Perlekedők 91-92. fejezet

Mielőtt bármi mást írnék... Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok minden erre járónak! Írhatnék százszor elpufogtatott jó kívánságokat itt is, de legyen csak annyi: legyetek egészségesek, legyetek nyitottak az élet apró szépségeire, tudjatok szeretni! "Minden másra ott a MasterCard" :D B.Ú.É.K!

91.

-Halló! Itt vannak? – hallatszott az angol nyelvű bizonytalan kiáltás a hajó orra felől, mire Simon magára kapta a nadrágját és kibújt a kajütből. Anna még olyan állapotban volt, amit ő, csak és kizárólag ő láthatott.

-Jó reggelt! – hunyorgott bele az erős napsütésbe. A magyar nyelvű köszönés egész jól sikerült – veregette gondolatban vállon magát, eltekintve attól az apróságtól, hogy már talán dél is volt, amilyen magasan a nap járt a fejük felett. A szakállas fickó is elmosolyodott.

-Reggel már régen volt, de a barátai azt kérték, dél előtt ne is zavarjam magukat – szólalt meg kiváló angolsággal. –Akkor, indulhatunk a partra? Vagy inkább hajózni lenne kedvük? Bár, szél az nincs – nézett körül… -viszont motorral mehetünk, ha …

-Nem, nem! – szakította félbe Simon. –A többiek talán nem is tudják, hol vagyunk, és nekünk is pakolni kéne, mert este már megy a gépünk – magyarázott hevesen, mire észbe kapott, hogy azt sem tudja, ki ez a fickó, aztán nyomja itt neki az információkat.

-Oké, akkor irány a part! – bólintott a férfi és a motorhoz lépett, hogy beindítsa. Simon visszabújt a kabinba és Annához hajolt:

-Kincsem! Fel kéne kelned, mert mindjárt a parton leszünk – suttogta a szájához hajolva, mire a lány magához húzta és megcsókolta.

-Örökre itt tudnék ringatózni veled! Vajon ilyen lehet a vízágy? – merengett el, mire a férfi kiegyenesedett:

-Nem ilyen, az még izgalmasabb, viszont nincs ilyen hangja, azt mondják – tette hozzá kis szünet után és elpirulva elfordult. Bravó Carmichel! Úgy futottál lyukra, hogy esélyed sem volt az eszedet használni. Mondjuk, ez nem véletlen, ha egyszer nincs is – ostorozta magát némán, várva, hogy Anna is felébredjen annyira, hogy rákérdezzen az előbbi elszólásra. Nem kellett sokáig várnia.

-Honnan tudod?

Végül úgy döntött, valami részigazsággal megpróbálja lezárni a témát. –Anna, már kipróbáltam, mert megtehettem. Jópofa dolog, de aludni nem lehetne benne mindennap. Úgyhogy mielőtt kitalálnád, nem veszünk.

-Nana, csak a magad nevében nyilatkozz! Majd én is kipróbálom, aztán ha tetszik, majd veszek én.

Simon agyát egy pillanatra elborította a köd, ahogy arra gondolt, ő milyen körülmények között tesztelte a kérdéses bútordarabot. Na, azt Annának nem ajánlaná, nagyon nem. Még Ms. Steinként sem, de Mrs. Carmichelként már végképp nem.

-Anna! A part még nem egészen öt perc! – váltott inkább témát, mire a lány megmozdult és elfintorodott, ahogy a csodás ruha romjait megtalálta. Hát, ez beszédes bevonulás lesz, bárki látja majd, tudni fogja, mit művelt a ruhában, bár inkább csak vele. Magára húzta, aztán a feje fölött lévő kislámpán egy hajgumit vett észre és azzal összefogta a haját. A cipőjét nem találta, de nem emlékezett rá, hogy egyáltalán rajta volt-e, amikor a hajóra hozták. Végül vállat vont, ennél jobb formába most nem tudja hozni magát, remélhetőleg a part nem lesz tele szájtátó turistákkal. A következő pillanatban a hajó halkan, puhán koccant, ahogy elérte a kikötőhelyet. Előbújtak a kajütből és Simon a férfihoz fordult:

-Nagyon köszönöm, Mr…, ne haragudjon, nem értettem a nevét.

-Elnézést, én nem mondtam. Holló Péter vagyok, ennek a ladiknak a gazdája. Többnyire csak a barátaimmal szoktunk hajózni vele, de tegnap este kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot és hát…, szóval, a barátai azt mondták, ön fogja állni a számlát.

-Jézus! – sóhajtott Simon. –Gondolom, bankkártyával nem tudok fizetni, bár, momentán az sincs nálam. Mennyivel tartozom?

-Semmivel! Örülök, ha jól érezték magukat és sok boldogságot kívánok! – vigyorgott a férfi. –Tudja, a feleségemmel most ünnepeltük a huszadik házassági évfordulónkat. Valahogy hasonlóan, mint Önök az esküvőt – gondolom. Kívánom, hogy a huszadiknál is így szeressék még egymást! De ha megengedik, akkor csinálnék pár képet, hogy legyen emlékük erről az … estéről.

Simon a hóna alá húzta Annát és egy szál nadrágban, nyitott ingben és a lány gyűrött ruhájában, a vitorlarúdba kapaszkodva boldogan belemosolyogtak a fényképezőgép lencséjébe. Néhány kattintás után a férfi kivette a kis kártyát és Simon kezébe nyomta.  Sok boldogságot kívánt, aztán a partra ugorva tartotta a karját Annának, aki pirulva hebegett köszönetet a figyelmességéért. A férfi meglepetten tartotta fogva a kezét. –Maga magyar? … - aztán rendezte a vonásait és megpaskolta a lány kezét. –Nem tudom, hogy csinálta, de ügyes volt. Keveseknek adatik meg, hogy kifogják az aranyhalat, becsülje meg! – azzal hátat fordított és Simon mögött visszalépett a  hajóra. Anna kövülten állt. A férje semmit nem vett észre a közjátékból, vidáman intett búcsút a vendéglátójuknak, aztán a mosolya még szélesebb lett, ahogy a stég végénél álló padról Donaldot látta felemelkedni. Van isten, nem kell felgyalogolniuk a hegyre! Ölbe kapta Annát és Donald nyomában a kocsihoz trappolt vele. Anna elgondolkodva nézett ki az ablakon és a férje ahogy mellé huppant, végre észrevette, hogy az előbbi vidám hangulata elmaradt valahol a móló és a kocsi között.

-Mi a baj? Fáradt vagy? – ölelte magához, mire Anna megrázta a fejét.

-Nem, csak…,á, mindegy,  nem érdekes.

-Hé, mi a baj; … dehogynem érdekes; …mi történt?

-Csak az a pasi ott a parton; azt mondta, hogy ügyes voltam, amiért kifogtalak, te aranyhal… - mormolta halkan és érthetetlen módon úgy érezte, hogy a torka elszorul és hirtelen szipogni kezdett.

-Hé, ne már, biztos csak viccelt… - motyogta a férje. –Nézd Anna, ez csak egy hülye a hülye véleményével. Pedig azt hittem, ritka rendes fickó. Ha hazamegyünk, akkor egy egész csomó hülye fog ránk szállni. Ne borulj ki miattuk! Nem érdemlik meg!

Anna hozzábújt és megmarkolta a férfi mellén az inget! -Szeretlek Aranyhal!

*

-Uram, hozhatok még valamit? – tette le a stewardess a két narancslevet eléjük, miközben a másokkal szembeni személytelen mosolyt egy igazi szívből jövőre cserélte. A férfi azonban nem őrá mosolygott, hanem a mellette ülő kis barnára, akinek a keze után nyúlt és egy csókot nyomott összefonódott ujjaikra.

-Köszönöm. Talán a feleségemnek hozhatna néhány szem kekszet – villantotta rá a férfi a vászonról ismerős napsugaras pillantást, amitől megroggyant a lába, de aztán eljutott a tudatáig az a szó és a birtokos szerkezet: a felesége. Megnősült! Megpróbálta lenyelni a döbbenettől keletkezett fojtogató gombócot, aztán erőt vett magán és csak annyit suttogott: -Máris.

A repülőgép konyhájába érve kivette a kabátjából a telefonját és fittyet hányva a biztonsági előírásokra, a barátnőjét tárcsázta. -Nem fogod elhinni! – hadarta a telefonba, aztán a másik oldalon felhangzó sikollyal nem törődve aprólékosan beszámolt az utasairól.

*

-Imádom kimondani! – sóhajtott Simon, és Anna, aki a magával hozott könyvet olvasta éppen, felnézett: -Mit?

-Hogy a „feleségem”… imádom mondani, hogy „kérek a feleségemnek ezt, hadd mutassam be a feleségem, szeretem a feleségem…”… olyan jó érzés – nyomott egy puszit a lány ajkára, mire Anna elmosolyodott:

-Én még vacillálok a „hadd mutassam be a férjem és a hadd mutassam be a szerelmem” között.

Simon elvigyorodott. –Remélem, a két pasi ugyanaz! …Mit olvasol?

-Még Pesten vettem egy könyvet. Nemrégen jelent meg, de máris nagy siker. Az Ügyfél a címe.

-Ja, John Grisham könyve? Nálatok még csak most jelent meg? Hiszen már a belőle készült filmnek is szakálla van. Bár, a borítója nem ismerős – billentette meg a lány kezében a kötetet.

-Nem is, mert nem az. Az a könyv már nálunk is szakállas, már ha szabad ilyet mondani egy bestsellerre.

-Jó lehet, mert amióta elindultunk, velem nem is foglalkozol, csak a lapokat bújod.

-Hát, tényleg jó – csukta össze a lány a könyvet. -Ne haragudj!

-Miért is?

-Hogy nem veled foglalkozom. Tudom, hogy a házasságunk első hetében ez úgyszólván főben járó bűn.

-Az. Főben járó. … De lásd milyen nagylelkű vagyok, adok neked még egy esélyt.

-Hálásan köszönöm. Vacak dolog lett volna Los Angelesbe elvált nőként megérkezni – csücsörített Anna, mire a férfi elnevette magát és megint megcsókolta, már nem is számolta, hogy az út alatt hányadszor, de abban biztos volt, hogy nem utoljára.

92.

Anna összecsukta a könyvet és az ülését megdöntve hátra dőlt a férje mellé. A férfinak abban a pillanatban kinyílt a szeme és ránézett. -Már ki is végezted?

-Tudni akartam, hogy mi lesz a vége,  de nem vagyok benne biztos, hogy így fejeztem volna be.

-Meséld el, miről szól! – hunyta le újra a szemét a férfi.

-Röviden: egy fiatal férfi és öt nő kapcsolatáról.

-Wow, te kis huncut, akkor elhiszem, hogy nem tudtad letenni, bár ez inkább nekem tűnne izgalmasnak, neked a fordított felállás jönne be inkább, nem? – vigyorgott mellette Simon még mindig csukott szemekkel.

Anna megforgatta a szemeit. –Nagyon vicces vagy! De ez nem Olyan könyv! Van öt nő, akik egyébként testvérek. Mindegyiküknek van saját vállalkozása, amik révén előbb-utóbb mindannyian kapcsolatba kerülnek a férfival, aki egy házat akar venni a városban. És mivel egy jóképű férfiról van szó, az öt nőt nem hagyja hidegen a sármja. De mindannyian házasságban élnek, ezért ez nem is olyan egyszerű, mert mindegyikük kapcsolatára valamilyen formában hatással lesz az ügyfelük; és persze neki is okoz némi fejtörést, amikor kiderül, hogy testvérek között lavírozik. Mellesleg te remek ügyfél lennél, csak éppen utálnám, ahogy sorban mind az ötükkel kikezdesz. Mint akinek mindegy a kor, hogy szőke vagy barna, alacsony vagy magas, csak nő legyen.

-Lehet, hogy nem is válogatás nélkül hajt a nőkre, csak mindegyikben talál valamit a felszín alatt, ami miatt szeretni tudná. Nehéz lehet a döntés…

-Nahát, te titkon már olvastad? – bökte meg Anna a férje könyökét. -Én is pont ezzel az indokkal mentegettem a férfit, mert mivel téged láttalak a lapokon, nem akartalak szemétnek látni.

-Hm, ez úgy hangzik, mint amiből egy egész jó kis filmet lehetne forgatni.

-Ne játszd el! – ült fel Anna.

-Vállald el a karaktert, akit végül választani fogok! – dobta vissza a férfi a labdát.

