Perlekedők 60.

Csak a kötelező udvariasság álarcát felöltve bírt érdeklődő képpel üldögélni Robert a hátsó ülésen, miközben a csinos francia idegenvezető fáradhatatlanul sorolta a történelmi adatokat és tudnivalókat a valóban csodás város látnivalóiról. Kötelességtudóan forgatta a fejét, elismerően hümmögött és néha megeresztett egy wonderful-t. Nem világosította fel, hogy egy kolléganője már megtette ezt a szívességet néhány évvel ezelőtt, és már akkor is érezte, hogy olyan mennyiségű adatot zúdítottak a nyakába, amit elsőre felfogni képtelenség. Ez a mostani jó alkalom lett volna az akkor hallottak felfrissítésére, ha... ha nem folyamatosan Anna körül forogtak volna a gondolatai. Most mindennél jobban értékelte volna a lány társaságát és egy sört… és nagyon tudta sajnálni magát, amiért egyikre sincs esélye. 

Miközben a bérelt kocsival lassan hajtottak a Bastille tér, a Városháza, a Concorde tér, Opera útvonalon, a Champs-Elysées-en a Diadalív felé, a Trocadero tér irányába, Robert arra gondolt, talán meg kéne hosszabbítania az itt tartózkodását néhány nappal, és ha ez az átok eső is eláll, akkor végig sétálhatna este a Szajna parton, vagy akár kirándulhatna  Givernybe is, ahol a világhírű festő, Claude Monet villája áll. A művész ebben a villában munkálkodott 11 évig, és egy csodálatos japán vizikertben és virágoskertben gyönyörködhetnek a látogatók. Persze így a tél előtt néhány héttel lehet, hogy mégis inkább Napóleon császári kastélyához, Malamaisonhoz kéne látogatnia. Ide vonult vissza a nagy hadvezér a waterlooi vereség után. Első felesége, Josephine messze földön híres rózsakertet létesített a kastély parkjában... Bassza meg, virágok mindenütt, amit most úgysem láthatna... Ááá, mégis csak jobb lesz felülni a gépre és meg sem állni Kaliforniáig, mert már hiányzott a napsütés és a kellemes meleg. ... és Anna... kissé profán módon arra gondolt, a kellemes óceánparti élet talán Annát is visszacsábítja előbb-utóbb, hiszen a híradóban ő is látta, hogy Európa nagy részén, így Budapesten is beköszöntött a korai tél. 

Közben elhaladtak a híres (hírhedt) Pigalle-t és a Moulin Rouge-t is útba ejtve. Annyi mindent nem látott még, pedig egyszer már volt alkalma körülnézni a városban. Például az  Invalidusok dómját, melyet Napóleon síremléke fölé emeltek, a híres szobrász alkotásait a Rodin Múzeumban...,  amikor elérték az Eiffel-tornyot, Dean oldalba bökte és ő visszazökkent a zord valóságba, ezért aztán kissé zavartan rá figyelt.

-Itt kiszállhatnánk inni egy kávét! – dünnyögta a testőre és Robert csodálkozva gondolt rá, ennek is valami baja lehet, mert amióta ismeri, még nem állított meg programot önös érdekből. Vagy csak azt vette észre, hogy ő pusztán testben van jelen? Mindegy is, a kávé jó ötletnek tűnt, bár szíve szerint inkább egy sört ivott volna, de tudta, hogy szentségtörés lenne, ha a bor hazájában egy jó angol sört kérne. Jó lesz a kávé is, ebben a nyirkos időben úgyis szinte csontig hatolt azonnal a szél és az a néhány kósza esőcsepp, amely utat talált a dzsekije gallérja alatt, amikor kiszálltak a kocsiból.

Az idegenvezető előrement az egyik hangulatos kis kávézóba, ő pedig kissé türelmetlenül várta Deant, aki a gépkocsivezetővel egyeztetett.

-Hosszú lesz még? – nézett rá egy lapos, kelletlen pillantással, és az idegenvezető után biccentett,  mire a testőre elnevette magát.

-Ne legyél már ilyen mísz! Szerintem élvezni fogod... nézd, még a nap is próbálkozik – mutatott az őszi lombok fölött határozottan tisztuló égboltra, aztán Robertet maga előtt terelve ő is a fedezék felé indult. A kávézóba belépve azonnal felfedezte a lányt, aki egy ablak melletti asztalkánál egy hatalmas csészén melengette a kezeit.

