Perlekedők 65.

-Anya! Értsd meg! Tudom, hogy karácsony lesz meg minden, de hát vagy veletek vagyunk igazságtalanok, vagy Anna apjával. Így tartottuk igazságosnak. Együtt ünnepelhetünk, aztán mindenki szépen hazamegy. – próbált Robert érvelni lehunyt szemmel, de tisztában volt vele, hogy az anyja képtelen lesz szívből elfogadni a tényt, hogy ez lesz az első karácsony, amikor a kicsi fia nem a régi kamasz-szobájában tér majd nyugovóra. Talán hamarabb meg kellett volna lépni ezt az egészet, de hát tagadhatatlan, hogy eddig ő is megpróbált minden karácsonykor otthon lenni. Amíg Kristen volt, hozta őt is, és amikor tojáshéjon óvatoskodtak a béküléssel, még akkor is hazajött, ahelyett, hogy a lánnyal töltötte volna Los Angelesben az ünnepeket, csak hogy demonstrálja, a család számára mindennél fontosabb. A család, amibe akkor rajta kívül már senki nem akarta beleszámolni Kristent. 

 

-Haza? Neked egy szállodai szoba Haza? – csattant fel keserűen az asszony. –Anna akarta így, mi?

-Anya, közösen döntöttünk.

-De te engedtél. – jelentette ki Claire magabiztosan, és egy pillanatra a férfiben is felébredt némi lázongás… tényleg ő engedett. Aztán kissé józanabbul belátta, nem, nem engedett, ez egy kompromisszum volt. Anna sem az apjával lesz és a családjával, ő sem.

-Anya! – sóhajtott – miért nem elég neked, hogy hazajövünk? Alakulhatott volna úgy is, hogy itt kell maradjak a városban, és jöhettetek volna akár ti is… de hazamegyünk, együtt leszünk, csak éppen éjszakára külön vonulunk.

-De hát semmi értelme. Itt ez a nagy ház, a nővéreid is itt lesznek, nem is egyedül jönnek, mégis elférnénk. Ne is haragudj fiam, ez úgy butaság, ahogy van. Egy csomó pénzt kidobni csak azért, hogy …

-Anya! – szólt közbe gyorsan, hogy belefojtsa a folytatást - éppen azért, mert úgyis tele lesz a ház, hidd el, nem fogunk hiányozni reggelenként, amikor csak egymást kerülgetnénk a fürdőszobában.

-Oké! – hátrált meg hirtelen az anyja és Robert szinte látta maga előtt, ahogy két kezét megadóan felemeli és a szemében fény villan, ahogy azért megpróbál egy másfajta egyezséget kihúzni belőle. Nagyjából azt is sejtette, mi lesz az.  –Akkor viszont hívd meg Anna apját is hozzánk a karácsonyi vacsorára!

Jól sejtette – vigyorodott el a férfi. Hiába na, azért már ismeri az anyját. Aztán eszébe jutott valami.

-Lehet, hogy Anna nővére is ott lesz a barátjával. Még nem beszéltünk róla, de hát elég összetartó család, szinte biztos, hogy Londonba jönnek. – motyogta halkan.

-Jaj, istenem! – sóhajtott az asszony. –Neked nem kínos találkozni azzal a lánnyal, azok után, ami történt?

-Anya! Az a múlt és rajtad kívül mindenki igyekszik megfeledkezni róla. – fintorgott a fia, és Claire nagyot nyelve préselte ki magából a választ.

-Hát, ha nektek ez olyan egyszerű, akkor hívd meg őket is! Mi majd apáddal igyekszünk visszafogni magunkat, elvégre mégis csak a szeretet ünnepéről van szó, nem igaz?

-Na jó, erre most úgysem tudok választ adni, de ígérem, hogy még időben szólok, hogy készülni tudj. – zárta le a témát Robert, aztán elbúcsúzott. Karácsony! Családi ünneplés. Na igen, Annával még egy ilyen sima, egyszerű program is rögtön bonyolulttá válik. Beszéltek ők már erről korábban is, de úgy érezték, hogy túl tudnak lépni a múlton. Most azonban, hogy egy ilyen jeles alkalom itt állt a küszöbön, az a bizonyos múlt valahogy mégis elég torokszorítóan toporgott a a háttérben.

*

-Apa! Tudom, hogy elég nagy a ház és simán elférnénk mi is. … Nem, nem Adélék miatt nem akarunk ott aludni. … Nem, nem Robert szüleinél leszünk; mondom, hogy szállodában. Igen, tudom, ott nem lesz karácsonyfám… apa! Nem vagyok már kislány! – csattant fel Anna, mire Robert, aki háttal állva a kávét öntötte ki éppen két bögrébe, elvigyorodott. Aha, akkor neki sincs egyszerűbb dolga az ősével… ez a karácsony … amilyen nehézkesen indul, remélhetőleg annál jobban sikerül majd. –Rendben apa, megmondom neki… vigyázz magadra! Én is szeretlek! Szia!- búcsúzott el közben a lány és az előbbi paprikás hangot lágy, szeretetteljes mormolás váltotta fel.

-Huh, ez nem ment könnyen! – sóhajtott Anna és hálás mosollyal nyúlt a bögréért. –Apa üzeni, hogy nagyon köszöni a meghívást és bár szerinte neki kéne inkább a vendéglátónak lenni, de szívesen eljön a mamádékhoz a vacsorára. Adélék nevében még nem mer nyilatkozni, de szerinte ők is vele tartanak. Azért tett még egy tétova kísérletet, hogy meggyőzzön, nála kellene laknunk; én meg lassan teljesen elbizonytalanodom, hogy tényleg ennyire önző dög vagyok-e, amiért rávettelek, hogy szállodába menjünk. … és tényleg nem lesz karácsonyfám. – biggyesztette le a száját.

-Te kislány, te! – vigyorgott a férfi és magához húzta. –Szerintem egyébként annyi pénzért, amit kérnek a szobáért, simán betesznek egy karácsonyfát, ha kérünk. Karácsonyi dekoráció pedig egész biztosan lesz.

-Valdd be, te inkább otthon akarnál aludni!? – nézett rá Anna.

-Anna! Ezen már túl vagyunk. – sóhajtott a férfi. Foglaltál szobát, a szüleink kezdik elfogadni, most akarod az egészet visszacsinálni?

-Otthon akarsz aludni vagy sem? – húzta össze a szemét a lány.

-Otthon szerettem volna tölteni az éjszakákat igen, de egyszerre nem lehettünk volna nálunk és nálatok, így aztán így lesz jobb. – simogatta meg a férfi a lány homlokát,  ahol az érintéstől lassan kisimultak az apró ráncok. –Ami persze nem jelenti azt, hogy nem foglak elcsábítani a régi szobámban… vagy legalábbis, hogy nem próbálom meg. – vigyorodott el Robert, aztán kivette Anna kezéből a bögrét és a derekát elkapva felültette a konyhapultra. –Nem akarsz nekem mondani valamit? – nézett mélyen a lány szemébe, miközben a combjai két oldalán támaszkodva szinte satuba fogta.

-Öööö, mit is? – nézett rá csodálkozva a lány.

-Hát, csiripeltek a verebek valami érdekes fejleményről… valaki egyenesen már azzal hívott fel, hogy én szereztem-e neked azt a szerepet… és roppant hülyén éreztem magam, mert fogalmam sem volt róla, miről beszél. Szóval?

-Ja, hogy aaaz? – vágott beszédes grimaszt Anna. Na, akkor ennyit a meglepetésről. –Hát, tulajdonképpen csak karácsonykor akartam elmondani. Úgy szerettem volna valami bombasztikus bejelentést tenni, de hát akkor valaki lelőtte a poénomat. Ki volt az illető?

-Nem ismered, de ő volt a producere egy régebbi filmemnek és most egy különös véletlen folytán ebben a filmben is benne lesz. Ő mondta, hogy az ügynököm nagyon támogatott egy lányt, akivel korábban engem is látott közös fotókon, mit tudok mondani róla, tényleg van hangja? … ilyenek.

-Ah, hát ez a világ legpletykásabb városa – motyogta Anna. –De ha már így alakult… Steph felhívott, hogy lenne ez az apró, jelentéktelen kis szerep, ahol tulajdonképpen csak gitározni kell és énekelni együtt a többiekkel… én meg elcsábultam. Ott a háttérben igazán nem ronthatom el, nem igaz?

-Te a főszerepet se ronthatnád el! – csókolta meg Robert.

-Köszönöm. – bújt meg az ölelésében Anna.

-És mikor kezdődik a forgatás?

-Hát, még sokat nem tudok, csak annyit, hogy valamikor kora tavasszal, esetleg február végén.

-Hát, akkor tudsz majd koncentrálni a munkádra, mert én is éppen akkor megyek forgatni… fel, Alaszkába.  Igaz, az szerencsére csak három hét lesz, bár az is éppen elég lesz, hogy kockára fagyva térjek vissza hozzád kiolvadni.

-Összefagyva, hm? Akkor máris tudom, hogy olvasszalak fel – suttogta Anna és a lábait a férfi dereka köré fonva, közelebb húzta magához.

-Ígéretesnek tűnik a technikád – mormogta a férfi, miközben kezei már lassan araszolva tolták fel a lány testén a puha anyagot, hogy aztán kibujtassa a pólóból és egy hanyag mozdulattal félredobja a feleslegessé vált ruhadarabot. Bear érdeklődő fürgeséggel kapott a levegőben szálló anyag után, aztán a pofájában tartva, kajla fülekkel nézte a gazdáját, ahogy további játékokat dobált szerte szét a helyiségben.

*

Kicsivel később Robert felrántotta a nadrágját, aztán Annát leemelve a pultról, bemasírozott vele a hálószobába. Lepottyantotta az ágyra, ráhúzta a vékony takarót, aztán egy csókot nyomott az orrára.

-Legyél jó, most elugrom egy ruhapróbára, de sietek vissza, aztán majd együtt elmegyünk ebédelni. Addig csak pihengess! Gyűjtsd az erőt a következő  menetre!

-Mmmm… - jött a halk mormogás a párnába fúrt arc felől és a férfi vigyorogva kilépett a szobából. Odakint aztán még szélesebb lett a vigyora, amikor a két négylábút meglátta. Mint két szolgálatkész inas, Anna ruhadarabjaival a pofájukban ültek a nappali közepén, Bear a korábban zsákmányolt pólót, Bernie a lány bugyiját lógatta ki a pofájából.

-Na, adjátok csak ide ezeket! – szedte össze a ruhákat a férfi. -Más sem hiányzik, mint hogy valakit ezekkel fogadjatok. – csóválta meg a fejét, aztán a konyhában még összekapkodta a hiányzó darabokat és az egészet a szennyestartóba gyűrte. Aztán mint aki jól végezte dolgát, elment, hogy felpróbálja az újabb – amúgy - méretre szabott öltönyét.

*

Anna izzadtan riadt fel az álomból, amelyben a színpadon állva kínosan leszerepelt. Hamis volt és a közönség kifütyülte. Szerencsére a valóságban még soha nem kellett ezt a megaláztatást átélnie, de még percekkel az ébredés után is hevesen dobogó szívvel ült az ágy közepén és a halántékát masszírozta, hogy a kezdődő fejfájását csillapítsa. A helyszín nem volt ismerős, egyik helyhez sem hasonlított, ahol korábban már fellépett, ezért aztán úgy döntött, biztos a filmbeli helyszínt álmodta meg magának. És az ottani csúfos kudarcot. Ezt akár rossz előjelnek is vehetné – rágta a szája szélét, miközben az álombeli görcs lassan oldódott a szíve körül.  

A következő pillanatban Robert lépett be és kéjes mosolya pillanatok alatt váltott ijedtségbe, ahogy nézte őt, aztán két hosszú lépéssel az ágynál termett, mellé telepedett és végtelen gyengédséggel megsimogatta az arcát.

-Mi a baj? Rosszul érzed magad?

-Nem, semmi… csak rosszat álmodtam. – nyögte a lány. Kinyújtotta maga elé a karjait és meglepve látta, hogy a kezei még mindig úgy reszketnek, mint a nyárfalevelek a könnyű szélben. -Biztos, hogy semmi vész? – simított végig Robert a halántékán és könnyed mozdulatokkal masszírozni kezdte.  Anna belehajtotta a fejét a meleg tenyérbe és kicsit savanyúan, de elmosolyodott.

-Azt hiszem, bepánikoltam. Azt álmodtam, hogy elment a hangom a színpadon és égtem, mint a Reichstag, a közönség kifütyült. És tudtam, hogy a forgatáson történhetett a dolog. Jaj, Robert, nem kellett volna elvállalnom, hülyeség az egész, én nem vagyok színész, csak hülyét csinálok magamból.

-Cssss… nem lesz semmi gáz… jó leszel, nyugi. Ez csak egy álom… .  – nyugtatta a férfi, miközben a ruhán keresztül is érezte a lány szívének még mindig heves dobogását. –Eleinte előfordul az emberrel, hogy álmodik ilyeneket, aztán rájön, hogy a film a maga módján sokkal biztonságosabb, mint az élő előadás és akkor megnyugszik. Ne foglalkozz vele!  Na, gyere, mielőtt én mászok vissza melléd az ágyba, menjünk, ebédeljünk meg valahol! – húzta fel a lányt, aki már nem először gondolt arra, hogy ő igazán ellenne egy hétköznapi hamburger nélkül, és beérné a szerelem  nektárjával.