Perlekedők 69. és 70. fejezet

69.

Simon elmélyülten olvasta a még Londonban vett könyvet, miközben a repülő lassan falta a mérföldeket az óceán felett; Anna pedig a vállára hajtva a fejét, mélyen aludt. Hirtelen megmozdult és kezét, amit eddig a férfi hóna alá dugott, most a férfi ölébe ejtette. Simon  felnézett a könyvből és az öntudatlanul tilosban járó kis kacsót a kezébe fogva egy puszit nyomott rá. A lap aljára érve rájött, hogy így nem tud lapozni, ezért aztán megjegyezte az oldalszámot és inkább becsukta a könyvet.  Lehunyta a szemét és gondolatban visszarepült a hó borította Mátrába, a szilveszter-éjszakához.

A vacsora várakozáson felül jól sikerült, és bármennyire is soknak tartották az ételt, végül alig maradt belőle, mert olyan szorgalmasan emelgették a poharakat, hogy kellett alá a bélelés. Így mindenki kicsit kapatos volt ugyan, de igazán részeg egyikük sem.

Marlowe – hála a délutáni vaddisznó kalandnak – korán este bebújt az ágyába és reggelig meg se moccant, mélyen aludt. Ők pedig kártyáztak, beszélgettek, pezsgőzve megünnepelték az éjfélt, az interneten megnézték a londoni tűzijátékot is, aztán Sylvie találomra berakott egyet a cd-lejátszó mellett sorakozó lemezekből és felkérte a férjét. Tom vigyorogva forgatta a vad ritmusra, és amikor a lassú, középiskolai bulikat idéző szám elkezdődött, Simon is magához húzta Annát és egymáshoz tapadva táncolni kezdtek.  A házban semmi nem emlékeztetett a karácsonyra, de a szilveszterre sem. Nem voltak fenyőgirlandok, nem lógtak színes papírfűzérek, lampionok, mint az ilyenkor szokásos bulik többségén, mégis magával ragadta őket a meghitt hangulat, a barátságos ház, a kinti havas táj, a kandalló duruzsolása, és a lágy dallamok, amelyek szinte körbeölelték őket. A táncból persze csókolózás lett, ami csak azért nem volt ciki, mert Tomék is eszelősen falták egymást, s végül ők voltak azok is, akik a lépcsőn botladozva eltűntek az emeleten. Ők pedig magukra maradtak Annával a kandallóban égő tűz mellett, és mire George Michael a következő érzelmes dalba kezdett, már a tűz előtti szőnyegen ölelték egymást.

Az elmúlt hónapokban igazán volt alkalmuk szeretni egymást, bár, ha őt kérdezték volna, még mindig nem eleget, de ez a mostani valahogy más volt. Az előző év annyira sűrű volt számára érzelmileg, hogy néha nem is volt benne biztos, hogy amit tesz, az nem valami korábbi cselekedetének az utóhangja-e. Ebbe a sorba kiválóan simult be az Adéllal közös múlt felbukkanása is. Anna volt a kakukktojás a történetben, és most, hogy az új évet vele kezdhette meg, olyan érzése volt, mintha egy új életet is kezdett volna. És ez az érzés most maga alá gyűrte. Ha bárki ezekben a pillanatokban akart volna kicsikarni tőle vallomást, döntést, önkéntelenül is mindent ennek a percnek rendelt volna alá. De Anna a karjaiban nem kért semmit, csak adott és ő hálásan vett el mindent; magában megfogadva, hogy amíg él, ezt az éjszakát nem fogja elfelejteni. Az álom is ott érte őket, a lemez lassan lejárt, a tűz kialudt és amikor már az összebújás sem tartotta őket elég melegen, a karjába kapta a lányt és felvitte a szobába a meleg takarók közé. Másnap délben aztán nagy nehezen összeszedték magukat és egy kiadós ebéd után elindultak a repülőtérre. Londonban Tomékkal együtt bementek a városba, hogy köszönthessék a szülőket, aztán már fordultak is vissza, hogy a késő esti géppel Los Angeles felé vegyék az irányt.

*

-Nyúzottnak tűnsz – szólt oda Annának a pultból Ryan, a csapos. –Van nálam egy kis cucc, ha ki akarod heverni a szilveszteri macskajajt – kacsintott a lányra sokat sejtetően.

