"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. január 14., kedd

Szürkeszem 10.

Sziasztok!
Máris elérkeztünk a 10. fejezetig és kíváncsi lennék, valami ilyesmire számítottatok, amikor ezt a történetet szavaztátok az első helyre, vagy valami egészen másra? Én határozottan kezdem megkedvelni őket XD , még ha a tempó, amivel eltalálnak egymáshoz, sokaknak kicsit lassúnak is tűnhet. De hát valamiről csak szólnia kell ... már azon túl, hogy egészen biztosan fergetegesek lennének az ágyban. Ezek már csak ilyen szende angolok XD Na, azért idővel sokat vesztenek a szendeségükből, ígérem.
***


A taxiban sikerült lehiggadnia és kíváncsian nézett körül a ház előtt, aminek a címét a nő személyi kartonjáról nézte ki. Kedves, ismerős kertvárosias környezet… a taxi a Gladstone park mellett jött el az imént, ez nyilván szempont lehetett a lakás kiválasztásánál, hiszen gyereke van. És az a gyerek ma éjjel a nagyszüleinél alszik. De tulajdonképpen mit is akar ő Gabrielától? Oké, persze, nem lenne rossz megtapasztalni, hogy a bőre mindenütt olyan bársonyos-e, mint annak az átkozott ruhának  a kivágásában, de nem fogja lerohanni. Egy diszkrét viszony nem ott kezdődik, hogy berúgja az ajtót és ráveti magát, mint egy ősember. Még akkor sem, ha az a karjaiban remegő test nem hazudhatott és a kívánás kölcsönös.
Felnézett a házra, amelynek ablakai mögött halvány fények villództak, az egyik felső emeletről pedig elfojtott dübörgéssel hallatszott ki egy házibuli zaja. Péntek éjjel nem bújnak korán ágyba az emberek. Ahogy ott ácsorgott, kinyílt a kapu és egy fiatal pár lépett ki kacarászva rajta. A srác udvariasan megfogta a csukódó ajtót, hogy ő még elérhesse. Mi ez, ha nem égi jel?
-Köszönöm! – motyogta egy halvány mosollyal, aztán máris besurrant a váratlanul nyíló résen az ellenfél bástyái mögé. A postaládáról leolvasta az ajtó számát, aztán a klipszet megtapogatva a zsebében megvonta a vállát. Idáig már eljutott, most már nem hátrálhat meg akkor sem, ha még mindig nem biztos benne, miért is van itt.
*
Gabriela még éppen csak hazaérkezett. Táskáját és a szakácskönyvet ledobta a nappaliban, aztán a hűtőhöz tipegett és egy ideig szemezett a gyógyszerként ott állomásozó vodkás üveggel. Végül egy mély sóhajjal becsapta az ajtót. Ha az egészet meginná, akkor sem tudná feledni a férfi szemeit, ahogy ráhunyorított és arra kérte, várja meg. Feje fölül hangos zeneszó hallatszott, aha, Maya és Les bulit tartanak. Szóltak a héten minden lakónak, még meg is nyugtatta őket, hogy ő sem lesz itthon.
Amikor kopogtak, azt hitte, ők vették észre, hogy hazaért és hívják, tartson velük, de most nem volt hangulata mások vigasságához. Kelletlenül az ajtóhoz sántikált, mert fél cipője már a kezében volt. Az, amelyikről elhagyta a szép kis díszt. Igazán sajnálta, de fogalma sem volt, hol eshetett le. Talán a taxiban – fintorgott, miközben kitárta az ajtót. 

-Ezt keresed Hamupipőke? – tartotta elé Rowan Marshall a klipszet, miközben ő csak kissé elnyílt szájjal, döbbenten nézte a szemben álló férfi. A következő percekben aztán a egyik legképtelenebb beszélgetés zajlott le köztük, amit csak el bírt képzelni.
-…nem. Azazhogy igen, most vettem észre, hogy elvesztettem, de nem… az nem lehet, hogy maga itt… - hagyta befejezetlenül a mondatot, esztelenül ragaszkodva a magázódáshoz, holott nyilvánvaló volt, hogy az ismeretségük ezen a ponton már átlépte azt a vonalat, amikor nyugodtan vissza is tegezhetné leendő főnökét.
-de igen – húzta össze a szemeit a férfi, amitől Gabrielának olyan érzése volt, mintha egy áldozatát becserkésző nagymacska ácsorogna a küszöbén.

