Perlekedők 77. és 78. fejezet

77.

-Szia, kicsim! – búgott bele az ismerős hang, amelyről azt hitte, az életben nem fogja hallani többé. És mivel már régen nem a magyarországi számát használta, erre jó esélye is volt. Már a tény, hogy a férfi ismeri az itteni számát, felháborította és megijesztette.

-Gergő? – kérdezett vissza, mintha nem tudta volna a tarkóján meredező szőrszálakból már az előbb is, hogy ki van a vonal túloldalán.

-Örömmel hallom, hogy még megismered a hangom – kedélyeskedett a férfi és Anna úgy szorította meg a telefont, hogy majd elroppant még az ő törékeny kezében is.

-Lehet azt elfelejteni? – kérdezett vissza gúnyosan, aztán feltette a kérdést, ami a legjobban izgatta: -Honnan tudod ezt a számot?

-A nővéredtől – érkezett a meglepő válasz és Anna hitetlenkedve rázta meg a fejét. Adél? Az nem lehet. Ha valaki, hát ő pontosan tudta, hogy ennek az alaknak soha az életben nem adhatja ki a számát.

-Igaz, fogalma sem volt róla, hogy nekem adja meg – folytatta a férfi és Anna szinte látta a szeme előtt a pasas önelégült vigyorát, amiért sikerült kijátszania a testvéreket. –Azt mondtam, hogy a filmgyárból szeretnének elérni, mert az utolsó munkádnál nálad maradt egy fontos anyag, és feltétlenül szükségük van rá. Biztosan nem merte megkockáztatni, hogy ebből valami kellemetlenséged legyen és inkább nem gyanakodott.

-Így már érthető – grimaszolt Anna és a teendői közé gondolatban felvéste azt is, hogy Adélt kiokosítja az ilyen trükkös hívások ügyében, hiszen ilyen alapon egy újságíró is bármikor hozzájuthat az amúgy titkos számhoz. Még ilyen áttételesen sem akarta, hogy Simon közelébe jussanak firkászok vagy akár rajongók.

-Nem akarlak feltartani, biztos rengeteg dolgod van, hiszen még idehaza is híre ment, hogy belevágtál a filmezésbe. Így van ez, ha valaki egy befutott színésszel bútorozik össze. Látod, ezt én egészen biztosan nem tudtam volna neked nyújtani. Úgyhogy megértelek. És biztosan te is megértesz, hogy a régi szép idők emlékére én is részt szeretnék kérni a téged ért szerencséből. De hát ez nem telefontéma, úgyhogy inkább találkozzunk. Mondanám, hogy most azonnal, de én tudok alkalmazkodni, ha netán most dolgod van.

Anna zsibbadtan tartotta a telefont. A találkozót egyetlen porcikája sem kívánta, de volt a férfi hangjában és az elejtett félmondatban valami, amitől hideg veríték lepte el a hátát. Gergő egészen biztosan valami rosszban sántikál. Ha vette a fáradtságot, hogy felkutassa, akkor ettől a találkozótól egészen biztosan sokat vár. Nem volt annyira naív, hogy azt remélje, a bájaira kíváncsi, vagy a múltbéli dolgaik fölötti nosztalgiázásra. Nem, Gergő pénzt akar, ebben szinte biztos volt. Csak azt nem tudta elképzelni, mivel rukkol majd elő, hogy rákényszerítse a fizetésre.

Az ablakon túl Simon éppen most tolta le a sortját, hogy fejest ugorjon a medencébe, miután a kutyákkal jól kihancúrozta magát. A pólóját reggel fel sem vette, és amíg a telefon meg nem szólalt, Anna kedvenc szórakozásának hódolt, a férfit nézte, kidolgozott izmainak játékát, ahogy az izzadtságtól nedves bőrön megcsillant a napfény. Akármeddig el tudta volna nézni, és most minden idegszálával érezte, hogy Gergő hívása könnyen véget vethet ennek a mozinak, akár örökre.

