Perlekedők 89. fejezet (2 részben)

89.

 Amíg Anna és Simon Győrnél ráhajtottak az M1-es autópályára, a Pozsonyi utcai lakásban Adél az utolsó simításokat végezte. Ez az ő személyes meglepetése volt a húgának, aki talán tényleg  nem is sejti, miféle összeesküvés készülődik a háta mögött. Egy pillanatra megállt a keze mozdulat közben, ahogy a dunai szélben lágyan lengedező anyagot erősítette fel a terasz állványaira, hogy az  erős napsütésben is lágy, szűrt fényt biztosítson a puha bútorokon pihenőknek. Amikor megtudta, hogy Anna és Simon összejöttek, minden sejtjével szerette volna megakadályozni a kapcsolatukat. Nem mintha féltékeny lett volna. Nem mintha úgy gondolta volna, hogy a huga nem elég jó egy befutott színésznek, vagy ne illenének össze. Még az sem fordult meg a fejében, hogy a saját tapasztalatai alapján a férfi nem érdemes a húga szerelmére. Egyszerűen csak azt hitte, annyira két világból származnak, hogy nem lehet közös jövőjük. Már nem is értette az akkori félelmeit, hiszen a vak is láthatta, hogy tökéletesen kiegészítik egymást.

A húga robbanékonyságát Simon nyugodt ereje ellensúlyozza. A férfi időnkénti kirobbanásait pedig Anna könnyen kiengesztelhető természete. Amennyire ő tudta, ezek  ketten nemcsak testileg őrülnek meg egymásért, de annyira közös érzelmi hullámhosszon rezonálnak, ami igazán ritkaság számba ment. Első kézből tudta, hogy mi a különbség a két dolog között. Amikor végzett, vetett még egy utolsó pillantást a mindent elborító virágcsokrokra és a színes gyertyák sokaságára, aztán karjára fektette a varrónőtől ma reggel elhozott ruhát rejtő zsákot, amit ő fog magával vinni Tihanyba, hogy teljes lehessen a meglepetés.

*

Claire türelmetlenül toporgott a fürdőszoba előtt Richardra várva.

-Szerintem mégis el kellett volna hozni a szmokingodat – nézte a kezében tartott világos színű öltönyt. –Milyen esküvő lesz ez? Ha már itt lesz, egy pocsolya partján, kiégett, elszáradt nyári réten, rokonok, vendégek nélkül, elegáns fogadás nélkül, legalább mi megadhatnánk a módját.

-Jah, akkor aztán feszenghetnénk, mint a pingvinek a sivatagban, és csak nevetségesek lennénk. Nyugi! A gyerek akarta így és ez az ő esküvője, nem a tied. Ha ő azt kéri, fürdőnadrágban jöjjek,akkor abban jövök. Szerencsére nem szúrt ki velünk, mert nem igazán szeretném mutogatni a pocakomat. Ez az ő nagy napjuk, próbáld lenyelni a békát. Amúgy ez egy elegáns öltöny és remekül fog mutatni a virágos ruhád mellett, amiben olyan fiatal vagy,mint amikor összehoztuk a vőlegényt. Ha rád nézek, el sem hiszem, hogy elröpült közben huszonnyolc év – nyomott egy szeretetteljes puszit a felesége orrára, akit ezzel a bókkal elegánsan ellavírozott az esküvőszervezés kényes témájától. Szíve szerint ő is nagyszabású vacsorával ünnepelte volna a fiatalokat, megmutatva rokonoknak, barátoknak, hogy milyen szépek és szerelmesek a fiatalok, de ez tényleg  az ő napjuk, és az ő szavuk a döntő. Egy kicsit így is izgult, vajon leendő menye mit szól majd a meglepetés-esküvőhöz, mert ebben az egy kérdésben nem volt egészen meggyőzve.

-Még csak egy éve ismerik egymást. Úgy félek, hogy  elkapkodják a dolgot  – sóhajtott az asszony maga elé meredve.

-Claire! Én három hónap után tudtam, hogy veled akarom leélni az életemet. Sőt, tulajdonképpen tudtam én már az első napon, csak téged tartott három hónapig meggyőzni, hogy ne félj hozzám kötni az életedet.

