Perlekedők 17.

Anna a városligeti forgatás befejezése után még éppen elkapta Robert nyurga alakját, ahogy egy taxiba vágódik és elmegy. Kicsit csalódott volt, amiért nem beszéltek az éjszaka történtekről, de aztán arra gondolt, biztos a férfi is fáradt, éhes, egy jó zuhanyra vágyik, puha ágyra, aztán ha kipihente magát, akkor úgyis találkoznak még eleget ahhoz, hogy kibeszéljék a történteket. Meg hát, nyilvánvalóan nem itt kéne beszélni, ennyi ember előtt. Ő is összekaparta fáradt korpuszát, aztán Ritával és Lacival beültek a fiú kocsijába és már csak otthon, a ház előtt riadt arra, hogy hazahozták. A barátai még kacarásztak rajta egy sort, hogy mennyire elhajolhatott a nővére céges buliján, ő meg remegő gyomorral gondolt a ténylegesen történtekre, aztán elbúcsúzott és felbotorkált a lakáshoz. Leült a teraszon és felhívta Tomit, bízva benne, hogy a fiú egyáltalán fogadja a hívását.

*            

Jack érdeklődve nézte a barátját, aki egy kóbor farkas kiéhezettségével vetette magát rá a hatalmas adag marhasültre. Amikor a tányérjáról az utolsó falat is elfogyott, még a párolt kelbimbó is, amit ő személy szerint utált, Robert hátradőlt és úgy csorgatta le a torkán a nagy pohár hideg sört, hogy szinte a gigája sem rezdült. Jack elismeréssel adózott a mutatványnak.

-Jézus, ember, te aztán tényleg kivoltál… de eddig tartott a türelmem, most már vagy beszélsz, mi volt az a titokzatos megjegyzés a telefonban, vagy itt hagylak.

Robert még egyszer, utoljára végigpörgette magában az elmúlt nap történéseit, aztán körülnézett az étteremben.

-Ne itt, valahol, ahol biztos, hogy nem hallja meg senki …

Jack  ennyi paranoiától a szemeit forgatva a számlát kérte, aztán az étterem előtt leintett taxisnak egy papírlapot nyújtott oda. -Ide, legyen szíves! – a fickó bólintott, aztán a gázra lépve kifelé indult a városból. Robert kérdőn nézett a barátjára: -Hova megyünk?

-Nyugi, én már voltam ott, nagyon hangulatos hely, bár elég sok arrafelé a turista, de lent a Dunaparton eléggé el lehet tűnni a nép elől. 

Robert nyugtalanul nézte a mellettük elsuhanó tájat. A városból kifelé tartottak, és amikor majd húsz perc autózás, és a Szentendre feliratú tábla elhagyása  után Jack mutogatva irányította a sofőrt a folyópart felé, Rob kénytelen volt elismerni, hogy a barátja tényleg szép helyre hozta. Az ártérről visszahúzódott folyó partján a kavicsok között már vadvirágok, fűcsomók nőttek ki, és egy termetes kidőlt fa lógott be a vízbe. Arrafelé tartottak, aztán levették a cipőiket, feltűrték a farmer szárát, és begázoltak a folyó hideg vizébe, hogy a fa törzsére feltelepedve eltűnjenek a kevés arrajáró szeme elől.

-Na, mondjad! – nézett rá Jackson egy lélekbúvárnak is becsületére váló pillantással.

-Annának van egy nővére. – kezdett bele Robert és a barátja értetlen tekintetét látva elmosolyodott. -Nyugi, nem az van, amire gondolsz, illetve nem úgy… szóval, van egy nővére… és én már találkoztam azzal a csajjal három évvel ezelőtt.

-Jézus! – sóhajtott Jack, aki azonnal levette a probléma lényegét. –Tesókkal összejönni, ilyet is csak te tudsz. – vigyorgott rá minden együttérzés nélkül, talán még némi irigységgel is a hangjában, de a halkan folytatódó történettől lefagyott a mosoly az arcáról.

-Jézus! – a döbbenet nyilvánvalóan sugárzott Jackről.

-Mellettem lassan átmész mélyen vallásosba… - grimaszolt Robert.

-Öreg, ne csodálkozz! Ennél nagyobb hírt nem tudnának rólad szétkürtölni az újságok, max., ha bejelentenéd, hogy meleg vagy, de ezek után már azt sem hinné el senki.

-Nagyon vicces – komorodott el Robert.

-És… most tartasz tőle, hogy a lányok kitálalnak valakinek? – kérdezte a barátja óvatosan és majdnem felnevetett, ahogy Robert őszinte felháborodással nézett rá.

-Nem.Fognak.Kitálalni! Ha ebből bármi bárhol megjelenne, akkor is tudni fogom, hogy nem nekik járt el a szájuk.

-Mire fel ez a nagy bizalom? És akkor afölött próbálok elegánsan elsiklani, hogy konkrétan engem gyanúsítanál meg a pofázással, mert ha jól sejtem, én vagyok az egyetlen, akit megtiszteltél a bizalmaddal.

-Tényleg csak neked mondtam el, és hidd el, nem mondtam volna, ha tartanék tőle, hogy eljár a szád. De senkinek, még Sheilának se, érted!? Senkinek nem mondhatod el! Csak már egyszerűen képtelen voltam magamban rágni, valakivel beszélnem kellett róla, mert túl sok volt ez így egyedül. – dörzsölte fáradtan a halántékát. 

-És… most hogyan tovább?

-Nem tudom. Anna… rendkívüli lány, nagyon szeretném jobban megismerni, és szerintem lehetne köztünk valami jó és erős, de … ezek után … nem tudom… a nővérével történtek azt hiszem örökre ott állnának köztünk. Képzelj el egy családi összeröffenést, ahol Annát ölelem magamhoz, szemben pedig a nővére áll és nézi. ...Bassza meg, nem tudom,… nem kell ez nekem! … Egyet tudok, hogy amióta megismertem őket, én sem vagyok az, aki voltam. Képtelen vagyok a munkámra figyelni, hibát hibára halmozok… Áááá, ez nem vezet sehová, vagy legalábbis nem a jó irányba. Hagynom kéne az egészet a fenébe, kérni egy új asszisztenst és azt is elfelejteni, hogy valaha találkoztunk, de az az igazság, hogy ez olyan képtelenség, amit még én is felfogok. … Tudod, az a baj, hogy a mai éjszaka után nem is tudnám megtenni vele. Borzasztó érzés volt látni a szenvedését; nő így még nem zokogott a karomban, és volt benne valami szívbe markoló, ahogy kapaszkodott belém. Ha most lecseréltetném, az cserbenhagyás lenne, és már éppen eléggé megviselte a nővére árulása, túl sok lenne, ha most én is … 

-Robert! Állj le! Nem vagy felelős érte! Amit a nővérével műveltetek három éve, az a kettőtök ügye. A nővér döntése pedig a magáé… mostmár ... én egyébként lehet, hogy ezerszer jobban berágtam volna a helyedben, amiért kihagyott az egész buliból… az a kölyök ugyanis nemcsak az övé volt. … Oké! – tartotta fel a kezét, ahogy Robert szólni akart volna – tudom, a te életedben sem lett volna helye, felfoghatjuk úgy is, hogy jót tett veled… bár, erről sem vagyok meggyőződve. Ez csupa feltételezés, és ezeknek nem sok értelmük van. De ha Anna rosszul érzi magát a nővére döntése miatt, azon te nem tudsz változtatni. Nem is kell változtatnod! Ez a kettőjük meccse, és jobb is, ha kimaradsz belőle! … Szerintem egyébként sehova nem vezet ez az egész közöttetek, és most befejezni talán még kevesebb fájdalommal járna, mintha még elmélyedtek benne egy kicsit, aztán lelépsz. Hagyd abba most! 

-Az eszemmel tudom, de … bassza meg, olyan jó érzés volt, ahogy bizalommal telve hozzám bújt vigasztalásért.

-Részeg volt… bárkihez hozzábújt volna – jegyezte meg kíméletlenül Jackson, és Robert egy pillanatra elgondolkodott rajta, nem követett-e el hibát azzal, hogy beszélt neki erről az egészről, mert ennél azért sokkal több támogatásra és egyetértésre számított.