-Ma szabadnapos vagyok – motyogta halkan, mire Gergő tétovázás nélkül sorolta az utasításait:

-Akkor legyen három óra és… ismered a Los Feliz Blvd-n a Noire Café-t? Ott várlak. Szia! – tette le szinte váratlanul a telefont és Anna remegő gyomorral dobta a konyhapultra a magáét. Fogalma sem volt, hogy lépjen le délután, mert abban biztos volt, hogy Simonnak egyelőre nem számol be erről a telefonhívásról. Újra kézbe vette a telefonját és megnézte a fogadott hívások listáját. De Gergő annál profibb volt, hogy egy beazonosítható számról hívja, ezt sejthette volna. Bepötyögte Adél számát, bele sem gondolva az időeltolódásba, aztán amikor a nővére kásás hangon beleszólt, minden bevezető udvariaskodás nélkül a lényegre tért.

-Dell! Nagyon kérlek, ha bárki a számomat kérné, még ha orbitális nagy problémáról is beszélne, amit csak én tudok megoldani, soha, senkinek ne add ki, kérlek!

Adél abban a pillanatban éber lett, ahogy a húga a régi becenevén hívta, ahogy talán már a középiskola óta sem. Ebből az apró jelből is azonnal felfogta, hogy valami nagy gebasz történt, és kicsit ijedten gondolt a múltkori kellemes hangú pasira, aki a filmgyárból kereste Annát, és akinek végül megadta a számot, ahol utolérheti. Ezek szerint nem kellett volna!

-Átvert a disznó, mi? – kérdezte a szája szélét rágva. -Mit akart végül?

-Gergő volt – jött a válasz, mire Adél elsápadt. Az nem lehet! … - hirtelen megértette a húga kissé pánikoló hangsúlyát. Ha Gergő ilyen furmányos módon akart a közelébe jutni, akkor akar is tőle valamit, és ismerve a gerinctelen kis görényt, ez semmi jót nem jelenthetett.

-Mit akart?

-Még nem tudom. Ma délután fogok vele találkozni. De a hangjából ítélve valami olyasmivel áll elő, amiből pénzt akar csinálni. Kár, hogy fogalmam sincs, mi lehet az – motyogta Anna. –Na, nem akarlak tovább zavarni, csak Dell, … senkinek, oké?

- Oké! – sóhajtott a nővére, aztán csak nézte az elárvult telefont, és hirtelen eszébe jutottak azok a hetek, sőt hónapok, amikor a húga ezt az alattomos köcsögöt próbálta kiheverni. Vajon meddig tér még vissza Anna életébe, hogy megkeserítse a boldog pillanatait? Visszadőlt a párnák közé és hagyta, hogy Josh félálomban magához húzza. Máskor már ennyi is elég lett volna, hogy az idegei megnyugodjanak és visszataláljon a pihentető álomhoz, de most csak zakatolt az agya, hogy az óvatlanságával vajon mit szabadított rá a húgára?

*

-Menjünk le a partra enni valamit! – ugrált ki Simon féllábon a fürdőszobából. –A francba, belement a víz a fülembe, és a balra majdnem süket vagyok… - morogta közben, aztán letette a lábát és megrázta a fejét, hogy csak úgy szállt a vízpermet szerteszét a hajából.

-Nem lehetett volna ezt odabent? – húzta el a száját Anna, mire a férfi magához húzta és a vizes hajával a nyakába bújt.

-Akkor azért kapnék, hogy csupa pötty lett a tükör, ne morogj velem, mint egy házsártos feleség!

-Nem vagyok házsártos, és feleség sem… - motyogta a lány, mire Simon felemelte a fejét és a tekintetét fogva tartva megkérdezte:

-Szeretnél az lenni?

-Simon! Nem így képzeltem ám el, hogy valaki majd felteszi a nagy kérdést. Bár, úgy sejtem, ez nem is az a bizonyos pillanat akart lenni.

-Mellébeszélsz! Függetlenül attól, hogy ez a nagy pillanat vagy sem. És nem válaszoltál! Szeretnél az lenni?

-Néha igen, néha meg nem – vont vállat Anna, mire Simon megcsókolta.

-Szeretnél az lenni?

-Hát, ahogy te mondtad a mamádnak, az ember azért ismerkedik meg valakivel, mert társra vágyik.

-Anna! Szeretnél az lenni?

-Jézusom! Már el is felejtettem mi volt az eredeti kérdés… ja, hogy a feleséged, igen, azt hiszem, szeretnék az lenni, de a mivel a kérdés momentán teoretikus, ne csikarj ki belőlem olyan nyilatkozatot, amit aztán majd kötelező érvényűnek tartasz.

-Anyám! Te akár ügyvédnek is mehettél volna… Én egy egyszerű igen-nel is beértem volna.