-Nem vagyok színésznő! – biggyesztette le az ajkát Anna, ahogy a korábbi próbálkozására gondolt. Jó móka volt, de ha soha többet nem áll kamera elé, az sem okozna nagy törést a lelkében.

-Egyszer már túl tudtad tenni magad ezen, sokan vannak a pályán mindenféle előképzettség nélkül. Igazából nem a papír számít – vont vállat a férfi.

-De itt nem énekel senki – grimaszolt Anna. -Illetve aki igen, az egy pasi.

-Írd át musicalnek! – jött a villámötlet, mire elkuncogta magát.

-Ne idétlenkedj!

A szerző magyar vagy egy fordítás?

-Magyar.

-Az bonyolítja a dolgot, de ha valaki, aki elég jól beszéli mind a két nyelvet – nézett fel hirtelen Simon, és jelentőségteljesen a feleségére hunyorított – lefordítaná, akkor egy forgatókönyvet írni belőle már nem is olyan nagy varázslat. Így első hallásra hamar találnánk rá érdeklődőt, mert igazi filmes téma.

-Nem tudom, a befejezés nem tipikusan hollywoodi.

-Az nem gond. Ha már rajtad kívül értik még néhányan, akkor lehet róla beszélni, milyen változtatás tenne jót neki. Persze, meg kell keresni az íróját is, de ezt a részét  Steph irodája elintézné.

-Én nem vagyok műfordító.

-Az lehet, de amilyen érzékeny nyelvezettel írod a dalszövegeidet, szerintem épp olyan érzékletesen és élvezetesen tudnád átültetni az anyanyelvedről angolra  ezt a regényt is.

-Tetszenek a dalszövegeim? – akadt le Anna a számára most legfontosabb részletnél.

-Mintha még nem mondtam volna…  - csóválta meg a fejét a férfi, aztán ráhajolt a csillogó szemű lányra és megcsókolta. –Neked nem fura?

-Micsoda? – suttogta a lány még mindig a csók hatása alatt.

-Hogy összeházasodtunk. Még mind a ketten kölykök vagyunk, aztán mégis, férj és feleség…, ha ezt hallom, mindig idősebbekre gondolok. Igazából tök jó volt csak úgy együtt lakni, egy hete még csajoztam, most meg majd hazamegyek a feleségemhez, mint egy vén faszi… - húzta be a nyakát vigyorogva, aztán összerándult, ahogy Anna gyengéden meggyomrozta.

-vén faszi, nem is tudom, én egy fiatal pasival jártam még egy hete, egy tetterős fiatal pasival. Mit kezdjek egy vén faszival, aki majd feltett lábakkal nézi a kedvenc filmjeit, miközben én körbetakarítom?

-Felhatalmazlak, hogy az első ilyen alkalommal vágd hozzám a távirányítót – kapta el a lány kezét, amelyik éppen a pólója alá kalandozott. –Csak óvatosan, mert előbújik belőlem a tetterő, aztán a kapitány beleírja a jelentésébe, hogy a fedélzeten két, a házasság rabigájában senyvedő utas egymásnak esett.

-Azt úgysem hinné el neki senki – kuncogott a lány és a férfi vállára hajtotta a fejét. -Szerinted mi lesz, ha megérkezünk? Mindenki azt mondja, hogy kapsz majd hideget-meleget, amiért titokban nősültél. Kinek kellett volna ezt bejelentened?

-Hát,  bejelenteni senkinek nem kellett volna, csak hónapokig sikerült takaréklángon tartani a sajtót veled kapcsolatban. Igazából még mindig nem tudják, hogy mennyire komoly a kapcsolatunk. Írtak már ezt-azt, de csak találgattak. Még nem jöttél el velem egyetlen hivatalos megjelenésre sem. Aztán most majd nemcsak a kezed szorongatva vonulok majd veled, de direkt úgy fogom majd a kacsód, hogy mindenki lássa a gyűrűd, és ha bárki megállít, az lesz az első, hogy elmondom neki, a mellettem álló gyönyörűség a feleségem. Meg fognak lepődni. De mint minden csoda, ez is három napig tart majd, szerintem.

-Oké, ez lehet a meleg része, de mi a hideg?

-Hát, tudod, vannak rajongók, akik túlzásokba esnek, esetleg abban reménykedtek, hogy majd ők lesznek azok, akikkel összeismerkedek, és most majd téged hibáztatnak, hogy lecsaptál a kezükről. Teljesen irracionális a dolog, nem is kell foglalkozni vele. Páran meg majd rám haragszanak ugyanezért, de előbb utóbb kiheverik. Én is utáltam Kate Moss férjét annak idején – kacsintott Annára a végén. Azt már nem kötötte az orrára, hogy aztán vannak a totálisan elvakult rajongók, akik egy abszurd álmot kergetnek minden valóságos esemény ellenére, hogy egyszer az életben Cyntia és ők még egy pár lesznek.

*

A reptéren egy biztonsági őr és Donald várta őket azon a ponton, ahol a géptől kígyózó alagútból előbukkantak. -Megelőzött titeket a hír – mondta Donald feszült arccal. –Valaki a gépről leadta a drótot, hogy összeházasodtatok, és odakint egy őrült bagázs várja csőre töltött vakuval, hogy kilépjetek.

-Volt már ilyen – vont vállat Simon, és ösztönösen maga mellé húzta Annát.

-Ilyen még nem volt – csóválta a fejét a testőre. –Annyian vannak, hogy szerintem az elnökre nem várnának ennyien. Még a reptér biztonsági szolgálata is megkeresett, hogy ugye úgy terveztük, hogy elétek jövök, mert idekint elszabadult a pokol. Fiatal lányok transzparenseket lobogtatva sikítoznak már órák óta, és a különböző táborok már össze is verekedtek. A diliház ehhez képest egy csendes, meghitt hely.

-Remek. És akkor most hogyan tovább? – nézett rájuk Simon. Nem egészen így képzelte a hazatérést, de legalább a szülei nincsenek itt, mert eredetileg úgy tervezték, hogy ők is jönnek. Aztán az apja leintette az anyját, hogy hagyjanak nekik pár nyugodt napot, majd egy hét múlva átjönnek ők is. Na, ennyit a nyugodt napokról.

-Úgy gondoltam, ha az utasok kimentek, akkor visszamegyünk a betonra, beállok a kocsival és kiviszlek titeket a gazdasági bejáraton. Már megvan az engedély, csak arra vártam, hogy leszálljatok és beszéljünk. Vagy, a másik megoldás, amit most nem mernék ajánlani, hogy vesztek egy nagy levegőt és pár rendőr kíséretében elvergődünk a kocsiig. De nem merem garantálni, hogy sima ügy lesz. Teljesen szélsőséges reagálások vannak a hírrel kapcsolatban. Néhányan éppen úgy szeretnék kinyírni miatta Annát, mint téged. Mások meg boldogok és már a kis Carmichelekről álmodoznak.

-Arról én is álmodozom – kacsintott Simon, mire Anna elpirult. Anyám! A családtervezésük is újságtéma lesz?

Perlekedők 90. fejezet (3 részben)

90.

-Jézusom! Teljesen őrültek vagytok! – sóhajtott Simon, ahogy a barátai nagy vihogások közepette az asztalukhoz letelepedve egy csinos, a riói karneválokat idéző táncoslányt húztak le a színpadról. Mindannyian Simont ábrázoló álarcban feszítettek.

-A barátunknak ez a legénybúcsúja! Kívánj neki valami szépet! – vigyorgott a lányra Marcus, és a szőkeség Sam-mel szemezve engedelmesen Simon ölébe ült és kis helyezkedés után a férfi kezeit a mellére tette. Nem beszélte túl jól az angolt, de azt hamar levette, hogy  egy részeg vőlegény ölében üldögél. Erről árulkodott az a bokréta, amit a dzsekije gallérjára tűztek a többiek. Az övé hófehér volt, a többieké a szivárvány minden színében pompázott. Csak a hülye papírálarc zavarta. Nagyon vicces! Lehet, hogy egy bányarém a srác, azért húzták rá a többiek? Vagy a barátnőjének pont ez a színész jön be? Mindegy is, ha így akarnak bulizni, akkor neki semmi kifogása ellene, de amikor egyikük egy tálca pezsgővel tért vissza a pulttól és egy poharat az ő kezébe is nyomott, akkor azért egy merész mozdulattal lerántotta az álarcot, hiszen így úgysem tudna inni a szerencsétlen. A saját poharának a tartalma itt akadt a torkán. Az álarc  alatt ugyanis az eredeti üldögélt kissé pityókás vigyorral az arcán.  

Simon zavartan kapott az álarc után. Eleinte hülyeségnek tartotta, de amíg az rajta volt, abszolút biztonságban érezte magát, most azonban teljesen lemerevedett és várta a felismerés sikolyát, de a lány, amilyen gyorsan lekapta róla, olyan szerencsétlenkedve próbálta visszaerősíteni. Sorry! – suttogta közben halkan, és Simon hálásan segített az álcázásban, aztán koccintott a lánnyal és könnyedén a fenekére csapva elengedte. Egy zavart Köszönöm-öt bökött ki még, aztán lehúzta a maga poharának a tartalmát. Lehet, hogy ezt már nem kellett volna! – gondolta halk böffenéssel. A szállodában ugyanis söröztek, aztán megérkezett Josh, aki valami északi borzasztót hozott magával, akvavitet, vagy mi a francot, és persze nem hagyhatták pácban a jószívű leendő sógort, aki mellesleg mostanra az irodája kanapéján aludta ki a fejfájós mámorát. A hatás nem volt azonnali, de a taxiban már erősen kóválygott a feje. Azt hitte, hogy itt elüldögélnek majd, nézik a műsort, így a pezsgő és az álarcos kis közjáték felkészületlenül érték. A hirtelen nyelést egy hirtelen gyomorszaltó követte. Szorongatta az asztal szélét és csendesen imádkozott, aztán amikor végre úgy érezte, nem fogja itt a terem közepén szégyenszemre kidobni a taccsot, dobpergés következett és elhalványultak a fények. Egy hatalmas tortát toltak be, amelyen a Game over! felirat díszelgett, rengeteg hab  csillogott a szikrát hányó tűzijáték fényében, aztán az asztaluk előtt megállva hirtelen lerepült a torta teteje és egy kígyótestű táncosnő lépett elő belőle. Ilyen lehetett Salome hétfátyol-tánca – gondolta kissé bamba tekintettel és zúgó fejjel, ahogy próbálta a formás idomok gazdájának már-már akrobatikus mozgását követni. A valószínűtlen álló spárga láttán egy pillanatra átfutott a fején, hogy Anna ezt vajon meg tudná-e csinálni, aztán már csak abban reménykedett, hogy az álarc eltakarja, ahogy szinte elcsurran a nyála a látványtól. A szám végén viharos taps harsant, a táncosnő az ölébe mászott és álarcos fejét szinte meztelen melleihez szorította, aztán nyomott egy csókot az álarcra és kilibbent a színpad mögötti függönyön túli világba. Simonban nem ébredezett vágy, hogy kövesse, annál sokkal gyengébbnek érezte magát. Szerencsére, mert a józan eszére momentán nem nagyon hagyatkozhatott.  A  pincér a torta sértetlen részéből nagy szeleteket vágott és eléjük szervírozta, aztán Tom hozzáhajolt és körbemutatva a teremben közölte, hogy osszák szét a vendégek között. Mindenhonnan lelkes taps és kiabálás hangzott, ahogy sok boldogságot kívánnak az ismeretlen szerencsétlennek, aki feladva boldog agglegényi státuszát, a házasság rabigájába hajtja a fejét.

*

Valamikor a hűvös hajnalban a taxi megállt a ház előtt és Simon még mindig az álarcban botladozva a bejárat felé tartott. Zsebében kotorászva megtalálta Anna kulcsát, amiért az utolsó pillanatban még visszalépett, aztán lassú, szinte fájdalmas mozdulatokkal elkúszott a lifthez és igyekezett leküzdeni gyomra háborgását, ahogy az hirtelen megindult alatta. Odafönt olyan sokáig kotorászott a zárban, hogy azt hitte, Anna fogja előtte végül kinyitni az ajtót. De a lakásban néma csend honolt. Szerencse, hogy jó esetben az embernek csak egyszer van legénybúcsúja, vigyorgott rá az elgyalázott hasonmásra az előszoba tükrében, mert túl nem élne még egy ilyen éjszakát – nyögött, ahogy az üres ágyat meglátta. Aztán észrevette a nyitott teraszajtót és tétovázva megállt. Előbb a fürdőszoba! – döntötte el, aztán könnyített magán, megmosakodott és ruháit ledobálva, egy szál semmiben a terasz felé indult.