-Az más! A mi életünk normális volt, de ez a világ, amiben ők élnek...

-Majd megteremtik a maguk kis normális világát, ami megvédi őket a körülöttük folyó őrülettől. Sikerült már ez másoknak is. Már eddig is volt alkalmuk felmérni az összekötő kapocs erejét, és kiállták a próbát. Ne aggodalmaskodj már annyit, inkább pakolj, aztán béreljünk egy kocsit és induljunk, nehogy összefussunk velük itt a városban, aztán odalegyen a meglepetés!

*

Stephanie Donaldba karolva lépett ki a budapesti repülőtér érkezési csarnokából. Az elegáns, bérelt szedán már ott parkolt a kijáratnál, és néhány perc múlva a férfi már magabiztosan fordult rá a város felé vezető útra.

-Istenem, ezt se gondoltam volna még egy évvel ezelőtt! – sóhajtott a nő. –Még egy kölyök volt, amikor megismertem, a szemem láttára vált férfivá, most meg hamarosan férj lesz, és ha a tempóból nem vesz vissza, akkor rövidesen talán apa is.

-Már azt hittem, azt mondod, ha ilyen ütemben intézi az ügyeit, akkor hamarosan elvált férfi lesz – morgott a férfi az orra alatt.

-Ne fesd az ördögöt a falra! – nézett rá szemrehányóan a nő.

-Nem is, hiszen most ünnepelni fogunk. Csak próbálom reálisan nézni a jövőt.

-Ez nem realitás, ez pesszimizmus! – csattant fel Stephanie, akinek rosszul esett a romantikus hangulatnak ez a durva megerőszakolása.

-Az ő életével ez majdnem borítékolható – sóhajtott Donald. –Igazán láttam már éppen elég megromlott házasságot. Az állandó távollét, rengeteg csinos kolléganő, rajongók, szentnek kell lennie annak az asszonynak, aki bírja ezt a nyomást.

-Vagy szerelmesnek... – nézett rá a nő, mire Donald grimaszt vágott:

-A szerelem elmúlik.

-De a nyomában kialakuló szeretet megóv a görbe utaktól. Ne legyél már ilyen ünneprontó! – nézett rá szemrehányóan az asszony.

-Persze, nem is leszek. Sőt, én leszek a legboldogabb, ha nem lesz igazam. Megérdemelné a srác, hogy boldog legyen!

-Na, végre! Már azt hittem, mindenki jobban jár, ha lekéssük az esketést, még a végén ott is kifejtenéd a véleményedet, aztán megbántanád szegény kölyköt. De ennek a lánynak nincsenek barátai? A nővére szerint csak mi és Simon legjobb barátai vagyunk meghívva a szűk családon kívül. Ez egyrészt nagyon bensőségessé teszi és igazán megtisztelő, de ugyanakkor olyan szomorú, nem?

-Gondolom, a távolság felőrölte a korábbi baráti kapcsolatait. Látod, erről beszéltem. Még a barátságok sem ússzák meg, akkor szerinted egy párkapcsolat miért lenne kivétel? Amúgy meg nem rossz ötlet egy ilyen szűk körű fogadás. Ha mégis véget érne a nagy örökké tartó fogadalom, kevesebb pénzt dobtak ki az ablakon, mint egy hét országra szóló fogadással.

-Hogy lehetsz ilyen cinikus? Vedd tudomásul, hogy ez egy életre szóló kapocs lesz, aminek ez a személyes, mondhatni intim fogadalom lesz az alapja. Szerintem ez nagyon szép gondolat. Még akkor is tetszik, ha kiegyenesedik a hajam, ha arra gondolok, mi melóm lesz vele, hogy ezt beadjam majd a sajtónak. Sokan megorrolnak majd Simonra, még szerencse, hogy ez őt valószínűleg egyáltalán nem érdekli. Ahogy őt ismerem, valószínűleg tesz rá, hogy kinek mi a véleménye. Ez már abból is látszik, hogy talán mindenki azt várta volna, hogy az egyik legjobb barátját, Cyntiát is hívja meg.

-Na, az szép lett volna! Azt te sem gondolhattad komolyan!

-Szerinted tudja?

