73.
-Nem igaz, hogy itthon kell
ülnünk minden nap! – csattant fel Anna, amikor látta, hogy Simont újra a gépe
előtt helyezkedik kényelembe a vacsora után. –Nem láttam még ebből a városból
szinte semmit. Miért nem mehetünk el sétálni ? – durcáskodott. –Lehet, hogy
téged nem érdekel, de én egy ideje bezárva érzem magam. Megjövök a stúdióból, a
kapu becsukódik, és amíg újra el nem indulok, nézhetem itt körben a falakat.
-Befejezted? – nézett rá egy
lapos pillantással Simon. Tulajdonképpen nem volt meglepve, hogy ez a téma
végre felmerült. Egy ideje tényleg csak itthon üldögéltek, még a kutyákkal sem
mentek le a partra. Pontosan az óta a nap óta, amikor Anna legutóbb lecsalta és
a végén szinte menekülniük kellett a fotósok elől. Hát ja, amióta híre ment,
hogy őnagysága létezik, ráadásul a filmnél próbálkozik, a filmvilág cápái meg
nála. Tele volt már a töke azzal, hogy lehajtott fejjel, csak a lábai előtti
fél métert látva a világból közlekedjen. Annál már itthon is kellemesebben telt
az idő.
-Nem fejeztem be! El akarok menni
valahova! Mindegy hova, akár egy McDrive-ba is, húzta el a mézes madzagot a
férfi orra előtt, de Simon kivételesen nem kapott rá a horogra. –Így nem lehet
élni! – nyafogott Anna, mire Simon végül mégiscsak lecsapta a laptop tetejét és
az íróasztala alól kikotorta fekete edzőcipőjét. Végignézett a lányon, aki egy
levágott szárú farmerben és egy letépett ujjú farmeringben ácsorgott előtte,
aztán végigsöpört önmagán is a tekintete. A régi, kényelmes, lyukas farmerje és egy rojtos póló feszült
rajta. Komolyan, mint két hajléktalan! Mindegy, ha a kisasszony sétálni akar,
akkor megkapja! Megragadta a lány kezét és kiráncigálta a lakásból, nem törődve
vele, hogy Annán még cipő sincs. Amikor a lány az apró kavicsos kocsibeállón sziszegni
kezdett, felkapta és bevágta az első ülésre, utána némán megfenyegette az
ujjával, hogy ki ne merjen szállni, majd visszament egy vászoncipőért. A
nyitott ablakon a lány ölébe dobta a cipőket, aztán megkerülte a kocsit és
beült.
-Hova megyünk? – kíváncsiskodott
Anna. Bár, elsőre elég ijesztő volt a férfi indulatos nekirugaszkodása, végül
azért inkább mosolyt csalt az ajkára az a visszafojtott energia, amivel a
dolgot intézte. Ebből még akár valami jó is kisülhet – álmodozott a biztonsági
övbe kapaszkodva, ahogy a férfi lendületesen vette a kanyarokat a tengerparti
úton a városközpont felé haladva.
-Koncertre – érkezett a szűkszavú
válasz
-Így? – nézett végig magukon a
lány és egy pillanatra elbizonytalanodott, talán mégsem volt jó ötlet felhúzni a
srácot, ilyenkor hajlamos a meggondolatlanságra.
-Így! ... Különben is Te akartál
elmenni otthonról – morgott Simon és közben lopva az órájára nézett. Ha nem jön
közbe semmi, még pont elcsípik Sia estjét a sportcsarnokban. Jól ismerte a nő
asszisztensét, majd rácsörög, hogy intézze el, hogy belóghassanak. Még a
sorozat forgatása idején ismerkedett össze Sia-val, imádta a filmzenét, amit
írt a számukra, aztán mind a ketten meghívást kaptak egy baráti estére, ahol
zenéléssel múlatták az időt és akkor mélyült el a barátságuk. A nő ugyan tíz
évvel idősebb volt, mint ő, de lélekben talán még fiatalabb is. Igazán jó
társaság volt. A mostani turnéjának egy korábbi állomásán már hallotta a
műsorát is, de annál nagyobb baja sose legyen, mint hogy a Breathe me-t még
egyszer meg kell hallgassa.
