Perlekedők 58.

Sziasztok!

Előszóként... a hétvégét Zamárdiban töltöttem, ahol ugyebár most volt a Balaton Sound... ennélfogva 3G, mint olyan, nem létezett, napi 10-15 percnyi netem volt, amikor a bulizók reggelente kómába estek és nem a világhálón lógtak, hogy megosszák a haverokkal az élményt. Mert a fesztivál területén voltak erősítők, de oda én nem mehettem be, mondván, emberek, nekem halaszthatatlan ügyeim vannak; idekint meg egyszerűen elszívták a mobilnetet a hétköznapi halandók elől. ... Mit mondjak, már elvonási tüneteim voltak. A lényeg... nem tudom, hogy a linkek, amiket a történetbe raktam, működtek-e, de ha egyszer végre biztos internet közelébe kerülök, majd kicserélem őket nézhető vidikre. Na, igazából ennyi, már úton vagyok hazafelé és az élet lassan visszaáll a normális kerékvágásba XD
P.S. A komikból ítélve, ebből a dologból nem nagyon csináltatok gondot... vagy mindenki itt bulizott a környéken? ;)

***  

Robert úgy szorította a telefont, amin az egy perccel korábban érkezett sms-t olvasta el éppen, hogy már attól tartott, szétmorzsolja az ujjai között. Anna! Már megint mi a fenét művelsz? – morogta magában, miközben legszívesebben megfojtotta  volna a kedvesét, aki már megint alaposan felborította a személyes terveit. Egyfelől értette a lány vélhető indokát, hogy egyedül akar a nővérével beszélni, másfelől attól tartott, ismerve a hirtelen indulatait, hogy csak ront az amúgy sem rózsás helyzeten. De leginkább az esett rosszul neki, hogy a lány kihagyta a döntésből és kész tények elé állította. Egy párkapcsolatban a dolgok nem így működnek! – hergelte magát, lényegében tök feleslegesen, mert pillanatnyilag úgysem tehetett semmit; nem telefonon fogja Anna szemére vetni ezt a hirtelen programmódosítást, mert abból csak veszekedés és sértődés lesz a békülés édes összebújásának esélye nélkül. 

Ráadásul éppen most, amikor néhány napon belül el kell utaznia Párizsba. Annyira szerette volna, ha előtte még itthon találkoznak, ha már arra nyilvánvalóan nem tudja rávenni, hogy tartson vele. Nem feltétlenül a szex miatt, bár az elmúlt hét elvonókúrája már kikezdte az idegeit, de egyszerűen szüksége volt rá, hogy tudja, Anna itt van a házában és biztos lehet benne, hogy hozzá tér majd haza…. Biztos? Miben lehet biztos emellett a szélvészkisasszony mellett? 

Anna sok tekintetben áthúzta a számításait… például a kutyákkal kapcsolatban is. Eddig úgy gondolta, jól ellesznek együtt, amíg ő távol van, de most hirtelen az is gondot jelentett, ki vigyázzon a két lókötőre. Szinte automatikusan Kristen jutott az eszébe. Szereti ezeket a dögöket, ők is őt, ez lenne a legegyszerűbb, de még mindig görcs állt a gyomrába, ha a szakításukra gondolt, és az azóta megjelent sok hülyeségre a médiában. És persze ott volt a lányok múltkori találkozása is, ami után elég kellemetlen hangú cikkek jelentek meg a dühösen elviharzó Kristen és az ő összeölelkező fotójuk kíséretében. Egy ilyen szívességet óhatatlanul mindenféle teóriák gyártása követne, ennyire már ismerte a tettei visszhangját. A francnak se hiányzik, hogy megint Robsten-től legyen hangos a net. A kisördög persze ott duruzsolt a fülében, hogy talán Anna ettől észre térne és megjegyezné, hogy a jövőben nem hozza őt kényszerhelyzetbe. … Az idő sürgette és jobb ötlete nem lévén, egy mély sóhajjal kikereste a lány számát és tárcsázta.

*

A tranzitban a laptopot bújva, Robert elhúzta a száját és Dean felé fordította a monitort.

