A szerelem 4 keréken érkezik 18.

Robert bosszúsan tapogatózott az éjjeliszekrényen. A telefon halk kerregése nem hagyta nyugodni. Amikor végre megtalálta a kitartóan zümmögő készüléket, fáradtan sóhajtott bele. –Hallo?

Stephanie hangjára csalódottan fordult a hátára. Hát, már sose fog leszokni róla, hogy reménykedjen?

Juliet azóta a csodás cannesi éjszaka óta nem látta. 

A reggeli ébredésük olyan volt, mint egy álom, aztán készülődni kezdtek és a dolgok rémálomba fordultak. És a lányban akkor tudatosult, hogy még nem hazafelé, hanem Portugáliába, onnan Párizsba, Berlinbe, aztán Londonba. És kerek perec kijelentette, hogy nem tart vele. Őt ne tartsa ki senki, szép volt ez a néhány nap, de ideje, hogy állás után nézzen, és Robert is igazán megérthetné, hogy miről beszél. Hát, ő nem értette meg. Mi lehet annál fontosabb, mint hogy állandóan együtt legyenek, amikor csak tehetik? Csalódott volt, hogy a lány nem így gondolja. .

És igen, a vita hevében talán kicsúszott a száján néhány meggondolatlan mondat, de hát Julie is mondott fájó dolgokat. Percek alatt sikerült romba dönteniük mindent, ami kialakult közöttük az elmúlt napokban. 

Ő elrohant, szó szerint, hiszen futni ment, hátha a borús időben fújó tengerparti szél lecsillapítja egy kicsit. Aztán mire visszaért, a házat üresen találta, Julie és a kis kocsi eltűnt. Először még azt hitte, hogy a lány autózni ment, hogy lehiggadjon. Még aggódott is érte. Mire észbekapott, hogy a szekrényekben is szétnézzen, már biztos volt benne, hogy a lány a repülőtérre ment és megszökött a további gonosz szavak vagy egy esetleges békülés elől. Akkor  még úgy érezte, hogy a lány csak önmagát bünteti ezzel a meneküléssel, majd rájön, hogy mit veszített és visszajön. Hát, úgy tűnik, sajnos túl jól viseli a veszteséget. Legalábbis jobban, mint ő maga, hiszen már sokszor gondolt rá a hazatérése óta eltelt hetekben, hogy felhívja. Pedig volt, ami lefoglalja. Stephanie rábeszélte, hogy a szálloda helyett béreljenek inkább egy házat. Eleinte ellenállt, mert ha Julie nincs vele, akkor igazán elvan ő egy kanapéval akárhol, de aztán belátta, ha Beart is magához veszi végre, jobb egy ház, amit nagy kert vesz körül.

Ahogy kiválasztották a házat, felhívta Kristent, mikor mehet el a szüleihez a kutyáért. Igazán hálás, hogy ennyi ideig a gondját viselték, de itt az ideje, hogy rendes gazdaként maga gondoskodjon róla. Jellemző, hogy még Kris volt mérges rá, amiért Cannesben nem foglalkozott vele a remek tréfájuk után. Így aztán addig adta a durcást, amíg a végén ő ajánlotta fel a békülést. Találkoztak a szálloda éttermében, megittak együtt egy kávét, aztán kezdtek egyre többen érdeklődően feléjük leskelődni, ezért fogta Beart, adott Krisnek két puszit, és elhúzta a csíkot. Innentől aztán a kutya foglalta le minden szabad percét. Látszott a viselkedésén, hogy csak kallódik egyik gazdától a másikig, senkit nem fogadott el még főnöknek, ezért aztán játszott vele, fegyelmezte, próbálta megértetni vele a rangsort, eddig nem túl sok sikerrel. Pedig nincs más választásuk, össze kell szokjanak, majd megérti az a kis mafla is. 

Mindennap leült a gép elé, próbálta folytatni a forgatókönyvet, amibe még hónapokkal ezelőtt kezdett, de az írás sem ment. Csak nézte maga előtt a billentyűket és arra gondolt, Julienak kéne írnia. Elmondani, hogy mennyire hiányzik és milyen nagyon bánja már a meggondolatlan szavait. De a betűk ebben sem voltak segítségére. Olvasgatott, de most egyetlen történet sem kötötte le, úgyhogy versekkel próbálkozott. Volt olyan szerencsétlen, hogy a világirodalom talán legszebb szerelmes versei akadtak a kezébe, így aztán csak ült magába roskadva és a sorokon elmélkedett, mennyire kifejezően tudják mások megfogalmazni ezt a zűrzavart, ami őbenne is tombol. 

A zenélés sem kötötte le igazán, nem volt türelme a kedvenc hangszeréhez sem; és mivel nem akart mérgében kárt tenni benne, jobbnak látta, ha egyelőre hanyagolja a próbálkozást. Abban a néhány interjúban, amit a hazatérése óta adott, hát, nem a legjobb formáját hozta. Az még a jobbik volt, ha csak elmélázott, de sokszor már ő maga érezte, nagyon gáz az a hülyeséghalmaz, amit szegény riporternek válaszként odatett. Fáradt volt, kialvatlan, mert éjszakánként gondolatban újraélte a cannesi napokat és éjszakákat. Szinte érezte maga mellett Julie puha meleg testét, aztán amikor rádöbbent, hogy csak Bear szemtelenkedett fel az ágyra, olyan keserűség fogta el, hogy ordítani tudott volna.

Miért kellett annyi hülyeséget beszélnie akkor reggel? Gyávának és érzéketlennek nevezte a lányt, aki nem képes  kiállni a szerelmükért, és nem képes társként viselkedni. És ha így van, akkor nyilván nem is szerelmes. A sztár megvolt, pipa, lehet menni vadászni másra, híresebbre, gazdagabbra. Jézusom, hiszen maga sem hitte, amit beszélt, de rossz szokása szerint csak dőlt belőle a szó, leginkább sértegetések. Fájt, hogy Julie nem akarja őt és vagdalkozott, fájdalmat akart okozni ő is. Hát, sikerült. 

De azért Julie is kivette a részét a sértegetésekből – gondolt vissza arra a kiabálásra, amit alighanem fél Cannes hallott, ha a víz tényleg olyan jól viszi a hangot, mint hírlik. Önzőnek és érzéketlennek nevezte őt. Akinek az az elképzelése az életről, hogy mindenkit ő irányít, és ha valaki nem hagyja magát, akkor máris hisztizik, mint egy elkényeztetett gyerek. Az arcába vágta, hogy nem életcélja az ágyát melegíteni, mire persze azonnal visszavágott, hogy arra azért lenne más jelentkező is. Julie persze azonnal javasolta is, hogy akkor válassza nyugodtan csak azt. Mire ő felcsattant, hogy lehet, hogy meg is teszi.

Uramisten, hogy tudták ezt a sok marhaságot egymás fejéhez vágni?

Amióta itthon volt, esténként eljárt futni a kutyával, hogy eléggé lefárassza magát az éjszakai alváshoz, de nem sok sikerrel járt. Akkor ivott egy sört, és a fáradtság meg a sör együtt végül segítettek. De aztán egyre több sörre volt szüksége. És egy ilyen sörözés után jött az őrült ötlet, hogy kocsiba ül és elmegy Juliehoz. Új volt a kocsi, a szponzorok egy Volvo terepjáróval lepték meg. Először abban sem volt biztos, hogy ki tud vele állni a mélygarázsból. Aztán rájött, hogy parkolni is csak akkor tud vele, ha egy focipályányi hely áll a rendelkezésére, de azért eljutott Alfred bácsi házáig. Ült a kocsiban a ház előtt, nézte a fényeket az ablak mögött, de nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy becsöngessen. Egyszerűen nem tudta, mit mondhatna, ami visszaadná neki Juliet.

Julie sem érezte sokkal jobban magát. Az után a szörnyű veszekedés után pillanatok alatt összekapkodta a holmiját és a kórházhoz hajtott. Alfred bácsit még hetekig nem akarták kiengedni, ezért Julie felajánlotta, hogy itthon tovább viszi helyette az ügyeket. Alfred fejét csóválva nézte a lányt, látta rajta, hogy valami baj van, nagy baj, de aztán úgy döntött, talán jobb is, ha lefoglalja a gondolatait és rábízta a munkát. Ha Julie mégis a tönk szélére vinné a céget, … hát, ha innen nem eresztik még hosszú ideig, előbb-utóbb úgyis oda jutna – gondolta keserűen és bízott a lány józan eszében.

A munka tényleg lefoglalta, behívták két állásinterjúra is, esténként pedig az írásba temetkezett. Eszébe jutott Robert lelkesedése, amivel a Robert Capa-történetről beszélt. Összeszedett mindent, amit a témában talált, aztán nekiállt a munkának. Lelki szemei előtt végig Robertet látta Capa szerepében, így aztán az írással nem volt probléma, szinte már látta is forogni a filmkockákat. Nem igazán tudta, hogy mit kezd majd a kész forgatókönyvvel, ha egyszer a végére ér, de legalább nem agyalt a múlton és azon, mi lehetett volna, ha…  A televízió sem sokat segített a felejtésben, mert semmi nem kötötte le, ha pedig a férfival készült riportokat hallgatta, szinte érezni vélte a fülén, a nyakán a férfi suttogásának forró leheletét.  A kegyelemdöfés az volt, amikor egy újságban fotókat látott. A szálloda éttermében hajolt éppen Kristenhez és megcsókolta. Akkor aztán megértette, elvesztette a férfit, ha az éppen azzal a nővel vigasztalódik, aki felelőtlenül majdnem eltette láb alól. Makacs büszkeségből inkább a boldogtalanságot választotta. És ezért kell most minden éjjel álomba sírnia magát.