Odakint a lány dús haja úgy terült szét a fehér párnán, mint valami folyondár. Szinte azt várta, hogy  az ágy oszlopaira felcsavarodva lássa kúszni, amikor a takaró megmozdult Anna mellett, és ettől agya egy rejtett zuga gondolkozni próbált. Anna nincs egyedül! – vonta le végül a következtetést, és megfeledkezve róla, hogy nemes meztelenségében ácsorog az ágy mellett, megköszörülte a torkát. –Szia! Ide bújhatok, kicsim?  Van itt még hely egy fáradt vándornak?– kérdezte reményei szerint halkan, de a párkányról felröppenő ijedt galamboknak erről alighanem más volt a véleményük. A következő pillanatban két kerek szempár pásztázta végig a hajnali hűvösben lassan cidrizni kezdő testrészeit. Minden testrészét! -Jézus! – hallatszott kánonban az ágy felől, mire a férfi részegen elvigyorodott. –Én vagyok!

-Azt látom – kuncogott Anna és a feje alól kikapva a párnát, Simonhoz vágta. –Legalább takard el magad! Adél, te pedig le ne vedd a szemed a Margitszigetről! Értve vagyok?

-Na, az nem ilyen érdekes, ott mindenki alszik, de itt ébredezik valaki! – kuncogott a nővére, és Simon agyába, ha lassan is, de eljutott a beszélgetés lényege. Lenézett és belesett a párna puhaságába meredező testére, aztán újra, immár elpirulva elvigyorodott: - Hoppá!

-Életem! Megtennéd mindannyiunknak azt a szívességet, hogy bemész és felhúzol magadra valamit? Akármit! – sóhajtott Anna, küzdve a hangos vihogással, amit ez a képtelen helyzet csalt elő belőle.

-Hogyne aranyom! Máris! – készségeskedett Simon és hátraarcot vágva kicsit bizonytalan léptekkel, de bemasírozott a szobába. Pucér fenekének látványa végképp felébresztette a lányokat. Némi zörgés, matatás után újra megjelent, de ettől Annát a köhögés kapta el, Adél pedig nemes egyszerűséggel a vihogástól sírva hanyatlott vissza az ágyra. A fehér sportzokni sokat takart, de még többet mutatott.

-Simon! – csuklott el Anna hangja. Azonnal gyere ide! – emelte föl maga mellett a takarót és a férfi hálásan bújt be mellé a menedékbe. Ezzel egyidőben Anna odébb tolta a nővérét, aki halk huppanással pottyant ki az ágy túloldalán a kellemes meleg fészekből.

-Adél, tied az ágyam. Odabent! – mutatott a lány a szoba felé és a nővére a könnyeit törölgetve belépdelt a lakásba. Az ajtónál azért nem hagyta ki, hogy vissza ne szóljon: -Simon, nem is emlékeztem, mennyire jó feneked van! Mondtam is Annának, hogy szerencsés nő, és most láttam csak, hogy mennyire – azzal behúzta maga mögött az ajtót, hogy a húga felháborodott nevetését, és a férfi álmos és spicces dörmögését már ne hallja. A kép mindenesetre valami régi emléket hívott elő benne, ezért aztán kinyitotta a hűtőszekrényt és a maradék hideg rozét hosszú kortyokban csak úgy az üvegből felhajtotta. Eddig megúszta, hogy ne kísértse az emlék, nagyon remélte, hogy ez ezután is így lesz.

*

Amikor reggel felébredtek, Anna a férfi mellkasához bújva kuncogva idézte fel a korábbi pikánsan vicces és valahogy mégsem kínos pillanatokat. Simon csendben masszírozta fájó homlokát. Emlékezett ő is, hogyne emlékezett volna, bár most kivételesen jobban szerette volna, ha azok a percek örökre elvesznek valahol a tudata mélyén. Kicsit feszengve gondolt rá, milyen lesz a reggeli találkozás Anna nővérével, de az agyalása feleslegesnek bizonyult, amikor egy lepedőbe csavarva elhúzta az ajtót és óvatosan belesett a szobába.

-A nővéred már elment – közölte Annával, aki az ominózus fehér zoknit lóbálva jött utána. Az inkriminált ruhadarabot a takaró alatt azonnal lerántotta róla és ezzel majdnem megadta a pillanatnak a kegyelemdöfést, mert a férfi abban az állapotban csak a fogát összeszorítva állt ellen a késztetésnek, hogy el ne élvezzen a hirtelen mozdulattól.

Az ágy bevetve, az asztalon friss kávé gőzölgött és néhány sütemény a szemközti kávézóból. Igazán figyelmes testvér – mosolygott Simon, egészen addig a pillanatig, amíg fel nem fedezte a csészéknek támasztott kis üzenetet: Hálás köszönettel a hajnali peep-showért! Anna nevetve dobta félre a kis cédulát, aztán öntött a kávéból és az ágy végébe telepedve megpaskolta maga mellett a matracot.

-Na, akkor mesélj! Milyen volt a legénybúcsú?

-Nem tudta tartani a száját, mi? – vágott egy grimaszt Simon, bár őszintén szólva a szíve mélyén sejtette, hogy teljes titokban úgysem lehet tartani a dolgot Anna előtt az utolsó pillanatig.

-Hát, ma sem bírja jobban az italt, mint néhány évvel ezelőtt, úgyhogy igen, elszólta magát, de aztán bármennyire csiklandoztam, nem volt hajlandó engedni az inkvizíciónak és nem árult el egyetlen részletet sem. Úgyhogy csak a lényeget tudom, de minden más még mindig meglepetés lesz.

-És nem haragszol? – emelte fel a lány állát a férfi, hogy jól lássa a szemeit, amikor válaszol erre a fontos kérdésre.

-Nem őrültem meg! – forgatta a szemét Anna. –Miért haragudnék, amikor a pasi, akiért odavagyok, el akar venni feleségül? Egy rendes esküvő előtt alighanem úgyis egy hárpia vált volna belőlem a szervezés miatt, úgyhogy csak hálás lehetek, amiért ettől megkíméltél. És ha jól emlékszem, út közben utalgattál te is valami hasonlóra, csak túl süket voltam, hogy meghalljam a szavak mögötti értelmet. De nem, nem haragszom. Boldog vagyok! Még akkor is, ha a vőlegényem a pucér fenekét mutogatja boldog-boldogtalannak.

-Nana, nekem úgy tűnt, Adél sem volt boldogtalan, te pedig még annyira sem – tette le a csészéket Simon, miközben sejtelmesen búgó hangjával máris beburkolta a lányt, és a lepedővel mindkettőjüket betakarva hozzásimulva ledöntötte az ágyra. –Ne haragudj, hogy kicsit becsíptem, de a fiúk tettek róla, hogy elsirassam a legényéletemet, tulajdonképpen még jó, hogy nem keringek azóta is a városban egy taxi hátsó ülésén. Szerencsére még az elején bemondtam a címedet, mert lehet, hogy menetközben elfelejtettem volna – mormolta bele a lány bőrébe, aztán a forró szája által bejárt területeket a kezével is felfedezte, végül ráhengeredett és a matracba nyomva a szemébe nézett:

-Akkor igent fogsz mondani?

-Talán. Ha megkérdezel… - mosolygott rá a lány és megemelte a csípőjét.

-Megkérdezlek.

-És mikor?

-Hamarosan.

-És hol?

-Majd meglátod. És miután már minden kérdésedre válaszoltam, gyere, mondj most is igent nekem! – suttogta neki szenvedélyesen, aztán minden különösebb előjáték nélkül széttolta térdeivel a lány lábait és elmerült a hívogató forróságban.

*

-Azt hittem, a Bazilikában lesz. Vagy a Mátyás-templomban  -  mormolta Anna, ahogy a bérelt kocsival lassan elhagyták a várost.

-Ott szeretted volna? – nézett rá Simon, miközben a gyomrában apró görcs jelentkezett. Talán mégsem volt olyan jó ötlet mindenről neki döntenie…

-Nem, nem igazán. Inkább egy tengerparton. Nem tudom, miért, de tetszett az ötlet, hogy a víz ott nyaldossa körülöttünk a fövenyt, miközben mezítláb örök hűséget fogadunk egymásnak. Nyilván túl sok romantikus filmet láttam – vont vállat a lány.

-Hát, ha beéred a magyar tengerrel, akkor azért a tengert kipipálhatjuk – motyogta Simon, mire Anna rákapta a tekintetét.

-Akkor ezért megyünk Tihanyba? Ó, Simon! Te egy zseni vagy!

-Akkor jó lesz? – nézett felé reménykedőn, mire Anna elnevette magát:

-Veled? Bárhol, bármikor, bárhogyan! Csak a ruhámra vagyok kíváncsi, mert Adélt ismerve, valami divatbemutató kifutójára illő cuccot választott, az meg elég furán fog festeni a tóparton, de mindegy. Arról nem is beszélve, hogy egy hosszú ruhában, lapos cipőben olyan leszek, mint egy törpe, magassarkúban meg nyilván nem lehet a tóparton bukdácsolni…

-Hát, erről nem tudok nyilatkozni, mert még én sem láttam, mert azt mondta, nem szabad a vőlegénynek a menyasszonyt az esküvő előtt a ruhájában látni. – Azt nem tette hozzá, hogy nyilván nem valami hagyományos esküvői csodára kell számítsanak, ha rajta lenvászon nadrág és ing lesz csupán. …-Erről jut eszembe, szerinted vannak nudista esküvők? – kuncogott vidáman, mire Anna gyengéden vállon bokszolta.

-Az igazán elegánsak ott is magukra kapnak egy zoknit, egy fehér zoknit.

A nevetés egészen a szántódi révig elkísérte őket. A kompon alig voltak rajtuk kívül, a szeptemberi nyárvégi forgalomban nyugodtan állhattak a mellvédnél és a komp által keltett hullámokban halászó sirályokat nézték összesimulva. Aztán feltűnt előttük a tihanyi kikötő és visszaültek a kocsiba, hogy hamarosan csatlakozzanak a rájuk váró családtagokhoz.

90. fejezet 2. rész

-Ez a ruha egy álom! – simogatta Anna párásodó szemekkel a csípőjén lágyan leomló anyagot, ahogy a tükör előtt forgolódott. A fehérrel hímzett könnyű fehér anyag bármelyik tengerparti esküvőn tökéletes lett volna - és most az időjárással is úgy tűnt, szerencséjük lesz, mert a nap már magasan járt és ontotta a meleget. Előző nap este beborult az ég, feltámadt a szél és mindannyian idegesen lesték az időjárás-előrejelzést, ami ugyan megnyugtató híreket közölt, de biztosak mégsem lehettek benne. Amikor megérkeztek, Simon szülei, nővérei, Steph és Donald izgatottan fogadták őket a fogadóban, aztán egy könnyű vacsora után elköszöntek és mindenki korán lefeküdt. Ők külön szobát kaptak, amely egybe nyílt ugyan, de  kőkemény elhatározással az ajtó két oldalán maradtak, és hátukat az ajtónak vetve a fél éjszakát átbeszélgették. Még nem tudták, mi vár rájuk a nagy napon, Adél csak az utolsó pillanatban volt hajlandó megmutatni a ruhákat, így aztán viccelődve próbálták kitalálni, hogy Anna testvére mennyire ismeri őket, az álmaikat és a tűrőképességüket. Hajnal volt már, amikor halk suttogással búcsút vettek egymástól és aludni tértek. Nyugtalan álmokkal, de várakozásteljesen.