-Az egyszerű igen-t arra az alkalomra tartogatom, ha majd valaki komolyan felteszi a megfelelő kérdést – nyújtotta ki a nyelvét a lány, mire a férfi elmosolyodva magához húzta és megcsókolta.

-Na jó, honnan is indult ez az észveszejtő beszélgetés? Ja igen, lemegyünk a partra enni valamit?

-Lemehetünk, de nekem háromra a Los Feliz Blvd-on kell lennem. Találkozom egy magyar ismerősömmel. Tudod, hol a Noire Café?

-Tudom. Akkor majd odaviszlek.

-Nem kell! – vágta rá ijedten Anna, mire a férfi felhúzta a szemöldökét.

-Nem akarod, hogy találkozzam vele?

-Hát, tulajdonképpen tényleg nem. Tudod, nagy rajongód, és nem akarom, hogy feltűnést keltsen, meg ilyenek…

-Oké, akkor elviszlek odáig, és ott kiraklak. Így megfelel?

-Köszönöm, tökéletes – hajolt hozzá a lány és megcsókolta, nem tudva, hogy Simon fejében már megszületett az elhatározás, hogy megnézi magának ezt a rajongó ismerőst.

*

-Jöjjek érted, ha végeztél? – hajolt Simon a lányhoz és egy puszit nyomott az orrára, miközben nem kerülte el a figyelmét, hogy Anna meglehetősen idegesen készülődik a rajongó ismerőssel való találkára.

-Nem kell, kösz, nem tudom, hogy végzünk, majd hívok egy taxit – motyogta, miközben alig találta a kilincset és végül még a táskáját is az ülésen hagyta, ahogy kiszállt. Simon a lehúzott ablakon át kiáltott utána:

-Anna! A motyódat itt hagytad!

-Huh, egyszer még a fejem is elhagyom… -grimaszolt a lány, aztán egy puszit dobott és a táskát az ablakon kirángatva a kávézó felé indult. A teraszon egy egész sereg figyelte kíváncsian a most érkezőket, ezért aztán Simon gázt adott és elhajtott. Aztán a következő sarkon befordulva leparkolt, hogy a sapkáját mélyen a szemébe húzva visszainduljon meglesni a fura találkozó másik résztvevőjét. A szemközti oldalon haladt előre a fák lombjának árnyékában. A kávézóval szemben egy pékség volt, ahonnan ínycsiklandó illatok áradtak kifelé, de most teljesen hidegen hagyták, csak a szemközti teraszon ülő vendégeket figyelte. Anna egy baseballsapkás fickó mellett ült és egy pohár narancslét forgatott az ujjai között. Az egész testtartásáról lerítt, hogy bárhol máshol szívesebben lenne pillanatnyilag, éppen ezért Simon nem értette, akkor minek jött el erre a találkozóra. A pasi ekkor egy telefont tartott a lány orra alá, és Anna a kezét a szája elé kapva fogta vissza a sikolyt, ami az ott látottaktól kitörni készült belőle. Ez még a jó húsz méternyi távolságból is jól felismerhető volt. Ökölbe szorult a keze és mielőtt végiggondolhatta volna, mit tesz, átvágott a kocsik között és a dudálással nem törődve berontott a teraszra. Megjelenése és a jobb egyenes, amit útjára indított, váratlanul érte a fickót, aki elejtette a telefont. Anna már nem is igyekezett visszafogni magát, reménytelen ügy lett volna, felsikított és két kézzel a kis téglalap után kapott, aztán elsüllyesztette a táskájában. Eközben Simon dühösen nézte a fiatal férfit, aki vérző szája szélét letörölve gúnyosan nézett végig rajtuk.

-Tedd csak el emlékbe, úgyis van róla másolat! – köpte oda a lánynak a szavakat, lesöpörte a karjáról a kisiető pincér segítő kezét és felállt. –Majd jelentkezem – vetette oda a másik kettőnek és minden sietség nélkül kiballagott a kávézóból. Simon a szíve szerint utána ment volna, hogy megmondja, jobban teszi, ha még azt is elfelejti, hogy ismeri Annát, de aztán inkább maradt. Már így is meglesz a böjtje ennek a találkozásnak.  A közelben telefonok kattogtak, ahogy a vendégek közül néhányan megörökítették a jelenetet és Simon átkozódva gondolt rá, hogy még haza sem fognak érni, amikor ez az egész szarság már fent lesz a neten.  A méltatlankodó pincér kezébe nyomott egy húszast, aztán a lány hóna alá nyúlva, szinte kicipelte a kora délután forgalomba és hosszú léptekkel a kocsi felé indult.

