"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. november 7., péntek

Mindenki egyért, egy érte - 24. rész



-Szia! – vigyorgott rá Tom és meglóbálta a kezében tartott üres kávés dobozt. –Nincs egy adag felesleges kávéd? Mióta Rob elköltözött, akadozik a beszerzés. – ismerte be vidáman, aztán a barátságos mosoly leolvadt róla, ahogy a lány sápadtságát felfogta. –Hé, valami baj van?
-Most tudtam meg, hogy Ricardo tegnap kiszabadult. Helyben hagyták az újratárgyalási kérelmét és addig is szabadlábon védekezhet. – nyelt nagyot a lány és Tomnak nem kellett további magyarázat. Mély levegőt vett.
-Szerinted veszélyes lehet? – kérdezte homlokráncolva a lányt, mire Emma tanácstalanul széttárta a karját.
-Komolyan nem tudom. Azt biztos, hogy nagyon a szívére vette, hogy el akartam válni, és hát ti is tudjátok, mit járt a nővére Rob után, hogy kiderítse, kivel találkozgatok. Abba már bele sem merek gondolni, mi történne, ha megtudná, hogy Rob ide is költözött.  Nem örülök neki, hogy kint van, mert biztosan ide fog jönni. És ha idejön, annak egészen biztosan botrány lesz a vége. Nem akarom, hogy összezavarja Tonyt. Talán kérnem kéne egy távoltartási végzést, de hát nem csinált még semmit, úgyhogy a félelmeimre aligha adnak.
-Kurva jó! – fortyant fel Tom –meg kell öljön valakit, hogy veszélyesnek tartsák?
Emma már a gondolatra is összerezzent. Ennyire talán mégsem veszélyes Rick, vagy igen? Néha még álmában is arra riadt, hogy a volt férje szikrázó, dühös szemei kísértik. Igen, a szíve mélyén el tudta képzelni róla, hogy vállalja a börtönt, csak hogy bosszút állhasson. Persze, lehet, már sokkal dörzsöltebb... talán nem is az ő kezében lenne fegyver, csak megkérne rá egy bentről ismert jó barátot, hogy rendezze el neki ezt az apró személyes problémát. Aztán lobogtatná a bizonyítékait, hogy ő a közelben sem járt aznap. 

-Robert nincs itthon. – nyögte ki ijedten. –És még semmit sem tud, pedig mostantól azért nem ártana, ha a háta mögé is figyelne. ... Istenem, akkor is megtámadhatták volna, amikor Tonyt hozta haza az óvodából. Rick biztosan magával is vitte volna a kicsit, hogy a szüleinél rejtse el. – motyogta maga elé meredve, ahogy máris vizionálta a katasztrófát.
-Nem nézel te túl sok krimit mostanában? – emelte meg a szemöldökét közbeszólva a fiú, mert Emma fásult agonizálásától már felállt a szőr a karján.
-Nem hallottad még azt a kijelentést, hogy az Élet a legnagyobb rendező és a szappanoperák sokszor még csak a közelében sem járnak? – grimaszolt, ahogy belegondolt, talán Tomnak igaza van és túlparázza ezt az egészet.
-Miért nem hívod fel Robot? – kérdezte Tom, és Emma kerekre tágult szemekkel jött rá, hogy ez a lehetőség fel sem merült benne. De hát mit is mondhatna? Édesem, nézz a hátad mögé, mert Ricardo kint van... Rob simán kinevetné.
-Igazad van - kotorászott a zsebében a telefon után, amely abban a pillanatban szólalt meg, amikor ujjai köréje zárultak. –Rob az... – nézett Tomra, aki némán csak annyit formált a szájával: -Voilá...

