Perlekedők 62.

Anna állt a színpadon és a reflektor fényébe hunyorogva hallgatta Trevor utasításait. Ugyan nem okozott gondot, hogy Adele számaiból énekeljen, de azért kicsit sértett volt, amiért a saját dalait simán lesöpörte a fickó.

-Még nem ismernek, tehát slágereket kell énekelned, aztán idővel majd közéjük csempésszük a dalaidat is.

Segítségkérően Robra nézett, de az csak felhúzta a vállait és rákacsintott.

-Hagyd rá! – súgta hangtalanul. Ezért aztán a zongorista felé fordult és odamotyogta neki a következő számot, amit jól ismert, aztán Robert szemébe nézve énekelni kezdett:

Miközben Robert szinte itta a lány szavait, a dalszerző szerelmes vallomását szó szerint magára véve, gondolatai elkalandoztak Adele és a vele való legutóbbi kínos találkozásához. Egy rendezvényen voltak mindketten meghívottak és közös asztalhoz ültették őket, ahol aztán a sztárság jó és rossz oldalairól beszélgettek. Elmondta neki, hogy nagyon gyakran arról álmodozik, hogy egyszer úgy tudjon sétálni az utcán, hogy senki ne vegye észre. Aztán tett egy kijelentést, amit nem gondolt át eléggé, ami nem is csoda, mert addigra már legurított néhány pohárral. Ahogy később egy interjúban is elismerte: „Vitatkoztam Adele-lel, ami talán a leghülyébb beszélgetés, aminek valaha részese voltam, mondtam neki, hogy egyszer majd te is úgy jársz, mint én, és eléred, amit szeretnél, leszel még híresebb, mint most vagy” . Holott éppen akkoriban kapott hat Grammy díjat egyetlen estén, és már sejteni lehetett, hogy legújabb nagy dobását, a James Bond film főcímdalát Golden Globe-re, sőt Oscarra is jelölik. (utólag kiderült el is nyerte őket)

Aztán a beszélgetés után másnap reggel felébredt, átgondolta a vitát, és elég kényelmetlenül érezte magát. Adele a jó tanácsok után szomorúan azt felelte, hogy sajnos már ő sem tud sehová elmenni észrevétlenül. Robert ezzel nem értett egyet, kötötte az ebet a karóhoz, hogy kettőjük helyzetét össze sem lehet hasonlítani, és ez robbantotta ki a vitát, ami itt még nem ért véget. Adele szerint Robert nem találja helyét a filmiparban, sikerült elintéznie, hogy a brit filmipar semmibe vegye. Merthogy ő néhány nappal korábban állítólag azt nyilatkozta, hogy eredeti akcentusával meztelenül érzi magát, és nem valószínű, hogy angol filmben vagy sorozatban látható lesz, mert szerinte a brit filmipar csapnivaló. Adele emlékeztette arra, hogy szerinte rossz döntés volt ezt kimondania, annak ellenére, hogy díjazza Robert őszinteségét. Figyelmeztette, hogy ne lepődjön meg, ha a tervezett énekesi karrierjével nem fut be az Egyesült Királyságban vagy nem fogják ott szeretni, amiért interjújában nem csak a brit film-, de a zeneipart is borzasztónak hívta. Adele szavai elgondolkodtatták, és azóta már több helyen is beismerte, hogy mélyen megbánta az akkor meggondolatlanul kiejtett szavait.

 De most nem akarta, hogy ezek a kényelmetlen gondolatok foglalják le, amikor Anna jövője lehet a meghallgatás tétje, ezért inkább felállt és a pultnál kért egy limonádét, aztán a színpad elé sétált vele. Anna éppen befejezte a dalt, Trevor csücsörítve bólogatott, aztán csak annyit mondott:

-Oké, akkor gyertek az irodába, aláírjuk a papírokat.

*

-Holnap fotózni megyek – jelentette be Robert, ahogy egyeztették a másnapi programjaikat este az ágyban, amikor már kimerülten csak Anna vállát simogatva heverésztek a szétdúlt ágynemű között.

-Milyen fotózás lesz? – élénkült meg Anna és felkönyökölt, hogy a férfi arcvonásait a szemével végig simogassa.

-A Playboy-ban jelenik meg egy cikk, és ahhoz. – vallotta be Robert összeszorított fogakkal, ahogy elképzelte, hogy Anna fantáziája az információtól meglódul. Nem kellett csalódnia.

-Playboy? – emelkedett meg a lány, aztán nagyot sóhajtva visszafészkelte magát a férfi hóna alá. –Sose fogom megszokni, hogy állandóan a szex-szel azonosítsanak.

-Mondod most, hogy túl vagyunk rajta? – vigyorgott a férfi, mire Anna oldalba bokszolta gyengéden. 

-Gondolom majd valami dögös szőke tekeredik rád, amíg te valami elegáns hacukában feszítesz. Hát, ezt még el tudom viselni. Remélem. Csak le ne vetkőzz, mert az már kemény határ, ha érted, mire gondolok. – morogta Anna.

-Egyrészt nem én döntök, azt csinálom, amit kérnek. De nyugi, ismernek és tudják, hogy mit kérhetnek és mit nem. Másrészt az a szegény lány is csak a munkáját végzi. Lehet, hogy a hideg rázza még a gondolattól is, hogy engem kell ölelgessen. Lehet, hogy a pasija most szexeli ki belőle a lelket is, hogy eszébe se jusson rám mászni. Szóval, a lehetőségek sora végtelen, de tulajdonképpen te is lefáraszthatnál annyira, hogy erőm se legyen reagálni a dögös szőke bájaira. – kacsintott szívdöglesztő félmosolyával a lányra, aki fellelkesült a felkéréstől.

-Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Azt hiszem, hozathatnak neked egy karosszéket, mert állni sem lesz erőd, úgy leharcollak reggelig – nyalta meg a szája szélét, mire Robert egy drámainak szánt sóhajjal letolta magáról a takarót.

-Tedd, amit tenned kell!

*

Másnap délelőtt Robert már korántsem volt olyan blazírt, amikor a fotózás javában zajlott. Az mindenesetre biztosnak látszott, hogy Mandy vagy fehérmájú volt, vagy a hapsija nem szexelte ki belőle a lelket is tegnap este, de ahogy haladtak előre a felvételekkel, egyre jobban belelkesült. Ő a legjobb formáját próbálta hozni, amikor a lány elkezdte ölelgetni, megrágcsálta a fülcimpáját, csókolgatni kezdte az arcát és nyakát, hozzányomta a meztelen melleit. Amikor még jobban eldurvult a helyzet, ugyanis a fotós felszólította a lányt, hogy kezdje el csókolgatni Robert mellbimbóját a nyitott inget félretolva, na akkor besokallt, azt üvöltötte, hogy ’Cut’, majd bement az öltözőbe telefonálni. Pár perc múlva kijött, befejezte a fotózást és mindenki örült, csak ő érezte magát kellemetlenül. Abban a néhány percben muszáj volt Anna hangját hallania. Azt a hangot, amely minden körülmények között fel tudta húzni, be tudta gerjeszteni, de ami most egy hidegzuhany hatékonyságával adta vissza a józanságát. 

Otthon aztán egy hálás csókkal köszönte meg az elsősegélyt, bár azt nem kötötte a lány orrára, hogy milyen helyzetben volt szüksége erre a segítségre. És egyúttal azt is elhatározta, hogy az elkészült és felhasználásra kiválasztott képeket még a megjelenés előtt meg fogja mutatni Annának, hogy ne az újságban lássa először. Aztán félretette ezeket a gondolatokat és a hálószobájuk mélyén édes kettesben valóra váltotta a fotós legmerészebb álmait is. És most eszében sem volt senkitől sem segítséget kérni.

*

-Hol töltsük a karácsonyt? -  tette fel a kérdést Anna látszólag közömbösen, miközben a kávéfőzőt tömte meg az illatos, aranybarnára pörkölt kávészemekkel. Mély sóhajjal szippantotta be az őrlés közben kiáramló aromát, aztán a pulton dobolva várta, hogy a forró folyadék lassan belecsöpögjön a termosz-szerű edénybe. Tudta, hogy közben Robert teljes tanácstalansággal ingatja mögötte a fejét.

-London? – érkezett a bizonytalan kérdés, és ő elmosolyodott. Ekkora hárpia lenne, hogy Robert ennyire nem akar határozottan dönteni, mert nem akar megkockáztatni egy esetleges szóváltást?

-Jó ötlet! – dünnyögte és a mosolya szélesebb lett, ahogy a megkönnyebbült sóhajt meghallotta a háta mögül. A következő pillanatban a férfi átölelte és az állát a nyakán nyugtatva ő is beleszippantott a finom párába.

-Anyáméknál, apádnál, vagy egy szállodában? – kérdezett vissza.

-Huh… őszintén?

-Csakis!

-Szálloda. 

-Annak semmi hangulata nincs. – görbült le a férfi szája, aztán hogy elvegye ennek a csalódott megjegyzésnek az élét, egy csókot nyomott Anna vállára.

-Úgyis csak aludni mennénk vissza. Napközben pedig addig lehetünk a szüleidnél vagy apunál, ameddig jól esik. – próbálkozott Anna. Biztos volt benne, hogy Rob szüleinek a házában hamisítatlan hangulatú angol karácsony lesz majd, a követségi lakást is hagyománytisztelően feldíszítették eddig mindig, de érezte, tudta, hogy a kapcsolatuk még mind a két helyen kiválthat olyan reakciókat, amik miatt jobb lenne esténként egy saját zugban nyugovóra térni. Ha Adélék is ott lesznek, márpedig ott lesznek, akkor meg pláne. 

-Szerintem már helyet sem kapunk. – érvelt a családi otthon mellett Robert, de Anna csak legyintett. Ha nem egy öt csillagosban, akkor magánháznál. Kizárt, hogy minden hely elkelt volna már. Az emberek ilyenkor havas hegycsúcsok közé vágynak, nem Londonba, ha már otthonról eljönnek. Szerintem.

-Szerinted. Hát jó, egy próbát megér… de ha csak olyan helyek lesznek, ami nem tetszik, akkor menjünk inkább az én régi szobámba. – erősködött Robert, mire Anna megfordult.

-Hogy aztán a mamád elhúzza a száját, hogy ott lát engem is?

-Jézusom! Anna! Ezt most te sem gondoltad komolyan. Anya tudja, hogy itt kint együtt élünk, innentől szerinted elvárná, hogy külön szobában aludj?

-Nem, persze hogy nem. De az az otthona, és az más… 

-Ööö, ez most valami női dolog, azért nem értem? – nézett rá a férfi felhúzott szemöldökkel, és tényleg fogalma sem volt róla, hova akar kilyukadni Anna ezzel a nyakatekert logikával.

-Á, mindegy, hagyjuk… úgyis találunk helyet valahol. – dünnyögte a lány, mire Robert az ujjával az álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

-Sehol sem látnálak szívesebben,  mint a régi szobámban. Olyan lenne, mint egy kamaszkori álom valóra válása. – suttogta halkan.

-Hééé, nagyfiú… mikről álmodoztál ott abban a szobában, hm? – mormolta vissza a lány és a férfi elsötétülő tekintetéből már tudta, hogy amíg megkapja a választ, a frissen kicsöpögött kávé még a melegentartó funkció ellenére is alaposan ki fog hűlni.