85.
Meleg volt, a kocsi légkondija
megadta magát és csak araszolni lehetett a dugóban, Simon mégsem morgott. Róma
olyan mély nyomokat hagyott benne, mint még soha, pedig néhányszor már járt a
városban. Igaz, a többi alkalommal
összesen nem látott ennyit a városból, mint most, és
összehasonlíthatatlanul jobb volt Anna kezét fogva barangolni, mint a pezsgős
fogadásokon feszengeni és rohanni a reptérre. A zene harsogott a hangszórókból
és a nyitott ablakokon át friss levegő vágott be, összekócolva Anna szabadon
repdeső tincseit. A lány feltűnően csendes volt, a vérzése megviselte, ezért
útközben alig beszélgettek, a hangos zene ellenére az út jó részét átaludta.
Pisaban ébredt kissé kábán és a kényelmetlen tartástól zsibbadtan. Csak annyi időre álltak meg, hogy a Csodák
terén megnézzék a város legvonzóbb és leglátogatottabb nevezetességét, a
ferde tornyot, valamint az ahhoz tartozó dóm épületcsoportját.
-Felmegyünk? – nézett fel Simon a
ferde építmény legfelső szintjén lévő kilátó felé, de Anna sápadtan megrázta a
fejét.
-Menj csak, ha akarsz; én itt
megvárlak - biccentett a közeli kávézó
terasza felé, de Simon aggódva magához húzta, és máris a legközelebbi asztal
felé terelgette.
-Nem gondolod, hogy nélküled
bárhova megyek. Leülünk itt egy kicsit, hogy pihenhess, iszunk valami frissítőt
és közben megnézzük innen ezt a fizika törvényeivel dacoló szerencsétlen
tornyot. És hogy az élmény teljes legyen, te majd felolvasod nekem a mindentudó
könyvedből, amit érdemes tudni róla.
-Oké! – suttogta a lány és
hálásan nyúlt a párás falú frissen facsart narancslés pohár után, amit a
szolgálatkész pincér éppen letett eléje. Kicsivel később már egészen jól érezte
magát, ezért fellapozta az útikönyvet és
kikereste a torony építésének történetét. Amikor a felolvasás végére ért, vetettek
még egy utolsó pillantást a valószínűtlen építményre, Simon intett a pincérnek,
fizettek, és hamarosan indultak is tovább Genova felé.
Anna összecsapta a térdén az
útikönyvet, amiből a tudnivalókat sorolta a városról. Simon eleinte érdeklődve
figyelt, aztán a tekintete és a gondolatai egyre inkább elkalandoztak. Útközben
többször megálltak Anna kérésére, aki rendre eltűnt az útszéli mosdókban.
Valahányszor rákérdezett, hogy rendben van-e, a lány csak szótlanul bólintott
és mosolyogni próbált, de kevés sikerrel. Végül úgy döntött, nem piszkálja
tovább, ha gond van, a lány szólni fog, felesleges rémeket látnia, talán csak
fáradt. Kurvára nem érdekelte most Genova történelme, fáradt volt az egész
napos autózástól és talán egy kicsit sértett is, amiért Anna nem fogadja a
bizalmába. A hülye is észrevette volna, hogy nincs jól, és bántotta, hogy
elutasítja a segíteni akarását. A benzinkútnál, ahol éppen megálltak, már meg
sem lepődött, hogy a lány újra a mosdót célozta meg, ő meg az üzletben
nézegette a dvd-ket, amíg arra várt, hogy a lassúkezű pénztáros kiszolgáljon
egy kávéra áhítozó autóst. Egy angol film került a kezébe, aminek Genova volt a
címe, Colin Firth-szel a főszerepben. A cím kíváncsivá tette, ezért aztán a
szendvicsek és az üdítők mellé azt is odatette a pultra.
Amikor Anna előkerült, kíváncsian
forgatta a dvd-t. -Moziba megyünk? – nézett a nap folyamán először vidáman Simonra,
aki egészen megkönnyebbült ettől a mosolytól.