78.

Szótlanul ültek a kocsiban, amíg Simon hajmeresztő tempóban kanyargott felfelé a házukhoz vezető úton. Aztán a kapun beállva, a kocsibeállón szinte azonnal lefulladt alattuk a böhöm jármű, ahogy a férfi  idegességében előbb vette le a lábát a pedálokról, mint ahogy a gyújtásból kivette volna a kulcsot. Nem mintha ez a jelenlegi helyzetben nagyon izgatta volna. Ültek a napon lassan átforrósodó kocsiban és mind a ketten a másikra vártak. Simon valami magyarázatra, és Anna nemkülönben. Bár, ehhez szüksége lett volna arra a görényre is, mert csak és kizárólag ő adhatott volna válaszokat a kérdéseire. Hogy Simon miért bukkant fel olyan váratlanul…, most pillanatnyilag a legkisebb gondja volt. A felvételen, amit Gergő az orra alá tolt, az első pillanatra még el is hitte, hogy ő fetreng az ágyon a férfival. De közben tudta, hogy nem ő volt, hiszen sosem feküdt le vele. A szakításuknak is éppen ez volt az oka. De a felvétel meglepően jó minőségű volt, a rajta szereplő lány pedig kísértetiesen hasonló. Ha nem lett volna biztos benne, hogy ő soha az életben nem járt a férfi hálószobájában, akkor még el is bizonytalanodott volna, hogy amit lát, az a botrányos valóság-e. Gergő képes volt keríteni valakit, aki a megszólalásig hasonlított hozzá, eljátszadozott vele a kamera előtt és most úgy akarja tálalni a sajtónak, az itteni, botrányra éhes sajtónak, mintha ő lenne a videón. És esélye sincs tisztázni magát, mert bárki bedőlne ennek a mocskos trükknek. Tehát fizetnie kell! A telefon úgy égette a táskán keresztül is a térdét, mintha izzó vasdarab lett volna, és a gondolatai szinte lefagytak, ahogy próbálta eldönteni, mit mondjon Simonnak és mit ne…

A férfi csalódottan szorította még mindig a kormánykereket. Azt hitte, ahogy kiszabadulnak a kínos helyzetből, Annából dőlni fog a szó, a magyarázat, hogy ki volt ez a fickó és mit akart. Mi volt az, amivel láthatóan nagyon kiborította, és leginkább arra választ kap, ő miért nem tudhatott erről az egészről, és miért hazudott a lány holmi rajongó ismerősről? Ültek némán, aztán a férfi volt az, aki elunta ezt a reménytelen helyzetet és kiszállt, hangosan becsapva maga mögött a kocsi ajtaját. Anna összerándult a csattanástól, aztán egy mély levegőt véve ő is kiszállt és a táskát maga előtt tartva a férfi után indult. Már éppen eléggé megbántotta azzal, hogy titkolni próbálta, kivel találkozik, ha most ezt a dolgot is megpróbálja elsumákolni, annál nagyobb lesz a pofon, ha megjelenik az újságban, és akkor már hiába próbál magyarázkodni, Simon aligha lesz kíváncsi a mentegetőzésére.

-Miért jöttél utánam? – kérdezte halkan, és a kérdésben nyoma sem volt számonkérésnek, csak a színtiszta kíváncsiság vitte rá, hogy megkérdezze.

-Most tényleg ez a legfontosabb kérdés? – tért ki a férfi a válaszadás elől.

-Nem, csak érdekel.

-Nos, túl idegesen készülődtél egy baráti találkozóra. Kíváncsivá tett. … Elmondod, mi volt ez?

-El – sóhajtott Anna. –Gergő volt az.

-Aha, akkor már tudom, miért volt ismerős a képe. És…? Mit akart? Mit mutatott neked, amitől úgy kiakadtál?

-Azt is láttad? – sápadt el Anna. A beszélgetés túl gyorsan haladt abba az irányba, ahol még nem tudta, mennyit  osszon meg Simonnal ebből a mocsokból.

-Szóval, mi volt az? – tért ki a férfi újra, nem hagyva magát eltéríteni az eredeti kérdéstől.

