"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. július 7., vasárnap

Perlekedők 50.



-Apa! … Adél …?  - ki sem tudta ejteni a kérdést, mert a lelke megfagyott a gondolatra, hogy a múltban történtek után a nővére esetleg még mindig Rob után vágyódna. Annyi irányból várta a kapcsolatukat érő támadásokat, csak éppen ebből az egy irányból nem. Innen már amúgy is megvolt a sérülékeny pont, de azt hitte, az már a múlt. Talán mégsem?

-Nem tudom. Tényleg nem tudom. A nővéred teljesen összeomlott, amikor beszélt nekem erről az egészről. De hát együtt van azzal a Josh-al, és nekem úgy tűnt, hogy az egy élő, erős kapcsolat. De a nővéred mintha még a gondolatát sem tudná elviselni, hogy ti együtt vagytok. Én azt hittem, csak téged félt, de hát annyi még nekem is nyilvánvaló, hogy ő még nem zárta le magában a múltat. Amikor rám borította ezt az egészet, annyira megdöbbentem, hogy egyszerűen nem találtam a szavakat, csak néztem rá szélütötten. Aztán Josh éppen visszaérkezett és azonnal kiszúrta, hogy valami történt. Mit mondjak, nem voltam feldobva a gondolattól, hogy még ez az idegen pasi is többet tudott a dologról, mint én valaha is. És a végén éppen ő volt az, aki azt mondta a nővérednek, hogy itt az ideje, hogy egy szakemberrel is beszéljen a történtekről. Josh megígérte, hogy személyesen cipeli el. Ezek után én csak azt akartam látni, hogy ti ketten hogy vagytok egymással. Mert zsigerből magát hibáztattam – emelte a tekintetét Robertre, aki sápadtan üldögélt és bár igazán igyekezett figyelni az elhangzottakra, de igazából csak egy gondolat dörömbölt a fejében. 

Anna el fogja hagyni, ha Adél nem gyógyul ki nagyon hamar ebből az őrületből. Úgy látszik, a három évvel ezelőtt meghozott döntése most jutott el odáig, hogy megpróbálja feldolgozni és hát nyilvánvalóan nem sikerült. Igaza lehet annak a Josh-nak, ha dilidokihoz akarja vinni a párját. Mindenesetre erős faszi lehet, mert ő valószínűleg hasonló helyzetben nem tudna megbirkózni a gondolattal, hogy a nő, akit szeret, a szíve mélyén valaki másra gondol. Tök mindegy, milyen indokkal. Ebből az érzésből egy életre elege lett Kristen mellett, még egyszer nem fogja megkockáztatni, hogy eljussanak idáig, mert az végképp padlóra vinné. Talán el kéne gondolkodnia azon, hogy az Annához fűződő érzelmei megérdemlik-e, hogy ekkora fába vágja a fejszéjét. Túl zavaros ez a helyzet, amibe kerültek, és neki elsősorban a jövőjére kell koncentrálnia. Ha a magánéletét nem tudja kezelni, félre fognak csúszni a szakmai dolgai is. Ebből már kapott egy kis ízelítőt a magyarországi forgatáson, és ezt soha többé nem engedheti meg magának. 

Annára nézett, aki elborzadó tekintettel meredt maga elé, nyilván valami hasonló jövőképet vizionálva, és ettől összerezzent. Nem tudja elengedni, mert azzal  nemcsak Annát, de a saját lelkét is  darabokra törné. Bassza meg! Egyetlen őrült nap kerékbe törné az életét? Ha három évvel ezelőtt nem enged az ösztöneinek… oké, nem kezdünk HA-val kezdődő gondolatokba… semmi értelme! A lány apjára nézett és csendesen annyit mondott.

-Uram, én részemről vállalom a felelősséget a történtekért. Nem mentegetem magam azzal, hogy ahhoz a naphoz ketten kellettünk. Nem kellett volna kezdeményeznem és akkor mindez nem történhetett volna meg. De egyszer valaki azt mondta, nincsenek értelmetlenebb mondatok, mint amelyek HA-val kezdődnek. Megtörtént. Ezen már nem tudok, nem tudunk változtatni. Fel kell dolgoznunk mindannyiunknak, hogy tovább tudjunk lépni. Nem tudom, mit tehetnék, hogy ezt megkönnyítsem Adélnak, de ha bármi segítségre szüksége van, kérnie sem kell… de én is tudom, hogy a szemében ezt az egészet egyetlen dolog tudná rendbe tenni… ha mi Annával szakítanánk, de ezt az egyet nem tudom megadni… talán még akkor sem, ha Anna kérne erre – nézett a lányra, és szürke szemei fénytelenül, végtelen szomorúsággal kutatták a lány vonásait, hogyan reagál erre a kijelentésre. 