Claire kedvtelve nézte Annát a fotelból, ahol egy pohár Martinit kortyolgatott, amit Adél nyomott a kezébe. Leendő menye egyszerűen csodaszép volt, sötét haját kicsit felcsíptették, virágokat fontak bele, barnára sült bőrén pedig szinte világított ez a csodás finom anyag. Ahogy közelebbről megnézte, magyaros népművészeti minta volt rajta, csak a szokásos színes tarkaság helyett hófehérrel kivarrva. Mestermunka volt, el kellett ismerje, pedig már fente a nyelvét az egyszerű vidéki esküvő miatt, de még időben ráébredt, hogy ennek is meglehet, sőt máris megvan a maga varázsa. Például ez a páratlan ruhadarab. Anna nővére egy nagy házat bérelt ki nekik, Anna apjának, Simon vendégeinek a belső tó partján; a fiataloknak meg egy fogadóbeli szobát, ahol állítólag már korábban is laktak, amikor a fia itt forgatott. A két lánya ügyes kezekkel fonta bele a lány hajába a selyemvirágokat, amik megszólalásig olyanok voltak, mint a csokor üde margarétái. Anna mezítláb állt és éppen kérdezett valamit a testvérétől magyarul, amit ő nem értett, de Adél nevetve tűnt el a másik szobában és egy kisebb dobozzal tért vissza. Egy hófehér kis papucscipő volt benne, aminek a láttán a húga hálásan borult a nyakába. Aztán óvatosan, hogy Lizáékat ne hátráltassa a kényes műveletben, lábával kitapogatta a kis cipőket és belebújt. Látva az ő értetlen tekintetét, elmagyarázta, hogy már csak azért szorongott, hogy milyen kényelmetlen cipőben kell majd végig botladoznia a füvön, és Claire azonnal értette is, miről beszél. Ő maga is csendes hálát rebegett a férje előrelátásának, amiért szólt, hogy ne valami elegáns cipőt hozzon, ezért egy világoskék lapos kis cipőt is magával hozott, ami remekül passzolt a virágmintás ruhához, amit a szertartásra választott.

A másik szobában Richard és József elégedetten járták körbe a vőlegényt. Mindketten világos öltönyben feszítettek, nyakkendő nélkül, amiért nem győztek elég hálásak lenni ebben a melegben. Simon fehér lenvászon nadrágban és könnyű, finom anyagból készült bő ingben állt előttük, lábán egy egyszerű fehér tornacipővel, amire valahányszor ránézett, vigyorogni kezdett. Az ing azonban igazi művészeti remek volt, amit bárki láthatott, aki közelebbről megvizsgálta. A galléron és a kézelőn, amiben a bő ujj ráncolódott, fehér selyemmel hímzett minták fonódtak egymásba. Haját saját kezűleg túrta korán reggel és azóta se nagyon látta fésű, de éppen így lett tökéletes. Amikor az órára néztek, Richard bólintott, itt az idő. A zsebére csapott, a gyűrűs doboz a helyén volt, így aztán egy mély sóhajjal elindultak.

A tóparton egy kis sátor fehérlett, oldalain fehér fátyolszövet hullámzott a könnyű szélmozgásban. Az anyakönyvvezető már ott várakozott. A sátor előtt pedig a négy jómadár, mindegyikük hasonló öltözékben, mint a vőlegény, csak mogyorószín nadrággal és fehér inggel, amelyeket nem díszített hímzés. Stephanie izgatottan karolt bele Donaldba, aki szintén világos öltönyben feszített. Simon az apjával megállt a sátor előtt, szégyenlősen vigyorogva a többiekre, akik elismerésük jeléül az ujjukat mutatták, aztán Sam lefelé fordította az ujját, jelezve, hogy ezzel a szertartással a barátja halálra ítéli magát. A többiek egyszerre csapták nyakon. József a ház előtti parkoló szélén várta a lányát, aki Simon anyjának és testvéreinek karéjában megjelent az ajtóban. Előtte Adél jött, teljesen eltakarva előlük a lányt. Az apjához érve rámosolygott, aztán Joshba karolva előre ment a többiekhez. Claire pedig a lányokba karolva ment előre a pavilonhoz. József  a karjára fonta a lánya kissé remegő kezét, kisimított az arcából egy nemlétező hajszálat és nagyot sóhajtva csak annyit mondott: -Csodaszép vagy! Bárcsak anyád is láthatna! – aztán a meghatottságát álcázva, szipogott egyet és a rájuk várakozók felé fordult. –Indulhatunk? kérdezte meg a lányát, aki pírban égő arccal csak bólintott, így aztán elindultak.

Simon megbűvölve nézte Annát. Amióta csak ismerte, az egyik legszebb nőnek látta, akivel eddig találkozott, de most egyszerűen el volt bájolva. Azt hitte, teste minden centiméterét ismeri, de ez a légiesen karcsú tünemény mégis elvarázsolta. A hosszú, de lenge ruha úgy simult a testére a könnyű szellőben, mintha eggyé vált volna vele. A napfényben megcsillantak a fehér hímzőselyem szálai, és árulkodóan villantak át a karcsú lábak is a hátulról érkező fényben. A hajában a selyemvirágok úgy tündököltek, mintha csak az imént tépték volna le a réten és játékos kezek tűzték volna a sötét fürtök közé. Könnyű, határozott léptekkel közeledett feléje, szemében annyi szerelemmel, ami a legszebb ígéret volt a jövőjükre nézve.

Anna képtelen volt nem mosolyogni. A férfi, aki arra várt, hogy őt magával ragadhassa egész életére, még talán soha nem volt ilyen vonzó, mint ebben a fehér, vízpartra illő ruhában. Ha valaha is úgy gondolta, hogy ő tengerparti esküvőt szeretne, akkor Simon ezzel a szertartással a legtitkosabb vágyait is valóra váltotta. A kis pavilon mellett a tihanyi belső tó vize nyaldosta a fövenyt, amit jó másfél méteres szélességben aranyló homok borított. Nem emlékezett, hogy ez régen is így volt-e, ha nem is fű, de valószínűleg sötét, balatoni homok és hínár borította korábban azt a partszakaszt, de most gondos kezek világos homokot gereblyéztek el a parton. Fejük fölött szikrázóan ragyogott a nap, azúrkékre festve az égboltot, és előttük a tó vize zöldesen csillogott. Tökéletes volt.

József a fiatal férfi kezéért nyúlt és meghatott hangon csak annyit suttogott: -Az egyik legdrágább kincsemet bízom rád. Vigyázz rá nagyon és legyetek nagyon boldogok! – aztán összefonta a fiatalok kezét, rámosolygott a lányára, egy puszit nyomott a homlokára, majd félreállt a másik lánya mellé.

Az anyakönyvvezető mosolyogva figyelte az érzelmes jelenetet. Nap mint nap találkozott szerelmes, örök hűséget fogadó fiatalokkal, de ezek ketten szinte ragyogtak a boldogságtól. Megköszörülte a torkát és kérte a tanukat,hogy lépjenek a házasulandók mögé. Marcus és Adél megilletődötten léptek elő. Marcus leginkább, hiszen a fiúk között sorsolással dőlt el, ki legyen Simon tanuja, mert egyiküket sem akarta megsérteni a választásával. A kétnyelvű szertartás megkezdődött. Simon erőteljes Yes-e és megbicsakló Igen-je mellett Anna szégyenlős Igen-je, és kuncogós Yes-e mosolyt csalt a velük ünneplők arcára is. I do – mondták ki mindketten az ígéretet, hogy ezentúl jóban-rosszban egymás mellett állnak. Richard a kellő pillanatban odanyújtotta a gyűrűket, amiket a fogadalmat elismételve egymás ujjára húztak, és nemsokára, a felszólítást éppen csak megvárva két bódult szerelmes forrt össze egy hosszú csókban, akiket a világ mostantól Mr. és Mrs. Carmichelként ismerhet majd.

A papírok aláírása után mindannyian felsétáltak az apátsághoz, hogy a fiatalok Isten színe előtt is megerősítsék fogadalmukat, és a csodás panorámában gyönyörködő turistákkal nem törődve, boldog csókkal fogadták a fiúk jóvoltából rájuk záporozó rizsesőt, majd az ismeretlen szerelmeseknek kijáró ovációt és tapsot.

*

Mire a templomból visszatértek a tópartra, a pavilont átalakították. Eltűnt a hivatalos részhez használt asztal, helyét sörpadok és asztalok foglalták el, amelyek roskadoztak a finom falatoktól. Mellette egy hatalmas hordóban rengeteg jég között hűltek az italok, a sátor sarkában pedig néhány gitár és takarók bújtak meg felhalmozva. A tóparton fáklyák álltak, készen rá, hogy az este közeledtével meggyújtsák őket. De most még a napernyők árnyékában hűsölve zöttyentek le mindannyian a takarókra, lerúgva a cipőket, mint egy kellemes pikniken. Simon barátai elkattintottak néhány fotót, aztán Richard is körbejárt, hogy megörökítsen minél több pillanatot, végül Donald vette át tőle a feladatot, hogy az örömapa is ott feszíthessen a képeken.

Anna az egyik takarón üldögélt, ölében Simon feje, aki az ingét kissé kigombolva, lehunyt szemekkel élvezte a napfényt és a nyugalmat, ami a különleges esemény ellenére velük maradt. Valamikor régen, most úgy tűnt, a történelem előtti időkben, ő már egyszer elgondolkodott rajta, hogy megkéri egy lány kezét, aki akkoriban a legjobb barátja és egyben kolléganője volt. Amikor eljátszott a gondolattal, az egész aktus valahogy üldöztetésnek tűnt, talán azért nem is hozta szóba, mert megijedt attól a cirkusztól, ami követte volna. De most itt hevert a felesége ölében, tökéletesen elégedetten, a családjától és a legjobb barátaitól körbevéve és egyszerűen csak boldog volt. Ha ez a házasság semmi mást nem tartogatna neki, már ezért az élményért megérte. De biztos volt benne, hogy még nagyon sok ilyen békés pillanatban osztozhatnak majd, nem igazán tudta volna megfogalmazni, miért, de Anna közelében ebben biztos lehetett.

A férfi az oldalára fordult és Anna tekintetét keresve lágyan végigsimított a lány hasán. -Mrs. Carmichel! Mi a véleménye a tervemről, hogy itt, ebben a békés kis Paradicsomban indítsuk útjára az első szülöttünket?

-Hát, ha ezidáig nem sikerült volna, valamiért én is úgy érzem, ma éjjel itt a parton garantáltan sikerülni fog. Feltéve, ha a családjaink megteszik nekünk azt a szívességet, hogy időben aludni térnek. A barátaiddal kapcsolatban vannak ugyan fenntartásaim. Azt hiszem nem véletlen, hogy az a rengeteg gitár ott vár a sorára – biccentett a sátor sarka felé.

-Oké, egy kicsit játszunk, énekelgetünk, mert nem foszthatom meg őket a magyaros betyár-romantikától itt a tóparton, de ha másként nem megy, én aludni küldöm őket. Látni akarlak ebben a tóban, a virágokkal a hajadban;… Jézus, már a gondolattól is szűk lesz a nacim.

-Talán kérjünk Adéltól egy kis jeget! – kacsintott rá a lány, mire Simon felmordult:

-Adél már így is éppen eleget látott, még  sokat is, istenem, el nem tudom neked mondani másnap milyen zavarban voltam.

-Hát, végül is, látott ő már ilyet… - mormolta Anna. Nem gondolta volna, hogy a régi történet a mai napon is felbukkan, de a nővére felé nézve boldognak látta, ahogy az ő vöröshajú, szakállas vikingjébe kapaszkodva beszélget Simon nővéreivel. Ezzel az esküvővel pedig nem is bizonyíthatta volna ékesebben, hogy tényleg sok boldogságot kíván nekik és örökre feledni akarja a valaha történteket.

90. fejezet 3. rész

-Sok boldogságot, srácok! – telepedett le melléjük Tom és a telefonját mutatta, ahol Sylvie és Marlowe dobott puszit a sebtében összemontírozott képen az ifjú párnak. –A lányok üdvözletüket küldik és nagyon remélik, hogy hamarosan személyesen is átadhatják a puszijaikat.

-Ó jaj, most olyan lelkiismeret furdalásom van – sóhajtott Anna. –Marlowe igazán csodás kis koszorúslány lehetett volna.

-Az lehetett volna, de ők most New Yorkban vannak, mert Sylviet oda szólítja a kötelesség; én viszont nem voltam hajlandó még heteket vagy hónapokat várni az esküvővel. Ráadásul akkor már csak korcsolyában mondhattuk volna ki a boldogító igent – nyomott Simon egy puszit a lány szabadon hagyott nyakára. A könnyű kis borzongást, amit kiváltott, mindketten érezték és egymásra mosolyogtak. Ebben a mosolyban olyan ígéret volt, amelynek a hevét még Tom is megérezte.

-Hé, csak lassan gyerekek, én facér vagyok és irigy, szóval ne piszkáljátok fel bennem az alvó oroszlánt! – vigyorgott rájuk, mire Anna szégyenlősen odébb húzódott, de Simon a pillanat tört része alatt húzta vissza magához.