-Oké, azért úgy gondoltam,
megbeszéljük, hová megyünk, és esetleg az alkalomhoz illő cuccot húzunk
magunkra – grimaszolt Anna. Jó, talán tényleg egy picit erőszakos volt, de már
majd becsavarodott a négy fal között. De ha Simon azt hiszi, hogy zavarba tudja
hozni azzal, ha ebben a szakadt göncben kell megjelennie valahol, akkor téved.
Egyébként is ismerte annyira, hogy egészen biztosan nem a Ritzbe akarja vinni
vacsorázni.
A férfi közben egy sportcsarnok
parkolójában lavírozott, végül beszuszakolta a kocsit két hasonló méretű dög
közé és mielőtt kiszállt volna, előkapta a telefonját és keresgélni kezdett a
nevek között. Aztán, amíg a hívásra várt, fél kézzel végigsimított Anna
combján, ami az érintésétől szinte azonnal libabőrös lett.
-Szia Jen! Be tudnál vinni két
embert? Nem, csak hirtelen ötlet volt ma este, de ha gond, akkor megpróbálok
jegyet szerezni, oké, szóval Jordant kell keresni a 12-es kapunál, rendben,
kösz. ... - zsebrevágta a telefont és Anna kezéért nyúlt: -Na gyere, azon az
oldalon úgysincs elég hely, majd itt kimászol!
A lánynak nem sok választása
volt. Simon kezébe kapaszkodva szinte futott mellette, ahogy a férfi lehajtott
fejjel a 12-es kapu felé sietett. Még senki nem fedezte fel őket, és úgy tűnt, Simon
azért diktálja ezt az eszelős tempót, hogy ez így is maradjon. A kapunál
tornyosuló két ruhásszekrény méretű őrhöz lépve, Simon végre felnézett és Annát
megához húzva megszólalt: -Jordant keresem. Jen szólt neki, ha igaz.
-Én vagyok Jordan – szólalt meg a
magasabbik fekete fickó, aztán leakasztotta előttük a láncot és átengedte őket.
–A színpad mögött vannak, már megy a hangolás, öt perc múlva kezdés.
-Kösz szépen – motyogta Simon,
aztán a lányt még mindig maga után húzva, hosszú léptekkel a jelzett irányba
indult. Anna futás közben csak kapkodta a fejét. A plakátokon egy szőke nő
szerepelt, Sia..., még életében nem hallotta énekelni, de nyilván ez az ő
hibája, a teltházból ítélve a nő tudhatott valamit. Aztán egyszercsak szinte
beleszaladt Simonba, ahogy az hirtelen lefékezett előtte. Egy
meghatározhatatlan korú nő mosolygott a férfira, miközben a sminkes az utolsó
ecsetvonásokat vitte fel az arcára.
-Simon! De jó, hogy megint
látlak! Bocs Jasmine, egy csókot muszáj ennek a széltolónak adnom, aztán
felviheted az utolsó réteg vakolatot! ... Hogy én hogy utálom ezt! – sóhajtott
drámaian, miközben Simon szájára cuppant. Annába beleszorult a levegő. ...
–Szia, és te ki vagy? – fordult feléje a nő és Anna úgy döntött, hogy az előbbi
csók csak egy baráti puszi volt, mert a nő szemei barátságosan söpörtek végig
rajta és végül egy titokzatos mosollyal
a férfira fókuszáltak. Mindenesetre semmi nyoma nem volt bennük a
játékszerét féltő női féltékenységnek. Csak barátok!
-Hát, ő Anna, mi együtt vagyunk egy
ideje – motyogta Simon. Nem volt a legstílusosabb bemutatkozás, de a lánynak
mégis megmelengette a szívét, ahogy közben a férfi felemelte összekulcsolt
ujjaikat, mintegy aláhúzva az elmondottakat.
