86.
Ijedtében Simon olyan gyorsan
talált egy kórházat, amivel a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhetett
volna. A parkolással nem nagyon törődött, beállt a főbejárat elé, aztán a
méltatlankodó portásnak odadobta a kulcsot és csak akkor volt hajlandó
visszamenni, odébb vinni a kocsit, amikor Annát már orvos kezébe adhatta. Most
pedig a körmét rágta volna a legszívesebben az idegességtől, amíg arra várt,
hogy a vizsgáló ajtaja kinyíljon végre. Az orvos ugyan megkérdezte, hogy bent
marad-e a vizsgálat alatt, ő Annára pislogott, aki alig láthatóan megrázta a
fejét, így aztán kiment, de már rég megbánta a döntését. Mennyi idő telhetett
el? Éppen úgy tíz perc, mint ahogy egy óra is, nem tudta volna megmondani,
mindenesetre baromi hosszúnak tűnt. Egy szakállas francia fickó nyomogatta
mellette a telefonját és a legszívesebben kiverte volna a kezéből, ahogy valami
hülye játékkal szórakozott. A következő pillanatban kinyílt az ajtó és egy
nővér lépett ki. Simon minden sármját bevetve angolul próbálkozott, de a lány
csak idegesen pislogott rá, nyilván nem volt erőssége az angol nyelv, Simon
pedig a franciával meg sem próbálkozott. A szakállas fickó felemelte a fejét és
pergő hadarásba kezdett, mire a lány megkönnyebbülten visszavartyogott neki. Simon
már éppen kezdte volna felhúzni magát, hogy így semmibe veszik, amikor a pasi
feléje fordult és fordítani kezdett. -A barátnőjét átvitték a műtőbe, egy
egészségügyi küretet hajtanak végre rajta, hogy elállítsák a vérzést. Nagyjából
ennyi volt a lényeg. Bocs, hogy közbeszóltam, de úgy láttam, nem nagyon
boldogulnak egymással.
-Kösz szépen! – hálálkodott Simon
sápadtan, de fejében csak az egészségügyi küret kifejezés zsongott. De hát miért volt erre szükség? Küretet a
terhes nőkön hajtanak végre, nem? A friss tudástól még zsibbadtabban ácsorgott,
majd amikor már azt hitte, megbolondul, felbukkant a kis manóra emlékeztető
orvos, aki a nőgyógyászaton fogadta őket.
-Elnézést, kicsit elhúzódott a
dolog, mert a barátnője már annyi vért vesztett, hogy nem akartam kockáztatni,
hogy várunk még a dologgal. Átvittük a műtőbe és már túl is van az egészen, de
itt tartjuk éjszakára, mert az altatás és a transzfúzió miatt jobb, ha itt marad még reggelig.
-De hát…, terhes volt? – habogott
Simon, mire az orvos meglepetten ránézett.
-Nem, ezért ilyen sápadt? Tudja,
a nőknél néha előfordul ilyesmi; most belemehetnék, hogy hosszasan magyarázzam
az orvosi hátterét a dolognak, de szerintem maga sem kíváncsi rá igazán.
Megtörtént, orvosoltuk a bajt, hamarosan minden rendben lesz.
-Tudtam, hogy valami baj van,
mert máskor nem szokott ennyire erősen és sokáig vérezni – motyogta Simon, mire
az orvos barátian megpaskolta a vállát.
-Mondom, ilyesmi bármikor
előfordulhat, ezen ne egye magát. Most menjen haza, aztán reggel már jöhet is
érte.
-Bemehetek hozzá egy pillanatra?
– kérdezte zavartan Simon és az orvos felemelte a mutató ujját:
-De csak egyetlen pillanatra. Még
úgysincs egészen magánál, talán nem is fog emlékezni rá, hogy bent járt nála,
de ha magának ettől könnyebb, akkor menjen!
Anna valóban nem sokat érzékelt a
külvilágból. Karjába még csöpögött az infúzió, és a másik keze fájdalmasan
rándult meg a hasán, amikor öntudatlanul felnyögött. Simon szenvedve nézte.
Váratlanul szakadt a nyakukba a baj, és tekintettel a közelgő terveire, úgy
tűnt, azokba is alaposan bekavar majd ez a nemvárt esemény. Lehajolt a lányhoz,
egy csókot nyomott az ajkaira, megsimogatta az arcát, aztán halkan kiment. A
kórház parkolójában totál elveszetten ácsorgott a lakóautó mellett.
