Perlekedők 51.

Mielőtt bármit is írnék... hálás köszönet a rekord mennyiségű kommentért!

*

Néhány nyugodt nap következett, amire olyan nagyon szükségük volt, akár az éltető levegőre. Túl sok volt körülöttük a feszültség, és ha ez így folytatódott volna, akkor valamelyiküknél egészen biztosan elszakadt volna a türelem amúgy is véges cérnája.

Az egyik fullasztó délutánon Robert a vastag falak nyújtotta hűvösben olvasgatott egy szövegkönyvet, miközben Anna a házban jött-ment, pakolászott. Amikor felbukkant, a férfi felnézett és elmosolyodott. A legcsinosabb takarítónő, aki valaha is megfordult ezek között a falak között. Anna a rövid farmersortban és a férfi egyik agyonmosott, régi pólójában, kezében tollseprűvel masírozott be és látva, hogy a figyelmét máris sikerült magára vonnia, nemes egyszerűséggel az ölébe telepedett.

-Miért van az a biliárdasztal még mindig fóliába csomagolva? Szerintem ketten a helyére tudnánk tolni. Hova szántad? – csicsergett lelkesen és nem is értette, a férfi arca miért komorodik el hirtelen.

-Az maradjon csak úgy! – simogatta meg Robert a lány arcát.

-De hát olyan remek darab. Ha kicsomagoljuk, már ma be tudnám neked bizonyítani, milyen remekül tudok lökni – kacsintott rá a lány és Robert arcán akaratlanul is megvillant egy dévaj vigyor. Lökni… Na igen, azt lehetne rajta… fergetegeset. Aztán rendezte a vonásait és kicsit mentegetőzve nemet intett a fejével.

-Ne! Hagyjuk azt!... Tudod – folytatta a lány értetlen tekintetét látva - … Kristentől kaptam a születésnapomra. Életében először lepett meg valamivel, aminek szívből tudtam volna örülni, de éppen aznap szakítottunk, azért nem akarom használni. Amikor megmondtam neki, hogy kész, befejeztük, éppen akkor pakolták le a teherautóról. Szóltam, hogy rakják vissza, ő meg azt mondta, basszam meg, neki nem kell! Így aztán azóta kerülgetem.

-De hát miért őrizgeted?

-Mit csináljak vele? Küldjem vissza? Gyújtsam fel?

-Nem tudom, add valami otthonnak… vagy a kedvenc kocsmádnak… - ötletelt Anna és Robertnek azonnal be is ugrott Sean kocsmája, ahol lenne is helye ennek a monstrumnak és biztosan élvezné a közönség is… majd beszél vele.

-Kösz az ötletet! Majdnem olyan jó, mint a lökés… - kacsintott rá, aztán letette a szövegkönyvet és magához ölelte a lányt. –És erről eszembe is jutott valami …

*

Mire este 7 óra lett, Anna már harmadszor állt vissza a zuhany alá. Ha csak arra gondolt, hogy ma együtt menjen el Roberttel egy koncertre, máris leverte a víz. Nem ismerte különösebben a Paramore számait, de a youtube-on rákeresett… aztán talált mást is, például az énekesnővel, Haley Williams-szel és Robbal készült közös videót, ahol jókedvűen beszélgetnek mindenféléről. Nyilvánvalóan jól megértették egymást. Robertnek különös tehetsége van hozzá, hogy mindenkivel jól megértesse magá. – fintorgott. A férfi elmesélte, hogy az együttes az első Alkonyat filmhez írt egy számot és annak kapcsán hozták össze azt a találkozót, és Haley tényleg egy aranyos jófej lány, amitől Annában azonnal kialakult a görcs, hogy ő viszont egészen biztosan nem tud majd vele felszabadultan beszélgetni, mert zeneileg is kisebbségi érzése lesz, ráadásul küzdhet az arcára egészen biztosan kiülő féltékenység ellen is. 

