Perlekedők 46.

Befejezték az utolsó jelenetet és Robert a sminket le sem szedve rogyott be Dean mellé a kocsiba, hogy visszamenjenek a szállodába. Ma este még egy búcsúbuli és holnap repülnek haza mindannyian. Jó volt három héttel ezelőtt meglepni Annát, de most nem érzett magában annyi erőt, hogy Európa felé induljon, aztán két nap múlva újra átszelje az óceánt, ráadásként az amerikai kontinenst. Basszus, hogy ezekkel az utazásokkal soha a büdös életben nem fog megbarátkozni. Az elején még olvasott, filmeket nézett, aludni is tudott, de az utóbbi időben szinte állandóan csak az agya járt és fáradtabban szállt le, mint ahogy a gépre ült. 

A forgatás szoros volt, és ha Sandra kórházi kiruccanása nem jött volna közbe, lehet, hogy kiborult volna a végére, de így meglephette Annát egy villámlátogatással, ami minden tekintetben úgy hatott rá, mint egy újraélesztés. A munka hátralevő ideje alatt zsugoriként dédelgette az emlékezetes perceket a Hyde parkbeli veszekedéstől a békülésig, minden apró pillanatát újra és újra élve. Imádta a munkáját, de az elmúlt évek hajtása után vágyott egy kis hétköznapi élet után. Barátokkal bulizni, lemenni a strandra lapátolni egy kicsit, vagy csak lógatni a lábát a vízbe és a horizontra bambulni, és leginkább csak fogni egy lány, nem…, fogni… Anna kezét és együtt hallgatni a csöndet, vagy éppenséggel együtt megzavarni a csöndet, miközben egymást hajszolják a beteljesülés felé. Los Angelesben alighanem éppen a víz közelségét szerette olyan nagyon. 

A víz minden formája ki tudta kapcsolni, elég volt a végtelen látóhatárra függesztenie a tekintetét, az máris úgy hatott rá, mint egy agymosás. Örökre hálás lesz Rogernek, hogy rábeszélte erre a paddle boardingra. Nem olyan látványos, mint a menő szörfösök Malibu partjainál, de koncentrálnia kell és fizikailag is minden porcikáját igénybe veszi. És ha nincs teljes szélcsend, akkor mozog annyit alatta a hatalmas deszka, hogy ő is szörfösnek érezze magát. Csak azt a francos Cápát ne nézte volna meg annak idején, mert a múltkor is majdnem infarktust kapott, ahogy egy delfin úszott el mellette. A kis vigyori mintha megérezte volna, a közelben visszafordult és szabályos röhögőgörcsöt kapott, ahogy ő a deszka tetején kuporgott. 

Barátok meg... Tom New Yorkban van, talán Bobby és Marcus LA-ben, de még kiderülhet, hogy ők is valahol repdesnek a nagyvilágban, régen beszéltek már telefonon. Akik meg ott vannak a városban... haverok talán, inkább csak ismerősök, de barátok egészen biztosan nem. Annát kéne rávenni, hogy jöjjön át, de ő meg olyan keményfejű ebben a kérdésben. Majd ha összejön a repjegy ára, …basszus, mi a fenének van annyi pénze, ha még a barátnője jegyét sem veheti meg rajta? Érezte, hogy ebben a kérdésben hamarosan megint csatázni fognak, de most csak az ólmos fáradtság uralkodott el rajta és lehunyta a szemét a hátsó ülésen, amíg a sofőr merész manőverekkel igyekezett befelé a városba. Félálomban érezte, vagy csak inkább hallotta, hogy Dean bekattintja az ő biztonsági övét is, és erre a gondoskodó mozdulatra kábultan elmosolyodott. A jó öreg Dean! Ha ő nem lenne, akkor aztán végképp nagyon magányos lenne.

*

Anna idétlen vigyorral az arcán forgatta a kezében a repülőjegyet, amit az apja az imént nyomott a kezébe. Los Angeles... Azt mondta, tűnjön el a szeme elől, mielőtt még meggondolja és átíratja az egészet Brazíliára vagy a Francia Riviérára. A lényeg, hogy napon legyen, strandoljon, kapcsoljon ki és főleg szedjen magára valamennyit, mert úgy néz ki, mint a saját árnyéka. Amikor tiltakozni akart, akkor pedig megkapta, hogy a szállás úgyis elviszi a megtakarított pénzét. Ezen azért elmosolyodott, ahogy arra gondolt, Robert valószínűleg azonnal szakítana vele, ha egy szállodában venne ki szobát, ahelyett, hogy esténként mellé bújna. 

Felszaladt a szobájába, hogy felhívja a férfit, de aztán megszakította a hívást. Meglepetés lesz! Ehhez azért persze nem ártana tisztázni, hogy Robert egyáltalán mikor lesz otthon; és nem utolsó sorban azt sem, hol van az a bizonyos otthon. De kinek a segítségét kérje a meglepetéshez? Tom jutott eszébe... ha valaki, a legjobb barát biztosan tudja, mikor és merre induljon.

*

Robert ült a szörfön és hagyva, hogy a víz lustán ringassa, a látóhatárt csodálta, közben észre sem vette, hogy az áramlat mennyire eltávolította a parttól. Csak arra tudott gondolni, hogy mégis inkább Londonba kellett volna mennie. Majdnem egy hete jött haza Toronto-ból és eddig a társasági élete annyiból állt, hogy beszélt Tommal telefonon, valamint elment egy tárgyalásra a Ch.Marmontba. Ahol aztán egész idő alatt arra gondolt, hogy Anna apjával vacsorázott ott utoljára. Steph a végén bokán rúgta az asztal alatt, és még hallotta, ahogy a nevében szabadkozik, hogy milyen kimerítő volt a forgatás odafönt északon. Ez az őrült hőség is kikészítette. Ott volt a gyönyörű kertje és jóformán ki sem tudott menni, mert már alig tudta elviselni a légkondi áldásos hűvöse nélkül. A kutyákkal napszámra odabent hevertek és még talán életében nem voltak ilyen terméketlen napjai.

Egy mély sóhajtással feltérdelt a deszkán és körülnézett. Jóságos atyaúristen! Lapátolhat, amíg a partra ér.

*

Anna izgatottan lépett ki az utasfolyosóról és azonnal észrevette a hatalmas alakot, aki nyilván őrá várakozott. Már Magyarországon is úgy érezte, a fickó nem különösebben kedveli őt, és a mogorva arckifejezés most is ott ült az arcán. Remek!

Dean szeme körberebbent, de semmi feltűnőt nem tapasztalt, így aztán egy halk köszönéssel a lány csomagja után nyúlt és csak annyit mondott: -Kövessen!

Anna a szemeit forgatva próbált lépést tartani vele. Londonban alig  húsz fok volt, amikor gépre ült, jól esett a farmer és a póló fölé húzott kis kabátka, de itt az első lépések után úgy érezte, hogy ráolvadnak a hőségben. A parkolóban megkönnyebbülten bújt be az elsötétített üvegű autó hűvösébe. 

-Nagyon köszönöm, hogy kijött elém – próbált udvarias beszélgetésbe bonyolódni az óriással.

-Szívesen. – jött a szűkszavú válasz, amely a betűket meghazudtolóan egyáltalán nem volt szívélyes.

-Maga nem kedvel engem. – állapította meg a lány és ezzel végre elérte, hogy Dean ránézzen a visszapillantó tükörben.

-Nincs nekem semmi bajom magával, hiszen nem is ismerem.

-Hát, ez az, nem is ismer, és mégis, érzem… – vitatkozott a lány, mire Dean mélyet sóhajtott.

-Nézze, én alkalmazott vagyok. Tök mindegy, hogy kedvelek valakit vagy sem. Az a dolgom, hogy magát a házhoz vigyem. Ennyi. 

-Robert azt mondta, maga olyan neki, mint egy jóságos nagybácsi, szóval... több, mint egy fizetett alkalmazott. Én pedig szeretném, ha a tiszteletbeli nagybácsi se kívánna a háta közepére. Nélküle is lesznek, gondolom, jó páran, akik így éreznek majd velem kapcsolatban. Szükségem lenne valakire, aki nem utál. – mondta halkan, de közben nem a tükröt nézte, hanem a mellettük fénysebességgel elsuhanó tájat.  A férfi a kormánynál megvakarta a fejét.

-Nézze, nem tudom mit érzek magával kapcsolatban. Más, mint akik eddig a srác körül voltak, és magát még nem ismerem. Csak azt tudom, hogy amióta ismerik egymást, Robert teljesen ki van fordulva önmagából, és ez nem mindig válik a javára. Túlságosan nagy hatással van rá, és ezt még nem tudom, hogy jó vagy rossz. 

-Én nem akarom bántani – motyogta Anna és a férfi ránézett.

-Nem is hagynám.-momrolta a fickó, aztán hirtelen témát váltott. -... Steph azt mondta, vigyem a házhoz. De Robert nincs otthon, nem tudom...

-Oké, majd megvárom a kapu előtt, ne féltse már tőlem a családi ezüstöt! –grimaszolt a lány.

Dean elnevette magát: -Hát, ha valamit nem, akkor azt biztosan nem kell nála félteni. De nem fogom letenni a kapu előtt, mert állandóan tanyázik ott egy-két lesipuskás, nem kell, hogy magára vessék magukat. ... Fél a kutyáktól?

-Kutyája válogatja, de úgy tudom, hogy Robert kutyái szelídek. – vont vállat Anna.

-Van, aki tőlük is tartana, pedig olyanok, mint a gazdájuk... nagy mókamesterek és óriási szívük van.

-Ez kedves jellemzés volt. – mosolyodott el ma először a lány és Dean kutató szemével fonódott össze a pillantása a visszapillantó tükörben. Innentől már nem beszélgettek, de a hangulat érezhetően oldottabbá vált.

*

Robert csalódottan  húzta ki a slusszkulcsot a pickup indítójából. Hol a fenében lehetnek a kutyák? Máskor már a külső kapu nyílására olyan koncertet rendeznek, hogy az egész környék zeng tőlük, de most csend volt. Napról napra az volt a nap fénypontja, amikor a kutyák lelkesen üdvözölték, de mára úgy látszik, már ők is beleuntak. Egy pillanatra megállt a kocsi mellett és felnézett a házra. Még mindig nagyon tetszett, csak éppen egy embernek óriási volt. Amikor megvette, még azt hitte, boldog lesz ezek között a falak között, de aztán másként alakult. Ha Anna kijönne, lenne esélye újra, de olyan makacs az a lány. Mintha még ő maga sem döntötte volna el, hogy akarja-e ezt az egészet vele vagy sem. 

Mezítlábas talpát szúrták a kocsibeálló apró kavicsai ezért óvatosan elindult a járda felé, miközben a neoprén szörfruha cipzárját húzta lefelé. Karjait kibújtatta és már csak a csípőjén lógott a ruha, amikor Bear és Bernie vakkantása hallatszott... a házból. Mi a franc? Ő határozottan emlékezett rá, hogy az udvaron voltak, amikor elindult.

A takarítók engedték volna be őket? Aligha, mert akkor a saját munkájuknak tesznek  keresztbe. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy kinek lehet kulcsa a házhoz, de Kristenen és a szülein kívül nem jutott eszébe senki. Kristentől is vissza kéne kérni, ha már magától nem jutott eszébe, vagy nemes egyszerűséggel kicseréltetni a zárakat – gondolta egy grimasszal, aztán  a homlokát ráncolva benyitott. 

Bear és Bernie majd leverték a lábáról. Izgatott nyüszögéssel vezették a ház belseje felé, ahol a nappaliban egy méretes bőrönd árválkodott a kanapé mellett. A hívatlan és titokzatos látogatónak azonban nyoma sem volt. A kutyák a hálószoba felé terelték, ő pedig zavart izgalommal belökte az ajtót. Az ágyban egy sötét hajú lány aludt. 

A látvány a szívébe mart. Ennek így kéne lennie minden nap! Csendre intette az izgatott ebeket, aztán kizárta őket és rögtön megszűnt a lihegéssel kevert lárma; csak Anna csendes szuszogása hallatszott. Még elképzelni sem tudta, hogy történt, ami történt, de ha valaki azt mondja, ez a helyzet a karácsonyi ajándéka, akkor hálás és boldog szívvel köszönte volna meg.

Legszívesebben mellé mászott volna az ágyra, de előbb le kellett mossa magáról az óceán sós vizét, ezért lábujjhegyen a fürdőszobához óvakodott, aztán halkan becsukta maga mögött az ajtót. A forró víz alatt állva csak arra tudott gondolni, hogy vagy az álmai keltek valóra, vagy hallucinál, de most határozottan tetszett neki ez az állapot. A lány váratlan felbukkanása annyira valószínűtlen volt, hogy még hinni sem merte, hogy ha kilép innen, akkor a látomás még mindig ott alszik az ágyában. Egy törülközőt tekert a derekára és halkan kinyitotta az ajtót, aztán csalódottan torpant meg. Bassza meg, képzelődött volna?