Vigyázok rád 6.

Kate a menekülést választotta. A kesztyűjét gyűrögetve várta, hogy a taxi megérkezzen a szálloda elé, Robert mellette feszengett. Már nem volt mit mondaniuk egymásnak. Legalábbis, ha nem akartak fájdalmas, csalódott, vagy éppenséggel gőgös, sértődött vonásokat látni a másik  arcán. Nem beszéltek meg másnapra semmit. A férfi elutazik, neki pedig még dolga lesz a városban. Ennyit tudtak egymás programjáról. Meg sem kísérelték megtalálni benne a maguk helyét. Találkoztak, megismerkedtek, ennyi történt. Ahogy a férfi rácsapta a kocsiajtót, Kate igyekezett mereven előre nézni, de szerencsétlenségére az út úgy fordult, hogy látnia kellett, ahogy a férfi hosszú léptekkel visszasiet a szállodába, utána sem nézve a taxinak. Mélyeket lélegzett és lassan kezdett megnyugodni, bár a csomó a gyomrában még ült, mint egy lomha kő.

Amikor Robert fizetett, utána arra számított, hogy kedélyesen búcsút vesznek egymástól, talán még megbeszélik a londoni találkozó részleteit, esetleg holnapra még valami programot, de a férfi csak rárakta a kezét az övére. Meleg tenyere beborította a lány kezét, amely idegesen megrebbent alatta. Annyira csak a furcsa érzésre koncentrált, amely megborzongatta a bensőjét, hogy nem is gondolt rá, ez a meghitt mozdulat vajon minek az előfutára lehet. 

-Nos, döntöttél? – nézett a szemébe a férfi. A pillantásában nem volt semmi hipnotikus, rábeszélő, ami figyelmeztethette volna a közelgő katasztrófára. Nem. Úgy nézett rá, mint aki egy korábbi kérdésre vár választ, de a lány nem emlékezett, mi lehet az. Értetlenül összevonta a szemöldökét.

-Mivel kapcsolatban?

­-Feljössz?

Az egyszerű kérdést hallva Kate-ben bent szorult a levegő. Jaj, istenem! Robert egész nap erre a kérdésre készült? Azért volt látszólag figyelmes hallgatója, mert közben azon törte a fejét, hogy hogyan csomagolja be ezt az invitálást? Nos, akkor még agyalhatott volna rajta egy kicsit. Vagy talán nem is stílusa körülményeskedni? Csak félreértésekhez vezet, ha valaki túl finomkodó. Így kell ezt! Egyenesen bele a másik arcába, áttolni rá a döntés felelősségét és súlyát.

-Komolyan kérdezed? – pislogott idegesen a lány. Naná, hogy komolyan kérdezi. Még a szeme színe is megváltozott. Eddig a szürke világosnak hatott, mostanra olyan volt, mint a sötéten gomolygó füst az alkonyatban. 

Robert nem válaszolt a kérdésre, és a némasága maga volt a válasz. Csak ült és őt nézte, így aztán Kate megrázta a fejét.

-Nem tehetem.

-Rendben! Egy próbálkozást megért. – bólintott a férfi mosolytalanul, és Kate ezt a kijelentést most határozottan bántónak érezte. Legalább egy miért?-et tett volna fel cserébe. Hát, annyit nem ért neki az egész, hogy egy kicsit győzködje? Valamiért biztos volt benne, hogy Robert nem fog összeomlani az elutasítástól. Önmagában már korántsem volt ennyire biztos. Felállt és a kabátjáért nyúlt, de a férfi megelőzte és előzékenyen tartotta, hogy beledughassa a karjait. Mire kiértek az épületből a taxi már ott állt járó motorral a főbejárat előtt.

-Akkor Londonban. – motyogta Kate.

-Oké! Aludj jól! – mondta a férfi, aztán rácsukta az ajtót és a kocsi elindult. 

A taxiban aztán azonnal agyalni kezdett a történteken. Egyrészt ez a búcsúzkodás… olyan volt, mint valami rejtett gúnyolódás. Aludj jól! Nahiszen! Ezek után? Tulajdonképpen abban sem volt biztos, hogy jól döntött. Nem értette magát. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem érintette meg az érzékeit a férfi, miért ne érezhette volna jól magát egy éjszakára? A világban nők milliói ölnének egy ilyen lehetőségért, amit ő játszva engedett ki a kezei közül. És miért? Robert biztosan nem mondta volna el soha senkinek. És az apja sem tudta volna meg, még talán azt sem, hogy egyáltalán találkoztak. Nem áltatta magát azzal, hogy egy hosszú kapcsolat első lépése lehetett volna ez az éjszaka, de végül is, ha már álmodozik, még az is lehetett volna, hiszen olyan jól megértették egymást.

És mi van a szerelemmel? – tette fel magának a kérdést, ami ezidáig irányította a párkapcsolatokban. A kívánás már majdnem az… egy kis barátsággal megfűszerezve pedig talán még több is – győzködte önmagát, miközben látta, hogy megérkezett. Hirtelen elhatározással döntött, éppen itt az ideje, hogy megengedjen magának egy vad kalandot, és akkor nem kell úgy élnie tovább, hogy azon agyaljon, mi lett volna, ha…  Előrenyúlt a sofőrhöz és megkopogtatta a vállát:

-Bocsánat! Ott felejtettem valamit. Menjünk vissza! 

A sofőr vállat vont. Neki aztán édes mindegy, merre furikázik az éjszakában. Lassan besorolt újra a forgalomba és egy cseppet sem siettetve a dolgot átvágott újra a folyón átívelő hídon, hogy felkaptasson a Várba vezető kanyargós úton.  

A recepciós éppen a monitoron figyelt valamit, de nem is volt szüksége a segítségére, tudta, hogy Robert az 313-as szobában lakik. Felment a lifttel és aztán kicsit elbizonytalanodva, egyre lassuló léptekkel megindult a férfi szobája felé. Csizmasarka kopogását elnyelte a puha szőnyeg, ő pedig mély levegőt vett, hogy izgatottan dörömbölő szívverését lecsillapítsa. Amikor már úgy érezte, kap annyi levegőt, hogy mondani is képes legyen valamit, halkan bekopogott. Nem érkezett válasz, ezért tett még egy kísérletet. Semmi. Talán fel sem jött. Talán még ott ücsörög a bárban. Talán elment sétálni, hogy kiszellőztesse a fejét. Neki is ezt kellett volna tennie, ahelyett, hogy itt ácsorog egy csukott ajtó előtt, mint egy kislány, aki szeretné is meglesni a Mikulást, de tart is a vele való találkozástól. Megrettenve meggondolatlan bátorságától tétován elindult a lift felé, ám ebben a pillanatban kinyílt mögötte az ajtó és ott állt mezítláb, egy szál farmerben a férfi, pontosan úgy, mint akit az ágyból ugrasztottak ki éppen. A lányt meglátva, arcán meglepett csodálkozással mélyet sóhajtott, hangja pedig olyan mély volt, mintha az elválásuk óta berekedt volna.

-Hát te?

Kate ennél azért nagyobb lelkesedésre számított. Most egy kicsit olyan volt a helyzet, mintha Robert tulajdonképpen nem is akarta volna az ágyába csábítani, csak ő tukmálja rá magát. Zavarában érezte, ahogy a pír elönti az arcát és a nyakán át kúszik lefelé. Karjai a puha kasmír pulóverben libabőrösek lettek az izgalomtól. Nagyot nyelt és megpróbálta érthetően kifejezni magát, …és lehetőség szerint a legkevésbé megalázkodni.

