"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. november 11., kedd

Mindenki egyért, egy érte - 26. rész



-Elváltam és ... a férjem ... a volt férjem... börtönben volt tegnapig. – kezdett bele Emma akadozva a vallomásba és Joanna fásult tekintete életre kelt, ahogy a lányt hallgatta. Ezek az új információk újfajta értelmet adtak a történteknek. Persze, nem lenne rossz magát az áldozatot is kihallgatni, de már beletörődött, hogy ma éjszaka erre esélye sincs. Akkor pedig a legjobb lesz, ha alaposan kikérdezi Emma Bradleyt a volt férjről és azokról a teóriákról, amiket a lány láthatóan már rég felállított magában.
Időközben két torzonborz alak jelent meg a lift felől és a nyomozónő önkéntelenül is arra gondolt, talán közük lehet a támadáshoz, de Emma barátságosan mosolygott az érkezőkre, így aztán egyelőre visszafogta meglóduló fantáziáját és a derekán megbújó kilenc milliméteresért lendülő jobb kezét.
-Robert korábbi lakótársai... most pedig szomszédok vagyunk. – mondta éppen a lány és a fiúk felé fordult. – Miller nyomozó nyomoz az ügyben.
Matt szeme elsötétült, ahogy a csinos rendőrnőt végigmérte és Joanna meg mert volna esküdni rá, hogy jó, sőt kiváló osztályzatot kapott az izmos fiútól. Harminc éves volt, független és jó szimatú rendőr, könnyedén meg tudta állapítani, ha valakinek felkelti az érdeklődését. A vicces az volt a dologban, hogy a jóképű sportos fiú neki is első látásra megdobogtatta a szívét, pedig nyilvánvalóan fiatalabb lehetett nála és egyébként sem volt az a könnyen lelkesedő típus. Megrázta a fejét, hogy szabaduljon ezektől a képtelen gondolatoktól, és ettől sűrű göndör barna fürtjei szilajul ugráltak szív alakú arca körül. Matt nagyot nyelt. Még életében nem kívánt meg rendőrt, de most eljött a pillanat, amikor még egy jelvény, sőt még egy pisztoly se nagyon állíthatta volna meg.
*
Robert hunyorogva nyitotta ki a szemét. Nem igazán értette, hogy miért érzi annyira nyomorultul magát és emlékei között is hiába kutatott, nem jutott eszébe egyetlen mozzanat sem, amitől ennyire fájhatna a feje. Nem is szokott annyit inni, hogy másnap elátkozza a gyengeségét, de a fájdalom sem hasonlított a másnaposságra, valahogy sokkal fizikaibb volt. A környezet határozottan idegennek tetszett és egy pillanatra megrémült, micsoda marhaságot csinálhatott, de amikor az agya tisztábban kezdte felfogni a látványt, megértette, hogy egy kórházi szobát lát maga körül. Ez azonban csak újabb kérdéseket vetett fel benne. Baleset érte? Félig feltámasztva feküdt, így aztán végig is nézhetett önmagán. A takaró alól csövek kígyóztak egy állványhoz, meg az ágy széle felé. A kézfejében egy kanül ült, amelyen keresztül színtelen folyadék cseppjei keveredtek a vérével. Mi a franc?
Szabad bal kezével felhajtotta a takarót, ami alatt anyaszült meztelenül feküdt, mellkasán pedig hatalmas kötés fehérlett. Az ajtó kinyílt és egy fehér köpenyes férfi lépett be. Szemüvege mögül figyelmesen vizsgálta és barátságos mosolyra húzódott a szája, ahogy találkozott a pillantásuk.
-Jó reggelt! Dr. Monahan vagyok. A St. Agnese-ben van, fiatalember. Emlékszik, hogy miért került ide?
Robert megrázta a fejét, amitől mintha az egész szoba meglódult volna körülötte. Érdekes módon ez a körforgás juttatta eszébe a történteket. Ricardo halk, de fenyegető suttogását. Istenem! Emma! Vajon tudja már, hogy mi történt? 

Megköszörülte a torkát, aztán karcos hangon beszélni kezdett, remélve, hogy pontosan fogalmazza meg a vele történteket.
-Robert Daponte vagyok. Este kiraboltak az utcán. Bevertem a fejem a betonba.
A szaggatottan elmotyogott mondatokat az orvos megkönnyebbült arccal hallgatta.
-Helyes! Tehát amnéziája nincs. Valóban megtámadták, de hogy a támadó, vagy a titokzatos segítségkérő vitte-e el a táskáját, azt még nem tudja a rendőrség. Amennyiben elég erősnek érzi magát, az ébredésére vár odakint egy nyomozó, aki beszélni szeretne magával.
Robert összevont szemöldökkel hallgatta.
-Titokzatos segítségkérő? Mitől titokzatos?
-Bejelentette, hogy magára talált és biztosította az ügyeletet, hogy megvárja maga mellett a mentőket, de mire odaértek, már nem volt ott.
Robert szusszantott. Bárki is volt az illető, köszönettel tartozik neki. Nélküle talán nem is jutott volna időben kórházba. –Mennyire súlyos az állapotom? – kérdezte, miközben arra gondolt, biztosan az lehet, ha ennyire összetörtnek érzi magát.