-Nehogy komolyan vedd! Amikor az ő esküvőjük volt, nagyjából onnantól nem hagyták abba a csókolózást, ahogy a pap felszólította őket. Már a fák levelei is belepirultak abba, amit műveltek. Mi kifejezetten szolidak vagyunk hozzájuk képest.

-Jah, mert ősz volt – vont vállat Tom és elmerengett azon a napon… Az emlékek nyilvánvalóan kellemes házimozit jelentettek. –De azt azért remélem tudjátok, hogy odahaza kaptok majd hideget-meleget ezért a titkon lebonyolított esküvőért.

-Az már nem izgat – vont vállat Simon. A lényeg, hogy ez tökéletes volt, Adélnak még külön meg kell köszönnünk, hogy végig tudta csinálni anélkül, hogy híre ment volna a dolognak.

-Már nem haragszol, hogy a lényeget kikotyogta? – simogatta meg Anna a férfi állát, aztán a szájához érve csillogó szemekkel nézte, ahogy a férfi nyelve végigsiklik az ujján, aztán finoman ráharap.

-Talán még reméltem is, hogy megteszi. Mert belőled kinéztem, hogy ha teljesen váratlanul ér a dolog, még képes vagy és nem-et mondasz – kacsintott rá a férfi.

-Hát, lehet, hogy megizzasztottalak volna, de a végén hagytam volna magam meggyőzni –mosolygott Anna, és Tom fején átfutott, hogy még a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a barátjának ilyen romantikus, játékosan felszabadult oldala is van nők közelében. Mindig kicsit félénk volt, aztán ezt a félénkséget bénasággal vagy idétlenséggel próbálta leplezni. Most azonban tisztán csak szerelmes férfi benyomását keltette, aki nem fél az érzelmeit kimutatni.  Jó hatással van rá Anna, ez nem is kérdés. Persze, a java még előttük van. Ha megkezdődnek a hétköznapok, még új és valószínűleg kevésbé szimpatikus vonásaik is felszínre kerülnek majd. Zengett a ház náluk is otthon eleinte, amikor Sylvie olyan nevetséges dolgokhoz kezdett ragaszkodni, mint a lehajtott wc-fedél és a cipősszekrénybe elrakott cipők. Mert ezek az apróságok klasszul lapítanak a kezdeti együttéléseknél, valahogy csak az a francos házassági papír hozza felszínre őket. Nem is értette miért.

Amíg ő a gondolataival volt elfoglalva, a másik kettő újra elmerült a maga kis világában, Anna szőlőszemekkel etette a férjét, egy-egy nagyobb szemet csókolózva roppantottak szét és osztoztak meg rajta. A szájában összefutott a nyál, ahogy arra gondolt, ezt ők Sylvievel még sosem csinálták. Hát, hiába, jó pap is holtig tanul, tartja a mondás és csendben felkelt, hogy a többiekkel megbeszélje a másnapi indulást.

Marcus az egyik asztalnál könyökölve nézte az ifjú párt a távolból. Látta, hogy Tom ott hagyja őket és magában epésen meg is jegyezte, hogy éppen ideje volt, mert innen már úgy nézett ki, mintha harmadiknak akarna beszállni a buliba. Nem tudta volna megmondani, mi a baja tulajdonképpen, de nem érezte magát jól a bőrében. Ha nagyon nevén akarta volna nevezni a dolgot, talán az irigység lett volna a jó kifejezés rá. Igen, irigy volt. És ez meglepte, mert szakmailag sosem érzett ilyet. Simon a zenét félretéve a filmre koncentrált, ami nem az ő közege volt, így színtiszta örömmel gratulált neki minden újabb siker után, de ez a pillanat most más volt. És teljesen irreális, ezzel tisztában volt. A nőknél sikere volt, úgy váltogatta a barátnőit, mint más férfiak a fehérneműjüket, és eddig a percig ez így is felelt meg neki. De most látva annak a kettőnek a külön kis világát, amiben elmerültek és kívül rekesztettek mindenki mást, most irigyelni kezdte ezt a különleges kötődést, ami feledtetni tudta a barátjával, hogy innentől nem létezik majd más nő, csak Anna. Hogy tudja ilyen könnyedén és önként elfogadni ezt a csapdát? És ő miért nem képes erre az érzésre?

Tom zökkent le mellé a padra, és ő a sörébe bambulva nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megkérdezze tőle: -Hogy tudtok egyetlen nő mellett lehorgonyozni? Nem hiányzik, hogy néha egy másik test, más színű haj, más ízű száj feküdjön mellettetek az ágyban? Hogy mást mondjon, másként érjen hozzád? Hogyhogy nem unjátok meg egy idő után?

Tom töltött magának egy barackpálinkát, amit egyetlen nyelettel leküldött a torkán. -Őszinte legyek? Néha hiányzik. A férfi vadásznak született. De vannak dolgok az életben, amik megérik az áldozatot, ha ez a jó szó a házasságra. Gondolj bele, az egészet azért találták ki, hogy a férfiak elvileg biztosak legyenek benne, az utódaik tényleg az övéik. Oké, erről az idők folyamán bebizonyosodott, hogy erre nem lehet garancia egy házasságlevél, de azért ideális esetben a párokat bizonyos határok közé szorítja. Az ember akaratlanul is meg akar felelni évszázados, évezredes elvárásoknak is, azon túl, hogy egy legbelső kényszernek, amit úgy hívnak: Becsület. Persze, ez igaz lehet akkor is, ha nincs papírod arról a kapcsolatról, de valahogy a papír hangsúlyosabbá teszi. Nem tudom, de valahogy így érzem. De hogy visszatérjek az eredeti kérdésedre, a hűség nem olyan rossz dolog, mint képzeled. Évek múlva is fel lehet fedezni valami újat, valami izgalmasat, persze, talán tudatosan kell is törekedni erre a vágyra és nem szabad hagyni, hogy unalomba fúljon az egész. Az ember idővel átértékel dogokat. Egy olyan meghittség alakul ki, ami többet ér annál az izgalomnál, ami kezdetekben jellemezte a kapcsolatot. … Hát, szóval ilyen az, amikor megtalálod azt a nőt, akivel vágyni kezdesz erre a nyugalomra. De amíg a nő nem jön, addig nyilván a vadász-ösztön az erősebb.

Marcus elképedve nézett rá. Örökké ökörködő barátjától ennyi komoly gondolatot az elmúlt sok-sok évben összesen nem hallott. Talán tényleg van benne valami, ha a megfelelő nő mellett kiköt az ember, akkor az esze is megjön idővel? Vagy csak a kor tenné? Á, az biztos nem, mert akkor neki kéne itt okosakat mondania, nem pedig összezavarodva ülni és hülyeségeket kérdezni. Nagyon sóhajtott, és rámutatott a hosszú nyakú muris üvegre, amiből Tom az előbb töltött. -Tölts nekem is egyet, ha attól a cucctól lettél ilyen okos! És ha már a kezedben van, tölts a többieknek is, mert ahogy elnézem, mindannyiunkra ráfér, hogy egy kicsit más szemmel kezdjünk szétnézni a világban. Túlságosan is irigylésre méltónak tűntök Simonnal egy ideje. Itt az ideje, hogy kipróbáljuk, tényleg így van-e.

*

A délután úgy szaladt el, mint egy pillanat. A társaság felszabadultan heverészett a fűbe terített takarókon, a fiúk néha zenéltek kicsit, Lizzy és Anna is bekapcsolódott az éneklésbe, aztán mindenki legnagyobb elképedésére Richard is dúdolgatni kezdett. Claire nevetve csókolta szájon, hogy elhallgattassa. Donald és Steph tátott szájjal nézte a máskor összegubancolódott idegcsomóként viselkedő Simont, ahogy ellazultan, a nadrágszárat felcsavarva bóklászott a tóparton Annával, aki a drága ruhát felcsippentve tocsogott mellette a bokáig érő vízben. Kis kavicsokat szedegettek, aztán nagy nevetések mellett kacsáztatni próbálták a víz színén. Egy-egy sikeresebb próbálkozást boldog csókkal ünnepeltek meg, végül visszasétáltak hozzájuk és lerogyva a takaróra belefolytak az éppen zajló beszélgetésbe. Idővel meggyújtották a fáklyákat, Simon nővérei összeszedegették a papírtányérokat és poharakat, aztán lassan szállingózni kezdtek vissza a ház felé. Claire Richardot ébresztgette, aki halkan hortyogva feküdt mellette. Sam és Bobby a gitárokkal a kezükben ballagtak fel a házhoz. Josh Józsefet átölelve magyarázott valamit kissé pityókás hangulatban, aminek láttán többen vigyorogva tették fel a kérdést, hogy netán újabb esküvő van-e a láthatáron. Adél a szemét forgatva karolt bele a barátjába, aztán úgy döntött, ha Claire-nél bevált, akkor ő is csókkal fojtja bele a pasijába a megállíthatatlanul ömlő szövegáradatot. Az egész társaság az ifjú párból sugárzó boldogság ködében, jó hangulatban készülődött az esti pihenéshez. Ők ketten pedig lassan magukra maradtak a parton. Senki nem búcsúzkodott tőlük, csak csendben, szinte észrevétlenül hagyták, hogy a kellemes délután után végre zavartalanul övék lehessen az este és az éjszaka.

-Ez jobban sikerült, mint ahogy valaha is álmodoztam róla – sóhajtott Anna a csillagos égboltot nézve.

-Idáig. De most valami úgy tűnik, belekavar a terveimbe – mormogott Simon, mire a lány meglepve nézett rá.

-Micsoda?

-Ez - simított végig a férfi a lány kissé libabőrös bőrén. –Ezt nem kalkuláltam bele, hogy ilyenkor már hűvösek az esték és az éjszakák, bármilyen szép napos idő volt.

-Tényleg – borzongott meg könnyedén a lány, bár ő a maga részéről betudta volna az enyhe remegést a férfi közelségének, de most, hogy Simon felhívta a figyelmét rá, már ő is érezte, ahogy a levegő kissé nyirkosra hűl és beszivárog a vékony ruha alá. –Hát, akkor a nászéjszakánkat kénytelenek leszünk ágyban, puha párnák között, teljesen konvencionálisan eltölteni – vigyorgott a férjére, akinek felcsillant a szeme.

-Hát, talán a konvenciók ellen tehetünk valamit. De gyere, mert a végén még megfázol! – húzta fel a lányt, aztán amikor Anna felszisszent, ahogy vékony kis cipőjében rálépett valami keményre, a férfi az ölébe kapta és úgy vitte a ház felé.

-Hát ti? – nézett rájuk csodálkozva Adél, amikor megjelentek a hallban.

-Nagyon lehűlt az idő, nem akarom, hogy megfázzon a feleségem – csókolta meg Annát a férfi, és a szobájuk felé indult vele. Adél titokzatos kis mosollyal nézett utánuk, aztán ment, hogy intézkedjen, nyugodtan felpakolhatnak mindent a partról.

*

-Nem láttad Annát? - kapott Adél karja után Simon, aki nyitott, lobogó inggel és mezítláb bukkant fel egy fél óra elteltével. A lány már éppen indult volna a saját szállásukra, ahol a szülők és Josh már nyilván lepihentek.

-Az előbb itt vitted a karodban. Talán gondold végig, hol tetted le, nyilván ott kéne keresned – vigyorgott rá a sógornője, de aztán az ideges szemrebbenésre komolyságot erőltetett magára. –Nem, nem láttam. De nyilván nem lógott meg a nászéjszakájáról. Biztos a fürdőszobában van.

A férfi egy elmegyógyász pillantásával mérte végig. –Sejted, hogy ott néztem meg először, már csak azért is, mert …, szóval, ott már néztem – harapta el a mondatot.

-Akkor nem lehet más, mint hogy megszöktették… - vigyorgott még mindig Adél. Délután Simon barátainak mesélt mindenfélét a hagyományos magyar lagzikról, sejthette volna, hogy ezeknek az őrülteknek pont a legvadabb dolgok ragadnak meg a fejükben. A részletekbe nem avatták be, de annyit sustorogtak összedugott fejjel, hogy nyilván megszültek egy nagy és feltehetően otromba viccet. Már amennyire az eltelt néhány órában megismerte őket, nem hagynak ki egy ilyen alkalmat, hogy meg ne szívassák a barátjukat.