-Hát, gondoltam, könnyebb lesz
elütni az estét, mert úgy látom, a ma esti svédtornát inkább kihagynád.
A grimasz, amivel Anna ránézett,
egyszerre volt szemrehányó és elutasító. -Hogy a fenébe tudsz állandóan a
szexre gondolni? – forgatta a szemét, mire Simon megvonta a vállát:
-Melletted? Nem nagy kunszt, és
igazából, amíg a vendéged meg nem érkezett, úgy tűnt, hogy a te gondolkodásod
is eléggé egy irányba működik így, hogy kettesben vagyunk.
-Ne haragudj! – suttogta Anna,
mire a férfi arcáról lehervadt a vigyor.
-Haragudni? Miért haragudnék?
Jézusom, Anna,remélem nem nézel akkora állatnak, akinek csak a szex fontos, nem
pedig a partnere. Csak azért nem mondom, hogy semmi baj, mert nyilván valami
bajod van, és azért nem mondom, hogy probléma, hogy nem bújhatunk össze naponta
akár többször is, mert nem akarom, hogy egy bagzó kandúrnak tarts, aki nem tud
másra gondolni. Hallgass rám kicsim!
Menjünk be a kórházba! Csak egy vizsgálat...
-Nem! Nem kell! Minden rendben
lesz, csak még egy nap, aztán már túl is leszek rajta. Inkább menjünk,
keressünk egy kempinget!
-Nem! Egy szállodát keresünk. Azt
akarom, hogy kényelmesebben legyél, ha már így alakult – mondta Simon
ellenvetést nem tűrve, és a lakóautóval a tengerparti szállodasor felé
kanyarodott. Már akkor gyanakodnia kellett volna, amikor Anna nem tiltakozott.
Nem sokkal később Anna a
zuhanytól felfrissülve, felpolcolva ült az ágy tetején és a szemét forgatta,
amiért a férfi ekkora hűhót csap körülötte, de végül mégis a biztonság jóleső
érzésével bújt a hóna alá, amikor végre mellé telepedett, és elindította a
laptopban a dvd-t. A film nem volt könnyű téma. Amikor a Vége felirat megjelent a képernyőn, mindketten megkönnyebbülve
sóhajtottak fel. Simon kikapcsolta a gépet, aztán lejjebb csúsztak és egymást
szorosan átölelve feküdtek a sötétben. A férfi arra gondolt, hogy egy ilyen
veszteséget, mint amiről a film szólt, vajon hogyan lehet ép ésszel
feldolgozni, Anna pedig annyi év után először az édesanyjával álmodott.
85. fejezet 2 rész
A halk dudorászás a fürdőszoba
felől mosolyt csalt Simon arcára. Akkor Anna már sokkal jobban van, ha van
kedve énekelni. Halkan felkelt és az ajtót óvatosan kinyitva percekig csak állt
és gyönyörködött a látványban, ahogy Anna a testére és a hajára tekert
törülközőkben hajolt éppen a kád szélére feltett lábfeje fölé és a körmeit
festette nagy műgonddal. Megköszörülte a torkát, mire egy néma fenékriszálás
volt a válasz. Elvigyorodott és szorosan a lány mögé állt, aki ijedten
sikkantott.
-Ne bomolj, elkenődik az egész,
pedig végre nem remegett a kezem!
Simon feltett kezekkel nevetve
hátrált. -Oké, kis Picasso, akkor művészkedj nyugodtan, én meg leszaladok
kávéért.
Már majdnem az ajtón kívül volt,
amikor Anna hangja utolérte: -Tegnap este láttam, hogy egy pékség van a sarkon.
Ha van baracklekváros fánkjuk, akkor én azt kérek! Kettőt!
*
Mire visszaérkezett, a lány
felöltözött, rendbe tette a szobát, összeszedte szétszórt holmijukat és kint
üldögélt a tenger felé nyíló apró teraszon, élvezve a tengeri szellővel
megszelidített napsütést. Simon lepakolt az asztalkára és egy dundi papírzacskót
a lány ölébe pottyantott. Anna mohón nyúlt utána.
