Perlekedők 55.

-Anya! Nem baj, ha ma este nem leszünk itthon? – kérdezte Robert, miközben jóllakottan kortyolta az anyja utánozhatatlan forró kávéját. A tipikus angol reggeli, amitől már rég elszokott, úgy kisámfázta, hogy mozdulni alig tudott. A kis kolbászokkal, szalonnaszeletekkel, tükörtojással, babbal és sült paradicsommal megpakolt tányér fényesre törölgetve feküdt előtte.  Az anyja ragyogva vette el előle, mint mindig, ha sikerült kényeztetnie a kicsi fiát. Anna eközben meglehetősen tiszteletlenül vigyorgott. –Egy angol banda játszik lent a parton, a Hurts, és azt gondoltam, Annával elmegyünk kicsit romantikázni. Úgyis ez az utolsó estéje itt. Holnap az esti géppel megy vissza Londonba. De ha gondoljátok, lejöhettek ti is. –folytatta Robert, felajánlva a közös időtöltést, de még Claire sem volt annyira süket és vak, hogy ne hallotta volna ki belőle a kényszeredett udvariasságot. Nyilván kettesben szeretnék tölteni az utolsó estéjüket. 

-Nem hiszem, hogy apád különösebben értékelné. Ha angol banda, akkor neki kizárólag a Rolling Stones mond valamit. Menjetek nyugodtan, majd nézzük a tv-t, vagy kiülünk a kertbe… romantikázni – nézett a férjére, aki ettől a pillantástól majdnem visszaköpte a kávét a csészéjébe.

-Nincs rád jó hatással ez a meleg – mormogta vörös fejjel, ahogy eszébe jutott az előbbi kínos közjáték, amikor a fiuk rájuk nyitott. 

Robert vigyorogva fújdolgálta a maga bögréjét, aztán egy lapos pillantással Annára nézett, aki merengve az előbbi mondatot emésztette még mindig magában. Ez az utolsó estéje itt és holnap vissza kell menjen Londonba. Miért van az, hogy ez abszolút nem kelt benne izgatott várakozást? Miért szeretne minden erejével ebbe a vékony ujjú férfikézbe kapaszkodni, és maradni? Robert meglökte a térdét az asztal alatt és ettől összerezzent. 

-Ebédre átjönne Stephanie, az ügynököm és egy barátja. Én egy óra-fél kettőt mondtam nekik. Nem kell nagy felhajtás, csak egy baráti ebéd... – mondta Robert, s bár a magyarázat talán Annának szólt, de a világért sem nézett volna most rá, ezért inkább az anyját fixírozta kitartóan.

-Oké, ha fontos ember, akkor inkább nem mérgezem meg – morogta a lány az orra alatt. Robert elvigyorodott és már éppen fel akarta ajánlani, hogy rendeljenek valami kaját, amikor az anyja közbeszólt.

-Nyugi, ketten együtt verhetetlenek leszünk a konyhában – mosolygott rá Claire a lányra, és gondolatban már egy könnyű menü fogásait állította össze. 

-Hát, ha ránk nincs is szükség, akkor mi addig tekerhetnénk egyet apa – nyújtott képzeletbeli békejobbot a tegnapi pofon után Robert, és Richard hálásan kapott utána. Már csak azért is, mert első kézből voltak tapasztalatai, mennyi mindent tud a nyakába sózni Claire, ha beveszi magát a konyhába egy vendégség előtt. Az asszony most is tudott volna feladatot adni, de végül úgy döntött, a tegnapi incidens után talán jobb is, ha apa és fia egy kicsit békésebb vizekre eveznek, vagy ahogy most itt tervezgették… kerekeznek. Annával ők ketten megoldják a készülődést.