Legszívesebben itt maradt volna, de tudta, hogy előbb-utóbb elhajtanák innen.
Azért egy próbál megér! – gondolta magában és odaballagott a portáshoz. A
kisöreg persze egy mukkot sem értett belőle, amit magyarázott neki, így aztán
egy mély sóhajjal hátat fordított neki és elindult kifelé, amikor egy fiatal ,
kék köpenyes férfi szólalt meg mellette.
-Nyugodtan itt hagyhatja a
kocsit. Voltak már itt máskor is turisták, mindenki megérti, ha a szerette
közelében akar maradni és nem a város másik végén lévő kempingből idebumlizni. A
tisztálkodással lesz csak gondja, bár a mosdót használhatja itt a földszinten.
-Hálásan köszönöm! – biccentett a
fickó felé Simon. –Reggel úgyis kiengedik, legalább korán itt lehetnék érte.
-Hát, az a reggel inkább tíz óra
felé lesz, mert a reggeli vizit előtt senkit nem engednek el. Meg még egy
utolsó vizsgálaton is át kell esnie. Tudja, a kórház nem akarja, hogy utólag
valaki kárigénnyel lépjen fel, mert esetleg túl korán engedték el.
Simon megértően biccentett, aztán
elköszönt és kilépett a sötétedő parkolóba. Hát, sok mindent várt ettől az
úttól, de erre még a legrémesebb álmaiban sem gondolt. Kicsit neheztelt is a
lányra, amiért napokon keresztül nem volt hajlandó foglalkozni a problémával,
talán erre az egész kórházi dologra, a műtétre és az ijedtségre sem került
volna sor, ha időben felkeresnek egy orvost. Ijedtség? Inkább színtiszta pániknak nevezné az érzést, ami rátört,
ahogy Anna sápadt arcát nézte, aki fájdalmas arccal egy kórházhoz vitette
magát. Ötlete sem volt, mi a baj, de hogy már a legrosszabbra gondolt, az úgy
igaz, mint ahogy most fogalma sem volt, mivel üsse el reggelig az időt. Most,
hogy az orvos valamennyire megnyugtatta, rájött, hogy tulajdonképpen éhes. És
szomjas, de nagyon. Lezárta a kocsit, aztán egy éppen érkező taxinál megvárta,
amíg az utasait bekíséri, aztán levitette magát a kikötőbe. Ha már így alakult,
akkor megnézi magának azt a helyes kis fogadót, talán valami vacsorát kap majd
ott is. A vacsorából alig pár falat lett, mert egyszerűen nem ment le a torkán
az egyébként ízletes hal. Elcsipegette a steakkrumplit, közben az első sört követte a második, aztán a
harmadik. Végül a fogadós egy pohár ánizslikőrt tett eléje, mint a cég
ajándékát, és ő meggondolatlanul felhajtotta. Utána egy ideig erősen
koncentrált, hogy vissza ne küldje a rusztikus asztalkára. Nagyokat nyelt, és
amikor már biztos volt benne, hogy a furcsa ízű erős ital a gyomrában marad,
kért még egy sört, hogy a szája ízét rendbe hozza.
Az este további része meglehetős
homályban maradt, mindenesetre a taxis a fejét csóválva tette ki a kórházi
parkolónál, ő pedig enyhén szólva is bizonytalan léptekkel botladozott el a
lakóautóig. Beszállt, magára zárta az ajtót és úgy ruhástól, ahogy volt,
hanyatt esett az ágyon. A filmszakadás itt vált teljessé. Hajnalban arra
ébredt, hogy iszonyatosan szomjas, és legalább ennyire vizelnie is kell. A
fejét masszírozva kikecmergett a kocsiból. A hajnali párás, hűvös levegő és a
komor épület szürkén fölé magasodó tömbje némiképp kijózanítóan hatott rá. Oké,
legalább az öltözködéssel nem kellett bajlódnia, morgott magában és az épület
felé indult, hogy remélhetőleg még időben megtalálja azt a földszinti mosdót.
Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnie. Ahogy végzett, megmosta a kezét,
aztán a friss csapvízból hosszan kortyolt, mire végre érezni kezdte, hogy a
száraz torkával újra képes nyelni, és a gyomra is nyugodtabb, mint az éjszaka
folyamán. A mosdó feletti tükörbe nézett, aztán megrettent a fickótól, aki
visszapislogott rá. Véreres szemei szúrtak, ezen némi szemcsepp biztosan enyhít
majd, gondolt a földszinti patikára; de
ami még jobban megdöbbentette, az a nyakán lévő kötés volt. Megsérült volna?
