88.
A Salzburg és a Bécs közti út úgy
múlt el, mint egy pillanat. Az autópályán suhanva Anna kicsit sajnálkozva
gondolt rá, hogy a kettesben töltött időnek hamarosan vége. Bár a kórházi
közjáték kellemetlen napja még nem
merült teljesen feledésbe, összességében azért egy feledhetetlen nyaralás volt
mögöttük. Talán még sosem volt alkalmuk ennyi időt kettesben, zavartalanul
eltölteni, rengeteg beszélgetésre vagy éppen csendes összebújásra volt
lehetőségük, és ezek a percek, órák elmélyítették a korábban talán csak a
szenvedélyükön nyugvó kapcsolatot. Alkalmuk nyílt nemcsak egy apró betekintést
nyerni, de igazán mélyen megismerni a másik legbensőbb gondolatait, a világról,
családról, egymásról alkotott véleményét. És ez az új tudás megerősítette
mindkettőjük hitét, hogy létezik közös jövő számukra. Bécsben egy Dunaparti kis
szállodában szálltak meg, ahol bicikliket béreltek és két keréken járták be a
várost. A kötelező látnivalókkal viszonylag kevés időt töltöttek, annál
többet olyan helyeken, ahol ennek a
pezsgő városnak a nyugodtabb oldalát ismerhették meg. Anna fáradhatatlanul
mesélt, mert úgy tűnt, Simon mozgalmas életéből mintha pont ezek a könnyed,
szinte már-már felesleges tudnivalók maradtak volna ki. De ők éltek itt néhány
évig, és az akkor felfedezett érdekességeket szerette volna megosztani a
férfival. Már tudta róla, hogy amiket ő órákon át képes darálni a fülébe, az
nem száll el a szélbe. Lehet, hogy nem
fogja tudni visszamondani, de a számára lényeges információk megragadnak a
fejében, és egyszer, teljesen váratlanul majd jó szolgálatot tesznek akár egy
karakter, akár egy történet alakításakor. Egész egyszerűen imádott a férfi hóna
alá befészkelődve mesélni neki, érezve közben a lágyan cirógató ujjakat,
melyeknek rezdüléséből is megérezte, hogy az adott történet mennyire fogta meg,
érdeklődve vagy éppen unottan csaponganak a gondolatai. Nem tudta elvenni a
lelkesedését ez az utóbbi sem. Most
éppen arról beszélt neki, honnan eredeztetik a város nevét, miközben a férfi
egy tekintélyes fagylaltkelyhet kanalazott elmélyülten.
Amíg Anna a kellemes kapuzienert
kortyolgatta, szeme a Stephansdom magas tornyát pásztázta. Amikor itt éltek,
minden évben elment az édesanyja születésnapján és gyújtott egy gyertyát az
emlékére. Az apja nem tudott róla, csak Adéllal kettesben, titokban hódoltak
ennek a hagyománynak, amely az egész világot beutazva a kettőjük kis titka
maradt. Oly annyira, hogy most még Simonnak sem mesélt róla, elkapta a
tekintetét, és inkább a Kapuzinerkirche történelmi sírokat rejtő szerény
templomáról mesélt neki. A Ringen
végigkarikázva az Operaház előtt álltak csak meg, amely a lány egyik kedvenc
helye volt a városban. Részben az itt zajló zenei élet kapcsán, de legalább
ennyire az épülethez fűződő hátborzongató történet miatt. Történt ugyanis, hogy
Ferenc József a nyitóceremónián megkritizálta az épület homlokzatát, ezért a
tervezője felakasztotta magát. De most a nyomasztó múlt helyett inkább a boldog
mára koncentráltak és feltűnés nélkül beleolvadtak a hozzájuk hasonló csókolózó
fiatal párok sokaságába, ami könnyedén ment, hiszen a színház két oldalán
látható szökőkutak a turisták és szerelmesek találkozóhelye.
Mire a Schönbrunni kastélyhoz
elgurultak, Annának már feltörte a nyereg a fenekét és tiltakozva kötötte ki a
kétkerekűt a parkolóban. -Én innen csak taxival vagyok hajlandó továbbmenni! –
jelentette ki harciasan, mire Simon az orra alatt somolyogva csendesen
szöszmötölt tovább. Már ismerte annyira a lányt, hogy tudja, egy óra múlva az
újabb látnivalóra éhesen pattan majd nyeregbe, feledve a mostani nyűglődést. A
bejárat melletti kis büfében vettek két üveg ásványvizet, jelképesen adózva a
ténynek, hogy a kastély egy közeli jó vízű forrásról kapta a nevét, aztán
elvesztek a Habsburgok nyári rezidenciájának varázsában.
