Perlekedők 30.

Sheila Nikkivel üldögélt a kávézó napsütötte teraszán. Mellettük a napernyő árnyékában Monroe aludta az igazak álmát a kocsiból kiemelt bébiülésben. Nikki a lelkiismeretes keresztmama szerepében elfoglaltságától függően kikövetelte magának, hogy ezt az édes kis porontyot kényeztethesse. Még a Saga forgatásának az elején keveredtek jó barátságba, és mostanában úgy tűnt, hogy igazából csak ez a barátság lesz képes túlélni a sorozat befejeződését. Vágyakozó szemmel törölte le a pici szája sarkából a kicsurranó nyálcseppet. Ha csak rajta múlt volna, már ő is egy ilyen édes kis apróság boldog mamája lett volna, de a baby-projekt egyelőre egy újabb forgatás miatt bizonytalan ideig ismét elnapolódott. 

Sheila a kávéját kevergetve ránézett a napszemüvege felett.

-Te hallottál valamit Rob új filmjéről?

-Milyen új filmről? – élénkült meg Nikki még mindig a srác neve hallatán, pedig annyi év után, főként, mint boldog, ifjú

asszony, már nem lett volna szabad ilyen furcsa borzongást éreznie. Még a Saga elején futottak pár kört együtt, és azokat a heteket nem tudta, nem is nagyon akarta kiverni a fejéből. Rob jó srác, és neki nem kellett volna feladnia, amikor Kristenben felébredt a versenyszellem a fiúért való küzdelemben, mert sokkal kiegyensúlyozottabb kapcsolatot tudott volna nyújtani neki, mint a primadonna valaha is. Jó barátnők voltak Kristennel, de Rob felbukkanása tönkrevágta ezt a barátságot, és ő csak későn ismerte fel, hogy a barátnője pusztán hiúsági kérdésből csapta le a kezéről a fiút, vagy mert talán ő is elhitte, hogy a vászon után a valóságban is ők az álompár. Kicsit megrázta a fejét, hogy szabaduljon a múlttól és Sheilára figyelt inkább, aki nyilván többet tudott, mint amennyit a kérdése sugallt.

-Jacko mesélt valami sztorit… egy pasi néhány év eltéréssel egy testvérpár másik felébe szeret bele, nem tudva, hogy testvérek; és azt sem sejtve, hogy a nővér annak idején a kis románcukat követően terhes lett, de elvetette a babát.

Nikki összevont szemöldökkel gondolkozott. Nem hallott ilyen forgatókönyvről, pedig szívesen jelentkezett volna bármelyik szerepre, már csak Robert miatt is; de igazából semmilyen filmterv nem rémlett a városban, aminek a sztorija csak egy kicsit is hasonlított volna erre.

-Nem hallottam erről a filmjéről, de majd utánanézek. Ki tudja,  hátha nekem is van benne egy testhez álló szerep – kacsintott Sheilára, aki megcsóválta a fejét.

-Ne kísértsd a sorsot! Most, hogy összerúgta végre a port Kristennel, még a végén eszébe juttatod, hogy mit hagyott veszni pár évvel ezelőtt. Csak aztán  Paul rá ne jöjjön, miket forgatsz a fejedben!

-Á, dehogy… az már a múlt, nem vagyok hülye tönkrevágni a házasságomat. Egyébként meg… olvastam valami kis apró hírt este a srácról. …Európában forgat, ott, ahol a Bel Amit. …És részt vett valami show-ban, ahol alaposan befűtöttek neki, mert képeket toltak az orra alá, ahogy valami helyi bigével kirándulgatott nagy édes egyetértésben. A képek alapján nem egy sima idegenvezető volt. …Te is tudod, hogy mennyire utálja, ha a magánéletéről kérdezik, ott meg nem finomkodtak, faggatták könyörtelenül… De majd utánanézek annak a csajnak, mert azt írták abban a cikkben, hogy filmes berkekben dolgozik, van egy nővére, aki egy időben fotómodellkedett is, …és hát tudjuk, hogy Rob járt már korábban Budapesten… úgyhogy… elég sok itt a véletlen egybeesés a sztorival, amiről beszéltél… akár még igaz is lehet, és nem is film, hm? …Hah, micsoda kis kópé a srác, ki se néztem volna belőle… Vajon Kristen tudta? Hogy amíg ő arra készült, hogy utána menjen és együtt ünnepeljék a születésnapját, addig a srác vidáman becsajozott? És most – amilyen figura – ha valaki, hát ő képes véletlenül összejönni az akkori csaj hugával. Ha… véletlen volt. Ó, Sheila, ennél izgalmasabb kiderítenivalót nem is adhattál volna! Fizessünk, aztán nézzünk körül kicsit a világhálón, hátha belefutunk valamibe, ami közelebb visz a megoldáshoz!

