Perlekedők 44.

-Apa! Ezt egész egyszerűen nem tehetted! – állt csípőre tett kezekkel, felháborodva az apja előtt Anna. A férfi kedvtelve nézte a kisebbik lányát, aki így dühösen kápráztatóan gyönyörű volt. Szinte már-már túl szép ahhoz a hollywoodi bájgúnárhoz. Na jó, most igazságtalan volt. A srác kifejezetten szimpatikus volt, sokkal rosszabbra számított. És nyilvánvaló, hogy ez a kis fruska bele van gabalyodva rendesen. 

-Miért? A lányom vagy, aggódom érted, a nővéreddel pedig olyan cirkuszt rendeztetek, hogy valakitől magyarázatot kellett kapnom a dologra. Egyébként meg nem volt semmi probléma. Együtt vacsoráztunk, udvariasan elbeszélgettünk, mind a ketten megnyugodtunk, hogy ha nem vagyunk veled, akkor is azért jó kezekben vagy.

-De akkor is... mit fog most gondolni? Egyébként meg ismerem a nyugodt tárgyalási módszeredet, olyankor az ember mindig úgy érzi, hogy valami disznóságot követett el, még akkor is, ha kivételesen nem. Még jó, hogy nem fogtál rá puskát, hogy kérje meg a kezemet... 

Amikor az apja jelentőségteljesen hallgatott, ijedten nézett fel rá. –Mondd, hogy nem mondtál neki semmi ilyesmit!

-Hááát, konkrétan nem így fogalmaztam meg, de azért javasoltam,  hogy gondolkodjon el, mit vár ettől a kapcsolattól hosszú távon.

-Jézusom! Apa! ...  És mit mondott? – szökött szárba azonnal a kíváncsisága.

-Hogy még csak most ismerkedtek, és ebből még akármi is lehet.

-Na, jellemző, pasi… ha nem szarta össze magát első ijedtében, akkor terel és jó, ha nem menekül azonnal. … És mi van, ha én nem is akarnék hozzámenni?

-Drága gyermekem, az már a te dolgod, bár, nem olyannak ismerlek, aki csak cicázik a férfiakkal; de amúgy … egy férfi tudja, hogy mit akar! És ha tudja, akkor viselkedjen tisztességen...

-Oké, apa! Akkor ha Rob nem fogadja a telefonhívásomat, akkor tudjam, hogy a frászt hoztad rá és világgá futott?

-Nem nézem olyan menekülős fajtának. De ha mégis az lenne, akkor meg sem érdemel téged. – zárta le a vitát az apja; és Anna felballagott a szobájába, hogy kiderítse, Rob vajon tényleg nem az a menekülős fajta-e.

*

-Hogy megy a forgatás? – kérdezte Anna pár nappal később az ágyán hasalva, lábaival kalimpálva, de még a saját számára is nyilvánvaló volt, hogy a kérdés elég lapos és érdektelen volt. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerül vele elterelni a férfi figyelmét a legújabb húzásáról.

-A forgatás megy, azzal nincs baj – válaszolt hasonlóan kelletlen, kimért stílusban Robert. Aztán megköszörülte a torkát.

-Anna! Te is tudod, hogy én is tudom,… sumákolsz… Steph azt mondta, hogy nagyon visszafogottan ugyan, de roppant határozottan visszautasítottad az állást, amiről írt neked. 

-Robert! Megmondtam, hogy nem kell protekció. Találtam pár állást és elküldtem az önéletrajzomat. Hamarosan válaszolniuk kell. Hagyd, hogy magam intézzem az ügyeimet, nem kell dadus! Egyébként sem utasítottam vissza, hanem azt mondtam, hogy majd átgondolom.

-Hát, én nem egészen így hallottam. Steph szerint a telefon elég egyértelműen közvetítette az érzelmeidet, annak alapján pedig szinte látta, ahogy bemutatod a középső ujjadat.

-Sose tennék ilyet! – csattant fel a lány és közben mélybordó színt öltött az arca, mert valóban – ha nem is mutatott be, de gondolatban megtette. –Nézd Rob, csak a hülye nem tenné fel a kérdést, hogy ki ez a csaj, aki ismeretlenül is ilyen jelentős munkához jut, ott, ahol mások évek óta várnak a lehetőségre. Én pedig nem akarok a protekciós stigmával nyitni abban a városban. Oké, hogy nyilván az egész filmipar így működik, de egy fiatal lány a semmiből előkerülve… óhatatlanul is nyomozni kezdenének, hogy ki áll mögötte…

-Én csak szeretnék veszettül mögötted állni… most éppen… - nyögött fel a férfi, és Anna a teste mélyéig megborzongott a vágyakozó hangtól.

-Ne kezdj olyasmibe nagyfiú, amit nem fogsz végigcsinálni! – búgott érzékien a telefonba, mire a férfi a túloldalon elnevette magát:

-Telefonszex? … Csináltál már ilyet?

-Még nem, de azt mondják majdnem olyan jó, mint az eredeti – vigyorgott magában Anna, ahogy ujjai bekúsztak a pólója alá és végigsimított a testén. Az érintés még csak a közelében sem járt annak, mint amikor Robert keze siklott fel-alá a meztelen bőrén. –Úgy érzem, átvert, aki ezt mondta – mormolta bele a telefonba, mire a férfinak elakadt a hangja.

-Hééé, kislány, kezdjek féltékenykedni az ujjacskáidra?

-Ne,… sokkal ügyetlenebbek, mint a tieid – motyogta a lány, és lehúzta magán a korábban feltolt pólót. 

A vonal tulsó végén tisztán lehetett hallani, ahogy a férfi nagyot nyel, amint maga elé képzeli a látványt.

-Lehet, hogy csak az a baj, hogy közben nem hallod, amit mondani szoktam. – mormolta.

-Nem akarlak kiábrándítani, de szerintem olyankor sem szoktam hallani, amikor itt vagy. – húzta Anna.

-Akkor mi a fenének dumálok neked egész idő alatt? – vigyorgott a férfi.

-Nem tudom, de szeretem hallani a dörmögésed… nekem annyi is elég. – duruzsolta érzéki hangon a lány.

-Ilyen alapon akár egy macival is összebújhatnál, dörmög az is – grimaszolt a férfi.

-És szőrös is – replikázott a lány, mire Robert hangosan elnevette magát.

-Hát, életem, ez nem az a tipikus telefonszex, amiről már annyi szépet és jót hallottam. Ezt még mind a kettőnknek gyakorolni kell. De erre most sajnos nincs időnk, mert nekem mennem kell, már kétszer beszóltak, hogy kaparjam össze magam. Úgyhogy menj most szépen aludni, hogy holnapra szép legyél és kipihent… hogy a vendégedet kellő lelkesedéssel tudd fogadni!

-Vendégemet? Miféle vendégemet? … Csak nem jössz? – élénkült meg a lány hangja a hirtelen rátörő reménykedéstől, mire Robert kuncogni kezdett odaát.

-Sajnálom, de nem igazán… Csak ha jól számolom, akkor holnapra úgyis kivonod magad a szexforgalomból. Már, ha szabályos időközönként szokott megjönni.

-Jaaa, hogy aaaz? Basszus, hogy gondolhatsz még erre is? Még én is elfeledkeztem róla. – ismerte be pirulva Anna.

-Csak mert a legutóbbi alkalom elég emlékezetes volt – suttogta halkan a férfi, mire Anna a bokájáig elzsibbadt az emlékezéstől. Az utolsó new yorki napjukra utalt a férfi, amikor egy végigszeretkezett éjszaka után a frász jött rá, hogy kárt tett a lányban.

-Pontos, mint egy Rolex, kösz, hogy emlékeztetsz rá – motyogta zavartan, miközben egy távcsókot próbáltak realizálni az okosnak nevezett telefonnal. Lehet, hogy okos volt, de a csókot nem tudta kellő élethűséggel továbbítani, ezen a tervezőknek még erősen törniük kell a fejüket.

Aztán úgy alakult, hogy másnap korán reggel mégis elbizonytalanodott annak a bizonyos svájci óraszerkezetnek a megbízható pontosságával kapcsolatban.

*

Görnyedve hajolt a wc fölé és éppen a gyomra tartalmától szabadult meg, aztán reszkető térdekkel felállt és a mosdóra támaszkodva kiöblítette a száját és megmosta a frissítő vízzel az arcát. Kezeit a hasára simítva várta a jellegzetes görcsöt, amit Robert előrejelzésének megfelelően időszerűnek érzett. De görcs nem jelentkezett, sőt az előbbi megkönnyebbülés után mintha még éhes is lett volna, bár egy halvány émelygés még mindig mocorgott a háttérben. Egy jó kis reggeli hányás… a menzesze meg késik… újra megsimította a hasát, aztán a tükörbe nézve elfintorodott. Robert azt fogja hinni, hogy átverte azzal a gyógyszerszedéssel… Ez az egyetlen gondolat idegesítette, az már korántsem, hogy esetleg egy apró pötty osztódik viharos sebességgel a szíve alatt. Egy gyerek Roberttől mindenképpen csodás dolog lenne, és ha a férfi még nem érzi ehhez elég érettnek magát, az sem probléma, ő  egyedül is meg fog birkózni a feladattal, még ha a new yorki alkalmi bébiszitterkedés nem is éppen erre engedett következtetni. Mindenesetre nem akarta elkapkodni a következtetést, ezért aztán – bár mosoly játszott a szája szélén, de igyekezett hétköznapian elégedett képpel tenni a dolgát. Az apja fejét csóválva figyelte. Valami van… csak azt nem sejtette, hogy micsoda…

*

Robert homlokát ráncolva hallgatta Anna sokadik kérdését, ami a kisfiúval való közös jeleneteire vonatkozott. Minden érdekelte, de leginkább az, hogy hogyan értett szót a gyerekkel. Ennyire mély nyomokat hagyott volna benne Cullum lányainak szittelése?

-Hé, kislány! Ha érdekel a forgatás, miért nem rakod fel azt a formás kis popsidat egy gépre és jössz ide? Akkor első sorból élvezhetnéd… és… elleshetnél trükköket, amiket később tudnál is kamatoztatni.

-Te is tudod, hogy érdekel, azt is tudod, hogy már régen úton lennék a reptérre, ha nem lenne itthon is dolgom… és igazából téged sem akarlak zavarni azzal, hogy ott téblábolok körülötted. Magyarországon is az volt a legnagyobb bajod, hogy miattam nem tudsz koncentrálni. 

-Oké, ez igaz… de most meg azért nem tudok, mert már olyan régen láttalak, egy örökkévalóságnak tűnik, amikor a bársonyos combjaid között elveszhettem. Erről jut eszembe, nagyon szenvedsz?

-Szenvedek? Miért szenvednék? … Ja, hogy azért… hát, amiatt igazából ritkán szenvedek – motyogta zavartan a lány, és nem tudta rávenni magát, hogy beszámoljon róla, a vendége kivételesen nem érkezett meg, viszont küldött maga helyett egy értesítést,miszerint reggelenként és néha napközben is kidobja a taccsot. Ez csak megzavarná Robertet a koncentrációban. És végül is, orvosnál még nem járt, majd ha hivatalos lesz a dolog, akkor szól neki.

-Bocsáss meg kicsim, mennem kell! – mormolta Robert és olyan hevesen belecuppantott a telefonba, hogy Anna nevetve tartotta el a fülétől.

-Jesszusom, menj csak, most úgyis ki kell mosnom a fülemet, mert szinte érzem, ahogy cuppog benne a nyál.

-Oh, milyen kis finnyás lett valaki. Én még élénken emlékszem, amikor semmi kedved nem volt mosakodni menni, amikor legutóbb cuppogtam…

-Oh, te dög… - nyögött fel a lány, ahogy felvillant előtte teljes életszerűségében a kép, ahogy a férfi feje a combjai között és a szája… kimondhatatlan dolgokat művel vele és közben … igen, kifejezetten cuppogott. Azt hitte, a menstruációs görcs mégiscsak jelentkezik, de ehelyett a vágy nyilvánvaló görcse rántotta össze a bensejét, ahogy szinte érezni vélte a forró, nedves és minden gondolatot feledtető bensőséges csókot, ami után most csak az éhes kielégítetlenség maradt.

*

Ez már a harmadik nap volt, amikor émelyegve ébredt, aztán az ebédet is a wc-be küldte. Ami nem illett a képbe, hogy mára már kifejezetten rossz volt a közérzete és mintha hőemelkedése is lenne, tapogatta a homlokát Anna. Holnap mindenképpen elmegy egy orvoshoz és akkor válaszokat fog kapni, de most csak arra vágyott, hogy a műsornak mielőbb vége legyen és hazamehessen végre bebújni az ágyába.

George gondterhelten nézte a pulttól. Anna most is bájos volt, a smink is sok mindent eltakart, de azt nem tudta, hogy a szemei olyanok, mintha napok óta nem aludt volna és mintha még fogyott is volna. Határozottan megviseltnek tűnt. Csak azért nem gondolt rá, hogy szerelmi bánat, mert a szemei bár beesettek voltak, de boldogan csillogtak, még ha most mintha kissé lázasan is.

Anna mohón hajtotta fel a citromos vizet, most kifejezetten jól esett, aztán még éppen idejében kapaszkodott meg a pultban, amikor megszédült. George észrevette az ijedt mozdulatot, ahogy a pult széle után kap és elfehéredő ujjakkal kapaszkodik és már mellette is állt.

-Paul, hagyd azt a fenébe! – intette magához a csapost, aki a pult másik végét törölgette éppen. –Hívj egy taxit és vidd haza, de ha nincs otthon senki, akkor ne hagyd egyedül! Én beállok addig a helyedre. … De Paul! Eszedbe se jusson! – figyelmeztette halkan, mert tudta, hogy a kedvenc pultosa gyakran felejti a szemét a lányon. Most is csak azért merte őt megbízni a feladattal, mert tudta róla, hogy rendes srác, nem bántaná Annát, egyszerűen csak szerelmes belé.

*

Paul kifejezetten csalódott volt, amikor az első csöngetésre kitárult az ajtó és egy idős nő vette aggodalmas arccal gondjaiba a lányt. A taxiban már színezgette a képet, ahogy gondoskodóan tesz-vesz körülötte, és Anna végre észreveszi majd őt és meglátja benne a támasz mögött az aggódó férfit is. De Anna csak egy halvány mosollyal megköszönte a kíséretet és az asszonyra támaszkodva az elegáns lakás belseje felé indult. Ő pedig leállította a gitárt a fal mellé, aztán behúzta az ajtót és visszabaktatott az utcára, hogy fogjon egy másik taxit.

Margit néni hűs, puha kezével végigsimított a lány homlokán, miközben meglepően erőteljes mozdulattal lenyomta az ágyára, és leszedte róla a cipőket.

-Lázas vagy. Mindjárt visszajövök, hozok gyógyszert. Addig vetkőzz le, és ha megpróbálsz egyedül a zuhany alá állni, isten bizony elfenekellek.

Anna még a lázas, émelygő rosszullét közepén is elmosolyodott. Nem is olyan régen Robert fenyegette meg valami hasonlóval, bár őt korántsem az aggódás vezérelte, csak a szenvedély, mert még egy kimerítő éjszaka után is igényt tartott a társaságára a zuhany alatt. Robert! Két kezét a hasára simította, aztán hirtelen a kifelé induló asszony után nyúlt. 

-Margit néni! Terhes nők is szedhetnek lázcsillapítót?               

Az asszony úgy fordult meg, mint akibe kígyó mart. –Terhes nők? Miféle terhes nők, Anna?

-Hát, néhány napja  hányással kezdem a napot, aztán néha még napközben is… meg a menzeszem sem jött meg még…

-Mióta? Mennyit késik? – suttogott az asszony.

-Három napja. – csillogott a lány szeme boldogan, mire az asszony szinte megkönnyebbülve megsimogatta az arcát.

-Drága csillagom, nem akarlak elszomorítani, de a két dolog alighanem összefügg, csak éppen nem úgy, mint te azt gondolod. Ugyanis akkor az édesapáddal és Józsival nagyjából egyszerre fogtok szülni. Lassan elfogynak a lavórok a lakásban, mert mindegyikőtök azt ölelgetve fog ülni az ágyában. És nyugodtan szedheted a lázcsillapítót. Ez csak egy vírus, egy elég utálatos, agresszív vírus… meglátod, ahogy jobban leszel, a vérzésed is meg fog jönni… 

-És ha mégis? – motyogta Anna szinte reménykedő szemekkel.

-Akkor majd azzal foglalkozunk a maga idejében. Meg azzal is, hogy hogy adjuk be az édesapádnak, aki nyilván nem lesz elragadtatva a hírtől. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy a fiatalember vajon mit fog szólni… Anna, Anna… hát, hiába… a szerelem nagy úr… még az ilyen okos lányoknak is képes elvenni az eszét – simogatta meg a lány arcát, aztán kisietett, hogy megkeresse az utolsó alkalmatosságot, amit a lány ágya mellé készíthet, ha a következő rohamnál nem lenne ideje eljutni a fürdőszobáig.