Mire megérkeztek a koncert helyszínére, Rob annyit viccelődött vele, hogy egészen feloldódott, de ez abban a pillanatban vált semmissé, amikor megérezte, hogy a férfi, akinek a kezébe biztonságot keresően kapaszkodott, egy pillanatra megmerevedik. Egy nagyon csinos vörös lány jött szembe velük és kedves közvetlenséggel nyomott két puszit Robert arcára, aztán őrá nézett és egyetlen pillantással felmérte. A végén megfejthetetlen tekintettel, lágy hangon köszönt neki is:

-Szia! Akkor te vagy az a lány, akiről mostanában írnak, hogy elloptad a srácot? Csak csupa olyan fotót láttam eddig, amitől nem lettem sokkal okosabb, de látom, Robert jól választott. Nemcsak zenész vagy, de kifejezetten helyes is. Jól mutattok együtt! 

Anna félszegen mosolygott és nagyon remélte, hogy szanaszét száguldozó gondolatainak jelentős része nem jelenik meg az arcára írva. Például az sem, hogy túlságosan közvetlennek találja a stílust, amivel ez a fiatal lány az ő párja nyakába borult. De legalább vele nem volt ellenséges, és ezért adott egy fél jó pontot.

Egy fiatal srác, Staff feliratú kártyával a nyakában,kopogtatta meg hátulról a lány vállát, mire hátrafordult, majd egy bocsánatkérő mosollyal búcsút intett. –Most mennem kell, de még biztosan összefutunk, sziasztok!

Anna elképedve nézett utána.

-Ez ki volt? – súgta Robert fülébe, aki érezhetően ellazult mellette, ahogy kettesben maradtak.

-Riley Keough.

-És? Ez minden, amit tudnom kell, mert ettől nem lettem sokkal okosabb?

-Vele is összehoztak, pedig csak barátok vagyunk. És hogy kellőképpen elvarázsoljalak, ő Elvis unokája.

Anna a két mellékesen említett információtól zavarodottan ránézett.

-És ezt csak így mondod? … Mit értsek az alatt, hogy vele is összehoztak?

-Anna! Ha egy lánnyal két mondatnál többet váltottam, azt másnapra már úgy tálalták, hogy szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt, vagy éppen járunk, vagy loholok utána New Yorkba… a variációk végtelenek. Riley is Kris baráti köréhez tartozott, néha összefutottunk, ennyi. Hidd el, ha mindenki meglett volna, akivel hírbe hoztak, nem lett volna időm forgatni.

-Elvis unokája? – suttogott Anna és egy pillanatra átfutott a fején, mi a fenét keres ő ebben a társaságban.

-És? … én meg Moira nagyi unokája vagyok, nem nagy ügy. – legyintett lazán a férfi. Nem akarta a lányt még jobban elbizonytalanítani azzal, hogy még ő maga is padlót fogott, amikor Rileyről ezt az apróságot annak idején megtudta.

-Hát, azért egy legendával a családban … ez adhat némi magabiztosságot. – motyogta Anna, mire Robert megemelte a lány állát és a szemébe nézett:

-Ez a piros farmer halásznadrág, ami a fenekeden feszül és a fekete bőrdzseki, ami alatt ezeket a szépségeket rejtegeted… na, ezek adhatnak magabiztosságot. Gyönyörű nő vagy Anna! … és az enyém! – simogatta meg a lány száját, aztán a hóna alá húzta és a színpad melletti VIP-boksz felé indult vele.

-Miért van neked ennyi női barátod? – motyogta a lány inkább csak magának, de a férfi meghallotta és kicsit szorosabban húzta magához.

-Vannak fiúk is, csak nekik nem merlek bemutatni, mert a végén valamelyikük lecsap a kezemről, és miattuk mellesleg még homokos is vagyok. – vágott egy beszédes grimaszt, mire Anna elnevette magát és lábujjhegyre állva egy röpke csókot nyomott a férfi szájára, ami után Robert egy mély sóhajjal még közelebb húzta. Boldog volt, hogy Annával van és büszke volt, hogy a lány ezt a tényt meg sem próbálja titkolni. Ő  is legszívesebben kiállt volna a színpadra, hogy világgá kiabálja. 

-Hát, itt vagytok! – üdvözölte őket Riley és Annához fordulva bemutatkozott. –Bocs, hogy az előbb olyan hirtelen leléptem, de tudtam, hogy itt majd úgyis összefutunk. Te tényleg zenész vagy? – szegezte neki a kérdést Annának a kölcsönös bemutatkozás után, aki visszafogottan válaszolgatott. Szóba került a new yorki koncert és Anna kis megilletődöttséggel vegyes büszkeséggel mesélt a Jamievel közös duettről. Robert egy ideig ott szobrozott mellettük, figyelte a beszélgetésüket, aztán megnyugodva, hogy Anna túl van az első sokkon és Riley sem kellemetlenkedik, elment italért. Magán érezte a kíváncsi pillantásokat és büszke férfivigyorral az arcán vágott át a tömegen, hogy valami frissítőt vigyen a kedvesének.

*

-Na, túlélted? – kattintotta be Anna biztonsági övét a férfi.

-Hát, érdekes este volt… Ennyi kíváncsi tekintetet… Mintha legalábbis három fülem lenne vagy ilyesmi … és csak azért, mert a nagy Rob Pattinson oldalán léptem be egy koncertterembe. Nem könnyű a barátnődként megjelenni… egyrészt frászt kapok, hogy aki odajön, azt összeboronálták-e már korábban veled, másrészt képtelenség elengedni magam, mert úgy érzem, minden mozdulatomat lesi valaki.

-Hát, igen… ez benne van a pakliban. Nem akartam mondani, de folyamatosan kattogtattak a hátad mögött a telefonjaikkal, szerintem a twitteren már rég fent vagy és megindultak a találgatások is, hogy tényleg együtt  vagyunk-e, vagy még mindig Kristen után epekedek… mert erről az elképzelésről néhányan képtelenek lemondani. Ez ellen csak egy orvosság van, az ember próbál nem tudomást venni róla, aztán egyszer csak megunják. Amúgy meg ne legyél kishitű… nemcsak a nagy Rob Pattinson miatt vizslatták ezeket a formákat… a harmadik szemedet jóval kevesebben keresgélték, mint ahányan a pólód kivágásába igyekeztek belelesni. Volt pár alak, akit szívesen pofán csaptam volna emiatt. 

Anna hálás mosollyal nyugtázta a féltékenységbe csomagolt bókot, és az ülésen közelebb húzódva a férfi vállára hajtotta a fejét.

Már majdnem otthon voltak, amikor megrezzent a férfi zsebében a telefon. Ránézett a kijelzőre, aztán mindenre elszántan kihangosította.

-Szia, anya! Csak szólok, hogy nem ülök egyedül a kocsiban és ki vagy hangosítva. És most mondhatod.

-Köszönöm, fiam! Ezzel nagyjából belém is fojtottad a mondandómat. Akkor röviden csak annyit, hogy hamarosan felszállunk, holnap találkozunk. Szeretlek! – és Claire Pattinson ezzel a lendülettel bontotta is a vonalat. 

-Oké, akkor holnap következik a második menet. – sóhajtott Robert és Annára nézett, aki enyhén elnyílt szájjal őt bámulta.

-Mi van?

-Nálad fognak lakni, ugye? Akkor lehet, hogy nekem kéne kivennem valahol egy szobát. És mivel várod őket? Jézusom, én nem tudok főzni! És …

-Hééé! Fogd már be! – nevette el magát a férfi. –Első és legfontosabb: nem mész sehová! Abban a házban az egész Pattinson klánt el tudnám szállásolni, de most csak ketten jönnek. És igen, ott fognak lakni és vagy elmegyünk egy étterembe, vagy közösen főzőcskézünk valamit. Anyám talán ki fog akadni, hogy te nem tudsz főzni, de haladéktalanul elkezd néhány egyszerű dologra, az állítólagos kedvenceimre megtanítani. Nyugi, nem fognak megenni! Te vagy ebben az egész kavarodásban a legártatlanabb és ezt még ők is tudják. Engem valószínűleg lekapnak a tíz körmömről, de nagyfiú vagyok, majdcsak túlélem. Azt nem mondom, hogy anyu is olyan hamar megérti, hogy mi történt három éve, mint az apád, de szeret engem és valószínűleg akkor is megbocsátana és mentségeket keresne, ha embert ölnék, úgyhogy hidd el nekem, hogy ez lesz a könnyebbik menet.

Anna erősen kételkedett ebben és ő lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, hogy igaza is van.