A szerelem 4 keréken érkezik 6.

Robert jókedvűen köszönt el a fotósoktól. Végre egy sorozat, ami nem a jól beállított hajáról szólt. Ezekben a képekben érzelmek lesznek, mondanivaló és David is biztosan megérti belőlük, micsoda hálával gondol rá, amiért bizalmat szavazott neki a Cosmo-val. Ha ez a dobásuk nem jön be, akkor be kell lássa, nincs helye a film világában. Legalábbis nem olyan módon, ahogyan szíve szerint vágyna rá. Még majdnem egy hónap, mire végre kiderül, a világ mit szól ehhez az új Robert Pattinsonhoz, akinek már végképp semmi köze a galamblelkű vámpírhoz.

A szállodába visszaérve eszébe jutott a telefonja, amit a fotózás előtt kikapcsolt. Nem akarta, hogy bármi kizökkentse a képek teremtette hangulatból, de már megszokta, hogy az elektromos póráz végén lógjon, így aztán visszakapcsolta. Megdöbbenve látta, hogy megszámlálhatatlan hívása volt Stephanietól. Ohó, biztosan a filmekről vannak hírei. Istenem – fohászkodott – add, hogy végre áldásukat adják a nagyfejűek, hogy dolgozhassak!

Stephanie az első csöngetésre felvette. Aztán a mondandójától Robert  teljesen elvesztette az önuralmát. Már csak arra eszmélt, hogy a telefon darabjai potyognak a padlóra, ahogy a falon atomjaira zúzódott. Huh, ez a feszültséglevezetés még korai volt, hiszen a sokkoló hír után lett volna mit megbeszélniük. Táskájában kotorászva keze végre beleakadt a tartalék készülékbe. Nem egészen ilyen alkalomra gondolt, amikor szüksége lehet rá, de most örült, hogy van mibe átvarázsolni a sértetlen simkártyát. Stephanie újra  már az első csöngés után bejelentkezett.

-Megmenthető még a készülék? – kérdezte árnyalatnyi vidámsággal a hangjában.

-Nem. – mordult vissza a férfi. –Akkor most tisztázzuk, ez a görény megzsarolta Juliet, hogy további zaklatásoknak teszi ki őt és engem, amennyiben nem teszi szét a lábát záros határidőn belül? 

Hangja megremegett a még mindig feszítő indulattól, miközben félkézzel már a bőröndjét rángatta elő a szekrényből és a ruháit hajigálta bele.

-Hát, elég nyersen fogalmazol, de igen, valami ilyesmi történt. Julie felhívott, a segítségemet kérte, de úgy, hogy a rendőrséget ne vonjuk bele. Így aztán most egy magándetektív figyeli a kis görény minden lépését, Dean egy kollégája pedig Juliet kísérgeti, hogy kisgörény ne tudja sarokba szorítani. Visszaköltöztettem a szállodába és lényegében szobafogságban van. De itt megállt a tudományom. Nem tudom meddig akadályozhatjuk meg a fotósokat, hogy zaklassanak titeket külön-külön vagy együtt. Előbb-utóbb fotók fognak megjelenni, mert a sajtószabadság elég tág teret enged ezeknek a hiénáknak. De hogy valami jó hírt is mondjak, két szerződésed várja az asztalomon aláírva, hogy te is rá tedd a becses kézjegyedet. Az illetékesekkel még erről a mostanában kialakult helyzetről is beszéltem, elvileg nem befolyásolja őket, amennyiben a dolog nem fajul tényleges botránnyá. De itt nagyon észnél kell lennetek, mert ha bármilyen kompromittáló fotó megjelenik, amiről nem bizonyítható, hogy manipulálták, akkor az azért felkavarhatja az állóvizet. Robert, azt hiszem, legjobb lenne felbontani Julie-val ezt a szerződést, több bajt hoz a fejünkre, és az övére is, mint amennyi haszna van.

Robert hónapok óta várta ezeket a híreket, de még az örömét is elvették tőle. Még arra sem kérdezett rá, végül is melyik két filmre mondtak áment az okosok. Ha ennyire aggódnak az erkölcsös élete miatt, akkor alighanem a haza hőse lesz az egyik, a nemzet büszkesége, aki fogságba ejtette Szaddam Husszeint. Na mindegy, akkor  ez pipa. De ami igazán foglalkoztatta, hogyan tudná Juliet megvédeni. Kai… ez a görény azt a napot is elátkozza majd, amikor a nagy ötlet megszületett abban a korcs agyában. Mire gondolt a hülyéje, nem fogja megvédeni azt, ami az övé?

Hoppá… állt le keze és agya egyidőben… megvédeni azt, ami az övé? Miről beszél most? Julie mióta az övé? Honnan jött ez a gondolat? Oké, biztosan úgy értette, hogy azt, aki az ő alkalmazásában áll. Befejezte a pakolást, még egyszer szétnézett a szobájában és a telefonhoz lépett. A portával közölte, hogy azonnal el kell utaznia, az első LA-i gépre foglaljanak helyet a számára, kocsit kér, valamint értesítsék a reptér biztonsági szolgálatát. Aztán a mobilján Deant hívta, aki kissé álmos hangon szólt a készülékbe.  Szegény ember, még a távolból is ugráltatnia kell, pedig isten a tudója, mellette már megszokhatta, hogy nincsenek egyszerű napjaik. Dean azonban azonnal megértette, miért ez a sietség. Biztosította róla, hogy a gép érkezésekor ott fogja várni. És mellesleg megnyugtatta, hogy a kollégája Paul egy percre sem veszíti Juliet szem elől, Kai nem kerülhet a közelébe. És nem, Julie nincs kiborulva a bébiszittertől, sőt, nagyon jól megértik egymást, óraszám képesek franciául karattyolni. Robertet ez az utóbbi információ nem tette sokkal nyugodtabbá.

Julie valóban azonnal megkedvelte  Pault. Az ötvenes férfi sok-sok évvel ezelőtt Párizsból jött az Államokba. Először kaszkadőrként dolgozott az álmok és az angyalok városában, aztán ahogy kezdte érezni az évek múlását, átnyergelt egy örző-védő céghez.Egy közös munka kapcsán ismerte meg Deant, akivel jó barátok lettek. Mostanában már nem sok munkát vállalt, de régi barátja kérésére azonnal jött. Julieben a soha nem volt lányát látta, közös francia gyökereik pedig még mélyebbé tették a barátságukat. Így aztán a kényszerű szobafogság egyikőjüknek sem volt annyira kellemetlen, mint azt eleinte várták.

A négy fal között töltött idő alatt Julie végre végignézte Robert teljes filmográphiáját.  Szinte szégyellte magát, hogy csak az Alkonyat alapján ítélte meg eddig a férfit.  Nem is tudta, melyik karakterét imádta jobban, a szerencsétlen, de mélyérzésű  Danielt, az elveszett Art-ot, a tragikus sorsú Tylert, vagy a cirkusz világában felnőtté érő Jacobot.  Elvarázsolta a férfi melankolikus tekintete, a drámaisághoz való érzéke, de egyben el is határozta, hogy feltétlenül rákérdez, valami vidámabb történetben miért nem próbálja ki magát. Hiszen a mosolya, a nevetése... ezt első kézből tudta, halálos fegyver lenne a vásznon is. A folyamatos bohóckodásából is azt szűrte le, nem állna tőle távol a vígjátékok világa.

Robert úgy jött ki hosszú lépteivel a tranzitból, mint aki inkább futna a kocsi mellett, minthogy behajtogassa magát és tétlenül várja, amíg a városba érnek. Egész úton próbálta kitalálni, mi lenne a megoldás erre a lehetetlen helyzetre, de aztán végül átadta magát az alvásnak. De még álmában is véres kegyetlenséggel teli ötletekben élte ki bosszúvágyát. Dean szerint Kai az elmúlt napokban állandóan Julie telefonját hívogatta, aztán a szálloda telefonjával is próbálkozott, de az utasításoknak megfelelően senkit nem kapcsoltak fel a szobába. Julie pedig a lábát nem tette ki, nem látta őt senki, nem készülhetett róla felvétel még az erkélyén sem.  De talán Stephanienak lesz igaza és a dolgok most fognak bedurvulni, amikor őt is esélyük lesz lencsevégre kapni a lány társaságában. Lehet, hogy tényleg az a megoldás, ha felbontják azt az átkozott szerződést? De ha igazán őszinte akart lenni önmagához, az utóbbi időben annyira megszokta a lány jelenlétét, hogy nem szívesen vetne véget ennek a fura kapcsolatnak.

A szálloda előtt fotósok hada ácsorgott, Robert ezért egy mozdulattal tovább intette Deant. Mentek a környéken egy kört, aztán a mélygarázsba hajtottak. Persze ott is őgyelgett néhány szemfüles, így biztosan híre megy, hogy visszatért. Odafönt egyenesen Julie szobájához ment és minden különösebb teketória nélkül benyitott … volna… de a kártya, amit a kezében szorongatott, nem nyitotta az ajtót.  Kopogott és türelmetlenül toporgott, mire az ajtó végre kinyílt. Egy őszes hajú férfi állt előtte, aki azonban azonnal kapcsolt és hátra lépett.  A férfi a Robert kezében tartott kártyára nézett és csak annyit mondott:

-Tekintettel a helyzetre, átkódoltattuk a szoba és az Ön lakosztályának kártyáit. Máris adom az Önét.

Robert bólintott, de szeme Juliet kutatta. A lány pedig kicsit kétségbeesett tekintettel nézett vissza rá.

-Ne haragudjon, soha nem sejtettem, hogy Kai… hogy ilyesmire képes legyen. Nem tudtam, kihez fordulhatnék és hát Stephanie pillanatok alatt megszervezte ezt az egészet. De én igazán nem szeretném, ha emiatt Önnek.. szóval, ha ennyi gondot jelentenék. Úgyhogy arra gondoltam, talán fel kellene bontanunk azt a szerződést. Én elutaznék, és idővel a hisztéria is lecsillapodna. Igen, már napok óta ezen jár az agyam, és ez az egyetlen ésszerű megoldás.

Robert egyetértett vele, de nem tudta elfogadni ezt a megoldást. A fene egye meg! Miért ennyire bonyolultak a dolgok? Hiszen nem tettek semmi rosszat. Aki meg az egészet elindította, még csak a feje sem fáj a dolgok alakulása miatt.

-Nekem van egy jobb ötletem. Megtenné, hogy egy kicsit magunkra hagy minket? – nézett Paul felé, aki biccentett és kilépett az ajtón.

-Igen, azt hiszem, az nagyban leegyszerűsítené a dolgokat, ha a szerződésünket felbontanánk. De nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha utána összepakol és elmegy. Maradjon velem, szerződés nélkül.

A lány elkerekedő szemét látva sietve hozzátette:

-Persze, nem úgy gondolom, hogy ha már meggyanusítottak bennünket, akkor teljesítsük is be a kitalációkat. Maradhatna minden a régiben, de már nem köthetnek bele az alkalmazotti viszonyába.  Papíron akár a barátnőmnek is nevezhetik, elég ha mi ketten tudjuk az igazságot. És hát valami igazság ebben is van, hiszen valóban barátok vagyunk, nem?

-Robert! Mielőtt még tovább folytatja ezt az őrültséget, hadd hívjam fel a figyelmét egy nagyon egyszerű tényre. Én dolgozni szegődtem el Önhöz. A fizetésemre szükségem van a lakásom fenntartásához mindenképpen. És terveim is vannak. Az viszont elképzelhetetlen, hogy úgy maradjak Ön mellett, hogy fizet nekem, miközben nem vagyok az alkalmazásában. Remélem érti, hova akarok kilyukadni? Nem leszek a kitartottja!

-Oh, Julie, ez olyan gorombán hangzott. Hiszen maga is tudja, hogy az a tény, hogy én állom a költségeit, semmire nem kötelezi. Maga továbbra is segít nekem boldogulni a négykerekűekkel, eligazít az öltözködési anomáliám közepette (itt olyan széles vigyor terült el az arcán, hogy a lány akaratlanul is felnevetett). Szerintem korrekt üzlet. Jó, ha annyira ragaszkodik hozzá, akár saját vállalkozást is indíthat, aminek a fedezékében vállalja ezeket a feladatokat.

-Akkor megint csak a fizetett alkalmazottja vagyok, akivel nem kezdhet ki, a dolgok semmit nem változtak, csak éppen nem a nagybátyám cégére hozok szégyent, hanem saját magamra. Nincs jó megoldás Robert, lássa be, csak az, ha fogom a motyómat és mondjuk elutazom Európába egy időre.

-Akkor legyen hivatalosan a barátnőm, olyan nagy áldozat ez?! – ezt a férfi már ordítva kérdezte a tágra nyílt szemű lánytól.

Julie még mindig levegő után kapkodott, bár a szeme már szikrát szórt. Robert már attól tartott, elájul. Na, igazán hízelgő, nők ezrei omlanának a lábai elé ezért a lehetőségért, akinek meg felajánlja, az alighanem mindjárt magához tér és jó, ha nem pofozza fel. Startra készen várta a választ.