-Hát, szia Anna! – mosolygott
Sia. –Sajnos odakint az a tömeg arra vár, hogy elkezdjem végre, úgyhogy most
mennem kell, de a koncert után menjünk el valahova, végre nem a haverjaival
látom ezt a süketet, ami egyben azt is jelenti, hogy végre lesz valaki a
társaságban, aki nem a cicijeimet fogja titkon stírölni – vigyorgott felszabadultan,
és barátian hátbacsapta a férfit, aki
elpirult a szavaira. –Persze, ne reklamáljak, ha egyszer utálok
melltartót hordani, és szerencsére még nincs is nagy szükségem rá – kacsintott
a lányra Sia, és meglebbentette magán a pókhálószerű anyagot, ami alatt valóban
jól láthatóan megvillant a mellbimbója. -Engem nem zavar, a népnek meg kell a
cirkusz, hogy aki nem a hangomért jön, az is kapjon valamit, nem igaz? –
viccelődött a nő, aztán búcsút intett és a színpad felé indult energikus
lépteivel.
-Jézusom, micsoda figura! –
vigyorgott Anna felszabadultan és azonnal szívébe is zárta az énekesnőt, aki
eközben érzéki hangon üdvözölte az egybegyűlteket, és belefogott az első
számba. Nem volt a legideálisabb hely a koncert élvezetéhez, de más szempontból
jobbat nem is találhattak volna. Akik a színpad mögött lebzseltek, nem
foglalkoztak velük. Egy darabig ácsorogtak, aztán Simon leült egy nagyobb
ládára, amiben alighanem füstgépeket vagy más színpadi kelléket szállítottak,
és az ölébe húzta Annát.
-Na, elégedett vagy az esti
programmal? –dörmögött a lány fülébe, nem mulasztva el, hogy közben gyengéden
megharapdálja a fülcimpáját, mire egy ezer wattos mosolyt kapott cserébe.
-Nagyon!... de tudod, még jobb
lett volna, ha nem úgy jövünk el otthonról, mint akik a medencét akarták éppen
kisúrolni – nézett végig magukon a lány.
-Miért, mi a baj ezzel? –
csippentette két ujja közé a pólója vékony anyagát a férfi.
-Azzal semmi, de én? Úgy nézek ki
tényleg, mint egy lelenc – fintorgott Anna.
-Ja, édesem, neked volt sürgős,
hogy ne otthon üljünk. Ha annyira el akartál menni, miért nem öltöztél fel?
Talán abból is értettem volna, de te nekiálltál hisztizni. Hát, most így jártál – cirógatta Simon a lány combját a rojtos
nadrágszár mellett.
-Veszélyes vizeken evezgetsz,
nagyfiú! – hajolt oda Anna és egy csókot nyomott az anyajegyre a férfi nyakán.
-Te meg egyenesen a zúgó felé
lavírozol, kicsim – nyögött a férfi és ujjai nyomása is felerősödött a lány
bőrén. –Lépjünk le! – súgta Anna fülébe, aki megrázta a fejét.
-Azt nem! Különben is megígértük
a barátnődnek, hogy megvárjuk. Fura egy nő, a hangja alapján egyáltalán nem
ilyennek képzelném el – merengett Anna, és egy kicsit fészkelődött a férfi ölében,
hogy kényelmesebben üljön.
-Ezt nem tenném a helyedben! –
nyögött újra a férfi és megszorította a lány combját, hogy egy helyben tartsa.
–Ha még sokat ficeregsz, érdekesebb műsort fogunk előadni, mint ami a színpadon
zajlik.
-Zac ölében kényelmesebb volt
ülni – szólalt meg Anna egy piaci elemző hangján, mint aki éppen a yüan
árfolyamának alakulásáról készült értekezésbe kezdeni, de ez a rövid mondat egy
vödör jeges víz hatékonyságával lohasztotta le Simon izgalmát.