-Huh, ez még forró! Istenem, Simon!
Ez olyan, mint az álom… - motyogta tele
szájjal, aztán belelesett a zacskóba. –Jézusom! Te egy tucatot vettél?
-De ezek ilyen kis aprók,
mondhatni pofányi fánkocskák, ebből négy-öt számít egynek – vont vállat a
férfi, miközben a csirkés szendvicsét falta nagy harapásokkal.
-Nekem ne panaszkodj, ha nagy
lesz a fenekem! – intette játékosan Anna, miközben már nem is számolta,
hányadik kis gömböt tüntette el a szájában.
-Akkor is imádni fogom a
fenekedet, ha szétreped rajta a nadrág, sőt, akkor fogom a legjobban szeretni –
kacsintott rá Simon, aztán nagyon kortyolt a kávéjából, de majdnem vissza is
köpte.
-Basszus, ez mi a franc?
Anna beleszaglászott a saját papírpoharába:
-Kávé, nagyon finom kávé, miért, a tiedben mi van?
-Nem tudom, de olyan, mintha beleborult
volna valakinek a szájvíze – fintorgott a férfi. Anna elvette a poharát és
beleszimatolt: -AfterEight, ne mondd, hogy nem ismered!
-Ismerem, de attól még nem
szeretem. Én meg két tejes kávét kértem. Biztos elcserélték a szösziével, aki a
másik eladótól rendelt.
-Szösziével? – csapott le Anna a
számára lényeges részletre. –Miféle szösziével?
-Hát, Nicole-nak hívták, azt
hiszem, mert csak pirult, jajistenemkedett, én meg leléptem, mielőtt annyi
levegője lett volna, hogy sikítani is kezd.
-Ah, egy rajongó… - vonta le a
nyilvánvaló következtetést a lány, mire a férfi elvigyorodott:
-Na, gyere, lépjünk is le,
mielőtt megérzi a vér szagát és sokadmagával tér vissza! Már úgy értem, szóval, izé…, mármint, hogyha rám vadászna, nem
a te véred… - dadogott Simon, mire Anna csak legyintett.
-Megyek fizetni, addig te állj
elő a meseautóval! De ne vidd el a táblát, ahogy kiállsz a kertből, ha lehet! –
azzal kilibbent a szobából, nem várva meg, hogy Simon felháborodott
tiltakozását meghallgassa.
Már úton voltak Nizza felé,
amikor Simont még mindig durcás képpel tekergette a kanyargós tengerparti úton
a kormányt. -Ronda dolog volt tőled emlékeztetni arra az apró malőrre – nézett
sanda pillantással a lányra.
-Miért? Igazat mondtam. Túl kis
ívben kanyarodtál és letekerted azt a táblát a helyéről, ráadásul meghúztad a
kocsi oldalát. Nem probléma, ezért kötöttünk rá extra biztosítást, csak
szóltam, hogy most jobban figyelj, és kalkuláld bele, hogy sokkal szélesebb,
mint egy normál autó, meg magasabb, meg
hosszabb - tette hozzá a nyakát behúzva. Simon egy ideig nézegette a jobb keze
középső ujját, aztán újra megmarkolta a kormányt.
-Szerencséd, hogy nő vagy, mert
ha csak egy haver lennél, már régen bemutattam volna neked az öt testvérből a
leghosszabbat.
-Alkalomadtán még megteheted –
prüszkölte Anna, aztán az ajtóhoz simulva vihogott a tehetetlenségre
kárhoztatott férfin, aki vigyorogva csak a fejét csóválhatta a nagyszájúsága
hallatán.