-Bocs, kicsim, még benne vagyunk a közepében. – mondta Robert, és hangjából érezhető volt, hogy ő maga sajnálja a legjobban, hogy még nem indulhat haza. –Csak szólni akartam, hogy ne idegeskedj, nem tévedtem el hazafelé menet.
Emma keze összeszorult a készülék körül. Most szóljon neki? Mi a valószínűsége, hogy Ricardo lesben állna az egyetem előtt? Csak feleslegesen borzolná Rob idegeit és megzavarná a koncentrálásban. Majd ha hazajött, beszél neki a történtekről és közösen kitalálnak valamit.
-Kösz, hogy szóltál. – sóhajtott, aztán kuncogva folytatta. –Pedig olyan izgalmas terveim voltak az estére. De ha nem leszel itt, akkor kénytelen leszek egyedül ágyba bújni az új szettemben, amit vettem. Nem árulom el, hogy milyen, de annyit megsúgok, hogy sok-sok ekrü csipke van benne.
-Em! – hörrent fel a fiú a vonal túloldalán. –Fogalmam sincs, hogy milyen az ekrü csipke, de egy szóval se árulj el többet, mert Blossom professzor még azt hiszi, hogy a közgazdasági fejtegetésektől állt fel a cerkám. ... Azt hiszem, kénytelen leszek azt mondani neki, hogy odahaza vészhelyzet alakult ki és nekem sürgősen haza kell mennem.
-Hát, lesznek elképzelései a vészhelyzet mibenlétéről, ha álló cerkával hagyod ott szegényt. – kuncogott a lány, aztán kissé megnyugodva egy csókot csicsergett a készülékbe és kinyomta a telefont, amikor Rob befejezte a mondandóját:
-Öt percen belül befejezem és indulok. Tonyt dugd ágyba és tartsd melegen az ekrü csipkébe csomagolt gyönyörű testedet! Még ha meg is vágnak, már az elképzelés minden kockázatot megér.
*
Robert tényleg habogott valami elnézéskérést, aztán összecsukta a laptopját. Blossom professzornak szerencsére kapóra jött az ő mehetnékje, így aztán nem volt különösebben kellemetlen, hogy ilyen hirtelen befejezték a konzultációt. Megegyeztek benne, hogy a továbbiakat már emailben is meg tudják beszélni, aztán a fiú szinte futólépésben indult is a metróhoz, hogy mielőbb megláthassa, mi a franc lehet az az ekrü csipke, aminek a hallatán a fantáziája mindenesetre roppant szexi képeket vetített elé.
*
Ricardo Montana már éppen feladta, hogy tovább várakozzon és elfordította slusszkulcsot. A motor hangos dübörgéssel kelt életre, és ő összerázkódott a feltűnő hangtól. A francba! Akárki használta a kocsiját, amíg ő a hűvösön csücsült, arra úgy tűnik nem futotta, hogy az átkozott kipufogót kicseréltesse. Ez már akkor is a halálán volt, amikor őt lekapcsolták. Amíg a gázpedált próbálgatta, hogy vajon képes-e a lehető legkisebb hangzavarral végigpöfögni a városon, az egyetem kapuján egy sietős figura robbant ki. Ó! A grál lovag. Akkor mégiscsak igaza volt Salvatorenak, ez a hülye mostanában állandóan itt lóg az egyetemen. A sietségéből tudta, hogy már alighanem hazafelé tart. Csak reménykedni mert benne, hogy versenyre kelhet a metróval, aminek a bejáratán most lépett be a másik férfi. Indított, és már nem törődve a kipufogóval, gázt adott, aztán kilőtt a járdaszegély mellől, hogy még Roberto Daponte előtt érjen ahhoz a megállóhoz, ahol ez a ficsúr valószínűleg le fog szállni.
*
A levegő kiszorult a tüdejéből és csillagokat látott, legalábbis a város éjszakai világításának fényeit most mindenféle csillagképekkel azonosította, ahogy egy ököl a mellébe csapódott. Még soha életében nem éreztt ilyen fájdalmat és ilyen légszomjat egy ütést követően. Ez rosszabb volt minden korábbi sportsérülésénél, pedig kosarazás közben kifejezetten nem kímélték egymást. Érezte, hogy a táskája lecsúszik a válláról és hallotta, hogy a laptopja hangos csattanással ér földet. Önkéntelenül is átfutott a fején, hogy még szerencse, hogy az utolsó javításokat is átmentette a pendrive-jára és azt a farmere zsebébe dugta, mert a támadó akár ellopja a táskáját, akár nem, a csattanás alapján már nem biztos, hogy életre tudja kelteni majd a programot. A támadás váratlanul érkezett a sötétből, a házak előtti díszcserjék közül, s a támadót csak elmosódott foltként érzékelte, nem tudott védekezni, és zuhanás közben az zakatolt lüktető agyában, hogy ha rosszul esik, akár bele is halhat. Persze, az sincs kizárva, hogy a támadója ezzel az ütéssel nem éri be és csak azt várja, hogy földre kerüljön, aztán folytatódik majd az ütlegelés, esetleg rugdosás. Már a gondolattól is érezni vélte a fájdalmat. Szerencséje volt, az esését a járda melletti fűszegély tompította. Egészen addig fogalma sem volt róla, mivel vívta ki az ismeretlen gyűlöletét, amíg meg nem hallotta a fojtott suttogást, ahogy a fickó belemarkolt a hajába, nem törődve vele, hogy a markában marad jónéhány szál és durván felemelte a fejét, hogy jól értse, amit a fülébe súg:
-Ha még egyszer meglátlak a közelében, kiheréllek és ha még abból sem tanulnál, kicsinállak.