Anna a keze után nyúlt és megszorította, és a férfi úgy kapaszkodott ebbe a törékeny apró női kézbe, mintha az életet jelentené. Mint ahogy valószínűleg azt is  jelenti. Nem, nem tudná rosszul értelmezett együttérzésből elhagyni ezt a lányt soha! Adél most ki van borulva. Éppenséggel már régen itt lett volna az ideje… hát, majd túl lesznek ezen is, ha együtt harcolnak érte, akkor talán hamarabb és könnyebben. Nem szabad feladnia, mert soha nem tudná megbocsátani magának, ha elengedné a boldogságot jelentő kezet. 

A lányok apja nézte összefonódott kezüket és lassan bólintott. Talán tényleg nem minden fekete és fehér. Adél rosszul döntött és most már meg akar szabadulni a lelkét nyomasztó tehertől, amit az évek óta tartó titkolózás jelentett. Ezzel feltépte a sebet, de a barátja mellette áll, átsegíti ezen. Ezek ketten meg tényleg nem úgy néznek ki, mint akik a pillanatnyi szeszélyeiknek engedelmeskedve vannak együtt. 

-Visszajössz még Londonba? – nézett a lányára és Anna tanácstalanul nézett vissza rá.
-Azt hiszem, igen. De csak lezárni a dolgaimat. Lehet, hogy idekint próbálok a magam lábára állni, mert higgy bármit, nem akarok Robon élősködni. Még ha ő úgy is képzeli, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy mellette legyek – vágott egy halvány grimaszt, hogy a mondat kissé éles értelmét elvegye. –Tudom, hogy valami fontos kezdődött el köztünk és nem akarom feladni, mielőtt kiderülne, tényleg mi ez. De nem fogok hirtelen döntéseket hozni, amiket aztán majd évek múlva bánhatok. Más vagyok, mint a nővérem! – nézett dacosan az apjára, mire az halványan elmosolyodott.

-Tényleg más vagy! Nem is sejtettem, mennyire más. Mindig azt hittem, valahányszor csak rád néztem, hogy te az anyád lánya vagy. Csak, mert a külsőségek összezavartak. De most be kell lássam, hogy Adél sokkal inkább az ő mentalitását örökölte. Te az én lányom vagy minden erős, okos kis porcikádban. –  mosolygott gyengéden a lányára, aki most hirtelen egyik pillanatról a másikra vált a szeme előtt kislányból érett nővé; aztán Roberthez fordult.

-Nem fogok bocsánatot kérni, amiért magára törtem. Ha három évvel ezelőtt találkoztunk volna, valószínűleg puskával zavarom  egy pap elé, hogy vegye el a megrontott lányomat. … Akkor is, ha nem volt az! – emelte meg a hangját, ahogy a fiú száját nyílni vélte. -Ma is azt mondom, az én lányom nem olyan, aki egy vadidegen férfi ágyában ébred; aztán a legkegyetlenebb módját választja a dolgok elintézésének… de nem tudhatom, mi járt akkoriban a fejében… nem ítélkezem. De a mostani helyzetben tudni fogom, hogy kit kell keresnem és hol találom az illetőt… ne szúrja el! 

Felállt és az ajtó felé indult. Holnap visszamegyek… de szerintem nektek is beszélnetek kéne a nővéreddel … - motyogta még, aztán a kilincs után nyúlt. –Robert, legyen szíves engedjen ki ebből az erődből… és jó, ha tudja, fotósok táboroznak a kapuja előtt.
-Tudom uram. – mondta halkan a fiatal férfi. –Úgyhogy hadd vigyem vissza a szállodába… - fejezte be a mondatot és már emelte is a kisasztalról a slusszkulcsot. Anna apja nem vitatkozott.
*
Anna úgy nézett a férfiak mögött becsukódó kapura, hogy nem is látta a lassan helyére gördülő hatalmas szárnyat. A nővére arca lebegett előtte, az a nap, amikor morogva számolt be neki arról, hogy már megint milyen megalázó munkát bíztak rá. Ő még akkor nem tudhatta, hogy az élete micsoda fordulatot vesz azon a napon, amikor Robert szürke szemével találkozott a pillantása, de mára már értette a nővére arcán átfutó árnyékot.
Egy csapásra véget vethetne ennek az egésznek, ha most azonnal hívna egy taxit és az útlevelével a reptérre vitetné magát, de nem volt az a testvéri szeretet, ami erre a lépésre rávehette volna. Ha Adélnak nem sikerül túllépnie a történteken, akkor inkább képes elviselni a tőle való távolságot, mint hogy Robertet elhagyja. Lehet, hogy rosszul dönt, de képtelen másként.
Nagyot sóhajtott és a konyhába ment. Végignézte a hűtő tartalmát és megpróbált kitalálni valamit, aminek az elkészítésével lefoglalhatja a gondolatait és a kezeit. Ha nem sikerül, még mindig itt a két kutya, akik nyilván szívesen eltüntetik a bénázása nyomait.
*
Anna apja szótlanul ült Robert mellett és már majdnem elérték a szállodát, amikor végre megszólalt:
-Ha arra kérném, hagyja el a lányomat, megtenné?
Robert a fékre lépett és kissé reszkető kezekkel az út szélére kormányozta a kocsit. Nem nézett a férfira, csak szorongatta a kormányt és maga elé beszélt. Nem akarta látni az apa fájdalmas tekintetét, amivel hatni próbálna rá, hogy engedje el az egyetlen embert, aki minden vitájuk ellenére a mennyországot hozta el neki ebben az időnkénti földi pokolban.
-Nem! … Tudna erre kérni, most hogy látta, Anna milyen jól meglenne velem itt?... Azzal a tudattal, hogy összetörném a szívét, ha megtenném? – kérdezett vissza szenvedélyesen.

-Annyira féltem. Maga ebben a világban él, pontosan tudja, mi vár rá maga mellett. Van szíve kitenni ennek? – sóhajtott az apa, aki kezdte belátni, hogy ebben a kérdésben mondhat ő bármit, a fiatalok elszántan kitartanak egymás mellett.
-Bele lehet szokni. Még mindig kisebb ár, mintha boldogtalanná tenném azzal, hogy elhagyom.
-Nem tudom. Ő nem ehhez a világhoz van szokva.
-Én sem voltam. Angliából átjönni nekem is olyan volt, mint amikor valaki az elemi iskolából rögtön az egyetemre kerül, holott még írni-olvasni se tanították meg rendesen. Nem könnyű, de bele lehet tanulni, és Anna okos nő. Meg fogja találni a helyét ebben a városban épp úgy, mint bárhol a világon. És én ott leszek neki, hogy támogassam, amikor úgy érzi, nehézségei támadnak. 

-Elolvastam pár dolgot a neten, amikor kiderült, hogy maguk ketten… szóval, a maga népszerűsége akár veszélyes is lehet a lányomra. Sok őrült rajongó képes szélsőséges viselkedésre… és ha bármi baja lesz, én magát fogom hibáztatni.
-Ez apai joga… de a valóságban azért nem olyan vészes a dolog. A bemutatókon testőrök vesznek körül bennünket, egyébként meg azon a néhány fotóson kívül, akiket maga is látott, nem szoktak a ház körül rajongók táborozni. Az elmúlt napokban jöttünk-mentünk a városban és senki nem jött oda kellemetlenkedni. Még a rajongók is el tudják fogadni a tényt, ha az ember megállapodik valaki mellett.
-Mondhatok bármit, maga őt akarja, ő pedig magát, mi? – nézett rá az apa és Robert ma először mosolyodott el, és ebben a mosolyban ott volt minden érzése Annával kapcsolatban:
-Én csak a magam nevében nyilatkozhatok, de nagyon remélem, hogy jól látja a helyzetet, uram.
-George, ha már… így alakult… csak George.
-Köszönöm uram, … ööö… George.
*
A két kutya a bejárat két oldalán habzsolt valamit két rozsdamentes tálból, amikor megérkezett. Köztük Anna állt fakanállal a kezében, készen arra, hogy szétcsapjon közöttük, ha összevesznének.
-Szia! … Mit esznek?
-Főztem.
-És… nekem is jut belőle? – próbálta Robert a maradékot meglesni.
-Örülj, ha nem – vágott grimaszt Anna. –A hozzávalókat a hűtőben találtam, a receptet a neten, de a végeredmény… hát, az kicsit más lett, mint amit a képek ígértek. Elkeserítő, hogy mennyire semmi tehetségem a főzéshez.
-És mi … volt ez?
-Töltött padlizsán. – vont vállat a lány, mire Robert elnevette magát.
-A kutyáim padlizsánt esznek?
-Meg szenet – motyogta Anna kedvetlenül.

-Na, gyere te konyhatündér! Lemegyünk a partra. Eszünk egy hot dogot, megünnepeljük, hogy ilyen simán megúsztuk ezt a dolgot. De most szólok, hogy még egy olyan koktélra nem fogsz rábeszélni, mert még mindig sajog a fejem, ha csak rá gondolok.
-A bor volt az oka.
-Az a bor remek évjárat volt, akárki hozta, egy vagyont költhetett rá.
-Attól még levegőt kapott. – vitatkozott Anna, miközben felkapaszkodott a pickupbe. Robert behajolt és bekattintotta a biztonsági övét, aztán megcsókolta.
-Legszívesebben így kapcsolnálak magamhoz is. Te vagy az én biztonsági övem, sosem tudnálak elengedni.
-Miután éppen nem is szándékozom elmenni, nem is kell törjük a fejünket a dolgon, de Rob… apának igaza volt, beszélnünk kell Adéllal is.