Bár, eleinte úgy tervezték, hogy
kerekeznek egyet a Nizza fölötti hegyekben, aztán merülnek egyet az azúrkék
Adriában, végül a biciklizést kihagyták, és mivel Anna tamponnal sem mert
bemenni, béreltek egy csónakot és csak onnan leste Simont, aki búvárszemüveggel
és pipával felszerelkezve merült a közelében. Közben a vízről teljes pompájában
elé táruló partvidéket nézegette. Amikor a férfi végül felbukkant és egy csomó
mutatós kagylót tartott vadászzsákmányként a kezében, Anna megnyugodva ölelte a
vizes fejet. -Már izgultam, hogy hol vagy olyan sokáig – csókolta meg a férfi
vizes száját.
-Minden rendben? – nézett
kutatóan Simon, és a lány biccentésére felhúzta magát a csónak szélére. –Akkor
menjünk vissza a partra! Keresünk egy klassz szállást odafönt – mutatott a
hegyoldal felé.
Alig hét kilométerre a várostól,
Eze-ben találtak egy hangulatos kis házat, amelynek a kertjében elfért az
autójuk is, a szobájuk teraszáról pedig a legpazarabb kilátás nyílt, amiről
csak álmodni lehetett. Lepakoltak, aztán a házigazda szívességét kihasználva,
leautóztak vele a városba. Sétáltak egyet az Óvárosban, kicsit sajnálkoztak,
hogy a délelőtti piacról lemaradtak, aztán a Promenade des Anglaison beültek
egy hangulatos vendéglőbe, hogy egy korai vacsorával pótolják a strandolás
miatt kimaradt ebédet.
-Benne vagy, hogy az estét
Cannes-ban töltsük? – nézett Simon jóllakottan Annára, aki értetlenül pislogott
vissza rá.
-De hiszen itt a szoba…
-Nem alszunk ott, csak egy
kirándulás. Fogunk egy taxit. Nincs negyven kilométer, végigsétálunk a
Croisetten, aztán kerítünk egy taxit és visszajövünk. Abban a városban amúgy se
lehet normálisan sétálgatni napközben, mert minden turista azt lesi, hátha
találkozik valami hírességgel. Ilyenkor este talán vaksibbak.
Mire a lány beleegyezően
bólintott, a férfi intésére a járda mellé már oda is simult egy kényelmes taxi.
A Croisetten kiszálltak, aztán egymásba karolva lassan sétálni kezdtek a parti
sétányon. A pálmafákkal szegélyezett úton előkelő szállodák sorakoztak, Simon
minden lelkesedés nélkül mutatta a lánynak a Carlton Intercontinental emeletét,
ahol az ő szobája volt a legutóbbi alkalommal, amikor még egyedül itt járt, majd
a tenger felé fordulva vetettek egy pillantást, oké, többet is, a Sainte
Marguerite szigeten magasodó erődre, amelyben a francia történelem egyik
regényes alakja, a számtalan formában megfilmesített Vasálarcos raboskodott.
Anna felcsillanó szemmel emlékezett vissza a fiatal Leonardo di Caprio
alakítására, mire Simon azonnal féltékeny fitymálással kezdett beszélni a
romantikus, kosztümös filmekről, mígnem a lány emlékeztette, hogy egy évvel
korábban ő maga is hasonló szerepben villogott, merthogy van az a pénz, amiért
korpás az ember haja… Simon ezt nem értette. És mire Anna körülményesen
elmagyarázta neki, hogy a mondás azokra vonatkozik, akik jobb meggyőződésük
ellenére is eladják magukat egy zsírosabb díjazású szerepért, sikerült is
megsértenie szerelme érzékeny lelkivilágát.
-Nem a pénzért szoktam vállalni
egy filmet! – jelentette ki a férfi neheztelően, amiért Anna egyáltalán
feltételezni merte róla ennek az ellenkezőjét.
-Oké, akkor mi alapján
választasz? – állt meg vele szemben csípőre tett kezekkel.
-Hát, először is a forgatókönyv,
aztán a rendező, a kollégák, a helyszínek, és csak legutolsó szempont a pénz.
Persze, nem volt ez mindig így, de most már tényleg ez a sorrend.
-A legfontosabbat kifelejtetted –
nézett rá nagy komolyan a lány és a férfi összevont szemöldökkel próbált
rájönni, mi maradhatott ki a felsorolásból. Tanácstalanul széttárta a kezét,
mintegy rákérdezve, mire Anna elvigyorodott:
-Hát, az asszisztensed
személye… - aztán nevetve hátat
fordított és szaladni kezdett. Simon nevetve futott utána, aztán magához
rántotta és a szemébe nézve, egyik kezét a szívére téve megszólalt:
-Ha még egyszer ott látom az
asszisztens neve mellett, hogy Ms. Anna Stein, esküszöm, elvállalom a szerepet,
bármi legyen is az.
85. fejezet 3. rész
Simon az apró teraszon
sütkérezett a hajnali napsütésben. Tegnap késő éjjel értek haza, miután Anna a
frászt hozta rá, ahogy két nevetgélés között sápadtan suttogva sürgette, hogy
keressenek egy mosdót. Itthon beismerte, hogy még mindig erősen vérzik, fáradt
is volt, ezért a zuhany után szinte azonnal el is aludt. Kicsit aggódva húzta
magához, de mivel a lány a közelségét keresve belekapaszkodott, a komor
gondolatok hamar odébbálltak és összebújva aludtak a nyitott teraszajtón beömlő
friss tengeri levegőben. De a hajnal első fénye felébresztette. Egy ideig
hanyatt fekve hagyta, hogy Anna párnának használja a mellkasát, aztán amikor a
lány odébb fészkelődött, akkor felkelt, és most egy szál sortban, a korlátra
felrakott lábakkal a kovácsoltvason túli panorámát csodálta. A bőrét kicsit
megkapta a nap, és végre a vállai, a mellkasa is lebarnult, nemcsak a póló
ujjai alól kilógó karjai. Tekintete a lábujjairól a távolra siklott, ahol a tenger
színe valószínűtlenül kék volt, és a távolban szinte egybeolvadt az égbolttal.
A sok apró yacht és csónak még álmosan ringatózott az öböl vizén, és a város
utcácskáin még alig volt forgalom. Hallotta, ahogy a háta mögött Anna mocorogni
kezd és belesett a nyitott ajtón. A lány az ő egyik pólójában aludt, és a félig
hasonfekvő pózban keze tapogatózva kereste a férfit az ágyban. Amikor nem
találta, szemei kipattantak és hirtelen felült. Ahogy a férfi árnyéka rávetült,
megnyugodva sóhajtott. -Azt hittem, elmentél.
-Hova mentem volna? Nélküled …
-Nem tudsz aludni?
-Kialudtam magam, friss vagyok és
tettrekész…
-Sajnálom, én azt hiszem, a fene
egye meg … - motyogta Anna és a fürdőszobába sietett. Simon tétován toporgott
az ajtó előtt.
-Minden rendben?
-Hát, azt hiszem – jött a
bizonytalan válasz, aztán a zuhany hangját hallotta, ezért benyitott. Anna a
függöny mögött nyögött egyet és ő akaratlanul is a lefolyó irányába nézett, ahol
vastag vörös csík csordogált a csatorna felé.
-Basszus, Anna, nem kéne ennek
már sokkal gyengébbnek lennie?
-Hát, nem szokott ilyen sokáig
ilyen erősen, de talán csak az utazás, a levegőváltozás, nem tudom…
-Menjünk el egy dokihoz!
-Nem kell! Majd esetleg holnap.
Marseille mégiscsak nagyobb hely, de szerintem nem lesz rá szükség.
-Oké, akkor holnap. De ha
holnapra se javul a helyzet, akkor nincs mese, én beviszlek az első orvoshoz,
aki az utunkba kerül. Értve vagyok?
-Zsarnok! – érkezett a dünnyögő
válasz a függönyön túlról, mire elmosolyodott. Igen, az. Jobb ha már most
megszokja a kisasszony.
