Perlekedők 40.

A Waldorf portáján pillanatok alatt elintézték a férfi bejelentkezését, aztán Anna is átvette a kulcsát és lassan a lifthez bandukoltak. Bárki látta őket, csak két fiatalt látott, akik véletlenül ugyanazzal a kabinnal tartanak a szobáikhoz, miközben a gondolataikba mélyedtek. Ez a távolságtartás abban a pillanatban szűnt meg, ahogy a liftajtó becsukódott mögöttük. Robert magához húzta a lányt és beleszippantott a sötét fürtökbe. Még mindig ugyanazt a shampót használja, ez az illat burkolta be őket azon az utolsó londoni éjszakán is – gondolta némileg már megnyugodva. Egész  este felemás érzések dúltak benne, amiktől képtelen volt normálisan viselkedni.

Egyrészt szárnyalt a boldogságtól, hogy Anna ilyen csodás, meglepő módon itt lehet vele. Másrészt a frászt kapta a felfedezéstől, hogy ez milyen ellentétes érzéseket volt képes előhívni belőle. Büszke volt rá, és igen, baromi féltékeny… nagyon jól tudta, hogy egy fiatal lánynak a legtöbbször milyen áron jönnek össze ezek a ritka lehetőségek, és bár biztos volt benne, hogy Anna esete az üdítő kivétel, de azért rossz volt látni Jamie bizalmas mozdulatát, ahogy magához ölelte.  És persze ott volt Camille, akit így utólag már nem is értett, mi a fenéért hívott el ma este. Nem ez lett volna az első alkalom, amikor tök egyedül megy el egy rendezvényre. Tomék társaságában nem is érezte volna rosszul magát, semmi szükség nem volt arra a telefonhívásra. Egy kicsit elbizonytalanodott, hogy nem volt-e benne valami több, mint amit pillanatnyilag be mer vállalni önmaga előtt. Végül is, Camille-el klassz hónapokat töltöttek együtt. De aztán megrázta magát, még a feltételezés is … nem… Anna mellett soha senki más nem lenne, ennyire azért már ismerte magát. Ismerte magát? 

-Összeszedek pár cuccot és majd bekopogok. – motyogta éppen a lány, és Robert érezte, hogy ez még nagyon messze van attól a szerelmes hangulattól, aminek uralnia kéne már ezt az apró helyiséget is. Felemelte a lány fejét és a száját nézve halkan megkérdezte:

-Nagyon elbasztam?

Anna aprót rándított a vállán. Nem tett úgy, mint aki nem érti a kérdést. Igen, sértett volt, mert arra számított, hogy Robert majd eufórikus örömmel üdvözli, egész este el sem engedi, ehhez képest órákat körülményeskedtek egy olyan nő társaságában, aki alighanem több volt futó ismeretségnél vagy egy kollégánál, akivel a férfi együtt forgatott. Nem tudta hova tenni a szőke fürtökkel keretezett arcot, de ennek nem is volt különösebb jelentősége. A feszélyezett hangulat önmagáért beszélt. Robert nem tudta, hogy találkozni fognak és gondoskodott magának kísérőről, hogy ne unatkozzon ma este. És ha ő nem lenne itt, ki tudja, hol folytatódott volna a párocska estéje…

Robert értett a testbeszédből, igen, barátocskám, ezt alaposan elbasztad…

-Anna! Annyira sajnálom! Nem tudtam, nem is mertem remélni, hogy Te leszel a meglepetés… Ha tudtam volna, eszembe se jutott volna bárkit magammal hozni.

-Hát, tudod, ha mondjuk Bobbyt hívtad volna vagy akár Marcust, valószínűleg én is jobban fogadtam volna a dolgot, de ez a lány… felvetett bennem kérdéseket a jelenléte, kár is volna az ellenkezőjét állítanom.

-Együtt dolgoztunk majdnem egy éve, és igen, utána találkozgattunk párszor, de ennyi, már csak barátok vagyunk. – dünnyögte Robert, bár ezzel az utolsó megállapítással kapcsolatban most erős kétségei támadtak. Még ha ő nem is tervezte, hogy az estét Camille-nél fejezik be, azért nyilvánvaló, hogy a lány megpróbálkozott volna meghittebbé változtatni az este végét. Csak remélni merte, hogy elég erős lett volna ellenállni. 

-Melyik filmben játszott? – nézett rá végre a lány és Robert hirtelen nem is tudta, hogy fogalmazza meg a válaszát.

-Nem filmben játszottunk együtt, hanem egy reklámban, tudod a Dior…

-Nem láttam a Dior-reklámot… talán csak Jude Law-val – motyogta Anna.

-Mindegy, nem is érdekes, csak egy reklám … - próbált a veszélyes vizekről  látszólagos érdektelenséget mutatva elevezni a férfi.

-Nem is tudtam, hogy reklámszerepeket is vállalsz.

-Hát, nem is, de ezért olyan sokat kínáltak, hogy képtelenség volt ellenállni. És hát, végül is, nem mindennapi a névsor, akik mögé beálltam, úgyhogy nem fogom szégyellni. – motyogta Robert, aki kissé elpirulva konstatálta, hogy mégis érez valami szégyenkezést, amiért az annyit hangoztatott tehetségét és szakmai elhivatottságát aprópénzre váltotta ezzel a lépéssel. Még ha ez az aprópénz most kifejezetten költői túlzásnak is tűnt. De úgy tűnt, Annát nem különösebben érdekli a lelkiismereti vívódása… legalábbis ebbena témában.

A lift hangtalanul állt meg az emeleten és ők kiszállva tanácstalanul néztek szét. A szobáik az ellenkező irányban voltak.

-Siess! – simított végig a lány ajkán Robert, aztán egy halvány grimasszal nézte, ahogy Anna nem túl sietősen elindul a maga szobája felé. Aztán egy mély sóhajjal ő is megkereste a magáét és benyitott az elegáns lakosztályba.

*

Anna leroskadt az ágyára, és minden sietség nélkül hanyatt dőlt, hogy a díszes stukkós mennyezetet bámulja. A francba! Nem így képzelte ezt az estét, nagyon nem így! Váratlan gyomros volt Robert meglepő húzása ezzel a lánnyal és tisztában volt vele, hogy neki nem erőssége a vak hit és bizalom. Túl sokszor bántották már meg, óvatossá vált és a srác most nagyon közel járt hozzá, hogy féltékennyé tegye. Adél odaszúrt megjegyzése sem ment ki a fejéből, mert bár ott Londonban csak rosszindulatúnak érezte, itt, most, a történtek fényében hirtelen véresen komoly valósággá vált minden szó…

Hirtelen maga elé kapta a laptopot és amíg a rendszer felállt, beszaladt a fürdőszobába. Lezuhanyozott és felkapott egy könnyű ruhát, aztán még vizes tincseit dörzsölgetve beírta a keresőbe: Dior-kampány RP… A találatoktól lemerevedve nézte a félhomályban erős fénnyel világító monitort. Együtt dolgoztunk… aha… Hát, vannak ennél kellemetlenebb munkák is… Szinte mazochista módon nagyította ki a képet, ami alapján simán elképzelte, hogy a férfi nyelve a szőke modell torkában kalandozik… Dühösen lehajtotta a gép fedelét, mintha az tehetne róla, hogy a szíve éppen most készül darabokra törni, aztán felvetett fejjel kilépett a folyosóra, készen rá, hogy kicsikarjon a férfiból valami … bármi megerősítést, hogy nem kell féltenie a kapcsolatukat… egyenesen egy puha pulóverbe bújtatott mellkasnak. Robert önkéntelenül kapott utána és átölelte. 

-Mi a baj? Már azt hittem, át sem jössz… Tudod, hogy már egy órája szöszmötölsz? Gondoltam, átjövök, megnézem mi tart olyan sokáig. … Zuhanyozhattunk volna együtt is – túrt bele az illatos vizes tincsekbe, amelyek eláztatták a könnyű ruha vállrészét.

Anna a meglepettségtől visszalépett a szobába.

-Észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő.

-Észre sem vetted… - sóhajtott nagyot a férfi. -Anna! Camille miatt van ez az egész? Ne haragudj! Rossz ötlet volt elhívni. Tényleg… nincs semmi, ami miatt aggódnod kéne, felejtsd el, hogy ott volt!

-Nem, nem Camille… Csak megnéztem a leveleimet, és … szóval, elment az idő… - motyogta zavartan. –Nem megyünk át? Nelly bármikor hazaérhet.

-De, menjünk! Csak kapcsold ki a laptopot, mert így lemerül – biccentett a férfi a készülék felé, ami jól láthatóan világított

még mindig. –Gondolom, reggelig már úgysem lesz rá szükséged. – kacsintott rá Robert és kinyitotta a gépet, hogy kikapcsolhassa. A képernyőn ott virított a fénykép, ami annak idején bejárta a világot. A meglehetősen erotikusra sikerült reklámfilm egyik kockája, ahol Camille-lel szenvedélyesen csókolóznak. Na, ennyit a levelezésről…

Megvakarta a fejét, aztán kinyomta a gépet és lecsukta a fedelét.

-Akarsz kérdezni erről az egészről? – fordult Anna felé.Az elhatározás hirtelen született meg benne és mire átgondolta volna, hogy mennyire jó ötlet Annát beavatni a pikáns részletekbe, már beszélni is kezdett:  -Tudni akarod, hogy lefeküdtünk-e? Igen, le, …de nincs jelentősége, mert ez még akkor történt, amikor azt sem tudtam, hogy te a világon vagy. Én sem kérdezlek a többiekről, akik előttem megfordultak az ágyadban, mert abban bízom, hogy a múltad, éppen úgy, mint az enyém, le van zárva és ami előttünk történt, annak mára már nincs jelentősége. 

-Hát, csak remélni merem, hogy tényleg így is gondolod, mert az a tény, hogy magaddal hoztad Camillet… nem olyan egyértelmű, hogy ez egy lezárt történet. Ilyen alapon megkérhettem volna Tomit, hogy jöjjön el erre a koncetre, csak hogy lássa, nem voltak hiábavalóak az Irish Catben tett próbálkozásaim … pusztán baráti alapon, persze. Egyébként pedig nem akartam kérdezni semmit. – motyogta a lány és így is gondolta. Sejteni és tudni a dolgokat … ez nagy különbség volt. Ezzel a tudással most nem tudott mit kezdeni. Nyilvánvalóan nem ő az első nő a férfi ágyában, de azért találkozni egy elődjével, ráadásul a férfi kísérőjeként… ez most nehezen emészthető élmény volt. Hirtelen úgy érezte, hogy tulajdonképpen sokkal jobban szeretne most egyedül maradni, mint átmenni a férfi szobájába. Lefeküdni vele pedig még annyira sem. Ez az este úgy volt rossz, ahogy egy nagykönyvben meg lehet írni, ezt nem lehet néhány simogatással, egy világrengető orgazmussal helyrebillenteni. Nem is lenne képes rá, hogy elengedje magát, mert túl sok gondolat motoszkál a fejében. Végül összeszedte a bátorságát és ezt meg is osztotta a férfival, aki egyre türelmetlenebbül ácsorgott előtte.

-Nem akarok lefeküdni veled. Most nem.

-Nem, hát persze, hogy nem – húzta el a száját Robert. -Akkor ne tedd, csak gyere át, bújj mellém, és aludjunk együtt. Megígérem neked, hogy nem nyúlok hozzád, csak ha te kéred.

-Én a helyedben nem várnék erre féllábon állva – morogta kedvetlenül, de azért az ajtó felé indult. Bármit is hoz ez az éjszaka, az biztos, hogy nagyobb esélyük van a megoldásra, ha legalább egy helyiségben tartózkodnak, mintha most elküldi Robertet. Arról nem is beszélve, hogy végül is még egy egész nap és egy újabb éjszaka áll előttük, ha most  enged. Ha nem, biztos volt benne, hogy a férfi másnap felül egy kora reggeli repülőre és visszamegy Los Angelesbe. Ami egyet jelentene a szakítással…

Robert elgondolkodva nyitotta ki az ajtaját… Anna felvetése, hogy ő is elhívhatta volna a legutóbbi barátját, csak úgy, baráti alapon… nem ment ki a fejéből. Nyilván ő lilát látott volna, ha a srác itt megjelenik, akkor alighanem Anna is jóval sértettebb, mint amilyennek mutatja magát. Hát, öregem, hülye helyzetek kreálásában verhetetlen vagy, ezt már sokadszor bizonyítod ékesen – veregette vállon gondolatban önmagát, aztán hangosan csak annyit kérdezett:

-Iszol valamit?

Anna ránézett és sötét szemei még jobban elsötétedtek, ahogy a választ fontolgatta. A férfi már meg akarta jegyezni, hogy azért erre az egyszerű kérdésre talán nem kell egy akadémiai székfoglaló szintű választ fogalmazni, amikor csendesen csak annyit mondott:

-Jól esne valami erős, de azt hiszem, jobb ha a víznél maradok. Még véletlenül sem akarom azt hinni holnap reggel, hogy az alkoholnak bármi köze lehetett ahhoz, ami éjszaka történt.

*

Robert nagyon remélte, hogy a mondat mélyén sejlő kissé provokatív tartalmat nem értette félre. Anna tehát nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az éjszaka még tartogathat szenvedélyt is a számukra. Úgy döntött, hogy éppen elég hülyeséget ejtett már ki ma este a száján, mindenkinek jobb, ha csak bólint egyet beleegyezése jeléül és kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből, meglazította a kupakot és a lány felé nyújtotta.

-Poharat kérsz hozzá?

Anna válaszul csak a fejét rázta, aztán hosszú kortyokban nyelni kezdte a hűs folyadékot. Az utolsó csepp az ajkáról az állára és onnan tovább a nyakára vándorolt. Robert megbűvölve nézte a csillogó cseppecske vérlázító utazását, aztán megköszörülte a torkát:

-Lezuhanyozom… addig válassz magadnak a pólóim közül egyet az alváshoz és … dönthetsz, melyik oldalt szeretnéd – intett a hatalmas franciaágy felé, majd egy menekülésszerű távozással bevette magát a fürdőszobába.