Julie türelmetlenül dobolt a kormánykeréken, az előtte szerencsétlenkedő terepjáró sofőrje és a szembejövők végtelen áradata lehetetlenné tette, hogy kikerülje. Pedig már késésben volt. Alfred bácsi ma érkezik Joannával, és otthon akarta várni őket vacsorával. Szerencsére legalább a bevásárlással nem kell már az idejét töltenie, tegnap mindent beszerzett. De ha ez a béna alak ennyire nem boldogul egy ekkora benga autóval, akkor mi a fenének nem vett valami kisebbet – csóválta a fejét. Kitette a vészvillogót és kiszállt. Odaballagott a még mindig kísérletező sofőrhöz és bekopogott az elsötétített ablakon.

Az ablak zümmögve leereszkedett és egy lemondó sóhajjal Robert szólalt meg. –Megtennéd, hogy beállsz erre a zsebkendőnyi területre, mert nagyon fontos dolgom lenne a házban, ami előtt szerencsétlenkedek?

Julie majdnem elájult. Ilyen egyszerűen nincs! Aztán mély levegőt vett és azt mondta:

-Csússz odébb!

Beült és néhány pillanat múlva a kocsi a helyén állt. Már nyúlt is a kilincs után, amikor Rob keze utána kapott. 

-Hiányoztál Julie.

-Igen? Akkor biztosan azért kerestél mindennap. Hm? – nézett rá gúnyosan a lány és kipattant az autóból. Visszaszaladt a kocsijához, beült és gázt adott. Robert az utasülésről még hosszan nézett utána.

-Akkor ezek szerint várta, hogy felhívja. És mivel nem tette, a lány megsértődött. A sértődöttség pedig máris nem közömbösség, tehát a lánynak is még mindig jelent valamit, ami köztük volt. Nos, egy sértődött Julieval talán tud kezdeni valamit.

Julie állt a konyhában, körülötte már teljes volt a káosz, a vacsorának pedig még híre hamva sem volt, amikor csöngettek. Uramisten, máris megérkeztek? Az ajtóhoz szaladt, de nem a nagybátyjáék álltak előtte, hanem egy küldönc.

-Miss Damien? – Julie tétován bólintott.

-Akkor az Öné a csomag – nyújtott a lány felé egy hosszúkás dobozt. Amikor a lány bizonytalanul utána nyúlt, sapkájához billentette a kezét és már ott sem volt.

Julie állt, kezében a dobozzal és úgy nézett rá, mintha attól tartana, hogy felrobban. A dobozt összefogó szalag alatt egy kis boríték lapult. Kíváncsian nyitotta ki, aztán Robert jellegzetes betűit felismerve kitört belőle a találkozásuk óta elmúlt órák elfojtott feszültsége, és már csak folytak a könnyei…

Bocsásd meg a féltékenységemet,
bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
Bilincsed hordja szívem és agyam,
biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
amely körötted bókol úntalan,
nem látod búvó gyötrődésemet:
(Puskin/Szabó Lőrinc)

A kártya hátoldalán egyetlen sor állt: Megígérted, hogy megtanítasz tolatva parkolni… meg még annyi mást, de most ennek is őszintén nagyon örülnék! Robert 

Julie még akkor is könnyeit nyelve nevetgélt a konyha közepén, ölében az egy szál csodás vörös rózsát rejtő dobozzal, amikor Alfred bácsi és Joanna megálltak az ajtóban. A vacsorát Joanna a közeli étteremből rendelte meg.

Másnap újabb csomagban újabb szál rózsa és idézet érkezett:

Elájulni s mindent merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,
merész, halott és új életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,
és tőle távol nem találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.
Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
hinni, hogy a pokol visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

  (Lope de Vega/Nemes Nagy Ágnes)

A kártya hátoldalán most ez állt: Egy vacsora 7-kor? Finom, elegáns környezetben, halk zenével, kitűnő ételekkel, finom italokkal, gyertyafény? Robert (ha nem hívsz, ott leszek érted időben)

Julie elbizonytalanodott. Hiszen semmi nem változott. Nem tudnak túllépni az életükön, és ő inkább nem kockáztatja, hogy a férfi újra összetörje a lelkét. Fel nem hívta, de üzenetet hagyott:

-Szeretlek, de ez nem változtat semmin. Túlságosan félek, te mondtad, gyáva vagyok. És nem hiszek benne, hogy ha megjárom a poklot, akkor az égi útra lelek. Kérlek, ne haragudj rám! Julie

Robert olvasta a sorokat, de szemei előtt lassan összefolytak a betűk. Az nem lehet, hogy Julie ilyen könnyedén el tudja felejteni, ami köztük történt. És legyen átkozott, ha ezt a bizonytalan libát meg nem győzi róla, hogy nem tudnak egymás nélkül élni. Végül is nem telefonált, nem igaz? Nekiveselkedett és megírta a harmadik kártyát is, amely az érzelmeiről beszélni volt hivatott.

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, ó, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld esküinket,
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség,
és utolsót lüktet a szenvedély,
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták,
fel tudnád támasztani, ha akarnád.   (Drayton/Szabó Lőrinc)

A dobozba belefektette a harmadik szál rózsát és a csomagot a hóna alá kapva a garázsba indult.