-Kösz, de csak az időeltolódás visel meg – hárította el a lány az ajánlatot, miközben arra gondolt, hogy az ilyen ajánlatok nem voltak ismeretlenek Londonban, sőt Budapesten sem, de ebben a városban még csak halkabbra sem veszik az emberek a hangjukat, miközben felajánlják.

-Arra is jó – vont vállat a férfi, akinek már megvolt a kellő gyakorlata ahhoz, hogy felismerje, ha valaki nem vevő a portékájára. A Crazy Catsben mindenki tudta róla, hogy bármit képes előteremteni, de ez az új macska még ezen a téren is teljesen kezdőnek tűnt. Úgy látszik, Európában még nem jöttek rá, hogy az éjszakát hosszú távon másként nem lehet kibírni. Egyébként is fura náció voltak, mert akik az óceán túlpartjáról érkeztek, vagy azonnal a mélyvízbe vetődtek és a legkeményebb szerekkel próbálkoztak, vagy ilyen elutasítóan álltak a kérdéshez, mint ez a kis mimóza meg a barátja. Pedig egy kis fű még senkinek nem ártott meg. Oké, a kokain és a heroin már más tészta, de azokkal ő sem szívesen foglalkozott. Könnyű party-drogok, fű, leginkább ezeket kérték tőle. De ha nem, hát nem, nem erőszakoskodik, ennyit nem ér az egész.

Anna elgyötörten nézte magát a pult mögötti tükörben. Tényleg kicsit elcsigázottnak tűnt, amit nem indokolt sem a szilveszteri kilengés, sem az időeltolódás, hiszen már két napja itthon voltak. Itthon? – mosolyodott el a gondolatra. Mitől érzi ő magát itt itthon? Nyilván a férfi közelsége jelenti ezt a számára, de azért érdekes volt belegondolnia, hogy néhány hónapja még Budapesten érezte otthon magát, most meg itt. Az öltözőbe indult, hogy a sminkjét felfrissítse és valami kis trükkel élőbbre varázsolja a pandás szemeit, s menetközben nem kerülte el a figyelmét, ahogy a Ryan által felkínált ajzószerek valamelyike éppen gazdát cserél az egyik asztalnál. Utálta, hogy ez itt ennyire mindennapos látvány. Egészséges paranoiával már nem is volt hajlandó semmit inni, csak az otthonról hozott citromos vizet, amit a táskájában tartott. Mindenesetre ez is egy olyan apróság lesz, amiről nem fog beszámolni Simonnak, mert amúgy is utálja ezt a helyet, nem kell, hogy még rémeket is lásson a drog miatt.

*

Simon a futógépen izzadt és előrenyúlt, hogy a tempóból visszavegyen, mert úgy érezte, ha még sokat késlekedik a dologgal, a végén úgy fog fejre állni, hogy a gép majd maga mögé dobja, mint valami szemetet. Már csak sétált, amikor  Jesse, a személyi edzője lépett mellé. -Te Simon! Nagyon leeresztettél az ünnepek alatt. Fogadjunk, hogy nem mozogtál semmit.

-Hát, attól függ, mit nevezel mozgásnak. Futni tényleg nem voltam, de amúgy…

-Oké, a szex sem rossz kalóriaégetésnek, de az erőnlétet nem igazán fejleszti – vigyorgott Jesse férfias egyre gondolunk kifejezéssel az arcán.

-Hát, mindenesetre nem volt panasz az erőnlétemre, de az előbb másra gondoltam. Európában voltunk és elég sokat gyalogoltunk térdig hóban, hógolyóztunk, ilyesmik… - vont vállat Simon és lelki szemei előtt felrémlett a mátrai tisztás, ahol Annával hemperegtek a hóban.

-Hó? – borzadt el a bronzbarna edző. –Apám! Fura dolgaitok vannak nektek európaiaknak. Amikor itt a napfény és a meleg, akkor ti önként elmentek megfagyni?

-Hát, a karácsony meg a hóesés együtt az igazi, nekem ezek a műfák és karácsonyi díszekkel teliaggatott pálmafák nem jönnek be – grimaszolt Simon. –Bár… - tette hozzá beismerően – jó volt visszajönni a melegbe.