-Kösz, ez kellett a lelkemnek, de
komolyan – morogta és egy mozdulattal felállította a lányt, aki átölelte a
nyakát és visszakucorodott az ölébe.
-Csak azt akartam mondani ezzel,
hogy a Te öledben ülve nem a kényelem az elsőszámú szempont.
Simon a két keze közé fogta az
arcát és egy hosszú percig csak nézte a lányt, aztán lassan megcsóválta a
fejét. -Csak tudnám, mit imádok benned?! Időnként a sírba viszel, és mostanában
különösen sokszor sikerül kiborítanod. Mi a baj? Keveset vagyunk együtt?
-Nem, azt értem és fel tudom
dolgozni, ha forgatsz vagy fotózol vagy interjúkat adsz, szóval, ha dolgozol.
Csak azzal nem tudok mit kezdeni, amikor itthon vagy és bezárkózunk a falak
közé. Oké, elismerem, a fotósok mocskos húzásaitól nekem is hányingerem van
sokszor, de erre nem az a megoldás, ha magunkat zárjuk ketrecbe. Őket kéne, de
a sajtószabadság mögé bújva joguk van tönkretenni az életünket. De vagy
megtanulunk ezzel együtt élni vagy hagyjuk, hogy tönkretegyék a legszebb
éveinket. Én csak ez ellen szeretnélek felrázni. Ha sokszor kimozdulnánk, egy
idő után nem lenne hír, hogy előbújtunk a rejtekünkből. Szerintem.
-Huh, te ezt elgyakoroltad
otthon? Hogy ilyen flottul érvelsz itt nekem? Nézd, nincsenek túl jó
tapasztalataim. Ha az ember a kisujját nyújtja, már a fél karja is kevés lesz,
de hajlandó vagyok megpróbálni. Most például itt vagyunk, és ha Sia végez,
elmehetünk együtt vacsorázni, vagy csak inni valamit.
-Ebben a szerelésben? – húzta el
a száját Anna.
-Hát, nem hiszem, hogy Sia valami
elegáns helyre akarna menni, semmit sem utál jobban a rongyrázásnál, úgyhogy
készülj fel, hogy veszünk a boltban valami piát, pillecukrot, aztán
uszadékfából tüzet gyújtunk a parton, és a homokban ülve megváltjuk vele a
világot. Ha igazán jó hangulatban van, ő így szokta képzelni a lazítást.
-Tudtam, már első látásra
éreztem, hogy kedvelni fogom, bár a melle..., leszel szíves nem azt lesni a tűz
fényében, értve vagyok?
Simon egyik kezével Anna derekát
fogta, hogy le ne csússzon az öléből, a másikkal az inge alá nyúlt és egy
mozdulattal kipattintotta a lány melltartóját. Némi ügyeskedéssel, amivel
felkeltették a technikusok figyelmét is, levarázsolta a lányról és hosszú
ujjaival a farzsebébe gyűrte. Egy gombot még ki is gombolt a megtépázott
farmeringen, és egy utolsó gyengéd mozdulattal végighúzta az ujját a kivillanó
bőrön. -Na, tessék, most már kiegyenlítődtek az erőviszonyok! – kacsintott
Annára, aki a szemeit lehunyva halkan mormolta, miközben még a férfi érintése
borzongatta a testét:
-Biztos, hogy megvárjuk a koncert
végét? Néha tényleg nem árt, ha kettesben töltjük otthon az estét.
-Hát, ahogy mondani szokták,
mindig jól gondold meg, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. De ne
aggódj, ha hazaérünk, én még emlékezni fogok erre a mondatodra – suttogott a
fülébe a férfi és Anna tudta, innentől a teste tűzben égve várja majd, hogy
becsukódjon mögöttük az otthonuk kapuja.
74.