Robert a fájdalom kába ködén keresztül is felismerte az indulattól fűtött hangot, és bár nem látta, de tudta, hogy a másik férfi sötét szemei valószínűleg gyűlölettől csillognak. Fogalma sem volt róla, hogy kerülhetett ide. Az mindenesetre már biztosnak tűnt, hogy nem a táskája miatt támadták meg. Emma volt férjének felbukkanása váratlan volt és majdnem olyan sokkoló, mint a jól irányzott ütés és a kemény földet érés. Szeretett volna visszaütni, de az ereje cserbenhagyta, még mindig légszomjjal küzdött, mintha a bordái összelapultak volna, fogságba ejtve a tüdejét, amely képtelen volt megtelni friss levegővel.
Ricardo Montana közben folyamatosan beszélt hozzá, sziszegő, helyenként olasszal kevert beszéddel, de a szavak értelme el sem jutott az agyáig, mintha az oxigénhiány máris éreztetni kezdte volna ott is a hatását. Támadója mintha végre észrevette volna, hogy az áldozat nem is áll ellen. Visszaejtette magatehetetlen testét a járdára, de mintha korrigálni akarta volna a korábbi puhány zuhanást, kicsit lökött rajta, így Robert halántéka a járdaszegélyen koppant. A fiú önkéntelenül is felnyögött, ahogy valami éles kő a halántékába mélyedt, de ez a nyögés is csak elvett valamennyit az értékes és egyre fogyó levegőből. A lüktetés felerősödött és még mindig nem kapott annyi levegőt, hogy meg tudjon szólalni. A hangok egyre távolodtak, bár érezte, hogy a másik férfi még ott áll mellette, és értelme utolsó sugarával még arra gondolt, hogy mindjárt elájul. Fogalma sem volt róla, hogy látta-e valaki a támadást, lesz-e segítsége; és ha nem lesz, vajon itt fejezi-e be földi pályafutását ezen a koszos járdán egy hűvös kora őszi estén? A legutolsó gondolata az volt: vajon Emma is veszélyben van-e?
*
Ricardo mély levegőt vett és gőgös dölyfösséggel kifújta, miközben a sötét és kihalt utcát pásztázta. Senki nem jött erre és az egész jelenet olyan csendben zajlott le, hogy aligha figyelt fel rá bárki is. Még a legnagyobb zajt a srác táskája csapta, ahogy fémesen csörrent, ahogy lerepült a válláról a járda betonjára. Kicsit csalódott volt. Igazából abban bízott, hogy erősebb és dörzsöltebb a másiknál, és megmutathatja a családja elbitorlójának, hogy kész erővel visszaszerezni őket, de végül túl jól sikerült az első ütés, amellyel földre vitte. Úgy feküdt itt előtte, mint egy szerencsétlen rongycsomó és hacsak nem akarta volna ezt a magatehetetlen köcsögöt itt összerugdosni, sok mindent már nem tehetett vele. Remélte, hogy a sérülése nem túl komoly, ha esetleg mégis eljutnának hozzá, ne tudjanak túl nagy dolgot a nyakába varrni; és ugyanazzal a mély reménykedéssel bízott benne, hogy jó eséllyel bele is döglik. Sok problémát megoldana ez az utóbbi variáció. Feltéve, ha soha nem fog lebukni. Ez a kettősség összezavarta. Éppen ideje, hogy itt hagyja a fenébe, mielőtt valaki még meglátja és ugrik a gondosan megtervezett alibije. A fickó zsebében zümmögni kezdett a telefon és már majdnem lehajolt, hogy előkotorja és megnézze, ki a hívó. Micsoda elégtétel lehetne, ha éppen Emma lenne az. Ha a fülébe súghatná, hogy a szívszerelme egy puha pöcs, aki momentán nem képes fogadni a hívását. De volt annyi józan esze, hogy lemondott erről az elégtételről. 