-Talán ott hátul, az ablak mellett – irányította leszegett tekintetű védencét  Anna irányába, és Robert engedelmesen, körül sem nézve ment előtte. Aztán kicsit zavartan ébredt rá, hogy a kérdéses asztalnál már ülnek. A következő pillanatban pedig az álla a padlón koppant, ahogy felismerte a sálrengetegbe burkolózott vidám női arcot. 

-Anna!? – hördült fel és a mögötte vigyorgó összeesküvőre nézett, aki egy kacsintással a pult felé indult.

-Majd küldetek neked is egy kávét. Beszélgessetek nyugodtan, mi Madame Amboise-al elleszünk a pultnál, aztán ha magadhoz tértél, talán folytathatjuk a városnézést is. Bár, nem tudom... eddig se sok értelme volt, mert alig néztél ki az ablakon, most meg majd Annát fogod nézni ... – csóválta meg a fejét a nyilvánvaló tényen, hogy a srác teljesen elvarázsolódott a lány közelségétől.

Robert rá sem nézve csak bólintott, aztán kihúzta a lánnyal szemközti széket és a dzsekijét kinyitva leült vele szembe.

-Álmodom... – dünnyögte, aztán átnyúlt az asztal fölött és megragadta a lány hideg kezét. –Hogy kerülsz ide?

-Hát, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, amiért megvariáltam a dolgokat, és eszembe jutott, talán még elcsíphetlek itt Párizsban, és akkor majd együtt mehetünk haza; Dean pedig már rutinos segítőm az ilyen kis összeesküvésekben – mosolygott Anna, aki egyelőre képtelen volt levenni a szemét Robert arcáról. Olyan régen látta! És az a mosoly, ami az amúgy kedvetlen arcra felkúszott abban a pillanatban, amikor a férfi rájött, hogy ki ül a szemei előtt, hát... az minden pénzt megért. 

A pincér letette elé a forró, fekete kávét, de nem is érdekelte különösebben. Nem merte levenni a tekintetét a lányról, mint aki attól fél, hogy mire visszanéz, már elenyészik a látomás.

-Mi történt? – kérdezte halkan és Anna kihallotta belőle az ezerfelé elágazó kérdést. Miért döntött olyan hirtelen a hazautazás mellett? Milyen volt a találkozó Adéllal? Miket hallott tőle, miket gondolt felőle? Miért döntött hirtelen úgy, hogy utána jön? És leginkább, miért mondta úgy, hogy együtt mehetünk haza...? A lány úgy döntött, hogy a viszontlátás örömét nem fogja elrontani azzal, hogy maga elé idézze Adél történetének pikáns képeit, ezért egy kis vállrándítással válaszolt:

-Hosszú... most örüljünk a viszontlátásnak, nézzük meg együtt, ami a városnézésedből még hátravan, aztán majd este mesélek. Amúgy sem olyasmi, amit így...  – nézett  körbe – nyílt színen akarnék elmondani. Érdekes volt, felkavaró és fájdalmas ez a néhány nap, de az a fontos, hogy itt vagyok – motyogta halkan, mire Robert megszorította a kezét.

-Oké, később... és tényleg az a legfontosabb, hogy végre itt vagy!

*

A szállodában pillanatok alatt elintézték a bejelentkezést és egyúttal a vacsorát a szobába rendelték. Az elegáns portás szemrebbenés nélkül bólintott a kérésre, csak az időpontot kérdezte meg, aztán már intett is a boynak, hogy Anna kis csomagját felkapva vezesse őket a lifthez. Ahogy a lift ajtaja becsukódott mögöttük, Robert máris magához ölelte Annát, aki boldogan bújt meg ebben az ölelésben, végképp úgy érezve, hogy helyesen döntött, amikor felszállt a párizsi gépre. Jó érzés volt, nagyon jó, hogy nyilvánvalóan hiányzott a férfinak, aki láthatóan nem neheztelt rá, amiért egy héttel ezelőtt nem tért vissza hozzá. Arcát belefúrta a nyirkos kabátba és lehunyt szemmel inhalálta az őszi Párizs és a férfi illatának semmi máshoz nem hasonlító keverékét. 