-Nem tehetem… nem rúghatok bele még én is pont most.

-Ó, Jézusom, az irgalmas szamaritánus! Robert! … Akkor ne tedd! Bújjatok ágyba, hogy kielégítsd a kíváncsiságodat, hogy valóban több-e ez, mint egy sima vágyakozás egy formás test után. Csak könyörgöm, még egyszer ne játssz közben oroszrulettet! De néhány hét múlva mindenképpen elmész, és akkor sokkal rosszabb lesz, mert még több mindent kell magad mögött hagynod. És neki is. De a te döntésed, én csak elmondtam a véleményemet, ha már megkérdezted… Na, gyere, mert nekem lassan készülődnöm kell, holnap korán reggel megyek haza Sheilához és a kicsihez, és még össze sem pakoltam. De előtte igyunk egy kávét valahol a városban, legalább meglátod te is, milyen hangulatos kis hely ez. 

A főtér egyik kávézója előtt leültek a napernyők árnyékába. Robert a szemébe húzott baseball sapkában és sötét napszemüvegben, kezében az asztalról felmarkolt idegenforgalmi tájékoztatóval ki sem lógott a többi turista közül, akik az összes világnyelvet képviselve körülöttük zsibongtak. Jack megrendelte a kávékat, aztán a telefonjával csinált néhány képet a környező épületekről, miközben Robert az ismertetőt böngészte. A szemüvege felett körülnézve próbálta beazonosítani a brossúrában látottakat. 

-Te tudtad, hogy itt mennyi látnivaló van? Ez tisztára egy kis kulturális aranybánya. Kiállítások, koncertek, néprajzi múzeum… Skanzen, mindenféle kultúra keveredése és az egész ilyen kis zegzugos csomagolásban. Te, ez tetszik nekem! Kár, hogy már hazamész, mert ide visszajöhettünk volna.

-Biztos találsz valakit, aki elkísér, de könyörgöm, gondolj rá, hogy miről beszélgettünk az előbb! – kacsintott rá Jack, és Robert lelkesedése ettől zuhanyórepülésbe kezdett. Lecsapta az eddig érdekesnek tartott kis füzetkét, aztán ahogy felnézett, elsápadt és lehajtotta a fejét. Jackson figyelmét nem kerülte el a hirtelen beállt fagyos légkör és körülnézett. Ah, a kis dalos pacsirta! És valami colos szőke sráccal… hát, akkor Rob, a dolog innentől már aligha kérdéses – húzta el a száját, ahogy a barátja keserű vonásait nézte.

*

Anna feje még mindig zúgott egy kicsit, legszívesebben aludt volna két fájdalomcsillapítóval alábélelve, de fel kellett hívja Tomit, a srác meg azt javasolta, beszéljenek itt Szentendrén, ahol annak idején az első randijukat töltötték. Útközben annyit már elmondott neki néhány megismételt bocsánatkérést követően, hogy Adéllal volt nagyon komoly nézeteltérése és nem szépítette azt sem, hogy keserűségében alaposan felöntött a garatra. Robert szerepéről a tegnap estében és éjszakában nem beszélt, mert kettőjük szempontjából ennek nem is volt jelentősége. 

A valóságos problémát sem akarta teljesen kifejteni, ez végül is családi ügy, és ha Tominak már amúgy is a szakítás jár a fejében, akkor ehhez végképp nincs is semmi köze. Engedelmesen bandukolt mellette a parkolótól idáig, aztán a napszemüveg mögött hunyorogva a kávézó felé intett, hogy üljenek le ott.

Értette Tomi problémáját, de őszintén szólva már nem érezte annyira fontosnak a kapcsolatukat, hogy változtatni próbáljon a saját viselkedésén. Már csak azt szerette volna, ha békében, barátokként válnak szét, hogyha valaha összefutnak, ne kelljen kényelmetlen érzéssel átmenni az utca túloldalára, hogy elkerüljék a találkozást.

*

Robert nézte a nyurga, szőke srácot, akivel a kapu előtt összefutott. Felelőtlen barom! Gondolhatott volna rá, hogy Annának valami baja van, mégis ott hagyta. Most meg itt játsza a jó fiút – nézte, ahogy régimódi udvariassággal a lány alá igazítja a széket. Hamarosan két kávé gőzölgött előttük is és halkan beszélgetni kezdtek. A téma nyilvánvalóan nem volt vidám, mert a párocska komoly arccal, néha már-már indulatosan suttogva tárgyalt valamiről. Végül Anna széttárta a karját, mire a srác hátradőlt és lehunyta a szemét. Mi van seggfej? Mit mondtál neki Anna, ami nem tetszett Rómeónak? – motyogott magában, mire Jack bokán rúgta az asztal alatt.

-Mennünk kéne!

-És szerinted hogy húzunk el innen úgy, hogy ne szúrjanak ki? – grimaszolt Robert.

-Miért? Mi van, ha kiszúrnak? Ők egy pár, Rob. Mi meg haverok vagyunk. Összefutottunk itt távol a város zajától. Ennyi. Nem.A.Te.Dolgod! Ha akarsz, odaköszönsz, de ha nem, azt sem róhatja fel senki. Nem vetted észre őket. Na, nyomás!

Robert próbálta a magáévá tenni Jackson kemény szavait, de nagyon nem akaródzott. Ennek ellenére felállt és a barátja mögött a kijárat felé indult, ami szerencsétlen módon éppen Annáék mellett nyílt a kis térre. Odaérve elővette a telefonját, és mintha hívása lenne, valamit hablatyolva kifelé sietett. A mereven ülő párocskáról tudomást sem véve.

*

Anna felkapta a fejét az ismerős hangra, ami az angol nyelvvel közösen eltéveszthetetlen volt mára a számára. Ez Robert! És az a barátja, Jackson, aki délelőtt kereste. Észre sem vette, hogy a férfi látványára mosoly kúszik az arcára, ami aztán ahogy jött, úgy le is lohadt, amikor a férfi nyilvánvalóan nem vette észre. A dolog csak Tominak szúrt szemet, aki a fejét csóválva a számlát kérte. Azt hitte, hogy ez a környezet, ahol annak idején egymásra találtak, majd segít rendbe tenni köztük a dolgokat. Ő elmondta, hogy mi a problémája, Anna viszont nyilván nem erőlteti a békülést. Még ez a bájgúnár is jobban érdekelte, aki az előbb kiment innen, mint az, amiről idáig beszélt neki. Furcsán ismerős volt a fickó, de igazából nem érdekelte, csak azért nézett utána, mert Anna rámosolygott, amit a pasi nyilvánvalóan nem vett észre. Nos, ő nem fog itt tovább megalázkodni előtte. Visszamennek a városba, és megpróbálja elfelejteni a lányt, meg a problémás életét.

*

Robert egy mély sóhajjal kinyomta a telefont. Huh, ez elég kínos hebegés volt, de szerencsére a fickó a vonal másik végén nem erőltette a magyarázatot. Elfogadta, hogy szeretne egy másik asszisztenst, és bár megkérdezte, hogy mi a baja Annával, de nem feszegette a dolgot, amikor rávágta, hogy tulajdonképpen semmi, csak mégis, ha lehet, akkor szeretne valaki mást. Így visszagondolva elég hülye szitu, olyan, mintha valami személyes ügy miatt kényelmetlenné vált volna a munkakapcsolat. Végül is, pontosan így volt.

Tudta, hogy fel kellene hívnia a lányt és megmondani neki, de ha egyszerűen akarna fogalmazni, gyáva volt ehhez a híváshoz. Nem tőle fogja megtudni a cserét, és piszok mérges lesz miatta, csalódott, értetlen és sértődött – gondolta. És ragyogni fog a szeme, szikrázni, ahogy szitkozódik majd – képzelte maga elé a látványt élénkebben, mint valaha is … aztán talán a zenében keres menedéket. Ő maga is ezt tenné. Remélhetőleg a múlt éjszaka után nem az alkoholban – gondolta kicsit bizonytalanul, érezve, hogy ő viszont most nagyon be tudna rúgni, de már azt sem merte megkockáztatni, hogy a holnapi forgatásról emiatt késsen el.