-Hát, ez is egy érdekes dolog. – figyelte az orvos a monitorokat és közben ujjai közé csippentette Robert csuklóját, hogy a pulzusát ellenőrizze. –Igazából valószínűleg egyetlen komolyabb ütést kapott, de az szerencsétlen módon roncsolt egy bordát, amely megsértette a tüdejét. Meg kellett operálnunk, azért érzi magát ennyire gyengének. Muszáj volt, mert az utolsó pillanatban hozták be, mielőtt összeomlott volna a tüdeje. A fejét ért ütés valószínűleg akkor érte, amikor a földre zuhant. Agyrázkódás jeleit mutatta, de mint mondtam, szerencsére amnéziás tüneteket nem.
-Értesítenem kéne a barátnőmet. – jutott eszébe a fiúnak a legfontosabb teendője és még a szívverése is látványosan felgyorsult, ahogy Emma eszébe jutott. Mennyire meg fog ijedni – gondolta összeszoruló szívvel. Az orvos feljegyzett valamit a kórlapjára, aztán fejével az ajtó felé biccentett.
-Már itt van. ...Magát kereste telefonon, és a nyomozónő vette fel. Két fiatalember is itt ül vele órák óta, hiába mondtuk nekik, hogy nyugodtan menjenek haza, majd értesítjük őket, ha valami változás áll be az állapotában. Mindannyian azt mondták, hogy addig sehova nem mennek, amíg nem látják a saját szemükkel, hogy jobban van. A barátai igazán kedvelhetik. – mosolygott rá az orvos.
-Láthatnám őket? – kérdezte halkan, mire a doktor arca szigorúbbra váltott.
-A barátnőjét két percre. A többiek kénytelenek lesznek beérni a rajta keresztül kapott benyomásokkal. A nyomozónőnek sem engedélyeztem többet öt percnél, szóval szedje össze a gondolatait, mielőtt beengedem. ...Jól van, most már nem lesz semmi baj! – paskolta meg búcsúzóul a fiatal férfi lábát és az ajtó felé indult, amikor Robert hangja utolérte: -Köszönöm!
*
-Istenem, Robert! – suttogta Emma könnyes szemekkel, ahogy óvatosan a fiú keze után nyúlt.
-Hát, én se így képzeltem a tegnap estét, kicsim... – mondta a fiú, miközben ujjaival gyengéden megszorította a lány kezét.
-Mi történt? Ricardo volt? ... Istenem, Rob! Mondanom kellett volna! Tegnap délután tudtam meg, hogy kint van, és nem mondtam neked, amikor beszéltünk. Arról a hülye csipkés bugyiról viccelődtünk, ahelyett, hogy a lényeget mondtam volna. Annyira sajnálom! – csuklott el a végére a hangja. Robert felsóhajtott és a plafonra függesztette a szemét.
-Ha mondtad volna, akkor azt mondtam volna, hogy rémeket látsz. De igen, ő volt. Azt akarta, hogy tudjam... hogy felfogjam, ha a közeledbe megyek, megkeserülöm. De nem hiszem, hogy így tervezte. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ő hívta ki a mentőket is, mert az orvos azt mondta a bejelentő már nem volt a helyszínen, amikor odaértek. Nem akart ő sem nagyobb bajt. – suttogta a fiú kiszáradt torokkal. 

-Teljesen mindegy, mit akart. Megtámadott. Nem normális. Mondd meg a nyomozónőnek és akkor máris visszakerül a börtönbe, ahova való! Azok után, hogy feltételesen szabadlábra helyezték, az volt az első dolga, hogy téged megtámadjon. Ezzel biztosította magának a bérletet odabentre. – mondta harciasan a lány és Robert megragadta a csuklóját.
-Nem akarom feldobni. Azzal, hogy kihívta a mentőket, bebizonyította, hogy nem igazán akart bántani. Hiszen tudhatta, hogy azonosítani tudom. Ha igazán az életemre tör, akkor hagyott volna megfulladni a saját véremben. Emma, ne akard, hogy beáruljam! Csak össze van zavarodva. Én is csinálnék hülyeségeket, ha veszni látnám a nőt, akit imádok és a gyerekünket.
A lány grimaszolva fintorgott: A nőt, akit Ricardo imád? Ricardo senkit nem imád önmagán kívül.
-Már késő, én már mondtam a nyomozónőnek, hogy szerintem Ricardo volt. – vallotta be egy vállrándítással. Igazán nem értette, Robert a történtek után hogyan képes védeni azt a vadállatot.
-Jaj, Emma! – sóhajtott a fiú. 

