem az igazi.
-Majd veszünk egy igazi fát – mosolygott rá az anyja a
reménybeli anyagi jólét magabiztosságával, de Vicky még nem volt meggyőzve.
-És ki fogja felállítani? Egy igazi fa nagy és nehéz, és
szúrnak az ágai. Jessy mesélte, hogy az apukája az udvaron baltával szokta
faragni a törzsét, hogy egyáltalán beleférjen a fenyőfatalpba. Nekünk nincs is
baltánk.
-Hát,majd egy éles késsel vagy a húsvágó bárddal megfaragom.
Megoldjuk, kincsem, hidd el, lesz igazi karácsonyunk… de most már gyere ki,
mert egész lila a szád széle – terelte el Gabriela a gyerek figyelmét a fenyőfa
kérdésről. Vicky elgondolkozva hagyta,
hogy az anyja szárazra törölje és ráhúzza a pizsamát, Gabriela pedig észre sem
vette, hogy a napok óta tartó nagy önállóságot most egyetlen pillanat alatt
sikerült romba döntenie ezzel az öltöztetéssel. A téma végre lekerült a
napirendről apástól, fenyőfástól és ő már ennyiért is hálás volt. Betakargatta
a kicsit és kezébe vette a mesekönyvet, hogy a kislámpa fényénél Barnie mackó
újabb kalandjával mesélje álomba a csemetéjét.
Kicsivel később egy gyertya táncoló fényébe bambulva
kortyolgatta a valóban finom bort. Az ablakot eső verte és arra gondolt, hogy
idén karácsonykor nem a fenyőfa lesz az, amitől nem igazi a karácsony. Ez az
őszi estéket idéző hangulat sehogy sem illett az ünnephez. Még emlékezett rá,
hogy gyerekkorában orrát az ablakhoz nyomva leste az eget, hogy gyülekeznek-e
már a hófelhők; de azokban az években már december elején is fogcsikorgató
hideg volt és vastag kabátba, sálba burkolóztak, nem pedig az átmeneti
kabátjában járkált, mint az idén. Persze az ő keze még ilyenkor is majd
lefagyott, amikor a hőmérő higanyszála tíz fok körül volt. Bezzeg annak a
férfinak, akit Vicky állandóan leszólogat, a szürke szeműnek, milyen meleg volt
a keze. –ábrándozott azon a pillanatnyi, áramütésszerű érintésen. A szálloda
ott van a park közelében, talán lesz még alkalmuk összefutni a tóparton, ha ebédszünetben kiszellőzteti
kicsit a fejét. – álmodozott tovább, aztán ujjait megnyálazva elfojtotta a
gyertyalángot és kivitte a poharát a konyhába. Ideje lefeküdni, mert megígérte
annak a szimpatikus Dora Dunstnak, hogy délelőtt benéz hozzá, ismerkedni a
jövendőbeli munkájával.
6 megjegyzés:
Kicccsit bizsereg az ujjam a mesebeli elemek olvastán, de igazából annyira élveztem, hogy inkább befogom ;) XDDDD
Azért, azt nem tudom kihagyni, hogy az elején már kezdtem aggódni Rowan-ért, erre a cipője miatt pánikol?!? O.o XDDDDDDD
A kapatos szőke csajszit is lájkoltam ;)
Meg nyílván a parlagot! :P
Tetszett!
K&P
Nagyot mosolyogtam a cipős dolgon. :) És ismét meg kellett állapítanom, hogy piszok türelmetlen tudok lenni. XDD Csak úgy mondom. :))
Tetszett Jutkám, köszönöm.
pusza
Hogy a gyerekek milyen gonoszak tudnak lenni?!!! :/
Méghogy nem lehet igazi karácsonya szegény kislánynak!Pff..
Ennyire ritka szemszín a szürke, hogy úton-útfélen megállítják szegény Rowent? XDDDD
De biztos van az a szem, aminél egy snassz szürke is feltűnő lehet! XDDD /Tudjukki/ ;)
Jöhet akkor a nagy találkozás 3. felvonása? XDDD
Lassan már zaklatás számba is mehetne ez a "Gabrielsürgésforgás" Rowen körül! XDDD
De hát mint tudjuk a sors útjai kifürkészhetetlenek! ;) Amit ennyire akar az ég, annak muszáj megtörténnie! *sóh
Igaz nem azt tervezed, hogy a kislány karácsonyfa állító "aput" kap karácsonyra? Az már igazán mesés lenne!
az egész csak egy mese, de... azért nem lesz ilyen egyszerű a dolog, még jó pár részen át húzni szeretném az idegeiteket :P
Már pedig nem jó semmit sem parlagon hagyni! XDD
A cipőnél láttam a fejét, ahogy érdektelenül lenéz a méregdrága cipőre. Nekem valahogy Tyler magának való, nemtörődömsége jut eszembe róla.
jelentem, most látom Gabriellát magam előtt!!! XDDD Na ugye, megy ez nekem!
Megjegyzés küldése