*

Adél és Josh a személyzeti kantinban kortyolgatták a forró kávét, amit Ulf, a nagydarab német főszakács hozatott az egyik lótifutijával mindhármuknak. Este érkező vendégük speciális étrendjét beszélték meg éppen, bár a nő már visszatérő kuncsaft volt, hiszen a korábbi forgatásakor is a ház vendége volt… A dolgot azóta azonban pár dolog tovább árnyalta, bár ezeket a gondolatait Adél nem akarta Ulf előtt megvitatni. Szerencsére a fickónak hamarosan mennie kellett, és amikor végre magukra maradtak, egy űzött vad tekintetével nézett a nő Joshra.

-Mondd meg, mit csináljak? Amióta összejött Robbal, nem hajlandó velem beszélni. De te is láttad a műsort… Robert nem vállalta be, hogy a barátnője lenne, így meg olyan, mintha a kurvája lenne. Csak ma hárman állítottak meg, hogy igaz-e a hír… És mit mondhattam volna?

-Nézd, én értem a fickó indokait. Nyilván így próbálta megvédeni a média-felhajtástól, bár a fotók miatt szerintem erre esélye sincs. Akkor már jobb lett volna, ha azt mondja: igen, együtt vagyunk… már így is-úgyis rájuk fognak szállni. Szerintem szereti a hugodat. Láthattad, kereste a szavakat, hogy hárítson, miközben őrá is próbált tekintettel lenni. Bár, a végén nem igazán sikerült. De már megmondtam neked, ez az ő életük és fel kellene már hagynod a próbálkozással, hogy befolyásolni próbálod a hugodat! Néha már azt hiszem, a féltékenység beszél belőled – vonta össze a szemöldökét a férfi, mire Adél megütközve nézett rá.

-Oké, akkor ezt inkább meg sem hallottam. Micsoda képtelenség!

-Nem, nem az! Annyit agyalsz kettőjükön, hogy lassan észre sem veszed, egy ideje köztünk sincs más téma, mint a hugod szerelmi élete.

-Tényleg nem vettem észre, ne haragudj! – suittogta megsemmisülve a férfi ingerült hangjától a nő. –De hidd el nekem, csak Annát féltem, Robert … a múlt… a kettőnk szempontjából semmi jelentősége nincs.

-Próbálom elhinni, tényleg, komolyan, de nem könnyíted meg a dolgomat. – morogta a férfi, aztán felállt. –Most mindenesetre próbáljunk a barátunk los angelesi barátnőjére koncentrálni, mert ő viszont fizető vendég, oké?

-Oké! – motyogta Adél, miközben arra gondolt, hogy vajon Anna tudja-e, hogy Katy Perry személyében komoly vetélytárs érkezését várják.

*

„Itt vagyok” – jelent meg a telefon kijelzőjén az sms-üzenet, mire Robert lerakta a laptopot az öléből és felállt, hogy átmenjen a szomszédos szállodába. Katy megérkezett. Most kifejezetten szüksége volt a barátnője megnyugtató, mindent megmagyarázni tudó társaságára, ugyanis Annával már két napja nem tudott zöldágra vergődni. Tegnap este még a lakásához is elment, de hiába csöngetett, a lány nem nyitott ajtót. A telefonját pedig nem vette fel. Végül a kihalt utcán lesétált a Dunapartra és az alsó rakparton, a víz mellett ácsorogva arra gondolt, hogy csak nincs éppen szerencséje, vagy itt az ideje, hogy felfogja, Anna rövid úton lapátra tette? 

