Perlekedők 45.

Anna csalódottan nézte a foltos fehérneműt és a következő pillanatban megérezte a semmi mással össze nem hasonlítható görcsöt is. Hát, akkor Margit néninek volt igaza! Majd egy heti émelygés, hányás és láz után ma reggel láztalanul ébredve, farkaséhséggel vetette magát a friss péksüteményre és az illatozó friss lekvárra, megivott két nagy tejeskávét és összemosolygott az apjával az asztal fölött, aki legalább olyan megviselten nézett ki, mint ő. Józsi bácsi állt talpra leghamarabb, nyilván a felesége odaadó ápolásának köszönhetően és azért, mert őt világéletében nehezen verte le a lábáról bármilyen kór.

Orvos is járt náluk, aki igazolta Margit néni diagnózisát, de azért a biztonság kedvéért a táskájából egy terhességi tesztet is odacsúsztatott a lánynak. A másnap sebtében elvégzett teszt semmit nem mutatott, de Anna valahol mélyen már abban a pillanatban elfogadta a tényt, amikor az idős házvezetőnő megcsóválta a fejét. De azért jó volt eljátszani a gondolattal. Kis szürkeszemű…

Most végre borzongás nélkül lezuhanyozott, tiszta fehérneműt húzott magára, aztán ledőlt a frissen húzott ágyneműre és Robert számát tárcsázta. Az elmúlt napok lázas önkívületében nem tudott vele beszélni és sejtette, hogy nem lesz megdicsérve a hallgatásért. Odaát még nincs éjfél, talán nem a legszebb álmából ébreszti a férfit.

*

-Na végre! – csattant a férfi hangja a túloldalon és Anna azonnal felhúzta magát. Milyen stílus ez?

-Hát, neked is szép napot, Robert! – füstölgött a telefonba és már-már az járt a fejében, kinyomja, aztán gondolkodjon el ez a hólyag, hogy milyen hangnemet használ.

-Anna! Tudod te hány napja nem tudtalak elérni? Már ott tartottam, hogy apádat fogom felhívni, pedig isten látja lelkem, ez lett volna a legutolsó, amit igazán akartam volna. Hol a fészkes fenében voltál?

-Hánytam drága Robertem, és azon törtem a fejem, hogy a menzeszem vajon miért nem jött meg. – vágta ki őszintén, mire a vonal túlsó végén halálos csend lett. Aha, akkor sikerült sokkolni a fiúkát.

-Öööö, ezzel most azt akarod mondani, hogy … ?

-Hogy terhes vagyok-e?

-De azt mondtad, szedsz gyógyszert…

-Szedek, te is láthattad, hogy reggelenként bekapom a kis bogyót, de ez persze nem jelent száz százalékos védelmet… előfordulnak meglepetések…

-Jézus, Anna! Akkor most…  

-Akkor most…? – kérdezett vissza a lány, szándékosan húzva a férfi agyát még egy kicsit. Aztán megkegyelmezett. –Végre abbahagytam a hányást, a lázam is elmúlt, és a vendégem is megérkezett, csak némi késéssel. Nyilván a vírus miatt csúszott.

-Most mi van? Milyen láz? Anna! Basszus, próbálj már úgy fogalmazni, hogy ne kapjak agyvérzést, mert még nem fejeztük be a filmet és elég sok gondot okozna, ha a főszereplő kinyiffanna a Vége felirat előtt.

-Elkaptam valami vírust. És nemcsak én, de az egész ház, apa is. Eléggé kivoltunk, de már mindenki jobban van, én pedig nem várok gyereket, mert éppen az előbb láttam, hogy … szóval, érted.

-Megjött. – nyögött a férfi, és a hangjából világosan érezhető volt, a megkönnyebbülés. 

-Meg. Nem mintha annyira örültem volna neki. Tudod, az első napokban határozottan érdekes érzés volt eljátszani a gondolattal, hogy esetleg mégis… De most, hogy hallottam, milyen idegesen reagáltál, már nem is vagyok benne biztos, hogy olyan jó ötlet lett volna vállalni a picit.

-Anna! Most akkor volt pici vagy nem volt pici? Teljesen meghülyítesz ezzel a beszélgetéssel! Megtennéd a kedvemért, hogy egyértelműen fogalmazol?

-Nem voltam terhes, csak … valahol reménykedtem, hogy … az vagyok.

-Miért?

-Nem nyilvánvaló?

-Anna! Én pasi vagyok… nekem nem nyilvánvaló, de ha elmagyarázod, akkor talán közelebb jutok a megoldáshoz.

-Á, ha magyarázni kell, akkor nem érdekes. – mormogta Anna kissé sértetten.

-Anna! Ne csinálj ki, kérlek! – sóhajtott elgyötörten a férfi a vonal túlsó végén. –Én csak nem akartam volna, hogy úgy legyél terhes, hogy tőlem távol vagy, a világ másik végén… ha egyszer összehozzuk, én is a részese szeretnék lenni a mindennapjainak.

-Hát, ha akkor is így fogok hányni, akkor hidd el, jobb, ha nem vagy a részese. – fintorgott a lány.

-Teljesen dinnye vagy. Ha ezzel j ár, hát akkor ezzel jár. De ott lennék és friss narancslevet hoznék neked utána, hogy jobb legyen, meg ilyenek… végül is ezért tartotok minket pasikat, nem? – kuncogott a férfi és Anna egy pillanatra elmerült ebben az idilli képben. És kifejezetten tetszett neki. 

-Na jó, hagyjuk a gyomrom háborgását, momentán végre nem időszerű. Inkább mesélj, hogy álltok a forgatással…

-Hát, a legjobbkor hívtál, mert éppen tényleg állunk… A partnerem ugyanis… ez úgy látszik benne van a levegőben… szóval, most derült ki, hogy gyereket vár és nem a legjobban indul a dolog, mert kórházba került. Pár napig bent tartják, és addig én csak tengek-lengek itt… vagy… esetleg… felülök egy gépre, és …hazaugrom.

-Hova haza? – suttogta a reménykedéstől elszoruló torokkal a lány. –Los Angelesbe?

-Nem… hozzád! – suttogott vissza szenvedélyesen Robert és Anna majdnem elejtette a telefont,ahogy felpattant az ágyáról.

-Gyere! – kiabálta bele szinte sírva, mire a férfi halkan beleszólt:

-De lehet, hogy csak egyetlen nap lesz Anna.

-Ha csak egyetlen óra, akkor is örülni fogok neki!

-Hát, az szerencse, mert hamarosan beér a taxi a városba, és nehéz helyzetbe kerültem volna, ha mondjuk a nagy hallgatásod azt jelentette volna, hogy többé már látni sem akarsz – vigyorgott a férfi a telefonba a jól sikerült meglepetés örömével, és Anna a boldogságtól legszívesebben táncra perdült volna.

-Jézusom, akkor felöltözöm, hogy egy percet se vesztegessünk el! – motyogta, miközben már nyitotta is a szekrényajtót.

-Oké, de ne sok mindent vegyél magadra… tudod… hogy egy percet se vesztegessünk el! – mormolta válaszul a férfi, aztán egy csókot cuppantott a telefonba és kinyomta.

*

-Tudod, azért elgondolkodtam azon a gyerek dolgon… - mormolta lehunyt szemekkel a férfi, ahogy a Hyde park füvén hevertek egy kockás takarón és mellettük egy pikniskes kosárban az ebéd maradéka volt már takarosan összepakolva. –Vigyázni kell veletek Steinlöchner lányokkal, mert egy szempillantás alatt elfogadjátok egy pasi spermáját, és pechemre mindkét alkalommal én lettem volna a befutó.

Anna úgy ült fel, mint akit katapult lökött az ég felé. Robert megérezte a hirtelen mozdulatot és kinyitotta a szemét, éppen időben ahhoz, hogy a feléje röpülő almát félreüsse.

-Megőrültél? Mi a frász bajod van? Ez elég rossz vicc lett volna, ha pontosan az orromat találja el.

-Nagyon sajnálom, hogy nem találta el! De tudod mit, legjobb lesz, ha most azonnal le is intesz egy taxit és húzol vissza Torontóba. Kapd be, Robert! – kiabálta neki majdnem sírva, miközben felrángatta a tornacipőjét, aztán mint akit puskából lőttek ki, futni kezdett. Robert elképedve nézett utána. Most megint mi a fasz van? Idáig itt heverésztek lustán élvezve az őszi napsütést, mi a bánattól borult ki Anna egyik pillanatról a másikra? Mert nyilván nem a vicces megjegyzésén… azon csak nem…? Összekapta a takaró sarkait, foglyul ejtve a kosarat és mindent, ami még benne volt, aztán nem törődve a halk csörömpöléssel, a batyut a vállára vetve a lány után indult. Abban bízott, hogy a park mellett nem olyan könnyű elkapni egy taxit, de ha mégis, akkor úgyis tudja, hol keresse.

Anna még a járda szélén egyensúlyozott és nyilván magyarul káromkodhatott, mert a hangsúly arra utalt, de egyetlen szavát sem értette, miközben harciasan kalimpált a közeledő járművek felé.

-Hagyd abba,a frászt hozod rájuk! – szólalt meg a háta mögött, mire a lány megpördült és szikrázó szemekkel csak annyit mondott: -Menj a fenébe!

-Anna! – sóhajtott a férfi egy elmeorvos kikezdhetetlen türelmével –mit tettem, mit mondtam, amin így felhúztad magad?

-Jézusom, te hülye vagy? Még kérdezed? Próbáld visszatekerni a magnószalagot a fejedben és hallgasd meg, mit ejtettél ki a szádon. Legszívesebben felpofoztalak volna, csak nem akartam feltűnést kelteni.

-Ahhoz képest tíz perce itt üvöltözünk a város közepén – intett körbe Robert, aztán meglátott egy üres taxit és leintette. 

Annát maga előtt betolva benyomakodott ő is a terjedelmes csomaggal a kezében. Bemondta a lány apjának címét, aztán ránézett a durcás hisztérikára és nagyot sóhajtva megcsóválta a fejét, de csendben maradt. Annyit már megtanult Anna mellett, hogy amikor így elveszti az önkontrollját, akkor jobb nem hozzászólni… hamarabb lehiggad.

A kocsi hamarosan megállt a ház előtt és amíg fizetett, a lány felrohant a lépcsőn és türelmetlenül nyomta a csengőt. Mire Margit néni ajtót nyitott, már Robert is ott toporgott mögötte.

-Húha… nem sikerült a pik-nik? – nézett a beviharzó lány után az asszony és elvette a férfitól a batyut.

-Bocsánat, hogy csak így összeborítottam mindent, de vészhelyzet volt, sietnem kellett. – villantott rá Robert egy szégyenlős félmosolyt, amivel azonnal el is érte a megbocsátást. Sejtette, hogy Annánál ennél jóval többre lesz szükség.

Amikor a szobájához ért, két rövid koppantás után lenyomta a kilincset. Igazából arra számított, hogy az ajtó zárva lesz, de valami csodával határos módon kinyílt. Kilökte az ajtót és a küszöbön állva nézte Annát, aki éppen felnyalábolta az ő poggyászát és feléje tartott, hogy a kezébe nyomja. Na, nem! Nem fogsz kirakni kislány, amíg meg nem magyarázod, min kaptad fel a vízet ennyire! – gondolta magában és egy hanyag mozdulattal ellépett mellette, aztán a becsukódó ajtó hangját hallva, leült az ágyra. 

-Azonnal menj a fenébe! – füstölgött vele szemben a lány, és a szeme úgy szikrázott, mint még talán soha. Gyönyörű! Viszonyt veszélyesen dühös – állapította meg Robert, aztán felállt, kivette a lány kezéből a csomagot és halk puffanással odébb dobta. Aztán visszahuppant az ágyra és magához húzta a lányt is. Anna hasztalan küzdött, a férfi erősen fogta a kezét, reménytelen volt a menekülés. Végül a huzavonát megunva leült mellé.

-Na, akkor most szépen mondd el, mivel húztalak fel egy másodperc alatt, mert esküszöm, fogalmam sincs.

-Ezt jobb, ha nem hangoztatod, mert csak még jobban felhúzol vele. – sziszegte a lány. –Annyira még te se lehetsz tapló, hogy azt vágd a képembe, hogy a Steinlöchener lányok zsinórban csináltatják fel veled magukat. Én igyekszem, isten látja lelkemet, hogy milyen nagyon igyekszem nem gondolni arra, hogy a nővérem a te gyerekeddel volt terhes, de az ilyen hülye beszólásaiddal nem teszed könnyebbé a felejtést. Másrészt úgy hangzott, amit mondtál, mintha nekem mindegy lenne, hogy kivel bújok ágyba, ráadásul felelőtlen vagyok, és …

Itt tartott, amikor a férfi nemes egyszerűséggel ledöntötte az ágyra és a szájára tapadt. Más módszer nem jutott az eszébe, hogy befogja már végre a lány száját, amivel annyi sületlenséget sorolt vehemensen. Jézusom! Nem gondolt ő semmire, csak a napon elköltött ebédtől elpilledve kicsúszott valami viccesnek szánt mondat a száján, és erre az elmúlt fél órában ezen rágódnak, basszus. Amikor már alig kaptak levegőt, Robert a csók hevétől, Anna az esélytelen küzdéstől, hogy lelökje magáról, Robert felemelte a fejét éppen abban a pillanatban, amikor ez a boszorkány a harapást találta volna megfelelő módnak, hogy menekülni próbáljon előle. Hosszú ujjával megfenyegette:

-Eszedbe se jusson! A sminkesek megölnek, akkor pedig el fogom nekik mondani, hogy te voltál, és az se érdekel, ha az első újságírónak elmesélik. … Na, ide figyelj! Elismerem, nem volt túl vicces mondat, de a szentségit, te sem gondolhatod komolyan, hogy azt jelentette, amit te véltél kihallani belőle. … Adélra visszatérve… ezt a dolgot nem törölhetem a múltamból és ezzel vagy együtt tudsz élni vagy nem, ez már a te döntésed, de… soha, tényleg soha ne is próbálj ezzel nyitni egy veszekedést, mert csak elvadítod magad mellől a testvéredet és egy idő után talán engem is. Megtörtént. Pont. Ennyi. Egyébként sem azért repültem át az óceánt, hogy te aztán elméleteket gyárts, hogy mekkora faszkalap vagyok. Hülye humorom van, ezt bárki megerősítheti. Ha a jövőben minden beszólásom miatt ki akarsz rúgni, lehet,hogy előbb-utóbb sikerül is majd. 

-Úgy! Akkor nekem szerelmes rajongással kell hallgatnom, ahogy lekurvázol? – sziszegett vissza a lány még mindig meg-megfeszítve a karjait, amelyeket a férfi satuként tartott az ágyhoz szögezve.

-Mikor kurváztalak le, te szerencsétlen? – forgatta meg a szemeit a férfi. –Lényegében csak annyit mondtam, hogy ti ketten lehettek a legfogékonyabbak a női nemből arra, hogy egy kósza figyelmetlenségtől teherbe essetek. Az unokatesómék két éve mindent megtesznek érte, hogy gyerekük legyen és mégsem jön össze, pedig orvosilag állítólag nem lenne ok a sikertelenségre. Egyszerűen nem jön össze. A nővéredről most nem akarok beszélni, de ha jól emlékszem, nekünk is volt egy afférunk, amikor a kis csomag nem volt kéznél, meg te is mondtad, hogy még a gyógyszer sem száz százalékos. Ugyanakkor itt riogattál egy bébivel, hát megengedtem magamnak a viccelődést, sajnálom, ha ezzel a tyúkszemedre léptem… vedd úgy, hogy revans volt a szívatásért.

-Engedj el! Megijesztesz … - suttogta a lány könnyes szemekkel, mire a férfi úgy engedte el, mintha parazsat érintett volna.

-Bocsáss meg, nem akartalak, csak annyira fel voltál húzva, nem tudtam, hogy érjem el, hogy végig hallgass… - motyogta ijedten, aztán meglepve érezte, hogy a lány megsimogatja a száját.

-Az ijeszt meg, hogy mekkora hatalmad van felettem, hogy olyan szélsőséges viselkedést váltasz ki belőlem, mint még soha senki. És a fájdalom is megijesztett, amit akkor éreztem, hogy esetleg elmész, ha a kezedbe nyomom a csomagot és soha többé nem látlak. Nem lenne szabad ennyire függnöm tőled… - suttogta Anna halkan, aztán karjait a férfi nyaka köré fonta és könnyek között, de forró lélegzettel viszonozta Robert csókját.

-Kislány, te nem is sejted, hogy ugyanezek a félelmek tartanak fogva engem, valahányszor csak rád gondolok – súgta vissza. Percekig csak simogatta Annát, lassú, megnyugtató mozdulatokkal, aztán felemelte az állát és a szemébe nézve megkérdezte: -Nem kéne lemosnunk magunkról a park porát?