-Megszöktették? Mégis ki a franc szöktette volna meg? És miért ment volna az illetővel? – nézett a lányra Simon olyan pillantással, amibe akár egy verés is belefért volna. Ajaj, akkor most neki is mesélnie kell az itteni hagyományokról, mielőtt a rendőrségre rohan ijedtében - gondolta a lány.

-Tudod, itt egy igazi lagzin a nagy eszem-iszom után lett volna menyasszonytánc is, amikor a vendégek pénzt dobálnak egy kosárba azért, hogy egy-egy fordulóra megforgathassák az új asszonyt, aztán a végén az ifjú férj fogja a kosarat és az asszonyt is, és megszökteti a mulatságból. Én ezt meséltem el a fiúknak, de azt hiszem, a barátaid kitaláltak egy másik verziót. A szöktetés szó tetszhetett meg nekik. Lehet, hogy úgy gondolták, ha nem is gyűjtöttetek pénzt a tánccal, azért fizethetnél nekik érte, hogy visszaadják neked az asszonyt. Egy nászéjszaka végül is – azt mondják – minden pénzt megér.

-Micsoda? – kerekedett el Simon szeme. –Azt akarod mondani, hogy a haverjaim lenyúlták a feleségem, és ha azt akarom, hogy ma éjjel az ágyamban tudhassam, akkor fizetnem kell nekik érte?

-Hát, szerintem valami ilyesmi történt, de nyilván hamarosan tudni fogod, mit találtak ki. Én a helyedben nem izgatnám magam.

-Oké, de ha tíz percen belül nem jelentkeznek, akkor utánuk megyek, mert ez nekem így elsőre túlmegy a vicces játszadozáson. Annát akarom, nem a hülyeségüket!

Adél kicsit szorongva gondolt rá, hogy úgy tűnik, a barátai nem jól mérték fel, a viccelődésben meddig mehetnek el. Anna kapcsán Simon nem ismert tréfát. Aztán megzizzent a telefon a zsebében és bocsánatkérően a férfira nézett. A hívó azonban nem az apja volt, még csak nem is Josh, hanem az a borzas srác, Marcus.

-Téged keresnek – nyújtotta a sógora felé a készüléket és a férfi némi szemforgatás kíséretében a telefon után nyúlt.

-Hova tüntettétek? - morrant bele a telefonba, aztán elképedten hallgatta a barátja útmutatásait.

*

-Azt hiszem, sikerült kiakasztani – motyogott Marcus, ahogy kinyomta a telefont és a többiekre nézett. –Ennél már csak akkor lesz pipább, ha a számlát is megkapja – vigyorodott el, ahogy a sötét vízen a távolban ringatózó hajóra nézett. Anna nővérének meséjéből jött az ötlet, és még mielőtt mindannyian kiütötték volna magukat, sikerült is villámgyorsan megszervezni a dolgot. Ahogy a világ számtalan pontján, úgy itt is igaznak bizonyult a mondás, hogy pénzért bárkit és bármit meg lehet vásárolni, az sem gond, ha hirtelen kell cselekedni. A kényelmes vitorlást kibérelni meglepően simán ment, egy megfelelő méretű szörfdeszkát szerezni már bonyolultabb volt. A vitorlást az utasításaiknak megfelelően a parttól távol horgonyozta le a tulajdonos, aztán egy kis motorcsónakkal visszahozta őket a partra, Annát a hajón hagyva. Arról pedig Marcus gondoskodott, hogy a lány ne szökhessen meg a hajóról. Csak reménykedni mert benne, hogy az ötletnek ez a része nem volt-e csúnya melléfogás.

*

Simon hátán a finom anyag izzadt rongyként tapadt, mire futva a kikötőhöz ért. Egy narancsszínű folt ringatózott a vízen, rajta egy hosszú lapáttal. Akkor ezzel a kis lélekvesztővel kell a feleségéért mennie? A szemét meresztve felfedezte a sötét foltot a vízen, ezért aztán óvatosan a part mellé húzta a szörfdeszkát és átmászott rá. Pár pillanatig az egyensúlyát próbálgatta rajta, aztán az evezőért nyúlt és lassan a távoli hajó felé kezdett lapátolni. Szerencsére a víz sima volt, mint a tükör, így viszonylag jó tempóban haladt. A hajó mellé érve elkapta a hajó faráról lógó kötelet és hozzákötötte a deszkát, aztán felmászott a fedélzetre, ahol kísérteties csend honolt. Ezektől a hülyéktől kitelik, hogy Anna nincs is itt, ő meg lapátolhat vissza a partra. Kinyitotta a kajüt ajtaját és lemászott, aztán elkerekedett szemekkel és egyre növekvő dühvel pislogott a gyertyafényben az ágyon heverő lányra, akinek a kezeit valamelyik marha kikötötte az ágy felett futó csőhöz.

-Szia! – súgta halkan Annának, aki egy grimasz kíséretében biccentett neki, de szólni nem tudott, mert a száját egy kendővel bekötötték. Először ezt vette le róla, aztán a csuklója felé nyúlt, de egy hirtelen ötletre megállt a mozdulat közben.

-Megijedtél? – simogatta meg a lány arcát, aki végre normálisan vehette a levegőt.

-Hát, igazából csak akkor, amikor Marcus bekötötte a számat. Még jó, hogy nem vagyok náthás, mert akkor nehezen kaptam volna levegőt, de így is nagyon kiszáradt a szám. Bár pezsgőt hagytak itt – grimaszolt. …-Tom nyitott be a szobába, hogy Te hívsz, én meg pattantam azonnal, eszembe se jutott, hogy mire készülhetnek. Aztán villámgyorsan betuszkoltak egy taxiba. Útközben elmesélték, hogy Adéltól jött az ötlet, amit nyilván egy kicsit továbbfejlesztettek, mert az kizárt, hogy a nővérem ilyet mesélt volna nekik – mozgatta meg a csuklóját, de a férje egyelőre úgy tűnt, nem vesz tudomást a szabadulási vágyáról. –Aztán egy motorcsónakkal idehoztak mindannyiunkat a hajóra, engem Marcus behozott ide, és már csak azt hallottam, hogy távolodik a csónak. Aztán csak vártam és vártam, hogy a megmentőm megérkezzen. De úgy látom, az én hercegem ki sem akar szabadítani – húzta meg újra a kötelet.

Simon elgondolkodva nézte, arcán a korábbi feszültség már eloszlott, helyét egy farkasvigyor vette át, ahogy a lányhoz hajolt. -De most már nem félsz, ugye?

-Kellene? – nézett rá összehúzott szemekkel a lány, mire a férfi megcsóválta fejét.

-Tőlem? Soha!

-Akkor, most hogyan tovább? – nézett rá a lány mosolyogva, mire a férfi felállt és vetkőzni kezdett.

-Azt hiszem, a nászéjszakánkat ezen az úszó börtönön töltjük, mert az kizárt, hogy ezt a hajót én épségben a kikötőbe vigyem, főleg a sötétben; a szörfdeszkáról meg inkább ne boruljunk be mind a ketten. De talán nem is baj, itt legfeljebb a halak hallják, miféle konvenciómentes dolgokkal múlatjuk majd az időt. Első lépésként nem is olyan rossz ötlet ez a kötél. Tetszik nekem a gondolat, hogy a foglyom vagy, szépségem – mire a mondandója végére ért, már megszabadult minden ruhájától és férfias szépségében a lány mellé mászott a keskeny franciaágyra. –Lehetne nagyobb itt a hely, de majd találékonyak leszünk – simított végig Anna testén.

-Hát, arra szükségünk is lesz, tengerészem, mert ezt a ruhát le nem húzod rólam, amíg a kezem ide van kötve – nyögte a lány vágyódóan feszülve a férfi meleget sugárzó teste felé.

-Ha az ember valamit annyira akar, mint én most téged, akkor mindenre talál megoldást – suttogta a férfi, miközben a vékony anyagot centről centire húzta egyre feljebb, felkorbácsolva vele mindkettőjük vágyát. Amikor már a lány fején is átbújtatta a ruhát, a drága, díszes hímzés a csuklói körül csavarodott egy csomóba gyűrve. A vékony csipke fehérnemű már nem jelentett problémát és hamarosan a lány meztelen teste derengett a gyertya rebbenő fényében.

-Csodaszép, Mrs. Carmichel! – suttogta elismerően Simon, aztán a lány lábujjaitól indulva araszolt egyre feljebb és ujjainak leheletfinom érintéseit a szája forrósága követte. Anna szinte már öntudatlanul adta át magát a kényeztetésnek és a csuklóit fogva tartó kötél szorításában vonagló testtel veszett el újra és újra az extázisban, észre sem véve, hogy közben a férfi nemcsak az érzékeit szabadította fel, hanem őt magát is. De amikor végre Simon elmerült a testében, karjaival szorosan ölelte át, és az őket körbevevő víz locsogásában elveszve sóhajtotta bele az éjszakába: szeretlek!

Perlekedők 89. fejezet (2 részben)

89.

 Amíg Anna és Simon Győrnél ráhajtottak az M1-es autópályára, a Pozsonyi utcai lakásban Adél az utolsó simításokat végezte. Ez az ő személyes meglepetése volt a húgának, aki talán tényleg  nem is sejti, miféle összeesküvés készülődik a háta mögött. Egy pillanatra megállt a keze mozdulat közben, ahogy a dunai szélben lágyan lengedező anyagot erősítette fel a terasz állványaira, hogy az  erős napsütésben is lágy, szűrt fényt biztosítson a puha bútorokon pihenőknek. Amikor megtudta, hogy Anna és Simon összejöttek, minden sejtjével szerette volna megakadályozni a kapcsolatukat. Nem mintha féltékeny lett volna. Nem mintha úgy gondolta volna, hogy a huga nem elég jó egy befutott színésznek, vagy ne illenének össze. Még az sem fordult meg a fejében, hogy a saját tapasztalatai alapján a férfi nem érdemes a húga szerelmére. Egyszerűen csak azt hitte, annyira két világból származnak, hogy nem lehet közös jövőjük. Már nem is értette az akkori félelmeit, hiszen a vak is láthatta, hogy tökéletesen kiegészítik egymást.

A húga robbanékonyságát Simon nyugodt ereje ellensúlyozza. A férfi időnkénti kirobbanásait pedig Anna könnyen kiengesztelhető természete. Amennyire ő tudta, ezek  ketten nemcsak testileg őrülnek meg egymásért, de annyira közös érzelmi hullámhosszon rezonálnak, ami igazán ritkaság számba ment. Első kézből tudta, hogy mi a különbség a két dolog között. Amikor végzett, vetett még egy utolsó pillantást a mindent elborító virágcsokrokra és a színes gyertyák sokaságára, aztán karjára fektette a varrónőtől ma reggel elhozott ruhát rejtő zsákot, amit ő fog magával vinni Tihanyba, hogy teljes lehessen a meglepetés.

*

Claire türelmetlenül toporgott a fürdőszoba előtt Richardra várva.

-Szerintem mégis el kellett volna hozni a szmokingodat – nézte a kezében tartott világos színű öltönyt. –Milyen esküvő lesz ez? Ha már itt lesz, egy pocsolya partján, kiégett, elszáradt nyári réten, rokonok, vendégek nélkül, elegáns fogadás nélkül, legalább mi megadhatnánk a módját.

-Jah, akkor aztán feszenghetnénk, mint a pingvinek a sivatagban, és csak nevetségesek lennénk. Nyugi! A gyerek akarta így és ez az ő esküvője, nem a tied. Ha ő azt kéri, fürdőnadrágban jöjjek,akkor abban jövök. Szerencsére nem szúrt ki velünk, mert nem igazán szeretném mutogatni a pocakomat. Ez az ő nagy napjuk, próbáld lenyelni a békát. Amúgy ez egy elegáns öltöny és remekül fog mutatni a virágos ruhád mellett, amiben olyan fiatal vagy,mint amikor összehoztuk a vőlegényt. Ha rád nézek, el sem hiszem, hogy elröpült közben huszonnyolc év – nyomott egy szeretetteljes puszit a felesége orrára, akit ezzel a bókkal elegánsan ellavírozott az esküvőszervezés kényes témájától. Szíve szerint ő is nagyszabású vacsorával ünnepelte volna a fiatalokat, megmutatva rokonoknak, barátoknak, hogy milyen szépek és szerelmesek a fiatalok, de ez tényleg  az ő napjuk, és az ő szavuk a döntő. Egy kicsit így is izgult, vajon leendő menye mit szól majd a meglepetés-esküvőhöz, mert ebben az egy kérdésben nem volt egészen meggyőzve.