-Kicsoda, Micsodát? – forgatta a férfi a szemét az asszony szokásos gondolati bakugrásán.

-Hogy mi...

-Mi van velünk?

-Ne csináld már! Tudod, hova akarok kilyukadni!

-Steph! Tudja! Régebben tudja, mint mi magunk. Más ügyeiben ugyanis ő is nagyon okos tud lenni.

-Akkor nem fog kiakadni, hogy kéz a kézben jelenünk meg?

-Steph! Jó, ha észre fogja venni, hogy ott vagyunk egyáltalán. Ahogy ismerem, Annán kívül senkit és semmit nem fog látni. És a zabszem a fenekében lesz, nehogy visszafelé süljön el a nagy meglepetése. Inkább keresd elő a címet, amit küldött a nővére, mert fogalmam sincs merre kell menni és beprogramoznám a GPS-be – zárta rövidre a nő aggodalmait Donald, aztán bekapcsolta a rádiót és felerősítette a zenét. Simon szerelmi életének taglalása legalább annyira zavarba ejtő volt, mint a sajátjáé, így inkább elejét vette a további faggatózásnak.

*

-Nem hiszem el, hogy meglépi! – húzta meg a sört Bobby, miután a csinos stewardess után nézett, aki az előbb letette elé a dobozt.

-Miért? Szerelmes – vont vállat Tom, mire a többiek egy emberként fordultak felé.

-És?

-Mi az, hogy és? Szerelmes, tehát elveszi a lányt, akivel le akarja élni az életét.

-De hisz még csak 28 éves. Rengeteg ideje lenne még keresgélni. Erre elveszi az első lányt, akit az útjába sodort az élet – tárta szét a kezét Marcus.

-Nem az első! – mutatott rá a tényre Tom, aki boldog házasemberként nem is értette, a többiek miért értetlenkednek barátjuk nősülési szándékán.

-Oké, nem az első. Oké, Anna tényleg nagyon csinos – hagyta jóvá Marcus, aki előtt egy pillanatra felrémlett, ő maga is pillanatok alatt került a lány bűvkörébe, de azért házasság, és talán nem is olyan sokára gyerek. Tomnál sem értette, de Simon, nála talán még annyira sem. A világ a lábai előtt hever, csak ki kellene nyújtania a kezét és a nők egy intésére zuhannának az ágyába. Erre önként akar monogámiát fogadni. Felfoghatatlan.

-Az, nagyon csinos ... – mormolta közben Bobby is, aki szintén megízlelte annak idején a varázst, amit a lány egy röpke pillanatra önkéntelenül is rá bocsátott. –Szépek lesznek a gyerekeik – húzta vigyorra a száját és kihörpölte az utolsó kortyokat is, aztán egy hangos reccsenéssel összenyomta az aluminium dobozt. Az előttük ülők szemrehányóan néztek hátra.

-Miért, Anna terhes? – kapta fel a fejét Sam, mire csak vállvonogatás volt a válasz a többiek részéről.

-Hát, ha eddig nem volt, akkor ezen az előrehozott nászúton hátha összehozták – vont vállat Tom. –Akár köthetünk is fogadásokat...  – tette hozzá igazi angol módjára, akinek mindene a fogadás.  Végül három az egyhez fiúra voksoltak, és erre az új fejleményre muszáj volt újabb söröket kérni.

89. fejezet 2. rész

-El sem hiszem, hogy újra itt vagyunk! – motoszkált Anna a kulcsával a kulcslyukban, s végül Simon megunva a vacakolást, kivette a kezéből és kinyitotta az ajtót. Késésben volt, mert a kocsit visszaadni egy örökkévalóságnak tűnt, ráadásul a vendégeknek – akiket várt – még se híre, se hamva nem volt, pedig már indulnia kellett volna. Már az első pillanatban érezhető volt a tömény virágillat, ezért egy röpke mosoly suhant át az arcán. Ezek szerint Adél szép lassan a kívánságlistája minden pontját kipipálta. Szélesre tárta az ajtót Anna előtt és egy gáláns mozdulattal körbemutatott. -Légy üdvözölve itthon!

-Ó, istenem, Simon! Ez csodaszép! De hát hogyan voltál képes...?

-A megfelelő kapcsolatok sokat segítettek – kacsintott rá a férfi vidáman.

-Adél, mi? Ugyanis csak neki van kulcsa ehhez a lakáshoz – vonta le a lány a következtetést. ...- Bár, meglep, hogy éppen vele szövetkezel.

-Miért? – vágott őszintén értetlen képet a férfi. -A nővéred. Mégis, kivel kéne szövetkeznem, ha meg akarlak lepni? A volt pasiddal?

-Nana, ezt a témát most hagyjuk abba! Én mikor emlegettem fel az exeidet?

-De csak mert nem voltak annyian.

-Az lehet, de aki volt, az annál komolyabb volt - mormolta a lány. ...-Erről jut eszembe, már régen beszéltünk Róla –nyomta meg az utolsó szót.

-Jézus, Anna! Cyntiáról akarsz beszélgetni? Nincs jobb dolgod? Mire vagy  egyáltalán még kíváncsi?

-Igazából semmire, csak arra, hogy mennyire követted a sorsát mostanában...

-Követtem, nagyjából ... – vont vállat a férfi. -Barátok voltunk, Anna...

-Hát, tudod, amit művelt veled, az nálam már túlment a baráti simliskedésen, de ez a te dolgod. És mi hír róla?

-Komolyan tudni akarod?

-Nem igazán, de lehet, hogy nem árt tudnom, rosszabb, ha tőle vagy újságokból tudok meg dolgokat, mintha tőled, azt hiszem – vont vállat bizonytalanul a lány.

-Oké, állítólag beiratkozott az UCLA-ra, angol irodalom szakra, de ezt én is csak olvastam, egy olyan portálon, aminek a híreiből nyugodtan gyököt lehet vonni. Vele nem beszéltem róla. Mikor is tettem volna, amikor hetek óta csak kettesben vagyunk?

-És? ... Így utólag milyen érzésed van ezzel az utazással? – váltott témát hirtelen a lány a férfi legnagyobb megkönnyebbülésére. Ha volt téma, amit nem akart mostanában feszegetni, az Cyntia volt. Ha hazaérnek, úgyis megkapják csőstül a nyakukba a vele kapcsolatos találgatásokat és a rajongói utálatát, ezzel azért tisztában volt.

-Gyűlölöm – nyögte ki az első szót, ami hirtelen az eszébe jutott.

-Micsoda??? – kerekedett el Anna szeme. Azt várta, hogy Simon majd szuperlatívuszokban beszél az eltelt hetekről, de ez az aprócska szó, elképzelni sem tudta, miért éppen ez jutott a másik eszébe.

-Hogy vége..- tette hozzá Simon magyarázatképpen. -El tudnám tölteni az egész életem azzal, hogy a világot járjuk és szeretkezünk. Először éreztem igazán az örömét annak a pénznek, amit megkerestem. Furcsa lesz visszamenni a dolgos világba.

-A fenét, szerintem már ég a talpad alatt a pesti flaszter, és alig várod, hogy végre kamera elé állhass. Néha már láttam rajtad, hogy elvonási tüneteid vannak, mert már a térfigyelő kamerákba is belemosolyogtál... – nevette el Anna a dolgot, aztán a fürdőszoba felé indult.

-Van kedved megmosni a hátam? – kacsintott a férfira, aki éppen az órájára pislogott.

-Reggel zuhanyoztunk – érkezett a válasz, amitől nagyjából a küszöbbe gyökerezett a lába. -És?

-Igaz. Bocs, akkor vedd úgy, hogy el sem hangzott az előbbi felhívás keringőre! – mormolta halkan az orra alatt, de látta, hogy Simon is meghallotta és összerezzen, ahogy kihallja belőle a sértettséget. Nyilván ennek a következménye volt, ahogy hátulról átölelte és belecsókolt a nyakába, de most már ő vette durcásra a figurát és a teraszajtóhoz lépett. Kinyitotta és a megdöbbenéstől benne akadt a hang.

-Oh, ez csodálatos! ...Nézd Simon, ma éjjel akár idekint is alhatunk, ez fantasztikus. Már olyan régen meg akartam csinálni, de valami mindig közbejött, aztán nekivágtam a világnak, és teljesen el is feledkeztem róla. Pontosan így képzeltem el! – simogatta a finom anyagot, aztán a férfi felé fordult, aki már megint az óráját nézegette.  Anna a két ujja közé fogta a férfi vékony, erőteljes állát és úgy húzta magával, aztán alig lépték át a küszöböt, mohón hozzátapadt és megcsókolta.

-Várj! Most ne! – fejtette le finoman a férfi a kezeit, mire Anna döbbenten nézett rá.

-Ne? Most te tényleg nemet mondasz nekem? Másodszor öt perc alatt. Aha, szóval besokalltál az út alatt, értem én ... – vágott durcás arcot, mire a férfi magához rántotta.

-Ne beszélj hülyeséget, csak éppen... – a csengőszó szakította félbe és nem lehetett nem észrevenni, hogy megkönnyebbült sóhajjal bontakozik ki az ölelésből és megy ajtót nyitni.

-Meglepetés! – harsant az ajtó felől Adél, Josh és a lányok apjának a hangja.

-Sziasztok! – mosolygott rájuk Anna, egy pillanatra megfeledkezve Simon előbbi kelletlenségéről. –Ez tényleg meglepetés! Apa! Te itthon vagy?

-Hát, pár napot itthon  töltök, kirándulgatok, például leugrom a Balatonhoz is, egy barátom hívott Tihanyba – magyarázott az apja kicsit eltúlozva a dolgot, de a lánya most észre sem vette, csak felcsillanó szemmel fordult Simonhoz.

-Hallod? Tihanyba..., mi is lemehetnénk egy-két napra, ha még van időnk. Vagy már indulnunk kell?

-Nem, pár napot még maradhatunk – nézett újra az órájára a férfi, mire Anna felhúzta a szemöldökét.

-Vársz valakit? Vagy mész valahova? Többet pislogtál erre a vacakra, amióta beléptünk a lakásba, mint az elmúlt hónapban összesen.

-Az az igazság, hogy még mielőtt elutaztunk, megígértem valakinek, hogy összefutunk, és ha nem indulok, akkor elkésem...

-Én szívesen elviszlek... – szólalt meg Josh, miközben mindenfelé nézett, csak Annára nem.

-Kösz, élek az ajánlattal – lépett mellé Simon, aztán zsebre dugott kézzel toporogtak mind a ketten.

-Ismerem? – kérdezte a lány furcsa hangsúllyal, mire Simon láthatóan kínban égve próbált válaszolni.

–Nem, nem hiszem. Még egy régi forgatásról, tudod...

-Hát, akkor menj! Mi jól elleszünk itt – fordított hátat Anna, mire Simon két hosszú lépéssel mögötte termet és maga felé fordította:

-Mielőtt elindulok, szeretnék kérdezni valamit.

-Hűha, ez elég rosszul kezdődik – forgatta meg a szemét a lány.

-Ugye szeretsz annyira, hogy bármit is műveljek, nem változtatod meg a döntésed és hozzám jössz feleségül?

-Simon! Ez eléggé úgy hangzik, mintha valami  előre megfontolt disznóságot készülnél elkövetni. De tudod mit? Én bízom benned, úgyhogy menj, rosszalkodj, és azzal fogok bosszút állni, hogy majd akkor is igent mondok, amikor már te nem akarod – nyújtotta ki a nyelvét Anna. Simon megcsóválta a fejét, aztán a többiek felé nézett:

-Ti vagytok a tanúim, hogy igent fog akkor is mondani, ha megtudja, mit művelek ma este – vigyorgott, aztán kisurrant az ajtón. Egy pillanat múlva visszanyitott és csak annyit mondott: -Lehet, hogy későn jövök. Feküdj le nyugodtan! Szeretlek! – azzal eltűnt az éppen érkező lift ajtaja mögött.

Anna motyogva nézett utána: -Hé, ez nem engedély volt valami kanmurira – aztán visszafordult a testvére és az apja felé: -Lökött. Mindig az, de most valahogy felülmúlta még önmagát is.

Az apja mosolyogva ölelte magához. –Szeret téged. Tudom. És azt hiszem, megérdemli, hogy bízzál benne. De ha úgyis lejöttök ti is a Balatonra, akkor én nem is zavarok tovább, majd odalent beszélgetünk. Például elmesélhetnétek, milyen volt az utazás; most hagylak, a nővéreddel is régen találkoztatok – hadarta, aztán magához ölelte és egy szeretetteljes puszit nyomott a lánya homlokára. –Jól nézel ki, biztosan remek volt a nyaralás. Jó látni, hogy boldog vagy, kincsem. – Aztán megköszörülte az elérzékenyüléstől karcos torkát, Adélt is megölelte, aztán ő is elment.

A két lány megilletődve nézett egymásra. -Hát, tisztára, mint egy bolondokháza – fintorgott Anna. –Josh is, apu is, ezért a pár percért ugrottak fel? Simon tnem is mondom, itt titokzatoskodik. De legalább Te itt maradtál – karolt a nővérébe. -Köszönöm a teraszt, a virágokat és a gyertyákat! Csodás lett minden. Kár, hogy Simon lelépett, mert így ... na, mindegy, majd mi jól érezzük magunkat –sóhajtott nagyot, ahogy elharapta a vágyakozó mondatot.

Adél látta rajta, hogy bármilyen viccelődve is fogadta a pasija hirtelen távozását, azért a huga szeretné tudni, hogy Simon hova tűnt el ilyen hirtelen, de hát nem mondhatja el neki, hogy a barátaival legénybúcsút tartanak. Josh is velük van, úgyhogy ő egészen biztosan pontos beszámolót kap majd az estéről, Annának pedig talán jobb is, ha nem tudja, az angol különítmény micsoda őrültségekre képes. A szállodába mindenesetre már olyan feldobva érkeztek, hogy biztos volt benne, a többiek már a repülőn megkezdték az alapozást.

Az este hátralevő részében sok minden szóba került, hiszen régen találkoztak, és közben fogyott a bor, a finom rozé, ami behűtve várta őket. A második üveg is kiürült, amikor Adél a Margitsziget fényeit nézve halkan megszólalt: -Igazán szerencsés lány vagy, ugye tudod? – Aztán dőlni kezdett belőle a szó, és ebben a szóáradatban szerepelt a Simonnal kapcsolatos múlt, a Josh-al képzelt jövő és a gyerek utáni vágy is. És végül akaratlanul ugyan, de elhangzott a mondat, amit pedig hetek óta titokként tudott kezelni.

-Simon már alig várja, hogy túl legyetek az esküvőn. Úgy izgul, mint egy menyasszony. Upsz, erről nem is lenne szabad beszélnem! – kapta a szája elé a kezét, de Anna már hirtelen kijózanodva tudni akarta a részleteket.  –Oké, csak nem akarom, hogy hülye helyzetbe kerülj és csak a szituáció okozta sokk hatására menj hozzá – motyogott Adél bocsánatkérőn.

-Most ezt azonnal magyarázd meg! – suttogta Anna óriásira tágult pupillákkal.

-Jézusom! Most már mindegy, szóval, még két nap és Mrs. Carmichelként fogsz felülni a repülőre, amikor hazaindulsz vele. Már mindent megszerveztünk, pontosan úgy, ahogy Simon kérte. Megvan a ruhád, az esküvő helyszíne, és azt hiszem az a pár ember, aki ott lesz, már meg is érkezett. A vőlegényed szerintem most tartja a legénybúcsúját a haverjaival, és nekem lett volna a feladatom, hogy a lánybúcsút tartsam meg veled. Hát, így sikerült, az utolsó pillanatban végül mégsem tudtam tartani a számat. Franc ebbe a rozéba! Tudtam, hogy nem lenne szabad innom, de az meg milyen leánybúcsú, nem?

Anna zakatoló fejjel és hevesen dobogó szívvel igyekezett feldolgozni a rázúduló információt. Micsoda őrült ötlet ez már megint, legalább annyira hihetetlen volt, mint az egész kapcsolata Simonnal. Ki kellene akadnia most, de igazából örült neki. Nem kell hónapokig szervezkedni, vitatkozni, csak oda kell menni, igent mondani, és szeretni a férjét egy életen át. Igazán csekélység! Még jó is, hogy kivették a döntést a kezéből, mert ő biztos húzta-halasztotta volna a dolgot, így pedig még megijedni sem lesz ideje és már túl is lesz rajta. Egészen kicsi lányként talán álmodozott hosszú, fehér, királylányos ruháról, szőke hercegről és hét országra szóló lakodalomról, de idővel inkább egy csendes meghitt tengerparti esküvő képei lebegtek a szeme előtt. Hát, akkor nem úgy lesz – vont vállat, bár egy kicsit csalódott volt. Végül is, az elmúlt hetekben milyen sokszor gondolt rá, hogy olyan volt, mint egy előre hozott nászút. Ezek szerint az is volt! De talán ez a meglepetés esküvő is tartogat szép, valamikor majd emlékezetes pillanatokat. Azt az egyet, amikor a férfi, aki elrabolta a szívét, igen-t mond majd, amikor megkérdezik, hogy akarja-e őt egy életen át. Álmodozva képzelte maga elé Simont, ahogy elegáns öltönyben, a nyakkendő színével hasonló csillogó szürke szemével ránéz és azt suttogja: igen.

Gondolataiból a nővére hirtelen mozdulata ragadta ki, ahogy a keze után kapva az eljegyzési gyűrűjét kezdte vizsgálgatni: -Csodás a gyűrűd! Biztosan egy vagyon lehetett...

-Hát, lehet, és most Firenzében vettünk hozzá két egyszerű karikagyűrűt is. Most már értem, ez miért volt olyan fontos Simonnak. És azt hiszem, most már értem azt is, miért hangzott el olyan sokszor az út alatt, hogy ez tulajdonképpen majdnem olyan, mint egy nászút, mert az is volt.

-És hogy sikerült? – kérdezte kíváncsian csillogó szemekkel a nővére.

-Csodás volt! – sóhajtott Anna és elpirult, ahogy némelyik szenvedélyesebb együttlétük eszébe jutott. –Egy apró malőrtől eltekintve – fintorodott el Marseille-re gondolva. –Pedig ha az nem lett volna, most talán már a trónörökös is a szívem alatt rugdosna, ugyanis még az út előtt eltökéltem, nem szedem tovább a gyógyszert. Simon azt mondta, őt az sem zavarná, ha a kölyök hozná utánunk a gyűrűket az esküvőn, úgyhogy tulajdonképpen közösen döntöttünk róla, hogy nem várunk a dologgal. – mesélte álmodozó szemekkel, aztán hirtelen könnyek jelentek meg a szemében és kitört belőle a régi félelem: -Úgy félek! Mi lesz, ha már nem fog úgy szeretni, mint most?

-Akkor boldog emlékeid lesznek azokról az időkről, amikor mindennél és mindenkinél jobban szeretett – mondta csendesen a nővére.

-Nem hiszem, hogy ennyivel be tudnám érni. Azt hiszem, belehalnék, ha egyszer arra ébrednék, hogy elvesztettem. Szoktál rá gondolni, mi lehetett volna, ha annak idején... ? – harapta el a kérdés végét Anna.

-Nem! - a válasz azonnali volt és határozott. Ahogy Adélra nézett, csak őszinteséget látott a szemeiben. –Az nem szerelem volt – folytatta a nővére. –Nem mi voltunk egymásnak rendelve. Az csak azért történt, hogy ne hulljon olyan egyszerűen az öledbe a boldogság – kacsintott a hugára, aki zavartan megrázta a fejét.

-Örülök, hogy nem szoktam rá gondolni, ahogy ti ketten...

-Hát, remélem is, az elég gáz lenne! – állapította meg nagy komolyan a testvére, aztán egymásra néztek és a nevetés szinte egyszerre robbant ki belőlük. –Remélem, Josh nem issza vállalhatatlanra magát! Megeskettem Simont, hogy vigyáz rá. Igaz, ez közvetlenül az után történt, hogy én meg megígértem neki, hogy egy szóval sem árulom el a nagy összeesküvést. De jöjjön ki a harmadik szemem, ha egy szóval többet is elárulok – tette mutató ujját a homlokára közepére, ahogy annak idején a pattanásaikat mutogatták egymásnak.