-Egy videó – suttogott halkan a lány, és Simon már a gondolatától is összerezzent, hogy miről lehet szó.

-Rólad? Vagy … rólam? – kérdezte tanácstalanul, bár meglehetősen biztos volt benne, hogy ez az egész valamilyen módon mégiscsak Annával lehet kapcsolatban. Ellenkező esetben az a kis görény talán őt kereste volna meg.

-Miért? … Rólad is készülhetett videó? – érkezett a döbbent kérdés, és a hangsúlytól Simon elmosolyodott volna, ha a helyzet nem lett volna véresen komoly. –Egyébként Gergő kishal ahhoz, hogy a te ügyeidbe keveredhetett volna – tette hozzá közben a lány, mire Simon feléje fordult és szenvedélyesen kifakadt:

-Máris megtette, mert Te az én ügyem vagy! Szóval, akkor rólad.

-Nem. De bárki elhinné, hogy engem lát. És ez benne a végképp aljas, mert ha elkövettem volna egykor egy hibát, akkor tudnám, hogy benne van a pakliban, hogy egyszer fizetnem kell érte. De ez nem is én vagyok! És mégis alkalmas rá, hogy zsaroljon vele. Ha eladja egy újságnak, bárkinek elég lenne, hogy hasonlít rám. Én sem tudnám bizonyítani, hogy nem én vagyok, csak megaláznám magam a magyarázkodással, és már ismerem annyira ezt a világot, hogy tudjam, a sejtetés is elég, hogy tönkretegyen valakit. Ráadásul, ha a film bemutatása előtt kijön vele, tönkreteszi még a produkciót is.

-Mutasd!- kérte karcos hangon a férfi és kinyújtotta a kezét a készülékért.

Anna kikotorta a táskája mélyéről a vadonatúj I-Phone 8-ast, amely tökéletes képminőséggel tárta eléjük a szenvedélyes, bár meglehetősen ízléstelen felvételt. Simon összeránduló gyomorral nézte a videót, tényleg elhitte volna, hogy Anna van a filmen, ha valaki váratlanul a kezébe nyomja, mert ugyan a nő arca egy pillanatra sem látszott, de a haja és még a teste is kisértetiesen őt idézte. Aztán alaposabban megnézte, és akkor már látta a  különbségeket is, de ettől ez még tényleg egy remek lehetőség botrányt keverni körülöttük, hiszen nyilván nem fogja megosztani a nagyvilággal, hogy Anna teste milyen részleteiben más, mint azé, aki a felvételen látható. Már látta maga előtt a harsány címlapot, amin újra a fejére nyomják a szarvakat, csakhogy most nem őt illette a korona, de ezt csak szánalmas tagadással tudná hárítani, senki nem hinné el. Annának pedig végképp nem jönne jól egy effajta hírverés a filmje bemutatója előtt. Bassza meg, hogy mindig van valaki, akinek nincs jobb dolga, mint az életükbe belerondítani?

-Jelentsük fel! – javasolta halkan Anna, mire a férfi úgy nézett rá, mint aki méltatlannak tartja egy ilyen átgondolatlan ötlet kiagyalására.

-Tudod hol lakik? Tudod bizonyítani, hogy megzsarolt? Tudod bizonyítani, hogy nem te vagy a képen? …Szerintem, ha megvizsgáltatnánk ezt a vackot, még az is kiderülne, hogy még ezt a szaros telefont sem lehet a nevéhez kötni; azt meg végképp nem, hogy ő vette fel ezt a videót. Hogy rajta van az ujjlenyomata, semmit nem bizonyít. Lényegében megfoghatatlan. Csak akkor tudunk lépni, ha az a média együttműködik velünk, akiknek végül eladja. Talán a fizetéskor le lehet rá csapni, de ehhez meg az kéne, hogy hajlandó legyen valaki egyáltalán a feljelentésünkkel érdemben foglalkozni. Vagy van egy másik megoldás, bár, így is, úgy is, megjelenik ez a szemét és tőlünk lesz hangos pár napig a bulvár.

-Micsoda? – kérdezte a teljes kétségbeesés határán Anna, ahogy már látta maga előtt a botrány kitörését.

-Ha mi hozzuk nyilvánosságra. Akkor nem tudja eladni, és nálunk a labda, hogy megmutassuk, micsoda aljas próbálkozással próbálnak egyesek pénzhez jutni.