Mikor? Hogyan? Óvatosan lehúzta a gézt rögzítő ragasztószalagot és megdöbbenve
pislogott a kulcscsontján virító iránytűre. Nem volt nagy, de feltűnő helyen
volt és ha a jövőben még szerepet kap valakitől ilyen elgyötört pofával, akkor
a sminkesnek lesz dolga vele, mire eltünteti onnan. Az éjszaka puha ködként ült
az agyán, de azért némi koncentrálás után lassan emlékezni kezdett.
Oké, nagyon el volt kettyenve a
dolgok alakulásán, Anna is olyan sápadtan, szinte már élettelenül feküdt a
kórházi ágyon, hogy arra igazán innia kellett. Lement a kikötőbe, evett is
valamit, de főleg ivott. És megitatták valami szarral, ami nagyon nem esett
jól, ezért aztán ivott még, hogy megszabaduljon annak a vacaknak még az
emlékétől is. Hát, attól sikerült. Nyilván beállt, mint az atom, aztán
betántorgott az első tattoo-ba, amit talált. Örülhet, ha nem kapott valami
fertőzést, és összeteheti a két kezét, amiért nem egy képregényt varrtak rá, amíg
szinte öntudatlanul feküdt. Soha életében nem gondolt rá, hogy tetováltatni
akarna. Oké, talán egyszer Sammel dumáltak a dologról, de akkor is azt mondta,
ha majd még harminc évesen is hiányzik, addigra már elég érett lesz hozzá, hogy
eldöntse, tudná-e egy életen át nézni a tükörben. Nos, se harminc éves nem volt
még, se elég érett, ez már nyilvánvaló. Anna szenvedett és a tudatalattija is
szenvedésre vágyott, hogy szolidarítson vele. Csak ennek lehet az eredménye az
az iránytű. Úgy látszik, még részegségében is volt annyi esze, hogy valami
olyat válasszon, amivel később is azonosulni tud. Az iránytű, amely emlékezteti arra, hogy az élete csupa utazás,
de közben folyamatosan mutatja neki a hazautat, a biztos kikötőt, Annát. Az
emberek általában idővel szokták megbánni, hogy elcsúfították a bőrüket, neki
elég volt a mámor kialvása. Legszívesebben levakarta volna magáról, de annyira
azért nem volt hülye, hogy meg is próbálja. A probléma már így is elég nagy,
nem kell, hogy még nagyobbat csináljon belőle. Jézusom, Anna is ki fog akadni!
Az anyja meg, nos, azt biztos, hogy nem lesz megdicsérve. Még életében nem bánt
meg ennyire semmit sem. Még a Cyntiával töltött éveknek is volt valami
értelmük, pedig sokan azt duruzsolták a fülébe, hogy elvesztegetett évek
voltak. Pedig nem. Bármi is lett a vége, azért az életének egy nehéz és
magányos korszakában volt egy barátja, aki pontosan tudta, min megy keresztül.
Kár, hogy nem maradtak meg ennél a barátságnál! Dehát mindig azt mondta, hogy a
már megtörtént dolgokon sopánkodni abszolút felesleges, hiszen már semmit nem
változtat a tényeken. Akkor most mit áll itt, mint egy szerencsétlenség és
fogja a fejét, hogy jaj istenem, mit csináltam? Ez van! Büszke ugyan nem lesz
rá, de azon túl, hogy megbánta, mást úgysem tehet. Nem ez lesz az első dolog,
amit megbánt, nem is az utolsó, meg kell tanulnia együtt élni a döntései
következményeivel, még ha ilyen apróságokról is van szó. Hiába nézegeti itt a
tükörben azt szajkózva, hogy Ez innen
tűnjön el! Most! – attól még nem fog eltűnni, tehát felesleges, gyerekes
hiszti csupán. Ivott, hülyeséget csinált – nem az első eset, de még a
legenyhébb mind között.
*
Anna feszengve nézte, ahogy Simon
az orvossal beszélget. A kis fickó végül még a szobája ajtaját is kitárta
előtte és betessékelte. Igazán kíváncsi volt rá, miről diskurálhatnak a
férfiak, amikor itt egyedül neki volt problémája. A műtét helye ugyan már nem
fájt, a tegnapi sajgás is elmúlt és csak egy halvány rózsaszín csík
emlékeztette a betétjén, hogy miért is van itt. Talán az infúzió tette, de
sokkal erősebbnek is érezte magát, mint tegnap és igazán úgy érezte, hogy itt
az ideje a távozásnak. Csak Simon nem tetszett neki. Úgy nézett ki, mint aki sürgős
orvosi segítségre szorul. Igaz, elmesélte, hogy tegnap kicsit kiütötte magát
bánatában és az érte való aggódásban, vett is szemcseppet, ami még nem hatott
ugyan, de nyilván egy idő után eltünteti a vöröses árnyalatot a szeme fehérjéről.
Macskajajra meg valószínűleg azt a másfél literes vizet alkalmazta, amit
időnként a szájához emelt és mohón ivott belőle. Megcsóválta a fejét: Férfiak!
Az ijedtségtől jobban kiborulnak, mintha valós bajuk lenne.
Eközben Simon az orvossal
beszélt. Ami a legjobban érdekelte, hogy
milyen kilátásai vannak ezek után Annának a gyerekvállalásra, és neki a szexre.
Két héten belül férj lesz, erre itt van egy menyasszonnyal, akinek esetleg
hetekig a közelébe sem mehet. Az orvos megnyugtatta, hogy bár ebben a kérdésben
megoszlanak a vélemények, de a kollégái többségéhez csatlakozva ő is azt vallja,
hogy bár a küret lelkileg nagyon megviseli a nőket, a szervezet gyorsabban
regenerálódik, így a beavatkozás után két nappal akár már nincs igazán nagy
kockázata a fertőzéseknek. Van, aki heteket mondana, de ő a maga részéről meg
van győződve róla, hogy pár nap szünet után nyugodtan élvezhetik az utazást és
egymást, mert ezzel Annának is gyorsabban feledhető kellemetlen élménye lesz ez
az egész. Simon egészen megkönnyebbülve szorongatta meg az orvos kezét, aztán
mielőtt kilépett volna a szobából, egy hirtelen ötlettel kigombolta az ingét.
-Doktor úr, vetne erre egy
pillantást? Tegnap éjjel, szóval, én nem is tudom, szóval…, de ha már itt van,
nem tudom, hogy kell-e fertőzéstől tartanom… - dadogott zavartan.
Az orvos összevont szemöldökkel
nézte meg az enyhén vöröslő bőrt, megtapogatta, megnyomogatta, aztán Simonra
nézve csak annyit mondott: -Nem hiszem, hogy baja lenne tőle, de ha már itt
van, akkor egy tetanusz nem árthat. Vegye le az ingét, ide adom a vállába,
viszont lehet, hogy nem ártana egy kicsit jegelni, és ne ijedjen meg, ha fájni
kezdene, a tetanusz már csak ilyen, de aki ilyen bátran kivarratja magát, annak
alighanem meg sem fog kottyanni.
-Hát, bátorságról szó sem volt,
csak aggódtam Anna miatt, és egyik dologból adódott a másik… szóval, … -
motyogott Simont, miközben az orvos már fel is szívta a fecskendőbe az oltást.
-Ismerem az érzést. Amikor a
feleségem megszülte az ikreket, én orvos létemre majd összecsináltam magam.
Tudtam, hogy egy kiváló kollégám van
vele és jobb kezekben nem is lehetne, de a pastis engem is kiütött. Ahelyett,
hogy vele lettem volna, vannak dolgok, amikhez gyenge a férfiember.
*
Anna meglepve nézte a kissé
megroggyanó Simont, ahogy kitámolyog az orvosi szobából.
-Mi a baj? – kérdezte ijedten,
arra gondolva, hogy az orvos esetleg olyasmit mondott a férfinak, amit neki nem
mert, és az egész bensője megfagyott az ébredő gondolattól: Talán nem lehet
többé gyereke?
Simon csak megrázta a fejét és a
kezébe fogta Anna kis motyóját. -Gyere, menjünk!
A lány azonban gyökeret eresztett
a folyosó közepén és egy hirtelen mozdulattal elkapta a karját, ahogy ő
elindult. A rándulástól a fájdalom úgy szúrt bele, hogy feljajdult, és a hideg
veríték azonnal ellepte a homlokát.
-Sehova nem megyünk, amíg el nem
mondod, mit mondott neked az orvos! – sziszegte Anna a fülébe, mire Simon
ledobta a lány hátizsákját, és annak egyre elkerekülő szemei előtt gombolni
kezdte az ingét. Megvillantotta a lány előtt a friss kötést a kulcscsontján,
aztán visszamotyogott:
-Veled minden rendben! Nekem
kellett a segítsége, de most már menjünk, mert mindenki minket néz! - aztán
mély levegőt véve legyűrte a fájdalmat, ami az egész karjában végig kúszott, és
újra felkapta a csomagot, hogy kifelé induljon.
Anna rettenettel a szemében
szinte futott utána. -Jézusom, te megsérültél? Megkéseltek? Nem is olyan régen
olvastam egy cikket, hogy Marseille-ben még mindig a zsebkés kerül elő a
leggyakrabban a sötét utcákon.
A lakókocsi magányában Simon
levette az ingét és az ágyon ücsörgő, izgatott Anna mellé ülve vallani kezdett: -Nem késeltek
meg. Csak amikor olyan kiütve feküdtél, kicsit ittam, hogy ne égjen bele a
látvány a retinámba, aztán csináltam egy hülyeséget. – Óvatos mozdulattal
kiszabadította a tetoválást és egy nagyot sóhajtott: -Ne haragudj! A doki adott
egy tetanuszt, de nem hiszem, hogy ma vezetni tudnék.
87.
Anna vigyorogva nézett oldalra,
ahol a férfi feje az ablaknak koccant egy-egy kisebb döccenőnél. Mélyen aludt, szája
sarkában apró nyálbuborék rezgett. Őrült pasas! Tetoválást csináltatott magának,
amikor még egy sima injekciós tűtől is fél, tényleg nagyon kiüthette magát. Valószínűleg
a tetoválás alatt teljes öntudatlanságban lehetett. Remélhetőleg nem használták
ki az állapotát, és nem készítettek róla fotókat, bár az már régen fent lenne a
hírportálokon. A helyes kis iránytű akkor mostantól örökre emlékeztetni fogja
őket erre az utazásra. Nem mintha, amúgy ne lett volna emlékezetes! A
parkolóban még egy ideig elvitázgattak, hogy ebben az állapotban menjenek vagy
maradjanak, végül Anna úgy döntött, pillanatnyilag ő van erősebb pozícióban, az
ő szava dönt. Egy percet sem volt hajlandó tovább maradni a kórház
parkolójában, de még a városban sem. Amit érkezésükkor látott, annyi neki
Marseille-ből elég volt, most úgy érezte, hogy minden tégla az elmúlt órákra
emlékezteti, úgyhogy mielőbb útnak akart indulni. Simon tényleg nem volt olyan
állapotban, hogy ő vezessen, ezért aztán inkább áthessentette a ténylegesnél
azért jóval magabiztosabban az anyósülésre és meggyőző határozottsággal
kilavírozott a városból. Mire a városhatárt jelző táblát is maguk mögött
hagyták, annyiban sikerült megegyezniük, hogy a Loire völgye helyett inkább
Svájc felé veszik az irányt.
Kicsit sajnálkozva gondolt a
Loire völgyére, ami a kórházi kényszerpihenő utáni tervezgetéseik során most
kimaradt a túrájukból. De megegyeztek abban, hogy egyszer majd eljönnek ide,
bérelnek egy lakóhajót és azzal csurognak végig az útvonalon. Majd kikötnek
itt-ott és biciklivel járják be a környéket. Talán még Tomot is Sylviet is
elhívják magukkal. Esténként tábortüzet gyújtanak a parton és gitároznak majd.
Már a tervezgetés is boldoggá tette, és ez segített legyűrni az enyhe
csalódottságot, hogy most viszont azonnal Svájc felé veszik az irányt. De hát
tényleg, előttük az élet, eljutnak majd a kastélyok völgyébe, most azonban
úgysem tudnák teljes pompájában kiélvezni. Simon erősködött ugyan, hogy ő majd vezet,
de a karja fájt, az esti részegség sem tisztult ki még belőle teljesen, ő pedig
érzett magában annyi erőt, hogy a volán mellé üljön. Végül is, nincs olyan nagy
különbség abban, hogy csak üldögél, vagy tekergeti is a kormányt. Luzernig
sokszor megálltak, elvileg azért, hogy őt kíméljék, de ő rendben volt, Simon
meg hálásan tartotta a fejét egy-egy útszélli pihenő vízcsapja alá. Aztán
nagyjából Berntől már a férfi vezetett, Anna pedig átadhatta magát a csodás táj
szemlélésének. A várost elérve a tóparton kerestek szállást. Nevetve mondta is,
hogy teljesen felesleges volt ezt a böhöm kocsit kibérelniük, ha állandóan kis
hotelekben bérelnek szobát, de a férfi hajthatatlan volt. Egy műtét nem
gyerekjáték, legyen meg minden kényelme, aztán ha vadromantikára vágyik, lesz
még idejük hódolni annak is – mondta, és a lány megadta magát a féltő
gondoskodásnak.
Luzernbe megérkezni az egyik
legszebb emlék lesz – döntötte el magában Anna, ahogy az ablakra tapadva
csodálta a város fölé magasodó hegyeket, és a várost mesevárossá változtató
öreg fatornyot a tóparton. A város fölött magasodó jó kétezer méter magas Pilatus
hegyen van egy monda szerint Pontius Pilatus nyugvóhelye, ezért a középkorban
szigorúan tilos volt oda felmászni. A Pilatus nevű hegy a luzernieknek olyan,
mint a budapestieknek a Normafa. Csak a méretek és az arányok teljesen mások. Kedves
holland származású idegenvezető kalauzolta őket, aki szerint a hegyet a
környékbeliek játszótérnek használják. A nyári bobpálya, a kalandpark, libegő.
Itt a különböző nehézségű pályák mellett a legfőbb attrakció az, hogy egy kb.
25 méteres fenyőfa tetejéről lehet kipróbálni a szabadesést - szerencsére nem
fejjel lefelé, mint a bungee jumpingban, hanem a derékra erősített heveder
segítségével. Anna csak vágyakozva nézte a merész vállalkozókat, Simon pedig
enyhe idegenkedéssel vegyes kíváncsisággal. Aztán megadta magát a lány
unszolásának, hogy legalább helyette próbálja ki; és mély levegőt véve követte
a segítőjét, hogy az rácsatolhassa a biztonságát garantáló szerkentyűt. Még az
utolsó pillanatban is reménykedve lesett Annára, hátha megkönyörül rajta, de ő
olyan gyerekes izgatottsággal várta a mutatványt, hogy nem volt szíve
visszakozót fújni. Ez pontosan olyan pillanat volt, amire azt mondják, ha a
lány azt kéri, ugorjon a kútba, hát, azt is megteszi. Az arcán elömlő boldog
mosolyért parázson kelt volna át, úgyhogy vett egy nagy levegőt és kilépett a
semmibe. A zuhanás mámorító volt. Mire eldönthette volna, hogy izgalmasan vagy
éppenséggel halálfélelmet keltően az, már rántotta is vissza a rugalmas kötél.
A második zuhanás már játék volt, a harmadik – egyre gyengülő erejű – pedig
kifejezetten élvezetes. Anna a szájára szorított kézzel és nevetéstől ragyogó
szemekkel nézte, nehezen állva meg, hogy hangosan kiabálva ne bátorítsa; de nem
akarta felhívni magukra a figyelmet. Ahogy földet ért, Anna lelkesen csókolta
szájon és letörölte a férfi homlokáról az izgalom verítékét, aztán a kíváncsi
nézősereg elől meglépve visszaindultak a városba. Amikor újra a szilárd talajon
állt, a férfi igyekezett ellenállni a kísértésnek, hogy megnyomorgatott golyóit
masszírozza, de amikor a kisvasúttal lefelé mentek a hegyről és a kabin falán a
Blue Balls Festivalt – a nyaranta megrendezett Jazzfesztivált látták hirdetni,
akkor azért ironikusan megjegyezte, hogy az esemény elnevezését úgy tűnik, a
kalandpark férfi látogatói ihlették. Anna kuncogva ígért be egy házi masszázst,
mire Simonnak azonnal sokkal könnyebbé vált a mozgása, hogy mielőbb a
szállásukra érjenek.
A kis hotel melletti étteremben
vacsoráztak, élvezve a csodás tóparti panorámát és a kivilágított várost, aztán
elbújtak a parányi hangulatos szobácskában és Anna beváltotta az ígéretét. Simon
eleinte aggódva kérdezgette, hogy érzi magát, de a lány játékos volt és vidám,
és bár a bugyijától még nem volt hajlandó megválni, az este mégis mindkettőjük
örömével és elégedettségével zárult, hogy annyi zaklatott nap és éjszaka után
végre összebújva, egymást ölelve érje őket az álom.
