Perlekedők 37.

-Nem merek itt maradni mert akkor holnap tuti lekésem a gépet – húzkodta magára Robert a ruháját. Anna az ágy közepén ülve nézte, ahogy minden ruhadarabbal kicsit eltávolodik tőle a férfi. Hirtelen zavarni kezdte a saját meztelensége és a párnája alól előkapott egy agyonmosott pólót és belebújt. A férfi éppen megfordult és egy halvány mosollyal a szája sarkában konstatálta, hogy egy baseballsapkás óriási béka virít a lány formás testén.

-Az elvarázsolt királyfi, hm? – biccentett a hálóingként funkcionáló óriási, kinyúlt pólóra, aztán teljesen elgyengült a kócos, szerelemtől fáradt lány láttán, akinek a szemében már ott csillogott az elválás szomorúsága. … -Itt hagyni sem tudlak, mert ki tudja, innen hova viteted magad holnap reggel a taxissal… - mormolta halkan, aztán visszatérdelt Anna mellé az ágyba és még egy csókot nyomott a szájára. A lány átölelte a nyakát és szorosan belecsimpaszkodott.

-Nem megyek sehova, esetleg a hétvégén haza, hogy kikaparjam a nővérem szemét ezért a szemét húzásáért.

-Biztos nem rosszindulatból tette – simított végig a lány arcán a férfi. -De azért alkalomadtán én is szívesen megfojtanám, amiért majdnem sikerült minket szétválasztania. Azt még meg is érteném, ha a féltés vitte volna rá, de elvett az életünkből egy egész hetet, megjáratta velünk a poklot, szóval, szerintem is jogos, ha ezt a fejére olvasod.

-Mielőtt elmész, lehet még egy kérésem? – nézett rá Anna egy csábos szirén pillantásával és Robert már-már gombolni kezdte az ingét, de Anna nevetve a gitárjára mutatott. –Aláírnád a gitáromat?

-Mi van? Híres emberek aláírásait gyűjtöd, kislány? – vigyorgott Robert, de azért felemelt a lány asztaláról egy alkoholos filcet és az ölébe vette a gitárt. Néhány lendületes mozdulat után visszafektette a tokjába.-Majd ha elmentem, megnézheted. - Megcsókolta még egy utolsó, hosszú, édes pillanatig, aztán lefejtette magáról a lány meglepően erős karjait, amikkel satuként szorította a nyakát.

-Maradj itt, ne is kísérj ki! Viszont a telefonodat ne hagyd el, töltsd fel és tartsd magadnál… rosszul tűröm, ha nem tudlak elérni. Még a végén repülőre ülnék és jönnék is vissza, hogy újra előkerítselek. Értve vagyok?

-Ne adj ötleteket!- kuncogott a lány. -Mert a végén a kártérítéseidre menne el a nehezen megkeresett pénzed. Próbálj meg koncentrálni, ígérem, én nem vonom el a figyelmed a munkádról. Megtanultam a leckét.

Erről Robertnek eszébe jutott a legutóbbi koncentrációs hiánya és megrebbent a keze, ahogy Anna ajkát simogatta.

-Nézd, az előbb egy kicsit elfeledkeztünk magunkról odabent a fürdőszobában. Ha bármi történne, amiről tudnom kell, nem hallgatod el, rendben?!

Anna zavartan nézett rá. –Nem egészen vágom, mire gondolsz éppen…

Robert elpirult, ahogy próbálta a mulasztását a lány nyakába is varrni: -A kádban nem volt nálunk zokni, te kis rámenős, és nem hiszem, hogy elég óvatos voltam, merthogy melletted koncentrálni reménytelen, szóval, ha…

-Ja, hogy aaaz… - pirult el Anna is. –Nem hiszem, hogy gond lesz, nyugi, de ha mégis, ígérem, nem titkolom el. Egy Steinlöchner már eljátszotta ezt veled, a másik nem tenné meg soha, bízz bennem! 

-Oké! Anna! Vigyázz magadra! És hívj, írj vagy bármilyen módon, de  kommunikálj velem, kérlek! Még nem tudom, mikor tudok elszabadulni, de jövök vissza, ahogy tehetem. Szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek! Nem lesz semmi baj, nyugi!

-Rendben. … És ne hagyd, hogy George kihasználjon! Jó vagy, fizesse meg rendesen, hogy feldobod a forgalmát… már csak azért is, hogy minél előbb összejöjjön a repjegy ára! – csókolta meg még utoljára, aztán minden akaraterejét összeszedve gyors léptekkel kiment a lakásból és hagyta, hogy a biztonsági ajtó halk kattanással bezáródjon mögötte.

Anna abban a pillanatban a gitárhoz lépett és szerelmes mosollyal nézte az írást: Gondolj rám, valahányszor a kezedben tartod, gondold, hogy engem ölelsz! R … aztán a férfi illatát még őrző kispárnát magához ölelve összegömbölyödött, és egy boldog mosollyal az ajkán tervezgetni kezdett.

*

Egy hét telt el csak azóta, hogy Los Angelesbe megérkezett, de mintha maga lett volna az örökkévalóság. Annával alig tudtak beszélni az időeltolódás és mindkettőjük hektikus időbeosztása miatt. De azok a beszélgetések voltak a nap fénypontja. Érzelemtől fűtött, legtöbbször forrón erotikus, ritkábban aggodalmas beszélgetések.  Nagyon hiányzott neki a lány, és ma Jackson sem kegyelmezett, alig lépett be a házuk ajtaján, töviről hegyire kifaggatta,  hova fajultak az események a távozása után. A meséléstől pedig olyan vágyakozás fogta el Anna után, hogy képes lett volna egyetlen éjszakáért átrepülni az óceánt. 

Ami meglepte, hogy Sheila milyen jól tájékozott volt. Szemrehányóan nézett a barátjára, aki némi vállvonogatás után átölelte a felesége vállát.

-Majd megérted, ha megnősülsz… egyébként nem mondtam semmit Sheilának, csak olvastak ezt-azt, én meg csak szóba hoztam a nevedet és ebből aztán szépen össze is rakták a történetet.

-Olvastaaak, raktááák? – mégis, még ki a fene tud róla? – húzta fel a szemöldökét idegesen Robert, mire Sheila mentegetőzve megrántotta a vállát.

-Nyugi! Csak Nikkivel beszéltünk a dologról, ő olvasott arról is, hogy Budapesten micsoda kalandba keveredtél, és …

-Nikki? – hördült fel Robert. –Pont Nikki? Jézus, az első dolga lesz Kristen orra alá dörgölni, csak hogy lássa, régen is volt rajta kívül élet, és hogy törlesszen… 

-Akkor tényleg igaz? – nézett rá kíváncsian Sheila és Robert meg tudta volna fojtani a barátját, amiért elpofázta a titkát. Nem mintha ő maga nem mondta volna el másnak is, de abban biztos volt, hogy Deantől és Tomtól, meg persze a srácoktól nem megy tovább, de Sheila és Nikki… innen már tényleg csak egy lépés, hogy a híradóba is bekerüljön. Aztán mintegy beletörődve, hogy egy nő, egy valószínű hírharang is tud már a dologról, csendes vallomásba kezdett, … mert addig is Annáról beszélhetett.

*

Anna befejezte a műsorát a Black Catben, ivott egy nagy pohár ctiromos vizet, amit George már mosolygó arccal nyújtott feléje az utolsó szám után, aztán indult is hazafelé. Számtalanszor előfordult már, hogy hívták, maradjon… udvarolgattak neki, de ő néhány kedves mondattal mindig kimentette magát és a kint várakozó taxihoz sietett. Nem volt különösebben nehéz hűnek maradni Roberthez, mert senki, még Marcus barátja sem mozdított meg benne semmit. Hiába voltak a külsejét, játékát dicsérő bókok, minden fellépés után megitta a frissítőjét, aztán kocsiba ült és meg sem állt hazáig. Ott aztán kedvére álmodozhatott Robertről, akinek úgy tűnt – nem létezik konkurenciája.

Ma este is kapott néhány diszkrét és jónéhány kevésbé diszkrét ajánlatot, de már tudta, hogy ez csak játék, és senki nem fogja rosszul érezni magát a visszautasítása hallatán. Így aztán mosolyogva lépett be a lakásba és már messziről vidáman köszöntötte az apját:

-Szia apa! Megjöttem! – aztán a hangja elhalt a váratlan látogató láttán, aki az apjával üldögélt a nappaliban. Szó nélkül odalépett hozzá és lekevert neki egy pofont. A hirtelen beállt csendben nagyot szólt a csattanás és meglepett mindenkit, még Annát önmagát is, hogy ilyen dühkitörésre, egyáltalán, hogy tettlegességre képes. Az apja felháborodva pattant fel, hogy közéjük álljon: -Anna! Mi ez? Megőrültél?

-Kérdezd csak meg tőle! – sziszegte a kisebbik lánya olyan gyűlölettel a hangjában, hogy a férfi szinte lemerevedett. Amióta csak megszülettek, a lányok mindig szoros véd- és dacszövetséget alkottak mindenki mással szemben. Soha… de tényleg soha, egész eddigi életükben nem emlékezett rá, hogy egymásnak estek volna. 

-Hogy mertél beleavatkozni az életembe? Az övébe… A magadét elszúrhattad, de az enyémet nem hagyom! – kiabálta Anna könnytől fuldokolva a nővérének, aki lassan felemelte a kezét és megsimogatta az égő vörös foltot az arcán.

-Tudom, hogy nem lett volna szabad, de akkor ez tűnt az egyetlen jó döntésnek. Te elmenekültél, és én azt hittem, így akarod megúszni a fájdalmas búcsúzkodást, mert tisztában vagy vele, hogy ez egy halvaszületett kapcsolat.

-Ez nem volt halvaszületett, mint ahogy az a gyerek sem lett volna az… - kiabált Anna, aztán már kissé későn észbekapva elfojtotta a mondat végét, de már ennyi is elég volt, hogy az apjuk, aki eddig értetlenül hallgatta őket, felkapja a fejét.

-Gyerek? Milyen gyerek?

-Apa, most ne! – emelte fel a kezét Adél, aztán a huga szemébe meredve beszélni kezdett.

-Azért jöttem, mert közben megtudtam, hogy ő is ide jött, nem Los Angelesbe.

-Kösz, már rég elment; és csak a vakszerencse állt mellettünk, hogy az utolsó este összefutottunk a városban.

-Anna! Lehet, hogy jobb lett volna, ha mégsem találkoztok. Hidd el nekem, hogy amikor eljöttél, te igenis jól döntöttél. Nem a legelegánsabban, de jól. Robertnek van egy élete, amiről semmit se tudsz. A forgatások és fotózások során számtalan nővel hozza össze a sorsa. Válogatott szépségekkel. Nem mintha te nem vehetnéd fel velük a versenyt – emelte meg a hangját, ahogy a huga közbe akart vágni – de te nem vagy ott, ahol a kísértések.

-Szép véleménnyel vagy róla, mondhatom, … csak azért, mert egyszer megtette, még nem biztos, hogy állandóan …

-Honnan tudod, hogy csak egyszer tette meg? - nézett rá Adél egy lapos pillantással.

-Na, most már megtudhatnám, hogy miről beszéltek? – csattant fel az apjuk és közéjük állt, hogy valamelyik lányából most már valami magyarázatot csikarjon ki erre a pengeváltásra. Annyira nem volt jellemző rájuk ez az éles hangú veszekedés, hogy tudni akarta, mi az, ami életükben először így közéjük állt.

-Adél és Robert ismerték már egymást korábban, és most azt hiszi, köztünk is olyan szalmaláng szerű dolog ez, mint őközöttük volt. – motyogta Anna és nem akart tudomást venni a nővére elsápadó arcáról.

-Micsoda? – hördült fel az édesapjuk. –De hát mikor? Soha nem mondtad… És most mi történt, amiért itt tépitek egymás haját? … Jézusom, lányok! Csak nem vagytok féltékenyek egymásra?

-Nem! – kiáltották egyszerre kétfelől a lányai, mire a papa lemondóan felsóhajtott:

-Azt hiszem, élni fogok Maurice Legrand meghívásával. Régen Párizsban volt kereskedelmi tanácsos és egy éve Los Angelesbe költözött. Állandóan hív, hogy látogassam meg… azt hiszem, megnézem én magamnak ezt a pasit, aki pont az én lányaimat szédíti. Alkalomadtán lenne hozzá pár keresetlen szavam.

-Apa! Eszedbe ne jusson! – sóhajtott Anna és szemforgatva nézte a nővérét. Szegény Robert! Ha a papa rászáll, lehet, hogy inkább világgá megy.