-Látod, pontosan ettől féltem. - „Robsten forever!” – ordították világgá a különböző fórumok a hírt, holott csak annyi történt, hogy elment Kristenhez, hogy megkérje, vigyázzon a kutyákra egy hétig. Aztán beültette a kocsiba és együtt mentek el kaját venni a dögöknek, hazavitte Kristent és lelkiismeretesen lepakolta nála a hatalmas zsákot. Aztán elfogadott egy kávét és fél óra elteltével hazament. Tulajdonképpen tényleg csak a bolhazsákokról beszéltek, kínosan kerültek minden más témát, bár Kristen egyszer megpróbálta Annára terelni a beszélgetést, de hamar belátta, hogy ő nem partner abban, hogy a háta mögött kibeszéljék a lányt és a hozzá fűződő kapcsolatát. Ez azonban máris elég volt hozzá, hogy nagybetűs szalagcímek hirdessék, a szerelmük forróbban lángol, mint valaha. Elég lehangoló, hogy  a pikáns találgatásokra a fél órát elégnek találták. Ebből is látszik, hogy mit tartanak az állóképességéről, pedig Anna még sosem panaszkodott – húzta el a száját az ironikus gondolaton, és amiért bármilyen eszmefuttatás végén a lánynál képes kikötni. 

Még jó, hogy nem a Teslába ültette be, csak az ütött-kopott pickupbe, mert akkor már az esküvői harangokat is kongatnák. Imádta azt az új kocsit. Végül a Summit állta a szavát és mindannyian megkapták az ajándék-kocsit… eredetileg három egyformát akartak adni, végül mindannyian választhattak. Kris kérte Böhömkét, ami kísértetiesen hasonlított az övére, csak éppen csillogott-villogott, Tay a Porshet, ő pedig a Teslát, és csont nélkül teljesítették is a kérésüket. Mondjuk, kerestek annyit a Sagával, hogy ennyit megengedhessen magának a cég. 

Anna is imádta a Teslát, pedig még igazán ki sem tudták próbálni, csak a városban mentek egy kört, amikor a koncertre vitte a lányt. Igazából nincs is szüksége rá, mert aligha befolyásolja az üzleti tárgyalásait, hogy elegáns szedánnal vagy egy leharcolt csotrogánnyal érkezik. Úgysem a tárgyalóasztalig gurul vele, és senkinek nem kell tudnia, mi áll a garázsban. Praktikusnak pedig semmiképpen nem nevezné, hiszen a sebváltó majdnem kiherélte, amikor a koncert után össze akart bújni Annával a sötét parkolóban. A kutyákat sem ültethette bele... az csak egy szépséges játékszer – vont vállat.

*

Párizs novemberben és Anna nélkül minden volt, csak nem a szerelem városa. Hideg volt, nyirkos és   

benzingőzös. Még a színház környéke is, ahol a bemutató zajlott. Robert a felöltőben dideregve, mosolyt erőszakolt az arcára és elkattintotta a kétszázadik fotót, aláírta a megszámlálhatatlan fényképet és dedikált bármit, amit az orra alá toltak. A kordonok mögötti tömegben egyszer csak mintha egy ismerős hajkoronát pillantott volna meg, de mire újra odakapta a tekintetét, már nem látta a sötét, göndör tincseket. Anna!. Deanhez fordult, aki a tömeget pásztázta minden apró jelre figyelve, ami őt veszélybe sodorhatná.

-Te is láttad?

-Mit? – nézett rá zavartan a testőre és újra végigszántotta a tekintetével a környéket, mi kerülte el a figyelmét.

-Annát… ott… arra – mutatott Robert a tömegbe, amit hangos sikítás követett, ahogy néhányan úgy érezték, nekik szól az integetés.

-Nem… Rob, ne bomolj! Nincs ott! Dolgod van, koncentrálj! – sziszegte a nagy darab férfi a fülébe, és elbizonytalanodott, hogy Stephanienak szóljon-e erről az apró, de mégis fontos incidensről. Lehet, hogy Rob besokallt volna és hallucinál? Figyelte a látszólag vidáman mosolygó arcot, amely profin tette a dolgát, elvarázsolta a rajongókat, de csak ő látta a szemeit, amelyek nem mosolyogtak együtt a szájával, hanem valami reménytelen csalódottsággal bámultak az újra és újra eléje tolt könyvekre és fotókra, amelyekre rá kellett firkantania a neve kezdőbetűjét.