-Lehet, hogy igazad volt azzal a kapitulációval kapcsolatban. – motyogta, és magában azért rimánkodott, hogy Robert könyörüljön már meg rajta és rántsa be a szobába, aztán feledtessen el vele minden okoskodást és észérvet. Csókolja meg és segítsen, hogy maga mögött hagyja a gátlásait! De a férfi nem hátrált be a szobába őt hívogatva, nem nyúlt a keze után, hogy magához rántsa, sőt… nem törődve hiányos ruházatával, kilépett a folyosóra és behúzta maga mögött az ajtót. …Jézusom, ő itt valamit nagyon félreértett! – nézte Kate a szája szélét harapdálva, ahogy Robert kínosan feszengve kereste a szavakat:

-Nézd, sajnálom, most nem jó … szóval … arról volt szó, hogy Londonban találkozunk, nem?

Mielőtt egyáltalán végiggondolhatta volna, hogy most miért nem jó, ha fél órával ezelőtt jó lett volna, odabentről halk zeneszó hallatszott, ahogy az ajtó kitárult és a férfi mögött egy fiatal nő bukkant fel. Kate a döbbenettől némán nézte, aztán már csak egy csöppnyi önuralomért rimánkodott az égiekhez. Már éppen eléggé lejáratta magát, legalább most ne omoljon össze! Honnan kerített Robert ilyen gyorsan egy nőt? Mert ez itt aligha egy szerencsés rajongó, aki autogramot kért tőle, aztán kicsivel többet kapott. Nem, ez a nő sokkal inkább úgy festett, mint egy profi. Csinos, fiatal és szolgálatkész, egy hivatásos. Nyilván nem kellett a férfinak messzire mennie, hogy rátaláljon, hiszen ezekben a szállodákban ezeknek a lányoknak a szolgáltatása úgyszólván a csomag részét képezte, persze némi készpénz ellenében. Mindenesetre a tény, hogy a távozása után alig fél órával Robert már ennek a ribancnak vetkőzött le, felért egy kemény gyomrossal. Abba pedig végképp nem akart belegondolni, hogy ha ő itt maradt volna, akkor ő is ezt a személytelen szerepet kapta volna?

-Bocsáss meg, nem kellett volna idejönnöm! Hiba volt. Szia! – dadogta, aztán sietve hátat fordított és szinte menekült a lift felé. Robert nem futott utána, csak állt az ajtaja előtt és a hajába túrt. 

-Bassza meg! – hallotta még a férfi ingerült hangját és ahogy tenyerével a falra csap, amint a fülke ajtaja lassan becsukódott előtte. Csak akkor mert felnézni és a résen át még éppen elkapta a pillanatot, ahogy az a vékony női kéz kinyúl a szobából és a farmer korcába akaszkodva behúzza a dühösen álló férfit a folyosóról. Robert nem rázta le magáról.

Odabent a magát Mayának mondó lány felé fordult. Csinos volt és tulajdonképpen Kate-re hasonlított, bár amikor őt választotta, nem igazán gondolt erre. Tudatosan egészen biztosan nem. Fiatal volt, talán húsz éves, csak a smink öregített rajta egy picit, … és tette nagyon mássá, mint az a lány, aki egy világfájdalommal a szemében valószínűleg most ül be egy taxiba odalent.

-Most nagyot kell alakítanod kislány, ha el akarod feledtetni velem ezt a rohadt közjátékot – morogta éhesen. A lány mindenesetre igazat mondhatott, amikor azt mesélte, hogy az egyetemi tanulmányaira gyűjti ily módon a pénzt, mert minden szavát értette és kacér pillantással, valamint tökéletes oxfordi angollal biztosította a férfit róla, hogy elégedett lesz vele.

*

Kate egészen addig tudta tartani magát, amíg kifizette a taxist és átvette a szobakulcsát. A liftben csak abban reménykedett, hogy a barátnői még valahol a városban mulatnak és nem fut velük össze, de nem volt szerencséje, mert az ajtaja előtt találta őket azon tanakodva, hogy vajon merre járhat. Ahogy a könnyeit kitörölte a szeméből, bele sem gondolt, hogy pandásra mázolta a szemfestékét. A lányok ijedt tekintete volt az utolsó csepp a pohárban, a visszafojtott feszültség zokogásban tört ki belőle. Bailey kivette a kezéből a kulcsot és kinyitotta az ajtót, aztán belökdöste a barátnőjét. Lorna pedig visszament a saját szobájukba, hogy hamarosan egy üveg barack pálinkával kerüljön elő, amit ugyan szuvenírnek szánt, de az ilyen vészhelyzetekre éppen olyan tökéletesnek tűnt.

Amikor belépett a szobába, Bailey éppen Kate-et rázta. 

-Megfektetett?

-Jézusom! Hagyd! Szerinted úgy néz ki, mint aki lazán lefeküdt a legszexisebb pasival, akivel csak találkoztunk? Ez a hülye beleszeretett! ...Már akkor gyanús volt, amikor első este állandóan szúrós pillantásokkal méregetett bennünket, aztán most az egész napot együtt töltötték. Akár lefeküdt vele, akár nem, a szíve szakad meg, mert látja, hogy ez nem fog működni. – töltött a poharakba Lorna.

-Miért ne működne? – horkant fel Bailey.

-Mert a pasi egy sztár, ő meg egy múzeumi moly és az ilyenek nem egy irányba szoktak haladni, azért. Csak a hülye nem méri ezt fel előre. Meg aki szerelmes. És csak remélni merem, hogy legalább lefeküdt vele, akkor legalább lesz egy szép emléke, amit majd nem mesélhet el ugyan az unokáknak, de mi majd kötögetés közben felidézzük a legemlékezetesebb pillanatait, ha az érelmeszesedésünk nem feledteti el örökre..

-Annyira hülye tudsz lenni! – sóhajtott Bailey fáradtan, aztán visszafordult Kate-hez és a szájához tartotta a pálinkás poharat. –Ezt kapd be kicsim, jót fog tenni!

Kate engedelmesen belekortyolt a maró italba, aztán köhögve eltolta a barátnője kezét.

-Kösz lányok, de most inkább egyedül szeretnék lenni. – suttogta halkan, mire Bailey tanácstalanul nézett Lornára, aki jó szokása szerint nem fojtotta magába a véleményét.

-Azt nem, kispofám! Ha ennyire kiakadtál, akkor nem megyünk mi innen sehova, amíg ki nem dumálod magadból, mi a baj. Aztán meg azért nem, mert meg kell beszéljük a történteket, úgyhogy jobb is, ha belekezdesz, mert vihargyorsan reggel lesz és három ilyen nap, vagy inkább éjszaka egymás után már megárt a szépségünknek. Valamikor pihenni is kéne, mert a végén úgy megyünk vissza Los Angelesbe, mint a mosogatórongy.

-Lefeküdtél vele? – kérdezte újra Bailey, és momentán úgy érezte, ha igen lesz a válasz, akkor sem fog irigykedni, ha ez ilyen felzaklató élmény.

-Nem. – szipogta Kate, mire a lányok összenéztek.

-Ő nem is akarta?

-De igen.

-Te nem akartad?

-Igen. Nem.

-Most mi van? – tette szét a kezét Lorna.

-Előbb nem akartam, de aztán visszamentem, és …  - csuklott el Kate hangja a visszaemlékezéstől.

-És….????

-Nő volt nála.

-Milyen nő? – néztek egymásra zavarodottan a lányok.

-Egy kurva.

-Na persze, minden nő kurva, aki az általunk kinézett pasival lefekszik, de mégis, ki volt az?

-Mondom, egy hivatásos.

-És, hármasban akarta? – forgatta a szemét értetlenül Lorna, de Bailey már értette a lényeget.