A Sia-val töltött este Anna
számára egy mentális utazással ért fel. És ezen az utazáson voltak hegyek és
voltak mély völgyek is. A lány a másik nő bevallottan biszexuális beállítottsága
mellett sem érezte fenyegetve magát vagy az érdekeit, és csak csodálni tudta,
hogy annyi érzelmi és egészségügyi megpróbáltatás után is töretlen erővel és
munkakedvvel állt ki a legkülönfélébb ügyek mellett. Simonhoz láthatóan mély,
bár nem régi keletű barátság fűzte, mert közvetlen és őszinte módon érdeklődött
a legutóbbi találkozásuk óta eltelt időről. Érdeklődve kérdezgette őt is a
gyökereiről, Magyarországról, meglepően tájékozottan az európai életről, a
zenei világról, melynek Anna is részese volt. Ausztrál származása révén nagyon
is megértette, micsoda lehetőség hullott a lány ölébe a filmes felkéréssel
bevándorló létére. Anna ugyan ezen a megfogalmazáson kicsit kiakadt, hiszen ő
sosem gondolt a Simonnal való együttélésére és az alkalmanként adódó munkákra úgy,
mintha bevándorló lenne ebben az országban. Talán éppen Sia megjegyzése volt
az, ami elültette benne a kérdést, hogy hogyan is képzeli el a jövőjét. Nem az
volt a kérdés, hogy ki mellett, sokkal inkább az, hogy hol?
Amikor a Simon iránt érzett
szerelme elől menekülve Londonba repült, eszébe sem jutott, hogy néhány hét
múlva ne térjen vissza Magyarországra, de most, az óceán túloldalán eltöltött
hónapok után óhatatlanul is szembe kellett néznie ezzel a problémával is. Ha Simont
választja és vele ezt az életet, akkor ezzel egyúttal lemond arról, hogy valaha
is visszatérjen a szülőföldjére. A legjobb esetben is csak Európába térnek majd
vissza, egyszer, a nagyon is bizonytalan, távoli jövőben. És persze mindez
annak a függvénye, vajon a férfi hogyan tervezi az életét, és leginkább, ki
mellett? Nem mintha arra várt volna, hogy alig egy éves ismeretség után
gyémántgyűrűt húzzon az ujjára és az oltárhoz vezesse, de azért volt annyira
őszinte önmagához, hogy nem az lebegett előtte: tart, amíg tart. Nem, ő az örökké-ben
gondolkodott, és nagyon szerette volna tudni, hogy nem álmokat kerget-e csupán.
De még a Simon mellett rá váró örökké sem tudta feledtetni a félelmét,
hogy búcsút mondhat a múltjának, a kapcsolatai többségének, a barátainak és
alapjaiban kell újjáépítenie az életét. És bár mindig is tisztában volt vele,
hogy ha valaha családot alapít egy férfi oldalán, az egyben azt is jelenti,
hogy a régi családja kissé háttérbe szorul majd; de most mindennél fájóbban
döbbent rá, hogy a tőlük való távolság sokkal mélyebben érinti érzelmileg, mint
azt valaha is képzelni merte. Áltathatta magát azzal, hogy kifogta az
aranyhalat, a férfit, akit a világon nők milliói irigyelnek tőle, hogy megáll a
lábán ebben a számára is idegen, néha ijesztő közegben, hogy főszereplője lett
egy filmnek ismert színészek oldalán, és ez sokaknak a mindent jelentené, de ő már tudta, hogy a csillogó éremnek mindig
két oldala van, és az a másik, amit nem ér a fény, az bizony nem is fénylik
annyira. Eddig még nem jutott eszébe mérlegelni, hogy mit kapott az élettől és
cserébe mit kellett feláldozzon, és vajon az áldozat megéri-e, de egyre inkább
biztossá lett benne, hogy ezt a kérdést fel kell tennie, elsősorban önmagának,
és csak ha őszintén tud rá válaszolni, akkor van esélye arra a boldog életre,
amit mostanában elképzelt magának.
