Perlekedők 43.

A két apróság az egész délelőtti inkvizíciót meghazudtolva édesdeden aludt Robert kezébe kapaszkodva. Anna ellágyulva nézte őket, aztán halkan odasúgta:

-Nem túlzás, hogy 9-99 évesekig terjed a rajongói táborod. Most ezt kiterjeszthetjük 9 hónaposra is szerintem. Egyáltalán, honnan ismersz te ilyen dalokat?

-Nem fogod elhinni, voltam gyerek. … Na jó, van egy rakás rokongyerek a családban meg a barátaim között is, és hallom eleget ezeket a dalokat, úgyhogy kicsit emlékeztem, aztán újra megtanultam. Nem nagy kihívás, valljuk be. Amikor Andrew megkapta a Pókembert, egy bulin viccből Marcus-szal elénekeltük neki az Itsy Bitsy Spidert. A srác majdnem visszaadta a szerepet. Azt mondta, egészen addig a pillanatig nem érezte cikinek a szerepet. Ehhez képest már a második részt forgatja, és ott jött össze Emmával, úgyhogy semmi baj a pókokkal. Különben is, képregényhőst eljátszani biztos kasszasiker.

Anna csak kapkodta a fejét a vidám sugdolózásban rejlő sok apró kis információra. Amíg csak Robertet látta a két kis szöszke fejjel közrefogva, olyan volt, mint egy huszonéves srác a hugaival, egy kis túlzással a lányaival, de ahogy könnyedén dobálózott a barátai névsorában a mozikból ismert nevekkel, a lány újfent rádöbbent, mennyire máshonnan jönnek ők ketten.

-Rendet rakok odakint – motyogta a gondolataitól kicsit zavartan, aztán szinte kimenekült a hálószobából. A francba! Miért kell minden szerelmes éjszakát egy ilyen önmarcangoló másnapnak követnie?

Amikor fél óra múlva visszament, a férfi a lányokat ölelve mélyen aludt. Anna elmosolyodott a gondolatra, hogy ezért a fotóért alighanem vagyonokat kaphatna, de aztán inkább leült a fotelbe, szemben a látomással és könnyes szemmel álmodozni kezdett egy jövőről, amiben egy ehhez nagyon is hasonló kép is helyet kapott.

*

Sophie döbbenten nézte a parkettán hasaló jóképű fickót, akiért rajongók sikítanak torkuk szakadtából, bármerre jár, ehhez képest ő itt hasal a lakosztályukban a két pelenkás lányával és pont-pont-vesszőcskét rajzol, ha jól sejti, legalább századszor. Lyra ugyanis képtelen volt ezt megunni.

-Nagyon kemény volt? – nézett szánakozóan Annára, aki kicsit körön kívüliként üldögélt a kanapén és Margot-t itatta éppen.

-Amíg Robert meg nem érkezett. Onnantól a lányaid az ujjai körül tekeregtek. Lyra egyenesen felszólította ebéd után, hogy menjenek aludni. Természetesen együtt. Engem megtűrtek, mint kiszolgáló személyzetet, de Robertnek minden szavát lesték és szót fogadtak neki. Nem igazság, hiszen csak egy pasi. 

-Hát, a lányaim nyilván fogták a kifejlődőben lévő női radarjukkal, hogy nem akármilyen pasi. Jamievel is jobban elvannak, mint velem, ha együtt vagyunk, úgyhogy ez valami ösztönös dolog lehet a lányoknál. Kéne egy kisfiú, hogy valaki engem is szeressen! – mormolta durcásan, mire a férje – nem zavartatva magát, hogy az akcióhoz lábujjhegyre kell álljon – hozzáhajolt és megcsókolta.

-Csak egy szavadba kerül drágám…

Anna mosolyogva nézte őket, aztán összerezzent, ahogy hátulról két kar átölelte. Észre sem vette, hogy Robert mikor állt fel a padlóról, de sikerült neki Lyra figyelmét kijátszva megszöknie a marathoni rajzolásból. 

-Gyere, menjünk! Most már itt vannak az ősök, majd ők lerendezik a csemetéiket… - azzal a lányt máris az ajtó felé kormányozta. Anna épp csak búcsút tudott inteni és máris kívül találta magát az ajtón.

-El sem köszöntünk a lányoktól… - reklamált a szökésszerű távozásért.

-Nem hát, mert akkor soha nem engedtek volna el. Na, gyere óvónéni, mert az arcodra van írva, hogy ebben a hónapban már gyereket sem akarsz látni. – vigyorgott részvéttel a hangjában.

-Hát, lehet, hogy igaza van Sophienak és egy kisfiúval könnyebb lenne. – motyogta elgondolkozva a lány, mire Robert játékosan oldalba bökte.

-Nem akarom az álmaidat kerékbe törni, de azt mondtad, hogy szedsz gyógyszert. 

-Szedek is, de majd egyszer … - sóhajtott Anna - … egy szürkeszemű szöszke kisfiút, aki az én hangomra csitul el és hozzám bújik … most mi van? – nézett megütközve a férfira, aki még a száját is nyitva felejtette, ahogy a lányt hallgatta.

-Szürkeszemű, hm? – kérdezte vidáman csillogó szemekkel, mire Anna elpirult.

-Az is csak egy szín, és van, aki azt állítja, hogy akár ötven árnyalata is lehet. – kacsintott a férfira, aztán nevetve futott előle a lift felé.

*

-Istenem, azért össze nem lehet hasonlítani, amikor az ember három év alatti csajokkal tölti az idejét, meg amikor már egy

nővel… - sóhajtott elégedetten Robert, ahogy a késői vacsora után jóllakottan hátradőlt. Jamiéket otthagyva rábeszélte Annát, hogy kísérje el a színházba, ahol aztán a lány pirosra tapsolta a tenyerét a barátja alakításán, és ettől egy kicsit büszke is volt, meg egy kicsit bánatos is, amiért nem lepheti meg egy hasonló élménnyel, végül azonban beültek egy étterembe vacsorázni és most már csak egyetlen dolog hiányzott, hogy a mai nap tökéletes legyen…

-Nem vagy álmos? – nézett olyan lapos pillantással a lányra, hogy Anna elnevette magát.

-Nem bizony. Szívesen ágyba bújnék, de álmos nem vagyok. – kacsintott a férfira, aki hirtelen felegyenesedve a pincér felé intett, hogy kéri a számlát.

*

-Ez az egyetlen éjszaka maradt már csak. – mormolta Anna, miközben a taxi ablakából az elsuhanó égbeszökő épületeket nézte. Érdekes város volt New York. Egyszerre félelmetes és elbűvölő.

-Gyere velem Los Angelesbe! – morzsolgatta a lány ujjait Robert, ahogy a lány vállát átölelve a kezét szorongatta.

-Nem tehetem. Most nem. – hajtotta le a fejét Anna. –De  ígérem neked, hogy körül fogok nézni és megragadom az első alkalmat. Már csak azért is, mert a nagy magányodban esetleg újra beszélgetni akarsz valami régi ismerőssel és én messze leszek, hogy felébresszem benned a mai éjszakának az emlékét.

-Anna! Ezzel ne viccelj! Nincs más! … Nézd, én tudom, hogy eddig nem sok mindent olvastál rólam, de ha kíváncsiskodni fogsz, biztosan találsz majd firkálmányokat, amik elbizonytalanítanak. Már csak ezért is sajnálom ezt a hülye dolgot Camille-el, mert most úgy tűnik majd, hogy alapot is szolgáltatok azokhoz a barom cikkekhez. Csak annyit kérek tőled, hogy ne higgy el mindent, amit papírra vetve látsz. Még a fotóknak se higgy, mert elképzelni sem tudod, mennyi manipulált kép kering rólam a neten. Esküszöm neked, hogy nem foglak akarattal olyan helyzetbe hozni, amitől rosszul érezhetnéd magad.

-Cssss! – tette az ujjait a lány a férfi szájára, mire Robert megragadta a kezét és a lány ujjait egyenként megharapdálva végül a tenyerébe csókolt. Anna a gyomra mélyéig borzongó finom érzéstől elvarázsolva megsimogatta szabad kezével a férfi szemét, száját, aztán lejjebb csúsztatta a kezét és beakasztotta ujjait a nyitott ing kivágásába.

-Ne esküdj! Én bízom benned Szürkeszemű!

*

A Heathrow-ról a taxi egyenesen a londoni lakáshoz repítette Annát, aki az átélt kalandtól szárnyalva, az elválástól szenvedve vegyes érzelmekkel rángatta fel a bőröndöt és a gitártokot a lépcsőkön, miközben a kulcsát kereste. Odabent Margit nénibe, a követségi mindenes, Józsi bácsi feleségébe ütközött.

-Annácska! Nem kapta meg a papája üzenetét? Los Angelesbe utazott éppen tegnap. – világosította fel a lányt, amikor az az apja nevét kiabálva forgolódott az előtérben.

-Los Angelesbe? – kerekedett el a lány szeme, aztán eszébe jutott a veszekedésük Adéllal. Jesszus, a papa csak nem Roberthez ment, hogy számonkérje tőle, amiért a lányával kavar? Előkapta a telefonját, aztán amikor már majdnem megnyomta a hívógombot, lehiggadt… most este fél kilenc, Los Angelesben pedig délután fél egy körül járhat az idő. Ki tudja, Robert talán még az utazást piheni ki, vagy a kutyáival van, esetleg tárgyaláson… nem fogja minden csip-csup üggyel zavarni. Különben is nagyfiú, ha az apja felkeresi, biztosan meg fogja tudni oldani a dolgot. De hát nem olyan egyszerű egyébként sem találkozni vele, apa egész biztosan nem állít be bejelentkezés nélkül, és ki tudja, talán nem is lesz alkalma összefutni vele.

*

Steph csodálkozva nézte a mailt, amelyet a londoni magyar követségről küldött bizonyos George Steinlöchner… ezt a nevet, legalábbis a vezetéknevet túlságosan ismerősnek találta, aztán benne akadt a hang, ahogy eszébe jutott, hogy Robert magyarországi asszisztensének az életrajzában olvasta, a kis fruska, aki úgy megkavarta ezt a szerencsétlent. Vajon a papa mit akarhat? Robert, az istenért, csak nem egy bősz atya akar kérdőre vonni, amiért a kislánya ágyába bújtál? – vigyorodott el a gondolatra, aztán a bolond gondolat biztos megérzéssé változott, ahogy a néhány sort végig olvasta.

A nagykövet arra kérte, hogy teljesen személyes okokból hozzon össze egy találkozót a védencével. Ez roppant érdekesnek ígérkezett. És egyelőre még ingadozott a két lehetőség között, hogy a srác orrára kösse-e a találkozót kérő nevét, vagy valami átlátszó dumával állítsa kész helyzet elé. Az biztos, hogy az összes eddigi vele szemben tanusított tiszteletlenségéért méltó bosszút állhatna rajta. Aztán győzött benne a lojalitás és azon kezdte törni a fejét, hogy a sajtó visszhangot hogyan tudnák megúszni ebben az ügyben is.

*

Robert idegesen kaparászta a Chateau Marmont roppant elegáns éttermének terítőjét. Steph és az ő viccei… Még jó, hogy

indulás előtt megkegyelmezett neki és elárulta, kivel fog pillanatokon belül találkozni. Mégis, micsoda hülye helyzet lett volna, ha úgy jön ide, hogy csak akkor ébred rá, ki ül vele szemben, amikor az első pofont kapja. Merthogy Anna apja nem jópofáskodni jött el idáig, abban biztos volt.

A bejáratnál felbukkanó magas, elegáns, vöröses, szemüveges férfi sokkal inkább illett volna egy londoni klubba, mint ebbe a városba, de mégis azonnal biztos volt benne, hogy Anna apját látja, annak ellenére, hogy a kisebbik lányára egyáltalán nem hasonlított. Annál inkább eszébe juttatta Adélt, és erre a gondolatra a víz is kiverte. A vele való afférról talán csak nem tud a drága papa, mert akkor jobb, ha hív egy ügyvédet és végrendelkezik. A férfi megállt és gondterhelten körülnézett. Robert felemelkedett, mire a férfi feléje indult.

-Mr. Pattinson, köszönöm, hogy szakított rám időt! – köszönt neki udvariasan a férfi és Robert egy pillanatra zavarba jött. Már csak a kora miatt is, neki kéne itt udvariaskodnia, nem Anna apjának.

-Mr. Steinlöchner, örülök, hogy megismerhetem, uram! – ragadta meg a feléje nyújtott kezet, aztán hellyel kínálta az asztalnál.

Megvárták, amíg a pincér felveszi a rendelést, aztán az apa kék szemeit fürkészőn Robert szürke szemeibe mélyesztette, és megszólalt.

-Abban bíztam, hogy azon túl, hogy megismerhetem, talán Öntől magyarázatot kapok a lányaim meglepő viselkedésére.

Puff neki, ez a legrosszabb forgatókönyv lesz! – nyögött fel magában Robert, aztán meg sem próbált úgy tenni, mint aki nem érti, miről beszélhet a beszélgető partnere. Úgy döntött, talán az egyenesség lesz az, amivel kifoghatja a szelet egy dühös apa vitorlájából, bár Anna apja egyelőre nem tűnt olyannak, aki az este végén puskát ragad és lelövi. Manolo remélhetőleg elvette tőle, mielőtt a portán átengedte – gondolta kicsit idétlenül, aztán megköszörülte a torkát.

-Kérdezzen bátran, nincsenek titkaim!

-Nézze fiatalember! Mire ideértem, kicsit lehiggadtam, de a múltkor olyan jelenetnek voltam tanuja az otthonomban, amilyet azok a falak nem láttak az elmúlt jó húsz évben. A két lányom kis híján egymásnak esett, Anna egyenesen arra ragadtatta magát, hogy felpofozza a nővérét. Tőlük reménytelen ügy volt magyarázatot kapnom, ezért gondoltam, hogy magával beszélek, és sikerült is kicseleznem a lányomat, hogy amíg New Yorkba utazott, én idejöttem. Szóval, mi történik itt tulajdonképpen?

-Szeretem a lányát. – válaszolt röviden Robert, remélve, hogy ezzel elejét veszi a további faggatózásnak. De George-ot nem olyan fából faragták, akit ennyivel el lehet intézni.

-Melyiket?

-Annát – vágta rá habozás nélkül Robert.

-Hm. Akkor nem értem… mi volt az a veszekedés.

-Amikor Magyarországon forgattam, akkor ismerkedtünk meg és viszonylag rövid idő alatt eléggé elmélyült a kapcsolatunk. Aztán Anna megijedt, hogy ez egy elég reménytelen ügy és búcsú nélkül lelépett, egyenesen Londonba, de ezt akkor én még nem tudtam. Adél tudta, de nekem azt állította, hogy fogalma sincs, hol a huga. Annának meg úgy számolt be erről a beszélgetésről, mintha megmondta volna nekem, hol találom,  csak én nem akartam utána jönni. Így aztán majdnem szakítás lett a dologból, csak a véletlennek köszönhetjük, hogy mégis összefutottunk. Való igaz, hogy mind a ketten nehezteltünk ezért Adélra. 

-Bocsássa meg nekem, ha kicsit hitetlenül hallgatom magát, de még mindig nem értem. Illetve Anna indulatát már igen, de Adél… mi oka lehetett így viselkedni?

-Talán meg akarta védeni a hugát, hogy egy magamfajtába szeressen bele. A színészekről sokan tartják, hogy megbízhatatlan népség.

-És maga az? Megbízhatatlan?

-Nem hiszem, uram. Legalábbis mindent elkövetek, hogy ne ez a vélemény alakuljon ki rólam.

-Helyes. Akkor … mik a tervei a lányommal?

Huh, hát ilyen helyzetben még nem volt, ez tagadhatatlan – nyögött fel halkan Robert. Hogy egy apa kényszerítse színvallásra, ez az élmény eddig még kimaradt az életéből. És ha egészen őszinte akar lenni, erről most is szívesen lemondott volna. Persze, szereti ő Annát, nem is gondol arra, hogy ez előbb-utóbb véget érne, de azért ne már egy apa bokszolja ki belőle a nyilatkozatot. Most mit mondhatna, ami nem elköteleződés, de nem is bántja meg vele ezt a derék családapát?

-Uram, egyelőre csak ismerkedünk egymással, aztán majd az idő eldönti, hogy mivé növi ki magát ez az egész.

-Oh, igen, ismerkednek… nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez mit jelent a mai világban. De ettől még nem állítom, hogy örülök is neki. Egy férfi tudja, hogy mit akar! Ha jól számolom, maguk már néhány hónapja ismerkednek egymással, nyilván van sejtése róla, hogy mennyire ígéretes ez a kapcsolat… 

-Uram, ne haragudjon, nem akarok tiszteletlen lenni, de még nem gondoltam házasságra, ha esetleg ide akarna kilyukadni; de ha valaha fogok, akkor a leendő feleségemnek fogom feltenni a kérdést először, hogy akar-e engem. Tudom, hogy ez valamikor nem így működött, az apám is az anyám apjától kért engedélyt még az udvarlásra, de változnak az idők. És Anna nem egy elveszett lány, nagyon jól tudja képviselni az érdekeit, mellettem pedig egyébként is biztonságban van. Pillanatnyilag csak annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem. Bár, ehhez nem lenne rossz az sem, ha itt tudnám a közelemben.

-Értékelem az egyenességét, de maga is értse meg… nekem a lányaim mindennél fontosabbak, és nem érdekel, ki az illető, ha bántani merészeli őket, velem találja szemben magát. Maga még nem tudja, de egy lányos apánál kevés vérmesebb személy él a földön… talán csak a fiús anyák – kacsintott rá a szimpatikus fiúra, aki várakozáson felül jól vette az akadályt és ettől kicsit megnyugodott. Aztán az étlapért nyúlt.

-Azt hallottam, itt érdemes a séf ajánlatát választani, még sosem okozott csalódást.

*

Robert hanyatt feküdt a háza kertjében a medence melletti fűben és a csillagos égboltot nézte. Az éjszakai levegő lehűlt és a fű is párás volt, az inge már átázott, és érezte, hogy a farmerje is olyan lesz hamarosan, mintha bent ment volna ki. Nem ment ki a fejéből az Anna apjával folytatott beszélgetés. Adélról nem tudott, és ő nem is érezte feljogosítva magát, hogy most felvilágosítsa, éppen elég volt az Annával kapcsolatos félelmeit eloszlatni. De eközben egy furcsa érzés ülte meg a gyomrát. Kicsit olyan volt, mintha kényszerhelyzetbe került volna, alig bírta elkerülni az egyenes nyilatkozatot a jövőjükkel kapcsolatban. De hát könyörgöm, alig pár hónapja ismeri Annát és bár fergetegesek együtt az ágyban, azért ez még nem elég indok egy házasságra. Még olyan sok mindent nem tudnak egymásról, a családjaikat sem ismerik, Anna helyzete is több, mint bizonytalan, mert eltartott nem akar lenni, munkát meg ki tudja, mikor talál majd. Bár, megígérte, hogy nem teszi, de úgy döntött, pár apró lépést mégis megtesz az ügy érdekében, majd legfeljebb úgy intézi, hogy a lány ne jöjjön rá. 

Nem kell kapkodni! – intette magát. Hamarosan úgyis elutazik Torontóba a legújabb filmje forgatására. A Linwood Barclay: Ne fordulj el! című regényén alapuló izgalmas történetben lesz egy felesége és egy kisfia. Mindketten eltűnnek majd, s miközben őket keresi, kiderül, hogy az asszony nem is az, akinek ő annyi éven át ismerte. Az igazi Janet öt éves korában meghalt. Akkor kivel él együtt lassan hat éve, és ki szült neki egy tüneményes kisfiút? És hova tűntek egy verőfényes nyári napon a Five Mountains vidámparkból? És egyáltalán, miért történnek vele ezek a szörnyűségek és választ kap-e a kérdéseire valaha?… Most valahogy olyan érzése volt, hogy amíg a filmbeli kérdésekre keresik majd a stábbal közösen a választ, talán a saját életével kapcsolatban is sikerül megtalálnia azokat.