-Felhúztad, ezért aztán szerzett valakit, akivel levezetheti a feszkót és nem számított rá, hogy te időközben meggondoltad magad. Kínos. 

-Olyan hülye vagyok! Nem kellett volna visszamennem! – sóhajtott Kate.

-El sem kellett volna jönnöd, ott voltál hülye. – szögezte le határozottan Bailey.

-Kösz, Bai, ezzel  most nem segítesz! És csak, hogy tudd… egyáltalán nem szerettem bele. – trombitált Kate egy újabb zsebkendőbe.

-Jó, ezen nem fogok vitatkozni veled, de sokat elmond a dologról, hogy visszamentél… mert ugye ismerjük Ms. Kate Hollins hozzáállását a dologhoz… szerelem nélkül csak egy üres baszás … - utánozta Kate legutóbbi nagyhangú kijelentését, amit még Los Angelesben, egy pizsamapartin tett a lányok előtt. –Szóval, döntöttél – először szerintem rosszul, másodjára pedig megkésve – úgyhogy most már ne sírasd a dolgot, mert nem tudsz változtatni rajta. Egyúttal kiderült, a gáncsnélküli lovag annyira azért nem hófehér paripán ül, ...mondjuk úgy, görény módjára viselkedett. A fene se gondolta volna róla, hogy úgy is tud viselkedni, mint egy bagzó kandúr. Minket például milyen simán ott tudott hagyni – vágott grimaszt, mire Lorna a szemét forgatva mutatta neki, hogy szerinte nincs ki a négy kereke, minek hozakodik éppen most elő ezzel a dologgal. -Vagy tényleg csak te élted bele magad valamibe, ami nem is létezett, akkor meg nem hibáztathatjuk. Melyik variációt szeretnéd? – folytatta Bailey az elemzést.

-Most utálni akarom! – morgott Kate, de a szája sarkában már egy keserű mosoly is életrekelt, ahogy a barátnőjét hallgatta. Igen, ennyi történt: ő túlságosan beleélte magát valamibe. Vagy abba, hogy Robert egy gáncsnélküli lovag, vagy abba, hogy a férfi őt akarta. Egyik sem volt igaz. A fickó nőt akart. Bárkit. Bántó gondolat volt, de legalább jó magyarázat. Egyszer majd biztosan túl tudja tenni magát ezen a kínos estén, addig meg jól jön majd Lorna pálinkája, úgyhogy felhajtotta, ami még a pohárban volt, aztán egy újabb adagért nyújtotta a poharát. A barátnői megkönnyebbülten töltötték újra.

*

Robert egy fájdalmas grimasszal búcsúzott a gép személyzetétől, miután a lábát úgy beverte az egyik ülés aljába, hogy csak remélni merte, hogy nem repedt el a nagylábujja. Londonba érve az első arc, amit meglátott a reptéren, Dean volt. …Legszívesebben visszamászott volna a gép belsejébe. Már akkor sem volt egészen józan, amikor elindult, aztán a gépen bekapott még két vodkát. A leszállás előtti kis légörvény pedig majdnem csúffá tette a többi utas előtt. A rosszulléte most Dean derűs pofázmányát látva tetőzött. Bassza meg! Miért kellett találkoznia Kate-tel? És hogy fogja ezt az apja előtt titokban tartani? Mert azok után, ami történt, a lány aligha fogja őt megkeresni, hogy eltöltsenek egy estét. Nyilván kerülni fogja, mint a pestisest, úgyhogy kár lenne Dean-ben felpiszkálni az apatigrist. 

Maya igazán tehetséges volt. Ha az agyát ki tudta kapcsolni és csak a teste emlékezett, akkor még érezte is a ruganyos, fiatal testet a kezei között, ahogy egy kígyó hajlékonyságával fonja körül, miközben a kedvét keresi. Miután Kate elment, ő úgy érezte, már nem sokat tud hozzátenni az este érdemi részéhez, de a lány nem adta fel. Látta, hogy a kellemetlen közjáték a kedvét szegte, de tetszett neki a kuncsaft, ezért aztán nem érte be a súlyos százasokkal, amiket a táskájába gyűrt még az érkezésekor. Megtehette volna, hogy ott hagyja, oldja meg magának a kínlódását, ahogy akarja, de Maya élvezte a kihívást, hogy a hirtelen magába borult fickót kirángassa a fénybe, és ő hamarosan megadta magát ennek az akaratnak. A lány érintései, provokatív vadsága, ami még véletlenül sem a szelíd szemű lányt juttatta eszébe, gyógyírként hatottak éppen lelkiismeret furdalással küzdő lelkére. Egy kis időre elfelejtette Kate-et és csak az örömre figyelt, amit ez az idegen, mégis kívánatos test adott meg neki. Egy olyan test, amely nem vágyott szép szavakra, amely munkaként fogta fel a szexet, és mégis közelebb engedte magához, mint az a lány, akitől ezt várta volna.

Dean megcsóvált a fejét, ahogy a kissé koordinálatlan mozgását figyelte, aztán a vállára kapta a poggyászát.

-Jól sikerült a buli? – kérdezte barátságosan. –Én azt hittem, pénteken volt. Ma meg már vasárnap van. Ennyire elhúzódott?

-Nem, a buli pénteken lement. Ez most más. Az este egy kicsit furán alakult, aztán nem nagyon tudtam kezdeni magammal semmit az indulásig, és rátöltöttem. Nem kellett volna!

-Nem volt nálad könyv? – kérdezte a férfi, miközben egy laza csuklómozdulattal bedobta a súlyos csomagot a csomagtérbe.

-Dean! Most ne, kérlek! – sóhajtott a fiú. Nem tudott most mit kezdeni a testőre szarkazmusával.

-Apádékhoz vagy a szállodába? – nézett rá a férfi a visszapillantó tükörben.

-Szállodába. Ma nem akarok találkozni senkivel! – morogta Robert és lehunyta a szemét, ahogy az ismerős útra fordult a kocsi, amely a reptérről a belvárosba vitte.

-A találkozásról jut eszembe. Szerdán szükséged lesz rám? – szólalt meg Dean és a hangja furcsán vidám volt.

-Fogalmam sincs, Dean, komolyan, nem tudom. Miért? Mi van szerdán? – masszírozta meg a halántékát Robert. Szerda. Valami volt szerdán, neki is rémlett.

-Találkoznom kéne valakivel. – válaszolt neki a testőr derűsen.

A csendes kijelentés úgy hatott Robertre, mintha Dean a lábára taposott volna. Két lábbal. Önkéntelenül is felszisszent. Kate! Jön Londonba, találkozni az apjával, …az apjával, akit ő már-már a barátjának tekinthetett, és akinek fogalma sincs róla, hogy huszonnégy órával ezelőtt keményen dolgozott rajta, hogy megfektesse a lányát, végül pedig sikerült vérig sértenie.

Vigyázok rád 5.

A késői reggelit és a kissé elhúzódó beszélgetést követően a nyakukba vették a várost. Jártak több magángalériában, végezetül pedig a Nemzeti Múzeumban is. Kate egész idő alatt magyarázott, a végére Robert úgy érezte, minden újabb információ csak egy korábbi elhullajtása után jut be a fülén. Mégsem lázadt, mert úgy érezte, valami olyat pótolt ezen a minden tekintetben gyorstalpaló tanfolyamon, amire kamasz kora óta nem fordított sem időt, sem energiát. Márpedig rengeteg dolgot nem érthet meg a saját munkája kapcsán, a forgatókönyvek olvasásakor és a kamerák előtt, ha nem ismeri a művészettörténeti hátterét egy kornak, egy művésznek, egy művészeti korszaknak. Kate pedig nagyon otthonosan mozgott ebben a világban. Nemcsak a tárgyi tudása nyűgözte le, de az az energia is, amivel képes volt átadni a tudását.