-ez zaklatás – nyögte elpirulva, mert ő is érezte, hogy ez még nem az, az igazi zaklatás még csak most következik, és ha
őszinte akar lenni, nincs semmi, amire jobban vágyna, mint arra, hogy ez a férfi zaklassa.
-nem, ez környezettanulmány – futott át egy mosoly a férfi arcán. Ha szópárbajjal indítanak, talán lesz annyi ideje, hogy csalhatatlanul megérezze, meddig mehet el és nem csinál hülyét magából. Mire bekopogott, elbizonytalanodott, talán ő értette félre a nő jelzéseit, de a döbbenten is felszikrázó tekintet, a nő nyakán vadul lüktető ér és a homályos szemek most azt súgták, nem tévedett. Gabriela kívánja őt, csak még nem tudja, hogyan kezelje ezt az érzést. Hát, ő majd megmutatja neki a kiutat ebből a zavaros pillanatból. Minden megoldható, csak akarni kell. 

-nem hiszem, hogy Ulfot is meglátogatta, mielőtt felvette – motyogta éppen a nő.
-nem, tényleg nem, mert őt még az elődöm vette fel – válaszolt a férfi, miközben azon gondolkozott, tegyen csak simán egy lépést előre és a puszta határozott fellépésével vegye rá Gabrielát, hogy behívja, vagy várja ki türelmesen itt a küszöbön, hogy a nő magától invitálja be…
-tudja hogy gondolom – suttogta éppen a nő és egyelőre nagyon nem úgy nézett ki, mintha szándékában állna kettesben maradni vele egy zárt ajtó mögött.
-tudom – mondta, egy pillanatra sem elveszítve a szemkontaktust.

-miért van itt? – nyelt nagyot a nő.
-mert megígérte, hogy megvár és mégis lelépett… hogy higgyek ezek után magának nap mint nap? – hunyorított rá Rowan.
-jézusom, hiszen tudja, hogy… - nyögött fel Gabriela és közben végre lerúgta magáról a másik cipőt, mert már szinte fájt ez a csípőficamos ácsorgás itt az ajtóban.
-mit tudok? – A férfi kérdése halk volt és Gabriela megadta magát. Nem folytathatják a végtelenségig ezt a beszélgetést itt az ajtóban. Vagy el kell küldje, amire – érezte – nem lenne képes, vagy be kell hívja, bármi is következzen azok után. Döntött… és hátralépett egy lépést.
-Csinálok egy teát.

-Jól fog esni, köszönöm. – használta ki Rowan a kínálkozó alkalmat, a ki nem mondott meghívást, és azonnal utána lépett, mielőtt a nő meggondolja magát és az orrára csapja az ajtót. Úgy döntött, nem kérdez rá, nem kényszeríti ki a választ, miért lépett le előle. Nem volt annyira hülye, hogy ne tudja, Gabrielát megijesztette, ami köztük olyan gyorsan kialakulni látszott. Nő volt, aki nem a farkával gondolkodik, mint némely hímneműek – s momentán magát is közéjük sorolta – egy anya volt, akinek ezer szempontot figyelembe kellett vennie, mielőtt viszonyt kezd bárkivel is. Becsülte érte. Letette a cipőklipszet az előszobai tükör kis polcára, aztán kibújt a kabátjából és komótosan a fogasra akasztotta. Időt kellett hagyjon a nőnek és önmagának is, mielőtt a következő mondatot megfogalmazzák, mert lehet, az dönt el mindent, nem mondhatják ki meggondolatlanul. 

-Szép a lakása. – szólalt meg, ahogy a nappali ajtajában körbenézett. –És a környék is kellemes. Én is errefelé lakom, de sokkal távolabb ettől a parktól, a másik irányban. – tette hozzá. –Sokszor gondoltam rá, hogy errefelé kellene futnom. Kevesebb kipufogógázt szívnék be reggelente.
Válasz nem érkezett, a nő csendes óvatossággal pakolászta a teás csészéket, és egy kis nyújtózkodással a konyhaszekrény legfelső polcáról egy kekszes dobozt kotort elő. Rowan gyönyörködött a lábujjhegyen megfeszülő vádlikban, aztán megszólalt:
-Segítsek?
-Nem, köszönöm. Vicky elől nem lehet elég magasra dugni a nassolni valókat. – magyarázkodott a nő, miközben a mogyorós tallérokat akkurátusan egy tányérkára rendezgette.
-Régóta laknak itt? – sétált a férfi az ablakhoz és kinézett az éjszakai sötétségbe. A park lámpái sárgás fénnyel jelölték ki a határvonalakat, és odalent éppen megállt egy taxi. Aha, a bulizók lassan hazafelé tartanak. – nézte a vidáman hangoskodó társaságot, ahogy bepréselik magukat a kocsiba.
-Amióta a lányom megszületett. – érkezett a válasz és Gabriela egy tizenkilencedik századi arisztokrata hölgy kecsességével öntötte ki a teát az elegáns készlet törékeny porcelánjába. 

-Cukrot? – nyújtotta feléje a különlegesen szép cukortartót.
-Csak egy kis tejet – rázta meg a fejét Rowan és elnyomta a szája szélén a halvány mosolyt, ahogy a nő remegő kezét nézte, amint tejet csurgat a teájába. Ideges. Nem baj. Ő maga is ideges. Majd szétszakította a kettősség, mert a teste egészen mást akart, mint hidegvérrel a teáját kevergetni, de érezte, hogy ez nem az a fajta ismeretség, amikor egyszerűen csak lehúzza a nő ruháján a cipzárt és csókjával belefojtja a nőiesen kacér áltiltakozás hangjait. Lehet, ha elfogy a teája, kiteszik a szűrét és ő el akarta nyújtani a beszélgetésre szánt időt, amíg csak lehetett.
-Vicky papája…? – nézett fel a csésze pereme fölött, hogy a váratlanul és talán udvariatlanul korán feltett kérdésére a másik reakciójából vonja le az első következtetéseket.
-Ő tej nélkül szerette. – nézett fel Gabriela gunyorosan, mire a férfiból kirobbant a nevetés. 

-Ez a kör a magáé. Mesélne róla?
-Minek?
-Miért ne?
-Mert nem szeretek rá gondolni. Hiba volt. Nem végzetes, de keserű… rossz döntés.
-Én nem akarok egy rossz döntés lenni. – mormolta a férfi, miközben a teát kortyolgatta.
-Máris az. – sóhajtott a nő, mire Rowan összevonta a szemöldökét. Ez fájdalmasan rosszul hangzott.
-Miért?
-Mert aláírtam egy szerződést, ami a maga melletti szobához köt, és úgy döntöttem egy ilyen fontos dologban, hogy nem voltam minden fontos információ birtokában.
-Fel akar mondani?
-Azt kéne tennem. … de szükségem van erre az állásra. 

A férfi letette a csészét és megdörzsölte az állát. A néma csendben szinte hallani lehetett borostájának sercegését a tenyere alatt.
-Nem akarok kertelni. Valami mágnesként vonz magához, és szeretnék ennek a végére járni. Lehet, hogy csak remek kollégák leszünk, lehet, hogy a legjobb szeretők, akiket hordott a föld hátán, de sosem derül ki, ha nem adunk magunknak egy esélyt.  - Gabrielában bent akadt a hang a nyers őszinteség hallatán.
-Nem leszek a főnök szeretője. – motyogta bíborvörösen.
-Nem olyan elcsépelt, drámai  formában gondoltam rá én sem. – vonta meg a vállát a férfi. –Egy nő és egy férfi találkozott, valami kialakult köztük, aminek hiba lenne nem a végére járni… nem gondolja? Nem kell most azonnal döntenünk és eltűnnünk a mögött az ajtó mögött – intett fejével az egyik szoba felé. –Haladhatunk lépésenként is, de legalább az esélyt meg kellene adnunk…

-Abba a szobába én semmilyen körülmények között nem hívnám be – grimaszolt a nő, mire Rowan magabiztosan elvigyorodott: -Oh, dehogynem!
-Biztosan nem,… az ugyanis Vicky szobája – szikrázott fel a vidámság a nő szemeiben.
Rowan elvigyorodott. –Vigyáznom kell magával, mert vág az esze, és könnyen hülyét csinálhatok magamból. De most már legalább tudom, ha egyszer úgy adódna, melyik irányba induljak – kacsintott.  –Köszönöm a teát, boldogan folytatnám ezt a beszélgetést, de az az igazság, hogy nem akarom feszíteni a húrt. Elfogy a teánk és vagy maga rúg ki félelmében, vagy én kapkodom el a dolgot, miközben tudom, hogy még korai lenne. Tényleg meg akarom ismerni, aztán remélhetőleg egyszer a nappaliból eljutunk majd más, meghittebb helyiségbe is… nem mintha itt nem tehetnénk meg – nézett körül, pillantásával elidőzve a fal mellett álló alacsony szekrénysoron. Gabriela pusztán ettől a pillantástól már látta magát, ahogy a fotókereteket félrelökve ott ül a szekrényke tetején a férfit a lábai közé húzva. Nagyot nyelt és felállt. Rowan követte, aztán a fogasról lekapta a kabátját.

-Tulajdonképpen azért jöttem, hogy feltegyem a kérdést, 30-án eljönne-e velem megnézni azt a darabot, amire a tombolán nyertem a jegyet? Tudom, hogy Vicky miatt szervezkednie kell, azért is nem akartam húzni az időt.
-Nem tudom, hogy ez jó ötlet lenne-e – sóhajtott a nő. –Tudja, hogy máris voltak, akik arról suttogtak, hogy van köztünk valami?
A férfi megrántotta a vállát. –Nem kéne ezzel foglalkoznia. Az ember óhatatlanul is a tyúkszemére lép ennek-annak, amikor valami tőle szokatlant lép. Semmi közük hozzá, én sem vakargatom meg a dolgot, ha összejönnek egymással a kollégák, pedig megtehetném. Amíg nem megy a munka rovására, semmi közöm hozzá. Mint ahogy nekik sem. Az mindenesetre jó jel, ha legalább gondolkozik róla… még ha nem is a megfelelő irányba futnak a gondolatai, de ez már legyen az én gondom. Majd megmutatom a helyes irányt, csak ne zárkózzon el zsigerből! …Szóval, egy színházi este és esetleg egy könnyű vacsora?
-Olyan későn már nem szoktam enni.
-Nem tudja kihagyni, hogy vitatkozzon, igaz? …Akkor egy ital? Akár egy tea is – biccentett a csészék irányába. 

-Rendben, egy színházi este. – mondta lesütött szemekkel Gabriela, így aztán nem is láthatta a győzedelmes mosolyt a férfi arcán.
-Remek, majd magáért jövök. – vágta rá gyorsan Rowan, és kilépett az ajtón. Már majdnem becsukódott mögötte, amikor hirtelen megfordult.
-Szép álmokat, és ne féljen tőlem! Állítólag egészen rendes pasi vagyok. Igaz, ezt csak Dora és az anyám terjesztik és ők egy kicsit elfogultak.
Gabriela végre elmosolyodott. –Jó éjszakát! – mondta halkan, majd becsukta az ajtót.
Rowan már lent járt a kapunál, amikor eszébe jutott valami. 30-a még olyan messze van és valami nagyon fontosat elfelejtett. Kettesével szedve a lépcsőket visszafutott az ajtóhoz és bekopogott.
Gabriela szinte abban a pillanatban nyitotta ki, ahogy az utolsó koppintás elhangzott. Vagy éppen erre járt, vagy el sem mozdult innen – futott át a férfi fején, miközben kinyújtotta a karját és magához húzta.

7 megjegyzés:

zso írta...

Na, hát az utolsó mondat elolvasása előtt éppen azt gondoltam, hogy nem is értem én ezt a pasit. Felmegy teázni, amikor kikeresve a címét, utána megy a lakására. ...és már láttam magam előtt a kardjukba dőlő olvasóidat.... XDDDD
nekem most olyan ez a történet, mintha két száron futtatnád. Egyikkel engedsz egy kicsit, aztán a másikkal meg behúzod a gyeplőt! XD Na jó, nagyon tudományos munkatárs vagyok ma reggel, úgyhogy el is megyek dolgozni
Köszi, puszi és virág

Laura írta...

Jó reggelt!
Nem is tudom mit vártam....ja, azt hiszem én nem is ezt a történetet tettem az első helyre, de ez nem is érdekes már. A lényeg az, hogy repesve várom a következő részt, és izgatottan, szívdobogva olvastam a mait. Kell ennél több?
Köszönöm Juci!

csez írta...

Wohohoooo!!! XDDDD
Ezek az angolok?!? Cccc.... ;)
Imádtam, jucus!
Minden percét!
Úgy, ahogy van.
Ezért is nem vártam inkább semmit, mikor az ízelítőt olvastam, tudtam, úgyis jobb lesz, mint amit én ki tudnék gondolni... <3
Örülök, hogy ez lett az első!
(Bár sztem akármelyikkel így lettem volna ;)
K&P

rhea írta...

Oké Jutkám megadom magam! *felteszi a kezét* :)) Igazán remek volt, bár amikor Rowan elköszönt, már nyitottam a szám, hogy elégedetlenkedjek ( semmi csúnya szó! figyelitek? fejlődöm XDDD) de az utolsó mozzanatokat olvasva befogtam. :))
Én csak szívesen olvastam volna egy olyan törit, ahol a főszereplő hölgyemény egy kicsit rossz, vagány, bevállalós. :) De tudom, ott van Vicky is.
Szóval türelmetlenül várom, hogy merre haladunk tovább, és az agyam már felvette ezt a tempót. :)
Köszi, pusza

Gabó írta...

Nekem csak Rowan viselkedése fura, magához képest. Az elején azt hittem Ő lesz a zabla /ha már száron futtatunk XDD Zsó ;)/ a fék a történetben. A maga kis lagymatag életével. Aki egy össznépi szállodás találkozón szexel egyet majd megy tovább megint hónapokig nő nélkül.
Adott egy halott feleség, gyerek, magába zuhanva, magát okolva...és akkor ....ezek után meg leginkább egy latin szerető képe ugrik hirtelen elém a mediterrán pasik vérmérsékletével, és egy bulldog állhatatosságával, aki Gabriela után veti magát. Nekem képzavar van kicsit, de asszem veszem az akadályt. Most már elfogadom ilyennek Rowant, és törlöm a befelé fordult, aszexuális férfi képét. ;)Bár úgy indult a történet!
Ezen túllépve tetszik a fejezet, várom a következőt!

Golden írta...

most olvashatom vissza magamat, mert szerintem volt róla szó, hogy ez elég régmúlt dolog már az életében, éppen itt volt az ideje valamiféle visszatérésnek; de azért majd kezdünk valamit ezzel a dologgal, amire felhívtad a figyelmem ;)... azért ez a teázgatós angol hidegvér szerintem eléggé odébb van a latin szeretőtől XDDD

Gabó írta...

És mi van akkor a kisszekrénnyel szemközt, amin már meg is szexuálná Gabyt??? /angol hidegvéres teás pasi jeligére
Meg a kis szoba kipécézése, ami nem jól sikerült, de tuti nem társasozni akart benne a csajszival. Meg a... meg a.... soroljam?
Ha szemmel lehetne szeretkezni, már jóóóól elrendezte volna a leányzót, csak szólok! /latin szerető cum trucc is! XDDDDDD
Pusszantás!
:P