-Itt is rendeznek filmfesztivált
– hunyorgott Simon a napfényben, ahogy a bejárat melletti oszlopokon kiragasztott
plakátokat olvasgatta. –Nem is tudok szinte semmit az osztrák filmesekről, csak
azt, hogy egyikőjük, Michael Haneke lenyúlta előlünk az Arany Pálmát – mormolta
az orra alatt.
-Én se tudok róla többet – vonta
vállat Anna, csak azt, hogy itt forgatták a Rex felügyelő sorozatot, tudod, azt
a kutyást… - tette hozzá magyarázatként,
látva a férfi értetlen tekintetét. –Ne már, nem ismered Rex filmjeit? –
bokszolt bele könnyedén a férfi vállába, megfeledkezve a tetoválás és a
tetanusz oltás okozta fájdalomról. Simon óvatosságra intve húzódott el előle.
-Csak óvatosan, még mindig
érzékeny!
-Az nem lehet! Ennyi idő alatt
már el is kellett volna felejtened. Mutasd! – nyújtotta feléje a kezét.
Az iránytű környéke bíbor színben
égett.
-Ez begyulladt – állapította meg
a lány a nyilvánvalót. –Gyere, keressünk egy kórházat és mutassuk meg! – fogta
kézen a férfit, miközben agyában már a régi ismerős orvosokat próbálta
felidézni. Simon azonban visszatartotta.
-Itt is van egy orvos… - mutatott
bizonytalanul a lány háta mögé, a kapualjra kifüggesztett díszes táblára.
Dr.Anton Schwarzberg – állt a táblán. A lány gurgulázó nevetése ragályosan
varázsolt mosolyt a férfi arcára is.
-Mi van?
-Ez egy gyerekorvos.
-És? … Elég gyerekes dolog, amit
műveltem, úgyhogy igazán ő az illetékes – vont vállat Simon és kikötötte a
bicikliket a ház előtti oszlophoz, aztán nagy levegőt véve becsöngetett. Anna
felé visszafordulva pedig esedezőn nézett rá: -Ugye bejössz velem?
-Ez nem is te lettél volna… -
kuncogott Anna, ahogy lefelé baktattak a lépcsőházban. Az orvos némi
csodálkozás után egy mély sóhajjal engedett a kérésüknek és vetett egy
pillantást a tetoválásra, aztán hadarva kisebb előadásba kezdett az ilyesmi
veszélyeiről meg arról, hogy milyen idétlenül fog festeni ez a kis ábra, majd
egy nyolcvanéves szottyadt bőrön. Anna meg sem próbálta elrejteni a mosolyát.
Az orvos azt hitte azért, hogy ő is megerősíti a véleményét, holott ő csak azt
próbálta maga elé képzelni, milyen lesz Simon szottyadt bőre… Nem volt ehhez
elég élénk a fantáziája, ahogy a mostani, apró szeplőkkel is tarkított, feszes
izmokon tapadó, enyhén lebarnult széles férfi hátat csodálta.
-Én nem tudom, miért mindenki az
injekciókban látja a megváltást? Idejétmúlt, középkori inkvizíciós eszköz –
szögezte le a férfi, ahogy a karján a szúrás helyét masszírozta.
-Sokkal egyszerűbb és
hatékonyabb, mintha napokig antibiotikumot szedegetnél. És a gyomrodat is
kíméli – tromfolt a lány. –Amit most beléd döfött, három nap alatt szívódik fel
teljesen és utána elfelejtheted az egész kényelmetlenséget.
-Segíthetnél felejteni! – bűvölte
forró tekintettel a férfi, mire Anna elnevette magát: -Itt?
-Nem, nem itt, de otth… akarom
mondani, a szállodában.
-A szállodában énrám is rám fér
egy kis bűvölés – fintorodott el a lány. –A fenekem teljesen kivan. Szerintem
már egy székre se tudok leülni, nemhogy erre a nyeregre – nézte a maga
kínzóeszközét.
-Hívjunk egy taxit? – nézett rá a
férfi komolyan.
-És a cajgák? Itt hagyjuk őket? –
forgatta a szemét a lány.