-Tanítanod kéne! – mondta tárgyilagosan, amikor kiléptek a hatalmas klasszikus csarnokból és az időközben eleredt esőtől csúszós lépcsőkön óvakodtak le. Kate a tényszerű megállapításba burkolt dicséretet csendes derűvel raktározta el magában. Valamikor régen pontosan ez volt a terve, de aztán megérezte ennek a munkának az alkotással és utazásokkal járó szépségét, és most már nehezen mondott volna le erről is.  Amikor már a Múzeumkert apró gyöngykavicsa csikorgott a cipőtalpuk alatt, a férfi a fejére húzta a kapucniját és aggódva nézte, ahogy a lány az eddig a nyakába tekert kendőt köti a fejére. 

-Vennünk kéne egy esernyőt!

-Minek? Ez csak egy kis víz. – vont vállat Kate. Már sötétedett, az eső és a sötét a sárgafényű lámpákkal varázslatos fényjátékkal kápráztatta el őket.

-Meghívhatlak vacsorázni? – kérdezte Robert, miközben magában megállapította, hogy Kate milyen magától értetődően karol belé. Nem igazán tudott rajta kiigazodni, mert az egyik percben távolságtartónak tűnt, mint például tegnap este is, ma pedig, mint egy jó haver, állandóan megérintette, viccelődött vele. Ha nem tartotta volna képtelenségnek, akkor azt mondta volna, a mai napjuk gyengéd flörtöléssel telt, és a rengeteg információ csak azért zúdult rá, hogy kiegyensúlyozza a dolgot.

-Jó ötlet! – bólogatott Kate, aztán elnevette magát. –Reméltem, hogy már te is gondoltál rá, mert csak a kabátom vastag anyagának köszönhetem, hogy nem hallottad, de az elmúlt öt percben már szinte szünet nélkül korog a gyomrom. A reggeli óta csak ittunk, és most már nagyon úgy érzem, valami szilárdnak is a gyomromba kéne kerülnie.

-Lehet, hogy vastag ez a kabát, de szinte issza magába a vizet – csippentette két ujja közé a férfi az ázott anyagot. Meg fogsz fázni! Menjünk vissza a szállodába, étterme annak is van, nem is rossz…

-Okkké! – koccant össze Kate foga, ahogy a feltámadt szélben meglegyintette a hideg légáramlat, mire Robert kilépett a járda szélére és leintette az első közeledő taxit, aztán a lányt maga előtt tolva beszálltak. Bemondta a szállodája címét, aztán a mai napon talán először, hallgatagon nézték az esőben ázó várost, ahogy a délutáni szürkeségét most a fényreklámok és a közvilágítás jóvoltából ragyogó ruhára cseréli.

*

-Mi az a film, amit forgatsz majd? Persze, ha nem titok. – kérdezte Kate, amikor a pincér lepakolta eléjük a mai ajánlatot, serpenyőben sütött lazacérméket aprózöldségekkel, nantua szósszal.  A nantua szósz örök rejtély maradt volna a számukra, ha rajta múlik, de Robert gyanakodva rákérdezett a rendeléskor és a pincér rezzenéstelen arccal világosította fel őket, hogy egy tejszínnel gazdagított besamel mártás, amelyben rák farkak vannak. Az információtól megnyugodva rendelték meg az ételt, és így kitálalva csak egyetlen problémát láttak... az egésznapos járkálás után ez biztosan kevés lesz.

-Dehogy titok. Állítólag már rajongói oldala is van, pedig még semmit nem tudnak róla, csak az eredeti könyv címét és a szereplők névsorát. Alan Titmarsh: Kísért a múlt című regénye alapján készül. Ez lesz az első filmem a Twilight óta, ami Angliában játszódik és ott is forgatom az elejétől a végéig. Olyan helyekre jutok majd el, ahol gyerekkoromban jártam utoljára, úgyhogy már csak ezért is nagy élmény lesz a forgatás. Legalábbis remélem. 

-Nem ismerem a regényt. Elmondanád röviden a történetét?

-Huh, hát elég nehéz, mert kicsit misztikus, több idősíkon játszódó történet. Napjainkban játszódik az egyik szál. Én alakítom a főhőst, aki egy történelemtanár, akinek kudarcba fulladt a házassága és pillanatnyilag úgy tűnik a tanári pályafutása is. Hősünk nekilát, hogy felkutassa az őseit, és amint egyre mélyebbre ás, felfedezi, hogy a múlt legalább annyira kiszámíthatatlan, mint a jelen, és hogy a kétszáz évvel korábbi események sokkal inkább hatással vannak az életére, mint azt valaha sejtette volna. Még talán szellemek is lesznek a történetben,mindenesetre kísérteties jelenségek egészen biztosan.

-Jaj, ezt az utóbbit kihagyhatták volna. Utálok rettegni. Bailey is olyan hülye volt nemrég. Küldött egy linket, hogy nézzem meg. Kiskacsák úsztak egy tavon, békés, idilli kép, aztán hirtelen valami visító szőrmók ugrott a kamera elé, majdnem bepisiltem az ijedtségtől, és még percek múlva is majd kiesett a ketyegőm. Csak vicc volt, de nekem majdnem elég egy infarktushoz.

-Pedig annál vidámabb dolog kevés van, legalábbis, amikor tudod, hogy csak szórakozásból kell rettegned, a valóságban minden rendben van.

-Nekem a szórakozás köszönő viszonyban sincs a rettegéssel. – tiltakozott Kate, aztán hunyorogva nézte a szemben ülő férfi kaján arckifejezését. –Most mi van? Mit mondtam?

-Hát, ha már így feldobtad a labdát, akkor szívesen megkérdezném, hogy mit értesz a szórakozáson, de nem akarom kihúzni a gyufát, úgyhogy inkább hallgatok. – vigyorgott a férfi. Kate a szemeit forgatva falatozott tovább, sejtette mire gondol a férfi, de most nem akart belemenni egy magyarázkodásba, mert azzal csak még jobban zavarba hozná önmagát. Egy ideig hallgatagon ettek, aztán újra Robert szólalt meg.

-Ha már úgy döntöttél, hogy Londont is útba ejted, akár találkozhatnánk is.

-Úgy érted, együtt… apa, Te és én?

-Nem, nem igazán. Apád nélkül… már ha sikerül rábeszélnem, hogy ne kövessen bennünket. – vigyorogta el magát a képtelen gondolatra.

-Nem tudom… minek… talán egyedül vagy és egy barátra van szükséged… - puhatolózott óvatosan Kate.

-Nem, barátaim …már vannak. – kapott be egy falatot a férfi és elmélyülten rágta az amúgy omlós halhúst.

-Ha nőre van szükséged, nálam nem jó helyen keresgélsz. – motyogta Kate, felkészülve rá, hogy rossz szokása szerint most is félreértett valamit, és hihetetlen kínos helyzetbe hozza magát.

-Miért? – nézett a szemébe Robert, és a tekintete komoly volt, egy cseppet sem incselkedő.

-Miért? …Hát, egyrészt az apám miatt… de nem, … igazából nem akarom azt, ami veled jár… mint például… a múlt este Lornával és Baileyvel...

-Ezt most nem egészen értem. Nem történt semmi különös, csak egy játékos este volt. Buliztunk.

-Ha járnánk, akkor erre most azt mondanám: mellettem egy férfi ne játszadozzon másokkal.

