Perlekedők 38.

Ez a hétfő este is éppen olyan zajos volt, mint a többi és Anna most is csak a fellépés előtt néhány perccel érkezett meg. George azonban most mintha kissé idegesebben fogadta volna.

-Szia! Volt itt valaki, aki beszélni akart veled, de nem tudott megvárni, elment. Majd visszajön, azt mondta.

-Ismerem? – ragyogott fel Anna szeme, mert az első gondolata Robert volt, aztán egy grimasszal rájött, hogy már maga az ötlet is képtelenség, hiszen néhány órával ezelőtt beszéltek skype-on, és a háttérben felismerhette a férfi házának berendezését, amelyet az elmúlt napokban már volt alkalma olyan pontosan megismerni, mintha már járt volna ott.

-Személyesen nem hiszem… de most siess, pakolj le, hamarosan Te következel! – intett George a pódium felé és Anna már el is feledkezett a titokzatos látogatóról. Ha nem Robert, akkor nem is érdekes.  

A műsora alatt egy fiatal férfi érkezett két másik társaságában és az egyik hozzá legközelebb eső asztalhoz ültek. Merőn figyelték minden mozdulatát, ujjukkal az asztalon dobolták a ritmust és az utolsó szám után összedugott fejjel sugdolóztak, miközben ő hátravitte a gitárt. Kifelé jövet George már várt rá, és a nemrégiben érkezett trióhoz vezette a lányt.

-Hát, ő Anna! – mutatta be őt . –Ugye, hogy nem túloztam? Megvan hozzá a hangja és a megjelenése is.

Anna értetlenül kapkodta a tekintetét, mire a sötét hajú, fiatal férfi felállt és a kezét nyújtotta.

-Jamie Cullum vagyok. … és hogy ne is húzzam az idejét … lenne kedve nekem vokálozni,Anna?

-Jamie, ő önálló számnak is elég jó. – szólt közbe George

-Jó lenne, de még nem tart ott, mert nincs elég gyakorlata, és most nem is arra van szükségem. De ha vokálozik, onnan egyenes az út egy önálló számhoz, sőt … egy duetthez még szükségem is lehet rá. 

-Bocsánat! – vágott közbe Anna, kezével jelezve, hogy időt kér. A férfiak vitájából érezhető volt, hogy valami fontos és jó dologról van szó, de már kellőképpen felcsigázták az érdeklődését, hogy valami konkrétumot is halljon, mert egyelőre csak zavaros katyvasznak tűnt a beszélgetésük.

-Ahogy elnézem, nem ismer… - jegyezte meg fanyarul a férfi, és Anna egy bocsánatkérő mosollyal vállat vont.

-Egy ideje eléggé el voltam foglalva, de ha ad pár percet, bepótolhatom a mulasztást. Gondolom, a Youtube jó barát, és pillanatokon belül mindent tudni fogok, amit tudnom kell.

-Hát, tegye azt! Addig is a lényeg: Fiona, az egyik háttérénekesem eltörte a lábát és nekem a hétvégén New Yorkban kell fellépnem. Kell valaki, aki nem szúrja el, és George szerint magánál jobbat ilyen rövid idő alatt úgysem találok. Ha bele mer vágni, akkor még ma átküldöm a számokat, holnaptól akár próbálhatunk is…

Anna sokkoltan meredt az előtte álló fickóra, igazi fellépés nagy közönség előtt? Ráadásul New Yorkban? Aztán George-ra nézett, aki biztatóan ráhunyorgott.

-Hááát, tulajdonképpen miért is ne… ha úgy érzi, megfelelek… akár… - habogott, és közben remélte, hogy a fickó ennyiből is megérti, hogy boldogan elfogadja az ajánlatát.

*

Anna ült a laptop előtt és a már ismerős fickó ujjait bambulta, ahogy fürgén játszottak a billentyűkön és a kellemes hangot, ahogy énekelt. Némelyik számot ismerte jól, még néha ő maga is énekelte, de tegnap este fogalma sem volt róla, hogy George csehójában ez a fickó állt előtte. Most egy kicsit szégyellte magát a bambaságáért. Csoda, hogy a fickó nem sértődött meg, hiszen elég nagy név a pályán ahhoz, hogy ismerjék a nevét, főleg egy olyan valaki, aki énekelni akar. Amikor végre képes volt elhinni, hogy a csoda, hogy éppen őrá esett a választás, valóság, megrettent a kihívástól, és még mindig nem jutott dűlőre, hogy Robertnek beszéljen-e róla. Majd inkább utólag számol be róla, ha nem lesz belőle valami egetverően nagy blama. Írt ennek a Jamie fiúnak, hogy boldogan énekelne vele és egy órán belül küldönc érkezett kottákkal, cd-kkel, valamint egy végeláthatatlan e-mail rengeteg instrukcióval. A pasi biztos volt benne, hogy  vállalja, csak a jelzésére várt, hogy úgy nézzen ki, ő döntött. Ezt máris értékelte benne. 

Vokál? Hát, valahol el kell kezdeni és végül is, talán ez lehet a kiugrási lehetősége… ha semmi másra, arra biztosan jó lesz ez az alkalom, hogy ismeretségeket kössön. Talán New Yorkban felfigyel rá valaki, munkát ajánl és akkor máris közelebb lehet Roberthez egy óceánnyival. Elvigyorodott, ahogy arra gondolt, hogy szakmai kérdésben is ennyire a szíve legyen a tanácsadó. 

Felhívta George-ot és megköszönte, hogy közbenjárt az érdekében, ő pedig a bajsza alatt dörmögve, semmiségnek nevezte a dolgot, mondván ő éppen csak megemlítette a nevét. Jamie nyilván nem ajánlotta volna fel a munkát, ha nem tetszik neki, amit hall és lát, úgyhogy bízzon egy kicsit magában, aztán ott a messzi New Yorkban ne hozzon rá szégyent, mutassa meg a lázadó gyarmatiaknak, hogy még mindig London a zene szülőföldje. Anna némi zavart csönd után megjegyezte, hogy ő maga sem londoni, de George letorkolta: nem ez a lényeg, Londonban bontogatja a szárnyait és New York örüljön, hogy odamegy. 

Ennyi hazafias megnyilvánulás után Anna nevetve kérdezte meg a bozontos bajszú bártulajdonost, hogy akkor nem haragszik-e sok honfitársára, hogy az óceánon túl énekelnek és játszanak filmekben, színdarabokban, mire George vidáman dünnyögött bele a telefonba: A bolond gyarmat nem is sejti, hogy most hódítjuk meg végleg. …

*

Tom kinyomta a telefont és Siennára nézett.

-Van kedved eljönni Jamie koncertjére? Vasárnap lesz. És a srác olyan sztorit mesélt, hogy haljak meg, ha nem hiszek mostantól a tündérmesékben. Fel kell hívnom Robot, hogy jöjjön el ő is, de jó lenne, ha nem szólnám el magam, mert a srác álla tuti a padlót fogja súrolni.

-Lehetne úgy beszélgetnünk a dologról, hogy értsek is belőle egyetlen árva szócskát is? – nézett rá gunyorosan az asszony, miközben Marlowe szájába próbálta kormányozni a főzelékes kanalat. 

-A lényeg, hogy vasárnap este koncertre megyünk. Te gondoskodj bébiszitterről, én meg megpróbálom rábeszélni ezt a majmot, hogy eljöjjön… úgy, hogy közben a lényeget elhallgassam előle. Azt hiszem, Marlowe lesz a csalétek. Jobban bele van esve, mint a korban hozzáillő csajokba.

-Na, azért úgy tűnt, az a magyar lány eléggé elcsavarta a fejét. – dünnyögte Sienna, mire Tom arcán valami már-már ördögi vigyor terült el, de szótlanul a barátja számát tárcsázta.

*

Robert kissé értetlenül hallgatta Tomot. Olyan vehemensen próbálta rábeszélni, hogy a hét végén New Yorkba utazzon, hogy az már-már gyanus volt, csak még arra nem tudott rájönni, miért. De végül is, miért ne… még mindig jobb, mint itthon ülni és önmagát sajnálni, amiért egyedül van. Anna a legutóbbi levelében azt írta, hétvégén nem lesz elérhető , munkája van, majd mesél… kösz, …majd…  Amúgy a Jamie Cullum koncert jó ötletnek tűnt, és ha már New Yorkban lesz, akkor legalább beválthatja a Camillának tett korábbi ígéretét is, feltéve, ha a lány ráér.

*

Tom felszisszent, ahogy az érkező párost meglátta. Rob és a csinos szőke lány látványa most nem töltötte el örömmel. Ismerte a lányt, hiszen látta ő is a reklámot, amit együtt forgattak Robbal, hallotta a bulvárhíreket, miszerint egy ismert modell összejött a barátjával és állítólag roppant elismerően nyilatkozott a szexuális kompetenciájáról, de hát ezek lassan egy éves sztorik voltak, nem gondolta volna a legmerészebb álmaiban sem, hogy Rob vele fog felbukkanni a koncerten. Pont ezen a koncerten!  A nagy meglepetés a végén botránnyá fog változni, bassza meg! Jobb lett volna inkább elmondani neki, hogy miért fontos, hogy itt legyen ma este! 

-Szasztok! – motyogta zavartan az érkezőknek és úgy megszorította Sienna kezét, hogy az felszisszent.

-Sziasztok! – mosolygott Rob, aztán bemutatta a lányt, akivel érkezett. –Camille Rowe… Ők pedig a barátaim, Tom Sturridge és a felesége Sienna. Marlowe, a tündéri lányuk meg a menyasszonyom, de ő már biztos alszik ilyen késői órán.

-Ja, a menyasszonyod már alszik – motyogta Tom és Robert értetlenül nézett rá. –Mi a baj? Nem húztam fel a sliccem? – vigyorgott, mire Tom megforgatta a szemét.

-Figyelj, mindjárt kezdődik, nem hozunk a lányoknak valamit inni? – nézett erre az idiótára jelentőségteljesen, és kivételesen Robertet nem kellett a fülénél fogva magával rángatnia.

-Jártok? – bökött a fejével a hátuk mögé, ahogy a vip-bárhoz araszoltak a sűrű tömegben.

-Mi? Ja, Camille? Nem, csak nem akartam egyedül jönni, ő meg ráért. Annával járok, ha még emlékszel…

-Hát, ez az … én még így emlékeztem. Akkor mit kapaszkodtok itt egymás kezébe, mintha együtt lennétek?

-Most meg mi bajod van? Megfogtam a kezét… vagy ő az enyémet… ennyi… baj, hogy elhoztam?

-Hát, őszinte legyek? Lehet, hogy nem ma kellett volna társaságra vágynod…

-Miért, mi van ma? – forgatta meg a szemeit Robert, aztán lerázta a sörhabot az ujj

airól, ahogy a puha műanyagpoharat kicsit megnyomva egy adag végigfolyt a kézfején, be a farmerdzseki ujja alá. A színpadon feldübörgött a zene és a nézőtéren felsikoltottak az első rajongók, ahogy Jamie megjelent. Hihetetlen micsoda kölyökképe van még mindig – fintorgott Robert, ahogy a nála hét évvel idősebb fickót nézte. A zongorához ült és irigylésre méltó könnyedséggel játszani kezdett. Aztán belekezdett az első számba és pont amikor a poharat Camille kezébe nyomta, a háttérben felszállt a színpadi füst és a vokál két tagja láthatóvá vált a nézők számára is. Robert éppen egy nagyot kortyolt a poharából, amikor összehúzott szemének a jobb oldali lány ismerőssé vált… túlságosan és fájóan ismerőssé… ez egész egyszerűen nem lehet igaz…

Fuldokolva, köhögve törölte a szájáról a sörhabot, miközben Tom grimaszolva csapta hátba.

-Bassza meg, legalább szólhattál volna! – motyogta Robert. –Mert te tudtad, mi? De hát hogy a fenébe…?

-George szólt Jamienek, amikor kiderült, hogy az egyik énekese eltörte a lábát, aztán Jamie meghallgatta és felajánlotta neki a melót. Ő meg persze nem utasította vissza. Egyrészt mert hülyeség lett volna, másrészt meg meg akart lepni a hírrel. … Én Jamietől hallottam először, hogy valami külföldi csajt hallott George-nál zenélni, aztán Anna is megkeresett, hogy szerintem megpróbáljon-e elhívni? Én meg azt mondtam, majd én hívlak, legyen meglepetés, de most félek, kicsit visszafelé fog elsülni az egész, mert te magaddal hoztad ezt a csajt. Ráadásul pont őt…

-Mi az, hogy pont őt? Mennyivel rosszabb Camille, mint bárki más?

-Rob, basszus, azt a reklámot nyilván ismeri Anna is,meg a híreket is, hogy ti magánemberként is rendesen gyűrtétek a lepedőt. Aztán most itt álltok egymáson lógva,… szerinted mégis mit fog képzelni?

 -Mit, mit? Hogy elhoztam magammal egy barátomat is. Csak nem hiszi rólam, hogy mellette még mással is kavarok…

-Vele se kavarsz. Ő odaát van, te meg itt… Ebbe akármi is belefér… mármint képzelgés szintjén. És a nők fantáziája, mint tudjuk ... 

-Mi a túrót sutyorogtok már annyit? – bökte oldalba őket Sienna és Camille is úgy nézett rájuk, mint aki roppant udvariatlan dolognak tartja, hogy a két pasi egymással van elfoglalva, nem velük.

-Semmi, nem érdekes… - mosolygott Tom a feleségére, aztán megragadta a kezét: -Nézd, ott van Michael, köszönjünk oda neki, rendben? – rángatta magával az értetlenül utána botladozó asszonyt, miközben még odasziszegett a barátjának: -Tisztázd Camille-el is, hogy mi a szitu, mert ebből így csak botrány lesz!