Perlekedők 41.

Anna hallgatta, ahogy odabent megnyitja a férfi a csapot, aztán kinyitotta a sporttáskát és kivette a legfelső pólót, aztán lassú mozdulatokkal kigombolta a ruháját és hagyta a földre csúszni. Az élénkzöld anyag zöld pázsitként hevert a bokája körül.  Egy pillanatra tétovázott, aztán kipattintotta a melltartó kapcsát és a ruhára ejtette azt is. Ujjait a bugyi széle alá dugva nagyot sóhajtott, aztán megállt a mozdulat közben és magára kapta a pólót. Egy pillanattal később már be is csusszant a takaró alá.

-Ez gyors volt! – szólalt meg Robert az ajtófélfának dőlve. –És nagyon izgalmas, ahogy lecsúszott rólad az a rongy. De a végén mintha egy kis tétovázást láttam volna…

-Nem kellett volna leskelődnöd! – vonta meg Anna a vállát és hátat fordított a férfinak.

-Kár lett volna kihagyni! Nem is sejted, milyen elbűvölő vagy, amikor fogalmad sincs róla, hogy figyelnek, és mégis minden mozdulatod maga a tömény erotika. A bőröd arany színben ragyog, nem olyan hóka, mint a filmvilágban a nőké. A hajad szinte fekete ebben a gyenge fényben. Olyan vagy, mint egy keleti hercegnő. Szinte sajnálom, hogy ilyen hamar véget ért a show. Bármeddig  el tudtam volna nézni…

-Fejezd be! Ezzel úgysem tudsz levenni a lábamról! – suttogta Anna zavartan.

-Ne menj sehova, azonnal itt vagyok! – motyogta halkan a férfi és Anna összerezzent, ahogy a farmer zipzárjának jellegzetes hangját hallotta, ahogy Robert vetkőzni kezdett. A vetítés azonnal megkezdődött lehunyt pillái mögött. Dehogy akart ő elmenni! A férfi sikeresen belekavart a tervezett mámoros éjszakába, de ettől még itt volt vele, és pillanatnyilag ennyinek is elégnekkell lennie. Utálta, hogy érzelmileg máris függésbe került, de legalább volt annyira őszinte önmagához, hogy elismerte és nem tagadta. Bármit megtett volna, hogy újra érezze a férfi szerelmének megannyi apró jelét… akár még erről a Camille-ről is hajlandó lett volna megfeledkezni… de aztán egy keserű sóhajjal beismerte, hogy ez nem lesz könnyű. 

Ez a szenvedélyes ámulat, ahogyan a férfi a szépségéről beszélt már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy megadja magát. Hanyatt fordult és felhúzta magát az ágyban. Éppen időben ahhoz, hogy hallja, odabent elzárták a csapot. Tudta, hogy csak egyetlen perce van arra, hogy döntsön, marad vagy elmegy, de ez nem volt igazi választási lehetőség, mert maradni akart.

Nem lett volna egy perce sem, mert az ajtó szinte azonnal ki is tárult és ott állt Robert egyetlen szál törülközőt tekerve a csípője köré. Hajából még csöpögött a víz és a lábszárán is vizesen tapadt a szőr a bőrhöz. Anna nagyot nyelt az észveszejtő látványra. Megremegett a gondolatra, hogy a férfi meztelenül mászik be mellé az ágyba, de Robert a táskájához ment és kivett belőle egy tiszta alsót és egy pólót, aztán visszavonult a fürdőszobába. Néhány perc múlva felöltözve bukkant elő.

Toporgott kicsit az ágy mellett, aztán becsusszant ő is a takaró alá. Úgy ültek ott, mint egy idős házaspár, már csak az hiányzott, hogy valamelyikük bekapcsolja a szemben lévő tv-készüléket.

-Ez de hülye helyzet! – sóhajtott Anna és lejjebb csúszott, és egyúttal az oldalára fordult, hogy a férfit lássa. –Beszélgessünk!

-Oké! – csusszant le mellé a férfi, és a karját a feje alá téve szürke szemeivel a lányt nézte. –Tom mesélte, hogy Jamie hallott George-nál zenélni és azért vagy most itt.

-Hát, meg azért, mert az egyik énekesét baleset érte. …

-Mondtam, hogy jó vagy… nagyon jó! – suttogta halkan a férfi és ujjaival körberajzolta a lány száját.

-Hát, talán van benne valami… erre az estére legalábbis elég jó voltam. – rántott Anna aprót a vállán. –És tudod, az a legszebb az egészben, hogy azt hittem, sokkal jobban fogok izgulni. De aztán rájöttem, hogy itt nem ismer engem senki. Ha nem sikerül az este, az Jamie-nek lesz kínos, nem nekem. És ettől valahogy megnyugodtam. Én itt ma csak nyerhettem, és ez jó érzés volt. 

-Még emlékszem, hogy ez milyen érzés. – mormolta a férfi merengve. … -Akkor nem is mész vissza Magyarországra? – váltott témát hirtelen.

-Egyelőre nem akartam. Londonban jól érzem magam, George-nál jó kis estéim vannak, és néha még csodák is történnek velem, szóval, nem… még maradok. … Tudod, arra gondoltam, talán ha itt nem vallok szégyent, valaki esetleg lát bennem fantáziát és meghív, hogy itt lépjek fel… persze, ez egyetlen este után talán túlzó reménykedés volt, de örültem volna, ha egy kicsit közelebb kerülök hozzád.

-Gyere el LA-be! – robbant ki a férfiból és Anna meglepetten nézett rá.

-És mi lesz a sikátorok mélyével, hm?

-Igazából nem zenélni…persze nem tudom, hogy neked mennyire fontos a színpad, de a filmnél biztosan találnánk neked állást. Nyelveket beszélsz, szakvégzettséged van… biztosan találnánk valamit. … Rossz nélküled!

-Ez kedves volt tőled, köszönöm! – mosolyodott el Anna. Nem tudom… ez a mai este fantasztikus volt, de nyilván nehéz életforma lenne mindig a színpadon állni és az ezzel kapcsolatos dolgoknak megfelelni, fotózások, sajtó… nem igazán az én világom. De most még túl friss az élmény. Majd meggondolom. Londonban majd szétnézek a hirdetések között, bár… gondolom, van jelentkező bőven.

-Hát, tényleg van… de … biztosan tudnék segíteni, hogy …

-Nem! – csattant fel a lány. –Nem akarom, hogy mint a barátnődet, benyomj valahova, ahol eszük ágában sem volt felvenni senkit, csak neked akarnak szívességet tenni. Otthon is utáltuk a protekciósokat… sokszor még az esélyt sem adtuk meg nekik, hogy bizonyítsanak. Én nem akarom ezt átélni.

-Nem fogják tudni, hogy én vagyok a háttérben. Steph el tudná intézni…

-Nem! Robert, nem! Vagy a magam erejéből jövök, vagy maradok Londonban.

-De ez így nem élet! – nyögött a férfi és ránézett. Szürke szemében annyiféle érzelem kavargott, hogy Anna választani sem tudott, melyikre reagáljon. Robert  az ágyneműre csapva megszólalt:

-Nem ér neked ez a kapcsolat annyit, hogy te is feladj magadból valamennyit?

-Én IS? – emelkedett meg a lány hangja. –Robert! Ebben a kapcsolatban csak én adhatok fel mindent. A függetlenségemet, az önérzetemet, a biztonságérzetemet. Tudod mit nyerek vele? A kéretlen nyilvánosságot, a kitartottság érzését, olyan emberek ítéletét, akik nem is ismernek. És persze Téged. Tagadhatatlan, hogy a bónusz miatt hajlandó vagyok egyáltalán gondolkozni a dolgon, de nem akarom magamat olyan helyzetbe hozni, hogy többet veszítsek, mint nyerjek ezen az ügyön.

-Mégis… mire számítasz? Mit nyersz? – nézett rá értetlenül a férfi.

-A szerelmedet. De ha ez nem jönne össze, az annyira összetörne, hogy a darabjaimat kincskeresővel sem tudná a családom összekaparni a los angelesi beachen. A mai este után pedig tagadhatatlanul elbizonytalanodtam, miféle meglepetések érnének, ha a te felségterületeden próbálnék talpon maradni…

-Anna! Nincsenek meglepetések! Camille a múlt. Hülye ötlet volt elhívni, elismerem, de egyedül voltam és Tomék állandóan egymáson lógnak, valaki hozzám is szólt volna.

-Ez hülye duma! – tromfolta le a lány és Robert legszívesebben megcsókolta volna, olyan durcás képet vágott.  Sötét hajához egyébként is jól állt a kivágott fehér póló és mivel jóval nagyobb volt, mint a lány, a kivágás ingerlő betekintést nyújtott a lágyan ívelő halmokra… a barnára sült bőrön izgatóan ragyogott a fehér anyag, és nem akarta zavarba hozni azzal, hogy felhívja rá a figyelmét, hogy a mellbimbói majd átszúrják a vékony anyagot. 

-Tényleg az – ismerte be egy gunyoros mosoly kíséretében. –Tom egy szót sem szólt volna, ha én is Siennán lógok. Ezért tényleg nem kellett volna magammal hozni senkit.

-Nagyon vicces – vágott grimaszt a lány, de a szája sarkában ott játszott egy mosolykezdemény. -Camille egyébként se beszélgetni akart veled.

-Anna!

-Ne Annáz itt nekem! Ha valaki, hát én felismerem, ha egy liba szemet vet a pasira, akit én akarok. Camille haja kiegyenesedett, amikor meglátott, mert veszni látta a jó kis hentergést, amit konkrét ígéret nélkül is beígértél neki azzal, hogy elhívtad. Csak úgy… nosztalgiából.

Robert felült az ágyon és vigyorogva nézte a boszorkányt, aki felpaprikázva végre kimondta, hogy féltékeny, mert őt akarja, és nem hajlandó osztozni. De hiszen ezzel ő sincs másként! Még Jamie-t is orrba tudta volna nyomni, amikor az este végén egy puszit nyomott az arcára, vészesen közel a szájához. Örült a sikernek... Na ja! Akkor tapsoljon, de ne tapizza a más nőjét!

-Szeretlek! – suttogta neki csillogó szemekkel.

-Akkor sem fekszem le veled ma! – morogta Anna és alig bírta közben visszafogni a kezeit, amik önálló életre kelve már megindultak volna, hogy átöleljék a férfit és magára húzzák. Robert az éjjeli szekrényen álló rádiós órára pislogott és elvigyorodott.

-Oké, én tudok várni! – az óra ugyanis már fél tizenkettőt mutatott…. –Na, gyere! Bujj ide! Alszunk egy kicsit és elfelejtjük ezt az egészet! – simogatta meg a lány karját, aki hátat fordított neki és az ölébe fészkelte magát. 

-Tudom, miben mesterkedsz, de nem versz át! – motyogta álmosan, de Robert minden önuralmát latba vetve nem is próbálta a tudtára adni, hogy mennyire felizgatta, csak lassú mozdulatokkal simogatta a vállát, aztán le a csípőjét. Anna testéből lassan távozott minden feszültség és jólesően engedte át magát a megnyugtató simogatásnak. Amikor a digitális kijelzőn megjelent az éjfélt jelző 12.00, a lány halk szuszogással már aludt. Robert azt hitte, csalódott lesz, de csak csendes elégedettséget érzett, amiért a puha, meleg női test, az ismerős virágillattal körülölelve ott feküdt mellette. Még közelebb húzta magához, és kezét a lány szíve fölött nyugtatva lehunyta a szemét és pár pillanattal később már ő is aludt.