-Ms Bradley! – nyílt ki az ajtó és az orvos az óráját mutatta. –Még Ms Miller bemehet, de aztán a betegnek pihennie kell! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Emma felállt és előrehajolva egy csókot nyomott Robert szájára. A monitoron a szívverését jelző görbe vad táncba fogott.
-Holnap is eljövök, pihenj! Kint vannak a fiúk és nagyon szorítottak érted ők is.
-Mondd meg nekik, hogy csalánba nem üt a mennykő, minden rendben lesz. – motyogta Robert, aztán a kezével gyengén belekapaszkodott a lány pólójának kivágásába. –Szóval, ilyen szín az ekrü? – nézett fel a lányra egy halvány kacsintás kíséretében, és ujjával megcirógatta a csipkés melltartó vonalát, mire Emma szenvedélyesen a szájára tapadt. A monitor hangos csipogása térítette vissza őket a földre. Emma kiegyenesedett és a belépő nővérre nézve mélyen elpirult.
-Csak egy csók volt.
A fiatal nő a szemét forgatva visszavonult, de a következő pillanatban a nyomozónő dugta be a fejét az ajtón.
-Joanna Miller vagyok. Emlékszik valamire a tegnap estéből? – tért azonnal a lényegre. Az orvos azt mondta, a beteg nem amnéziás, tehát biztos volt benne, végre valami olyan információmorzsához juthat, ami előrébb viheti a nyomozást. Robert Emma ringó csípőjét követte az ajtó felé, miközben válaszolt. 

-Sajnálom, de fogalmam sincs, ki lehetett. – válaszolt, amikor a lány mögött becsukódott az ajtó. -A sötét sövényből támadt váratlanul és az első ütésre el is vesztettem az eszméletemet. Azt hiszem. Egy kicsit homályosak a dolgok. De a doktor azt mondta, nem volt nálam semmi irat, sem táska, pedig az egyetemről egészen biztosan a laptopommal jöttem el. Nyilván az értékeimre fájt a támadó foga. – mondta olyan hangon, mint aki el sem tudja képzelni, mi másért ronthatott rá bárki is az éjszaka sötétjében.
-A barátnője úgy gondolja, talán az elvált férje lehetett. – pásztázta figyelmesen a nő Robert arcát, hogyan reagál erre a felvetésre. Közben megengedett magának egy nem túl szakmai megállapítást, miszerint igazán szerencsés lány ez az Emma, ha három ilyen jó pasi lakik a szomszédjában. Neki bezzeg csak az öreg Jeremiah és az informatikus kocka Harold jutott.
-Miért tette volna? – kérdezte Robert őszintének ható csodálkozással. –Ha ki is engedték, nyilván nem kockáztatta meg, hogy azonnal vissza is kerüljön. Nem, nem hiszem, hogy ő lett volna. De hát nyilván nem is tudhatom, hiszen nem emlékszem a támadóra. Nem láttam az arcát. Sajnálom.
Joanna Miller pillantása elidőzött a nyugodt férfiarcon. Hát, akkor egy lépéssel sem került előbbre. Ez van. A nyomozómunka úgyis csak a regényekben olyan, hogy az elkövetőt felismerik, vagy ott hagy a helyszínen valamit, amiből később csalhatatlanul bizonyítani lehet a kilétét.
-Oké! – nézett újra Robertre. –Akkor kérem, mondja el, hogy mik voltak a táskájában, milyen táska volt, milyen típusú laptop... bármit, ami az azonosításban segítségemre lehet. – És Robert készségesen sorolni kezdte a táskája tartalmának listáját.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt hiszem eljött az a kanyar, ami már nem tetszik a történetben. :/ Robertet lassan szentté avathatjuk... Bocsi, de ez most nekem nagyon nem jött be. :( Porcica

Gabó írta...

Hát szerény véleményem szerint meg egy gyáva nyúl, egy baszari pasi.
Szerinte csak lett volna bűn, hogyha megöli az ex???
A kiszúrt tüdő, az életveszély, meg az intenzív osztály az smafu?
Most hogy nem halt meg nem kell bemártani, mert "jaj, nem akart ő megölni!" csak hangyányi szarrá verés esete forog fenn! XDDD
Hát most mondjam, hogy két bolond egy pár? Megérdemlik egymást! *FP
Mi térítené észhez őket? Ha majd snassz elrabolja a gyereket az oviból? Meg akarják ezt várni?
Aztán majd jól nem látják a kissrácot többé az életben!
Lehet meg is érdemelnék! Gratula! ...megint :/

Golden írta...

én megmondtam előre, hogy kihúzom a gyufát :P
Porcica, ahogy Gabó szavaiból kiveszem, Robunk nem szent, hanem egy hülye :)

rhea írta...

Óóóó édes tököm! Jutkám! Már Robert is idióta?! Pff.... Most tényleg nem mondja el amit tud? Esküszöm, most úgy érzem, hogy szívesebben olvasnék Mattről és a rendőrnőről! De persze azért várom, hogy hogyan fogod rendbe hozni a dolgokat :)
pusza

csez írta...

XDDDDDDD
Én nem akadtam ki ennyire, mint a csajok és a szívmonitor ;)

zso írta...

A komikon jót mulattam. XDD
Nekem fura volt,h. beletetted Matt fiú és a csendőrnő pillarezgését...
Én nem gondolom,h. valaki is így gondolkodna, ha jól helybenhagyják.../ne kerüljön vissza a börtönbe, mert értesítette a rendőröket.
Na de suhanok is tovább...