-Tudom kicsim, mondtam George-nak is, hogy ha már tudja, mire jutottak Josh-al és a dilidokival, akkor írja meg és ahogy lesz időm, hazamegyünk és beszélünk vele.
-George, hm? – nézett rá Anna elkerekedett szemekkel.
-Jah, azt mondta, ha már így alakult, akkor csak George – kacsintott rá a férfi, aztán még egy csókot nyomott a lány szájára, majd a kocsit körbejárva beült és lassan kihajtott a kapun. A fal mellett a golyóit vakarászó fickó gyorsan ellőtt egy sorozatot, ahogy Anna a férfi tarkóját simogatva feléje nézett. Akkor mégiscsak igaza volt a fülesének, hogy a falak mögött egy gerlepár enyeleg.

11 megjegyzés:

csez írta...

Na jó, nem csak a nevemet írom alá, pedig tényleg tetszett ;) XDDDD
Nyílván látják a buktatókat, de szerencsére értelmes, szerelmest választ adtak a felmerült problémára ;)
Adél körére baromi kíváncsi vagyok... :o
George jó apa! <3
K&P

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó rész volt! Egy kicsit azért sajnálom Adélt - biztos nehéz lehetett neki ezt a döntést, na de 3 év után jön ez csak elő?
A gerlepár édes volt:)!
An

ZoÉ írta...

Szia,

először is gratulálok a szép kerek számhoz! És legalább még ennyit kívánok!
Gyors tempóban pótoltam a lemaradásom, és ezúttal nem csak pipálok :D
Nagyon tetszik, sőt egyre jobban imádom, ahogy a szerelmeseink útját egyengeted. Ámulok-bámulok milyen furmányos buktatókat, akadályokat gördítesz eléjük.
Most nekem is az jár a fejemben, Adélnál hogy alakulnak a dolgok.

Csak így tovább!

Puszi,
ZoÉ

Gabó írta...

Eros szerelem ez, talan mar George is latja, ezert ez a nagy pertu...
Imadtam minden sorat, mint mindig.
Adelt nem ertem....olyan nagyszaju volt mikor kijelentette anno, hogy egy ejszaka, meg mindenki megy tovabb..es pont O az aki nagyon nem tudott tovabblepni. Ha erezte hogy ez tobb, es oriasi a vonzalom, legalabb maganak nem kellett volna hazudnia, hogy hipp-hopp tullephet majd a vegen...
Talan eppen ez a baja, hogy maganak hazudott...na majd lelekdoki helyreteszi, remelem...
Anna meg amilyen eros lany, megtalalja majd a helyet LA-ben.
Jol alakulnak a dolgok, turelmetlenul varom a kovetkezot. ;)
Koszonet!

Nikol írta...

Jó nagyon jó! Jó páros alkotnak együtt kiegészítik a másikat. :)
Nikol

margo27 írta...

Szóval ötven! ...

Szóval ötvenedik reggel vártam, hogy elérhető legyen az új fejezet!
(A hétköznapok voltak az igazán izgalmasak, hogy indulás előtt olvashassam el a folytatást.)

Csak annyit tudok mondani: minden reggeli várakozás megérte!
Köszönöm
ma27

Edina írta...

Szia:)
Nagyon aranyos jubileumi fejezet lett!
Édesek együtt, mint mindig.
Annapapa kifejezetten szimpatikus volt, nővérkéről ezt nem tudom elmondani. Nagyon kiváncsi vagyok az okaira...
Szeretnénk mégminimum 50-et :))))
Edina

Anna írta...

szia!
gratula az 50. fejezethez! imádtam minden reggel olvasni! kíváncsi vagyok h még milyen izgalmak várnak a szerelmes párra!

Anna

zsorzsi írta...

George lájk.
Főzés lájk.
Rob lájjjk.
Boldog ötvenediket! <3 :)

masakó írta...

Szia!
Megint csak nagyot alakítottál! Jól vette az akadályt a pár, bár van egy olyan érzésem, hogy Robi gyerek egyszer mégis megfutamodik!?
Egyébként Adél szerintem szimplán irigy, ezért követ el mindent, hogy bekavarjon! Nem az a tipikus jó testvér!
Gratulálok az 50. fejezethez!
:)

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett!!
Anna