*
Reggeli után útnak indultak
Monaco felé. Robert érdeklődve hallgatta Anna elképesztő előadását, amelynek
hallatán bárki képzett adóügyi előadónak tartotta volna. Egy pillanatra
átfutott a fején, hogy a pénze itt mennyivel kedvezőbb helyen lehetne, de aztán
rájött, hogy neki pont ezt az árat kell megfizetnie a Hollywoodhoz való
közelségért. Oké, hogy ma már a világ órák alatt átszelhető, de azért mégiscsak
más a filmipar fellegvárában, a tűzhöz közel élni, mint a meghívására várni
valahol távol. Bármennyire szar dolog is beismerni, de éppen az annyit szídott
bulvársajtónak köszönhetik legtöbben, hogy igazán ismertek a közönség, de még a
szakma előtt is. Ha heteken-hónapokon át nem jelennének meg cikkek arról, hogy
éppen két zacskó chipset vett a benzinkútnál, vagy megivott valamit X-szel és
Y-al, az emberek még hajlamosak lennének megfeledkezni róla, hogy van egy Simon
Carmichel nevű faszi, aki filmvászonra akar kerülni ahányszor csak erre
lehetőséget adnak neki. Anna pedig sóhajtva áradozott róla, hogy egyszer
olyankor szeretne eljönni ide, amikor az ATP tenisztorna zajlik. Hosszú évek
óta nagy kedvence volt Rafael Nadal, aki az itteni versenyt az első
megjelenésétől kezdve megnyerte, és ezzel nagyban hozzájárult, hogy a „Salak királya” címmel ruházzák fel. Amikor
pedig a döntőben kikapott, Anna szerint ez csak azért történhetett, mert ő más
dolgokkal volt elfoglalva és nem drukkolt neki. Simon zavartan hallgatott.
Egyrészt fogalma sem volt a tenisz világáról, nem is igazán érdekelte maga a
sportág sem, pedig angolként illett volna némi érdeklődést tanusítania legalább
Wimbledon iránt, de a pattogó sárga labda csak és kizárólag Stan és Pan kapcsán
izgatta. Mielőtt elutaztak, nem követte el újra azt a hibát, hogy Cyntiához
forduljon, így aztán keresett egy jó nevű állatpanziót, Annával együtt
felkeresték őket, vitték a kutyákat is, és amikor a két mihaszna láthatóan jól
érezte magát a többiekkel, csak akkor döntötték el, hogy az út idejére oda
adják be őket.
A táblák már azt jelezték, hogy
elérték Marseille-t, de a látvány egyelőre minden volt, csak vonzó nem. A
külváros szürke volt és betonszagú, no, meg erősen halszagú is. Egy igazi
nagyváros volt, valaha – és talán ma is – a csempészet fellegvára, ha hinni
lehet a sok itt forgatott filmnek és itt játszódó történetnek. A Régi kikötő, a
neobizánci stílusú Notre Dame de la Garde székesegyház a város felett, és a
távolban sötétlő If vára mind arra várt, hogy holnap pihenten felfedezhessék
őket. Anna kíváncsiságát leginkább a börtönsziget keltette fel. Kislányként az
egyik kedvenc olvasmánya volt Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja története,
aztán a filmek révén végképp beleszeretett az örök szerelem romantikus álmába.
Szóval, ez a masszív épület törte derékba az ifjú Edmond Dantes életét. A
következő pillanatban Simon a fékre taposott.
-Odanézz! Megfelel? – vigyorgott
Annára, aki még a börtönpriccs nyújtotta éjszakai nyugalomról fantáziálva
zavartan nézett körül. A modern épületek között megbújó kis hotel olyan volt,
mintha Dumas korából varázsolták volna ide. Favázas homlokzata, a hajós cégér a
bejárat fölött, és a bejárat előtt álló durván ácsolt asztalok és padok, mint
egy korabeli fogadó. Anna boldogan mosolygott rá, aztán feltérdelt az ülésen,
hogy hátulról előkotorja a táskáját, és abban a pillanatban elsápadt. Kezét
nyögve a hasára szorította.
-Simon! Azt hiszem, most inkább
keressünk egy kórházat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése