"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. május 25., péntek

A szerelem 4 keréken érkezik 14.


Robert zúgó fejjel ébredezett. Amikor azonban szemeit nagy nehezen egy biztos pontra fókuszálta, a környezet egyáltalán nem vált ismerősebbé. És ami igazán hiányzott, az Julie meleg ölelő karja volt. Pedig ha reggel van, akkor neki is itt kéne lennie. És miért nem emlékszik az utolsó szerelmes perceikre, hiszen amikor hazaért, biztosan hozzábújt; és ha hozzábújt, aligha álltak ott meg. És miért nem vetkőzött le? – nézett végig magán. Mi a franc történt?
Felkönyökölt  és próbált a rejtélyre fényt deríteni.
Nem a parti házban volt, és nagyon nem Julieval.

A láthatóan elhagyatott hely minden bútordarabján vastagon állt a por. Mint ahol már évek óta nem fordult meg ember. De a bútorok régi, értékesnek tűnő darabok voltak. A filmekben az ilyeneket fehér vásznakkal takarják le, amikor a tulajdonosuk hosszabb időre eltávozik. Az ajtó tárva nyitva állt, tekintete egy másik szobára esett. Az ajtónyílásban, a parkettán lábnyomok sokasága mutatta, hogy aligha egyedül jött ide. De egyáltalán... hogy került ő ide? Hol van? És főleg, miért van itt?

Lüktető halántékát dörzsölve igyekezett visszaemlékezni a tegnap estére. Elbúcsúzott Julietól, még fel is hívta, hogy ne várja meg, feküdjön le nyugodtan. Tényleg, a telefon... tapogatózott a zsebeiben. Semmi. Elhagyta volna? Hát, nem ez lesz az első, de ezt igazán sajnálta volna, hiszen Julieról voltak benne fotók, amiket a parton készített róla.
Szomjas volt, nagyon, a feje lüktetett, de ez valahogy nem az a régi ismerős érzés volt, amikor a fiúkkal  túl sokat ittak egy-egy görbe estén. És ami a legjobban zavarta, hogy az emlékei csak nagyon lassan akarództak előbújni abból a ködszerű homályból, ami az agyát uralta.

Odaért a szállodához, Stephanie még elégedett is volt vele, mert naná, az első tekintetét a cipőfűzőkre vetette, de hát annyira még ő sem tapló, hogy ehhez a drága Guccihoz lobogó pertlis lakcipőt húzzon.
Kristen testőre kopogott be érte.  Dean vezetett, aztán a vacsorára már együtt vonultak be. Készült újabb pár száz felvétel róluk, mintha már nem lenne éppen elég. És ezek között is biztosan találnak párat, ami egyértelműen jelzi az összetartozásukat – forgatta meg a szemét. De olyan sokan voltak még ott, jó néhányukat még nem is ismerte. Unta magát egész este, és láthatóan Kristen is kínlódott, mert egyiküket sem az itt bemutatott  filmjükről kérdezgették leginkább, hanem a Saga befejező epizódjáról. Mintha az elmúlt években sikerült volna valaha is idő előtt információkat kicsikarniuk a stábból bárkiből. Szigorúbban őrzött titkok voltak ezek, mint a Coca Cola receptje. A vacsora szörnyű volt. Éhesen ment oda, egy kimerítő délután után, szívesen evett volna néhány jó falatot, de a séf nem volt a helyzet magaslatán. Szinte semmi nem ízlett neki, így aztán inni sem nagyon akart. Amikor Tim észrevette, hogy már öt percenként néz az órájára, akkor  szólt neki, hogy még egy fél órát bírjon ki, aztán nyugodtan leléphet. Kristen is menni akart, így újra egy kocsiba ültek. De innentől se kép, se hang.

Ahogy tisztult az agya, úgy kezdett működni a fantáziája. De se híres-hírhedt  humorérzéke, se elemző agya nem talált magyarázatot arra, mi a fenét keres egy poros pamlagon egy elhagyatott házban. Amikor már annyira magához tért, hogy a mozgást is meg merte kockáztatni, mert a padló nem hullámzott az arca előtt, lassan felállt. Az elegáns öltönyt koszfoltok csúfították el, valaha csillogó cipője csupa sár volt. Lassan az ablakhoz ment. Semmivel sem lett okosabb a látványtól. A tenger hullámzott a távolban; a ház és a tenger között a homokdűnéken  száraz fűcsomókat sodort a szél.  Az ajtó felé indult, amely nyikorogva tárult ki. A  szomszédos helyiségben  ugyanaz a por fogadta, de magyarázattal az sem szolgált. A bejárati ajtó felé indult, amikor az hangos robajjal kinyílt. Robert azt hitte, a szíve áll meg abban a pillanatban.

Dean ijedten kapott utána, ahogy megtántorodni látta. Olyan ideges volt, hogy legszívesebben elverte volna az összes agyatlan ficsúrt, akiket ez a szerencsétlen a barátainak tart. Ma reggel kapta meg ennek a háznak a címét, amikor már a rendőrséghez akartak fordulni.  A három jómadár szinte dadogott, annyira részegek voltak, Kristen meg úgy vihogott közöttük, mint akinek elmentek otthonról. Mire végre elhablatyolták a nagy viccet, már azt hitte felrobban.
Amikor az estélyről eljöttek, még minden rendben volt. Ez a jómadár sem volt még spicces sem, látszott rajta, hogy csak egy vágya van, minél előbb otthon lenni. Kristen nyafogott, hogy szomjas, és a szállodánál felbukkantak a többiek is, Tom, Marcus és Bobby. Nem hagyták békén, amíg Robert bele nem ment, hogy igyanak egyet.  Aztán Tom bekopogott hozzá és szólt neki, hogy Rob éjszakára inkább a szállodában marad. Nem egészen értette, miért döntött így hirtelen, de hát ő a főnök, ha maradni akar a barátaival, akkor marad.

Reggelre kiderült, hogy amikor Tom szólt neki, Robert már bealtatva hevert a kocsiban. Elcibálták erre az istenverte kietlen helyre és itt hagyták. Hazafelé azonban lecsúsztak az útról és gyalog bandukoltak vissza a szállodáig. Odaérve már kijózanodtak annyira, hogy nem is tartották annyira jó ötletnek a történteket, ezért aztán töreldemesen bevallottak mindent. Csak arra nem emlékeztek pontosan, hol is van ez a ház. A kocsiban ott voltak a koordináták, de azt persze ott hagyták az árokban , így aztán kereshette a kocsit, aztán a házat és szerencsére az út végén magát Robertet is megtalálta.
Megkönnyebbülve nézett végig kába védencén és kicsit leporolta a felismerhetetlenségig koszos egykori szabászremeket. -Menjünk haza, aztán majd mesélek, mert azt látom, nem nagyon vagy képben – mondta neki.

A kocsiban egy üveg vizet nyújtott oda neki. Robert mohón ivott. A következő pillanatban felrántotta az ajtót és gyomra tartalmát a földre küldte. A következő üveg vízzel előbb kiöblítette a száját, aztán lassan, apró kortyokban egy keveset ivott megint.
-Elhagytam a telefonom. Azt hiszem. – mormolta még mindig zavarodottan.
Dean a zsebében kotorászott és hátranyújtatta neki Robert telefonját. –A másik kocsiban maradt. – mondta.
-Miféle másik kocsiban? – emelkedett meg a fiú szemöldöke.
-Hosszú, Robert. Ne akard, hogy most magyarázzam el, mert azt hiszem neked is jobb lenne, ha előbb teljesen kitisztulna a fejed. Mindenesetre azt döntsd el, a szállodába akarsz menni vagy vissza házba?
-Miért mennék a szállodába? Menjünk végre haza! Julie már biztosan ideges, hogy hol a fenében vagyok. Bár, momentán ezt én is szeretném tudni – sóhajtott egy nagyot, aztán elbóbiskolt.

Dean látva, hogy Robertet elnyomta az álom, Stephaniet tárcsázta.
-Megvan épen, egészségesen, de teljesen kiütve. Hazaviszem. Remélem, Julie otthon lesz és nagyobb segítséget jelent, mint ez az elmeháborodott banda – morogta befejezésül.
Stephanie azonnal Juliet tárcsázta.
-Dean éppen most tart vele hazafelé. Julie, kérlek, ne bántsd, most tényleg nem tehet semmiről. Ami azt illeti, pillanatnyilag azt sem tudja még, mi történt vele. Most nem akarlak zavarni titeket, de szeretném én is látni még ma, hogy tényleg nincs semmi baja. – hadarta kicsit zavarosan a nő; és amikor letette, Julie teljes értetlenséggel és ijedtséggel nézett a kezében lévő telefonra. –Mi történt?

Ahogy a kocsi hangját hallotta, szinte feltépte az ajtót. Az első, amit látott, hogy a hátsó ajtó kivágódik  és Robert hányó feje hajol ki rajta. Az ajtóba kapaszkodva láthatóan azért küzdött, hogy bele ne zuhanjon gyomra éppen földet érő tartalmába. Addigra már Dean is ott volt mellette, és tartotta, amíg védence valahogy a lábait meg nem találta. Ezeknek a cipőknek már úgyis mindegy, gondolta és a gusztustalan folt közepén felállította, aztán szinte a vállán cipelte el a házig. Julie elképedten figyelte a küszködését, aztán gyorsan lekapkodta a férfi cipőit még kint az ajtó előtt.
Dean a hálószobáig vitte a szinte ájult Robertet és óvatosan az ágyra fektette.
-Nem részeg, valami szarral a haverjai kiütötték és bár már többször hányt, a cucc még dolgozik benne. Lehet, hogy orvost kéne hívni, de akkor holnapra tuti ezzel lenne tele a sajtó. – mondta idegesen Julie-nak. Tehetetlenül és tanácstalanul néztek egymásra. Közben Robert nagyot horkantott, az oldalára fordult és kissé hortyogva álomba merült. Talán nem lesz baj, ha hagyják, hogy kialudja magát.
Mindketten kimentek a konyhába, ahol Julie kávét tett fel és szendvicseket gyártott. Dean-en is látszott, hogy kemény éjszakája lehetett, ráfért egy kis kényeztetés. Aztán kiültek a teraszra és Dean elmesélte a történteket. Julie hitetlenkedve hallgatta. Ennyire hülyék, felelőtlenek nem lehettek!

Később Dean elment. A lány még mindig a történtek hatása alatt állva a bejárati ajtónak dőlt és nagyot sóhajtott. Uramisten. Ő meg miket képzelgett, amíg szegény Robert ki tudja, mit állt ki. Teljesen hülyék a haverjai, ha azt hitték ez egy jó móka lesz. Hogy majd megfricskázzák Robert orrát, nehogy a nagy siker a fejébe szálljon. Meg hát ott volt még az az alkalom, amikor bemosott Marcusnak. Azért is törleszteni kellett. Ami azt illeti, a lány most mindannyiuknak be tudott volna húzni. Kristen meg...  Nem gyerek, pontosan tudja, milyen rosszul is elsülhetett volna ez a játék. És ha ebből csak egy morzsa is a hiénák elé kerül, szaftos kis történetet kerekítenek belőle, az biztos.
-Julie! – hallotta a halk hívást és rohant a hálószobába.

Robert aludt, csak nyugtalan álmában hívogatta a lányt, akinek ettől könnyek gyűltek a szemébe. Óvatosan kibújtatta a zakóból és lehúzta róla a nadrágot. Közben igyekezett a férfit az ágy közepére tolni. Nem volt egyszerű feladat. De amikor végre biztos volt benne, hogy már nem eshet le, feltérdelt és éppen fel akart állni, amikor Robert keze fonódott a csuklójára. –Ne hagyj itt! – suttogta szorosra zárt szemekkel. –Soha! – suttogta vissza a lány és egy csókot nyomott a halántékára. Utána az ölébe bújt és magukra húzta a takarót. Neki sem fog megártani, ha szundikál egy kicsit.

Már alkonyodott, amikor Robert szeme kinyílt. Kicsit zavartan pislogott. Úgy érezte, hogy valami rés van az emlékei között, de a hozzábújó meleg testet érezve ez nem volt annyira zavaró. Vajon hány óra lehet? – gondolta. Már vagy még van sötét? Izzadtnak, koszosnak és ... fintorgott, büdösnek érezte magát. Na ne, ennyire azért nem hagyhatta el magát, hogy ilyen állapotban bújt Julie mellé az ágyba. Ingben és zokniban? -  kerekedett el teljesen a szeme. Óvatosan leemelte a lányról az addig őt szorosan ölelő karját és feltápászkodott. A mozgásra azonban Julie is felébredt.
-Jól vagy? Nem kell hánynod? – kérdezte azonnal ijedten.
Robert nem is értette, miért ez az aggodalom. Talán annyira kiütve jött haza? Ezért lenne ennyire zilált állapotban? Ezért az a furcsa íz a szájában és ez a szag, amitől minél hamarabb szabadulni szeretne? Elszégyellte magát.
-Oh, Julie, ne haragudj, nem is értem, hogy voltál képes megtűrni a közeledben. Tényleg bocs, már megyek is zuhanyozni.
És a szokásos lendületes mozdulattal akart felállni. De a lábai megroggyantak és visszaesett az ágyra. Hoppá! Akkor ez nagyobb műsor lehetett, de hogy a fenébe nem emlékszik rá?
Julie segítőkészen nyúlt utána.
-Gyere, ha meg tudsz állni a lábadon, majd együtt zuhanyozunk, oké?
Robert elvigyorodott. Ennél soha rosszabb ötletet. Aztán felállt, de érezte, hogy pillanatnyilag ez az állóképesség sokkal többre nem jogosítja fel. Amikor végre a fürdőszobába értek, Julie fürge kezekkel szabadította meg az ingétől, majd a boxerét tolta le és a zoknik után nyúlt. Robert kicsit zavartan álldogált, ahogy konstatálta, hogy most kifejezetten megnyugtató érzés, amiért Julie kicsit anyáskodva kezeli és nem emlékezteti korábbi  vad fürdőszobai akciójukra. Még életében nem érezte ennyire gyengének magát.
Amikor Julie is ledobálta magáról a ruháit, Robert szeme felcsillant, aztán zavartan a csapok felé fordult. Mi ez már, hogy semmi reakció?


3 megjegyzés:

csez írta...

Hmmmm....
Idióták! De, jó lett ez is ;)
Köszi!!!

Gabó írta...

Le a kalappal Csajszi! ;)
Tetszett, de ez természetes.
Csókoltatom az ütődött barátait.....egy bibircsókos banyával. XDDD
Mondjuk arra jó volt ez az "akció", hogy Robert lássa, Julie még ilyen kétes, félreérthető helyzetben is mellette áll, és támogatja.
Utolsó mondat XDDD
"Mi ez már, hogy semmi reakció?" Szegény "tökös" legény! :P
Köszi puszi :)

zsorzsi írta...

Na most, ezek után, tényleg kíváncsi vagyok mit szerettél volna megkérdezni tegnap az elillanó "nagytestvértől" ????XDDDDDD