*

A barát, Trevor Mulligan, nem volt más, mint a Crazy Cats nevű belvárosi klub tulajdonosa. Robert nem ismerte a helyet, de amikor a klub neve elhangzott, majdnem félrenyelte a sörét. Ezek a macskák… ahhoz képest, hogy nem is bírja őket …az életükben lassan több lesz, mint Webber musicaljében. Miért kell minden sörözőt vagy mulatót valami koszlott macskáról elnevezni? Trevor egyébként külsőre egy olasz dzsigoló és egy manhattani yuppie keveréke volt, és ennek pillanatnyilag nem nagyon örült. A jóképű klubtulajdonos az első percben úgy nézett végig Annán, mint egy a lóvásáron egy csinos kis pónin, és ettől máris bizseregni kezdtek az ujjai, hogy tíz körömmel karmolja le róla az elégedett mosolyt. A kissé leereszkedő hangsúlytól pedig, ahogy a lányhoz szólt, Robert legszívesebben a kapun kívülre rakta volna, de azonnal.

-Látom, a formája megvan a színpadhoz. Kérdés, hogy a hangja legalább fele ennyire jó? – mustrálta kihívó tekintettel Annát a férfi, aki összehúzott szemekkel, felvetett fejjel válaszolt:

-Jamie Cullumnak megfelelt, hogy duettet énekeljen velem New Yorkban. … aztán kis szünet után hozzátette: -Tudja, azon gondolkodom, hogy a klubja nekem megfelel-e egyáltalán? – nézett szúrósan a pökhendi bájgúnár szemébe, aki elismerően hunyorított.

Robert erőnek erejével fogta vissza magát. Legszívesebben megvédte volna a lányt, bár, ha őszinte akart volna lenni, Anna egyáltalán nem szorult védelemre. Sőt, ha ez a seggfej nem vesz vissza, hamarosan ő fog kegyelemért könyörögni – nézte a lány szenvedélyesen szikrázó szemét. Gyönyörű volt! És legszívesebben a nyakába akasztotta volna a táblát, amely azt hirdeti, hogy az övé.

-Oké, nem egy elveszett bárányka, ez tetszik nekem. Tudja, Los Angelest ugyan az angyalok városának hívják, de nem azért, mert olyan tiszta és éteri hely lenne. Kemény itt az élet a szórakoztató iparban, de jöjjön el egy este, nézze meg a műsort, aztán ha még mindig érdekli a dolog, akkor beszélgessünk róla újra. – mondta barátságos mosollyal Trevor, aztán a többiek felé fordult.… -Most pedig szenteljük a teljes figyelmünket elragadó háziasszonyunk pazar lakomájának! – mosolygott Claire-re, akit ez a mosoly egyáltalán nem kápráztatott el. 

Miután végignézték, hogy Trevor jó étvággyal végigeszi a fogásokat, majd diszkrétnek éppenséggel nem nevezhető módon halk böffentéssel leöblíti az ebédet és a desszertet egy csésze erős feketével, mindenki felszabadultan sóhajtott fel, amikor végre megérkezett érte a taxi és magával vitte a los angelesi délutánba.

Mekkora seggfej! – volt aki hangosan is kimondta, volt aki csak egyetértően bólogatott, de a lényegben abszolút egyetértettek. Robert dühösen fordult Stephaniehoz.

-Szép kis barátaid vannak! Nem sok hiányzott, hogy a sültszeletelő kést végig ne húzzam a nyakán. Ez egy beképzelt barom, és egy pillanatig se képzeld, hogy engedném, hogy Anna nála lépjen fel. Ha ilyen a tulaj, ki tudja, milyenek a vendégei… - hagyta nyitva a gondolatot. Anna azonban a karjára tette a kezét.

-Hééé, nyugi! Stephanie nyilván nem hozta volna ide, ha nem bízna meg benne. El fogok menni megnézni a helyet, és utána döntök. … és Robert, …én döntök! – tette hozzá nyomatékosan, mire a férfi felpattant és dühösen kimasírozott a  kertbe. Anna nagy sóhajjal bocsánatkérően nézett a többiekre, aztán utána baktatott.

-Ezt a butaságot! Az utolsó napjukat is képesek veszekedéssel tölteni – sóhajtott Claire, mire Steph és Richard cinkosan összekacsintottak.

-De milyen édes lesz utána a békülés!

*

-Nem akarom, hogy ez a faszfej legyen a főnököd! – morgott háttal ülve Robert, ahogy a lábait a medence hűs vizébe lógatta és egy láthatatlan labdát rugdosott a víz alatt. Anna lekuporodott mellé és ő is bedugta a lábait a vízbe, belekarolt a férfibe és nekidőlt. Kis köröket írva le a kristálytiszta vízben megvonta a vállát.

-Én se örülök mindig, amikor látom, micsoda csinos nők vesznek körül egy forgatáson. De mit tehetnék? Ez a munkád. …Elmegyek és megnézem Trevor bűnbarlangját. Ha a hely nem jó, akkor úgyis tárgytalan az egész. Akkor is az lenne, ha Trevor maga lenne a földre szállt angyal. Ha azonban Trevor egy hülye, de a hely jó, akkor megpróbálom. Ha nem bírom őt idegekkel, akkor meg ott hagyom. Ennyi. De az is lehet, hogy csak próbára akart tenni. Te magad mondtad, hogy ez a város nem elsőbálozó lánykáknak való hely. Ő is biztosan csak erre akart felkészíteni.

-De miért nem hiszed el nekem, hogy az a hely nem neked való? – sóhajtott fel durcásan a férfi, amiért még egy ilyen kérdésben sem képes hatni erre az akaratos lányra.

-Miért, te ismered? – nézett rá Anna.

-Nem, még nem voltam ott, de ha ilyen a tulaj…

-Oké, lendüljünk ezen túl… egyelőre az a biztos, hogy én Londonba megyek, úgyhogy az utolsó közös óráinkat ne faszfej-Trevorról való képzelgésekkel üssük el! Kérlek! – simított végig a férfi vállán a lány. –Egyébként is… inkább beszéljünk arról, mit keresett itt ez az ipse? Nyilván nem én hívtam meg ebédre. Ha Stephanie-val jött, akkor te szervezkedtél a hátam mögött, pedig megegyeztünk, hogy nem teszed. 

Robert összerezzent. Na igen, már várta ezt a kérdést.

-Bocsánat, én csak annyit ígértem, hogy senkit nem fogok rávenni, hogy alkalmazzon téged. Trevort meg nem is ismertem. Csak Stephnek szóltam, hogy nézzen szét. Hát, neki sem fogom megköszönni, hogy pont ezt a köcsögöt kerítette elő.

-Robert! Kidumálod magad minden helyzetből, mi? Hagyd már a fenébe! Most úgyis elmegyek, aztán ha visszajöttem, lehet, hogy lesz más lehetőség is. Felesleges már most ezen görcsölnünk. Inkább menjünk vissza, mert a szüleid azt hiszik, veszekszünk. Pedig ugye nem? – nyomott egy könnyed puszit a férfi feszes ajkára, aki az érintéstől ellágyulva visszacsókolta.

-Mi… veszekednénk? Az nem ilyen… akkor tányérok fognak repkedni, ahogy ismerlek.

*

A Hurst nagy sikerrel játszotta a számokat a hatalmas sátortető alatt, amit a bizonytalan időjárás miatt húztak fel a koncert kezdete előtt. A néhány száz ember alkotta tömeg, akik odabent szorongtak, szinte hullámzott a zene ritmusára, amikor a banda egy lassú nótába fogott.

http://dalszovegekmagyarul.com/2011/04/22/hurts-stay-maradj-velem/#more-3286

Robert, Annát maga előtt ölelve, még közelebb húzta magához és szinte a testébe olvasztva dúdolta együtt az énekessel a dalt. Anna megesküdött volna rá, hogy a saját könnyei neszét hallja, de a sátron túlnézve a parti sétány lámpái a szakadó eső függönyén csillantak meg, hogy tökéletes aláfestésül szolgáljanak a szám szövegének. Szerelmes volt az őt ölelő két erős karnak a tulajdonosába és egyszerűen muszáj volt sírnia... a boldogságtól, amiért szerethet és viszont szeretik, és a közelgő elválás fájdalmas gondolatától. Robert megérezte, hogy nemcsak a teste, de a lelke is dédelgetésre szorul, ezért megforgatta az ölelésében és lehajolt hozzá, hogy a dal utolsó részét egyesen a lány ajkai közé énekelje el.