Amióta a kávézóban összetalálkoztak, megnézték a Notre Dame-ot, sétáltak egyet a Latin-negyedben és a Luxemburg-kertben.  Mentek néhány kört a Louvre hatalmas épületrengetege körül, fogadkoztak, hogy egyszer majd eljönnek ide és végigjárják a kincsekkel teli termeket, aztán megebédeltek a Montmartre-on. Robert mesélt neki a Bel Ami forgatásáról, aminek néhány jelenetét a Sacre Coeur közelében vették fel, a pompás templommal a háttérben és megcsodálták a templom lépcsőjéről a város pazar panorámáját. Erről ugyan eszükbe jutott a budapesti forgatás és Adél... de aztán elvesztek a Montparnasse műtermeinek és művészkávézóinak forgatagában és megfeledkeztek mindenről és mindenkiről, csak egymást ölelték szorosan. Akkor már csak Dean baktatott a nyomukban Anna táskájával a vállán, a kocsit és az idegenvezetőt némi hálálkodás után szélnek eresztették.  És most itt álltak a Hotel Napoleon ötödik emeletén, a férfi szobájának ajtajában és lázas türelmetlenséggel figyelték a boy kezét, aki idegesen próbálkozott a szobakulccsal. Aztán végre feltárult az ajtó és Robert némi megnyugvással konstatálta, hogy a szobát reggel óta már rendbe tették. 

Amikor végre magukra maradtak, és megcsókolhatták egymást, egy pillanatra félő volt, hogy az elegáns környezet is lángra lobban.

-Ejha, te aztán szívesen látott vendég vagy! – nézett körül Anna álmélkodva a minden kényelemmel felszerelt lakosztályban.

-Mégse tudtak kényeztetni;   amíg meg nem érkeztél, csak tengtem-lengtem ebben a hodályban. Az volt a csőd, amikor felraktam a lábam erre a kis asztalkára tv-nézés közben, aztán ijedten le is kaptam, majd négykézláb összeszedegettem a leesett chips morzsáit. De még ennek a nyomait is eltüntették, úgy látom. A francba! Az ember nem is meri egy kicsit ellazítani magát, mert ebbe a környezetbe nem illik még az sem, hogy a lábam magam alá húzzam a kanapén. Úgyhogy gyere, ne is csináljunk itt felfordulást, csak a hálószobára korlátozzuk a dúlásunkat. – húzta szikrázó szemekkel a lányt a férfias háló felé. Anna nevetve hagyta magát bevonszolni a tetthelyre.

-Szóval, dúlni fogunk?

-Máshogy fogalmaznék, de félek, hogy sértené az érzékeny lelkedet... kimondhatatlan piszkos dolgokat tervezek ott az ajtó mögött – intett a férfi fejével a háló felé, és Anna remegő térdekkel várta azokat a kimondhatatlanul piszkos dolgokat. Nem

kellett csalódnia.

Amikor később az ajtó felől felhangzott a szobaszervíz kopogtatása, Anna már a fürdőszobában frissítette fel magát, Robert pedig vizes hajjal és mezítláb, egy jóllakott férfi dölyfös mozgásával ment ajtót nyitni.

A vacsorát a séfre bízta Robert és a látvány alapján nem kellett csalódnia. Az egésznapos városnézés, a könnyű ebéd, az intenzív szex most mind megkapta méltó jutalmát a gazdagon terített asztal képében:

Aperitifként pezsgőt bontottak, aztán úgy döntöttek, hogy mind a finom ételek, mind az alkalom megérdemlik, hogy idővel a második üveget is felbontsák. A hideg előétel-válogatásban volt marhahús-carpaccio, roquefort-gyümölcstorta szeletkék és lazac mousse kapribogyóval, de megbújt két kis csésze forró hagymaleves is. Főételként könnyű tengeri halat kaptak fűszeres mártásban és hozzá kis forró sült tészta-labdacsokat. A desszertes tálra már rá sem mertek nézni, végül azonban elfogyott a csokoládé profiteroles és a második üveg pezsgővel a fantasztikus sajtok jó része is. Egy fürt édes szőlőt szemezgetve Anna úgy nyalogatta a szája szélét, mint egy jóllakott macska az örök bosszúságot okozó kanári elfogyasztása után és Robert nevetve nézte, ahogy  hitetlenkedő pillantást vet a kandalló tetején halkan ketyegő óraremekre. Majdnem három órát szenteltek az evés gyönyörének! De élvezték minden pillanatát... az egymás ujjairól, ajkáról lenyalt falatokat és cseppeket, a pezsgős csókokat. Végül Anna kiadta a parancsot és Robert elérhetetlen távolságba tolta a méretes asztalt, hogy a távolság elég lustává tegye őket a további torkoskodásra. Aztán a franciaágy tetejére telepedtek meztelen testükön a szálloda címerével ellátott hófehér fürdőköpenyekben és az ágy melletti lámpa selymes fényében egymást ölelve Anna belekezdett a mesélésbe.