-Londonban lehet hívni olyan
taxit, aminek van speciális csomagtartója, mondjuk biciklikhez - vont vállat Simon.
-Londonban lehet – hagyta rá a
lány, - de most Bécsben vagyunk.
-Azért megpróbálhatnád! – nyújtotta
felé a férfi a telefonját. Anna egy közeli taxiról leolvasta a telefonszámot,
aztán a központossal egyezkedve hamarosan megkönnyebbülve nyomta ki a
készüléket.
-Itt is lehet... Azt mondta, tíz
percen belül itt lesznek értünk.
-Na, látod, csak próbálkozni kell.
Ez is olyan, mint a velem való együttélés, ha meg sem próbálod, most nem lenne
az ujjadon ez a csodás kavics, és hamarosan nem úgy köszönnének neked, hogy Jó
estét, Mrs. Carmichel… - mormolta neki halkan a férfi
-Mrs. Carmichel a mamád – grimaszolt
Anna, mire Simon kutatva nézett rá.
-Neked nem kell a nevem?
-Még nem tudom, de majd ha
aktuális lesz, addigra eldöntöm. Semmi bajom a neveddel, de ha önálló karriert
akarok, ahhoz önálló név is kell.
-De ha a feleségem leszel, akkor
azért csak jelezni kéne az összetartozásunkat, nem? Attól a színpadon lehetsz
simán Anna is.
-Azért lesz egyforma gyűrűnk –
mondta a lány, de igazából már fogalma sem volt, miért kötözködik Simonnal. Ha egyszer összeházasodnak, úgyis fel fogja
venni a nevét, nem is akarta másként soha, de mégis képtelen volt simán
beleegyezni, amikor a férfi olyan magától értetődőnek vette ezt a gesztust.
-Anna! Én szeretném, ha felvennéd
a nevem! – emelte meg a lány állát a férfi, hogy ki se kerülhesse a
szemkontaktust. … A taxi abban a pillanatban állt meg előttük, ahogy Anna
válaszolni akart volna, így aztán csak rántott a vállán és a kiszálló sofőr
felé indult a biciklivel. Simon durcásan ácsorgott a járda szélénél. Amikor őrá
került volna a sor, előkotort néhány bankjegyet és a sofőr kezébe nyomta.
-Vigye a hölgyet, ahova kéri, én
inkább kerekezek. Azzal felült és találomra elindult az egyik irányba. Fogalma
sem volt róla, hogy a szállodához így fél Bécs megkerülésével jut-e el, de most
nem is érdekelte. Sértődött volt, hogy Anna ebben a kérdésben is ilyen makacs,
nem érti, nem érzi, hogy ez neki milyen fontos. A lány elképedve ült be a
taxiba, aztán egy hirtelen ötlettel csak annyit mondott a sofőrnek: -Kérem,
kövesse ezt az őrültet!
88. fejezet 2. rész
Simon az első lámpánál vette
észre a mellette álló taxit és benne a lányt, aztán durcás tekintettel mégis
csak mereven maga elé nézett és csak úgy találomra bekanyarodott az első
utcába. Már éhes is volt és komolyan megbánta, hogy ebbe a lehetetlen helyzetbe
lavírozta magát, ezért aztán egy idő után félreállt az út szélén. A taxi megállt mögötte és csendesen járó
motorral várt. Anna nyilván arra vár, hogy a hisztije véget érjen. Leszállt és
néhány mély levegővétel után megfordult, de a lány nem bukkant fel. Végül ő
maga ment oda a kocsihoz, kinyitotta a hátsó ajtót és behajolt.
-Mrs. Carmichel, netán engem
követ?
-Menj a fenébe! – nyögött fel
szemeit forgatva a lány. –Miért rontod el ezt a szép napot ezzel a hülyeséggel?
-Kösz, de ez Nekem nem hülyeség!
– fortyant fel a férfi. –Nekem fontos, hogy vállalsz-e ország-világ előtt vagy
sem. Én nem akarom titokban tartani, hogy megnősültem, és nem gondoltam volna,
hogy te viszont szégyellnéd, hogy …
-Ne haragudjon, fizetek! – hajolt
a sofőrhöz Anna, aztán amíg a fickó leemelte a biciklit a csomagtartóról,
megmarkolta Simon pólóját és kiszállt.
-Na, most ide figyelj! Én nem
szégyellem, hogy együtt vagyok veled. Mondjuk, most éppen igen, mert ez egy
agyrém, amit itt művelsz. Még jó, hogy ez a jóember nem érti a szóváltásunkat,
mert ez egész egyszerűen dedós veszekedés. Az előbb is azt akartam mondani,
hogy nyilván szívesen leszek Mrs. Carmichel, és csak vicceltem, amikor a
mamáddal példálóztam, de te olyan idétlenül reagáltál, hogy muszáj volt húznom
téged egy kicsit. Most meg itt állunk megint ezzel a két átok bringával,
ahelyett, hogy kényelmesen visszamentünk volna a szállodába. Szomjas vagyok,
éhes vagyok, fáj a fenekem, és most neked hála, a jövendő Mrs. Carmichel
totálkáros lesz, mire visszakerekezik Bécs túlsóra.
Simon csak állt és egyre
szélesebb vigyorral az arcán hallgatta a harcias menyecskét, aztán jobb ötlete nem lévén, magához rántotta
és megcsókolta. Annyit még ő is tudott, hogy Bécsben számos zöld oázisra
bukkanhatnak az idillikus belső udvarok mélyén. És ha ott még ételt és italt is
felszolgálnak, akkor semmi akadálya a kellemes időtöltésüknek. Körülnézett, de
mivel az utcáról gyakran semmi sem látszik, könnyen megeshet, hogy észre sem
veszik őket. De most szerencséjük volt. Közvetlenül előttük, egy vadszőlővel
befuttatott kerítésfal mögött a Flein nevű francia étterem rejtőzött, mint a
táblákból kiokoskodhatták, a francia kultúrintézet mögött. A kerthelyiség
egyszerűen elragadó volt: a langyos nyári estén öreg fák alatt, virágok és
fűszernövények ágyásai között kedves, kockás abrosszal letakart asztalok
sorakoztak.
A könnyű és finom vacsora után
Anna elégedetten dőlt hátra a széken. -Azt hiszem megbocsátom francia honnak a
kellemetlenséget, amit náluk szenvedtem el.
-Ha csak egy kicsit több eszed
lett volna, akkor most az olaszoknak kéne megbocsátanod, viszont hamarabb
rendbe hozhattuk volna a dolgokat, de nem, neked muszáj volt addig húznod az
orvoshoz menést, amíg majdnem baj lett – simogatta meg Simon az arcát.
-Hagyjuk, ne is beszéljünk róla!
– borzongott meg Anna, mire Simon egyetértően bólintott, de miután fizettek,
Annához fordult:
-Bizonyítsd be nekem, hogy ha
újra ilyen helyzetbe kerülnénk, akkor tudnál józanul dönteni, és szót fogadni
annak, aki csak a javadat akarja. Hívj egy bringás taxit és menjünk vissza a
szállodába. Láttam, hogy van masszázs, és ha szerencsénk van, akkor már mára
kapunk is időpontot. Anna fintorogva hallgatta a férfit, aki úgy adta elő,
mintha kétszer annyi idős és háromszor olyan felelősségteljes lenne, mint ő. De
a masszázs lehetősége csábítóan hatott, ezért aztán inkább megnyomta a
telefonján az újrahívó gombot és rendelt egy újabb taxit.
-Bocsánat! Azt hiszem, nekem
ennyi elég lesz… - nyögte Anna, aztán feltápászkodott a masszírozó asztalról és
maga köré tekerte a fürdőlepedőt. Az alacsony kis masszőz csodálkozva nézett
utána, ahogy villámgyorsan eltűnt az öltözőfülkében. Simon viszont
rekordsebességgel követte a lányt.
-Mi a baj?- nézett rá kutatva,
ahogy ott ült és mélyeket sóhajtott.
-Nem tudom elviselni, ahogy a
kezei gyúrják a tested – suttogott Anna és rá sem mert nézni a férfi
kidolgozott testére, ami még mindig kipirult és illatos volt a meleg olajtól.
-Jézusom Anna! Ez csak egy
masszázs!
-Tudom. És éppen elég idegesítő
arra gondolni, hogy így fogok reagálni akkor is, ha a filmekben látlak
szeretkezni. Nem akarok egy féltékeny banya lenni, de ez nyilván nem
elhatározás kérdése. Az vagyok – tette hozzá drámaian. A férfi nevetve ült le
mellé.
-Anna! Ez csak egy masszázs, tulajdonképpen
nekem is fura látni, hogy valaki más gyúrja a bőrödet, nem én, de az ember
tudja, hogy ez gyógykezelés.
-Aha, gyógykezelés…, hát, a gyógyítód
roppant élvezte, hogy kezelhet – dünnyögött Anna az orra alatt, mire a férfi
megfogta a kezét.
-Gyere vissza! Direkt kértem ezt
a páros masszázst, hogy ne kezdj fantáziálni, mit művelünk a szomszéd fülkében,
erre neked ez így a rosszabb?
Visszavonszolta a vonakodó lányt
a halk meditációs zenéba, segített neki felfeküdni az asztalra, aztán
felhasalva a másikra, kinyújtotta a kezét és megfogta Annáét. A lány
szégyenlősen próbálta elhúzni, de az erős férfikéz szorosan tartotta. Aztán
lassan mindketten elernyedtek, és Anna már nem is értette, mi húzta fel az
előbbi szituációban. A két masszőz ugyan összekacsintott kis fejcsóválás
mellett, de aztán alkalmazkodtak hozzájuk és innentől érezhetően kevesebb
gondjuk volt pácienseik kőkemény , befeszült izmaival.
De az este a kis közjáték ellenére sem ért simán véget.
Anna a szobában fél füllel meghallotta, ahogy Simon valamelyik barátjával
beszél. A közelgő viszontlátás kevésbé ütötte meg a fülét, mint az a mondat,
amelyben élete párja arról lelkendezett Samnek, hogy ez az egész egyszerűen
olyan volt, mintha három nővel lett volna együtt. Amikor végre letette a telefont,
egy dühös Annával találta szembe magát. -Ez az álmod? Nem vagyok neked elég? –
kérdezte szikrázó szemekkel, mire Simon most már meg sem próbálta elviccelni a dolgot,
érezve, hogy a lány most nincs a humoránál.
-Anna! Ez csak egy pasis
ökörködés volt. Tökéletes vagy! De ezt nem hiszem el, hogy még bizonyítanom
kell, hiszen amióta együtt vagyunk, mást se csinálok. Egy pasi néha viccet
csinál a szexből, nagyzol, de te tudhatnád a legjobban, ha rajtad kívül csak
egyetlen tyúk lenne a közelben, én kevés lennék kettőtökhöz, főleg, ha ő is
olyan bombázó lenne, mint te. De nem álmodozom ilyen helyzetekről, csak dumálok,
mint egy kölyök, úgyhogy remélem, a jövőben nem fogunk ilyen marhaságokon
összekapni.
-Nem bírnál el két nővel? – húzta
össze a szemét Anna. –Hát, akkor nem is tudom, lehet, hogy meg kéne gondolnom
ezt a Mrs. Carmichelséget…
-Anna! Téma befejezve! Gyere ide!
Az agyamra mész, hogy állandóan bizonyítanom kell, de ha kell, hát kell… -
rántotta magához a kuncogó lányt és az este hátralevő részében addig
bizonyított, amíg a lány teljesen megfeledkezett a biciklitől meggyötört
testrészeiről.
*
Szombat reggel van! – ült fel
Anna, ahogy ébredés után csak Simon hűlt helyét tapogatta az ágyban. A
fürdőszoba felől halk dudorászás hallatszott, ezért halkan benyitott és kicsit
sajnálkozva nézte, ahogy a jó néhány napos szakáll lassan a mosdóban végzi.
-Nekem tetszett - szólalt meg halkan, mire a férfi a tükörben
rápislogott.
-Hát, volt egy sejtésem, hogy ezt fogod mondani, de az az igazság,
hogy öltönyös megjelenésem lesz, és ahhoz jobban passzol a babyface, majd
meglátod.
-Milyen öltönyös megjelenés?
Mikor? Ezek szerint sietünk haza? Ó, én azt hittem, lesz még otthon néhány
napunk – biggyedt le a lány szája a rosszul titkolt csalódottságtól.
-Nem tudom, majd még telefonálnom
kell, de mondd csak, a szakállamról fogunk itt beszélgetni, vagy magadra kapsz valamit és elmegyünk végre
reggelizni?
-Mehetünk. Szombat van, és van
egy különleges ötletem a reggelire, meg utána egy jó kis sétára. Piacra megyünk,
babyface! Úgyhogy még ne vágd magad puccba, elég lesz egy póló, farmer. És öt
perced van, szóval siess! – csapta rá a lány az ajtót, Simon pedig megtörülte a
homlokát. Huh, majdnem elszólta magát…
*
A Nashmarkton letelepedtek a Drechsler
kávéház teraszára és bőséges reggelit rendeltek. A Flohmarkton, azaz a
bolhapiacon rengeteg tökéletesen felesleges, de otthagyhatatlan apróságot
találtak. Simon erőnek erejével fogta vissza Anna vásárlókedvét, amit a lány
azzal honorált, hogy a két Tiffany éjjeli lámpát, amihez a férfi már harmadszor
vonszolta vissza, erőteljes fejrázással utasította el. Megfogtak,
megtapogattak mindent, találgatták, hol
lenne a legjobb helye, aztán halk lemondással léptek tovább a következő árushoz.
Simon végül egy szatyorra való filmet és zenei dvd-t szedett össze, amit
képtelenség lett volna kivenni a kezéből, Anna pedig egy kedves kis faragott
padon üldögélt elrettenthetetlenül. -Ez tökéletes lenne a teraszomra! A kocsi
játszva elviszi hazáig, repülőre se kell tenni. Lécci, lécci! Úgy szeretném! –
nézett esdeklően a férfira, aki megadóan vette a hátára, aztán a piac szélére
intve leintett egy taxit.
-Mondd meg neki, hogy vigye a
szállodába és adja le a portán! – fordult fordításért Annához, aki vigyorogva
engedelmeskedett az utasításnak.
Utolsó estéjükön a Práterbe
mentek. Annában felébredt az örök gyerek, aki már a világ számtalan
vidámparkjában megfordult ugyan, de most egészen másként élte meg a játék
örömét, hogy végre egy hozzá hasonló lelkületű kölyökkel osztozhatott az
élményben. A zöld oázisban a világhírű óriáskeréken túl egy új látványosság is
várta a látogatókat. Madame Tussauds viaszmúzeumában 71 viaszfigura várta a
látogatókat. Ferenc József császár és az ő Sissije, Mozart, Falco, Mária
Terézia vagy Gustav Klimt csak néhány az osztrák hírességek és történelmi
személyiségek közül, akikkel a 2000 négyzetméteres kiállítási területen
találkozhattak. A nemzetközi hírességek közül is számos jelen volt: Johnny
Depp, Nicole Kidman, Angelina Jolie vagy Michael Jackson, egy valaki pedig
fotózkodó tinilányok tucatjaitól alig látszott. Simon egy pillanatra eljátszott
a gondolattal, vajon észrevenné-e valaki, ha az egyik teremben ő is beállna a
szobrok közé, de hasonmását látva úgy döntött, nem próbálja ki. A
körülrajongott viaszfigura ugyanis még annyira sem hasonlított rá, mint egy
harmadunokatestvér. Maguk mögött hagyva a bárgyú figurát, Anna ötletére taxiba
ültek, hogy a Grinzingbe vitessék magukat. Hangulata Szentendrét idézte, s a kellemes
kis lugasban üldögélve, a világ talán legnagyobb bécsi szeletét majszolgatva
igazi bécsi krumplisalátával, kedvtelve nézegették az előttük elterülő
városrészt.
Anna a tragikus sorsú Sissiről
mesélt, aki egy tündérmesébe csöppent, amikor a fiatal császárral találkozott,
de az udvari etikett szigorúsága sokkal több bánatot, mint örömet tartogatott a
számára. Az arca egészen átszellemült, ahogy a történet végére ért és Simon
érezte, ahogy a valaha volt szerelmespár szelleme őket is megérinti. Csak az
zavarta, ahogy a lány ennek a szerelemnek a keserű és időnként tragikus oldalát emelte ki többször is a mese során.
Olyan érzése volt, mintha Anna már előre beletörődött volna, hogy az ő
kapcsolatukban is eljön a pont, amikor elmúlik a szerelem és egyikük vagy
mindketten boldogtalanul élnek majd a házasságnak nevezett csapdában. Egy
héttel azelőtt, hogy ők kötnék össze az életüket, ez nem tűnt túl jó előjelnek,
de szilárdan elhatározta, hogy olyan életet élnek majd, hogy annak idején,
amikor az unokáiktól körülvéve öregszenek meg, ő is úgy fog beszélni a
feleségéről, hogy „…elképzelni sem tudjátok, mennyire szeretem ezt a nőt…”.
Végül némán csak hozzáhajolt és megcsókolta, aztán csak annyit suttogott a
könnyes szemű lánynak: -Te csodás Sissi lehettél volna, de én sosem hagytam
volna, hogy boldogtalan legyél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése