"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. június 5., szerda

Perlekedők 18.



Anna már az e-mailt sem értette, amivel kora reggelre berendelték a filmgyárba, de Ottó, a gyártásvezető sem tudott neki magyarázattal szolgálni a változásról. Az első reakciója a sértettség volt. Oké, lehet, hogy eleinte nem volt a legsimább a kapcsolatuk a munkában sem, de hát azóta olyan sok minden történt, mára már senki nem találhatna kifogást az ő szolgálatkészségében sem. Miért éppen most? És Robert vajon tudott róla? Ő panaszkodott? De hiszen mostanában már nem lehetett miért. Vagy csak az elején panaszkodott, és mostanra lendült be a fogaskerék? Akkor miért nem szólt? Miért ilyen hivatalos úton kellett kész helyzet elé állítani? És miért érzi úgy, hogy elvettek tőle valami nagyon fontosat? Pont most, amikor remegő szívvel várta a találkozást… 

Csak annyit mondtak, hogy a színész menedzsmentje egy új munkatársat kért Robert mellé, ezért holnaptól már nem kell a produkció rendelkezésére állnia. Ezzel egyidőben felkínáltak neki egy dramaturgiai feladatot egy francia-olasz filmmel kapcsolatban és egy halom anyagot kapott, amit át kellene néznie. 

Ez volt az álma, s bár eredetileg színházi munkára készült, végül mégis a filmes dramaturgia lett a végzettsége. Élvezte, hogy a forgatókönyv megírásában vehet részt, és ügyelhet a film dramaturgiai vonalvezetésére, hogy segítheti a rendező munkáját, adminisztratív és menedzseri tevékenységével támogathatja a létrehozandó produkciót. Tudta, hogy a  jó dramaturg ráhangolódik a társaira, együttműködik a rendezővel és a színészekkel;  mintegy hidat képez az alkotók és a mű között. Bábáskodik a drámai mű mellett, szakmai segítséget nyújt az írónak anélkül, hogy a műbe túlságosan beleavatkozna. Mindezt tudta, és azt is, hogy a film, amelyhez felkérték, nem szuperprodukció, csak egy kis filmes műhely próbálkozása, de hát még ő maga sem volt igazán tapasztalt. 

Zavarban volt. Erre a lehetőségre várt, amióta csak felvették, végre használhatja azt a két nyelvet is, új és érdekes embereket ismerhet meg, izgalmas feladatokkal foglalkozhat nap mint nap, de most mégsem tudott örülni neki... Leginkább a dolgok egybeesése zavarta és a tény, hogy nem Roberttől értesült róla. Vagy talán még ő sem tudja? És egyáltalán… miért??? A kérdés nem hagyta nyugodni, ezért ahogy kilépett a napsütésbe, Robert számát tárcsázta… az egy dolog, ha már nem dolgoznak együtt, de szó nélkül elmenni, ez nem az ő műfaja volt. Ha Robertről van szó, akkor meg különösen.
Értetlenül nézte, ahogy a hívását kinyomják… Robert nem akar beszélni vele? Aztán eszébe jutott, hogy persze, hiszen dolgozik… na, nem baj, majdcsak talál egy alkalmas időpontot, hogy beszélhessen vele.
Délután még mindig nem tudta elérni és gyanakodni kezdett. Robert direkt nem reagálna a 
hívásaira? De hát miért? Kínos neki az Adéllal történt affér? Vagy az az éjszaka, amikor ő egy világsztár mellén sírta el a részeg bánatát. De hiszen mostanra már annyi minden volt mögöttük… nem, biztosan valami egészen más, tőlük független oka van ennek a nagy csendnek. Elővette a kapott anyagot, ami egy francia film előmunkálataival volt kapcsolatos és rákényszerítette magát, hogy dolgozni kezdjen.
*
Robert úgy nézte a kezében tartott telefont, mint aki a legszívesebben a falhoz vágná. Jack és a kurva jó ötletei... De hát ő volt a hülye, amiért megfogadta. Ráadásul mit ért el vele? Tudhatta volna, hogy attól, hogy nem látja egész nap Annát, semmi sem lesz jobb... csak rosszabb. Kért másik asszisztenst. Kapott is. Egy hülye fapinát, aki mosolytalanul és szolgálatkészen hozza, amit kér, de két mondatot nem váltana vele akkor sem, ha az élete múlna rajta, ráadásul a szükségesnél gorombábban hajtja el a rajongókat, akik csak egy aláírást szeretnének, miután egész nap türelmesen várakoznak a forgatáson. Az már csak hab a tortán, hogy Annának hívják, de micsoda különbség van a két Anna között. 

De ez csak a problémájának az egyik oldala volt. A másik, sokkal személyesebb, hogy egy görénynek érezte magát ezért a húzásért, ami ráadásul a vágyva vágyott nyugalmat és koncentrációt sem hozta meg a számára, hiszen még az eddiginél is többet gondolt a lányra, amióta nem látta napközben a közelében, s ráadásul most már a lelkiismerete is lázadozott. Azóta is kíváncsi volt, hogy vajon mit szólt, amikor szembesült az új helyzettel? Őrá haragszik? Vajon mit csinálhat most, hogy már nem őt kell pátyolgatnia? Vajon fellép-e újra az Irish Catben? De leginkább arra, hogy annak a Tom gyereknek vajon azóta is szabad bejárása van-e a házba, ahol ő élete egyik legérdekesebb éjszakáját töltötte nemrégiben? 

Égette a kezét a telefon, amin ma már sokadszor nyomta ki a lány hívását. Természetes, hogy a lány beszélni szeretne vele, hiszen egy teljesen váratlan helyzetbe hozta azzal, hogy lecseréltette. Bár, biztosították róla, hogy nem marad munka nélkül, de nyilván magyarázatot vár a történtekre. De mit mondhatott volna? Hogy képtelen a munkájára figyelni mellette? Hogy máson sem jár az esze, mint hogy mi lehetett volna köztük, ha ő három évvel ezelőtt nem cseszi el a dolgokat? Hogy ő maga is szarul érzi magát a bőrében, mert Annát akarja, és fogalma sincs róla, a lány vajon mit akar? Hát, ezeket mégsem mondhatja el neki… vagy csak egész egyszerűen gyáva.

Ma, a forgatás után sétált egyet a belvárosban és betévedt egy könyvesboltba, ahol az országról keresett valami angol nyelvű könyvet. Ha már itt tölt két hónapot, legalább képeken lássa és olvasson róla egy keveset. A kedves, középkorú kiszolgálónő rákacsintott és azt mondta, ne az útikönyveket nézegesse, olvasson el néhány verset, amit magyar költők írtak, és ezerszer többet tud meg az országról, mintha történelmi adatokról vagy építészeti remekekről olvasgat.  Nem igazán adott neki igazat, de elfogadott egyet az ajánlott kötetek közül. Hazatérve végigheveredett az ágyon és belelapozott. ... Akkor itta meg az első vodkát, amit aztán további poharak követtek, és most kissé kába fejjel, lassan érzett magában annyi bátorságot, hogy beszéljen a lánnyal. Megnyomta a gyorshívót, aztán kalapáló szívvel várta, hogy a lány felvegye. Amikor beleszólt, néhány pillanatig elveszett a bársonyos, rekedtes hangban, aztán ahelyett, hogy valami értelmeset próbált volna mondani, olvasni kezdte annak a magyar költőnek a sorait, aki képes volt egy Annába beleszeretni:

Gyula Juhász: Forever Anna
Years coming, years passing and you Losing hold in my mind. Your face
Fading in my heart. Your shoulders' curve Just a blur. Your voice
Left me behind. And follow I did not In the darkest depth of life.
Already I am calm uttering your name, Already I tremble not at your glance,
Already I know you are one of many,That youth is foolish, and still,
Believe not, my love that all was useless,Believe not that all is gone.
For you continue in all my ties askew,In all my words misplaced,
In all the greetings wrongly uttered,In all my letters torn to pieces,
In all my life fully mistaken You live and rule forever. Amen.

Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szivemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod, és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd szivem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Anna döbbenten hallgatta a telefonban a halk verselő hangot. Azonnal felismerte, bár még ötlete sem volt, hogy miért hívhatja. Talán csak búcsút akart mondani? Csak a könnycseppeket érezte a szeme sarkában összegyűlni. Ahogy gördültek a sorok, már tudta, érezte, hogy ennek a hívásnak rendkívüli fontossága van, aminek talán maga a férfi sincs tudatában. Valahol biztosan összefügg a kapott feladattal is, és azzal, hogy reggel óta nem lehetett Robert mellett, sőt a férfi a hívásait sem fogadta. Még nem tudta, mi történt, de amíg a dallamos, lágyan gurgulázó hangokat hallgatta, nem is igazán érdekelte. Ő hívta, ő kereste! És biztosan nemcsak azért, mert egész nap  Anna is őrá vadászott. Ez a vers sokkal többről szólt, mint amit szegény Juhász Gyula akart vele az ő Annájának elmondani. Még nem tudta, hogy Robert mit akar ezzel üzenni, de most csak az volt a fontos, hogy hallja a férfi hangját.

Az első sor után meglepve ismerte fel gyerekkori kedvenc versének angol fordítását. Kislányként rettentő büszke volt, amiért a nevével egy ilyen szép szerelmes vers született, és várta, mindig csak várta, hogy egyszer egy fiú felolvassa neki, ha már hasonló szavakat nem tud gyöngysorrá fűzni. Ennyi év alatt soha senki még csak szóba sem hozta, erre itt van ez a srác Angliából, vagy mostanra már talán sokkal inkább Los Angelesből, és itt Budapest közepén zsongító hangon citálja neki Juhász Gyula sorait. Már csak akkor vette észre, hogy folynak a könnyei, amikor az íróasztalon előtte heverő papíron egymás után jelentek meg a szabálytalan formájú kis pacák. Amikor Robert elhallgatott, Anna szipogott egy aprót, aztán félve, hogy a másik talán mindjárt megbánja ezt a hihetetlenül kedves gesztust, végig sem gondolva, mit tesz, belesuttogott a telefonba:
-Kérlek,... gyere el hozzám! – aztán megrettenve a kéréstől, és attól, hogy a férfi talán nemet mond, letette a telefont.

6 megjegyzés:

csez írta...

*naaaaagy sóhaj*
Tökéletes helyet találtál ennek a szép versnek!
Mintha Anna egész felnőttesen állna a dolgokhoz újabban, nem?! ;) Egyébként tetszik így!
Rob (v)ívódása édes volt ;)
Nagyon jó!
K&P

Gabó írta...

Nem árulok el újdonságot,értem én Rob indokait, de ettől függetlenül még mindig idegesítő, dühítő, ahogy a szitut kezeli, kezelte. :/
És tényleg a fejezet közepére kibújt a szög a zsákból...tehát szimplán gyáva, és tanácstalan...
Könyves boltos nénit meg csókoltatom, szebb útravalót nem is adhatott ennek a becarinak XDDDD
Anna örök..... Hm...
Ezt itt nevezhetjük isten kezének, Karmának, isteni jelnek, akárminek, de pont jókor, pont annak, akinek kell !!!!
Mondjuk elolvasva a verset tényleg nem tudni elsőre, hogy mi okból is szavalta el Robunk...
Búcsú, vagy bocsánat, vagy magyarázkodás???
Végére kell ennek járni Jutka, igazad van ;)
Akkor most jön megint a mélységesen mély elbeszélgetés? Vagy a tekintet kerülésé lesz a szerep? A tanácstalanságé? Vagy mernek lépni egymás felé?
Kicsit sem agyalok ám! Neeeem!
Siess!
Bár tudom, hogy a menetrendszerű 5.30-as járat érkezik a 12. vágányra majdnem pontosan mindig, de akkor is, egy próbát megért! XDDD
Köszke!

Laura írta...

Szia Jutka!
Az egyik új, rendszeres olvasód én vagyok :) Ági adta meg a címet, Párkányban találkoztunk, emlékszel? Örülök, hogy itt "viszontláthatlak" benneteket.....
Imádom a sztorit, könnyebb reggel ébredni, mert tudom, hogy ott vár a folytatás.....Utána indulhat a nap. Sajnos vélemény írására már nem nagyon marad időm, de igyekszem változtatni ezen. Puszi,
Laura

Golden írta...

Szia Laura!
Naná, hogy emlékszem :) Üdv a szürkeszeműért rajongó csapatban, hívják bárhogy is ! XD

vusi írta...

Teljesen egyetértek Gabó néhány nappal ezelőtti komijával, hihetetlen hogy még mindig tudsz újat mutatni. Nem a történet alapötletére vagy események alakulására gondolok elsősorban, hanem a tálalásra. Az egyik fejezetnél teljesen elfeledkeztem arról hogy olvasok, ott voltam a karaktereiddel én is, annyira valóságosnak tűnt minden. :)
Köszönöm Jutka!

zso írta...

Nem csodálom, hogy kedvet kaptál a versekhez. Jó is az. Itt is jó volt. Szép volt ez a rész.