Másnap reggel a már ismerős
kisvendéglőben reggeliztek, sétáltak kicsit a közelben, hiszen hogy is mehettek
volna tovább, ha a szinte kötelező átkelést kihagyták volna a világ legrégebbi
fedett fahídján. A tóparton sikerült egy hosszabb pillantást vetniük az öt
darab kerekes gőzhajó alkotta flotta
egyikére, megértve miért is olyan büszkék a helybeliek a világ legnagyobb aktív
édesvízi gőzhajóflottájára. Megetették a kacsákat és a hattyúkat, aztán az
irigykedően vijjogó sirályok elől menekülve futottak a parkolóban álló
kocsijukhoz. Simon teljesen feldobva mászott be a vezetőülésre, miután Annát
úgy ültette be, mint egy hercegnőt a négylovas hintóba.
Innsbruckba érve épp csak
megálltak a főtéren egy kis pihenőre, beültek egy kávézóba és onnan nézték a
turisták forgatagát. Kuncogva nézegették
a hagyományos népviseletben, tiroli nadrágban pompázó férfiakat, Anna persze
nem hagyta ki, hogy ábrándos tekintettel hangosan képzelegni ne kezdjen Simonról
az óvodásokat idéző, de cseppet sem gyermeki gondolatokat keltő rövid
bőrnadrágban, mire a férfi játékosan megfenyegette, hogy vigyázzon, mert vesz
egyet, aztán majd nézheti benne otthon a kertben. Bohóckodásukat két igazán
jóképű fiatal férfi akasztotta meg, akik a sokat emlegetett nadrág hosszabb,
térdig érő változatában telepedtek le a mellettük lévő asztalhoz és
barátságosan mosolyogtak … Annára. Innentől Simont már nem nagyon érdekelte a
helyi folklór és hirtelen nagyon sürgős lett neki a séta folytatása.
-Undok vagy! – hajolt hozzá a
lány egy röpke puszira, amikor már hallótávolságon kívülre kerültek. Mikor
láthatok én ilyet otthon? LA-ben mindenki úgy járkál, mintha még tinik lennének,
lyukas póló, tépett gatya, itt meg, látod, még ezek a fiatal pasik sem érezték
cikinek, hogy tradicionális cuccban jelenjenek meg a nyilvánosság előtt. Az
idősebbek meg kifejezetten elegánsan öltöznek fel, ha sétálnak egyet a
városban. Igen, azt hiszem, ez tűnt fel egész Európában… Az amerikaiak a
legrosszabbul öltözött emberek a világon – vonta le a végkövetkeztetést, de a
férfi nem igazán figyelt rá, csak nézte mosolygós szürke szemeivel és valami
hihetetlen kedvesség sugárzott a tekintetétől.
-Mi van? – vonta össze a lány a
szemöldökét, attól tartva, hogy a férfi kineveti őt, de Simon csak magához
húzta és egy puszit nyomott a feje búbjára.
-Azt mondtad: Mikor láthatok én ilyet otthon… és nekem
nagyon tetszett, hogy úgy beszélsz LA-ről, hogy otthon.
-Simon! Ez neked újdonság?
Megmondtam, szeretlek, és ez annyit jelent, hogy ott vagyok otthon, ahol Te
vagy. Ha ez LA, akkor ott. Azt nem merném állítani, hogy szeretem azt a várost,
de ha ott vagy velem, akkor ott vagyok otthon. Nézd meg Európát…, napok, hetek
óta más és más helyeken jártunk, de minden hely ezerszer jobban tetszett, mint
LA, sajnálom, ez van. Ha Rómában élnél, akkor ott lenne az otthonunk, és tudod,
Budapesten, a kis lakásom teraszán is úgy éreztem, itt itthon vagyunk, LA-ben
meg otthon. A lényeg, hogy együtt legyünk.
-Tetszik, amikor ilyeneket
mondasz, mert olyan, mintha az én gondolataimat fogalmaznád meg. Egy apró
kiegészítéssel. LA-ben is azóta érzem otthon magam, amióta Te velem vagy. Addig
csak ott laktam, volt egy házam, de valahányszor visszatértem, nem éreztem azt, hogy hazatértem. Csak amióta
velem vagy. Úgyhogy igen, ott van az otthon, ahol Te vagy! – mondta halkan,
aztán nem törődve a körülöttük sétálókkal, szorosan magához ölelte és
megcsókolta.