Amikor ott hagyta Tihanyban, azt hitte, sikerült tisztáznia a dolgokat, azóta pedig nem történt tudomása szerint semmi, ami miatt a lány így befordult volna. Kicsivel élénkebb lett az érdeklődés irántuk, de csak ennyi történt… már, amiről ő tud… Ahogy ott ácsorgott, egy magányos alakot vett észre a padon kuporogni, közvetlenül a víz mellett. Az illető felhúzott lábait átölelve ücsörgött, és a sötétben egy cigeratta parázslott fel az ujjai között. A fején egy megfordított baseballsapka. Mintha csak önmagát látná, attól eltekintve, hogy egy ideje erővel próbált ellenállni a kísértésnek, hogy a kis bűzrudacskát a szájába tolja. Inkább letette az elektromos cigit is, mert az illúziót nem adta meg, csak buzisnak érezte tőle az amúgy is sokszor nőies kézmozdulatait. Aztán ahogy jobban megnézte, a szíve akkorát dobbant, mintha követ dobott volna a gyors folyású vízbe. Anna!

Odasétált hozzá, megállt mellette, aztán egy hirtelen mozdulattal kivette az ujjai közül a cigit, s egy pillanatra megbódult az orrába kúszó füsttől, majd a folyóba dobta, ahol a csikk aprót sercintve elúszott. Aztán a sapkát levette a lány fejéről, és a sötét fürtök megszabadulva a fogságból, súlyosan hulltak lá a lány farmerdzsekis vállára. Egy pillanat alatt visszakapta az ő Annáját, ahelyett az öcsi helyett, aki magában búslakodott. Bár az ő igazi Annája nevetett és boldog volt, ebből a lányból itt mellette pedig sütött a boldogtalanság. De most csak örült, hogy egyáltalán megtalálta. Úgy látszik, van valami láthatatlan szál, ami elvezette hozzá.

-Kerestelek.

-Megtaláltál.

-Csak véletlenül. … Nem mondták még neked, hogy a dohányzás káros az egészségre… és sárgítja a fogakat? – mormogta, miközben még mindig nem nézett a lányra, csak leült mellé a padra.

-Nem mondták még neked, hogy ne szólj bele kéretlenül mások dolgába? – dobta vissza a kérdést Anna, és Robert vett egy nagy levegőt, hogy megnyugodjon. A beszélgetés határozottan rosszul kezdődött. 

-Miért nem veszed fel, ha hívlak?

-Nincs nálam a telefon. Tudod, mostanában sokan hívnak olyanok, akikkel inkább nem beszélnék.

-Anna, sajnálom!

-Tudom, nem a te hibád. Nem tehetsz róla, hogy most kellett rádöbbennem, hogy micsoda közegben élek… hogy a kollégáimnak nincs jobb dolguk, mint a hátam mögött sutyorogni arról, milyen felvágós kis liba vagyok, ugyanakkor meg elég egy hollywoodi szépfiúnak felbukkannia és máris szétdobom a lábam. Megjátszós vagyok, beképzelt, felvágós és leginkább csak egy hülye kis kurva. 

-Anna! Ne csináld ezt! Ha elkezded komolyan venni az irigyeid hangját, abból csak te jöhetsz ki rosszul. Hagyd őket a fenébe, ne foglalkozz  velük!

-Nos, mától nem is kell, mert felmondtam. – vonta meg a vállát a lány.

-Ennyire rossz volt? – szisszent fel a férfi, ahogy próbálta elképzelni a lány helyzetét ebben a leginkább férfiak uralta világban. Az a kevés nő, aki a forgatásokon dolgozott, meg nyilván már besárgult az irigységtől, hogy Anna a középpontba került és rajta verték le a frusztráltságukat. –Sajnálom, annyira sajnálom! Nem lett volna szabad belekezdeni ebbe az egészbe! Tudtam, hogy csak rosszat hozok rád vele. Már az egész eleve, ahogy indult… tudnom kellett volna… nyilván nem volt véletlen, hogy ez a kavarás már az elején benne volt… előjel volt, amit nem vettem komolyan. Nagyon sajnálom!

-Te most szakítani akarsz? – nézett rá Anna végre.