-Te megőrültél! – sápadt el a lány. –Mire a közönséghez eljut az üzenet, hogy amit látnak, az nem én vagyok, addig éppen eleget csámcsognak azon, hogy mi van, ha mégis.

-Azt kéne valahogy bizonyítani, hogy amikor a felvétel készült, akkor te a közelében sem voltál. Át kéne nézni újra és újra, hátha találunk benne valami támpontot, ami ha áttételesen is, de utal az időpontra. De ezt ilyen kicsiben nem fogjuk megtalálni. Gyere, ha a tv képernyőjén se találjuk meg, akkor nincs is olyan!

Egyik kezében a telefonnal, a másikkal Annát maga után húzva a ház felé indult, aki botladozva sietett a nyomában, és elborzadva készült fel rá lelkileg, hogy a felvételt végtelenítve nézze át a számára legfontosabb emberrel az oldalán, olyan apró kis morzsát keresve, ami bizonyítékul szolgálhat arra, hogy nem ő van a képen. Lényének egyik része reszketve próbált hinni benne, hogy végül találnak majd valamit, de azért ott rejtőzött tudata mélyén a félelem, hogy mi van, ha nem.

*

A hatalmas, jó 130 centis képernyő és a házimozi hangszórói hajmeresztően felerősítették az apró képernyő mellbeverő élményét.  A lihegéssel és nyögéssel keveredő háttérzene kísértetiessé tette az eddig csak némán látott felvételt. A háttérben ugyanis Anna egyik száma szólt. Simon tudta, hogy az a pasi a felvételen a hasonmás testébe hatolva, fülében Anna hangjával, lényegében az ő kedvesét erőszakolja meg. Undorító bosszú volt ez azért, mert Anna a múltban nemet mondott neki.

Srác korában ő is nézett pornót a haverokkal, néha még magányos estéin is, de ez most egészen más volt. Alig bírt elvonatkoztatni a látványtól, és erőnek erejével kellett figyelmeztetnie magát, hogy az a nő a képernyőn nem Anna! Egy szkenner alaposságával tapogatta le tekintete a felvételen szereplő szoba berendezését, de az ébresztő órán csak egy zöld pöttyöt látott, se dátum, se időpont. Aztán hirtelen eszébe jutott Tom hülye lézeres ébresztő órája, amely óriási számokkal vetítette ki a falra, Tomnál a plafonra, a pontos időt. Mennyit cikizte érte, de most eszébe juttatta, hogy talán máshol kell keresse a megoldást. Visszament a felvétel elejére és újra figyelni kezdett. Egy idő után diadalmasan kimerevítette a képet, Anna pedig eleinte értetlenül bámulta a megfagyott mozdulatot, aztán a szája elé kapta a kezét. A morzsa, amit kerestek, ott volt! Nem egy naptáron, nem az órán, hanem a falon. Gergő és a hülye lézeres ébresztő órája, amely az ágy melletti falra vetítette ki a hatalmas, bár a lámpafényben halvány számokat, és alatta a dátumot. Szilveszter éjszakáját! Amikor ők Tomékkal a Mátrában ünnepeltek; és erről a reptéren készült fotók, amelyek bejárták már a világhálót, tanúskodhatnak.

Egymásra néztek, aztán Anna bólintott: -Oké, keressünk valakit, akinél nyilvánosságra hozhatjuk ezt a szemetet, így legalább mi tudjuk megszabni, hogy mi jelenjen meg és mi ne. Aztán mire Gergő lépne, már nem lesz senki, aki vevő lenne a nagy sztorijára. És ha szerencsénk van, akkor még el is kaphatjuk.

-Rendben, felhívom Steph-et, ő mégiscsak jobban ismeri ezt a várost, és hogy kikkel lehet értelmesen tárgyalni, nehogy öngólt rúgjunk azzal, hogy nem a megfelelő fórumhoz fordulunk. És nem árt átgondolnunk azt sem, hogy mit mondunk el az egészből. Tudniuk kell viszonylag szaftos részleteket is, de talán megszűrhetjük, hogy mi kerüljön nyilvánosságra, és mi ne.  És azt is el kell mondjuk, hogy valaki ilyen módon próbált megzsarolni téged, hogy lássák, nincsenek titkaink, és aki a jövőben ilyesmivel akar próbálkozni, annak esélye sincs.