Julie azonban nem érezte képesnek magát arra, hogy erre a lehetetlen ajánlatra hölgyhöz méltó választ adjon. Ez a pasi teljesen őrült. Mégis hogy a fenébe képzelte ezt az egészet? Arról az apróságról meg nyilván megfeledkezett, hogy ha komolyan gondolja, akkor a legkevesebb az lett volna, hogy valahogyan a tudomására hozza, többet érez iránta, mint amennyit eddig sejtetni engedett. Ez a hangnem meg… még egyetlen romantikus történetében sem fordult elő, hogy a főhős üvöltve közölte volna kedvesével, hogy … végül is mit is? Legyen a barátnője? A firkászok előtt? Vagy ténylegesen? Lehet, hogy ha ő most igent mond, akkor azzal csak oltári nagy hülyét csinál magából mindenki, de elsősorban a férfi előtt? Édes istenem, hogy a fenébe kerülhettem ebbe a megalázó helyzetbe? – kérdezte önmagát és minden átmenet nélkül sírni kezdett.

Robert teljesen lefagyott. Erre a reakcióra számított a legkevésbé. Mert a lány nagyon nem úgy nézett ki, mint aki örömében sírdogál. Vállait hevesen rázta a zokogás, végül a kanapén hasra fordulva püfölte a párnát. Álldogált mellette, egyik lábáról a másikra helyezkedve toporgott, aztán nem bírta tovább, leguggolt a lány mellé és megsimogatta a haját.

-Julie, mi a baj? Ennyire kiborította az ajánlatom? Ne féljen, nyugodtan mondhat nemet. Csak azt hittem, hogy az elmúlt időben olyan jól kijöttünk, talán működhetett volna ez a jövőben is. Én eddig úgy éreztem, szívesen van a társaságomban, ha veszekedtünk is, annak is megvolt a maga varázsa. Maga mellett mindig olyan hétköznapi rendes fickónak éreztem magam. Jó, most éppen nem, mert megríkattam, de általában igen.

-De hiszen még soha meg sem csókolt. –szipogta bele a lány a párnába.

-De akartam – feleselt a férfi, és gyomrában mintha oldódni érezte volna azt a csomót, ami mindig olyankor jelentkezett, amikor újabb és újabb dolog bizonyította be neki, hogy nem élhet normális életet. –Akartam ott a klubban is, csak maga elfordult. És akarnám akkor is, ha ez az egész őrület nem szakadt volna a nyakunkba. Csak akkor lehet, hogy nem ilyen elmeháborodott módon hozom a tudomására, hanem sokkal romantikusabb körülmények között. Mert higgyen rólam bármit, de az apám időben felvilágosított, hogy a nőket hogyan lehet meghódítani.

-Mintha ez a kedves papán múlna – sóhajtott bele Julie a párnába. –Adna egy zsebkendőt? – suttogott halkan.

Robert végigtapogatta a zsebeit, de egyet sem talált. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve az egyik damasztkendőt rántotta le a közeli reggeliző asztalról. –Tessék.

Julie elnevette magát, és kezével az arcát eltakarva a fürdőszobába robogott. Robert leült a földre, hosszú lábait kinyújtotta és kíváncsian várta, Julie milyen állapotban fog felbukkanni. Amikor a lány az arcát törölgetve kilépett, a férfit még ebben a pozitúrában találta. Olyan nevetségesnek érezte, ahogy az asztalkendővel az ölében üldögél a földön, hogy ő maga is elmosolyodott és leereszkedett a szőnyegre. Négykézláb araszolt oda Robert mellé és hátát a kanapénak döntve mellé kuporodott.

-Most mit csináljunk? – kérdezték szinte egyszerre.

-Első lépésként aláírom a felmondó leveledet – tért át tegezésre a férfi. –Ezt vedd úgy, mint hivatalos értesítést. És ezek után .. a lányhoz hajolt és megcsókolta … Alaposan. A következő pillanatban Stephanie hangját hallották az ajtó előtt, ahogy Paullal pöröl, amiért az nem akarta az ajtót kinyitni.

-Mi az, hogy ne menjek be? Miért ne menjek be? Ne legyen már ilyen lehetetlen jóember, az én kezemben van a megoldás, maga meg feltart.

Az  ajtó a következő pillanatban kitárult. Stephanie még éppen elkapta a pillanatot, ahogy a fiatalok szétrebbentek. Aha, akkor úgy döntöttek, hogy tovább bonyolítják a dolgokat – sóhajtott fel magában.

-Nocsak, nocsak, van valami, amiről nem tudok? – kérdezte kicsit epésebben, mint szerette volna.