-Hűha, … féltékeny természet vagy? – kacsintott rá Robert és a szeme villanása már megint az a viccelődő, léha pillantás volt, mint amit előző este a lassan csukódó liftajtóból rá vetett. Nem tért ki a nyilvánvaló elszólásra: Ha járnánk… ennyire előre ő azért nem gondolkodott. Egy kellemes este… de hogy járni… persze, nem kizárt, de egyelőre még nem gyártott távlati terveket.

-Igen, sőt talán birtokló is tudok lenni… már ha az illető megérdemli, hogy az legyek. – vágott vissza Kate a folytatásban, magában gratulálva a frappáns válaszért, ugyanakkor a szemét forgatva, hiszen fogalma sem volt, miért mond ilyeneket. Még életében nem érzett így senki iránt. És hát ez az egész hülyeség is volt, hiszen tényleg nem történt köztük semmi, ami ezt az egész idétlen beszélgetést aktuálissá tette volna. Még csak meg sem csókolták egymást… Hirtelen eszébe jutott egy kérdés, és még mielőtt meggondolhatta volna, hogy kimondja, vagy sem, megszólalt:

-Hogy intézed a nő-ügyeidet? Nyilván nem akarod kiszerkesztve látni a légyottjaidat. Előtte aláíratsz velük valami papírt, hogy nem nyilatkozhatnak rólad és a veled töltött időről? Baileyék is aláírták?

Robert megütközve tette le az evőeszközt.

-Hagyd már őket! És különben is, veled sem íratnám alá.

-Akkor van ilyen?

-Kate! Nincs. De ha lenne, rád akkor sem vonatkozna. - sóhajtott kedvetlenül Robert. Ez nem az az irány volt, amerre a beszélgetést terelni akarta volna. Valahogy olyan üzleties jelleget adott az egésznek, amire néha valóban szükség volt, de azért a mostani nem az a helyzet volt.

-Lehet, hogy hibát követnél el. … Ha csalódást okoznál, lehet, kitálalnék a sajtónak.

-Csalódást? – kapta fel a fejét a férfi. –Férfiként? – Nocsak, a szende kislány… a végén kiderül, nemcsak őt foglalkoztatja a gondolat, mi lenne, ha a desszertet már a szobájában fogyasztanák el?

-Nem. – rázta meg a fejét a lány. -Emberként. A farkad mérete és állóképessége nyilván sokkal inkább érdekelné a pletykalapokat, de én csak arról beszélnék, hogy nem voltál hozzám kedves, átvágtál, megaláztál.

-Jézusom! – sóhajtott a férfi kedvetlenül. –Ilyennek gondolsz? – kérdezte, miután elegánsan túllépett a nyilvánvalóan provokatív, és Kate-től szokatlanul nyers kijelentésen, amelyben valószínűleg sok igazság rejlett.

-Nem, nem igazán. …Csak ha ilyen lennél… ezt lehet, hogy elmondanám a sajtónak, hogy másokat ne bánthass meg. – vont vállat a lány, magában reménykedve, hogy az általa indított lavinát mielőbb sikerül egy használaton kívüli pályára terelni. Nem értette önmagát, mi a fenéért rángatja az oroszlán bajszát, mert ez a nyílt kötekedés valahogy már a maga számára is annak tűnt.

-Tudod, nem igazán értem, hogy keveredtünk ehhez a témához, de azt hiszem meg kell kérdeznem tőled valamit. – kulcsolta össze az ujjait az álla alatt a férfi és mereven nézte Kate harciasan kipirult arcát. A vacsorához szinte alig ittak alkoholt, az az egy-egy pohár bor, ami eddig elfogyott, nem lehet oka ennek az inkvizíciónak, de ha Kate úgy döntött, ilyen nagylány, akkor itt az ideje egy egyenes kérdésnek.

-Tessék, mit akarsz kérdezni? – nézett rá őzikeszemekkel a lány.

-Rosszul érintett, hogy elmentem a barátnőiddel? – A kérdés nyílt volt, egyenes és Kate-nek tulajdonképpen fel kellett volna készülnie rá, hogy a korábbi piszkálódásaiért valami hasonló reakciót vált ki a férfiból, most mégis mélyet sóhajtott, mielőtt beszélni kezdett volna.

-Őszintén?

-Csakis!

-Nem. Szabad ember vagy, megteheted… ők meg ilyenek, ilyenek is voltak, nem te tetted ilyenné őket. Mondjuk szeretném őket néha visszafogni, de hát az ember reménytelen ügyekre ne vállalkozzon. Igazából téged kéne féltenem tőlük. – zavartan pöckölgette maga előtt a tányérról lehullott zöldborsószemet. Ez azért nem egészen őszintére sikeredett. Sőt, mondhatni totál mellébeszélés volt az egész, és rettegve várta, hogy a férfi erre majd figyelmezteti is, de Robert – úgy tűnt – hitt neki, hogy így gondolja.

-Ennek egy kicsit olyan felhangja volt, mintha a legjobb barátnőidet cafkáknak állítottad volna be, nem? – nézett rá gunyorosan a férfi, mire Kate még jobban elpirult.

-Egyáltalán nem úgy gondoltam. Ők csak … szeretnek élni a kínálkozó alkalmakkal. De ez nem baj, hiszen nem okoznak vele senkinek fájdalmat, ők is szabad emberek, felelős döntésekkel.

-Feljönnél velem, ha megkérnélek? – kérdezte pillanatnyi szünet után halkan a férfi, miközben a szeme meg sem rebbent.

Kate úgy döntött most tényleg őszinte lesz, és egy görcsös nyelés után, állva Robert pillantását, halkan válaszolt: -Valószínűleg igen, aztán megbánnám, úgyhogy legyél olyan jó és ne hívj!

-A francba! Az őszinteség mindig levesz a lábamról. – sóhajtott drámaian a férfi, aztán újra felvette a kést és villát, és mintha semmi sem történt volna, tovább falatozott. Ez a legutóbbi pengeváltásuk átmenetileg némaságot bocsátott rájuk, mindketten magukban emésztették az elhangzottakat, Kate kissé megkönnyebbült; és már a kávénál tartottak, amikor Robertből kibukott a kérdés:

-Ha apád annyira óvott tőlem, ha felismertél, …végül miért jöttél oda és kértél meg, hogy csináljak rólad egy képet?

Ez sokkal nehezebb kérdés volt, mint az előző. – döntötte el magában Kate. Valóban felismerte Robertet, és igazság szerint fogalma sem volt róla, miért szólította meg. Hiszen elmehetett volna mellette, a férfi sosem tudta volna meg, hogy találkoztak. De ő megkérte arra a fotóra, aztán beült vele kávézni, végül még a barátnőit is bemutatta neki és elkísérte a barátja születésnapi bulizására. Mindezt pedig megfejelte a mai nappal. A kérdés abszolút jogos tehát, csak az a baj, hogy fogalma sincs a miértről. Egyetlen jó válasz létezett erre, amit minden nő válaszolna ebben a helyzetben: Csak. És tisztában volt vele, hogy ez nem válasz. Hallgatott, tátogott, mint a partra vetett hal, ahogy már-már válaszolni akart, aztán mégis meggondolta magát. Robert nézte egy darabig azzal a furcsa, vizsgálódó pillantásával, amitől azonnal úgy érezte magát, mint az egyetemen a legnehezebb vizsgáin. A hallgatás már kezdett kissé kínosan megnyúlni, amikor Robert megszólalt:

-„Nappal hazudhatsz a világnak, de éjjel kettesben maradsz a lelkeddel.” – már nem tudom, hol olvastam, de az illető igazat mondott. Egyetlen módon úsznád meg ezt az éjjeli agyalást, ha velem töltenéd. – kacsintott a lányra, aztán a felháborodott arcon elmosolyogta magát, és könnyedén hozzátette:  –Ez nem az idézet része volt, hanem egy ajánlat, amivel a többség élni szokott.

-Lám, lám ... ilyesmiről nem írtak az újságok. – csúfolódott Kate, miközben azért a gyomra görcsös csomóba ugrott a nyílt ajánlattól. Ilyen nincs! És ha a férfi nem teszi hozzá azt a dumát a többségről, még talán el is gondolkozott volna rajta.  

-Tudok én diszkréten is viselkedni, de azt hittem, közöttünk nincs szükség ilyen kis játékokra, veled lehetek egyenes. – vonta meg a vállát a férfi.

-És ez az egyenesség része lenne? Én sokkal inkább kis játéknak hittem. – vitatkozott vele Kate.

-Túl sokat dumálsz.- sóhajtott Robert. -...Lehet, tényleg alá kéne veled íratnom valami papírt, hogy ha elhagyod a szobámat, akkor nem érzel majd késztetést a beszédre. Persze, elérhetném máshogy is, de ... az dicsekvésnek hatna, ha most azt a másik lehetőséget vázolnám. – mosolyodott el az orra alatt kópésan, és Kate képtelen volt haragudni rá a beképzelt szöveg hallatán.

-Te tulajdonképpen egy nagyképű alak vagy jó pr-osokkal. – könyökölt vele szemben a lány. Kezdte élvezni a szócsatát, annak ellenére, hogy mint nőnek, inkább meg kellett volna sértődnie már a feltételezésen is, hogy Robert azt képzeli, egy csettintésére a lába elé hullana. Más kérdés, hogy volt rá esély, de egyelőre még tartotta a frontvonalait.

-Csak szólok, hogy látszik a szemeden, hogy ezt nem haragból mondod. Ebben az esetben viszont ez az első lépésed a kapituláció irányában. – kapirgálta maga előtt a damasztszalvétát fapofával a férfi. Tulajdonképpen eleinte nem is gondolta komolyan, hogy ágyba viszi Dean lányát, de már ez az évődés is megpezsgette a vérét. A pillantását Kate hihetetlen hangsúlyos száján felejtette és az ártatlan játszadozás a szavakkal hirtelen komoly vágyakozássá nőtte ki magát. Megköszörülte a torkát. Éppen itt az ideje, hogy kiterítse a kártyáit. Ha Kate is akarja, szerezhetnek egymásnak egy szép estét. Ha nem... akkor viszont hív neki egy taxit, …és aztán kerít valakit, aki elűzi az este magányát.

Vigyázok rád 4.

-Miss Hollins, minden rendben? – nézett rá a portás aggódva, mire Kate összerezzent. A megbotránkozástól teljesen ledermedt. Nem mintha nem hallott volna már róla az apjától, hogy Robert időnként meglepően intézi a nőügyeit, de ez a nyílt, már-már provokatív vigyor, ahogy a szemébe nézve ölelte magához a barátnőit, azért sokkoló volt. Persze, Dean nem osztott meg vele indiszkrét információkat, de azért sejtette, hogy Robert nemcsak a zenéléssel és olvasással tölti ki az üres óráit. Még örülhet, hogy őt nem hívta magával. A szendeképű Casanova, a fene se gondolta volna róla, hogy ilyen nagy étvágya van. Nagyot nyelt és a lépcső felé indult. Eszébe sem volt utolérni a vidám társaságot, aztán még azzal is szembesülni, hogy becsukódik mögöttük a szállodai szoba ajtaja, aztán agyalhat rajta reggelig, hogy vajon mit művelnek odabent. Remélte, hogy amíg a lépcsőkön felbaktat, lesz ideje lehiggadni. Mindenesetre átkozta a tényt, hogy szomszédos szobában vannak. Ha a vékony falak jóvoltából végig kell hallgassa az édes hármas hancúrozását, akkor inkább a Dunaparton tölti az éjszakát. Amíg lassan lépdelve közeledett a harmadik emelethez, egy kellemetlen gondolat suhant át rajta. …Nem tudta, hogy az ital teszi-e, de határozottan irigységet érzett a barátnői iránt.

*

Korán reggel kitartó kopogás zavarta fel. Szombat reggel van, miért nem hagytok aludni? – sóhajtotta elgyötörten, aztán felkelt és kócosan, kedvenc alvópólója alját húzogatva résnyire nyitotta az ajtót. Odakint Bailey vigyorgott. Tisztességtelenül frissnek tűnt. Ha valakivel, hát vele nem akart most találkozni. Az éjszaka nagy részében úgyis azon agyalt, hogy Robert vajon mit művelt a lányokkal. Eleinte feszülten hallgatózott, aztán részben megnyugodva, hogy semmi nem hallatszik át, részben kielégítetlen kíváncsisággal zaklatott álomba merült.

-Jézusom, Bailey, hány óra? Miért nem alszotok? – suttogta fájó homlokát masszírozva.

-Azért édesem, mert Joe meghívott minket a forgatásra, és mivel Jeremy Irons is itt van, az én helyem mindenképpen ott lesz ma délelőtt. Istenem, el sem hiszem… a világ végére kellett utaznom, hogy teljesen véletlenül találkozhassak vele! 

Kate értetlenül figyelte barátnője ömlengését. Az éjszakát Roberttel tölti, utána meg Joeval találkozik? Ezek szerint a világ női populációja sírhat, mert ha Bailey valakiről rossz bizonyítványt állít ki, akkor az illető garantáltan tehetségtelen. Márpedig a bizonyítvány aligha jeles, ha nem követi ismétlés végkimerülésig. …Közben eljutott a tudatáig, hogy Lorna nincs itt. Akkor talán ő volt a szerencsés és még összebújva alszik a férfival?

-Beengedsz, vagy itt szobrozunk a küszöbön? – nézett rá Bai és Kate sarkig tárta az ajtót.

-Hány óra van egyáltalán?

-Mindjárt kilenc. Nem is értem, hogyhogy te még alszol, mikor mi már a reggelin is túl vagyunk… vagy van nálad valaki? – lesett a nyitott fürdőszoba ajtó mögötti ágy irányába. Kate elképedten nézett rá. 

-Nálam? …Ha még emlékszel, nem én jöttem fel a szobába egy pasi hóna alá bújva. – grimaszolt a barátnője felé, miközben a tenyerébe lehelt. Akárki mondta, hogy a vodka szagtalan pia, nyilván nem tudta, miről beszél. Ő még most is érezte a leheletén azt az átkozott alkoholt. Kimaradt a fogmosás az este! – villant bele a felismerés. Na igen, olyan nagyon foglalkoztatta a gondolat, hogy a szomszéd szobában mi történhet, hogy elaludt, mielőtt még a fogkeféjét megkereste volna. Most azonban a nesszeszerével felfegyverkezve a fürdőbe indult.

-Egyébként honnan ismered? – érkezett a kíváncsi kérdés az ajtókeretből.

-Kit honnan ismerek? – nyomott krémet akkurátusan Kate a fogkeféjére.

-Kit, kit… Robertet. – forgatta meg a szemét Bailey ennyi értetlenség láttán. Mégis, ki a fenéről kérdezősködne itt a tegnapi este után?

-Ja, igazából nem ismertem, csak tegnap futottunk össze az Operaház előtt. …Az apám ismeri. – motyogta tele szájjal. –De ő tudod milyen, sosem beszél a családjáról, úgyhogy Robert nem is tudta, hogy létezem. - …És az este se nagyon vette észre. – tette hozzá gondolatban.