-Még csak egy éve ismerik egymást. Úgy félek, hogy  elkapkodják a dolgot  – sóhajtott az asszony maga elé meredve.

-Claire! Én három hónap után tudtam, hogy veled akarom leélni az életemet. Sőt, tulajdonképpen tudtam én már az első napon, csak téged tartott három hónapig meggyőzni, hogy ne félj hozzám kötni az életedet.

-Az más! A mi életünk normális volt, de ez a világ, amiben ők élnek...

-Majd megteremtik a maguk kis normális világát, ami megvédi őket a körülöttük folyó őrülettől. Sikerült már ez másoknak is. Már eddig is volt alkalmuk felmérni az összekötő kapocs erejét, és kiállták a próbát. Ne aggodalmaskodj már annyit, inkább pakolj, aztán béreljünk egy kocsit és induljunk, nehogy összefussunk velük itt a városban, aztán odalegyen a meglepetés!

*

Stephanie Donaldba karolva lépett ki a budapesti repülőtér érkezési csarnokából. Az elegáns, bérelt szedán már ott parkolt a kijáratnál, és néhány perc múlva a férfi már magabiztosan fordult rá a város felé vezető útra.

-Istenem, ezt se gondoltam volna még egy évvel ezelőtt! – sóhajtott a nő. –Még egy kölyök volt, amikor megismertem, a szemem láttára vált férfivá, most meg hamarosan férj lesz, és ha a tempóból nem vesz vissza, akkor rövidesen talán apa is.

-Már azt hittem, azt mondod, ha ilyen ütemben intézi az ügyeit, akkor hamarosan elvált férfi lesz – morgott a férfi az orra alatt.

-Ne fesd az ördögöt a falra! – nézett rá szemrehányóan a nő.

-Nem is, hiszen most ünnepelni fogunk. Csak próbálom reálisan nézni a jövőt.

-Ez nem realitás, ez pesszimizmus! – csattant fel Stephanie, akinek rosszul esett a romantikus hangulatnak ez a durva megerőszakolása.

-Az ő életével ez majdnem borítékolható – sóhajtott Donald. –Igazán láttam már éppen elég megromlott házasságot. Az állandó távollét, rengeteg csinos kolléganő, rajongók, szentnek kell lennie annak az asszonynak, aki bírja ezt a nyomást.

-Vagy szerelmesnek... – nézett rá a nő, mire Donald grimaszt vágott:

-A szerelem elmúlik.

-De a nyomában kialakuló szeretet megóv a görbe utaktól. Ne legyél már ilyen ünneprontó! – nézett rá szemrehányóan az asszony.

-Persze, nem is leszek. Sőt, én leszek a legboldogabb, ha nem lesz igazam. Megérdemelné a srác, hogy boldog legyen!

-Na, végre! Már azt hittem, mindenki jobban jár, ha lekéssük az esketést, még a végén ott is kifejtenéd a véleményedet, aztán megbántanád szegény kölyköt. De ennek a lánynak nincsenek barátai? A nővére szerint csak mi és Simon legjobb barátai vagyunk meghívva a szűk családon kívül. Ez egyrészt nagyon bensőségessé teszi és igazán megtisztelő, de ugyanakkor olyan szomorú, nem?

-Gondolom, a távolság felőrölte a korábbi baráti kapcsolatait. Látod, erről beszéltem. Még a barátságok sem ússzák meg, akkor szerinted egy párkapcsolat miért lenne kivétel? Amúgy meg nem rossz ötlet egy ilyen szűk körű fogadás. Ha mégis véget érne a nagy örökké tartó fogadalom, kevesebb pénzt dobtak ki az ablakon, mint egy hét országra szóló fogadással.

-Hogy lehetsz ilyen cinikus? Vedd tudomásul, hogy ez egy életre szóló kapocs lesz, aminek ez a személyes, mondhatni intim fogadalom lesz az alapja. Szerintem ez nagyon szép gondolat. Még akkor is tetszik, ha kiegyenesedik a hajam, ha arra gondolok, mi melóm lesz vele, hogy ezt beadjam majd a sajtónak. Sokan megorrolnak majd Simonra, még szerencse, hogy ez őt valószínűleg egyáltalán nem érdekli. Ahogy őt ismerem, valószínűleg tesz rá, hogy kinek mi a véleménye. Ez már abból is látszik, hogy talán mindenki azt várta volna, hogy az egyik legjobb barátját, Cyntiát is hívja meg.

-Na, az szép lett volna! Azt te sem gondolhattad komolyan!

-Szerinted tudja?

-Kicsoda, Micsodát? – forgatta a férfi a szemét az asszony szokásos gondolati bakugrásán.

-Hogy mi...

-Mi van velünk?

-Ne csináld már! Tudod, hova akarok kilyukadni!

-Steph! Tudja! Régebben tudja, mint mi magunk. Más ügyeiben ugyanis ő is nagyon okos tud lenni.

-Akkor nem fog kiakadni, hogy kéz a kézben jelenünk meg?

-Steph! Jó, ha észre fogja venni, hogy ott vagyunk egyáltalán. Ahogy ismerem, Annán kívül senkit és semmit nem fog látni. És a zabszem a fenekében lesz, nehogy visszafelé süljön el a nagy meglepetése. Inkább keresd elő a címet, amit küldött a nővére, mert fogalmam sincs merre kell menni és beprogramoznám a GPS-be – zárta rövidre a nő aggodalmait Donald, aztán bekapcsolta a rádiót és felerősítette a zenét. Simon szerelmi életének taglalása legalább annyira zavarba ejtő volt, mint a sajátjáé, így inkább elejét vette a további faggatózásnak.

*

-Nem hiszem el, hogy meglépi! – húzta meg a sört Bobby, miután a csinos stewardess után nézett, aki az előbb letette elé a dobozt.

-Miért? Szerelmes – vont vállat Tom, mire a többiek egy emberként fordultak felé.

-És?

-Mi az, hogy és? Szerelmes, tehát elveszi a lányt, akivel le akarja élni az életét.

-De hisz még csak 28 éves. Rengeteg ideje lenne még keresgélni. Erre elveszi az első lányt, akit az útjába sodort az élet – tárta szét a kezét Marcus.

-Nem az első! – mutatott rá a tényre Tom, aki boldog házasemberként nem is értette, a többiek miért értetlenkednek barátjuk nősülési szándékán.

-Oké, nem az első. Oké, Anna tényleg nagyon csinos – hagyta jóvá Marcus, aki előtt egy pillanatra felrémlett, ő maga is pillanatok alatt került a lány bűvkörébe, de azért házasság, és talán nem is olyan sokára gyerek. Tomnál sem értette, de Simon, nála talán még annyira sem. A világ a lábai előtt hever, csak ki kellene nyújtania a kezét és a nők egy intésére zuhannának az ágyába. Erre önként akar monogámiát fogadni. Felfoghatatlan.

-Az, nagyon csinos ... – mormolta közben Bobby is, aki szintén megízlelte annak idején a varázst, amit a lány egy röpke pillanatra önkéntelenül is rá bocsátott. –Szépek lesznek a gyerekeik – húzta vigyorra a száját és kihörpölte az utolsó kortyokat is, aztán egy hangos reccsenéssel összenyomta az aluminium dobozt. Az előttük ülők szemrehányóan néztek hátra.

-Miért, Anna terhes? – kapta fel a fejét Sam, mire csak vállvonogatás volt a válasz a többiek részéről.

-Hát, ha eddig nem volt, akkor ezen az előrehozott nászúton hátha összehozták – vont vállat Tom. –Akár köthetünk is fogadásokat...  – tette hozzá igazi angol módjára, akinek mindene a fogadás.  Végül három az egyhez fiúra voksoltak, és erre az új fejleményre muszáj volt újabb söröket kérni.

89. fejezet 2. rész

-El sem hiszem, hogy újra itt vagyunk! – motoszkált Anna a kulcsával a kulcslyukban, s végül Simon megunva a vacakolást, kivette a kezéből és kinyitotta az ajtót. Késésben volt, mert a kocsit visszaadni egy örökkévalóságnak tűnt, ráadásul a vendégeknek – akiket várt – még se híre, se hamva nem volt, pedig már indulnia kellett volna. Már az első pillanatban érezhető volt a tömény virágillat, ezért egy röpke mosoly suhant át az arcán. Ezek szerint Adél szép lassan a kívánságlistája minden pontját kipipálta. Szélesre tárta az ajtót Anna előtt és egy gáláns mozdulattal körbemutatott. -Légy üdvözölve itthon!

-Ó, istenem, Simon! Ez csodaszép! De hát hogyan voltál képes...?

-A megfelelő kapcsolatok sokat segítettek – kacsintott rá a férfi vidáman.

-Adél, mi? Ugyanis csak neki van kulcsa ehhez a lakáshoz – vonta le a lány a következtetést. ...- Bár, meglep, hogy éppen vele szövetkezel.

-Miért? – vágott őszintén értetlen képet a férfi. -A nővéred. Mégis, kivel kéne szövetkeznem, ha meg akarlak lepni? A volt pasiddal?

-Nana, ezt a témát most hagyjuk abba! Én mikor emlegettem fel az exeidet?

-De csak mert nem voltak annyian.

-Az lehet, de aki volt, az annál komolyabb volt - mormolta a lány. ...-Erről jut eszembe, már régen beszéltünk Róla –nyomta meg az utolsó szót.

-Jézus, Anna! Cyntiáról akarsz beszélgetni? Nincs jobb dolgod? Mire vagy  egyáltalán még kíváncsi?

-Igazából semmire, csak arra, hogy mennyire követted a sorsát mostanában...

-Követtem, nagyjából ... – vont vállat a férfi. -Barátok voltunk, Anna...

-Hát, tudod, amit művelt veled, az nálam már túlment a baráti simliskedésen, de ez a te dolgod. És mi hír róla?

-Komolyan tudni akarod?

-Nem igazán, de lehet, hogy nem árt tudnom, rosszabb, ha tőle vagy újságokból tudok meg dolgokat, mintha tőled, azt hiszem – vont vállat bizonytalanul a lány.

-Oké, állítólag beiratkozott az UCLA-ra, angol irodalom szakra, de ezt én is csak olvastam, egy olyan portálon, aminek a híreiből nyugodtan gyököt lehet vonni. Vele nem beszéltem róla. Mikor is tettem volna, amikor hetek óta csak kettesben vagyunk?

-És? ... Így utólag milyen érzésed van ezzel az utazással? – váltott témát hirtelen a lány a férfi legnagyobb megkönnyebbülésére. Ha volt téma, amit nem akart mostanában feszegetni, az Cyntia volt. Ha hazaérnek, úgyis megkapják csőstül a nyakukba a vele kapcsolatos találgatásokat és a rajongói utálatát, ezzel azért tisztában volt.

-Gyűlölöm – nyögte ki az első szót, ami hirtelen az eszébe jutott.

-Micsoda??? – kerekedett el Anna szeme. Azt várta, hogy Simon majd szuperlatívuszokban beszél az eltelt hetekről, de ez az aprócska szó, elképzelni sem tudta, miért éppen ez jutott a másik eszébe.

-Hogy vége..- tette hozzá Simon magyarázatképpen. -El tudnám tölteni az egész életem azzal, hogy a világot járjuk és szeretkezünk. Először éreztem igazán az örömét annak a pénznek, amit megkerestem. Furcsa lesz visszamenni a dolgos világba.

-A fenét, szerintem már ég a talpad alatt a pesti flaszter, és alig várod, hogy végre kamera elé állhass. Néha már láttam rajtad, hogy elvonási tüneteid vannak, mert már a térfigyelő kamerákba is belemosolyogtál... – nevette el Anna a dolgot, aztán a fürdőszoba felé indult.

-Van kedved megmosni a hátam? – kacsintott a férfira, aki éppen az órájára pislogott.

-Reggel zuhanyoztunk – érkezett a válasz, amitől nagyjából a küszöbbe gyökerezett a lába. -És?

-Igaz. Bocs, akkor vedd úgy, hogy el sem hangzott az előbbi felhívás keringőre! – mormolta halkan az orra alatt, de látta, hogy Simon is meghallotta és összerezzen, ahogy kihallja belőle a sértettséget. Nyilván ennek a következménye volt, ahogy hátulról átölelte és belecsókolt a nyakába, de most már ő vette durcásra a figurát és a teraszajtóhoz lépett. Kinyitotta és a megdöbbenéstől benne akadt a hang.

-Oh, ez csodálatos! ...Nézd Simon, ma éjjel akár idekint is alhatunk, ez fantasztikus. Már olyan régen meg akartam csinálni, de valami mindig közbejött, aztán nekivágtam a világnak, és teljesen el is feledkeztem róla. Pontosan így képzeltem el! – simogatta a finom anyagot, aztán a férfi felé fordult, aki már megint az óráját nézegette.  Anna a két ujja közé fogta a férfi vékony, erőteljes állát és úgy húzta magával, aztán alig lépték át a küszöböt, mohón hozzátapadt és megcsókolta.

-Várj! Most ne! – fejtette le finoman a férfi a kezeit, mire Anna döbbenten nézett rá.

-Ne? Most te tényleg nemet mondasz nekem? Másodszor öt perc alatt. Aha, szóval besokalltál az út alatt, értem én ... – vágott durcás arcot, mire a férfi magához rántotta.

-Ne beszélj hülyeséget, csak éppen... – a csengőszó szakította félbe és nem lehetett nem észrevenni, hogy megkönnyebbült sóhajjal bontakozik ki az ölelésből és megy ajtót nyitni.

-Meglepetés! – harsant az ajtó felől Adél, Josh és a lányok apjának a hangja.

-Sziasztok! – mosolygott rájuk Anna, egy pillanatra megfeledkezve Simon előbbi kelletlenségéről. –Ez tényleg meglepetés! Apa! Te itthon vagy?

-Hát, pár napot itthon  töltök, kirándulgatok, például leugrom a Balatonhoz is, egy barátom hívott Tihanyba – magyarázott az apja kicsit eltúlozva a dolgot, de a lánya most észre sem vette, csak felcsillanó szemmel fordult Simonhoz.

-Hallod? Tihanyba..., mi is lemehetnénk egy-két napra, ha még van időnk. Vagy már indulnunk kell?

-Nem, pár napot még maradhatunk – nézett újra az órájára a férfi, mire Anna felhúzta a szemöldökét.

-Vársz valakit? Vagy mész valahova? Többet pislogtál erre a vacakra, amióta beléptünk a lakásba, mint az elmúlt hónapban összesen.

-Az az igazság, hogy még mielőtt elutaztunk, megígértem valakinek, hogy összefutunk, és ha nem indulok, akkor elkésem...

-Én szívesen elviszlek... – szólalt meg Josh, miközben mindenfelé nézett, csak Annára nem.

-Kösz, élek az ajánlattal – lépett mellé Simon, aztán zsebre dugott kézzel toporogtak mind a ketten.

-Ismerem? – kérdezte a lány furcsa hangsúllyal, mire Simon láthatóan kínban égve próbált válaszolni.

–Nem, nem hiszem. Még egy régi forgatásról, tudod...

-Hát, akkor menj! Mi jól elleszünk itt – fordított hátat Anna, mire Simon két hosszú lépéssel mögötte termet és maga felé fordította:

-Mielőtt elindulok, szeretnék kérdezni valamit.

-Hűha, ez elég rosszul kezdődik – forgatta meg a szemét a lány.

-Ugye szeretsz annyira, hogy bármit is műveljek, nem változtatod meg a döntésed és hozzám jössz feleségül?

-Simon! Ez eléggé úgy hangzik, mintha valami  előre megfontolt disznóságot készülnél elkövetni. De tudod mit? Én bízom benned, úgyhogy menj, rosszalkodj, és azzal fogok bosszút állni, hogy majd akkor is igent mondok, amikor már te nem akarod – nyújtotta ki a nyelvét Anna. Simon megcsóválta a fejét, aztán a többiek felé nézett:

-Ti vagytok a tanúim, hogy igent fog akkor is mondani, ha megtudja, mit művelek ma este – vigyorgott, aztán kisurrant az ajtón. Egy pillanat múlva visszanyitott és csak annyit mondott: -Lehet, hogy későn jövök. Feküdj le nyugodtan! Szeretlek! – azzal eltűnt az éppen érkező lift ajtaja mögött.

Anna motyogva nézett utána: -Hé, ez nem engedély volt valami kanmurira – aztán visszafordult a testvére és az apja felé: -Lökött. Mindig az, de most valahogy felülmúlta még önmagát is.

Az apja mosolyogva ölelte magához. –Szeret téged. Tudom. És azt hiszem, megérdemli, hogy bízzál benne. De ha úgyis lejöttök ti is a Balatonra, akkor én nem is zavarok tovább, majd odalent beszélgetünk. Például elmesélhetnétek, milyen volt az utazás; most hagylak, a nővéreddel is régen találkoztatok – hadarta, aztán magához ölelte és egy szeretetteljes puszit nyomott a lánya homlokára. –Jól nézel ki, biztosan remek volt a nyaralás. Jó látni, hogy boldog vagy, kincsem. – Aztán megköszörülte az elérzékenyüléstől karcos torkát, Adélt is megölelte, aztán ő is elment.

A két lány megilletődve nézett egymásra. -Hát, tisztára, mint egy bolondokháza – fintorgott Anna. –Josh is, apu is, ezért a pár percért ugrottak fel? Simon tnem is mondom, itt titokzatoskodik. De legalább Te itt maradtál – karolt a nővérébe. -Köszönöm a teraszt, a virágokat és a gyertyákat! Csodás lett minden. Kár, hogy Simon lelépett, mert így ... na, mindegy, majd mi jól érezzük magunkat –sóhajtott nagyot, ahogy elharapta a vágyakozó mondatot.

Adél látta rajta, hogy bármilyen viccelődve is fogadta a pasija hirtelen távozását, azért a huga szeretné tudni, hogy Simon hova tűnt el ilyen hirtelen, de hát nem mondhatja el neki, hogy a barátaival legénybúcsút tartanak. Josh is velük van, úgyhogy ő egészen biztosan pontos beszámolót kap majd az estéről, Annának pedig talán jobb is, ha nem tudja, az angol különítmény micsoda őrültségekre képes. A szállodába mindenesetre már olyan feldobva érkeztek, hogy biztos volt benne, a többiek már a repülőn megkezdték az alapozást.

Az este hátralevő részében sok minden szóba került, hiszen régen találkoztak, és közben fogyott a bor, a finom rozé, ami behűtve várta őket. A második üveg is kiürült, amikor Adél a Margitsziget fényeit nézve halkan megszólalt: -Igazán szerencsés lány vagy, ugye tudod? – Aztán dőlni kezdett belőle a szó, és ebben a szóáradatban szerepelt a Simonnal kapcsolatos múlt, a Josh-al képzelt jövő és a gyerek utáni vágy is. És végül akaratlanul ugyan, de elhangzott a mondat, amit pedig hetek óta titokként tudott kezelni.

-Simon már alig várja, hogy túl legyetek az esküvőn. Úgy izgul, mint egy menyasszony. Upsz, erről nem is lenne szabad beszélnem! – kapta a szája elé a kezét, de Anna már hirtelen kijózanodva tudni akarta a részleteket.  –Oké, csak nem akarom, hogy hülye helyzetbe kerülj és csak a szituáció okozta sokk hatására menj hozzá – motyogott Adél bocsánatkérőn.

-Most ezt azonnal magyarázd meg! – suttogta Anna óriásira tágult pupillákkal.

-Jézusom! Most már mindegy, szóval, még két nap és Mrs. Carmichelként fogsz felülni a repülőre, amikor hazaindulsz vele. Már mindent megszerveztünk, pontosan úgy, ahogy Simon kérte. Megvan a ruhád, az esküvő helyszíne, és azt hiszem az a pár ember, aki ott lesz, már meg is érkezett. A vőlegényed szerintem most tartja a legénybúcsúját a haverjaival, és nekem lett volna a feladatom, hogy a lánybúcsút tartsam meg veled. Hát, így sikerült, az utolsó pillanatban végül mégsem tudtam tartani a számat. Franc ebbe a rozéba! Tudtam, hogy nem lenne szabad innom, de az meg milyen leánybúcsú, nem?

Anna zakatoló fejjel és hevesen dobogó szívvel igyekezett feldolgozni a rázúduló információt. Micsoda őrült ötlet ez már megint, legalább annyira hihetetlen volt, mint az egész kapcsolata Simonnal. Ki kellene akadnia most, de igazából örült neki. Nem kell hónapokig szervezkedni, vitatkozni, csak oda kell menni, igent mondani, és szeretni a férjét egy életen át. Igazán csekélység! Még jó is, hogy kivették a döntést a kezéből, mert ő biztos húzta-halasztotta volna a dolgot, így pedig még megijedni sem lesz ideje és már túl is lesz rajta. Egészen kicsi lányként talán álmodozott hosszú, fehér, királylányos ruháról, szőke hercegről és hét országra szóló lakodalomról, de idővel inkább egy csendes meghitt tengerparti esküvő képei lebegtek a szeme előtt. Hát, akkor nem úgy lesz – vont vállat, bár egy kicsit csalódott volt. Végül is, az elmúlt hetekben milyen sokszor gondolt rá, hogy olyan volt, mint egy előre hozott nászút. Ezek szerint az is volt! De talán ez a meglepetés esküvő is tartogat szép, valamikor majd emlékezetes pillanatokat. Azt az egyet, amikor a férfi, aki elrabolta a szívét, igen-t mond majd, amikor megkérdezik, hogy akarja-e őt egy életen át. Álmodozva képzelte maga elé Simont, ahogy elegáns öltönyben, a nyakkendő színével hasonló csillogó szürke szemével ránéz és azt suttogja: igen.

Gondolataiból a nővére hirtelen mozdulata ragadta ki, ahogy a keze után kapva az eljegyzési gyűrűjét kezdte vizsgálgatni: -Csodás a gyűrűd! Biztosan egy vagyon lehetett...

-Hát, lehet, és most Firenzében vettünk hozzá két egyszerű karikagyűrűt is. Most már értem, ez miért volt olyan fontos Simonnak. És azt hiszem, most már értem azt is, miért hangzott el olyan sokszor az út alatt, hogy ez tulajdonképpen majdnem olyan, mint egy nászút, mert az is volt.

-És hogy sikerült? – kérdezte kíváncsian csillogó szemekkel a nővére.

-Csodás volt! – sóhajtott Anna és elpirult, ahogy némelyik szenvedélyesebb együttlétük eszébe jutott. –Egy apró malőrtől eltekintve – fintorodott el Marseille-re gondolva. –Pedig ha az nem lett volna, most talán már a trónörökös is a szívem alatt rugdosna, ugyanis még az út előtt eltökéltem, nem szedem tovább a gyógyszert. Simon azt mondta, őt az sem zavarná, ha a kölyök hozná utánunk a gyűrűket az esküvőn, úgyhogy tulajdonképpen közösen döntöttünk róla, hogy nem várunk a dologgal. – mesélte álmodozó szemekkel, aztán hirtelen könnyek jelentek meg a szemében és kitört belőle a régi félelem: -Úgy félek! Mi lesz, ha már nem fog úgy szeretni, mint most?

-Akkor boldog emlékeid lesznek azokról az időkről, amikor mindennél és mindenkinél jobban szeretett – mondta csendesen a nővére.

-Nem hiszem, hogy ennyivel be tudnám érni. Azt hiszem, belehalnék, ha egyszer arra ébrednék, hogy elvesztettem. Szoktál rá gondolni, mi lehetett volna, ha annak idején... ? – harapta el a kérdés végét Anna.

-Nem! - a válasz azonnali volt és határozott. Ahogy Adélra nézett, csak őszinteséget látott a szemeiben. –Az nem szerelem volt – folytatta a nővére. –Nem mi voltunk egymásnak rendelve. Az csak azért történt, hogy ne hulljon olyan egyszerűen az öledbe a boldogság – kacsintott a hugára, aki zavartan megrázta a fejét.

-Örülök, hogy nem szoktam rá gondolni, ahogy ti ketten...

-Hát, remélem is, az elég gáz lenne! – állapította meg nagy komolyan a testvére, aztán egymásra néztek és a nevetés szinte egyszerre robbant ki belőlük. –Remélem, Josh nem issza vállalhatatlanra magát! Megeskettem Simont, hogy vigyáz rá. Igaz, ez közvetlenül az után történt, hogy én meg megígértem neki, hogy egy szóval sem árulom el a nagy összeesküvést. De jöjjön ki a harmadik szemem, ha egy szóval többet is elárulok – tette mutató ujját a homlokára közepére, ahogy annak idején a pattanásaikat mutogatták egymásnak.