-Tényleg nem tudom, akartam, de … az eszem azt mondja, talán még nem késő, de a szívem… azt hiszem, már régen elkéstem vele, hogy az eszemre próbáljak hallgatni. Csak rettentően bánt, hogy nem tudlak megvédeni… ettől az egésztől… magamtól… meg ami velem jár. – mondta keserűen a férfi, egyenesen a gyorsan sodródó vízhez beszélve. Egy pillanatra átfutott az agyán, milyen jó lenne, ha ezek a dolgok, amik most velük történnek, ugyanilyen gyorsan válnának múltidővé, ha a folyó sodra magával vinné ezeket is, de szinte biztos volt benne, hogy nem így lesz. Ha nem vetnek véget ennek az egésznek, akkor csak egyre rosszabb és rosszabb lesz, amíg csak el nem jutnak arra a pontra, amikor egyikőjük besokall.

-Hagyd már abba! Nehogy azt hidd, nem tudnám magam megvédeni tőled, ha akarnám. Azt mondanám, öreg, kopj le, jobb nekem nélküled! De hát nyilván nem így van, ezért nem is vagyok képes ezt mondani. –csattant fel Anna. Idegesen kotorta ki az arcából a haját, amit a dunai szél újra és újra a szeme és a szája elé sodort, mígnem kirántotta a férfi kezéből a sapkát és a fürtjeit alágyűrve legalább ettől az idegesítő aprócska epizódtól megszabadult. Őszintén sajnálta, hogy a többit nem tudja ilyen flottul megoldani.

-Feljössz? – nézett Robertre, aki nem számított erre a kérdésre, ezért meglepetten ránézett és az egyetlen kósza tincset, ami még a szél  játékszereként táncolt, egy gyengéd mozdulattal a füle mögé simította.

-Miért is ne? Ki tudja,még mennyi idő jut nekünk… de fent a teraszodon legalább kicsit kizárhatjuk a külvilágot… Itt maradhatok egész éjszakára?

-Ameddig csak maradni akarsz – hajolt hozzá a lány és egy forró csókot nyomott a férfi szájára, aki csak most vette észre, hogy Anna arca nedves a hangtalan könnyektől. Magához ölelte, aztán felálltak és hazafelé indultak.

*

Csodás éjszakát töltöttek együtt. Eddig minden alkalommal volt valami édes vadság a szeretkezéseikben, de most olyan finomak voltak a mozdulataik, mintha attól félnének, hogy a másik törékeny porcelán, amelyben egyetlen óvatlan érintés is kárt tehet. Nemcsak a testük szeretkezett, de a lelkük is. A férfiban mégis egész idő alatt valami furcsa érzés motoszkált… mintha Anna ezzel az éjszakával búcsúzni akart volna tőle. Reggel nem mert rákérdezni a különös hangulat okára, csak ölelte magához, mint aki a bőre alatt akarja magával vinni az illatát, az érintéseit, a hangját, a csókjait, az ölelését, a gyönyört, amin osztoztak, aztán egy utolsó gyengéd simogatással belépett a rá várakozó liftbe és elindult lefelé. Csak a legnagyobb önuralommal tudta megállni,hogy a földszintre érve ne nyomja meg újra a negyedik emelet gombját, de amikor kilépett a kora reggeli nyüzsgő utcára, úgy érezte, mégis inkább azt kellett volna tennie. 

A fotós angolul kiabált oda neki, a régi jól bevált módszer szerint arról érdeklődve, izgalmas volt-e az éjszakája, csak hogy megörökíthesse az indulatot az arcán az alatt a négy hosszú lépés alatt, amíg a rá várakozó taxihoz sietett. Az Annától kölcsönkért sapka és a sötét napszemüveg takarásában lehajtotta a fejét és keserűen csak arra tudott gondolni Miért nem hagyjátok, hogy boldog legyek végre?

Teljesen váratlanul Hollywood, a kis aligátor képe merült fel előtte, akit a Vanity Fair fotózásán a nyakába tettek. Egész idő alatt csak arra tudott koncentrálni, hogy a rettegése és irtózása ne üljön ki az arcára a rücskös páncél érintésére. Állatbarátnak tartotta magát, de ott be kellett ismerje, annak az állatnak szőrösnek és barátságosnak kell lennie. De mégis, a fotózás után megvásárolta és megszervezte, hogy szabadon engedjék… basszus, neki vajon ki vásárolja majd meg a szabadságot? És ha a csoda megtörténne, tudna-e,

akarna-e egyáltalán élni ezzel a szabadsággal? A mostani élete nélkül érezné-e magát valaha is szabadnak?