-Pedig Lorral biztosak voltunk benne, hogy Rob nálad fog kikötni. – csicsergett a barátnője.  -…Egy csomó mindent kérdezett, hogy honnan ismerjük egymást, meg van-e pasink… ez a dinnye Lorna meg benyögi, hogy van. Az agyamat dobtam el, hiszen már egy hónapja szakított Pete-vel. Aztán Rob erről a közös utazásunkról kérdezett. …Hogy ez mennyit tud beszélni! Az agyam teljesen elzsibbadt tőle. De tök aranyos, amikor spicces. Még megittuk, ami a minibárban volt, aztán kaptunk tőle két észveszejtő puszit és amikor már azt hittem, megnyertük a lottó főnyereményt, jó éjszakát kívánt. Jaj, annyira más, mint az amerikai pasik, és olyan jó, hogy még nem rontották el. …Mielőtt becsuktuk az ajtót, még hallottam, hogy megáll a tied előtt, azért gondoltam… - dünnyögte Bailey. 

Kate keze megállt fogmosás közben. Bailey hadarása vízmosásként hömpölygött át fájó fején, de a végkövetkeztetés eljutott zsongó agysejtjeihez. Akkor Robert nem maradt a lányokkal? Nem mintha ez őt különösebben érdekelte volna – tisztázta önmagával -, de megnyugtató volt a tudat, hogy a barátnői nem álltak be abba a hosszú sorba, ami a művész úr előtt évek óta nyilván egyre csak nőtt.

-Nos, nem volt itt, csak elszoktam tőle, hogy egymás után két éjszaka is bulizzak és igyak, úgyhogy kellett a pihenés. - törölte meg a száját Kate, aztán megnyitotta a csapot és fejét a még hűvös víz alá tartotta. Egyszerűbb lett volna zuhanyozni, de ha Bailey úgy döntött, itt csicsereg továbbra is, akkor ez is megfelel. Fülében végre nem hallott mást, csak a víz zúgó hangját, élvezettel hagyta, hogy az erős sugár masszírozva járja át a haját; és vakon tapogatózott a samponja után. Amikor a kezébe adták, találomra nyomott a hajára belőle, majd gyors mozdulatokkal eloszlatta a mentolos illatú sikamlós anyagot.  Már éppen a víz alá akarta tartani újra, amikor hosszú ujjak túrtak a kócos sörényébe és rugalmas mozdulatokkal gyúrni kezdték a fejbőrét. Az első reakciója egy kéjes nyögés volt. Ez jóóó! Másodjára azonban kinyílt a szeme a meglepettségtől. Ez egy férfikéz! A hab azonnal a szemébe ment, így aztán megint vakon tapogatózott a törülköző után. Miután ezt is a kezébe adták, a csücskével próbálta kitörölni a szemét maró habot. Kiegyenesedett és a tükörben Robert vigyorgó tekintetével találkozott a pillantása. 

Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben elsüllyedt volna. A pólóját imádta, de nyilván elég rövid volt, ő meg előre dőlve mosta a haját, tehát a feneke a lehető legnagyobb premierplant produkálta. Ráadásul a póló ezer éves volt és a mosásban szerzett néhány kisebb-nagyobb sérülést, amit ő egész egyszerűen lusta volt rendbehozni. Tehát itt ácsorgott a világ legszexisebb férfiúja előtt egy végletekig elnyűtt szürke pólóban és olyan kócos, habos fejjel, amilyen csak bohózatokban fordul elő. Bravó! Végül is, csak hozta a szokásos formáját.

-Szia! – szólalt meg a vidám látomás. –Nem kéne kimosnod a habot a hajadból?

-Te mit keresel itt? – suttogta Kate zavarában bíborvörösen.

-Kopogtam és Bailey beengedett. Azt mondta, nekik már sietniük kell, ne hívd őket, max. sms-t írj, nehogy rosszkor csörögjön bele a telefonjuk a forgatásba. Nekem meg olyan cuppanós puszit adott, hogy még mindig cseng tőle a fülem. Közvetlen kiscsaj, az biztos.

-Tegnap este úgy láttam, nem zavart a közvetlensége. – morgott Kate még mindig a tükörbe bámulva. Robert is gusztustalanul energikusnak tűnt ezen a korai órán. 

-Buliztunk. – vont vállat a fiú, mintha ez mindenre magyarázattal szolgált volna. –Van mára valami programod? – kérdezte hirtelen. Kate egyik lábáról a másikra állva éppen azon gondolkodott, hogy küldje ki, mert még a ma reggeli pisiléssel is adós volt az anyatermészetnek.

-Tulajdonképpen nincs.

-Az jó, akkor meghívlak reggelizni. – mondta Robert és élvezettel nézte a tükörben a hajmosástól átlátszóvá ázó vékony pólót. Kate láthatóan nem vette még észre, mert akkor már sikítva csapta volna be előtte a fürdőszobaajtót.

-Oké – sóhajtott beleegyezően. –Akkor ülj le odakint, amíg én … szóval, dolgom van. – nézett vele dacos farkasszemet. Robert megkegyelmezett neki és behúzta maga előtt az ajtót, aztán odakint nézett körül. Az ágy még szétdúlva, a takaró hosszú kiflire gyűrve, mintha Kate a lábai közé szorította volna. Az egyik párna a földön. Nyugtalan álma lehetett. Felemelte és önkéntelenül is beleszaglászott. Kate illata volt. Fura, hogy ezt ilyen felületes ismeretség után is már be tudta azonosítani.

A lány eközben odabent néhány pislogás után úgy érezte, sikerült felébrednie abból a dermedt kábulatból, amit Robert megjelenése váltott ki belőle. Ez az ébredés azonban újfent zavarba hozta. Mellbimbói majd átszúrták a póló anyagát, ahogy az vizesen rátapadt. Basszus! Látta! De legalább volt annyira úriember, hogy nem hozta szóba. – sóhajtott elkeseredetten.

*

-Akkor, mi legyen a mai program? Te már terveztél valamit? – nézett rá a férfi a croissant felett, ahogy a kávéba áztatta.

-Múzeumba akartam menni, de ha ez téged nem érdekel…

-De, persze… miért is ne… már az idejére sem emlékszem, mikor voltam múzeumban; nem mintha ezzel dicsekedni illenék, de nem vagyok ám akkora bunkó, hogy ne érdekeljen Egyszerűen csak nem fér bele az életembe mostanában. De komolyan, bárhova jutok el a világban, soha nincs rá időm… vagy annyi rajongó vár a szálloda előtt, hogy amiatt teljesen reménytelen körülnézni a városban.  

-Hát, nekem meg a munkám része, de egyébként is érdekel, hogy a világban hogyan dolgoznak a múzeumi kurátorok.

-Jézusom, már megint ez a szó. Oké, bevallom, fogalmam sincs, mit csinál egy kurátor.

-Oké, elmondom, ha megígéred, hogy leállítasz, ha úgy érzed, túl sok vagyok.

-Azt hiszem, ezt megígérhetem. – nevette el magát Robert.

-Szóval, a kurátor elnevezés csak pár évtizede alakult ki, és vált a kortárs művészettel kapcsolatban jelentőssé. A kurátori munka sokkal inkább hasonlítható az archívistáéhoz, aki szereti, mélyrehatóan tanulmányozza is azt, amivel foglalkozik. Ebből a szempontból a kurátori gyakorlatban csak másodlagos, bár nem elhanyagolható az adminisztráció és a pénzügyek intézése. Eleinte még főleg az esztétikai értékeket szem előtt tartva egy kiállítás szervezését jelentette a múzeumok fehér falai között. Az új művészeti irányzatok és új médiák azonban olyan műalkotásokat is létrehoztak, melyek nem szoríthatók be a múzeumok falai közé. A kurátorok számára az esztétika helyett fontosabbá vált a műalkotások lényegi megértése és olyan, általában nem hétköznapi környezetbe való helyezése, amelyben a műalkotás valósággal új értelmet kap. A szubjektivitásból adódóan a jó kiállítás a kommunikáció terévé, párbeszédek, viták helyévé válik.

-Ez kicsit úgy hangzik, mintha az értelmező kéziszótárt olvastad volna fel. – grimaszolt Robert.

-Oké, mondtam, hogy szólj, ha untatlak! – vonta meg a vállát Kate.

-Nem arról van szó, hogy unalmas, csak nem jutottam sokkal közelebb ahhoz, hogy tulajdonképpen mit csinálsz.

-Oké, akkor megpróbálom másként megközelíteni. …A kurátor hidat épít a művész és a közönség közé. Szoros kapcsolatban áll a művésszel, de valamit sosem szabad elfelejtenie: Ahogy Jean-Christoph Ammann, a frankfurti Modern Művészet Múzeumának igazgatója megfogalmazta: „Soha ne keverd össze a kiállítás művészetét magával a művészettel”. A kurátornak segítenie kell a nézőt, de nem szabad a szájába rágnia, mit lát. Gondolatokat kell provokáljon, meg kell lepje a közönséget a művész vagy a műtárgyak kiválasztásával. Részese a kiállítás szervezésének, a kiadványok szerkesztésének, a költségvetés elkészítésének, a menedzselésnek.

-Értem. Akkor te tulajdonképpen a múzeumod és a művész közös menedzsere vagy. – vonta le a következtetést összeráncolt homlokkal a férfi, miközben azon gondolkodott, vajon egy ilyen kapcsolat mennyire lehet bensőséges az adott művésszel. Profik között nyilvánvalóan nem, de hát a művészek érzékeny lelkek, ki tudja, meddig kell elmenni az istápolásukban. Steph arca rémlett fel előtte, mintegy ellenkezésként, de aztán úgy döntött, ő egy más tészta, itt maszatos kezű festőkről, az anyaggal birkózó szobrászokról van szó, akik számára a kézzelfoghatóság úgyszólván szakmai elvárás. Abban tudnak hinni, amit saját kezükkel hoznak létre, még ha ez emberi kapcsolatokat takar is. Vajon Kate-nek is vannak ilyen keblére ölelt művészei? Ha már eddig eljutott a gondolatban, a szemei a lány mellére siklottak. Na igen, ott ő is megnyugvásra találna, az elmúlt éjszaka után egészen biztosan. – kalandoztak el a gondolatai.

-Hát, ha a végletekig leegyszerűsítjük, akkor igen, valami ilyesmiről van szó.- hallotta a lány hangját, és ezzel visszazökkent a figyelmes hallgatóság szerepkörébe.

-Akkor ez is eléggé úgy hangzik, mint akinek kevés a nap huszonnégy órája. Strapás meló lehet.

-Néha az. …Igazából mindig az – helyesbített Kate. –Mert mire összeáll egy kiállítás, addigra már régen sínen kell legyen a következő is, és így tovább… nincs megállás. Ma kőkemény harc folyik a látogatottságért és nagyon frissnek kell lenned ahhoz, hogy menjen a bolt. Mert a támogatásokat is akkor tudod jó eséllyel megpályázni, ha sikeres vagy. És akkor az érzékeny lelkű művészekről még egy szót sem szóltam, ők is egy érdekes világ. Szóval, igen, strapás meló. Úgyhogy ez a konferencia nekem most tulajdonképpen egy lazítás. – kuncogott a lány. –Például az ICI, amely a mostani konferenciát szervezte, a megalakulása óta eddig közel száz utazó kiállítást szervezett körülbelül kétezer művész részvételével, a világ tizennyolc országának csaknem négyszáz kiállítási intézményében. Ezt persze képtelen lenne egyetlen csapat lebonyolítani, így aztán az adott kiállítási terekhez alkalmazkodva különböző meghívott kurátorokkal rendezték meg ezeket. Ennek a munkának pedig rengeteg tanulsága van. Catherine Fowle, az ICI igazgatója most ezeket osztja meg velünk. Tudod, a suli csak három éves volt, de a tanulás… ahogy már az elején megmondták, életfogytig tart. 

-Neked való munka lehet. Nemcsak beszélsz róla, de szabályosan ragyogsz, ahogy nekem, együgyű földi halandónak próbálod ecsetelni a szépségét. – vigyorgott a férfi a csészéje pereme fölött.

-Untatlak. – vonta le Kate a következtetést.

-Nem, tényleg, csak annyi mindenre lennék még kíváncsi. És ha hagyom, hogy kiművelj a kurátori munka nehézségeiből, akkor sosem fogom megtudni, hogy meddig maradsz…

-Szerdán utazom el. A lányok már kedden este. Én még Londonba megyek, mert apa ott van és találkozni akarok vele, ha már ilyen közel vagyunk egymáshoz. Tudod, otthon nagyon ritkán tudunk összefutni.

-Furcsa, hogy sosem beszélt rólad. Azt tudtam, hogy elvált, de azt, hogy gyereke is van… nem is sejtettem.

-Gondolom, amikor a menedzsered felfogadta, akkor elég volt róla ennyit tudni. Ráadásul, ha gyerekről beszélnek, mindenki kis kölykökre gondol, a felnőtt gyerekeket már nem is veszik gyerekszámba. – kuncogott Kate.

-Lehet, de akkor is… olyan sokat beszélgettünk a hosszú közös útjaink alatt. Annyi szarságot látott körülöttem, és én kértem tőle tanácsot, de ő nem fogadott a bizalmába, hogy elmondja, van egy gyönyörű lánya. – ráncolta a homlokát Robert, és hirtelen kicsit megbántottnak érezte magát, amiért Dean egy ilyen jelentős információt elhallgatott előle. Nem értette, miért.

-Egy: van tükröm és nem vagyok gyönyörű. Furcsa az arcom, legalábbis ezt mondták rám legutóbb, amikor … nem érdekes… - harapta el a mondatot Kate. -Kettő: ez nem bizalom kérdése apánál… senkinek nem beszél a családjáról. Amiről nem tudnak, azzal nem tudják sarokba szorítani. Ez még a seregben vált a szokásává és új szakmájában is ehhez tartja magát. Ennyi.

-Nos… akkor egy: igenis gyönyörű vagy, ez nem vitatéma, én így látom. Pont. – válaszolt a férfi. Nem kérdezett vissza, ki volt az, aki láthatóan megbántotta, amiért furcsának nevezte, ez egyelőre nem is tartozott rá. Az illető viszont alighanem nagyon felületesen ítélkezett, ócska, idejétmúlt klisék alapján. Ez a lány valójában tényleg szép volt. Talán nem klasszikus szépség, de valahogy több is annál. Aztán folytatta: -Kettő: azt sem tudtam róla, hogy a seregben szolgált. Persze, elég kézenfekvő. A legtöbb testőrnek van szolgálati múltja, vagy a seregből, vagy a rendőrségtől… gondolhattam volna. …Ha meglátogatod Londonban, akkor újra összefuthatunk, velem lesz megint.

-Tudom. …El ne áruld, hogy tőlem tudod, de szívesen van veled. Ha nem ütközik valami régebben lefoglalt melójába, mindig veled van, de adott vissza már megbízást is valami fal indokkal, mert inkább téged választott. Úgyhogy érezd magad megtisztelve!

-Ezt mondanod sem kellett volna! Kedvelem.

-Hát, ha igazán kedveled, akkor egy estére elengeded a lányával. – nevetett rá Kate.

-Ez most protekciós kérés? – incselkedett Robert. –Mert ha igen, akkor valamit jogosult vagyok kérni érte cserébe.