-Na, akkor ha kilihegted magad, akkor folytassuk! – nyúlt a gép kezelőpaneljéhez Jesse, és Simon felkészült az újabb tüdőtágító félóra megpróbáltatásaira. Jesse mielőtt elfordult volna, egy lapos pillantással még a kuncsaftjára nézett.

-Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de ugye nem szedsz semmit? Mert olyankor szoktak így leereszteni az emberek.

Simon elvétette a ritmust és majdnem leesett a futópadról. Bassza meg! -Jesse! Persze, hogy nem! Honnan jött egyáltalán az ötlet?

-Hát, tudod, a barátnőd is az éjszakában dolgozik, és tudom, hogy azon a helyen elég sokan hozzáférnek és használják ezeket a cuccokat. Persze, remélem, nektek több eszetek van, de azért felmerült bennem a gondolat, mert adott a lehetőség, te elég lekvár vagy, de ha más az oka, akkor itt és most bocsánatot kérek még a feltételezésért is.

-Hát, kérhetsz is! – csattant fel Simon. -Kihagytam az edzéseket az elmúlt majdnem két hétben, ennyi. És  még talán az, hogy anyám meg a párom is egy csomó olyan kajával etetett, hogy nem győztem lemozogni. De ha már három napja itt kínzom magam, minden oké lesz, nyugi. Méghogy lekvár! – puffogott magában és dühösen nézte Jesse hátát, aki a válasszal elégedetten újabb áldozat után nézett.

*

Anna befejezte a műsorát és mire a taps elhalt, ő már az öltözőben kortyolta mohón a vizet. Simon nyitott be hozzá és a tükörben összeakadt a tekintetük.

-Szia! – hajolt a nyakába a férfi, és Anna jólesően felmorrantott, ahogy a forró száj végigkalandozott a nyakán. –Készen vagy? Mehetünk? – nézett fel a férfi és a lány már nyúlt is a táskája után, hogy minél hamarabb maga mögött hagyja ezt a helyet. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy szívesen énekel-e ebben a klubban, vagy hallgatnia kéne Simonra és hagyni a fenébe az egészet. Mindegy, még egy hónap, aztán úgyis elmegy, hiszen kezdődik a forgatás, és a két elfoglaltság nem fért bele az időbeosztásába, ő pedig inkább a film mellett döntött. Lehet, hogy iszonyatosan meg fogja bánni, de pillanatnyilag az tűnt vonzóbbnak Trevor és az általa irányított házzal szemben.

-Mondtad már neki? – intett a fejével a tulajdonos felé Simon, ahogy gyors léptekkel kifelé igyekeztek a hátsó bejáraton.

-Mondtam. Nem örült – biggyesztette el a száját Anna. –Az is igaz, hogy csak annyit mondtam, nem csinálom tovább, azt nem kötöttem az orrára, hogy miért. A szerződésben szerencsére csak egy hónapot kötött ki, úgyhogy mire a forgatás elkezdődik, szabad ember leszek.

-Sosem leszel szabad, amíg mellettem vagy, mert én ugyanolyan rabszolgaként tartalak, ahogy te engem  – fordította maga felé Simon a lányt, aki a nyakába csimpaszkodva válaszolt:

-Azt hiszem, csípem ezt a rabszolgasorsot.

70.

Simon fázósan húzta össze magán a kabátot az alaszkai télben, miközben arra várt, hogy belépjen a jelenetbe. Anthonyt munka közben figyelni óriási élmény volt. Bocs, Sir Anthony Hopkinst, javította ki magát tisztelettudóan. A brit színészóriás régi példaképe volt és bárkit irigyelt volna, akinek lehetősége nyílik mellette a legapróbb szerepet is eljátszani. Most őt érte a megtiszteltetés, hogy az idősödő mágnás feleségének szeretőjét alakíthassa, aki ráadásul attól a nem elhanyagolható ténytől eltekintve, hogy férjes asszonnyal kezdett, ráadásul egy gerinctelen, gyáva alak is volt. Nem az a típus, akiért rajongani fognak a nézők – húzta elégedett vigyorra a száját. Az első szerepeivel megalapozta a nézők szimpátiáját, ami aztán meglepő túlzásokba csapott át, úgyhogy egy ideje szinte akaratlanul is olyan karakterek felé kacsingatott, akikkel szabadulni tudna a sok ráaggatott imádó jelzőtől. Nem mintha nem lett volna hízelgő, de ha elhitte volna magáról, amiket a különböző fórumokon írtak róla, akkor mára rá sem fért volna a vászonra a hatalmas arca, úgyhogy próbált inkább józan maradni. Anna ebben jó partner volt – mosolyodott el a gondolatra, ahogy eszébe jutott a lány, aki a meghitt pillanataik kivételével nagyon is reálisan bírálta őt, és minden igyekezetével a földön próbálta tartani.

Már közeledett a viszontlátás pillanata és ettől napról napra szárnyakat kapott, igyekezett a legjobbját nyújtani, hogy ennyivel is lerövidítse a hátralévő időt. Nem mintha nem élvezte volna a forgatás minden percét, hiszen a teljes stáb egy jóindulatú felsőbb akarat támogatása alatt állt össze. Mostantól senki nem mondhatja rá, hogy másodvonalbeli gárdával forgatott, hiszen a rendezőtől a szereplőtársakon át mindenki elismert név volt a szakmában. Közöttük végre elhitte magáról ő is, hogy helye van az első vonalban. Még a csinos modell, aki Anthony feleségét alakította, még ő is remekül játszott. Meglepte, hogy nem egy szőkeséget választottak a szerepre. Gyönyörű haja és az alkata az első pillanatban gyomorszorítóan Adélt juttatta az eszébe, és egy pillanatra meg is ijedt a kihívástól, amikor majd a kamerák kereszttüzében vele kell ágyba bújnia, aztán mégsem jelentett problémát. És ebben csak elenyészően apró szerepe volt annak a ténynek, hogy a lány meglehetősen féltékeny barátja is itt lebzselt a forgatáson. Szerencséje volt, mert mindkét alkalommal, amikor a meredekebb jelenteket vették fel, sikerült előtte Annával beszélnie; és a lány hangjával a fülében kiválóan tudott koncentrálni.

Merengéséből a rendező hangja ragadta ki és a kabátot ledobva, favágókra emlékeztető kockás vastag ingében beállt a tuskó mellé és igyekezett olyan átéléssel eltalálni az odakészített fadarabot, mintha valóban ezen múlna a társaság fagyhalála. Később fogalma sem volt, a dolog hol csúszhatott félre, csak a fájdalomra tudott koncentrálni és a körös-körül vörösre szineződő hóra, meg a stáb rémült hördülésére, és ahogy az asszisztense az orvosért kiabál. A nem túl nagy, de annál élesebb balta kihullott a kezéből és a sokktól remegőn összeroskadva hagyta, hogy valaki egy  anyagdarabot szorítson a sebre, miközben valaki más a kabátját borította rá. Bassza meg! Ennyire hogy lehetett béna? – csak ez a kérdés járt a fejében, és sziszegve erőlködött, hogy Donald karjára nehezedve felálljon és a lakókocsija felé hagyja magát támogatni.

*

Anna izgatottan indult el otthonról, hogy időben ott lehessen a forgatáson. Izgalmas dolog volt, élvezte minden pillanatát, csak az az egy okozott némi nehézséget, hogy a szájának és kritikus természetének kusst parancsoljon. A férfi főszerepet a tragikus sorsú Cory Monteith helyett  beugorva Zac Efron vállalta; a főszereplőt pedig Cory kedvese, Lea Michele játszotta. Volna. Ugyanis nyilvánvalóan nem tudta feldolgozni még a barátja elvesztését, és képtelen volt Zacban meglátni azt a partnert, aki Coryt pótolni tudná. Ettől aztán a játéka úgyszólván értékelhetetlen lett, de ezt senki nem merte az arcába mondani. Caroline Dalton abban a pillanatban hívatta, ahogy a parkolóból a csarnokba lépett. Az első reakciója az ijedtség volt, hogy vajon mit szúrt el, amiért a rendezőnő sürgősen látni akarja, aztán úgy döntött, ő nem színész, ha a kaland itt ért véget, akkor is már többet kapott, mint valaha is remélt, és így az esélytelenek nyugalmával lépett az asszony elé. Caroline csücsörítve járta körbe, aztán a sarokból felkapta a filmben is szereplő gitárt és Anna kezébe nyomta.

-Játsz nekem valamit! De úgy, mintha a színpadon állnál, nem itt egy kis szobában csak előttem, oké?

-A filmből? – kérdezett tétován a lány.

-Hát, ha ismered Lea valamelyik dalát, nekem az is jó…- vont vállat az asszony, és Anna rákezdett a film főcímdalára. Egy ideig csak játszott, aztán énekelni is kezdett. Ezt a dalt mindig is kedvelte, de az volt a véleménye, hogy Lea nem jól közelít hozzá, a zene és a szöveg is egészen mást sugall, mint amit ő a mostani állapotában előcsalni képes belőle. Persze nem hibáztatta érte, még a gondolatát is elutasította, hogy valaha is a lány helyébe képzelje magát, hogy el kelljen képzelnie a veszteséget, ha Simonnal történne valami. Énekelt hát szívből a szerelemről, ami most az egész lényét betöltötte, a vágyakozásról, amit a majd egy hónapos különlét csak felerősített;  és az addig szigorú rendezőnő arca elgondolkodó, sőt egyre nyíltabb és vidámabb lett. A szám végén elvette a gitárt, és lenyomta a lányt a helyiség egyetlen kényelmes bútordarabjára, egy sarok ülőgarnitúra egyik végére.

-Lea nem tudja a továbbiakban vállalni a szerepet – tért azonnal a lényegre. Annát sokkolta a hír, mert ismerte ő a filmes berkeket annyira, hogy tudja, mennyi pénz és fáradtság ment már egy heti munkával is pocsékba. De a szíve mélyén megértette a színésznőt is, akit minden hang, minden kiejtett mondat a halott kedvesére emlékeztetett. Nem is értette már eddig sem, Lea miért nem szállt ki még a forgatás megkezdése előtt. Gondolataiból az asszony fürkésző tekintete zökkentette ki. először nem is értette, miért nézi őt várakozással, aztán egy gondolat suhant át a fején, ami éppen annyira volt rémisztő, mint hihetetlenül izgató. Nem, az nem lehet!

-A stábból többen is azt ajánlották, hogy mielőtt külsőst kezdek keresgélni Lea helyére, hallgassalak meg téged. Be kell lássam, igazuk volt. Nem is értem, hogy nem vettem korábban észre. Még jó is, hogy Lea kiszállt, mert a barátnőjeként elhomályosítottad volna. A lányok között biztosan találunk valakit a helyedre, és ha egy lánnyal kevesebb szerepel a filmben, az már senkinek nem is tűnik fel. A történet szempontjából semmi jelentősége nincs, hányan dolgoznak a bárban – gondolkodott hangosan az asszony.

-De én nem vagyok színész! – szakadt ki a döbbenet Annából, mire az asszony elnevette magát.

-Drágám, nem azon múlik, hogy iskolában tanultad-e a szakmát  – legyintett, aztán  a lány kezébe nyomott egy paksamétát, amiben a szöveg és az instrukciók voltak, majd  ellentmondást nem tűrően az ajtó felé mutatott. –Menj, olvasd át ezeket! A megjelölt lapokat még ma le kéne forgatnunk, és nekem még az ügynököddel is beszélnem kell, hogy a szerződésedet módosítsuk. Na, hajrá, hajrá, nem érünk rá itt csodálkozni, futnak az órák, napok, velük a pénz, és éppen itt az ideje, hogy végre valami használhatót is letegyünk az asztalra.

Anna zavarodottan botorkált ki az irodából és odakint a félkörívben ácsorgó stábtagokat szinte észre sem vette. Egy fiatal szőke nő lépett oda mellé. -Emily Blakeshow vagyok, az asszisztense Ms. Stein. Caroline, akarom mondani, Ms. Dalton mondta, hogy mindenben álljak a szolgálatára. Mit tehetek Önért?

-Értem? – nézett rá elkerekülő szemekkel Anna. Hát, izé…, gondolom, ezeket át kellene néznünk, ebben segíthetne – emelte maga elé a paksamétát, amit a rendezőnő nyomott a kezébe.

-Rendben, akkor menjünk Ms. Michele öltözőjébe, ami mostantól az Öné. Hozok egy kávét és máris kezdhetjük – mondta szolgálatkészen a lány és már fordult is a kávé-automaták felé, amikor Anna utána nyúlt.

-Először megtenne nekem egy szívességet?

-Persze.

-Akkor legyen szíves, ne magázzon, mert ettől valaki olyannak érzem magam, aki nem is én vagyok. Másrészt, légy szíves csípj belém!

-Hogy micsoda? – kerekedett el a lány szeme.

-Csípj belém! Hátha akkor felébredek és a továbbiakban nem csinálok magamból bohócot – grimaszolt Anna, mire Emily elnevette magát.

-Megcsíphetlek, de attól semmi nem változik meg, Anna, mától te vagy  Cora, ennek a filmnek a főszereplője. Már mindenki tudja.

-És ha nem mertem volna elvállalni?

-Akkor Caroline addig nem engedett volna ki a szobájából, amíg igent nem mondasz. Nagyon meggyőző tud lenni, négy bátyja van ugyanis, mindig eléri, amit akar, ezt mindenki tudja róla a szakmában – nevetett a lány és elindult a kávékért.

*

Simon mogorván üldögélt a kórházi ágyon. Nem elég, hogy a balfaszsága miatt égett az egész stáb előtt, pokolian fáj a sípcsontja és a fölötte nyolc öltéssel összevarrt seb, meg persze az az injekció, amit biztonsági okokból a fenekébe vágott a kiképző őrmestereket megszégyenítő határozottságú főnővér. Ráadásul Annát sem tudja elérni, folyamatosan ki van kapcsolva a telefonja. Ma éjszakára itt tartják, pedig a szállodai szobájában éppen ennyire fájna neki az élet, nem kell ehhez a kórházi hálóing, amiből ráadásul még a segge is kilóg.

A laptopjáért nyúlt, amit Donald hozott be neki és bekapcsolta. Gyűlölte a Hollywoodlife kitalációit, volt benne része éppen elég, de valami belső kényszertől hajtva mégis behívta az oldalt, hogy megtudja, mi újság otthon. Az első hír, ami a szemébe ötlött, Lea Michele kiválását kiáltotta világgá az épp csak megkezdett forgatás kapcsán. Na, szegény Anna! Élete első lehetősége, hogy egy filmben szerepeljen, és a kezdés után máris hamvába holnak az álmai, mert a főszereplő nem bírja a nyomást. Nem mintha nem érzett volna együtt szegény Leával. Coryval helyes párost alkottak, senki nem sejtette, hogy a srác ennyire labilis. Ő is tudta róla, hogy alkohol és drog problémákkal küzdött korábban, de azt hitte, túl van egy sikeres elvonón, és Lea mellett végre megtalálta az élete célját. Hát, úgy tűnik, mégsem. Egy pillanatra belegondolt, hogy mit érezne, ha a szerelme egyik napról a másikra kilépne az életéből, ráadásul ilyen értelmetlen, tragikus módon… hát, alighanem belebolondulna. Rákeresett a saját magával kapcsolatos hírekre és örömmel látta, hogy néhány Annával közös kép is szerepel a hírekben. Vigyorogva nézte a lány formás fenekét, ahogy lent a strandon szedegeti össze a holmijukat, amíg ő a partra küzdi magát a deszkával.

Közben kinyílt az ajtó, a főnővér szigorú tekintettel nézett be rajta, ő pedig ijedtében, mint egy rajtakapott kamasz, lecsapta a laptop fedelét. -Lámpaoltás Mr. Carmichel! – szólt az asszony, mire Simon minden erejével igyekezett komoly képet vágni, de a röhögés szinte feltartóztathatatlanul ott készülődött a szája sarkában. Szerencsére Molly nővér időben becsukta az ajtót.

-Jézusom! – kapott levegő után a férfi – tisztára, mint az oviban. Lámpaoltás Mr. Carmichel! Ez egy vicc! Aztán megszólalt a telefonja, és a hívót látva elfeledkezett a laptopról, amit óvatosan az ágy melletti fotelbe rakott, aztán kényelmesen elhelyezkedett, hogy Anna aggódó érdeklődésére elmesélje ennek a mai szerencsétlenkedésnek a részleteit.