*

Bassza meg! Anna két hete ment el Londonba... két őrjítően hosszú hete. Egy hét után már vele kellett volna legyen, de egy újabb hét telt el néhány semmitmondó levéllel és egy telefonhívással, amit a lány a lehető legrosszabbul időzített, le kellett tegye és azóta még nem tudtak beszélni egymással. Annyit tudott, hogy beszélt Adéllal, de a részleteket Anna nem osztotta meg vele. A sorai között valami megbújt ugyan, de azt még nem tudta megfejteni. Mi az istent mondhatott neki Adél? – ezen is agyalt eleget, mert számára az a nap szép lassan beleveszett a múlt ködébe, és bármennyire próbálta felidézni az őrület óráit, talán éppen Anna iránti szerelme nem engedte a felszínre törni őket. 

Robert nem értette, most mi van. Miért ül még Budapesten, ahelyett, hogy Los Angelesben Trevorral tárgyalna, vagy más meghallgatásokra járna, és leginkább őt várná? A tegnapi nap volt a mélypont, amikor a tömegben a lányt vélte felfedezni. A csalódás úgy temette maga alá, mint egy lavina, amikor Dean szinte elmeápolói gyöngédséggel biztosította róla, hogy csak a képzelete játszott vele. És el kellett hinnie, hogy ez történt, mert a vacsora után a szobájába visszatérve nem várta a párnáján alva az a kócos boszorkány. 

Nem hitte,  egyszerűen nem tudta elhinni, hogy az a pár szerencsétlen fotó és agyatlan kitaláció lett volna sok a lánynak, ahol Kristennel autóznak a francos kutyakajáért. Naná, Anna is látta és ki is akadt. A sorai keserűséggel voltak áthatva, ahogy a szemére vetette, hogy alig tette ki a lábát, máris társaság után nézett. És hogy pont Kristen volt az, hátbatámadásként élte meg. …Próbálta megmagyarázni neki, hogy az egészre sor sem került volna, ha nem hagyja cserben és végezve a londoni ügyeivel, indult volna vissza hozzá. ...De nem. Annának megint a saját hirtelen ötletét kellett követnie és elmenni egyedül Adélhoz, hogy beszéljen vele.

Erről se tudott meg sokat, csak annyit, hogy a nővére nem nagyon akar a múltról beszélni. Örült, hogy ők jól megvannak, megnyugodott, hogy Anna Los Angelesben is talál magának elfoglaltságot, nem lesz belőle otthonülő, kitartott barátnő, aztán rövid úton kirakta a huga szűrét, mert ír valamit, de hogy mit, arról talán csak Joshnak van fogalma, de még az is lehet, hogy neki sem. Ezek szerint Adél még messze nincs jól. Az idegösszeomlásból lassan, a maga által jónak vélt terápiával próbál kigyógyulni. Ír. Hát, ez is egy módja a történtek feldolgozásának; kérdés, hogy mit ír és mit akar majd kezdeni azzal az írással... 

Esténként, ha a hivatalos programmal végzett, ő is írni próbált; aztán amikor kezdett összeállni a szöveg, akkor addig pötyögtette a zongorát a szobájában, amíg lassan a dallam is megszületett.

Nem vehetem meg a szerelmed, meg se akarom próbálni.

Néha az igazság nem tesz boldoggá, szóval nem fogok hazudni.

De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog.

Tudom messze vagyok a tökéletestől, nem úgy mint te.

Nem tudom valóra váltani a kívánságaid, nem ígérhetem neked a csillagokat.

De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog.

Mert mikor már feladtad.

Amikor mindegy mit csinálsz nem elég jó

Mikor sose hitted, hogy ilyen nehéz is lehet valaha,

Akkor érzel úgy, ahogy én szeretek.

Mikor kikiáltasz.

Amikor elesel és nem tudsz felállni, olyan nehéz vagy a földön

Amikor a barátaid akikről azt hitted veled vannak mégsem tartanak ki.

Akkor érzel úgy, ahogy én szeretek.

Nem fogsz buliban látni engem, úgy tűnik mégsem vagyok vicces.

Nem fogom feltekerni a rádiót “Baby Te Vagy A Nagy Ő”-t dalolva.

De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog.

Tudom néha dühös vagyok, és olyat mondok amit nem akarok.

Tudom védem a szívem, messze a külvilágtól.

De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog.

(Emeli Sandé – Ahogy én szeretek)