Simonnal élni … semmihez sem
hasonlítható kaland volt, mert a férfi sem hasonlított senkihez, akit eddig
összehozott vele a sors, és az az élet, melyben osztozott vele többször volt
rémisztő, mint vonzó. De nem akarta, nem tudta feladni a küzdést, mert mélyen,
a zsigereiben érezte, hogy ez a férfi megéri a lelkiüdve kockáztatását. Azokon
a napokon, amikor csendes, hétköznapi életet éltek, mind a ketten abba a hitbe
ringatták magukat, hogy ők sem mások, mint az a sok milliónyi fiatal, akiknek a
sorsa valamilyen felsőbb akarat szeszélye folytán összefonódik. Felkeltek,
reggeliztek, játszottak a kutyákkal, olvasgattak, bevásároltak, főztek,
takarítottak, egy-egy beszélgetésben megváltották a világot, aztán összevesztek
és kibékültek, szerették egymást és harcoltak egymással… és egymásért. Aztán
belenéztek a másnapi újságba és elolvasták a híreket, látszólag magukról, de a
valóságban két idegen, csak a mások fantáziájában élő emberről. Talán ezt volt
a legnehezebb megszokni, a valóság és a képzelet közti világot, amely néha az
egyik, néha a másik oldallal mosódott össze, és csak egyetlen dolog tarthatta
őket a felszínen az erős hullámverésben, a másikba vetett rendíthetetlen hit.
Megvolt mindenük, mégsem volt
semmi másuk, csak ez a már-már vak hit, mert enélkül könnyen elveszthettek
volna minden mást. Éppen ezért viselte meg őket, amikor a külvilág mindent
elkövetett, hogy merő önzésből, a mások életével való játszadozás részeként
időről időre próbára tette ezt a hitet. Annyi munkával töltött hónap után
elérkezett Cannes, és Simon filmjének a bemutatója. A film forgatása kapcsán
ismerték meg egymást, és ez különösen izgalmassá és emlékezetessé tette
számukra a bemutatót, és fájdalmassá a forgalmazók kívánságait, akik –
tisztelve a magánélet szentségét, de mindenek felett tisztelve a saját zsebük
feneketlen mélységét, úgyszólván utasították a főszereplőt és ifjú partnerét,
hogy közösen jelenjenek meg a vörös szőnyegen; ezzel megfosztva Simont és Annát
az első, közös életüket nyíltan felvállaló megjelenéstől.
Lucilla Towsand szabályos
babaarcával igazi szépség volt. Kislányos megjelenését felülírta a szexi alak
és az azt kihangsúlyozó ruhaköltemény. Sötét, hosszú haja pedig akárkit a férfi
új kedvesére emlékeztetett volna, így aztán sokan találgatták, hogy talán eddig
is ő volt az a lány a fotókon, akivel a férfit különféle rendezvényeken rendre
lencsevégre kapták. És őrjítő volt a tudat, hogy nem kürtölhették világgá, hogy
nem, nem ő volt az, hanem Anna. Anna, aki a háttérben, Sam segítőkész
felajánlása nyomán azonban mégsem magányosan, követte őket a fesztivál-színházba,
és néhány sorral mögöttük ülve drukkolhatott a sikerért. Mivel a sajtó Sam
zenész mivolta miatt ismerte őt is, a találgatások azonnal megindultak, hogy a
két lány feltűnő hasonlatossága most végül is milyen titkokat rejtegethet. A
valóságra mindenki kíváncsi volt, de végül senki sem akarta igazán tudni. Ez
így volt érdekes, sejtetve, a bujkálás lehetőségét felvetve, és amíg Anna csak
simán szomorú volt, hogy nem karolhat a kedvesébe nyilvánosan, Simon szinte
tombolt a terveit újra felülíró szervezési változtatástól.
*
-Gratulálok! – súgta szerelmesen
Anna a férfinak a vetítést követő fogadáson. Simon az eltelt órák feszültségét
egy szempillantás alatt feledve ölelte magához, ahogy a fogadásra megérkeztek.
