Perlekedők 91-92. fejezet

Mielőtt bármi mást írnék... Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok minden erre járónak! Írhatnék százszor elpufogtatott jó kívánságokat itt is, de legyen csak annyi: legyetek egészségesek, legyetek nyitottak az élet apró szépségeire, tudjatok szeretni! "Minden másra ott a MasterCard" :D B.Ú.É.K!

91.

-Halló! Itt vannak? – hallatszott az angol nyelvű bizonytalan kiáltás a hajó orra felől, mire Simon magára kapta a nadrágját és kibújt a kajütből. Anna még olyan állapotban volt, amit ő, csak és kizárólag ő láthatott.

-Jó reggelt! – hunyorgott bele az erős napsütésbe. A magyar nyelvű köszönés egész jól sikerült – veregette gondolatban vállon magát, eltekintve attól az apróságtól, hogy már talán dél is volt, amilyen magasan a nap járt a fejük felett. A szakállas fickó is elmosolyodott.

-Reggel már régen volt, de a barátai azt kérték, dél előtt ne is zavarjam magukat – szólalt meg kiváló angolsággal. –Akkor, indulhatunk a partra? Vagy inkább hajózni lenne kedvük? Bár, szél az nincs – nézett körül… -viszont motorral mehetünk, ha …

-Nem, nem! – szakította félbe Simon. –A többiek talán nem is tudják, hol vagyunk, és nekünk is pakolni kéne, mert este már megy a gépünk – magyarázott hevesen, mire észbe kapott, hogy azt sem tudja, ki ez a fickó, aztán nyomja itt neki az információkat.

-Oké, akkor irány a part! – bólintott a férfi és a motorhoz lépett, hogy beindítsa. Simon visszabújt a kabinba és Annához hajolt:

-Kincsem! Fel kéne kelned, mert mindjárt a parton leszünk – suttogta a szájához hajolva, mire a lány magához húzta és megcsókolta.

-Örökre itt tudnék ringatózni veled! Vajon ilyen lehet a vízágy? – merengett el, mire a férfi kiegyenesedett:

-Nem ilyen, az még izgalmasabb, viszont nincs ilyen hangja, azt mondják – tette hozzá kis szünet után és elpirulva elfordult. Bravó Carmichel! Úgy futottál lyukra, hogy esélyed sem volt az eszedet használni. Mondjuk, ez nem véletlen, ha egyszer nincs is – ostorozta magát némán, várva, hogy Anna is felébredjen annyira, hogy rákérdezzen az előbbi elszólásra. Nem kellett sokáig várnia.

-Honnan tudod?

Végül úgy döntött, valami részigazsággal megpróbálja lezárni a témát. –Anna, már kipróbáltam, mert megtehettem. Jópofa dolog, de aludni nem lehetne benne mindennap. Úgyhogy mielőtt kitalálnád, nem veszünk.

-Nana, csak a magad nevében nyilatkozz! Majd én is kipróbálom, aztán ha tetszik, majd veszek én.

Simon agyát egy pillanatra elborította a köd, ahogy arra gondolt, ő milyen körülmények között tesztelte a kérdéses bútordarabot. Na, azt Annának nem ajánlaná, nagyon nem. Még Ms. Steinként sem, de Mrs. Carmichelként már végképp nem.

-Anna! A part még nem egészen öt perc! – váltott inkább témát, mire a lány megmozdult és elfintorodott, ahogy a csodás ruha romjait megtalálta. Hát, ez beszédes bevonulás lesz, bárki látja majd, tudni fogja, mit művelt a ruhában, bár inkább csak vele. Magára húzta, aztán a feje fölött lévő kislámpán egy hajgumit vett észre és azzal összefogta a haját. A cipőjét nem találta, de nem emlékezett rá, hogy egyáltalán rajta volt-e, amikor a hajóra hozták. Végül vállat vont, ennél jobb formába most nem tudja hozni magát, remélhetőleg a part nem lesz tele szájtátó turistákkal. A következő pillanatban a hajó halkan, puhán koccant, ahogy elérte a kikötőhelyet. Előbújtak a kajütből és Simon a férfihoz fordult:

-Nagyon köszönöm, Mr…, ne haragudjon, nem értettem a nevét.

-Elnézést, én nem mondtam. Holló Péter vagyok, ennek a ladiknak a gazdája. Többnyire csak a barátaimmal szoktunk hajózni vele, de tegnap este kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot és hát…, szóval, a barátai azt mondták, ön fogja állni a számlát.

-Jézus! – sóhajtott Simon. –Gondolom, bankkártyával nem tudok fizetni, bár, momentán az sincs nálam. Mennyivel tartozom?

-Semmivel! Örülök, ha jól érezték magukat és sok boldogságot kívánok! – vigyorgott a férfi. –Tudja, a feleségemmel most ünnepeltük a huszadik házassági évfordulónkat. Valahogy hasonlóan, mint Önök az esküvőt – gondolom. Kívánom, hogy a huszadiknál is így szeressék még egymást! De ha megengedik, akkor csinálnék pár képet, hogy legyen emlékük erről az … estéről.

Simon a hóna alá húzta Annát és egy szál nadrágban, nyitott ingben és a lány gyűrött ruhájában, a vitorlarúdba kapaszkodva boldogan belemosolyogtak a fényképezőgép lencséjébe. Néhány kattintás után a férfi kivette a kis kártyát és Simon kezébe nyomta.  Sok boldogságot kívánt, aztán a partra ugorva tartotta a karját Annának, aki pirulva hebegett köszönetet a figyelmességéért. A férfi meglepetten tartotta fogva a kezét. –Maga magyar? … - aztán rendezte a vonásait és megpaskolta a lány kezét. –Nem tudom, hogy csinálta, de ügyes volt. Keveseknek adatik meg, hogy kifogják az aranyhalat, becsülje meg! – azzal hátat fordított és Simon mögött visszalépett a  hajóra. Anna kövülten állt. A férje semmit nem vett észre a közjátékból, vidáman intett búcsút a vendéglátójuknak, aztán a mosolya még szélesebb lett, ahogy a stég végénél álló padról Donaldot látta felemelkedni. Van isten, nem kell felgyalogolniuk a hegyre! Ölbe kapta Annát és Donald nyomában a kocsihoz trappolt vele. Anna elgondolkodva nézett ki az ablakon és a férje ahogy mellé huppant, végre észrevette, hogy az előbbi vidám hangulata elmaradt valahol a móló és a kocsi között.

-Mi a baj? Fáradt vagy? – ölelte magához, mire Anna megrázta a fejét.

-Nem, csak…,á, mindegy,  nem érdekes.

-Hé, mi a baj; … dehogynem érdekes; …mi történt?

-Csak az a pasi ott a parton; azt mondta, hogy ügyes voltam, amiért kifogtalak, te aranyhal… - mormolta halkan és érthetetlen módon úgy érezte, hogy a torka elszorul és hirtelen szipogni kezdett.

-Hé, ne már, biztos csak viccelt… - motyogta a férje. –Nézd Anna, ez csak egy hülye a hülye véleményével. Pedig azt hittem, ritka rendes fickó. Ha hazamegyünk, akkor egy egész csomó hülye fog ránk szállni. Ne borulj ki miattuk! Nem érdemlik meg!

Anna hozzábújt és megmarkolta a férfi mellén az inget! -Szeretlek Aranyhal!

*

-Uram, hozhatok még valamit? – tette le a stewardess a két narancslevet eléjük, miközben a másokkal szembeni személytelen mosolyt egy igazi szívből jövőre cserélte. A férfi azonban nem őrá mosolygott, hanem a mellette ülő kis barnára, akinek a keze után nyúlt és egy csókot nyomott összefonódott ujjaikra.

-Köszönöm. Talán a feleségemnek hozhatna néhány szem kekszet – villantotta rá a férfi a vászonról ismerős napsugaras pillantást, amitől megroggyant a lába, de aztán eljutott a tudatáig az a szó és a birtokos szerkezet: a felesége. Megnősült! Megpróbálta lenyelni a döbbenettől keletkezett fojtogató gombócot, aztán erőt vett magán és csak annyit suttogott: -Máris.

A repülőgép konyhájába érve kivette a kabátjából a telefonját és fittyet hányva a biztonsági előírásokra, a barátnőjét tárcsázta. -Nem fogod elhinni! – hadarta a telefonba, aztán a másik oldalon felhangzó sikollyal nem törődve aprólékosan beszámolt az utasairól.

*

-Imádom kimondani! – sóhajtott Simon, és Anna, aki a magával hozott könyvet olvasta éppen, felnézett: -Mit?

-Hogy a „feleségem”… imádom mondani, hogy „kérek a feleségemnek ezt, hadd mutassam be a feleségem, szeretem a feleségem…”… olyan jó érzés – nyomott egy puszit a lány ajkára, mire Anna elmosolyodott:

-Én még vacillálok a „hadd mutassam be a férjem és a hadd mutassam be a szerelmem” között.

Simon elvigyorodott. –Remélem, a két pasi ugyanaz! …Mit olvasol?

-Még Pesten vettem egy könyvet. Nemrégen jelent meg, de máris nagy siker. Az Ügyfél a címe.

-Ja, John Grisham könyve? Nálatok még csak most jelent meg? Hiszen már a belőle készült filmnek is szakálla van. Bár, a borítója nem ismerős – billentette meg a lány kezében a kötetet.

-Nem is, mert nem az. Az a könyv már nálunk is szakállas, már ha szabad ilyet mondani egy bestsellerre.

-Jó lehet, mert amióta elindultunk, velem nem is foglalkozol, csak a lapokat bújod.

-Hát, tényleg jó – csukta össze a lány a könyvet. -Ne haragudj!

-Miért is?

-Hogy nem veled foglalkozom. Tudom, hogy a házasságunk első hetében ez úgyszólván főben járó bűn.

-Az. Főben járó. … De lásd milyen nagylelkű vagyok, adok neked még egy esélyt.

-Hálásan köszönöm. Vacak dolog lett volna Los Angelesbe elvált nőként megérkezni – csücsörített Anna, mire a férfi elnevette magát és megint megcsókolta, már nem is számolta, hogy az út alatt hányadszor, de abban biztos volt, hogy nem utoljára.

92.

Anna összecsukta a könyvet és az ülését megdöntve hátra dőlt a férje mellé. A férfinak abban a pillanatban kinyílt a szeme és ránézett. -Már ki is végezted?

-Tudni akartam, hogy mi lesz a vége,  de nem vagyok benne biztos, hogy így fejeztem volna be.

-Meséld el, miről szól! – hunyta le újra a szemét a férfi.

-Röviden: egy fiatal férfi és öt nő kapcsolatáról.

-Wow, te kis huncut, akkor elhiszem, hogy nem tudtad letenni, bár ez inkább nekem tűnne izgalmasnak, neked a fordított felállás jönne be inkább, nem? – vigyorgott mellette Simon még mindig csukott szemekkel.

Anna megforgatta a szemeit. –Nagyon vicces vagy! De ez nem Olyan könyv! Van öt nő, akik egyébként testvérek. Mindegyiküknek van saját vállalkozása, amik révén előbb-utóbb mindannyian kapcsolatba kerülnek a férfival, aki egy házat akar venni a városban. És mivel egy jóképű férfiról van szó, az öt nőt nem hagyja hidegen a sármja. De mindannyian házasságban élnek, ezért ez nem is olyan egyszerű, mert mindegyikük kapcsolatára valamilyen formában hatással lesz az ügyfelük; és persze neki is okoz némi fejtörést, amikor kiderül, hogy testvérek között lavírozik. Mellesleg te remek ügyfél lennél, csak éppen utálnám, ahogy sorban mind az ötükkel kikezdesz. Mint akinek mindegy a kor, hogy szőke vagy barna, alacsony vagy magas, csak nő legyen.

-Lehet, hogy nem is válogatás nélkül hajt a nőkre, csak mindegyikben talál valamit a felszín alatt, ami miatt szeretni tudná. Nehéz lehet a döntés…

-Nahát, te titkon már olvastad? – bökte meg Anna a férje könyökét. -Én is pont ezzel az indokkal mentegettem a férfit, mert mivel téged láttalak a lapokon, nem akartalak szemétnek látni.

-Hm, ez úgy hangzik, mint amiből egy egész jó kis filmet lehetne forgatni.

-Ne játszd el! – ült fel Anna.

-Vállald el a karaktert, akit végül választani fogok! – dobta vissza a férfi a labdát.

-Nem vagyok színésznő! – biggyesztette le az ajkát Anna, ahogy a korábbi próbálkozására gondolt. Jó móka volt, de ha soha többet nem áll kamera elé, az sem okozna nagy törést a lelkében.

-Egyszer már túl tudtad tenni magad ezen, sokan vannak a pályán mindenféle előképzettség nélkül. Igazából nem a papír számít – vont vállat a férfi.

-De itt nem énekel senki – grimaszolt Anna. -Illetve aki igen, az egy pasi.

-Írd át musicalnek! – jött a villámötlet, mire elkuncogta magát.

-Ne idétlenkedj!

A szerző magyar vagy egy fordítás?

-Magyar.

-Az bonyolítja a dolgot, de ha valaki, aki elég jól beszéli mind a két nyelvet – nézett fel hirtelen Simon, és jelentőségteljesen a feleségére hunyorított – lefordítaná, akkor egy forgatókönyvet írni belőle már nem is olyan nagy varázslat. Így első hallásra hamar találnánk rá érdeklődőt, mert igazi filmes téma.

-Nem tudom, a befejezés nem tipikusan hollywoodi.

-Az nem gond. Ha már rajtad kívül értik még néhányan, akkor lehet róla beszélni, milyen változtatás tenne jót neki. Persze, meg kell keresni az íróját is, de ezt a részét  Steph irodája elintézné.

-Én nem vagyok műfordító.

-Az lehet, de amilyen érzékeny nyelvezettel írod a dalszövegeidet, szerintem épp olyan érzékletesen és élvezetesen tudnád átültetni az anyanyelvedről angolra  ezt a regényt is.

-Tetszenek a dalszövegeim? – akadt le Anna a számára most legfontosabb részletnél.

-Mintha még nem mondtam volna…  - csóválta meg a fejét a férfi, aztán ráhajolt a csillogó szemű lányra és megcsókolta. –Neked nem fura?

-Micsoda? – suttogta a lány még mindig a csók hatása alatt.

-Hogy összeházasodtunk. Még mind a ketten kölykök vagyunk, aztán mégis, férj és feleség…, ha ezt hallom, mindig idősebbekre gondolok. Igazából tök jó volt csak úgy együtt lakni, egy hete még csajoztam, most meg majd hazamegyek a feleségemhez, mint egy vén faszi… - húzta be a nyakát vigyorogva, aztán összerándult, ahogy Anna gyengéden meggyomrozta.

-vén faszi, nem is tudom, én egy fiatal pasival jártam még egy hete, egy tetterős fiatal pasival. Mit kezdjek egy vén faszival, aki majd feltett lábakkal nézi a kedvenc filmjeit, miközben én körbetakarítom?

-Felhatalmazlak, hogy az első ilyen alkalommal vágd hozzám a távirányítót – kapta el a lány kezét, amelyik éppen a pólója alá kalandozott. –Csak óvatosan, mert előbújik belőlem a tetterő, aztán a kapitány beleírja a jelentésébe, hogy a fedélzeten két, a házasság rabigájában senyvedő utas egymásnak esett.

-Azt úgysem hinné el neki senki – kuncogott a lány és a férfi vállára hajtotta a fejét. -Szerinted mi lesz, ha megérkezünk? Mindenki azt mondja, hogy kapsz majd hideget-meleget, amiért titokban nősültél. Kinek kellett volna ezt bejelentened?

-Hát,  bejelenteni senkinek nem kellett volna, csak hónapokig sikerült takaréklángon tartani a sajtót veled kapcsolatban. Igazából még mindig nem tudják, hogy mennyire komoly a kapcsolatunk. Írtak már ezt-azt, de csak találgattak. Még nem jöttél el velem egyetlen hivatalos megjelenésre sem. Aztán most majd nemcsak a kezed szorongatva vonulok majd veled, de direkt úgy fogom majd a kacsód, hogy mindenki lássa a gyűrűd, és ha bárki megállít, az lesz az első, hogy elmondom neki, a mellettem álló gyönyörűség a feleségem. Meg fognak lepődni. De mint minden csoda, ez is három napig tart majd, szerintem.

-Oké, ez lehet a meleg része, de mi a hideg?

-Hát, tudod, vannak rajongók, akik túlzásokba esnek, esetleg abban reménykedtek, hogy majd ők lesznek azok, akikkel összeismerkedek, és most majd téged hibáztatnak, hogy lecsaptál a kezükről. Teljesen irracionális a dolog, nem is kell foglalkozni vele. Páran meg majd rám haragszanak ugyanezért, de előbb utóbb kiheverik. Én is utáltam Kate Moss férjét annak idején – kacsintott Annára a végén. Azt már nem kötötte az orrára, hogy aztán vannak a totálisan elvakult rajongók, akik egy abszurd álmot kergetnek minden valóságos esemény ellenére, hogy egyszer az életben Cyntia és ők még egy pár lesznek.

*

A reptéren egy biztonsági őr és Donald várta őket azon a ponton, ahol a géptől kígyózó alagútból előbukkantak. -Megelőzött titeket a hír – mondta Donald feszült arccal. –Valaki a gépről leadta a drótot, hogy összeházasodtatok, és odakint egy őrült bagázs várja csőre töltött vakuval, hogy kilépjetek.

-Volt már ilyen – vont vállat Simon, és ösztönösen maga mellé húzta Annát.

-Ilyen még nem volt – csóválta a fejét a testőre. –Annyian vannak, hogy szerintem az elnökre nem várnának ennyien. Még a reptér biztonsági szolgálata is megkeresett, hogy ugye úgy terveztük, hogy elétek jövök, mert idekint elszabadult a pokol. Fiatal lányok transzparenseket lobogtatva sikítoznak már órák óta, és a különböző táborok már össze is verekedtek. A diliház ehhez képest egy csendes, meghitt hely.

-Remek. És akkor most hogyan tovább? – nézett rájuk Simon. Nem egészen így képzelte a hazatérést, de legalább a szülei nincsenek itt, mert eredetileg úgy tervezték, hogy ők is jönnek. Aztán az apja leintette az anyját, hogy hagyjanak nekik pár nyugodt napot, majd egy hét múlva átjönnek ők is. Na, ennyit a nyugodt napokról.

-Úgy gondoltam, ha az utasok kimentek, akkor visszamegyünk a betonra, beállok a kocsival és kiviszlek titeket a gazdasági bejáraton. Már megvan az engedély, csak arra vártam, hogy leszálljatok és beszéljünk. Vagy, a másik megoldás, amit most nem mernék ajánlani, hogy vesztek egy nagy levegőt és pár rendőr kíséretében elvergődünk a kocsiig. De nem merem garantálni, hogy sima ügy lesz. Teljesen szélsőséges reagálások vannak a hírrel kapcsolatban. Néhányan éppen úgy szeretnék kinyírni miatta Annát, mint téged. Mások meg boldogok és már a kis Carmichelekről álmodoznak.

-Arról én is álmodozom – kacsintott Simon, mire Anna elpirult. Anyám! A családtervezésük is újságtéma lesz?