A rövid pihenő után Salzburg felé
vették az irányt, ahol Robert első dolga egy kellemes szálláshely keresése
volt, aztán a kocsit ott hagyva, lassan sétáltak be a városközpontba. A várost
gyakran Mozartstadtnak is nevezik, hiszen itt született és rövid életének több
mint a felét itt is töltötte Wolfgang Amadeus Mozart. De őket nem annyira a
világhírű zeneszerző munkássága, mint inkább a róla elnevezett édesség
érdekelte. Vacsora után az Óvárosban sétálva nem tudtak ellenállni egy erre
szakosodott üzlet kínálatának, és csak álltak a hosszú pult előtt a bőség
zavarával küzdve, hogy melyik finomságot vigyék magukkal. Végül salamoni döntés
született, és majd minden formájából került az egyre terjedelmesebb csomagba.
-Jesszus, ez a menyország! – sóhajtott
fel Anna, ahogy a Mozartkugeln millió formáját nézte a roskadozó pultokon, végül
a kedves és szolgálatkész eladónak hála, Simon egy tekintélyes súlyú csomaggal
egyensúlyozott a szálloda felé. A szobájukban lepakolva Anna a kísértést
igyekezett legyűrni, hogy mohón rávesse magát a tengernyi édességre, és már
majdnem kudarcot vallott, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja és megjelent Simon.
Zuhanyozástól vizes haja kócosan
meredezett a fején és ahogy beletúrt, az utazás alatt lebarnult vizes karján
megfeszültek az izmok. Fürst mester finomsága itt szenvedett teljes vereséget,
a nyál ugyan majdnem kicsordult a lány szája sarkán, de ezúttal igazi
delikáteszre fájt a foga. Napok óta jól érezte magát, a friss levegő, az
élmények, a férfi szerelmes tekintete és szavai mind gyógyítólag hatottak rá a
marseille-i kórház óta, és úgy érezte, hogy egy óvatos kísérletnek éppen most
érkezett el az ideje.
Simon a zuhany alatt azon
gondolkodott, vajon a magányos kézimunka mennyire jó feszültségoldó módja lenne
annak, hogy Anna mellé bújva az ágyba, ne szoruljon ökölbe a keze a
visszafogott vágyakozástól. Jó volt vele összebújni, de azért ez a szinte
testvéries közelség inkább felhúzta, mint ellazította. És hiába volt a lány
kezdeményező, hiába hozta el neki a pillanatnyi megkönnyebbülést tegnap este
is, azért az igazi szeretkezés élménye egyre gyötrőbben hiányzott. Ahogy
kilépett a fürdőszobából, tekintete azonnal a lányt kereste, aki az ágyon ülve
az édességeket rejtő szatyorral szemezett, és erről eszébe jutott valami.
Néhány szemet igazán beáldozhatnak a mai estének, még így is marad éppen elég
az otthon rájuk várakozó, és reményei szerint lassan már összegyűlő
vendégseregnek. Anna rajtakapva fókuszált át őrá a marzipánhegyről, aztán úgy
tűnt, ez a fókuszpont tökéletesen meg is felel neki. Megnyalta a szája szélét
és ennyi elég is volt, hogy Simonban petárdaként robbanjon fel a vágyakozás. Már
nem érdekelte az előbb nagy gonddal színezgetett érzéki játszadozás terve,
amelyben a nyalánkság is előkelő helyet foglalt volna el, nem, már csak a nyers
vágy égett benne, és lassú, laza és mégis macskapuhaságú határozott léptekkel
hozzá lépett, felhúzta és magához ölelte. -Megpróbálhatjuk? – suttogta,
miközben ajka már csak milliméterekre volt Anna vágyakozón elnyíló ajkaitól.
-Ügyesebbek vagyunk mi annál,
hogy holmi próbálkozással beérjük – suttogta vissza a lány, aztán lezökkent az
ágyra és a férfi csípőjét fedő törülközőbe kapaszkodva őt is magával rántotta.
Ahogy Simon megtámaszkodott fölötte, a lány megnyalta a kulcscsontján ékeskedő
kis iránytűt. Magától a ténytől, hogy bármi is elcsúfítsa ezt a tökéletes
testet, nem volt feldobva, de a férfi magyarázata, miszerint az iránytű a hozzá
vezető utat hivatott jelképezni, a szíve mélyéig meghatotta, így szerette rajta
ezt a kis rajzot is, amely az egyik kedvenc helyén virított kékesfekete
rajzolatával. Simon összerezzent a lány nyelvének forró érintésére és a
hangjából sütő szenvedélyre, aztán erőt véve magán, visszavett a lendületből,
hogy óvatosan, ezt az új kezdetet is emlékezetessé téve, gyengéden szeresse a
nőt, aki a biztos kikötőt jelenti a szívében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése