"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. január 6., hétfő

Szürkeszem 02.



-Annyira sajnálom Mr. Marshall! – sóhajtott Dora Dunst, amikor befejezte a mondandóját. Rowan mosolyogva pattant fel és megölelte a titkárnőjét.
-Jézusom, Dora! Egy pillanatig se érezzen így! Ez a legnagyszerűbb dolog, amit az utóbbi hetekben hallottam. Látja, még én is örülök a hírnek, el tudom képzelni, James milyen boldog lehet. Persze, tudom, hogy az előzmények után le kell mondanom a kedvenc titkárnőmről, de ez olyan kicsi áldozat azért, hogy végre sikerült. Higgye el, tiszta szívemből gratulálok, vigyázzon magára és a picire, a többit meg majd csak  megoldjuk valahogy. Emiatt egy percig se aggódjon!

Az asszony megkönnyebbülten, arcán végre felhőtlen boldog mosollyal indult kifelé, aztán az ajtóból visszafordult.
-Köszönöm, hogy így fogadta. Most már én is sokkal jobban érzem magam, mert amikor kiderült, akkor azért az öröm mellett ott motoszkált bennem az is, hogy cserbenhagyom magát, pont most, amikor amúgy is annyi gondja van.  Ígérem, segítek betanítani az utódomat mielőtt elmegyek, és most azonnal megfogalmazom az álláshirdetést. Kívánja, hogy a belső hírlapon kívül is megjelenjen? Úgy talán nagyobb lenne az esélye, hogy gyorsan találjunk valakit a helyemre.
-Köszönöm Dora! Igen, a belső csatorna minden más pozíció esetén talán ésszerűbb lenne, de jó titkárnőt elcsábíthatunk akárhonnan máshonnan is. – mosolygott rá a főnöke, és Dora Dunst mind a 38 évének tapasztaltságával megesküdött volna, hogy ezért a mosolyért sorban állnának a jelentkezők, kár, hogy ez önmagában nem jelenti azt, hogy az igazán megfelelő jelölt is köztük lenne. Rowan Marshall mellett nem fog unatkozni, aki elnyeri végül az állást.

Amikor az ajtó halkan becsukódott mögötte, Rowan arcáról leolvadt az őszintének ható mosoly és a homlokát masszírozva kinézett igazgatói irodájának ablakából. A Hyde park esőáztatta panorámája, az ázott talaj felett gomolygó puha pára-párnák  most nem hatottak rá olyan megnyugtatóan, mint korábban. Tudta, hogy a titkárnője évek óta reménykedik benne, hogy teherbe esik és a szíve mélyén drukkolt is érte, de a szálloda igazgatójaként legalább ennyire reménykedett benne, hogy nem veszíti el hűséges és már-már tökéletes beosztottját. Dora az eltelt években a jobbkezévé vált, még az is előfordult, hogy a távollétében kisebb gondok esetén önálló döntéseket hozott, amiket sosem kellett felülbírálnia.

Mint ember örült, hogy az asszonynak régi vágya végre teljesült, hiszen korábban számtalanszor volt már tanuja a kétségbeesésének, amiért úgy vélte, soha nem lehet gyermeke. Ez volt az utolsó próbálkozásuk, mielőtt beletörődtek volna, hogy csak örökbefogadás révén lehet babájuk. Sokszor kapta rajta, ahogy a kollégák gyerekeinek rendezett kis ünnepségeken könnybelábadt szemekkel simít végig egy-egy kis kobakon. A sors végül megajándékozta a lehetőséggel, és teljesen nyilvánvaló, hogy a korára és az előzményekre tekintettel ezt az időszakot orvosi felügyelet mellett, a legnagyobb nyugalomban kell töltse. Ami itt a szállodában aligha adatna meg neki. Dora kopogása zavarta meg a gondolatait. Az ellenőrök megérkeztek, és ő indult, hogy végigkísérje őket az épületen. Bízott benne, hogy Dora a nagy vallomás előtt felhívta Ulf-ot, és figyelmeztette az érkezésükre. Az egyébként remek  német séf stílusa ugyanis nagyon kellemetlen tudott lenni, ha úgy gondolta, hogy bármiféle értelmetlen indokkal megzavarják művészi alkotó tevékenységében.
*
Gabriela egészen addig integetett Vickynek, amíg az óvoda ajtaja mögött el nem tűnt. Nem olyan régen még vele tartott, hogy átöltöztesse és kis szekrényében rendet tegyen. De egy ideje Vicky egy ötéveshez illő komolysággal maga intézte a reggeli érkezésével és a délutáni távozásával járó feladatokat. Nem kevés könny árán jutottak el idáig. Az utolsó évben az óvónők megkértek minden szülőt, hogy a gyerekeket csak a kapuig kísérjék, odabent a kicsiknek önállóan kellett átöltözniük. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Vickynek – mosolyodott el a nő a kicsavart mondáson, amikor a szülői értekezleten elhangzott a felhívás. A lánya ugyanis egészen az év kezdetéig királykiasszonyhoz méltó módon hagyta magát kiszolgálni. Az anyja ölében ülve béna bábfiguraként hagyta, hogy a  harisnyanadrágot felrángassa a vékony kis virgácsokra, a blúzt begombolja rajta, végül hosszú szőke hajából kifésülje álommanó gubancait. Tudta, hogy ő maga a hibás ebben, hiszen sokkal gyorsabban haladtak a reggeli rohanásban, ha ő vette kezébe a dolgokat, mintha a gyerekre bízza a készülődést. És így volt ez mindennel. Vickynek tulajdonképpen semmi feladata nem volt otthon, Gabriela kivett mindent a kezéből, mert így hamarabb végzett és kevesebb kár történt például a mosogatásnál vagy a takarításnál. A türelmetlensége azonban csak Vicky kárára vált, be kellett ismerje. Vicky igazi elkényeztetett kényúrnővé vált, aki szemrebbenés nélkül ugráltatta az anyját, és szolgáltatta ki magát. Mindennek azonban vége szakadt azon a napon, amikor Marie dadus szigorú tekintete mellett az első napon a bejárat felé tolta a meglepett kislányt. 

Vicky persze személyes sértésként élte meg a változást. Aznap ugyanabban a ruhában maradt, a kedvenc, csipkével díszített blúzában  és a hozzá illő kis rakott szoknyában. Persze pont ez volt az a nap, amikor Mario felborította a narancslével teli kancsót az ebédnél és annak teljes tartalma a kislányra zúdult. De még mindig nem volt hajlandó átöltözni. Amikor Gabriela otthon fejét csóválva nézte az elgyalázott ruhácskát, apró vállait megrántva várta, hogy az anyja levetkőztesse és tiszta ruhába öltöztesse. De Gabriela erős maradt és a gyerekszobából kifelé indulva a válla felett visszaszólt.
-Majd dobd a szennyesbe, jobb lett volna, ha átöltözöl az oviban, mert a szoknyát nem biztos, hogy meg tudom menteni. Tisztát találsz a szekrényben. – azzal betette maga mögött az ajtót.

Igazán szerette volna, ha ott maradhatott volna a szobában és végignézheti, ahogy a lánya életében talán először önállóan átöltözik, de tisztában volt vele, hogy Vicky meg sem mozdulna, ha rabszolgája is ott lenne mellette. Így aztán az ajtó túloldalán, a fára tapasztott füllel hallgatózott, vajon a kisasszony nekikezdett-e az öltözködésnek. Amikor úgy érezte, hogy elég idő telt már el, óvatosan benyitott. A látvány összeszorította szívét. Vicky a szőnyegen ült összekuporodva maszatos ruhájában és kedvenc mackója, Barnie puha bundájába fojtotta el hüppögő sírását.
-Mi a baj, kincsem? – guggolt le mellé a nő, mire a kislány ráemelte hatalmas szürke szemeit.
-Már nem szeretsz? – szipogta halkan.
-Dehogynem, nagyon szeretlek! – nyomott egy puszit Gabriela a kislány fejére. –Honnan veszed ezt a butaságot?
-Már nem segítesz az öltözködésben. – görbült le a kislány szája és szeméből újabb hatalmas könnycsepp gördült alá.

Gabriela felállt. Aha, szóval csak ez a baj! A rabszolga nem teszi a dolgát, és Vicky női fegyvertárának leghatásosabb fegyverét vetette be ellene. De most erős marad, mert igazat kellett adjon Marienak és Colinnak, a gyerekek gondozóinak, hogy némelyikük – sajnálatos módon köztük az ő lánya is – teljesen önállótlanok. Azonnali és teljes változást tartottak szükségesnek, és ő ígéretet tett az együttműködésre.
-Kicsim, én nagyon szeretlek, de hamarosan iskolás leszel, és egy iskolást már nem a mamája öltöztet. Igazából csak a babákat öltöztetik, mert ők még túlságosan ügyetlenek, hogy egyedül  vegyék fel a ruhájukat. Ezért nem mehet el egy baba például egy szülinapi zsúrra sem, mert oda a mamákat nem hívják meg, így aztán nincs, aki este pizsamát adjon rájuk vagy megfésülje a hajukat.

Vicky szipogva emésztette az információt. Csavaros gyermeki eszével azonnal észrevette a csapdát. Ha most ragaszkodik az öltöztetéshez, azzal elismeri, hogy ő még kisbaba, pedig semmit sem szeretett volna jobban, mint elismertetni az anyjával, hogy ő már nagylány, akit bátran el lehet engedni Dorothy születésnapi pizsamapartijára. Letörölte hát a könnyeit és könnyedén felállt.
-Értem. – mondta egy orosz hercegnő előkelő tartásával és kis kezeivel gombolni kezdte a blúzát. Gabriela pedig úgy döntött, esélyt sem ad a meghátrálásra, ezért kifelé indult.
-Ha végeztél, gyere vacsorázni! – dobott egy puszit az ajtóból, aztán odakint öklével a levegőbe öklözött. Bármi volt is, ami rábírta a lányát, hogy behódoljon az új rendszernek, most úgy tűnt, a változás könnyebben ment, mint remélte. 

Kicsivel később elfojtotta a vigyort, ami az arcára készült kúszni. Vicky átöltözött ugyan, de a mindig csinos kislány most úgy festett, mint egy kis lelenc. A szoknya fordítva volt rajta, blúzocskája gombjai félregombolva és tiszta harisnyája is jól láthatóan megcsavarodott a lábán.
-Ó, máris készen vagy? – nézett rá elismerően. –Nagyon ügyes voltál kicsim! – nyomott egy puszit a büszke gyermekarcra, aztán a sütőben piruló lasagne-ra nézett. –Ez is hamarosan kész. Van kedved segíteni a terítésben? 

Vicky pár pillanatnyi tétovázás után egy kegyes főbólintással válaszolt, aztán lábujjhegyre ágaskodva elvette a szárítóról a reggelizés után elmosott két lapos tányért. Szótlanul tett-vett az anyja körül, aki összehúzott szemekkel figyelte, ahogy a lánya mindennek ismerve a helyét, szinte tökéletesen megterít. Ezek szerint tényleg őbenne volt a hiba, amiért mindent megcsinált a kicsi helyett, nem hagyva, hogy bontogassa önállósága kis szárnyait. Mire asztalhoz ültek, úgy döntött, az alkalom megérdemli, hogy ezt megünnepeljék egy esti sétával a már karácsonyi díszbe öltözött városban.
*
Fura karácsony lesz ez, ha rövidesen nem dönt úgy az időjárás, hogy a tavaszt idéző madárcsicsergés
helyett, hófelhőket borít a város fölé. – nézett a hőmérőre Rowan, amely a december elejéhez méltatlan plusz 12 fokon állt még mindig, pedig már késő délután volt. Az ellenőrök szerencsére mindent rendben találtak, Ulf pedig igazán kitett magáért azzal a finom ebéddel, amire meghívta őket. Csak úgy dagadt a gazember melle, ahogy az ínyenc hivatalnokok elismerősen dícsérték a főztjét. Egy pillanatig sem szabadkoztak, amikor az elegáns klubszobában a terített asztalhoz vezette őket, mint akik számítottak is rá, hogy megkóstolhatják a szálloda híresen jó konyháját. A kávét már odafönt az irodájában itták meg, de Ulf ehhez is küldött fel híresen omlós kekszéből néhány darabot. Mire elkészült a jegyzőkönyv, már majdnem három óra volt. Rengeteg dolga lett volna ma, de szinte az egész napja elment a jópofizgatásra. Ha volt valami, hát, ezt az egyet utálta a munkájában. Megtehette volna, hogy kiosztja valakinek ezt a feladatot, de az az igazság, hogy elég lett volna egy apró baki, amire az illető esetleg nem jól vagy nem jókor reagál és túl sokat veszthettek volna rajta, így inkább magára vállalta a feladatot és a felelősséget. Mostanra azonban úgy érezte magát, mint akit kimostak, kicsavartak, aztán kitettek a szárítókötélre… pont a vihar előtt. Fáradt volt és kedvetlen, mert mostanában rosszul aludt, és most nyomasztotta az íróasztalán tornyosuló feladatok sokasága is. Dora aláíratta vele az álláshirdetés szövegét és már meg is rendelte a legnagyobb lapoknál, valamint feltette az internetre és a cég belső hírlevelére. Most már „csak” a jelentkezők meghallgatását kell beillessze valahogy a napi teendői közé. Fintorogva gondolt rá, hogy semmire se vágyik kevésbé. 

-Mr.Marshall! Arra gondoltam, hogy ha megbízik bennem, én szívesen megcsinálom az interjút a jelentkezőkkel. – zavarta meg a gondolatait Dora hangja, aki letette az asztalára a teát és némi aprósüteményt. –Készítenék egy összefoglalót, amely tartalmazza az illető végzettségét, szakmai előéletét, az ajánlásait és az én személyes benyomásaimat, ha ez segítséget jelent az Ön számára. Tudom, hogy sok a munkája, és akkor nem kellene még ezzel is… de ha nem tartja jó ötletnek … - vonta meg a vállát az asszony és Rowan hálásan rámosolygott.
-Oh,Dora, maga pótolhatatlan lesz! Pont az járt a fejemben, hogy ez az interjúztatás úgy hiányzik nekem, mint egy púp a hátamra, de kényszerű dolog, mivel mégse a személyzetisek döntsenek egy ilyen bizalmi munkakör betöltésénél. Ha megtenné Dora, örök hálára kötelezne vele. 

-Vegye úgy, hogy megegyeztünk! – mosolygott rá az asszony. –Egyébként Mrs. Monroe kereste az előbb, hogy megkérdezze, áll-e még a ma esti vacsoraidőpontjuk. – váltott kissé hivatalosabb hangnemre az asszony önkéntelenül is, mivel ki nem állhatta a szőke asszonyt, aki az utóbbi hetekben rendre megjelent, nem törődve vele, hogy a szállodán belül már híre ment, hogy férje halála után néhány héttel máris kivetette a hálóját a főnökre. Peter Monroe a szálloda marketing menedzsere volt és váratlan halála nagy veszteség volt szakmailag és emberileg egyaránt Rowan számára. Mire észrevette, hogy Julia gyakori látogatásai mögött jóval több van, mint baráti érdeklődés, már egy olyan játszma közepén találta magát, amitől irtózott egész életében. De sosem volt jó abban, hogyan kezeljen egy nőt, aki nem veszi észre, miként járatja le önmagát. 

-Köszönöm, Dora! Mindjárt felhívom. – masszírozta meg a nyakát a férfi kelletlenül, és kikereste az asszony telefonszámát. A titkárnő még elégedett mosollyal hallotta a férfi első szavait, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót.
-Szervusz Julia! Ne haragudj, nagyon nehéz napom van és még rengeteg dolgom, semmiképpen nem jön össze ez a mai vacsora. … Nem, sajnálom! Hidd el, nem lennék jó társaság! …Sajnálom, hogy csak most szólok. … Persze, talán majd valamikor máskor. Szervusz!
Amikor letette a telefont, Rowan elégedetlenül nézte a készüléket. Már megint nem voltál elég határozott! – rótta meg önmagát, ahogy az utolsó mondatra gondolt. Talán majd valamikor máskor… és még te csodálkozol, miért nem hagy már békén ez a tyúk. Már az ő füléig is eljutottak a pletykák, miszerint volt kollégájuk özvegye és közte romantikus szikrák pattognának. Jézus! Valamit nagyon elszúrhatott, ha a dolog ilyen kinézetet kapott, mert semmi sem állt távolabb tőle, mint egy olyan nővel kezdeni, mint Julia Monroe.

9 megjegyzés:

csez írta...

Jáj, nagyon tetszett, hogy így örült más boldogságának!!! <3
5 éves: mint a mesében ;) (nyílván csak irígykedek... :P XDDDD)
Szóval: igazgató és Hyde Park?! ;)
Tetszett, jucus!
K&P

zso írta...

Nagyon jó volt. Láttam az egész öltözködési ceremóniát és persze emberünk utolsó mozzanatát is... DD
puszi

Gabó írta...

Visszazökkentem a régi kerékvágásba, a reggelim mellé olvashattalak! Még az is finomabb lett hirtelen. *sóh
Nagyon tetszik a történet, mondanom sem kell, megragadott az a kis részlet, amivel kedvet csináltál hozzá nekünk. /szavazás/
Szóval akkor új titkárnő kell..hmm...milyen jó, hogy Gabriela meg majd munkát keres. ;)
Remélem átmegy a rostán Dora-nál, és Rowan elé kerül az önéletrajza! Drukk, drukk :P
A kis rabszolgahajcsár megregulázása színt vitt a reggelembe! XDDDD
Mesteri volt a lecke! Lájkoltam! :)
Máris jöhet(ne) a következő! ;)
Pussz!

rhea írta...

:)) Kicsi lány... :) Szinte látom magam előtt, ahogy felöltözik. XDD Jó volt, tetszett. :)
köszi, pusza

Névtelen írta...

Hello!
Újból itt, a munka frontján.
Ááááááá
Borzalom...
:)
De a reggeli kávém mellett olvasott kis történet igazán feldobott, úgyhogy örülök neki hogy belevágtál.
:)
pussz
Porcica

Bee írta...

Eddig nagyon tetszik! :)
Szóval egy szállodaigazgató és a titkárnője? Na, majd meglátjuk. Bár egy szálloda "élete" önmagában is izgalmas lehet, ha az erről szóló könyvre gondolok.
Várom a következőt! Tetszik ez az irány!

Golden írta...

Bee, le vagyok lassulva (marathoni vasaláson vagyok túl), nem kapcsolok, hogy melyik könyvre gondolsz. Segíts! Az is lehet, hogy nem is ismerem, akkor meg érdekes lehet :)
Jellemző, hogy elsőre Rejtő Jenő ugrott be: Vesztegzár a Grand Hotelben XD

Bee írta...

Nem mai könyv: Kordos Szabolcs Luxushotel Hungary a címe. A kedvenced is benne van, két mondat erejéig!

Golden írta...

Kösz Bee, utánanéztem a bookline-nál, aztán a végén meg is rendeltem XD