Hogy a támadás indokát is sugallja, felkapta a laptoptáskát, hogy magával vigye. Bár nyilván nem sokat ér, ami benne volt, de a rendőrök legalább azt hihetik, azért vadászták le a srácot. A közeli kandeláber fénye Robert arcára esett és Ricardo szája megrándult, ahogy a vékony vércsíkot észrevette, amely a másik szája szélén folydogált lefelé. Mi a franc? Még képes ez a puhány és tényleg elpatkol? Egy gyilkosság azért talán túl erős bosszú lenne, hiszen végül is férfi, aki csak elfogadta, amit az a ribanc felkínált neki. Hogy nézzen a fia szemébe, miközben tudja, hogy egy ember halála terheli a lelkét? Előkotorta a zsebéből az Oliviától kölcsönkért telefont és a 911-et tárcsázta.
-Egy ember fekszik a Morgan és a Donahue sarkán. Megtámadhatták, mert véres az arca. ...Persze, itt maradok vele. Kérem siessenek! – hadarta a telefonba, aztán hátat fordított és gyors léptekkel elhagyta a helyszínt. A telefont menetközben egy kukába dobta, aztán bevágódott a kocsijába és hangos dübörgéssel elhajtott.

3 megjegyzés:

rhea írta...

Hmm....szóval megérkeztünk. Ugyanúgy összeszorult a szívem most is, mint az elején. Azért a lány szólhatott volna Robertnek. Bár akkor is ez lett volna. De talán akkor kevésbé marcangolná majd magát. Na majd meglátjuk. Robert <3 vigyázz rá jó?
Nagyon várom a továbbiakat. Köszi Jutkám :)
Pusza <3

Gabó írta...

Momentán engem kiakasztott a lány csicsergése a telefonban, miközben tudván tudta, hogy akármikor beüthet a ménykű!!! Ekrü cucc, meg álló cerka...baromi fontos tényleg, miközben a fiú életét fenyegeti egy idióta.
Hát majd a lelkiismeretével lesz elszámolnivalója, ha a fiú kórházi ágya mellett sírdogál!
Gratulálok neki, "ügyes" volt! *FP

csez írta...

Mint Ricardo, én is nagyobb bunyóra számítottam ;) XDD
A cerka és ekrü detto tesókám, főleg, ahogy elképzeltem, hogy és ezt mind Tom előtt :P
Azért köszi és persze puszi, jucus <3