Lucyt szinte udvariatlanul magára hagyva sietett hozzá, hogy Sam már-már
túlságosan magabiztos kezét, amivel a svédasztal felé terelgette, lesöpörje
Anna vadítóan karcsú derekáról. Anna piros hosszú estélyije és Lucy aranylamé
miniruhája nem is lehetett volna különbözőbb, de Simont láthatóan nem a divat
vezérelte, amikor a szívének kedves partnert egy gyengéd csókkal üdvözölte.
-Hogy tetszett? – fintorgott a
férfi, aki még mindig nem tudott megbarátkozni a vászonról visszaköszönő figura
női szíveket megdobogtató férfias megjelenésével, amely szinte sütött a
fodrokkal díszített selyemingek és a combjára feszülő szarvasbőr nadrágok,
lovassági csizmák ellenére is. Anna láthatóan más véleményen volt, vagy csak a
tihanyi belső tónál eltöltött estéket idézte számára a jelmez, de csillogó
tekintete a rá is gyakorolt varázsról árulkodott.
-Meggyőző volt, hogy már nem is
félsz a lovaktól… - vigyorgott Sam, miközben a szemét forgatva hagyta, hogy a
barátja kivegye a kezéből a pohár pezsgőt, amit Annának emelt le egy arra
haladó pincér tálcájáról.
-Nem is félek – válaszolt Simon,
és Samra rá sem nézve Annának nyújtotta a poharat, aki szerelmes, hálás
tekintettel kortyolt egyet a jéghideg gyöngyöző italból. Aztán megnyalta a
száját, alsó ajkát beharapva a félig teli poharat visszaadta a férfinak, aki a
maradékot lehörpintette. Sam megcsóválta a fejét: -Jézusom, ti itt szexeltek
egy fogadás kellős közepén!
De azok ketten nem is hallották a
kifakadását, csak nézték egymást és el sem jutott hozzájuk az izgatott és
ünneplő sokaság morajlása, ahogy egymás szemében elmerülve mindkettőjüknek
annak a forró nyárnak az emlékképei lebegtek a szemük előtt, amikor a sors
szeszélye folytán megtalálták az egymáshoz vezető utat. Ebbe az idilli
pillanatba csicsergett bele Lucy, aki Simonba karolva próbálta magára vonni a
figyelmet.
-Ó, akkor mégiscsak jól éreztük
annak idején mindannyian, hogy ti ketten összejöttetek a forgatáson! Annyira
nyilvánvaló volt, hogy szerintem csak ti nem vettétek észre az első időben,
hogy izzik köztetek a levegő. De látom, azóta már rájöttetek.
-Szia! – motyogta Anna kissé
elpirulva, még mindig az előbbi pillanat hatása alatt állva.
-Hallom, azóta Simon benyomott
téged is valami filmbe. Hát, tudod, az is nagy dolog, hogy meg tudta tenni. Persze,
most ő afféle kedvenc, de azért ez elsősorban mindig is anyagi kérdés lesz, és
…
-Nem én nyomtam be! – szólt közbe
a férfi, megakasztva a végeérhetetlen hablatyolás-folyamot. –Nem is tudtam
róla, arról meg végképp nem, hogy az egyik szereplő kiszállása miatt, Anna
megkapta a főszerepet.
-Á, de tudták, hogy veled jár, az
már majdnem annyi, mintha te szóltál volna. A film csak egy része a
felhajtásnak, de a hírveréshez kellenek az ilyen szaftos pletykák.
Anna kezdte unni, hogy a babaarcú
szépség úgy beszél róla, mintha itt sem lenne. -Tudod Lucy, én nem kapaszkodtam
két kézzel ez után a lehetőség után, de hát felajánlották, jó kalandnak
tartottam, hát megpróbálom, de nem fogok beállni a sorba, akik elhalásszák
előled a szerepeket, ha csak ez izgat. Én elsősorban énekes vagyok, és az is
akarok maradni. A színészetet a családban meghagyom Simonnak – tette hozzá
minden hátsó gondolat nélkül, de a szemben álló lánynak elkerekedett a szája és
elhaló hangon visszakérdezett:
-Családban? Csak nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése